Translate

2010. május 22., szombat

Az új Kormány programja az Alkotmányról

... A jelenlegi Alkotmány - mint első mondata kinyilatkoztatja - ideiglenes, átmeneti alkotmány. Megalkotói éppen azért szánták ideiglenesnek, mert nem volt mögötte érvényes társadalmi szerződés. Az új társadalmi szerződés most, a 2010-es országgyűlési választásokon megköttetett. Azzal bízták meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az ország új alkotmányát.

... szülessen az átmeneti korszak helyén, az új társadalmi szerződés szellemében egy új, a nemzeti együttműködésen alapuló rendszer.

... Hatályos Alkotmányunk a rendszerváltoztatás céljaként fogalmazza meg a szociális piacgazdaság megvalósítását. Ezért a szociális biztonságot, az esélyek kiegyenlítését és az egymás iránti megbecsülést és elköteleződést (szolidaritást) közös alapértékeknek tekintjük.

...Magyarországon a demokráciába, a jogállamba és az alkotmányosságba vetett bizalom forog kockán, és az elmúlt nyolc évben kormányzó baloldal minden cselekedete rontotta az újrakezdés esélyeit.

...A demokrácia eszméjével összeegyeztethetetlen módon 2002 után jog- és alkotmányellenesen elmozdították azokat, akik nem kívántak asszisztálni felelőtlen politikájukhoz. A PSZÁF, a KSH és a Magyar Energia Hivatal vezetői ismerhették meg elsőként, milyen is a szocialista kormány felfogása a jogállamiságról . Szász Károly, Mellár Tamás és Kaderják Péter hivatalból történő elmozdítása csak az első lépés volt a demokratikus intézményrendszer leépítéséhez vezető úton. Ha úgy diktálta érdekük, kriminalizálták, ha kellett, antiszemitának bélyegezték az ellenzéket . Ha arra volt szükség, akkor megkísérelték tudatosan szembefordítani egymással az egyes választói csoportokat. S mindeközben görcsösen ragaszkodtak a kormányzati hatalomhoz, még akkor is, amikor világossá vált, hogy bizalom és támogatás hiányában az ország kormányozhatatlanná vált.

...2006-ban Magyarország polgárai megtapasztalták, hogyan lehet demokratikusnak látszó keretek között visszaélni a jogállammal és az alkotmányossággal.

...Újjá kell építeni a joguralomba vetett hitet : Magyarország alkotmányos demokrácia, a működését elősegítő jogszabályok ugyanakkor csak abban az esetben érnek bármit, ha mindenkire egyaránt érvényesek.

Nincsenek megjegyzések: