A jog van az emberért és nem az ember a jogért!

Pál Edith

Beszélgetés Dr. Lenkovics Barnabással, az Alkotmánybíróság elnökével.

►Az Országgyűlés választása alapján 2015. február 25-ei hatállyal az Alkotmánybíróság elnökeként folytathatja munkáját. Alkotmánybíróként és ombudsmanként is mi az ars poeticája?

Azt vallom, hogy a jog van az emberért és nem az ember a jogért. Akár ombudsmanként, akár alkotmánybíróként védelmeztem az emberi jogokat, mindig arra törekedtem: úgy próbáljam a jogot értelmezni és sajátos jogalkalmazáson keresztül érvényesíteni, hogy az az ember életét, szabadságát, boldogulását mozdítsa elő. Örömömre szolgál, hogy tudományos kutatóként a nyugati szakirodalomból is visszaolvasom: az emberi jogok központi kérdése nem a jog, hanem az ember. A jognak mint jogtudománynak és mint tételes jogrendszernek a sajátossága az absztrakció, aminek a veszélye a túlabsztrahálódás, az elszakadás az embertől. Manapság az emberi jogizmus egyfajta ideológiává kezd válni, amiből az következik, hogy a jog parancsaival és szankciókkal kényszerít embereket az általa elképzelt idealizált emberképnek való megfelelésre.

►Ez a 22-es csapdája?

Az emberi jogok az emberért vannak, de szembefordíthatók az emberrel, ha paranccsal, kényszerrel és szankciókkal, büntetésekkel erőszakolja az ideálisnak vélt ember- és társadalomképet. A globalizációnak is ez a nagy csapdája, hogy vajon uniformizálhatja-e a világot a globális méretű szabad „magántulajdon”, ami egyenlő a szabad tőkeáramlással és a szabad profitszerzéssel. A munkaerő szabad áramlása pedig egyenlő a bérmunkás szabad vándorlásával az alacsonyabb bérű országokból a gazdagabb országok felé, ami komoly migrációs, szociális és családi problémákat okoz. David C. Korten már a ’90-es évek elején leírta a tőkés társaságok világuralmát, a multinacionális és transznacionális cégek gazdasági hatalmát a világ felett, ami azt jelenti, hogy a nemzetállamok vagy teljesítik az ezek által diktált feltételeket, vagy „büntetést” kapnak. Itt felvetődik: melyik a fő hatalom, a gazdasági-pénzügyi vagy a nemzetállami szuverén hatalom?

►Ez egy óriási konfliktus?

A világ – nemcsak Magyarország – keresi önmagát: ki hogyan tudja megőrizni a saját identitását, autonómiáját, hogy elkerülje valami nagy „tégelybe való beolvadást” és a homogenizálódást. Súlyos problémának tartom, hogy ez a globalizálódó, gerjesztett fogyasztói világ olyan méreteket ölt, és főleg az emberben olyan lelkületet eredményez, mely állandó növekedéskényszeres és fenntarthatatlan. Az emberiség a javak termelése és fogyasztása terén átlépte azt a mértéket, amit a Föld mint élő ökológiai rendszer képes elviselni és az okozott sérelmeket regenerálni. Az ember és a természet konfliktusa, a fenntarthatatlanság a mai világ elsődleges problémája, ehhez járul a folyton növekvő termelés, a profithajsza, a kényszeres fogyasztás, ami morálisan is fenntarthatatlan. A súlyos válságtünetek visszahatnak az egyes emberek személyes életére is azzal, hogy a természetes értékrendjük eltűnik vagy felborul. Szladits Károly magánjogász a polgári jog lényegét még abban látta, hogy annak központi alakja az önálló munkájával saját gazdaságot működtető, autonóm tulajdoni alapokon álló és önmagáról, családjáról gondoskodó polgár.

►Autonóm embernek az tekinthető, aki materiális javaiban független mindenkitől?

Igen. Ebből az emberképből rajzolódik ki a köztársaság, ami a tulajdonosok demokratikus közössége, és ez alkot magának államot, ami a biztonságát, a létfenntartás feltételeit garantálja, a közbiztonságot biztosítja, őrködik a közegészség, a közművelődés felett, és mindezt a polgár közteherviselőként finanszírozza. Ebből alakult ki egy kicsit bővített körben a jóléti nyugati állam.

A szocialista országokban tudatosan kiirtották a polgár ideált és ezáltal megszűnt a szabadság társadalmi méretekben is. Közben a túlállamosított, túltársadalmasított gazdaság teljes hozamát visszaosztották egy paternalista gondoskodás keretében, mintegy kárpótlásul az elvett szabadságért. A rendszerváltás azt a hitet ébresztette az emberekben, hogy visszatérünk az eredeti alapokra, de nem ez történt. Társadalmi méretekben az emberek nem váltak újra tulajdonosokká, a saját gazdasági teljesítményükre és az önfenntartás képességére nem kaptak esélyt, miközben a társadalmi tulajdon, melynek a hasznait szét lehetett osztani, eltűnt. A beáramló tőke kiviszi az országból a profitot és leszorítja a munkabért, ezért a magyar munkás elmegy nyugatra, mert ott korábbi bére háromszorosát keresi meg, miközben a jogosultságok, amelyeket a szocialista állam finanszírozott, itt maradtak papíron, kvázi „fedezet nélküli hamis váltóként.” Nem marad más lehetőség, mint a hitelfelvétel, melyből nem lehet se jogállamot, se jólétet finanszírozni.

Ez a folyamat óriási csalódást és kiábrándulást hozott az egész rendszerváltásból. A rendszerváltó politikai elitnek és az azokból szerveződő politikai pártoknak a megbüntetése zajlott eddig, mindig az éppen aktuális kormányt buktatták meg, bűnössé téve a negatív folyamatokért, de közben egy átfogó, hosszabb távra szóló, működőképes társadalmi stratégia mind a mai napig hiányzik. Pillanatnyi válságkezelés folyik, annak az eszköztárát vitatják, mert a tagadás mindig könnyebb, mint az előremutató kritika, de olyan ötletekkel, gondolatokkal, programokkal nem találkozom, ami a fenntarthatatlanságból, akár morális, akár gazdasági-pénzügyi téren az országot kihúzná a kátyúból és előre vinné valamilyen fenntartható irányba. Amikor előadó bíróként a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos törvényhozói erőfeszítéseket vizsgáltam, ott volt a szemem előtt az a több százezer megtévedt, eladósodott, „adósrabszolgaságba taszított” család, akiket a kilakoltatás, a hajléktalanság és a méltóságot sértő állapot veszélye fenyegetett. Nem a jogi dogmatikát védtem velük szemben, hanem őket védtem egy olyan korábbi, ideálisnak tételezett jogi dogmatikával szemben, aminek a keretében ez az állapot kialakulhatott. Albert Einstein mondta azt, hogy „Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amely a problémát előidézte”.

Nagynevű polgári jogász professzorom, Dr. Eörsi Gyula kidolgozta az „autonóm struktúra” elméletet, amiről azt mondta, hogy „Az önállóság és az anyagi érdekeltség nem a kommunizmus üzemanyaga, de abba az irányba húz.” Ilyen furfangos elméleti indokolással kellett megvédeni és ezáltal megtartani és átmenteni egy olyan kategóriát mint az autonómia – ha föllapozzuk a nyugat-európai jogi tankönyvek magánjogi részét, mindenütt alapvető fogalmi elem a privát autonómia. Még inkább ilyen volt Világhy Miklós áruviszony-elmélete, aki visszacsempészte a szocializmusba az árutermelést és az áruviszonyok jelentőségét.

Ők egymással látszólag tudományos síkon vitatkoztak, de elméleteik két lényegi kemény magja egyezett, mert az áruviszonyok alanyainak autonómiája nélkül nincs piac és nincs piaci gazdálkodás. 1996-ban Dr. Bíró György miskolci tanszékvezető professzor kollégámmal jogtörténetként írtuk bele az „Általános tanok”-ba ezt a két elméletet és alapkategóriát.

►A magyar Alkotmánybíróságot kezdetektől hosszú ideig a professzorok alkotmánybíróságának tartották. Ez most is így van?

A professzoroktól teljesen természetes és igazolható, hogy egy tudományosan igényes, minőségi jogállamban gondolkodjanak és a jövő számára ezt ajánlják modellként egy ideális és eszményi tökéletességre törekedve. Volt olyan német jogtudós, aki ezt „fogalom mennyországnak” nevezte, a jogtudomány feladata pedig a „fogalomelemzés” volt.

Most azonban a globális és az európai uniós válság folyamatosan tart, keresve a járható utat. Számunkra a közelebbi kérdés az, hogy mi is az az EU? Egy erős központi hatalommal és központi kormányzással rendelkező föderáció, vagy egység a sokszínűségben? Az egységet és a sokszínűséget, az uniós hatásköröket és a tagállami szuverenitást kellene harmóniába hozni, hogy ne essenek szét a nemzetállamok, ne bomoljon fel a rend és a nemzeti jogrendszer, ami gazdasági, politikai káoszhoz vezet. Az „európai” és a „nemzeti” (alkotmányos) identitás nem egymást kizáró kategóriák.

►A globalizáció paradoxonjait is érdemes átgondolni.

Nagyon hiányolom a globális bankfelügyeletet. Szigorodtak a szabályok, de inkább a nemzeti jogalkotás szintjén. Korábban Magyarországon több fázisban is bank-konszolidalizációról beszéltünk, felelőtlenül gazdálkodó, eladósodó, csődbe menő bankok állami segítséget kaptak közpénzből, de a legnagyobb veszteséget a kisbankokba betétjeiket elhelyező egyszerű emberek viselték. Érdemes lenne az állam gazdasági szerepvállalását újraértékelni ezen a téren. Hiszen a pénzügyi szektor a gazdaságnak a motorja, központi ösztönzője, a fejlesztés anyagi biztosítója. Magyarország túlállamosított szocialista gazdaságból túlprivatizált piacgazdaságba ment át, és az állam most nem tesz mást, mint egy normális egyensúlyt keres. A korábbi AB gyakorlat által is tükrözött liberális közhatalom felfogással nem egyeztethető össze, hogy belenyúl a gazdaság ágazataiba és átalakít, közpénzeket von ki egyes extra jövedelmekből. Az Alkotmánybíróság kivételes és nehéz szerepe az, hogy az Alaptörvény szellemében és értékrendjét érvényesítve új mércéket találjon, új korlátokat, határokat jelöljön ki az állam mozgástere számára is. A 2/3-os választási győzelem nem csak a parlamenti többséget jelentette, hanem alkotmányozó hatalmat is, mely kiterjedt a jogállam szervezeti rendszerének átalakítására is az új alkotmány keretében, valamint arra is, hogy a hatalommegosztás korábbi egyensúlyait az alkotmányozó hatalom átrendezze.

►Így ez érintette az AB hatáskörét is.

Én úgy látom, hogy a folyamatok ezt indokolttá tették. Az más kérdés, hogy korlátlan hatalom egy jogállamban nem lehetséges. Az AB-re változatlanul nehéz feladat hárul, mert szélsőséges esetekre fent kell tartania azt a jogát (sőt ez a kötelessége is), amikor megálljt parancsol, illetőleg azt mondja, hogy egy megoldás alkotmányellenes. Másfelől az AB-nek a korábban kimunkált emberi jogi, emberközpontú értékrendjét is őriznie kell.

►Az Alkotmánybírósági hatáskör új területe az alkotmányjogi panasz, amely magába foglalja a bírói kezdeményezést a közvetlen hatályosuló jogszabállyal szemben, az érintett panaszát, a bírói ítéletben alkalmazott jogszabállyal szembeni vagy magával a bírói jogértelmezéssel, ítélettel szembeni panaszt. Ez teljesen új hatáskörrel ruházta fel az AB-t?

Az AB most már nemcsak a törvényhozás „bírája”, illetve kontrolja, hanem a bíróságoké, az igazságszolgáltatásé is, azt vizsgálva, hogy az adott ítélet vagy az adott alkalmazott jogszabály összhangban van-e az alkotmányos értékrenddel. Nem eseti igazságszolgáltatást végzünk, az változatlanul a rendes bíróságok hatásköre. Ha a törvények alkotmányosak, akkor az alkotmányosság érvényesítése minden egyes bírónak kötelessége, ellentmondó gyakorlat esetében a jogegységet a Kúria biztosítja. Az AB mindkét vonatkozásban a rendes bíróságok ítéleteivel vagy a Kúria felülvizsgálati vagy jogegységi határozataival kapcsolatban is csak az alkotmányossági szempontot vizsgálja, hogy az kellő súllyal érvényesült-e.

Ez a terület legalább annyira nehéz, mint az absztrakt normakontroll, de nekem tetszik abból a szempontból, hogy ez a valóságos életben, azaz a horizontális viszonyokban, a magánfelek, vagy az állam és vádlott relációjában közvetlenül kéri számon az alkotmányos értékek, az emberi jogi értékek érvényesülését. Ebben az új hatáskörben esetről esetre rajzolódik ki a határvonal az alapjogvédő alkotmánybíráskodás és az alanyi jogvédő rendes bíráskodás között. Hol mi mondjuk, hogy a norma vagy az ítélet nem érte el az alkotmányos szintet, vagy hiány van és hibás, hol fordítva: ők kritizálják az AB-t, hogy eseti vagy konkrét bíráskodást folytat egy-egy döntésben, egy-egy konkrét határozatban. Azt hiszem, egy jóhiszemű és jóindulatú szakmai együttműködés ezt a problémát meg fogja oldani.

Ezek azok a gondolati hátterek és problémák, amelyek az Alkotmánybíróság elnöki funkcióját betöltve útkeresésre kényszerítenek. Ezen értékszemlélettel próbálom azt a saját arculatot megőrizni, ami nekem mindig is volt, csak annak a tényleges átvitele, érvényesítési módja a kérdéses, különösen, ha óriási ellenerők fújnak szembeszélként. De feladni nem lehet, mert a gyökereim szilárdak és azokat nem akarom eltépni.

►Az életszerűség változatlanul fő motívum a gondolkodásában.

Az emberért való gondolkodásra késztet a két felnőtt gyerekem sorsa, meg a négy unokám jövője, a jövő generációk joga, melynek háttere az a „zöld” ideológia, hogy a világ nem a miénk, csak az unokáinktól kaptuk kölcsön, és tovább kell adni, méghozzá az ő választási lehetőségüket, szabadságukat is biztosítva, azaz ne vigyük bele őket egy olyan „zsákutcába”, amiből nincs kiút. Ilyen értelemben ezt a személyes és családi elkötelezettséget kivetítem mindenki másra.

►Tanárként ragaszkodott ahhoz, hogy a jog, a jogi absztrakció és a konkrét életszerűség ne szakadjon el egymástól?

Mélyről jövő, paraszti sorból származó első generációs értelmiségiként tanári pályára készültem, ami a jogászi hivatással ötvöződött. Egy évig voltam katona előfelvételisként, ami jót tett fizikailag is, meg fontos közösségteremtő hely volt, ami erősítette a csapatszellemet, nem beszélve arról, hogy a kollégiumban életre szóló barátságok születtek. 1969–1974 között végeztem a jogi kart, Sárándi Imre professzorhoz, későbbi tanszéki kollégámhoz a gazdasági verseny jogi kérdéseiről írtam a szakdolgozatomat. 1968 a magyar új gazdasági mechanizmus éve volt, a vállalati önállóság és a háztáji- és kisegítő gazdaságok esélyével és lehetőségével. Szorgalmas látogatója voltam a Polgári Jogi Diákkörnek, mert a polgári jog volt az, a maga tulajdoni, szerződési, öröklési, családi viszonyaival, amelyek számomra a legkedvesebbek voltak az életszerűségük miatt. Az absztrakt jogi kategóriákat mindig konkrét példákon keresztül tanultuk, a példák a valós életből jöttek, és ott nem szakadt el olyan mértékben a jog a valóságtól, mint az elvontabb elméleti tárgyaknál. A későbbi tevékenységemben a jegyzeteimbe mindig életszerű példákat is beleírtam, hogy a hallgató tudja a jogot az élethez kötni. Ebben nagy példát adott nekem Dr. Brósz Róbert, aki ez első évfolyamon a római jogot tanította és minden egyes jogintézményt valóságos példákon keresztül magyarázott el. Az emberi jogoknak is az a végső lényege, hogy jobbá, tisztességesebbé, tartalmasabbá, értékesebbé próbáljuk alakítani, formálni az embert.

►Az egyetemi évek alatt 3 évig folytatott szakszervezeti jogsegélyszolgálatot, de nem vonzotta az ügyvédi pálya. A családjában viszont két ügyvéd is van.

A nagyobbik lányom jelenleg szünetelteti ügyvédi tevékenységét, mert egy gyermekvédelmi szakszolgálatnál törvényes gyám. Bár méltatlanul keveset keres, munkája erkölcsi értéke sokszorosa a materiális elismerésének. A férje is gyakorló ügyvéd, tehát közvetlen tapasztalatom van az ügyvédségről. Arról nem is beszélve, hogy az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok jelentős hányadát ügyvédek készítik és ők nyújtják be, így mondhatom, hogy a hivatásrenddel napi munkakapcsolatban állunk. Kellemes pillanatok azok, amikor szakmai rendezvényeken volt tanítványaim vagy akik a jegyzeteimből tanultak, tanárukként üdvözölnek.

Dr. Lenkovics Barnabás
1974-ben az ELTE ÁJK-n végzett summa cum laude minősítéssel. 2012 augusztusáig egyetemi oktatói pozíciót töltött be az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékén: 1976-ig tudományos ösztöndíjas gyakornok, 1982-ig tanársegéd, 1991-ig adjunktus, 1999-ig docens, 2000-től egyetemi tanár. 1995-től részt vett az ELTE-SZIF Oktatási Intézet és azon belül a Civilisztikai Tanszék megalapításában, a győri jogászképzés újraindításában. 1996-tól 2015. 07. 26-áig a győri Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári- és Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője. 2001. július 1-jétől 2007. április 20-áig az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. 1992-ben szerzett kandidátusi fokozatot, 1999-ben habilitált, habilitációs előadásának témája „A tulajdon társadalmasítása és magánosítása” volt. Írt egyetemi tankönyvet (Dologi jog) és jegyzetet (Polgári jogi alapok) önállóan és társszerzővel is: Magyar polgári jog. Általános tanok (Bíró Györggyel) és a Személyi jog vázlata (Székely Lászlóval). Közel száz további publikáció szerzője. Gyűjteményes könyve „Ember és tulajdon” címmel 2013-ban jelent meg. Szakterülete a polgári jog, kutatási területe a dologi jog, különösen a tulajdonjog és az emberi jogok. Szabadidejében kertészkedik.
http://www.ugyvedvilag.hu/rovatok/szakma/a-jog-van-az-emberert-es-nem-az-ember-a-jogert