Vegyük vissza az irányítást az európai együttműködés felett!
Bóka János avatarja
Bóka János
Alkotmányos államcsíny zajlik az Európai Unióban. Történik mindez a tagállamok és az európai polgárok politikai felhatalmazása hiányában, az uniós szerződések betűjével és szellemével ellentétben, a tagállamok alkotmányos berendezkedését és intézményeit aláásva.
A folyamatban meghatározó szerepet játszik az Európai Unió Bírósága: sajátos szerepfelfogására épülő joggyakorlata nélkül ez aligha lenne lehetséges. Az Európai Unió Bíróságának jogfejlesztő gyakorlata – mint a bírói aktivizmus általában – mindig is vitatott volt, de nem feltétlenül jelentett szuverenitásproblémát. Mindaddig, amíg az uniós jog a tagállami politikai konszenzus által kijelölt integrációs struktúra keretei között marad, az uniós jog hatékony érvényesítése nem más, mint az integrációra vonatkozó politikai akarat végrehajtásának eszköze. Amikor azonban az uniós jogértelmezés megváltoztatja az integrációs struktúra kereteit, akkor elveszíti uniós jogi természetét, és valójában a hatáskör-átruházásra irányuló tagállami akaratképzés helyébe lép. Ez nem jogtechnikai vagy értelmezési probléma, hanem a politikai legitimáció és a szuverenitás alapkérdése. A tagállamok ma már ezekkel a kérdésekkel szembesülnek.
Eljutottunk odáig, hogy
az Európai Unió Bírósága magát jelöli ki az uniós értékviták végső fórumaként. Nem vitatott, hogy Európa értékközösség. De nem azért értékközösség, mert az Európai Unió alapszerződései ezt kimondják, hanem azért, mert ez a történelmi valóság. Értékeink az Európai Uniót alkotó egyes nemzeti közösségek belső konszenzusából és megéléséből fakadnak.
Ezek az egyes nemzeti közösségek sajátjai, ezeket az egyes nemzeti közösségek védik, alakítják és érvényesítik a saját eszközeikkel. Ezek az értékek a nemzeti szuverenitás legbelső magját képezik, amit egy nemzet soha nem hagyhat el, soha nem engedhet át másnak – különben megszűnik nemzetnek lenni. És ekkor nemcsak a nemzet szűnik meg létezni, hanem az európai integráció is, mert európai integráció csak szuverén nemzetek részvételével lehetséges. Szuverén nemzetek híján nem integráció zajlik, hanem birodalomépítés.
Az Európai Unió Bírósága nem így gondolkodik.
A bíróság szerint a tagállamok a közös értékek meghatározását és kikényszerítését átengedték az európai intézményeknek. Ha ezt elfogadjuk, akkor az uniós intézmények által meghatározott és kikényszerített értékek bármilyen tartalommal megtölthetők.
Viszont az európai integráció csak annyiban és csak azért lehet az európai civilizáció őrzője, ha és amennyiben az a zsidó–keresztény gyökerekből kisarjadó, közös történelmi és kulturális élmények által formált európai értékekre épül. Ha ezek helyébe mást állítunk, akkor valójában nem az európai integrációt építjük alulról, hanem az európai civilizációt bontjuk le felülről.
A másik veszélyes következmény az európai tolerancia és sokszínűség eltűnése. Az európai tolerancia és sokszínűség nem magától értetődő vívmány, hanem sok évszázados konfliktus keserű gyümölcse. Európában mára a tolerancia valódi jelentése is elhomályosult. A tolerancia és a sokszínűség nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk és egyformák vagyunk.
A tolerancia éppen azt jelenti, hogy nem értünk egyet, mégis ugyanannak a közösségnek vagyunk a tagjai, és jóhiszeműen együttműködünk. A tolerancia egy alulról szerveződő integrációs folyamat magától értetődő eleme. Az európai birodalomépítéssel viszont nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen.
Az Európai Unió Bírósága tudatosan erodálta a tagállami alkotmány- és szuverenitásvédelmi intézmények pozícióit, amelyek az értékvitákkal kapcsolatos monopóliumát veszélyeztethették volna. A bíróság már hosszú ideje igyekszik elvágni a tagállami bíróságok és alkotmánybíróságok közötti köteléket, és kifejezetten felhatalmazza a nemzeti bíróságokat arra, hogy az uniós jog alkalmazási körében az alkotmánybíróság bizonyos döntéseit figyelmen kívül hagyják – még akkor is, ha ezzel alkotmányos rendelkezések érvényesülését akadályozzák meg.
A bíróság azonban nemrég további lépést tett ezen az úton, és ezzel átkelt a Rubiconon: most már a tagállami alkotmánybíróságok általános intézményi legitimációjának is végső bírájaként lép fel.
A bíróság 2021 decemberében, a román alkotmánybírósággal kapcsolatban tett először megállapításokat az intézmény függetlenségéről, jóllehet erre vonatkozó kérdést az előterjesztő nemzeti bíróságok nem intéztek hozzá. A bíróság ekkor már kimondta, hogy az alkotmánybíróság határozatai a rendes bíróságokra nézve általában véve is csak akkor kötelezők, ha a nemzeti jog biztosítja az alkotmánybíróság függetlenségét, többek között a jogalkotó és a végrehajtó hatalomban. Az alkotmánybíróság függetlenségére vonatkozó standardokat pedig természetesen a bíróság határozza meg, mind az összetételre, mind a működésre vonatkozóan.
2025. december 18-án a bíróság elérkezettnek látta az időt arra, hogy a négy évvel ezelőtt asztalra tett revolvert elsüsse. Arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel alkotmánybíróság három bírájának 2015. decemberi és az elnökének 2016. decemberi kinevezése a lengyelországi kinevezési eljárásokra vonatkozó alapvető szabályok megsértésével történt.
Ennek következtében a lengyel alkotmánybíróság az uniós jog értelmében nem felel meg a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság követelményeinek. A bíróság tehát általában véve is felmentette a rendes bíróságokat a lengyel alkotmánybíróság határozatainak kötelező ereje alól.
De a határozat itt nem áll meg. Biztos, ami biztos, kategorikusan elutasítja az összes eszközt és argumentációt, amit a tagállami alkotmányos szervek korábban a bíróság korlátlan és ellenőrizetlen jogértelmezési monopóliumával és az uniós jog abszolút elsőbbségével szemben végső menedékként kialakítottak.
A bíróság szerint egy tagállam nem hivatkozhat alkotmányos identitására a közös uniós értékekkel szemben – amelyeket természetesen végső soron a bíróság értelmez, és közvetlenül, illetve a tagállami hatóságokon keresztül érvényesít. Ezzel teljesen kiüresedett az EU kötelezettsége a tagállamok nemzeti identitásának tiszteletben tartására, amelynek elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedése.
A bíróság áttételesen Magyarországnak is üzent: sohasem fog a magyar alaptörvény szerinti alkotmányos párbeszédet folytatni az Alkotmánybírósággal, előzetes európai uniós értelmező véleményről szóló döntést kérve az alkotmányos hagyományok és a nemzeti identitás értelmezésére vonatkozóan.
A bíróság alkotmányos párbeszédet csak olyan eljárásban képzel el, ahol a végső szó az övé, és ahol a tagállami alkotmányos szervek legfeljebb félként jelenhetnek meg.
A bíróság világossá tette azt is, hogy az EU-nak biztosított hatáskörök terjedelmével és korlátaival kapcsolatos kérdések kizárólag az uniós bíróságok hatáskörébe tartoznak. Az uniós hatáskör túllépésére vonatkozó ultra vires vizsgálat, az alkotmányos identitásvizsgálat, illetve az alkotmányos mag védelmének jogát több tagállami alkotmánybíróság kifejezetten fenntartotta magának, köztük a magyar Alkotmánybíróság is. A bíróság döntése egyértelműen azt üzeni, hogy az alkotmánybíróságok nem jogosultak az uniós hatáskörök önkényes jogértelmezésen alapuló túllépésére vagy az alkotmányos önazonosságra hivatkozással valamely uniós jogi aktust alkotmánysértőnek minősíteni. Ilyen esetben ha a bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana, akkor a bíróság a mostani ítéletében foglalt érvelés mentén elítélő döntést hozna. Az uniós jognak tehát csak egy őrzője van: az Európai Unió Bírósága. Ezt az őrzőt pedig szemmel láthatóan nem őrzi és nem is őrizheti senki.
Az európai együttműködés kritikus ponthoz érkezett. Ma már nem tudjuk az uniós szerződések alapján meghúzni a határvonalat tagállami és uniós hatáskörök között. Ma már az uniós jog nem ismer el olyan tagállami intézményt, amelyik kimondhatná, hogy eddig, és ne tovább.
Ha kizárólag az uniós jogon és az uniós intézményeken múlna, akkor eszköztelenek lennénk a tagállami szuverenitás védelmében. És ha ez így marad, akkor az alkotmányos föderalizmus működésén keresztül az Európai Egyesült Államok lesz az integráció törvényszerű és elkerülhetetlen eredménye.
Magyarország kormánya ezt nem nézheti ölbe tett kézzel, mert a folyamat nem összeegyeztethető azzal, ahogyan a patrióta politikai közösség Magyarországon és Európában a szuverén tagállamok együttműködéséről gondolkodik. Ezt a folyamatot meg kell állítanunk és vissza kell fordítanunk.
Az Európai Unió tagállamainak és az európai polgároknak vissza kell venniük az ellenőrzést az európai együttműködés és az Európai Unió intézményei felett. Szükséges ez Magyarország szuverenitásának védelme érdekében. Szükséges ez a demokrácia és jogállamiság európai értékeinek védelmében. Szükséges ez egy jobb és hatékonyabb európai együttműködés érdekében.
Magyarország kormánya megkezdte az Európai Unió hatásköreinek szisztematikus átvilágítását, mert az EU részéről ma már általános gyakorlat a hatásköreinek lopakodó kiterjesztése. A lopakodó hatáskörbővítés szuverenitási kérdés. Az EU ugyanis a hatáskör-átruházás elvére épül: a tagállamok döntik el, mely területeken kívánnak az intézményeken keresztül együttműködni. Ha ez a döntést kiveszik a kezükből, akkor a tagállami szuverenitás súlyosan sérül.
A hatáskör-átvilágítás célja, hogy feltárja a lopakodó hatáskörbővítés gyakorlatát a gazdaságpolitika, az energiapolitika, a migráció, a jogállamiság, illetve az oktatás, a kultúra és a családpolitika területén. A vizsgálat kitér arra is, hogy ezeken a területeken általában véve is optimális-e a hatáskörök megosztása a tagállamok és az EU között. Arra is keressük a választ, hogy a gyakorlatban miért nem működnek a tagállami hatásköröket védő uniós eszközök, és hogyan lehetne olyan megoldásokat bevezetni, amelyek valóban megvédik a tagállami szuverenitást.
Vegyük vissza az irányítást az európai együttműködés felett! Váltsuk be azt az ígéretet, amit a nemzetek Európája jelent: együtt erősebbek lehetünk, mint külön-külön, de együtt is megmaradhatunk annak, akik vagyunk!
A szerző európai uniós ügyekért felelős miniszter
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/12/eu-birosag-szuverenitas-alkotmany-magyarorszag
