Translate

2015. április 24., péntek

Orbán: történelmi feladat volt az alaptörvény megalkotása

Az alaptörvény passzusai közül kiemelte a kereszténység nemzetmegtartó erejének deklarálását.

Magyarország alaptörvényének megalkotása történelmi feladat, szükségszerűség volt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben, a Párbeszéd és identitás című, az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából tartott konferencián.

A kormányfő szerint a régi alkotmány értéksemleges szövegéhez képest a legfontosabb változás, hogy az alaptörvény “alkotmányos identitásunkat is megjeleníti”.

Orbán Viktor a magyar alkotmányos identitás elemei közé sorolta a nyelv és a kultúra védelmét, a közösségelvűséget, a munkaalapú társadalom deklarálását és a történelmi dimenziót, azaz hogy az alaptörvény beemeli a magyar történelem sajátos jogi iratait is. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: amíg a magyar állam fennáll, mindig is létezni fog a történeti alkotmány, ezért is nevezik a négy éve elfogadott dokumentumot alaptörvénynek, amely “beépülhet a történeti alkotmány szövetébe és vívmányai közé”.

Kiemelte: mivel az alaptörvény a magyar nemzet történetének, politikai-kulturális életének folytonosságát szimbolizálja, ezért nem törekedhettek olyan szövegre, amely bármely európai demokratikus ország alkotmánya is lehetne. Emellett nem törekedhettek olyan szövegre sem – mivel követni kell az alkotmányban az ország sorsában bekövetkezett változásokat -, amely alapján bárki azt gondolhatná, hogy a magyarok előző nap léptek be Európa ajtaján – fejtette ki.

“Az alkotmányt úgy tekintettük mint a nemzet személyi igazolványát”, így nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt, amink van, földünket, nyelvünket, természeti és szellemi értékeinket – fogalmazott Orbán Viktor.

Az alaptörvény passzusai közül kiemelte a kereszténység nemzetmegtartó erejének deklarálását, valamint annak kimondását, hogy az 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezést csak 1990. május 2-án tudták helyreállítani. E felsorolásában megemlítette továbbá a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek elévülhetetlenségét, a határokon kívül élő magyarok sorsáért viselt felelősséget és az ország eladósítása elleni szabályt.

A miniszterelnök beszédében kifejtette: az Európai Unió tagállamai közül a többi volt kommunista ország még az EU-ba belépés előtt megalkotta új alkotmányát, Magyarország azonban erre nem volt képes, így már uniós tagként kellett megalkotnia alaptörvényét. Mint fogalmazott, a hatályos európai jogrend nemcsak mért, hanem a magyar alaptörvény alapján meg is mérettetett, így “láthattuk az európai intézmények teljesítményét, kettős mércét, nyomásgyakorlást, ideológiai túlzásokat”.

A kormányfő hosszan beszélt az előző alkotmányról is, amelyet úgy jellemzett: “a piacgazdaságra kalibrált, módosított régi alkotmány, a Trabantba szerelt Mercedes-motor csak döcögve működött, és folyton lefulladt”. Emellett hiányzott belőle a történeti folytonosság kimondása – tette hozzá.

2010-ben azonban – folytatta – a magyar választók megértették, hogy “le kell zárnunk a hosszúra nyúlt átmeneti és zavaros időszakot”. A már “agyonmódosított” alkotmány további módosításának lehetőséget – mondta – a kormánypártok elvetették, mert “nem lehetett rá annyi foltot tenni, hogy ne üssön át a szöveg eredeti vörös színe”.

Orbán Viktor összegzése szerint Magyarország alaptörvénye egységes értékrendszer és átgondolt koncepció alapján született meg, “építéséhez olyan elemeket is felhasználtak, amelyeket a korábbi építők elvetettek”, így például a történeti alkotmány vívmányait, de beemeltek olyan rendelkezéseket is, amelyek az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatából származnak. Szavai szerint “van mit megvédenünk, lesz mit megvédenünk az előttünk álló európai vitákban”.

Kövér: az alaptörvény minden tekintetben betölti rendeltetését

Az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt három és fél év tapasztalatai igazolják, hogy az új magyar alaptörvény minden tekintetben betölti rendeltetését.

Az alaptörvény által megerősített jogállami intézményrendszer minden szempontból bizonyította életképességét – jelentette ki a házelnök. Abban, hogy ez így lesz, nem kételkedtek, amikor elfogadták az alaptörvényt, az pedig, hogy valóban így is lett, világosan és egyértelműen cáfolt minden olyan hamis jogi köntösbe öltöztetett politikai kritikát, ami a jogállamiság és a demokrácia magyarországi lebontását vizionálta – fogalmazott.

Kövér László azt mondta: azok, akik ezeket a kritikákat megfogalmazták, ugyanúgy vagy még inkább élnek az alkotmányos intézményrendszer nyújtotta védelemmel és az állam működése feletti – részben az alaptörvény által létrehozott – új ellenőrzési lehetőségekkel, mint azok, akik négy évvel ezelőtt Magyarország első demokratikusan elfogadott alkotmányának támogatói voltak.
http://gepnarancs.hu/2015/04/orban-tortenelmi-feladat-volt-az-alaptorveny-megalkotasa/

Nincsenek megjegyzések: