Tisztújítás előtt az Alkotmánybíróság

Jövő tavasszal akár négy alkotmánybírót is választhat az Ország­gyű­lés egyszerre. Az Alkotmánybíróság (AB) elnöke a Magyar Idők érdeklődésére azt mondta: a testületnek szüksége lenne egy jogtörténészre, egy munkajogászra és egy környezetvédelmi jogi szakemberre. Lenkovics Barnabás kifejtette, az AB feladatköre bővült és összetettebbé vált. A grémiumnak fontos szerep jutott a válságkezelés alkotmányos feltételeinek kimunkálásában.

– A következő esztendő a szokásosnál várhatóan több változást hoz az Alkotmánybíróságon (AB), hiszen a parlamentnek négy új bírót kell választania, s szavaznia kell az elnök személyéről is. Egy bírói hely jelenleg üres, jövő áprilisig pedig lejár további három bíró mandátuma, köztük az ön bírói és elnöki megbízatása. Hogyan készül az elkövetkező időkre?
– A személyemet illetően még nem hoztam döntést. Két jó barátom közül az egyik azt tanácsolta: ne vállaljak új megbízatást, hiszen korábban, 2001 és 2007 között hat évig ombudsman voltam, 2007-től pedig alkotmánybíróként dolgozom. Elnöknek tavaly decemberben választott meg a parlament. Szerinte ez a teljesítmény így is tiszteletreméltó, a csúcson kell abbahagyni. Másik barátom viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy én afféle utolsó mohikán vagyok, olyan újraválasztható alkotmánybíró, aki még 2010 előtt került be a testületbe. Ha maradnék, képviselhetném a folyamatosságot a negyedszázad alatt kimunkált és maradandónak bizonyult értékek, valamint az új alaptörvény követelményei között.

– Megítélése szerint milyen jogi szakterületek képviselőire lenne leginkább szükség a 15 tagú testületben?
– Nagyon hiányzik egy jogtörténész – mint amilyen korábban Balogh Elemér volt –, már csak azért is, mert az alaptörvény a történeti alkotmány vívmányait fontos szempontnak tekinti. Tudni kell azt is, hogy sok munkajogi panasz érkezik hozzánk, emiatt előnyös lehetne egy munkajogász megválasztása a testületbe. A jövő generációk érdekeinek érvényesítéséhez pedig egy környezetvédelmi jogi szakemberre is szükség volna.

– Hivatali idejében előadója volt több nagy horderejű, közérdekű ügynek. Ön szerint melyek azok az esetek, amelyek a jövőben példaként szolgálhatnak a jogalkotók és a jogalkalmazók számára?
– Ilyen volt a többi között a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló határozat. Ez nem tette ugyan lehetővé, hogy az azonos nemű párok házasságot kössenek, de arra módot adott, hogy az anyakönyvvezetőnél bejegyeztessék magukat, vagyis a házassághoz nagyon hasonló státust létesítsenek. A sajtóvisszhangokból kiderült: az érintettek azt kapták, amit reálisan elvártak. A jogi szakirodalom viszont úgy értékelte, hogy a döntéssel messzebb kerültünk Európától. Véleményem szerint ebben az esetben nem csupán jogi kérdésről van szó. Az elöregedés, a népesség fogyása, a reprodukció hiánya egyaránt a házasság és a család válságával függ össze. Figyelemreméltó és furcsa tény az is, hogy a különböző neműek sokszor nem kötnek házasságot, ha kötnek is, elválnak, gyakran nem vállalnak gyereket. Az azonos neműek ugyanakkor mindenképpen követelik maguknak a házasság jogát és az örökbefogadás lehetőségét is. Azt hiszem, ezt mint társadalmi jelenséget érdemes lenne mélyebben is megvizsgálni.

– Számos szociális, erkölcsi kérdés felvetődött a másik nagy ügycsoportban, a fogyasztói kölcsönszerződések különféle kategóriáiban is.
– Emlékeztetnék rá, hogy először a kormány kereste meg az AB-t alkotmányértelmezést kérve. Válaszunkat viszonylag könnyű volt megfogalmazni. A kilencvenes évek elején ugyanis a kedvezményes OTP-kölcsönök esetében az akkori Alkotmánybíróság lehetővé tette, hogy a törvényhozó bizonyos feltételekkel beavatkozzon a magánjogi szerződésekbe. Akkor a költségvetést védte a kamatemelést lehetővé tévő törvény. A devizahitelek esete annyiban különbözik a régi OTP-ügytől, hogy a mostani beavatkozással az adósokat mentette a törvényhozás. A döntéssel alkotmányos rangra emeltük a klasszikus magánjogi elvet, amely szerint a szerződés tartalma jogszabállyal hozzáigazítható a megváltozott körülményekhez. A határozatunk nyomán megfogalmazott adósmentő jogszabályok előzményéhez hozzátartozott az is, hogy az ügyek nagy száma miatt az igazságszolgáltatás képtelen lett volna egyenként elbírálni az eseteket. Ha mind a nyolcszázezer hitelfelvevő megindítja a pert, a bírák évekig csak az ő ügyeikben ítélkezhettek volna.

A taláros testület elnöke még nem döntött arról, hogy továbbra is vállalná-e a megbízatást – Fotó: Bach Máté

– A kormány alkotmányértelmezést kérő beadványán kívül a kölcsönfelvevők is megkeresték az AB-t. Több százan kifogásolták, hogy a Kúria és a jogszabály döntése alapján az árfolyamkockázat végeredményben az ügyfeleket terhelte a devizaügyben. Segítséget csak az árfolyamrés megállapítása és az egyoldalú kamatemelés miatt kaptak.
– Az alkotmányjogi panaszok többségét elutasítottuk, hiszen maga a jogi szabályozás egészében véve alkotmányos volt, a teherelosztás pedig összetett és bonyolult politikai kérdés. Nagy tanulsága az esetkörnek, hogy a társadalmi méretű válsághelyzetek kezeléséhez a hatalmi ágak megfelelő együttműködésére van szükség. A devizaügyben a Kúria jogegységi határozatai, az adósmentő törvények és az Alkotmánybíróság döntése együttesen járultak hozzá, hogy a korábbi válsághelyzet enyhüljön.

– A Quaestor-ügyben hozott határozatuk ugyancsak nagy vihart kavart, a törvényhozásnak ugyanakkor még vannak teendői.
– Döntésünk lényege az volt, hogy a tulajdonjog korlátozható, de csak megfelelő garanciákkal, s figyelembe kell venni a diszkrimináció tilalmát is. Több fejlemény is utal arra, hogy a pénzügyi kultúrát az elmúlt huszonöt évben még nem sikerült kellőképpen elsajátítanunk. Ez nem is csoda, hiszen 1948-tól a rendszerváltozásig az országban egyetlen nagy bank és egy takarékszövetkezeti szektor működött, a lakosság a pénzét ezekben az intézményekben minimális kamaton, de állami garanciával tarthatta. Befektetésekről nem beszélhettünk, így betétes- vagy befektetővédelmi alapra sem volt szükség. Mostani döntésünkben megjelöltük az alkotmányos szabályozás szempontjait.

– Egyetemi tanárként a polgári jog egyik hazai szakértője. Megítélése szerint hogyan érvényesül a tulajdonjog védelme és miként függ ez össze a szabadságjogokkal?
– Ez számomra a legkedvesebb kérdés, de talán a legátfogóbb és a legnehezebb is. A klasszikus megállapítás szerint csak a szabad magántulajdon, a szabad polgár, a szabad társadalom modellje működőképes. A demokrácia ott nagyon erős, ahol a tulajdonjogok viszonylag egyenletesen oszlanak meg a polgárok között. Ezt egyszerűbben mostanság úgy fejezik ki, hogy széles vagyonos középosztályra van szükség. Hollandia, Dánia, és Svédország azért példa mások számára, mert ott széles vagyonos rétegek vannak, viszonylag kevés a kiugróan gazdag s a nagyon szegény ember. Magyarország sosem volt ilyen. Sőt a szocializmusban mindenkit megfosztottak a magántulajdonától, majd az állami paternalizmussal az emberek egy részét leszoktatták arról is, hogy a saját vagyonukból, munkájukból éljenek meg. Ezután sokan megtapasztalták, hogy amit a szocializmus elvett, azt a rendszerváltó privatizáció nem adta vissza. Úgynevezett bérmunka-társadalom jött létre. A bérmunkás nem magántulajdonos, hanem utasítás alapján másnak dolgozik, és ezért pénzt kap. A béréből aztán vehet javakat, ebből áll a tulajdona, ám ez éppen olyan, mint a szocializmusban a személyi tulajdon volt: a tömegek számára csak a puszta létfeltételeket garantálja. A bérmunkás a jobb megélhetés reményében – olykor meggondolatlanul – súlyos adósságterhet is vállal. Nekünk, alkotmánybíráknak ilyen közegben kell egyidejűleg megvédenünk a magánszektort, a pénzügyi szférát, a gazdasági szereplők alkotmányos jogait, s az állam segítségére rászoruló polgárok alapjogait.

– Az elmúlt idők változásait is figyelembe véve ön szerint milyen szerepet tölt be az Alkotmánybíróság a jogállam rendszerében?
– Szerintem helyes, hogy megszűnt az úgynevezett populáris akció, vagyis az a lehetőség, hogy bárki bármelyik jogszabály elemzését kérje az Alkotmánybíróságtól. Tudjuk, hogy ezt a változást maga az AB kezdeményezte, mert azelőtt sokan minden érintettség nélkül sorozatosan küldtek beadványokat a testülethez. Az új szabályok szerint is van azonban lehetőség a közvetlen megkeresésre, hiszen jelenleg normakontrollt kérhet a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, a Kúria elnöke és az ombudsman. Az előttük folyamatban lévő ügyben az igazságszolgáltatásban dolgozó bírák is az AB-hez fordulhatnak, ha úgy látják, hogy sérti az alaptörvényt az a jogszabály, amelynek alapján ítélkezniük kellene. Az állampolgárok szintén kérhetik a testülettől annak a rendelkezésnek a vizsgálatát, amely közvetlenül kötelezi őket valamire, vagy amit ügyükben a bíróság vagy a hatóság alkalmazott. Normakontrollra tehát így is bőven van lehetőség. Ehhez járul a három éve bevezetett intézmény, vagyis az olyan alkotmányjogi panasz, amelyet a bíróság ítélete miatt nyújthatnak be az érintettek. A tudomány és a szakirodalom egyébként hosszú időn át követelte, hogy ne elvont fogalmakkal bíbelődve, elefántcsonttoronyban határozzon az Alkotmánybíróság, hanem vigye közelebb az alkotmányt az emberhez, a konkrét életviszonyokhoz. Az alkotmányjogi panaszok ezt a feladatot róják most a testületre.

– Miként jellemezné annak a csaknem kilenc esztendőnek a gyakorlatát, amelyet ön az AB-n töltött?
– Eddig azt mondták, hogy az Alkotmánybíróság a jogállamban a törvényhozók bírája. Ez szimpla, leegyszerűsítő megközelítés. A példák azt tanúsítják, hogy az AB változatlanul bírája a törvényhozásnak, bár szűkebb körben. Ugyanakkor elvégzi a végrehajtó hatalom kontrollját is, hiszen a kormányzati cselekvéshez legtöbbször törvénymódosítás kell. Az alkotmányjogi panaszok elbírálásával fontos szerepünk van az ítélkezés ellenőrzésében is. Azt mondhatom tehát: a hatáskörünk kiterjedt. Kiemelném másfelől, hogy részt kellett vállalnunk a válságkezelésből. Az elmúlt évek pénzügyi, gazdasági, szociális fejleményei megkövetelték, hogy kialakítsuk a gyors, hatékony megoldások alkotmányos kereteit. Ebben nincsenek követendő külföldi példák, ezért is nehéz a tennivalónk. A jelen helyzetben tehát arra nincs mód, hogy egy német alkotmánybírósági határozatot vagy egy amerikai legfelsőbb bírósági döntést egyszerűen átültessünk a magyar jogrendbe. Számos esetben magunknak kell az új kérdésekre új válaszokat adni. Sajátos magyar körülményeink között – európai és nemzetközi jogi kötelezettségeinkre is tekintettel – nekünk kell az alkotmányos identitásunkat meghatároznunk.
http://magyaridok.hu/belfold/197053-197053/