A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben szerdán. Mint fogalmazott, „ma a globalizmus nevében a demokratikus nemzeti államok felszámolása a cél az Európa erőforrásai feletti ellenőrzés megszerzése érdekében. Ehhez vezet a liberalizmus és az emberi jogok nevében terjesztett abnormalitás, teljes értékvesztés és a természet rendjének tagadása.”
“Mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik. (…) A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak, sem az igazságtól, hiszen annak szolgálatára létezik” – fogalmazott a házelnök.
Nincs veszélyesebb döntés egy államra nézve, mint egy megmásíthatatlan rossz ítélet, nincs veszélyesebb ellensége egy társadalomnak, mint egy alkalmatlan bíró: ez a felelősség teszi a bírói hivatást magasztossá
-tette hozzá a házelnök.
Az állam egyik sarokkövét alkotta meg az 1869. évi 4-es törvény, és nyolcvan évig hatott. Nem véletlen, hogy éppen addig élt, amíg a magyar állami függetlenség, a 20. század közepéig
-mondta a házelnök.
Szerencsés az a nemzedék, amely újjászervezheti az államot. 1990-ben a kommunizmust, 2010-ben a posztkommunizmust sikerült lezárni, és a 21. századra újjáépülhetett a magyar állam
-mondta Kövér László. A házelnök “önkritikus” észrevételként hozzáfűzte, jogalkotói mulasztás történt, amikor nem szabályozták pontosan, hogy a bíróságok kinek vagy minek a nevében hirdetnek ítéletet.
Elvi éllel kijelenthetjük, hogy az eljáró bíróságok csakis a magyar állam vagy az Alaptörvény szerint Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében hozhatják meg ítéleteiket
-mondta Kövér László.
Ma a globalizmus nevében a demokratikus nemzeti államok felszámolása a cél az Európa erőforrásai feletti ellenőrzés megszerzése érdekében. Ehhez vezet a liberalizmus és az emberi jogok nevében terjesztett abnormalitás, teljes értékvesztés és a természet rendjének tagadása. Ez a lényege ma az európai politikának, ez a veszély fenyegeti az európai államokat
-fejtegette a házelnök.
A törvényeknek van értéktartalmuk, amely végső soron a lelkiismeretben gyökeredzik, és ettől sem a jog alkotója, sem a jog alkalmazója nem vonatkoztathat el. Ezért korunk jogászainak és politikusainak változatlanul maguknak kell eldönteniük, milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők vagy az államot támadók és rombolók oldalára?
-fogalmazott Kövér László.
Minden világnézeti, szemléleti, értékrendi, politikai különbözőség mellett meg kell védeni közös jövőnk biztosítékát, a cselekvőképes államot
-fűzte hozzá.
Darák Péter, a Kúria elnöke a rendezvény előtti rövid sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a magyar bírói függetlenség 99 százalékos, és csak azért nem mond 100 százalékot, mert azt nem illik. Magyarországon működik a bírói függetlenség kiérlelt garanciarendszere, nincs olyan ember, aki odamehetne egy bíróhoz és megmondhatná neki milyen ítélet szülessen – fűzte hozzá a főbíró. Darák Péter a konferencia zárszavában arról beszélt, hogy a rendszerváltás harminc éve zajlik a magyar bíróságokon. A bíró feladata nem csupán a tradíciók gondozása, hanem újjáteremtése is. Az elmúlt időszakban a megújulás a bírói testület filozófiájává vált, ám mindez olyan légkörben zajlott, amelyben a demokratikus átalakítást sokkal inkább a jogalkotástól, semmint a bírói jogfejlesztéstől várták. A bíróságok egyedi döntései mégis a mindennapok részévé tették az emberi méltóság, a jóhiszeműség, a tisztesség, a törvény előtti egyenlőség, az arányosság elvét. Az egyes bírói döntések a joguralom egységét és állandóságát alapozzák meg – jelentette ki.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke felszólalásában azt emelte ki, hogy a magyar jogállamiság ezeréves, a Szent Korona pedig megtestesíti a magyar államiságot. Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a konferencián azt hangsúlyozta, hogy a közigazgatási bírók számára is biztosítják a független és professzionális bíráskodáshoz szükséges feltételeket.
Forrás/fotó: MTI
https://pestisracok.hu/kover-laszlo-nincs-veszelyesebb-ellensege-egy-tarsadalomnak-mint-egy-alkalmatlan-biro/
2019. április 24., szerda
A természet rendjét tagadó liberális veszély miatt a bíráknak el kell dönteniük, hogy az államot építők vagy rombolók oldalára állnak
erdelyip
„150 esztendővel ezelőtt az volt a kérdés, hogy a magyar állam akarja-e biztosítani a bírák függetlenségét. A jövőre nézve a kérdés az, hogy a magyar bírák a maguk részéről akarják-e biztosítani az állam függetlenségét.”
Ezzel kezdte a magyar főbírák előtt tartott ünnepi beszédét Kövér László, az országgyűlés elnöke, aki a „Szent Korona közelében és eszmei kisugárzásában” az országgyűlés felső házában köszöntötte az egybegyűlteket.
A Kúria bírái és a legfontosabb magyar ügyészek, ügyvédek és jogászok a magyar bírói függetlenséget biztosító törvény 150 éves évfordulóját ünnepelték, ezen az eseményen fejtette ki Kövér megnyitójában saját elképzeléseit a függetlenségről.
„Önök, tehát a bírák mindig csak annyira lehetnek függetlenek, amennyire a magyar állam is az.”
Ez volt a házelnök fő tétele, és aztán e gondolat köré rendezte az érvelését. A magyar állam függetlenségét, ugyanis, mint Kövér szavaiból kiderült, komoly veszély fenyegeti, ugyanis
„a globalizáció korának messianisztikus törekvései (...) a törvénykezés eszközrendszerével szüntelenül gyengíteni igyekeznek a demokratikus legitimációval bíró államok kompetenciáját.”
A házelnök ezután a tőle megszokott lendülettel ugrott fejest kedvenc témájába.
„A globalizmus nevébe a demokratikus nemzeti államok felszámolása, és választási legitimáció nélküli szupra-nacionális hatalmi központok kialakítása a cél az európai erőforrások feletti teljes ellenőrzés megszerzésének érdekében. Mindehhez pedig (...) az abnormalitásnak azaz a teljese értékvesztésnek, a természet rendje tagadásának, a liberalizmus és az emberi jogok nevében megvalósított agresszív, hogy nem mondjam se embert se istent nem ismerő terjesztése vezet.”
Kövér szerint
„ez a lényege mindannak, ami ma az európai politikában zajlik, ez a veszély fenyeget minden európai államot és nemzetet.”
A bírói függetlenség ünnepén Kövér László azzal zárta köszöntőjét, hogy
„korunk jogászainak és politikusaink változatlanul maguknak kell eldönteniük, hogy milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára.”
Szerencsére a magyar bírák függetlenségét semmi sem veszélyezteti, ezt még Darák Péter Kúria elnök mondta el az ünnepi konferencia előtti villám-sajtótájékoztatóján. Darák kérdésre arról beszélt, hogy bár a függetlenség miatt felvetett aggodalmak hasznosak, mert ráirányítják a figyelmet a bírói függetlenség értékére, de
„Magyarországon a bírói függetlenség 99 százalékos és 100 százalékot csak azért nem mondom, mert nem illik feltételezni. Ez azt jelenti, hogy nincs ma Magyarországon olyan személy, aki megtehetné azt, hogy odamegy egy konkrét ügyet tárgyaló bíróhoz, és megmondja neki, hogy ilyen és ilyen döntést várok. Ezt ma sem bíráson kívüli sem bíróságon belül személy nem teheti meg. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a bírák függetlenek.”
Darák szavait talán némileg árnyalja ez a 2016-os interjúnk Fleck Zoltán jogszociológussal, ami pont arról szól, hogy milyen a politika befolyása a magyar bíróságokon. Darák a közigazgatási bíróságok létrehozásával kapcsolatban is arról beszélt, hogy a bírói függetlenség sérülésének veszélye a jövőben sem áll fent, mert a bírák önálló döntését nagyon erős garanciarendszer védi.
Bóka János, az igazságügyi minisztérium államtitkára, aki Trócsányi László igazságügyi miniszter helyére ugrott be az ünnepi konferencián, arról beszélt, hogy korábban mindenki elmondhatta a véleményét a 2020-tól induló közigazgatási bíróságokról, a jogalkotás pedig most már lezárult. Szerinte a kormány által kialakított rendszer megfelel a európai jogállami standardoknak a szervezet és a bírák függetlenségének tekintetében is, és ezt bizonyítja a Velencei Bizottsággal folytatott párbeszéd is. Hogy a Velencei Bizottság mit mondott, a Bóka által lefestettől némileg eltérően, a különbíróságok tervezett rendszeréről, azt itt lehet elolvasni. A bizottság felvetései után néhány részletet megváltoztatott a kormány, de a kritikusok szerint ez csak kozmetikázás, a lényegi problémák nem oldódtak meg.
https://444.hu/2019/04/24/a-termeszet-rendjet-tagado-liberalis-veszely-miatt-a-biraknak-el-kell-donteniuk-hogy-az-allamot-epitok-vagy-rombolok-oldalara-allnak
„150 esztendővel ezelőtt az volt a kérdés, hogy a magyar állam akarja-e biztosítani a bírák függetlenségét. A jövőre nézve a kérdés az, hogy a magyar bírák a maguk részéről akarják-e biztosítani az állam függetlenségét.”
Ezzel kezdte a magyar főbírák előtt tartott ünnepi beszédét Kövér László, az országgyűlés elnöke, aki a „Szent Korona közelében és eszmei kisugárzásában” az országgyűlés felső házában köszöntötte az egybegyűlteket.
A Kúria bírái és a legfontosabb magyar ügyészek, ügyvédek és jogászok a magyar bírói függetlenséget biztosító törvény 150 éves évfordulóját ünnepelték, ezen az eseményen fejtette ki Kövér megnyitójában saját elképzeléseit a függetlenségről.
„Önök, tehát a bírák mindig csak annyira lehetnek függetlenek, amennyire a magyar állam is az.”
Ez volt a házelnök fő tétele, és aztán e gondolat köré rendezte az érvelését. A magyar állam függetlenségét, ugyanis, mint Kövér szavaiból kiderült, komoly veszély fenyegeti, ugyanis
„a globalizáció korának messianisztikus törekvései (...) a törvénykezés eszközrendszerével szüntelenül gyengíteni igyekeznek a demokratikus legitimációval bíró államok kompetenciáját.”
A házelnök ezután a tőle megszokott lendülettel ugrott fejest kedvenc témájába.
„A globalizmus nevébe a demokratikus nemzeti államok felszámolása, és választási legitimáció nélküli szupra-nacionális hatalmi központok kialakítása a cél az európai erőforrások feletti teljes ellenőrzés megszerzésének érdekében. Mindehhez pedig (...) az abnormalitásnak azaz a teljese értékvesztésnek, a természet rendje tagadásának, a liberalizmus és az emberi jogok nevében megvalósított agresszív, hogy nem mondjam se embert se istent nem ismerő terjesztése vezet.”
Kövér szerint
„ez a lényege mindannak, ami ma az európai politikában zajlik, ez a veszély fenyeget minden európai államot és nemzetet.”
A bírói függetlenség ünnepén Kövér László azzal zárta köszöntőjét, hogy
„korunk jogászainak és politikusaink változatlanul maguknak kell eldönteniük, hogy milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára.”
Szerencsére a magyar bírák függetlenségét semmi sem veszélyezteti, ezt még Darák Péter Kúria elnök mondta el az ünnepi konferencia előtti villám-sajtótájékoztatóján. Darák kérdésre arról beszélt, hogy bár a függetlenség miatt felvetett aggodalmak hasznosak, mert ráirányítják a figyelmet a bírói függetlenség értékére, de
„Magyarországon a bírói függetlenség 99 százalékos és 100 százalékot csak azért nem mondom, mert nem illik feltételezni. Ez azt jelenti, hogy nincs ma Magyarországon olyan személy, aki megtehetné azt, hogy odamegy egy konkrét ügyet tárgyaló bíróhoz, és megmondja neki, hogy ilyen és ilyen döntést várok. Ezt ma sem bíráson kívüli sem bíróságon belül személy nem teheti meg. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a bírák függetlenek.”
Darák szavait talán némileg árnyalja ez a 2016-os interjúnk Fleck Zoltán jogszociológussal, ami pont arról szól, hogy milyen a politika befolyása a magyar bíróságokon. Darák a közigazgatási bíróságok létrehozásával kapcsolatban is arról beszélt, hogy a bírói függetlenség sérülésének veszélye a jövőben sem áll fent, mert a bírák önálló döntését nagyon erős garanciarendszer védi.
Bóka János, az igazságügyi minisztérium államtitkára, aki Trócsányi László igazságügyi miniszter helyére ugrott be az ünnepi konferencián, arról beszélt, hogy korábban mindenki elmondhatta a véleményét a 2020-tól induló közigazgatási bíróságokról, a jogalkotás pedig most már lezárult. Szerinte a kormány által kialakított rendszer megfelel a európai jogállami standardoknak a szervezet és a bírák függetlenségének tekintetében is, és ezt bizonyítja a Velencei Bizottsággal folytatott párbeszéd is. Hogy a Velencei Bizottság mit mondott, a Bóka által lefestettől némileg eltérően, a különbíróságok tervezett rendszeréről, azt itt lehet elolvasni. A bizottság felvetései után néhány részletet megváltoztatott a kormány, de a kritikusok szerint ez csak kozmetikázás, a lényegi problémák nem oldódtak meg.
https://444.hu/2019/04/24/a-termeszet-rendjet-tagado-liberalis-veszely-miatt-a-biraknak-el-kell-donteniuk-hogy-az-allamot-epitok-vagy-rombolok-oldalara-allnak
2019. április 23., kedd
Alparslan Altan: a török alkotmánybíró előzetes letartóztatása jogsértő volt
Alparslan Altan v. Turkey
No. 12778/17
2019. április 16.
Alparslan Altant hivatalban lévő török alkotmánybíróként egy másik alkotmánybíróval és számos bíróval egyidejűleg a 2016-os, Erdogan elnök elleni puccskísérlet másnapján tartóztatták le, majd helyezték előzetes letartóztatásba annak gyanújával, hogy részt vett a puccs megszervezéséért felelőssé tett titkos güllenista hálózatban. Azóta az alkotmánybíróság egy, a puccs utáni rendkívüli állapotban megalkotott elnöki rendelettel teremtett jogkörében megfosztotta tisztégétől, és idén márciusban első fokon 11 éves szabadságvesztésre ítélték. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most azt mondta ki, hogy a 2016-ban elrendelt letartóztatás még a puccs utáni rendkívüli helyzet minden speciális körülményét figyelembe véve is sértette az Egyezményt, mivel mentelmi jogának felfüggesztését jogsértően mellőzték, a letartóztatáshoz szükséges gyanút pedig semmilyen észszerű bizonyítékkal nem támasztották alá a török nyomozó hatóságok és bíróságok.
Az ügy előzményei
Alparslan Altan 2010 óta volt alkotmánybíró, korábban négy évig az alkotmánybíróság alelnökének tisztségét is betöltötte. A 2016. július 15-éről 16-ára virradóra lezajlott sikertelen, de 250 ember életét követelő puccskísérlet másnapján, a letartóztatások első hullámában vette őrizetbe a rendőrség, eredetileg a török kormány által FETÖ/PDY-nek (Güllenista Terrorszervezet, Párhuzamos Állami Struktúra) elkeresztelt szervezetben mint terrorszervezetben való részvétel mellett ennek okaként az alkotmányos rend megdöntésében való közreműködést is megjelölve. Végül azonban a puccsban való közvetlen részvétellel a továbbiakban nem gyanúsították, illetve nem vádolták meg, az eljárás vele szemben a török kormány álláspontja szerint atipikus terrorszervezetnek minősülő, a törvényesség látszata alatt a puccsra készülő FETÖ/PDY-ben való részvételéért zajlott le.
Altan előzetes letartóztatásáról 2016. június 20-án tettenérésére hivatkozva mentelmi jogának az alkotmánybíróság általi előzetes felfüggesztése nélkül döntöttek, amivel szemben annak jogellenessége és megalapozatlansága miatt sikertelenül élt bírósági jogorvoslattal. Bűnösségét kezdettől tagadta, álláspontja szerint alkotmánybíróként kifejtett véleményéért, különösen pedig különvéleményei miatt indult ellene az eljárás. Az ügyészi indítvány és a bírósági döntés nem tartalmazott a gyanú tényének rögzítésén túl érdemi bizonyítékot, és bár utal arra, hogy a gyanút az ügy aktájában lévő bizonyítékok alapozzák meg, azonban a terhelt bűnösségét megalapozó konkrét bizonyíték ebből a szakaszból nem került az ügynek az EJEB által megismert iratai közé. A panaszos az előzetes letartóztatásról szóló másodfokú döntés, illetve az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés elutasítása után, 2017 januárjában nyújtotta be a most elbírált strasbourgi panaszt.
Az előzetes letartóztatásról szóló döntés napján hirdették ki a végül összesen két évig fenntartott rendkívüli állapotot, amire hivatkozva a török kormány másnap bejelentette az Egyezmény 15. cikke alapján az Egyezmény hatályának szükséghelyzet miatti felfüggesztését. Ez azonban nevével ellentétben nem általános eltérési lehetőséget adott az Egyezménytől, hanem a helyzet szükségessége által feltétlenül megkövetelt, de a Bíróság által továbbra is ellenőrizhető intézkedéseknek adott alapot.
Az ügyben még számos további fejlemény történt és eljárás indult. 2016. augusztus elején egy rendkívüli rendelet által frissen adott hatáskörben az alkotmánybíróság megfosztotta tisztségétől Alparslan Altant, azzal az indokkal, hogy társadalmi kapcsolatai alapján az alkotmánybírák többségében kialakult meggyőződés alapján tisztségére méltatlanná vált. A büntetőeljárásban az elrendelt előzetes letartóztatást a török bíróságok azóta is folyamatosan fenntartják, az ezzel szembeni jogorvoslatokat pedig elutasították. Maga a török alkotmánybíróság 2018. január 11-én utasította el nyilvánvalóan alaptalanként Altan alkotmányjogi panaszát, az előzetes letartóztatást érintő részben az egyéb jogorvoslatok kimerítetlensége miatt.
Alparsan Altan (balra) és a vele egyszerre letartóztatott másik alkotmánybíró, Erdal Tercan. Utóbbi 10 év 7 hónapot kapott első fokon.
A vádemelési javaslat 2017. októberben, a vádemelés novemberben történt meg: a vád az volt, hogy a terhelt szándékosan segítette a FETÖ/PDY “bírósági szárnyának” működését, illetve vett részt annak tevékenységében. Az ennek bizonyítékait összegző vádemelési javaslat erre csak közvetett bizonyítékokat jelöl meg: anonimitás mellett nyilatkozó volt alkotmánybírósági alkalmazottaknak az alkotmánybíróként jegyzett kisebbségi vélemények és a bíró látogatói alapján kialakult meggyőződését, más vádlottak vallomásait és megszerzett elektronikus üzeneteit arról, hogy Altant ők a szervezet támogatói közé sorolták, “Selahattin” álnéven emlegették, illetve úgy tudták, hogy kapott a szervezettől egy telefonkészüléket. A tagként végzett tevékenység ezek alapján abban állt, hogy a terhelt nyomon követte a güllenisták számára fontos alkotmánybírósági ügyeket, illetve azokban az ő érdekeiknek megfelelő álláspontot képviselt. A 2019. március 9-i elsőfokú ítélet e vád alapján Altant 11 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte fegyveres terrorszervezet tevékenységében való közreműködés miatt.
A Bíróság döntése
A kérelem az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatásról szóló eredeti – 2016. júniusi – döntés ellen irányult, mindkettőt támadva tartalmi megalapozatlansága és törvénysértő mivolta miatt is. A Bíróság elfogadta a török kormány azon érvelését, hogy az őrizetbe vétel tekintetében a kérelmező nem merítette ki a nemzeti jog alapján igénybe vehető jogorvoslatokat, így abban a részében a kérelmet elfogadhatatlannak minősítette. Az előzetes letartóztatás kapcsán azonban ugyanezt – a török alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben – nem látta fennállni, mivel a török kormány által hiányolt jogorvoslati indítványok legfeljebb anyagi kompenzációra vezethettek volna, a szabadságelvonás megszüntetésére azonban nem voltak alkalmasak.
A Bíróság nem előkérdésként, hanem tartalmi mérlegelés részeként vizsgálta, hogy az Egyezmény 15. cikke szerinti felfüggesztés hogyan hat ki az eljárás tárgyára. Azt eddigi gyakorlatával összhangban ebben az ügyben is megállapította, hogy a puccskísérlet és az azt követő rendkívüli állapot időszaka általában véve megfelel a 15. cikk szerinti követelményeknek, illetve hogy az ügy körülményeinek mérlegelésekor e speciális körülményeket nyomatékosan figyelembe kell venni. Arra viszont nem kényszerült a Bíróság, hogy minősítse az ügybeli jogsértéseket abból a szempontból, hogy azok egyáltalán a 15. cikk hatálya alá tartoznak-e, hiszen ez, mint látni fogjuk, nem befolyásolta megítélésüket. A Bírság ugyanakkor rögzítette, hogy a rendkívüli állapot idején elfogadott, az általános jogrendtől eltérő jogszabályok egyike sem érintette az előzetes letartóztatás feltételeit.
Az 5. cikk (1) bekezdésének sérelmét a letartóztatás törvényességének hiánya miatt állító kérelem kapcsán a török kormány arra hivatkozott, hogy a tettenérésnek az ügyben is alkalmazott értelmezése állandó volt a török bírói gyakorlatban, a döntés pedig egyebekben is törvényes volt. A Bíróság ezzel szemben a török felsőbírósági gyakorlatban a konkrét esetre, azaz a terrorszervezetben való részvétel konkrét bűncselekmény elkövetésében való közreműködést nem igénylő tényállására csak 2017-től látta érvényesülni ezt az értelmezést, ami az előreláthatósági követelényt mindenképpen sérti. Emellett azonban a Bíróság szerint a kiterjesztő értelmezés a tettenérést hagyományos értelemben, azaz folyamatban lévő vagy éppen befejezett elkövetésre értő törvényi szabállyal ellentétes, emellett kifejezetten ésszerűtlen is. A konkrét helyzetben pedig az értelmezés ahhoz vezetett, hogy a bírói függetlenséghez kapcsolódó eljárási garanciától a kérelmezőt megfosztották, amit sem a rendkívüli helyzet, sem a gyanú szerint szervezett elkövetés nem kényszerített volna ki, hiszen a török jog nem zárta ki hivatalban lévő alkotmánybíró elleni büntetőeljárás lefolytatását. Így az Egyezmény 15. cikke szerinti elfogadható eszköznek a támadott kiterjesztő értelmezés nem minősülhetett.
Az 5. cikk (1) bekezdésének sérelmét a letartóztatáshoz szükséges alapos gyanú hiánya miatt állító kérelem kapcsán a török kormány a 2017-es vádemelési javaslat szerinti bizonyítékokra utal, illetve a speciális körülményekre (a puccsot követő szükséghelyzet, a FETÖ/PDY működésének titkossága) hivatkozik. A Bíróság ezzel szemben nem látta bizonyítottnak, hogy a megjelölt bizonyítékok bármelyike rendelkezésre állt volna az előzetes letartóztatásról szóló döntés meghozatalakor, márpedig a gyanú bizonyítékokkal való alátámasztásának teljes elmulasztása a terheltet, és különösen a fogva lévő terheltet megillető büntetőeljárási garanciák negligálására vezet. A török kormány azt ugyan állította, hogy erős bizonyítékok álltak rendelkezésre már a letartóztatáskor a terhelt ellen, de nemcsak az ügy iratai között nem szerepeltek ilyenek (a 12 másik személyt is érintő ügyészi indítvány kifejezetten a kérelmezőre vonatkozó érvelést nem is tartalmazott), hanem a Bírság előtt sem jelölt meg ilyen bizonyítékot a kormány. A 15. cikk szerinti körülmények fennállása, illetve az elkövetés szervezett jellege ugyan itt is figyelembe veendő szempontok, azonban ezek együtt sem tesznek jogszerűvé egy olyan szabadságelvonást, aminek ténybeli alapjait annak elrendelése során egyáltalán nem jelölték meg. A Bíróság a megállapított egyezményértésekre tekintettel a kérelemnek a döntés Egyezménybe ütközését az 5. cikk további rendelkezései alapján állító elemeit már nem vizsgálta.
Mindezekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a letartóztatásról szóló 2016. júniusi döntés sérti a személyes szabadságtól való megfosztás Egyezmény 5. cikk (1) bekezdés szerinti feltételeit. Az eljáró tanács 10.000 euró nem vagyoni kártérítést állapított meg a kérelmező javára. E döntéseket a tanács 6-1-es többséggel hozta meg, mivel az ügyben eljáró török eseti bíró, Harun Mert ezekben a kérdésekben a török kormány jogi álláspontját osztotta.
https://ejeb.atlatszo.hu/2019/04/19/alparslan-altan-a-torok-alkotmanybironak-a-2016-os-puccs-utani-elozetes-letartoztatasa-jogserto-volt/
No. 12778/17
2019. április 16.
Alparslan Altant hivatalban lévő török alkotmánybíróként egy másik alkotmánybíróval és számos bíróval egyidejűleg a 2016-os, Erdogan elnök elleni puccskísérlet másnapján tartóztatták le, majd helyezték előzetes letartóztatásba annak gyanújával, hogy részt vett a puccs megszervezéséért felelőssé tett titkos güllenista hálózatban. Azóta az alkotmánybíróság egy, a puccs utáni rendkívüli állapotban megalkotott elnöki rendelettel teremtett jogkörében megfosztotta tisztégétől, és idén márciusban első fokon 11 éves szabadságvesztésre ítélték. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most azt mondta ki, hogy a 2016-ban elrendelt letartóztatás még a puccs utáni rendkívüli helyzet minden speciális körülményét figyelembe véve is sértette az Egyezményt, mivel mentelmi jogának felfüggesztését jogsértően mellőzték, a letartóztatáshoz szükséges gyanút pedig semmilyen észszerű bizonyítékkal nem támasztották alá a török nyomozó hatóságok és bíróságok.
Az ügy előzményei
Alparslan Altan 2010 óta volt alkotmánybíró, korábban négy évig az alkotmánybíróság alelnökének tisztségét is betöltötte. A 2016. július 15-éről 16-ára virradóra lezajlott sikertelen, de 250 ember életét követelő puccskísérlet másnapján, a letartóztatások első hullámában vette őrizetbe a rendőrség, eredetileg a török kormány által FETÖ/PDY-nek (Güllenista Terrorszervezet, Párhuzamos Állami Struktúra) elkeresztelt szervezetben mint terrorszervezetben való részvétel mellett ennek okaként az alkotmányos rend megdöntésében való közreműködést is megjelölve. Végül azonban a puccsban való közvetlen részvétellel a továbbiakban nem gyanúsították, illetve nem vádolták meg, az eljárás vele szemben a török kormány álláspontja szerint atipikus terrorszervezetnek minősülő, a törvényesség látszata alatt a puccsra készülő FETÖ/PDY-ben való részvételéért zajlott le.
Altan előzetes letartóztatásáról 2016. június 20-án tettenérésére hivatkozva mentelmi jogának az alkotmánybíróság általi előzetes felfüggesztése nélkül döntöttek, amivel szemben annak jogellenessége és megalapozatlansága miatt sikertelenül élt bírósági jogorvoslattal. Bűnösségét kezdettől tagadta, álláspontja szerint alkotmánybíróként kifejtett véleményéért, különösen pedig különvéleményei miatt indult ellene az eljárás. Az ügyészi indítvány és a bírósági döntés nem tartalmazott a gyanú tényének rögzítésén túl érdemi bizonyítékot, és bár utal arra, hogy a gyanút az ügy aktájában lévő bizonyítékok alapozzák meg, azonban a terhelt bűnösségét megalapozó konkrét bizonyíték ebből a szakaszból nem került az ügynek az EJEB által megismert iratai közé. A panaszos az előzetes letartóztatásról szóló másodfokú döntés, illetve az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés elutasítása után, 2017 januárjában nyújtotta be a most elbírált strasbourgi panaszt.
Az előzetes letartóztatásról szóló döntés napján hirdették ki a végül összesen két évig fenntartott rendkívüli állapotot, amire hivatkozva a török kormány másnap bejelentette az Egyezmény 15. cikke alapján az Egyezmény hatályának szükséghelyzet miatti felfüggesztését. Ez azonban nevével ellentétben nem általános eltérési lehetőséget adott az Egyezménytől, hanem a helyzet szükségessége által feltétlenül megkövetelt, de a Bíróság által továbbra is ellenőrizhető intézkedéseknek adott alapot.
Az ügyben még számos további fejlemény történt és eljárás indult. 2016. augusztus elején egy rendkívüli rendelet által frissen adott hatáskörben az alkotmánybíróság megfosztotta tisztségétől Alparslan Altant, azzal az indokkal, hogy társadalmi kapcsolatai alapján az alkotmánybírák többségében kialakult meggyőződés alapján tisztségére méltatlanná vált. A büntetőeljárásban az elrendelt előzetes letartóztatást a török bíróságok azóta is folyamatosan fenntartják, az ezzel szembeni jogorvoslatokat pedig elutasították. Maga a török alkotmánybíróság 2018. január 11-én utasította el nyilvánvalóan alaptalanként Altan alkotmányjogi panaszát, az előzetes letartóztatást érintő részben az egyéb jogorvoslatok kimerítetlensége miatt.
Alparsan Altan (balra) és a vele egyszerre letartóztatott másik alkotmánybíró, Erdal Tercan. Utóbbi 10 év 7 hónapot kapott első fokon.
A vádemelési javaslat 2017. októberben, a vádemelés novemberben történt meg: a vád az volt, hogy a terhelt szándékosan segítette a FETÖ/PDY “bírósági szárnyának” működését, illetve vett részt annak tevékenységében. Az ennek bizonyítékait összegző vádemelési javaslat erre csak közvetett bizonyítékokat jelöl meg: anonimitás mellett nyilatkozó volt alkotmánybírósági alkalmazottaknak az alkotmánybíróként jegyzett kisebbségi vélemények és a bíró látogatói alapján kialakult meggyőződését, más vádlottak vallomásait és megszerzett elektronikus üzeneteit arról, hogy Altant ők a szervezet támogatói közé sorolták, “Selahattin” álnéven emlegették, illetve úgy tudták, hogy kapott a szervezettől egy telefonkészüléket. A tagként végzett tevékenység ezek alapján abban állt, hogy a terhelt nyomon követte a güllenisták számára fontos alkotmánybírósági ügyeket, illetve azokban az ő érdekeiknek megfelelő álláspontot képviselt. A 2019. március 9-i elsőfokú ítélet e vád alapján Altant 11 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte fegyveres terrorszervezet tevékenységében való közreműködés miatt.
A Bíróság döntése
A kérelem az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatásról szóló eredeti – 2016. júniusi – döntés ellen irányult, mindkettőt támadva tartalmi megalapozatlansága és törvénysértő mivolta miatt is. A Bíróság elfogadta a török kormány azon érvelését, hogy az őrizetbe vétel tekintetében a kérelmező nem merítette ki a nemzeti jog alapján igénybe vehető jogorvoslatokat, így abban a részében a kérelmet elfogadhatatlannak minősítette. Az előzetes letartóztatás kapcsán azonban ugyanezt – a török alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben – nem látta fennállni, mivel a török kormány által hiányolt jogorvoslati indítványok legfeljebb anyagi kompenzációra vezethettek volna, a szabadságelvonás megszüntetésére azonban nem voltak alkalmasak.
A Bíróság nem előkérdésként, hanem tartalmi mérlegelés részeként vizsgálta, hogy az Egyezmény 15. cikke szerinti felfüggesztés hogyan hat ki az eljárás tárgyára. Azt eddigi gyakorlatával összhangban ebben az ügyben is megállapította, hogy a puccskísérlet és az azt követő rendkívüli állapot időszaka általában véve megfelel a 15. cikk szerinti követelményeknek, illetve hogy az ügy körülményeinek mérlegelésekor e speciális körülményeket nyomatékosan figyelembe kell venni. Arra viszont nem kényszerült a Bíróság, hogy minősítse az ügybeli jogsértéseket abból a szempontból, hogy azok egyáltalán a 15. cikk hatálya alá tartoznak-e, hiszen ez, mint látni fogjuk, nem befolyásolta megítélésüket. A Bírság ugyanakkor rögzítette, hogy a rendkívüli állapot idején elfogadott, az általános jogrendtől eltérő jogszabályok egyike sem érintette az előzetes letartóztatás feltételeit.
Az 5. cikk (1) bekezdésének sérelmét a letartóztatás törvényességének hiánya miatt állító kérelem kapcsán a török kormány arra hivatkozott, hogy a tettenérésnek az ügyben is alkalmazott értelmezése állandó volt a török bírói gyakorlatban, a döntés pedig egyebekben is törvényes volt. A Bíróság ezzel szemben a török felsőbírósági gyakorlatban a konkrét esetre, azaz a terrorszervezetben való részvétel konkrét bűncselekmény elkövetésében való közreműködést nem igénylő tényállására csak 2017-től látta érvényesülni ezt az értelmezést, ami az előreláthatósági követelényt mindenképpen sérti. Emellett azonban a Bíróság szerint a kiterjesztő értelmezés a tettenérést hagyományos értelemben, azaz folyamatban lévő vagy éppen befejezett elkövetésre értő törvényi szabállyal ellentétes, emellett kifejezetten ésszerűtlen is. A konkrét helyzetben pedig az értelmezés ahhoz vezetett, hogy a bírói függetlenséghez kapcsolódó eljárási garanciától a kérelmezőt megfosztották, amit sem a rendkívüli helyzet, sem a gyanú szerint szervezett elkövetés nem kényszerített volna ki, hiszen a török jog nem zárta ki hivatalban lévő alkotmánybíró elleni büntetőeljárás lefolytatását. Így az Egyezmény 15. cikke szerinti elfogadható eszköznek a támadott kiterjesztő értelmezés nem minősülhetett.
Az 5. cikk (1) bekezdésének sérelmét a letartóztatáshoz szükséges alapos gyanú hiánya miatt állító kérelem kapcsán a török kormány a 2017-es vádemelési javaslat szerinti bizonyítékokra utal, illetve a speciális körülményekre (a puccsot követő szükséghelyzet, a FETÖ/PDY működésének titkossága) hivatkozik. A Bíróság ezzel szemben nem látta bizonyítottnak, hogy a megjelölt bizonyítékok bármelyike rendelkezésre állt volna az előzetes letartóztatásról szóló döntés meghozatalakor, márpedig a gyanú bizonyítékokkal való alátámasztásának teljes elmulasztása a terheltet, és különösen a fogva lévő terheltet megillető büntetőeljárási garanciák negligálására vezet. A török kormány azt ugyan állította, hogy erős bizonyítékok álltak rendelkezésre már a letartóztatáskor a terhelt ellen, de nemcsak az ügy iratai között nem szerepeltek ilyenek (a 12 másik személyt is érintő ügyészi indítvány kifejezetten a kérelmezőre vonatkozó érvelést nem is tartalmazott), hanem a Bírság előtt sem jelölt meg ilyen bizonyítékot a kormány. A 15. cikk szerinti körülmények fennállása, illetve az elkövetés szervezett jellege ugyan itt is figyelembe veendő szempontok, azonban ezek együtt sem tesznek jogszerűvé egy olyan szabadságelvonást, aminek ténybeli alapjait annak elrendelése során egyáltalán nem jelölték meg. A Bíróság a megállapított egyezményértésekre tekintettel a kérelemnek a döntés Egyezménybe ütközését az 5. cikk további rendelkezései alapján állító elemeit már nem vizsgálta.
Mindezekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a letartóztatásról szóló 2016. júniusi döntés sérti a személyes szabadságtól való megfosztás Egyezmény 5. cikk (1) bekezdés szerinti feltételeit. Az eljáró tanács 10.000 euró nem vagyoni kártérítést állapított meg a kérelmező javára. E döntéseket a tanács 6-1-es többséggel hozta meg, mivel az ügyben eljáró török eseti bíró, Harun Mert ezekben a kérdésekben a török kormány jogi álláspontját osztotta.
https://ejeb.atlatszo.hu/2019/04/19/alparslan-altan-a-torok-alkotmanybironak-a-2016-os-puccs-utani-elozetes-letartoztatasa-jogserto-volt/
2019. április 20., szombat
„Az a lényeg, hogy fájjon” – nagypénteki interjú Erdő Péter bíborossal böjtről, politikáról, keresztény Európáról
Stumpf András·2019.04.19
Az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását – mondja Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, aki a Válasznak adott nagyinterjújában közéletileg fontos kijelentéseket is tett. Elöljáróban néhány:
Az egyház nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem.
Kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal, mint „kereszténység” és „iszlám”, emberek csoportjait utólagos izgatással fordítsák szembe egymással. A kultúrák konfliktusa lehet, hogy előrejelzés – ám az is lehet, hogy szándék. Nem lehet célunk a kultúrákat konfliktusba hozni egymással. Épp ellenkezőleg.
Az 1900-as évek elején sem jártak többen templomba Budapesten, mint ma.
A jövő évivel nem cél felülírni az 1938-as, zsidótörvényes rossz év budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusának emlékét, annak emléke ugyanis pozitív.
A tudomány egy; a tudományos kutatásnak szabadnak kell lennie.
A kereszténység nem lehet negatív fogalom. Nem azt mondja meg, mi nem vagyok. Krisztushoz tartozást jelent.
LEGYEN HOLNAP IS VÁLASZ!
Az újságkészítés pénzbe kerül.
Csak olvasóinkra számíthatunk.
Kérjük, támogassa munkánkat!
TÁMOGATOM
– Tett idén böjti fogadalmat?
– Nem fogadalmat szoktam tenni, az ugyanis nagyon ünnepélyes vallásos cselekedet. Inkább elhatározásnak mondanám. A böjt mindig bűnbánati idő, s háromféle bűnbánati cselekedet létezik: a böjt, az imádság és a segítő szeretet gyakorlása. Mindháromra nagy szükség van.
– A böjti „elhatározásokat” tehát sikerült teljesítenie?
– Nem összegszerűen szoktam meghatározni, hogy mennyit kívánok adakozni, tehát ezt így nehéz mérni.
– Akkor mégis mi a mérce?
– Az a lényeg, hogy fájjon.
– Hogy fájjon?
– Igen. Annyit adni, annyit tenni, hogy az ember megérezze. Hogy erőfeszítés, hogy kényelmetlen legyen.
– Valami hétköznapibb? Szereti például a csokoládét és böjtben kevesebbet eszik?
– Nem tudok róla, hogy ilyen szenvedélyeim lennének. Inkább olyan célokat tűzök ki, hogy meglátogatok valakit. Mozgássérült, beteg embert, akire nem jutott idő, pedig fontos lenne elmennem hozzá. Ezek a vállalások személyesebbek, mint a puszta pénzösszeg vagy a lemondás az édességről.
hirdetés
– Örömből is kijutott azért a böjti időszakban: a jövő szeptemberben esedékes budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezése célegyenesbe fordult.
– Ez valóban öröm. A nagy szervezési feladatokra sikerült megfelelő embereket találni, a teológiai dokumentum már magyarul is olvasható, a meghívott előadók listája is kész, többeket felkértünk, pozitív válaszok is érkeztek.
– Közben azért a teológiával mérsékelten foglalkozó polgár bizony vakargathatja a fejét, mi is ez pontosan, miért támogat ilyesmit a magyar állam…
– A kongresszus sokkal általánosabb és mélyebb jelentéssel bír ebben az esetben, semmiképp sem tudományos konferenciát jelent. Inkább összejövetelt. Összegyűlnek azok, akik számára az Eucharisztia fontos. No de mi is az az Eucharisztia? Jelenthet szentmisét, szentáldozást, az átváltoztatott színeket, az Oltáriszentséget.
– Rendezvény „protestánsok kíméljenek” jeligére? Náluk nincs átváltoztatás…
– Náluk valóban más jelentése van az úrvacsorának, de szó sincs arról, hogy „protestánsok kíméljenek”. Tavaly ősszel Esztergomba két protestáns püspököt is meghívtunk egy tudományos konferenciánkra. Remek előadást tartottak – nem kendőzve el a különbségeket a hitbeli elvekben. Kiderült azonban, hogy sok közös pont is van az úrvacsora tisztelete és a szentmise katolikus felfogása között. A zárómisére meg fogjuk hívni a többi keresztény felekezet vezetőjét is: a Hősök terére egyébként bárki eljöhet, mindenkit szeretettel látunk. Akárcsak a Puskás Ferenc Stadionban, ahol a nyitószentmisére több ezer elsőáldozót várunk, de zenei program is lesz. Ugyancsak mindenki hivatalos a Kossuth téri szentmisére és az azt követő fáklyás körmenetre.
– Eddig egyszer, 1938-ban volt Magyarországon a kongresszus. Itthon zsidótörvények, Európa-szerte pedig sodródás a háború felé. A rossz emlékű kongresszust szeretné most „felülírni”?
– Nem, hiszen az akkori Kongresszus emléke is pozitív. Kétségbeesett kísérlet volt az a háború megelőzésére. Emlékezzünk csak, mi volt az eucharisztikus himnusz utolsó sora! „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.” Mindazok, akik békességet, testvériséget szerettek volna, összegyűltek akkor. Más kérdés, hogy a politikai vezetők nem hallgattak rájuk.
– A szándék és a gondolat ugyanez ma is?
– Igen – reméljük, azért sokkal jobb körülmények között.
– Nagyon szép gondolat, de ön nem fél az iszlám terjedésétől, a migránsok tömegétől, akiknek hatására majd megszűnik a keresztény Európa?
– Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? A kulturális hagyományok és az építészet okán persze lehet, de mégiscsak fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Azt a kérdést tehát érdemes megvizsgálni, hogy akik érkeznek, mit gondolnak a világról. Ez azonban korántsem olyan egyszerű.
Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? Fotó: Ambrus Marcsi
– Hogyhogy nem?
– Mondok konkrét példát. 2015-ben, azokban a hektikus napokban volt olyan papunk – fekete hajú fiatalember, remekül tud angolul –, aki nemcsak a Keleti pályaudvar előtt beszélgetett az emberekkel, de felszállt a vonatra is és egészen Salzburgig velük tartott. Azzal jött vissza, hogy nagy részük egyáltalán nem is hívő ember. Az európai püspöki konferenciák tanácsában is beszéltünk a témáról, 2016-ban Párizsban a vallási fanatizmus és a terrorizmus problémáját tárgyaltuk. A közel-keleti egyházi vezetők és szakértők mind azt mondták, hogy a párbeszéd rendkívül nehéz, inkább a nyugatiak voltak optimisták. A franciáknak nagy tapasztalatai vannak a bevándorlással, ők pedig elmondták: kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal, mint „kereszténység” és „iszlám”, emberek csoportjait utólagos izgatással fordítsák szembe egymással.
A kultúrák konfliktusa lehet, hogy előrejelzés – ám az is lehet, hogy szándék! Az pedig egészen biztos, hogy nem lehet célunk a kultúrákat konfliktusba hozni egymással. Épp ellenkezőleg.
Az Eucharisztikus Kongresszus lelkipásztori tartalma is a jelmondattal foglalható össze. „Minden forrásom belőled fakad.” Ez a 87. zsoltár utolsó sora. Előtte Jeruzsálemről van szó. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak. Ez tehát azt is jelenti, hogy nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint ahogy megszoktuk.
– Úgy általában, vagy konkrétan is gondol népekre?
– Különösen fontosnak tartom, hogy a környező népekkel jó kapcsolatot ápoljunk. Amikor a Fülöp-szigeteken, az előző kongresszuson kiderült, hogy 2020-ban mi leszünk a rendező ország, a csehek és románok rögtön jöttek gratulálni. Azzal, hogy „mi is ott leszünk”. A Missziós kereszttel, amelyet Ferenc pápa áldott meg, ezért a Kárpát-medence szentjeinek, boldogjainak ereklyéi is vándorolnak. Vannak köztük románok, szlávok is. Ezt még saját kollégáimnak sem volt könnyű elmagyaráznom, de ha az jó volt, hogy a román püspök együtt raboskodott Márton Áronnal, akkor talán ez is helyénvaló.
– Ha már raboskodó püspök: elképzelhető, hogy jövőre a pápa személyesen avatja boldoggá Mindszenty Józsefet Budapesten? Mondjuk épp az Eucharisztikus Kongresszuson.
– A szokás az, hogy a helyi egyházi elöljáró és a püspöki kar meghívja a pápát. Ezt mi is megtettük – egyelőre nem kaptunk választ a Szentatyától. Szokás az is, hogy a pápa legátust küld a kongresszusokra maga helyett. Így volt a legutóbbi, 1938-as magyarországi eseményen is, ahol Pacelli bíboros képviselte a pápát.
Egyelőre nem kaptunk választ a Szentatyától. Fotó: AFP/Andreas Solaro
– Akiből később szintén pápa lett.
– Bizony. Ez tehát nem rossz ómen. Az pedig újdonság, hogy például Balázsfalván Ferenc pápa személyesen fogja boldoggá avatni a hét román vértanú püspököt. Boldoggá avatásokat II. János Pál végzett személyesen, utána a pápa már csak a szenteket avatta. Így érhetett engem az a megtiszteltetés, hogy Budapesten a pápa megbízásából én avathattam boldoggá Salkaházi Sárát. Azon a felejthetetlen napon, amelynek estéjén a televízió már az őszödi beszédet játszotta. A katarzis élményét ez némileg rövidre szabta, de Salkaházi Sárát azért nem felejtjük el.
– Mindszentyre visszatérve: ő minden hatalommal szembeszállt, ült a nyilasok és a kommunisták börtönében, azt mondta Pázmányt idézve: senki sem tilthatja meg neki a közügyekben való megszólalást az ország joga és szabadsága védelmében. Ön is ezt látja fontosnak benne?
– Jézus Krisztus arca a szent emberek arcán más és más módon ragyog fel. „Ki szentjeidben csodálatos vagy, énekelünk néked.” Jézus Krisztus egyetlen földi ember életét mutatta be a számunkra, de például nem volt öreg, nem volt családanya… Nagyon sok minden nem volt, ami pedig ott van az emberi lehetőségek között. A keresztény életeszményt ezért különféle élethelyzetekben különféle karakterek mutatják fel. Mindszenty hitelesen mutatta fel ezt, de például a segédpüspöke, boldog Meszlényi Zoltán is. A halk szavú, nagy tudású püspök. Az egyházmegye vezetését nem sokáig láthatta el: egy hét leforgása alatt eltűnt. Soha pert nem indítottak ellene. Kistarcsán, a börtönben halt meg 1951-ben. A tél folyamán fűtetlen helyiségben tartották, de az utolsó pulóverét is odaadta másnak. Teljesen más karakter volt, nem szerepelt a világsajtóban, kevesebbet is beszéltek róla, de az egyház őt már oltárra emelte.
– Ő ezek szerint közelebb áll önhöz Mindszentynél?
– Mindannyian közel állnak hozzám lelkileg. Mindszenty bíboros úrnak ahhoz volt érzéke, hogy nagyon éles helyzetekben mindenki számára érthetően kimondja az igazságot.
– Azért meg is hajtotta a fejét, amikor elfogadta, hogy elhagyja az országot – s így megindulhatott a közeledés az amerikaiak és Kádárék között. Bíboros úrnak tehát közvetve Mindszenty bíboros segített abban, hogy tanulhatott Nyugaton, Rómában?
– 1971-ben, amikor Mindszenty elhagyta az országot, én még csak a központi szemináriumban voltam papnövendék. Egyik napról a másikra nem állt be semmilyen változás. Lékai bíboros kinevezése kellett az oldódáshoz, amely a hetvenes évek végén érezhető volt már, akkor már engedtek minket is Nyugatra.
– Kívülről ez úgy fest, hogy míg a lengyeleknél az egyház karakán volt, a magyar „oldódott”, közelebb volt a helyi kommunistákhoz. Egyetért?
– Vannak, akik szeretnek ilyen ellentéteket felállítani, holott lényegében az egyház magatartásában a régión belül nem volt nagy különbség. Ami a magyar püspököket illeti: az ötvenes évek elején, amikor egyre-másra tartóztatták le őket, a káptalannak kellett helynököt választania, ám ezek a választások nem voltak szabadok. A szabadság hiánya viszont érvénytelenséget jelent, amit az Apostoli Szentszék nyilváníthatott volna ki. Nem nyilvánította ki. Sem a magyar, sem a csehszlovák egyház esetében.
– A felelősség tehát Rómáé?
– Mi az, hogy felelősség? Ha Róma javítani akart a helyzeten, keresett egy papot, akit talán elfogadott az állam is és kinevezte őt apostoli kormányzóvá. Ahogy XII. Piusz pápa idejében, miután a már említett Meszlényi Zoltán püspököt elvitték, kinevezték Hamvas Endrét – pedig Tardini érsek Rómában korántsem volt kommunistabarát.
XII. Piusz pápa még Pacelli bíborosként (középen) az 1938-as Eucharisztikus Világtalálkozón. Fotó: Fortepan/Új Ember
– Kádárék alatt önnek egyébként volt gondja abból, hogy pap?
– Az elődömet, a helyi káplánt év közben egyszer csak elvitték katonának. Felszentelésem után át kellett vennem a feladatokat Dorogon. Hitoktatást is tartottam. A plébánia épületében nem volt szabad, csak a templomban, a sekrestyében. Az viszont egy rossz vaskályhával volt csak fűthető. Minden kormos lett tőle – és meleget sem nagyon adott. Egy esős délután, talán épp ezért, csupán három gyerek jött el. Váratlanul feltűnt egy ellenőr a tanácstól. „Csak ennyien vannak?” Gyorsan elköszönt. Szinte megsajnált. Ez aztán igazán nem veszélyes a közrendre – állapíthatta meg magában. Atrocitás tehát nem ért – talán a rossz időnek is hála.
– Harminc évvel a rendszerváltás után milyen állapotban vannak? Amikor hét százalék gyakorolja a vallását, akkor nem úgy fest, hogy jól állna az egyház szénája.
– Budapesten az 1900-as évek legelején is pontosan ugyanilyen volt a vasárnap templomba járók aránya. A két háború között persze volt felívelés, de ma sem kisebb az arány, mint 110 éve.
– Nincs itt semmi látnivaló?
– Természetesen van, csak másképp. Azt a kérdést például, hogy ki a gyakorló katolikus, diszkriminatívnak érzem. Ha valaki harmincszor elmegy szentmisére, meg lehet úgy közelíteni, hogy nem gyakorolja a vallását, hiszen miért nem ment ötvenkétszer plusz az előírt ünnepeken? Ha más felekezetnek a tagja, olyané, amely nem írja elő a templomba járást, az illető akkor is gyakorló hívőnek vallhatja magát, ha egyszer sem volt istentiszteleten. Torz lencse ez. Fontosabb tehát, hogy valaki magát katolikusnak tartja és katolikusnak van keresztelve. Úgy máris mások a számok.
– Nem is kell tehát templomba járni? Meglep.
– A templomba járás fontos segítője és kifejezője a személyes hitnek és az összetartozásnak. A szentmise, vagyis az eucharisztikus közösség alkotja az egyházat, így tartották már a Diocletianus császár-féle keresztényüldözés idején is. Bizonyos országokban társadalmi igényeket is kiszolgál. Az isztambuli székesegyház például mindig teli van fiatalokkal. Miért? Keresztény fiatalt megismerni, akivel házasságot lehet kötni ekkora városban nem egyszerű. Talán ezért is.
– Amikor tehát keresztény Magyarországról, keresztény Európáról hallunk nap mint nap, amikor a kereszténység politikai nyilatkozatokban szinte egyenlővé válik azzal, hogy nem muszlim, nem migráns, hanem fehér és európai – akkor mit érez?
– A fehérséget azért nem nagyon hangsúlyoznám katolikusként – elég elmenni Budapesten a Szent István Bazilikába, ahol egy nagyon kedves ghánai testvérünk tartja az angol misét minden vasárnap. Budapesten tizenhat nyelven van mise.
A kereszténység pedig nem lehet negatív fogalom. Nem azt mondja meg, mi nem vagyok. Krisztushoz tartozást jelent. Aki elfogadta őt messiásnak, azokat kezdték el kereszténynek nevezni – mások. Mégpedig Antiókhiában, a mai Törökország területén, közvetlenül a szír határ mellett. Hogy pontosak legyünk.
Keresztény politikáról szokás persze beszélni, s ha ez azt jelenti, hogy a politikus a katolikus egyház társadalmi tanításának fényében szeretné végezni a dolgát, az tiszteletreméltó. Igaz, nehéz vállalás. Már a 19. századi Németországban megkülönböztették egyébként a hitvalló és kulturális kereszténységet, a mai magyar helyzetre azonban nem alkalmazható már a népegyház fogalma sem. Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.
– A fenti értelemben kulturálisan az lesz.
– Mi a kultúra? Az emberi közösség életének egysége. Az építészet, a konyha, a zene, a művészet, az ünnepek. Ennyiben persze beszélhetünk keresztény kultúráról. A vasárnap a munkaszüneti nap, húsvét is ünnep, az épített környezetünket meghatározzák a templomtornyok Európa-szerte. Egy hete még lehet, hogy magyarázatra szorult volna mindez, ám az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását. A kultúra középpontjában általában világnézet áll. Többnyire vallás. Egységbe azonban akkor rendeződik, ha az alapját a hit képezi. Ha nincs hit, egy nemzedék még követi ezeket a szokásokat – kényelemből. Sokkal tovább azonban nem.
Az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Fotó: Ambrus Marcsi
– Azzal, hogy az állam pénzt ad templomfelújításokra, több lesz a hívő?
– Nem feltétlenül. Az épületállomány viszont sosem a hívők perselypénzére épült. A második világháború utánig a városok, a kegyurak garantálták a fenntartást, utána a kötelezettségvállalás megszűnt, az épületek maradtak. Nekünk pedig önálló forrásunk nincs.
– Ezért kell jóban lenni állammal, kormányokkal?
– Úgy látom, a szekularizált Európában mindenütt, ahol nagy az intézményi kötelezettségvállalás, jelentkezik ez a probléma. Már a francia teológus Henri de Lubac megfogalmazta a második világháború alatt: ha az egyház intézményhálózatot tart fenn, az állammal rendezett viszonyban kell lennie. Ő ezt akkor ellentmondásként élte meg. De nem is a függés a legjelentősebb szempont.
– Hanem?
– Hanem az, hogy ha a társadalom nagy része szekularizált módon gondolkodik, miközben az egyháznak olyan intézményei vannak, ahol jóval többen dolgoznak, mint amennyi vallásos szakember egyáltalán van az országban, óhatatlanul begyűrűzik az egyházba a szekularizált szemlélet, ami belső feszültségeket okozhat. Belgiumban az iskolák nagy része egyházi fenntartású, ám olyan szabályok vonatkoznak rájuk, hogy ha egy hitoktató nem csak beszél a vallásról, hanem igyekszik a gyerekeket meggyőzni róla, hogy az igaz is – elbocsátják. Ellentmondásos kérdés ez, belső, hitet érintő kockázata van.
– Nem lenne jobb akkor, ha az állam tisztességgel ellátná a feladatát az egyház pedig kimaradna ezekből a szegmensekből?
– Egyszer sem voltunk döntési helyzetben.
hirdetés
– Igaz, hogy az iskolai hitoktatás sem úgy valósult meg, ahogy önök szerették volna?
– Mi az, hogy nem úgy? Megkérdeztek egyáltalán minket arról, mit, hogyan szeretnénk? Szinte hagyomány már ez a magyar politikában. Amikor Antall József kiadta kormánya programját, az úgynevezett fehér könyvet, abban volt egy fejezet az egyházakról. Olyan kitételekkel, hogy a szociális, egészségügyi és oktatási területen nagy intézményi felelősségvállalást várnak az egyházaktól. Várnak? Hiszen alig éltünk. Néhány idős szerzetes jött elő az illegalitásból, tantestületeket sem tudtunk kiállítani. A mai iskolarendszerünkre tekintve akár a szovjet himnusz sorai is eszünkbe juthatnak: „a népek akarták, s alkották meg így”. Sokan szeretnék egyházi iskolába járatni a gyereküket, vannak pedagógusok, akik vállalják, hogy részt vesznek a projektben. Ők természetesen világi emberek, nem kis részben őszintén hívő pedagógusok. Mi ezt a munkát segítjük és szervezzük. Igyekszünk kialakítani a katolikus szellemiséget.
– A püspöki kar megosztott ma politikai, világnézeti alapon?
– Természetesen sok eltérő vélemény van, de a hit és az egyházi élet dolgában nagy az egység köztünk. Nagyon katolikusan fog hangzani, de: szeretjük egymást.
– Pedig ha a váci püspök Beer Miklós és a szeged-csanádi Kiss-Rigó László nyilatkozatait nézzük, mintha nem is egy közösséghez tartoznának.
– A Tízparancsolat vagy az egyház társadalmi tanítása kérdésében mind egyetértünk. Az alkalmazásban vannak az eltérések. A Krisztus-hívőket a világi élet dolgaiban autonómia illeti meg. Ez, bár nekik nagyobb a felelősségük, vonatkozik a püspökökre is. Mindenkinek más az élettapasztalata, más a helyzet, amellyel szembesülnie kell. Embere válogatja, ki milyen rokonszenveket érez, de az egyház maga nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem. A társadalmi-erkölcsi megnyilatkozásoknak pedig mindig következtetésjellegük van. Minden ilyen előfeltevése: az egyház tanítása.
Budapesten az 1900-as évek legelején is pontosan ugyanilyen volt a vasárnap templomba járók aránya. Fotó: AFP/Kisbenedek Attila
– Mondjuk „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.
– Például.
– Ebből azért nehéz levezetni, hogy „kivéve azokat, akik…”.
– A parancs azonban csak az egyik előfeltevés. A másik, hogy a konkrét helyzetben mi a valóság. A végeredmény, a következtetés épp olyan erős vagy olyan gyönge lesz, amennyire a második előfeltevés megalapozott. Nem véletlen, hogy a Szentszék intézeteket tart fent a valóság megismerésére. Társadalomtudományi és természettudományi területen is. A valóságot a legmagasabb tudományos szinten kell megismernünk, hiszen ha nem a valóságra vonatkoztatjuk a hittételeinket, nem sokat fog érni a végkövetkeztetésünk sem.
– A Magyar Tudományos Akadémiának is vannak intézetei. Még. Ön is akadémikus. Mit szól az állami beavatkozáshoz?
– Részt vettem a legfőbb vitákon az akadémián, ott leszek a közgyűlésen is. Eleven gondolkodást tapasztalok. A Magyar Tudományos Akadémia jelenleg köztestület, amelynek a lényege, hogy feladatát az állam megbízásából végzi.
A tudomány azonban egy; a tudományos kutatásnak pedig szabadnak kell lennie. Nem azért, mert én mondom, vagy mert valaki ezt követeli, hanem a dolog természeténél fogva nem működik másként.
Az viszont, hogy milyen anyagi és intézményes háttérrel valósul ez meg, eltérő lehet. Volt szerencsém a Berkeley Egyetemen megtapasztalni, Amerikában milyen konstrukcióban működnek a kutatóegyetemek. A kapitalista szemlélet valóban erősen meghatározza azt a rendszert. Magyar Tudományos Akadémia viszont eredetileg azért alakult, hogy a magyar nyelvet a tudomány számára kidolgozza, lehetővé tegye a kutatást és az államigazgatást az anyanyelvünkön. Nagy sikereket ért el az intézmény, a kérdés azonban ma az, hogy a közép-európai kis nyelvek vajon megélnek-e ebben a környezetben. Húsz év múlva lesz-e a térségben versenyképes egyetem, ha legalább bizonyos szakokon nem angolul oktatnak?
– Ön mondjuk kis túlzással szinte bármilyen nyelven ért. Hogyan jött ez a rengeteg nyelv?
– A szüleim katolikus családközösséghez tartoztak. Volt egy papjuk, Mihalik Imre atya. A bécsi Pázmáneumban végzett, rendkívül művelt ember. Az állam megvonta a működési engedélyét, nem volt egyházi kinevezése, albérletben élt. Szüleim megkérdezték, nem akarok-e nyelvet tanulni. Így segítették a megélhetését: eljártam hozzá franciaórákat venni hétéves koromtól. Az iskolában aztán oroszt tanultam, a piaristáknál jött a latin, különórán a német, sokkal később pedig többé-kevésbé az angol is. Amikor már pap voltam, a spanyol kezdett érdekelni, hát belekezdtem önszorgalomból. Egyszer csak Lékai bíboros úr szólt, hogy készüljek, ki akar küldeni Rómába, úgyhogy tanuljak gyorsan olaszul. Csakhogy Dorogon nem volt olasztanár, így aztán lemezekről, kazettákról és könyvekből tanultam a nyelvet. Fél év arra elég volt, hogy be tudtam iratkozni a Lateráni Egyetemre, de annak látogatása mellett az első évben a Dante Intézetben tanultam azért az olaszt tovább. Talán érthető, hogy különösen fontos számomra a másik ember, a más néphez tartozó emberek megértése is. Ahhoz, hogy a feltámadt Krisztus békéje költözzön közénk, elengedhetetlen egymás megértése. Őszintén örülök, hogy – amint már említettem – ilyen üzenete lesz a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is.
Borítókép: Ambrus Marcsi
https://www.valaszonline.hu/2019/04/19/erdo-peter-kereszteny-europa-nagypentek-interju/
Az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását – mondja Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, aki a Válasznak adott nagyinterjújában közéletileg fontos kijelentéseket is tett. Elöljáróban néhány:
Az egyház nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem.
Kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal, mint „kereszténység” és „iszlám”, emberek csoportjait utólagos izgatással fordítsák szembe egymással. A kultúrák konfliktusa lehet, hogy előrejelzés – ám az is lehet, hogy szándék. Nem lehet célunk a kultúrákat konfliktusba hozni egymással. Épp ellenkezőleg.
Az 1900-as évek elején sem jártak többen templomba Budapesten, mint ma.
A jövő évivel nem cél felülírni az 1938-as, zsidótörvényes rossz év budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusának emlékét, annak emléke ugyanis pozitív.
A tudomány egy; a tudományos kutatásnak szabadnak kell lennie.
A kereszténység nem lehet negatív fogalom. Nem azt mondja meg, mi nem vagyok. Krisztushoz tartozást jelent.
LEGYEN HOLNAP IS VÁLASZ!
Az újságkészítés pénzbe kerül.
Csak olvasóinkra számíthatunk.
Kérjük, támogassa munkánkat!
TÁMOGATOM
– Tett idén böjti fogadalmat?
– Nem fogadalmat szoktam tenni, az ugyanis nagyon ünnepélyes vallásos cselekedet. Inkább elhatározásnak mondanám. A böjt mindig bűnbánati idő, s háromféle bűnbánati cselekedet létezik: a böjt, az imádság és a segítő szeretet gyakorlása. Mindháromra nagy szükség van.
– A böjti „elhatározásokat” tehát sikerült teljesítenie?
– Nem összegszerűen szoktam meghatározni, hogy mennyit kívánok adakozni, tehát ezt így nehéz mérni.
– Akkor mégis mi a mérce?
– Az a lényeg, hogy fájjon.
– Hogy fájjon?
– Igen. Annyit adni, annyit tenni, hogy az ember megérezze. Hogy erőfeszítés, hogy kényelmetlen legyen.
– Valami hétköznapibb? Szereti például a csokoládét és böjtben kevesebbet eszik?
– Nem tudok róla, hogy ilyen szenvedélyeim lennének. Inkább olyan célokat tűzök ki, hogy meglátogatok valakit. Mozgássérült, beteg embert, akire nem jutott idő, pedig fontos lenne elmennem hozzá. Ezek a vállalások személyesebbek, mint a puszta pénzösszeg vagy a lemondás az édességről.
hirdetés
– Örömből is kijutott azért a böjti időszakban: a jövő szeptemberben esedékes budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezése célegyenesbe fordult.
– Ez valóban öröm. A nagy szervezési feladatokra sikerült megfelelő embereket találni, a teológiai dokumentum már magyarul is olvasható, a meghívott előadók listája is kész, többeket felkértünk, pozitív válaszok is érkeztek.
– Közben azért a teológiával mérsékelten foglalkozó polgár bizony vakargathatja a fejét, mi is ez pontosan, miért támogat ilyesmit a magyar állam…
– A kongresszus sokkal általánosabb és mélyebb jelentéssel bír ebben az esetben, semmiképp sem tudományos konferenciát jelent. Inkább összejövetelt. Összegyűlnek azok, akik számára az Eucharisztia fontos. No de mi is az az Eucharisztia? Jelenthet szentmisét, szentáldozást, az átváltoztatott színeket, az Oltáriszentséget.
– Rendezvény „protestánsok kíméljenek” jeligére? Náluk nincs átváltoztatás…
– Náluk valóban más jelentése van az úrvacsorának, de szó sincs arról, hogy „protestánsok kíméljenek”. Tavaly ősszel Esztergomba két protestáns püspököt is meghívtunk egy tudományos konferenciánkra. Remek előadást tartottak – nem kendőzve el a különbségeket a hitbeli elvekben. Kiderült azonban, hogy sok közös pont is van az úrvacsora tisztelete és a szentmise katolikus felfogása között. A zárómisére meg fogjuk hívni a többi keresztény felekezet vezetőjét is: a Hősök terére egyébként bárki eljöhet, mindenkit szeretettel látunk. Akárcsak a Puskás Ferenc Stadionban, ahol a nyitószentmisére több ezer elsőáldozót várunk, de zenei program is lesz. Ugyancsak mindenki hivatalos a Kossuth téri szentmisére és az azt követő fáklyás körmenetre.
– Eddig egyszer, 1938-ban volt Magyarországon a kongresszus. Itthon zsidótörvények, Európa-szerte pedig sodródás a háború felé. A rossz emlékű kongresszust szeretné most „felülírni”?
– Nem, hiszen az akkori Kongresszus emléke is pozitív. Kétségbeesett kísérlet volt az a háború megelőzésére. Emlékezzünk csak, mi volt az eucharisztikus himnusz utolsó sora! „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.” Mindazok, akik békességet, testvériséget szerettek volna, összegyűltek akkor. Más kérdés, hogy a politikai vezetők nem hallgattak rájuk.
– A szándék és a gondolat ugyanez ma is?
– Igen – reméljük, azért sokkal jobb körülmények között.
– Nagyon szép gondolat, de ön nem fél az iszlám terjedésétől, a migránsok tömegétől, akiknek hatására majd megszűnik a keresztény Európa?
– Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? A kulturális hagyományok és az építészet okán persze lehet, de mégiscsak fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Azt a kérdést tehát érdemes megvizsgálni, hogy akik érkeznek, mit gondolnak a világról. Ez azonban korántsem olyan egyszerű.
Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? Fotó: Ambrus Marcsi
– Hogyhogy nem?
– Mondok konkrét példát. 2015-ben, azokban a hektikus napokban volt olyan papunk – fekete hajú fiatalember, remekül tud angolul –, aki nemcsak a Keleti pályaudvar előtt beszélgetett az emberekkel, de felszállt a vonatra is és egészen Salzburgig velük tartott. Azzal jött vissza, hogy nagy részük egyáltalán nem is hívő ember. Az európai püspöki konferenciák tanácsában is beszéltünk a témáról, 2016-ban Párizsban a vallási fanatizmus és a terrorizmus problémáját tárgyaltuk. A közel-keleti egyházi vezetők és szakértők mind azt mondták, hogy a párbeszéd rendkívül nehéz, inkább a nyugatiak voltak optimisták. A franciáknak nagy tapasztalatai vannak a bevándorlással, ők pedig elmondták: kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal, mint „kereszténység” és „iszlám”, emberek csoportjait utólagos izgatással fordítsák szembe egymással.
A kultúrák konfliktusa lehet, hogy előrejelzés – ám az is lehet, hogy szándék! Az pedig egészen biztos, hogy nem lehet célunk a kultúrákat konfliktusba hozni egymással. Épp ellenkezőleg.
Az Eucharisztikus Kongresszus lelkipásztori tartalma is a jelmondattal foglalható össze. „Minden forrásom belőled fakad.” Ez a 87. zsoltár utolsó sora. Előtte Jeruzsálemről van szó. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak. Ez tehát azt is jelenti, hogy nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint ahogy megszoktuk.
– Úgy általában, vagy konkrétan is gondol népekre?
– Különösen fontosnak tartom, hogy a környező népekkel jó kapcsolatot ápoljunk. Amikor a Fülöp-szigeteken, az előző kongresszuson kiderült, hogy 2020-ban mi leszünk a rendező ország, a csehek és románok rögtön jöttek gratulálni. Azzal, hogy „mi is ott leszünk”. A Missziós kereszttel, amelyet Ferenc pápa áldott meg, ezért a Kárpát-medence szentjeinek, boldogjainak ereklyéi is vándorolnak. Vannak köztük románok, szlávok is. Ezt még saját kollégáimnak sem volt könnyű elmagyaráznom, de ha az jó volt, hogy a román püspök együtt raboskodott Márton Áronnal, akkor talán ez is helyénvaló.
– Ha már raboskodó püspök: elképzelhető, hogy jövőre a pápa személyesen avatja boldoggá Mindszenty Józsefet Budapesten? Mondjuk épp az Eucharisztikus Kongresszuson.
– A szokás az, hogy a helyi egyházi elöljáró és a püspöki kar meghívja a pápát. Ezt mi is megtettük – egyelőre nem kaptunk választ a Szentatyától. Szokás az is, hogy a pápa legátust küld a kongresszusokra maga helyett. Így volt a legutóbbi, 1938-as magyarországi eseményen is, ahol Pacelli bíboros képviselte a pápát.
Egyelőre nem kaptunk választ a Szentatyától. Fotó: AFP/Andreas Solaro
– Akiből később szintén pápa lett.
– Bizony. Ez tehát nem rossz ómen. Az pedig újdonság, hogy például Balázsfalván Ferenc pápa személyesen fogja boldoggá avatni a hét román vértanú püspököt. Boldoggá avatásokat II. János Pál végzett személyesen, utána a pápa már csak a szenteket avatta. Így érhetett engem az a megtiszteltetés, hogy Budapesten a pápa megbízásából én avathattam boldoggá Salkaházi Sárát. Azon a felejthetetlen napon, amelynek estéjén a televízió már az őszödi beszédet játszotta. A katarzis élményét ez némileg rövidre szabta, de Salkaházi Sárát azért nem felejtjük el.
– Mindszentyre visszatérve: ő minden hatalommal szembeszállt, ült a nyilasok és a kommunisták börtönében, azt mondta Pázmányt idézve: senki sem tilthatja meg neki a közügyekben való megszólalást az ország joga és szabadsága védelmében. Ön is ezt látja fontosnak benne?
– Jézus Krisztus arca a szent emberek arcán más és más módon ragyog fel. „Ki szentjeidben csodálatos vagy, énekelünk néked.” Jézus Krisztus egyetlen földi ember életét mutatta be a számunkra, de például nem volt öreg, nem volt családanya… Nagyon sok minden nem volt, ami pedig ott van az emberi lehetőségek között. A keresztény életeszményt ezért különféle élethelyzetekben különféle karakterek mutatják fel. Mindszenty hitelesen mutatta fel ezt, de például a segédpüspöke, boldog Meszlényi Zoltán is. A halk szavú, nagy tudású püspök. Az egyházmegye vezetését nem sokáig láthatta el: egy hét leforgása alatt eltűnt. Soha pert nem indítottak ellene. Kistarcsán, a börtönben halt meg 1951-ben. A tél folyamán fűtetlen helyiségben tartották, de az utolsó pulóverét is odaadta másnak. Teljesen más karakter volt, nem szerepelt a világsajtóban, kevesebbet is beszéltek róla, de az egyház őt már oltárra emelte.
– Ő ezek szerint közelebb áll önhöz Mindszentynél?
– Mindannyian közel állnak hozzám lelkileg. Mindszenty bíboros úrnak ahhoz volt érzéke, hogy nagyon éles helyzetekben mindenki számára érthetően kimondja az igazságot.
– Azért meg is hajtotta a fejét, amikor elfogadta, hogy elhagyja az országot – s így megindulhatott a közeledés az amerikaiak és Kádárék között. Bíboros úrnak tehát közvetve Mindszenty bíboros segített abban, hogy tanulhatott Nyugaton, Rómában?
– 1971-ben, amikor Mindszenty elhagyta az országot, én még csak a központi szemináriumban voltam papnövendék. Egyik napról a másikra nem állt be semmilyen változás. Lékai bíboros kinevezése kellett az oldódáshoz, amely a hetvenes évek végén érezhető volt már, akkor már engedtek minket is Nyugatra.
– Kívülről ez úgy fest, hogy míg a lengyeleknél az egyház karakán volt, a magyar „oldódott”, közelebb volt a helyi kommunistákhoz. Egyetért?
– Vannak, akik szeretnek ilyen ellentéteket felállítani, holott lényegében az egyház magatartásában a régión belül nem volt nagy különbség. Ami a magyar püspököket illeti: az ötvenes évek elején, amikor egyre-másra tartóztatták le őket, a káptalannak kellett helynököt választania, ám ezek a választások nem voltak szabadok. A szabadság hiánya viszont érvénytelenséget jelent, amit az Apostoli Szentszék nyilváníthatott volna ki. Nem nyilvánította ki. Sem a magyar, sem a csehszlovák egyház esetében.
– A felelősség tehát Rómáé?
– Mi az, hogy felelősség? Ha Róma javítani akart a helyzeten, keresett egy papot, akit talán elfogadott az állam is és kinevezte őt apostoli kormányzóvá. Ahogy XII. Piusz pápa idejében, miután a már említett Meszlényi Zoltán püspököt elvitték, kinevezték Hamvas Endrét – pedig Tardini érsek Rómában korántsem volt kommunistabarát.
XII. Piusz pápa még Pacelli bíborosként (középen) az 1938-as Eucharisztikus Világtalálkozón. Fotó: Fortepan/Új Ember
– Kádárék alatt önnek egyébként volt gondja abból, hogy pap?
– Az elődömet, a helyi káplánt év közben egyszer csak elvitték katonának. Felszentelésem után át kellett vennem a feladatokat Dorogon. Hitoktatást is tartottam. A plébánia épületében nem volt szabad, csak a templomban, a sekrestyében. Az viszont egy rossz vaskályhával volt csak fűthető. Minden kormos lett tőle – és meleget sem nagyon adott. Egy esős délután, talán épp ezért, csupán három gyerek jött el. Váratlanul feltűnt egy ellenőr a tanácstól. „Csak ennyien vannak?” Gyorsan elköszönt. Szinte megsajnált. Ez aztán igazán nem veszélyes a közrendre – állapíthatta meg magában. Atrocitás tehát nem ért – talán a rossz időnek is hála.
– Harminc évvel a rendszerváltás után milyen állapotban vannak? Amikor hét százalék gyakorolja a vallását, akkor nem úgy fest, hogy jól állna az egyház szénája.
– Budapesten az 1900-as évek legelején is pontosan ugyanilyen volt a vasárnap templomba járók aránya. A két háború között persze volt felívelés, de ma sem kisebb az arány, mint 110 éve.
– Nincs itt semmi látnivaló?
– Természetesen van, csak másképp. Azt a kérdést például, hogy ki a gyakorló katolikus, diszkriminatívnak érzem. Ha valaki harmincszor elmegy szentmisére, meg lehet úgy közelíteni, hogy nem gyakorolja a vallását, hiszen miért nem ment ötvenkétszer plusz az előírt ünnepeken? Ha más felekezetnek a tagja, olyané, amely nem írja elő a templomba járást, az illető akkor is gyakorló hívőnek vallhatja magát, ha egyszer sem volt istentiszteleten. Torz lencse ez. Fontosabb tehát, hogy valaki magát katolikusnak tartja és katolikusnak van keresztelve. Úgy máris mások a számok.
– Nem is kell tehát templomba járni? Meglep.
– A templomba járás fontos segítője és kifejezője a személyes hitnek és az összetartozásnak. A szentmise, vagyis az eucharisztikus közösség alkotja az egyházat, így tartották már a Diocletianus császár-féle keresztényüldözés idején is. Bizonyos országokban társadalmi igényeket is kiszolgál. Az isztambuli székesegyház például mindig teli van fiatalokkal. Miért? Keresztény fiatalt megismerni, akivel házasságot lehet kötni ekkora városban nem egyszerű. Talán ezért is.
– Amikor tehát keresztény Magyarországról, keresztény Európáról hallunk nap mint nap, amikor a kereszténység politikai nyilatkozatokban szinte egyenlővé válik azzal, hogy nem muszlim, nem migráns, hanem fehér és európai – akkor mit érez?
– A fehérséget azért nem nagyon hangsúlyoznám katolikusként – elég elmenni Budapesten a Szent István Bazilikába, ahol egy nagyon kedves ghánai testvérünk tartja az angol misét minden vasárnap. Budapesten tizenhat nyelven van mise.
A kereszténység pedig nem lehet negatív fogalom. Nem azt mondja meg, mi nem vagyok. Krisztushoz tartozást jelent. Aki elfogadta őt messiásnak, azokat kezdték el kereszténynek nevezni – mások. Mégpedig Antiókhiában, a mai Törökország területén, közvetlenül a szír határ mellett. Hogy pontosak legyünk.
Keresztény politikáról szokás persze beszélni, s ha ez azt jelenti, hogy a politikus a katolikus egyház társadalmi tanításának fényében szeretné végezni a dolgát, az tiszteletreméltó. Igaz, nehéz vállalás. Már a 19. századi Németországban megkülönböztették egyébként a hitvalló és kulturális kereszténységet, a mai magyar helyzetre azonban nem alkalmazható már a népegyház fogalma sem. Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.
– A fenti értelemben kulturálisan az lesz.
– Mi a kultúra? Az emberi közösség életének egysége. Az építészet, a konyha, a zene, a művészet, az ünnepek. Ennyiben persze beszélhetünk keresztény kultúráról. A vasárnap a munkaszüneti nap, húsvét is ünnep, az épített környezetünket meghatározzák a templomtornyok Európa-szerte. Egy hete még lehet, hogy magyarázatra szorult volna mindez, ám az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását. A kultúra középpontjában általában világnézet áll. Többnyire vallás. Egységbe azonban akkor rendeződik, ha az alapját a hit képezi. Ha nincs hit, egy nemzedék még követi ezeket a szokásokat – kényelemből. Sokkal tovább azonban nem.
Az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Fotó: Ambrus Marcsi
– Azzal, hogy az állam pénzt ad templomfelújításokra, több lesz a hívő?
– Nem feltétlenül. Az épületállomány viszont sosem a hívők perselypénzére épült. A második világháború utánig a városok, a kegyurak garantálták a fenntartást, utána a kötelezettségvállalás megszűnt, az épületek maradtak. Nekünk pedig önálló forrásunk nincs.
– Ezért kell jóban lenni állammal, kormányokkal?
– Úgy látom, a szekularizált Európában mindenütt, ahol nagy az intézményi kötelezettségvállalás, jelentkezik ez a probléma. Már a francia teológus Henri de Lubac megfogalmazta a második világháború alatt: ha az egyház intézményhálózatot tart fenn, az állammal rendezett viszonyban kell lennie. Ő ezt akkor ellentmondásként élte meg. De nem is a függés a legjelentősebb szempont.
– Hanem?
– Hanem az, hogy ha a társadalom nagy része szekularizált módon gondolkodik, miközben az egyháznak olyan intézményei vannak, ahol jóval többen dolgoznak, mint amennyi vallásos szakember egyáltalán van az országban, óhatatlanul begyűrűzik az egyházba a szekularizált szemlélet, ami belső feszültségeket okozhat. Belgiumban az iskolák nagy része egyházi fenntartású, ám olyan szabályok vonatkoznak rájuk, hogy ha egy hitoktató nem csak beszél a vallásról, hanem igyekszik a gyerekeket meggyőzni róla, hogy az igaz is – elbocsátják. Ellentmondásos kérdés ez, belső, hitet érintő kockázata van.
– Nem lenne jobb akkor, ha az állam tisztességgel ellátná a feladatát az egyház pedig kimaradna ezekből a szegmensekből?
– Egyszer sem voltunk döntési helyzetben.
hirdetés
– Igaz, hogy az iskolai hitoktatás sem úgy valósult meg, ahogy önök szerették volna?
– Mi az, hogy nem úgy? Megkérdeztek egyáltalán minket arról, mit, hogyan szeretnénk? Szinte hagyomány már ez a magyar politikában. Amikor Antall József kiadta kormánya programját, az úgynevezett fehér könyvet, abban volt egy fejezet az egyházakról. Olyan kitételekkel, hogy a szociális, egészségügyi és oktatási területen nagy intézményi felelősségvállalást várnak az egyházaktól. Várnak? Hiszen alig éltünk. Néhány idős szerzetes jött elő az illegalitásból, tantestületeket sem tudtunk kiállítani. A mai iskolarendszerünkre tekintve akár a szovjet himnusz sorai is eszünkbe juthatnak: „a népek akarták, s alkották meg így”. Sokan szeretnék egyházi iskolába járatni a gyereküket, vannak pedagógusok, akik vállalják, hogy részt vesznek a projektben. Ők természetesen világi emberek, nem kis részben őszintén hívő pedagógusok. Mi ezt a munkát segítjük és szervezzük. Igyekszünk kialakítani a katolikus szellemiséget.
– A püspöki kar megosztott ma politikai, világnézeti alapon?
– Természetesen sok eltérő vélemény van, de a hit és az egyházi élet dolgában nagy az egység köztünk. Nagyon katolikusan fog hangzani, de: szeretjük egymást.
– Pedig ha a váci püspök Beer Miklós és a szeged-csanádi Kiss-Rigó László nyilatkozatait nézzük, mintha nem is egy közösséghez tartoznának.
– A Tízparancsolat vagy az egyház társadalmi tanítása kérdésében mind egyetértünk. Az alkalmazásban vannak az eltérések. A Krisztus-hívőket a világi élet dolgaiban autonómia illeti meg. Ez, bár nekik nagyobb a felelősségük, vonatkozik a püspökökre is. Mindenkinek más az élettapasztalata, más a helyzet, amellyel szembesülnie kell. Embere válogatja, ki milyen rokonszenveket érez, de az egyház maga nem óhajt közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem. A társadalmi-erkölcsi megnyilatkozásoknak pedig mindig következtetésjellegük van. Minden ilyen előfeltevése: az egyház tanítása.
Budapesten az 1900-as évek legelején is pontosan ugyanilyen volt a vasárnap templomba járók aránya. Fotó: AFP/Kisbenedek Attila
– Mondjuk „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.
– Például.
– Ebből azért nehéz levezetni, hogy „kivéve azokat, akik…”.
– A parancs azonban csak az egyik előfeltevés. A másik, hogy a konkrét helyzetben mi a valóság. A végeredmény, a következtetés épp olyan erős vagy olyan gyönge lesz, amennyire a második előfeltevés megalapozott. Nem véletlen, hogy a Szentszék intézeteket tart fent a valóság megismerésére. Társadalomtudományi és természettudományi területen is. A valóságot a legmagasabb tudományos szinten kell megismernünk, hiszen ha nem a valóságra vonatkoztatjuk a hittételeinket, nem sokat fog érni a végkövetkeztetésünk sem.
– A Magyar Tudományos Akadémiának is vannak intézetei. Még. Ön is akadémikus. Mit szól az állami beavatkozáshoz?
– Részt vettem a legfőbb vitákon az akadémián, ott leszek a közgyűlésen is. Eleven gondolkodást tapasztalok. A Magyar Tudományos Akadémia jelenleg köztestület, amelynek a lényege, hogy feladatát az állam megbízásából végzi.
A tudomány azonban egy; a tudományos kutatásnak pedig szabadnak kell lennie. Nem azért, mert én mondom, vagy mert valaki ezt követeli, hanem a dolog természeténél fogva nem működik másként.
Az viszont, hogy milyen anyagi és intézményes háttérrel valósul ez meg, eltérő lehet. Volt szerencsém a Berkeley Egyetemen megtapasztalni, Amerikában milyen konstrukcióban működnek a kutatóegyetemek. A kapitalista szemlélet valóban erősen meghatározza azt a rendszert. Magyar Tudományos Akadémia viszont eredetileg azért alakult, hogy a magyar nyelvet a tudomány számára kidolgozza, lehetővé tegye a kutatást és az államigazgatást az anyanyelvünkön. Nagy sikereket ért el az intézmény, a kérdés azonban ma az, hogy a közép-európai kis nyelvek vajon megélnek-e ebben a környezetben. Húsz év múlva lesz-e a térségben versenyképes egyetem, ha legalább bizonyos szakokon nem angolul oktatnak?
– Ön mondjuk kis túlzással szinte bármilyen nyelven ért. Hogyan jött ez a rengeteg nyelv?
– A szüleim katolikus családközösséghez tartoztak. Volt egy papjuk, Mihalik Imre atya. A bécsi Pázmáneumban végzett, rendkívül művelt ember. Az állam megvonta a működési engedélyét, nem volt egyházi kinevezése, albérletben élt. Szüleim megkérdezték, nem akarok-e nyelvet tanulni. Így segítették a megélhetését: eljártam hozzá franciaórákat venni hétéves koromtól. Az iskolában aztán oroszt tanultam, a piaristáknál jött a latin, különórán a német, sokkal később pedig többé-kevésbé az angol is. Amikor már pap voltam, a spanyol kezdett érdekelni, hát belekezdtem önszorgalomból. Egyszer csak Lékai bíboros úr szólt, hogy készüljek, ki akar küldeni Rómába, úgyhogy tanuljak gyorsan olaszul. Csakhogy Dorogon nem volt olasztanár, így aztán lemezekről, kazettákról és könyvekből tanultam a nyelvet. Fél év arra elég volt, hogy be tudtam iratkozni a Lateráni Egyetemre, de annak látogatása mellett az első évben a Dante Intézetben tanultam azért az olaszt tovább. Talán érthető, hogy különösen fontos számomra a másik ember, a más néphez tartozó emberek megértése is. Ahhoz, hogy a feltámadt Krisztus békéje költözzön közénk, elengedhetetlen egymás megértése. Őszintén örülök, hogy – amint már említettem – ilyen üzenete lesz a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is.
Borítókép: Ambrus Marcsi
https://www.valaszonline.hu/2019/04/19/erdo-peter-kereszteny-europa-nagypentek-interju/
2019. április 11., csütörtök
Nagyot gazdagodtak a legvagyonosabb magyarok
STUBNYA BENCE
2014 és 2017 között a magyar társadalom felső 1 és felső 10 százaléka vagyonosodott a leggyorsabban, de minden társadalmi réteg vagyonosabb lett, még ha a legszegényebbek esetében ez csak az adósság csökkenését jelentette is. Az KSH és az MNB közös kutatásából az is kiderült, hogy mennyi volt egy magyar háztartás átlagos vagyona, és már azt is tudjuk, hogy az idősek és az alföldiek gazdagodtak a leginkább.
2017-ben Magyarországon a felső 50 százalék birtokolta az összes nettó vagyon 91 százalékát, az alsó 50 százalékra az összes vagyon 9 százaléka jutott. Egy család átlagos nettó vagyona 27 millió forint, a medián értéke pedig 12 millió forint volt - többek között ezek is kiderültek a Magyar Nemzeti Bank friss vagyonfelméréséből, amit a Központi Statisztikai Hivatal készített el.
Erről kedden részben már beszámoltuk, de mivel a felmérés tele van érdekes részletekkel a magyarok vagyoni helyzetéről, ebben a cikkben kicsit részletesebben összeszedtük ezeket. Mielőtt rátérnénk arra, hogy miből áll össze a magyarok vagyona a felmérés módszertana alapján, megmutatjuk, hogy hogyan változott a gazdagabb és szegényebb magyarok vagyoni helyzete a 2014 és 2017 között.
Ebben az időszakban az áremelkedés nagyjából 5 százalék volt, miközben az egy háztartásra jutó nettó vagyon 48 százalékkal lett nagyobb, és a kutatásból az is kiderül, hogy
HA VAGYON ALAPJÁN FELOSZTJUK A HÁZTARTÁSOKAT TIZEDEKRE, AKKOR A LEGSZEGÉNYEBBTŐL A LEGGAZDAGABBIG AZ LÁTSZIK, HOGY VALAMENNYIT JAVULT A VAGYONI HELYZET.
Ennek a fő oka, hogy drágultak az ingatlanok, de a pénzügyi vagyon is nőtt (29 százalékkal), miközben az adósság csökkent (12 százalékkal, miközben persze még mindig vannak olyanok, akik súlyosan el vannak adósodva).
Az alábbi ábrán az látszik, hogy a vagyon eloszlása hogyan változott:
A felső egy százalék teljes vagyonból való részesedése majdnem 2 százalékponttal 25 százalékra nőtt,
és a felső 10 százalék is elég jól járt ebben a három évben, 3 százalékponttal nőtt a részesedésük (56,4 százalékra).
Ha alsó és felső 50 százalékra bontjuk fel a magyar társadalmat, az látszik, hogy ennek a két rétegnek a teljes vagyonból való részesedése nem változott érdemben: a társadalom alsó fele a vagyon nagyjából 9 százalékát birtokolta, a felső pedig a vagyon 91 százalékát.
A vagyon növekedése szempontjából tehát a felső egy és a felső tíz százalék járt a legjobban, az ő vagyonuk 56 és 53 százalékkal nőtt ebben az időszakban, ugyanakkor az alsó 50 százalék sem járt rosszul, összesen 48 százalékkal lett gazdagabb az ide tartózó nagyjából 2 millió háztartás (Magyarországon 2017-ben körülbelül 4 millió háztartás volt, így egy vagyoni tizedbe körülbelül 400 ezer háztartás került a felmérésben.)
Mi ez a kutatás?
A "Miből élünk?" az Európai Központi Bank által koordinált háztartási vagyonfelmérés (Household Finance and Consumption Survey – HFCS) része. A felvétel célja, hogy az Európai Unió tagállamaiban összehasonlítható, részletes adatok álljanak rendelkezésre a háztartások vagyonáról, annak jellemzőiről, eloszlásáról, az ezeket befolyásoló jövedelmi, fogyasztási és egyéb körülményekről. A felmérés 2011-ben indult és 3 évente ismétlik meg az adatfelvételt. Magyarországon a felmérést az MNB koordinálja, az adatfelvételt és az adatok feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal hajtja végre. A 2017-es magyarországi felmérés során a körülbelül 4 millió hazai háztartás közül a kérdezőbiztosok 15 ezer háztartást kerestek föl, és a felkeresett háztartások közül majdnem 6 ezer válaszolt önkéntes alapon a kérdésekre.
A bruttó vagyon alapvetően a háztartások ingatlanjaiból és értéktárgyaiból áll össze, amibe a magáncélra használt járművek és a tartós fogyasztási cikkek nem számítanak bele (bár a kutatásban ezeknek az értékére is rákérdeztek, de erre még visszatérünk). Szintén idetartoznak még a vállalkozások termelőeszközei, a gépek, a céges járművek és az egyéb céges vagyon.
A harmadik kategória pedig a pénzügyi vagyon, ide tartozik a készpénz, amiről gyakorlatilag mindenki azt mondta, hogy rendelkezik vele, de ide tartoznak a részvények, részedések, betétek, kötvények, kölcsönök és egyéb követelések is.
Emellett a tartozásokra is rákérdeztek, ide főleg bankhitelek tartoznak, de a munkáltatóktól és más háztartásoktól felvett hiteleket, az adótartozást vagy a közüzemi tartozást is ebben a kategóriában számolták el. A bruttó vagyon és a tartozások különbsége adja ki a nettó vagyont.
Minden tizedben javult a helyzet
Az egy háztartásra jutó nettó vagyon nagysága (az átlagérték) 27 millió forint, a medián érték 12 millió forint volt 2017 végén. A felmérés talán egyik legérdekesebb része, hogy vagyoni tizedenként is megmérték, hogy mekkora az egyes tizedekbe tartozó háztartások vagyona. Ráadásul erre két mutatószám alapján is közöltek adatot, így az átlag mellett - amit olvasói levelek és kommentek alapján az Index olvasói nem szeretnek annyira - azt is tudjuk, hogy mekkora az egyes vagyoni tizedek mediánja.
A medián a középső érték, a nettó vagyon szerint sorba rendezett csoport középső elemének értéke. Ezt úgy kell tehát elképzelni, hogy ha az adott vagyoni tized nagyjából 400 ezer háztartását sorba állítanánk a vagyon nagysága alapján, és megkérdeznénk a középsőtől, hogy mekkora a vagyona, pont a mediánt kapnánk. Ez a mutatószám azért jó, mert a szélsőértékek nem torzítják úgy, ahogy az átlagot, tehát ha nagyon sok szegény és kevés gazdag van, jobban közelít a medián a szegények vagyonához, mint az átlag.
Ha tehát a magyar lakosságot vagyon alapján tíz egyenlő részre osztjuk, és megnézzük, hogy 2014-ben és 2017-ben mennyi volt az egyes csoportokba tartozók nettó vagyona, akkor az alábbi ábrát kapjuk. Ha átlagot nézünk, akkor 2017-ben 153 millió körüli vagyonnal már a felső 10 százalékba lehetett kerülni. Szórás ismeretének hiányában nem tudjuk, hogy az alsó határok hol voltak az egyes tizedeknél, de azt biztos nem túlzás mondani, hogy akinek volt egy nagyobb budapesti lakása, az már a felső húsz százalékba tartozott.
Függetlenül attól, hogy mediánt vagy átlagot nézünk, 2014 és 2017 között a háztartások vagyona minden tizedben nőtt, az átlag alapján legnagyobb mértékben a leggazdagabb tized vagyonosodott az elmúlt három évben, de a legalsó tized átlagos adóssága (ez az ábrán negatív vagyonként jelenik meg) is jelentősen csökkent.
Miből van vagyonunk?
A felmérés készítése során megkérdezték a háztartásoktól, hogy van-e ingatlanjuk, autójuk, illetve, hogy ha van pénzügyi vagyonuk, akkor miben tartják a pénzüket.
A felmérés adatai megerősítik amit eddig is tudni lehetett, tehát hogy Magyarországon a lakástulajdonlás a domináns a bérléssel szemben, az öt leggazdagabb tizedben 90 százalék felett volt az olyan háztartások aránya, amik arról számoltak be, hogy van saját ingatlanjuk, és csak a két legszegényebb tizedben volt az arány kisebb az átlagnál (28 és 63 százalék, az átlag 84 százalék). Több ingatlanja viszont csak a leggazdagabbaknak van, ez a felső decilisekben jellemző.
És bár a vagyonba ezt nem számították bele, a felmérésből az is kiderült, hogy a magyar háztartások nagyjából fele rendelkezik autóval, és még a legszegényebbek körében is 30 százalék azokban az aránya, akik arról számoltak be, hogy van kocsijuk.
Arra is rákérdeztek, hogy a háztartások vettek-e 2017-ben autót, tartós cikket, és hogy voltak-e nyaralni. Ebből szintén az derül ki, hogy fontos a magyaroknak az autójuk,
SZINTE VAGYONI HÁTTÉRTŐL FÜGGETLENÜL HASONLÓ ARÁNYBAN VÁSÁROLTAK AUTÓT A MAGYAROK 2017-BEN,
miközben például az alsó tizedből csak a háztartások negyede volt nyaralni (miközben ez arány a leggazdagabb tizedben 77 százalék volt).
A pénzügyi eszközök szempontjából elég magától értetődőek a különbségek: állampapírja, kötvénye, részvénye leginkább a felső húsz százaléka van, az ingatlanhitelek és egyéb hitelek viszont már sokkal egyenlőbben oszlanak meg a vagyoni tizedek között. Viszont szembetűnő, hogy az alsó harminc százalék jobban el van adósodva, mint a felső hét tized: itt valószínűleg a devizahitelezés utóélete látszik.
A háztartások fő jövedelemforrása a munkabér, a nyugdíj és a szociális juttatások voltak. Az alábbi ábrán látszik az az elég magától értetődő összefüggés, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb arányban számol be arról, hogy van vállalkozói jövedelme, vagy hogy kap osztalékot.
Ami viszont egyáltalán nem magától értetődő, hogy
A LEGGAZDAGABB TIZEDBEN EGY SZÁZALÉK HÍJÁN ANNYIAN SZÁMOLTAK BE ARRÓL, HOGY KAPNAK SZOCIÁLIS JUTATTÁSOKAT MINT A LEGSZEGÉNYEBB TIZEDBEN (43 ÉS 44 SZÁZALÉK).
Az, hogy a magyar szociálpolitika a gazdagokat segíti, persze nem újdonság, a Fidesz azonban ebben még magasabb sebességre is kapcsolt 2010 óta.
Valami történt az Alföldön
2017 végén az egy háztartásra eső nettó vagyon medián és átlag alapján is Közép-Magyarországon volt a legmagasabb, ami nem is akkora meglepetés, ahogy az sem, hogy Nyugat-Dunántúlon haladta még meg az átlag és a medián az országos értéket. Annak viszont érdemes lenne majd még utána járni, hogy mi lehet annak az oka, hogy 2014 és 2017 között az egy háztartásra eső nettó vagyon a legnagyobb mértékében Közép-Magyarország mellett az Alföldön nőtt.
Az ábrán lapozgatva láthatjuk, hogy az egyébként is gazdag Közép-Magyarországon 14-ről 20 millióra nőtt az egy háztartásra eső medián vagyon, miközben Dél-Alföldön 6,5-ről 10 millióra, az Észak-Alföldön pedig 5,3-ról 8,7 millióra. Észak-Magyarországon közben alig nőtt valamit a háztartások vagyona.
Ha pedig korcsoportok szerint nézzük a változást, azt látjuk, hogy a 66-75 évesek korcsoportja gazdagodott a legnagyobb mértékben. És bár a 36 éven aluliak vagyona is nőtt, ez a korcsoport járt a legkevésbé jól.
Egy olyan háztartásnak, ahol 2017-ben a főkereső 36 éven aluli volt, 16,2 millió forint volt az átlagos vagyona, medián alapján pedig 5,8 millió forintos vagyonnal rendelkezett. Ez kevesebb mint fele volt a leggazdagabb, 46-55 éves korcsoport vagyonának, függetlenül attól, hogy mediánt vagy átlagot nézünk.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
https://index.hu/gazdasag/2019/04/11/vagyon_ksh_mnb_vagyonfelmeres/
2014 és 2017 között a magyar társadalom felső 1 és felső 10 százaléka vagyonosodott a leggyorsabban, de minden társadalmi réteg vagyonosabb lett, még ha a legszegényebbek esetében ez csak az adósság csökkenését jelentette is. Az KSH és az MNB közös kutatásából az is kiderült, hogy mennyi volt egy magyar háztartás átlagos vagyona, és már azt is tudjuk, hogy az idősek és az alföldiek gazdagodtak a leginkább.
2017-ben Magyarországon a felső 50 százalék birtokolta az összes nettó vagyon 91 százalékát, az alsó 50 százalékra az összes vagyon 9 százaléka jutott. Egy család átlagos nettó vagyona 27 millió forint, a medián értéke pedig 12 millió forint volt - többek között ezek is kiderültek a Magyar Nemzeti Bank friss vagyonfelméréséből, amit a Központi Statisztikai Hivatal készített el.
Erről kedden részben már beszámoltuk, de mivel a felmérés tele van érdekes részletekkel a magyarok vagyoni helyzetéről, ebben a cikkben kicsit részletesebben összeszedtük ezeket. Mielőtt rátérnénk arra, hogy miből áll össze a magyarok vagyona a felmérés módszertana alapján, megmutatjuk, hogy hogyan változott a gazdagabb és szegényebb magyarok vagyoni helyzete a 2014 és 2017 között.
Ebben az időszakban az áremelkedés nagyjából 5 százalék volt, miközben az egy háztartásra jutó nettó vagyon 48 százalékkal lett nagyobb, és a kutatásból az is kiderül, hogy
HA VAGYON ALAPJÁN FELOSZTJUK A HÁZTARTÁSOKAT TIZEDEKRE, AKKOR A LEGSZEGÉNYEBBTŐL A LEGGAZDAGABBIG AZ LÁTSZIK, HOGY VALAMENNYIT JAVULT A VAGYONI HELYZET.
Ennek a fő oka, hogy drágultak az ingatlanok, de a pénzügyi vagyon is nőtt (29 százalékkal), miközben az adósság csökkent (12 százalékkal, miközben persze még mindig vannak olyanok, akik súlyosan el vannak adósodva).
Az alábbi ábrán az látszik, hogy a vagyon eloszlása hogyan változott:
A felső egy százalék teljes vagyonból való részesedése majdnem 2 százalékponttal 25 százalékra nőtt,
és a felső 10 százalék is elég jól járt ebben a három évben, 3 százalékponttal nőtt a részesedésük (56,4 százalékra).
Ha alsó és felső 50 százalékra bontjuk fel a magyar társadalmat, az látszik, hogy ennek a két rétegnek a teljes vagyonból való részesedése nem változott érdemben: a társadalom alsó fele a vagyon nagyjából 9 százalékát birtokolta, a felső pedig a vagyon 91 százalékát.
A vagyon növekedése szempontjából tehát a felső egy és a felső tíz százalék járt a legjobban, az ő vagyonuk 56 és 53 százalékkal nőtt ebben az időszakban, ugyanakkor az alsó 50 százalék sem járt rosszul, összesen 48 százalékkal lett gazdagabb az ide tartózó nagyjából 2 millió háztartás (Magyarországon 2017-ben körülbelül 4 millió háztartás volt, így egy vagyoni tizedbe körülbelül 400 ezer háztartás került a felmérésben.)
Mi ez a kutatás?
A "Miből élünk?" az Európai Központi Bank által koordinált háztartási vagyonfelmérés (Household Finance and Consumption Survey – HFCS) része. A felvétel célja, hogy az Európai Unió tagállamaiban összehasonlítható, részletes adatok álljanak rendelkezésre a háztartások vagyonáról, annak jellemzőiről, eloszlásáról, az ezeket befolyásoló jövedelmi, fogyasztási és egyéb körülményekről. A felmérés 2011-ben indult és 3 évente ismétlik meg az adatfelvételt. Magyarországon a felmérést az MNB koordinálja, az adatfelvételt és az adatok feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal hajtja végre. A 2017-es magyarországi felmérés során a körülbelül 4 millió hazai háztartás közül a kérdezőbiztosok 15 ezer háztartást kerestek föl, és a felkeresett háztartások közül majdnem 6 ezer válaszolt önkéntes alapon a kérdésekre.
A bruttó vagyon alapvetően a háztartások ingatlanjaiból és értéktárgyaiból áll össze, amibe a magáncélra használt járművek és a tartós fogyasztási cikkek nem számítanak bele (bár a kutatásban ezeknek az értékére is rákérdeztek, de erre még visszatérünk). Szintén idetartoznak még a vállalkozások termelőeszközei, a gépek, a céges járművek és az egyéb céges vagyon.
A harmadik kategória pedig a pénzügyi vagyon, ide tartozik a készpénz, amiről gyakorlatilag mindenki azt mondta, hogy rendelkezik vele, de ide tartoznak a részvények, részedések, betétek, kötvények, kölcsönök és egyéb követelések is.
Emellett a tartozásokra is rákérdeztek, ide főleg bankhitelek tartoznak, de a munkáltatóktól és más háztartásoktól felvett hiteleket, az adótartozást vagy a közüzemi tartozást is ebben a kategóriában számolták el. A bruttó vagyon és a tartozások különbsége adja ki a nettó vagyont.
Minden tizedben javult a helyzet
Az egy háztartásra jutó nettó vagyon nagysága (az átlagérték) 27 millió forint, a medián érték 12 millió forint volt 2017 végén. A felmérés talán egyik legérdekesebb része, hogy vagyoni tizedenként is megmérték, hogy mekkora az egyes tizedekbe tartozó háztartások vagyona. Ráadásul erre két mutatószám alapján is közöltek adatot, így az átlag mellett - amit olvasói levelek és kommentek alapján az Index olvasói nem szeretnek annyira - azt is tudjuk, hogy mekkora az egyes vagyoni tizedek mediánja.
A medián a középső érték, a nettó vagyon szerint sorba rendezett csoport középső elemének értéke. Ezt úgy kell tehát elképzelni, hogy ha az adott vagyoni tized nagyjából 400 ezer háztartását sorba állítanánk a vagyon nagysága alapján, és megkérdeznénk a középsőtől, hogy mekkora a vagyona, pont a mediánt kapnánk. Ez a mutatószám azért jó, mert a szélsőértékek nem torzítják úgy, ahogy az átlagot, tehát ha nagyon sok szegény és kevés gazdag van, jobban közelít a medián a szegények vagyonához, mint az átlag.
Ha tehát a magyar lakosságot vagyon alapján tíz egyenlő részre osztjuk, és megnézzük, hogy 2014-ben és 2017-ben mennyi volt az egyes csoportokba tartozók nettó vagyona, akkor az alábbi ábrát kapjuk. Ha átlagot nézünk, akkor 2017-ben 153 millió körüli vagyonnal már a felső 10 százalékba lehetett kerülni. Szórás ismeretének hiányában nem tudjuk, hogy az alsó határok hol voltak az egyes tizedeknél, de azt biztos nem túlzás mondani, hogy akinek volt egy nagyobb budapesti lakása, az már a felső húsz százalékba tartozott.
Függetlenül attól, hogy mediánt vagy átlagot nézünk, 2014 és 2017 között a háztartások vagyona minden tizedben nőtt, az átlag alapján legnagyobb mértékben a leggazdagabb tized vagyonosodott az elmúlt három évben, de a legalsó tized átlagos adóssága (ez az ábrán negatív vagyonként jelenik meg) is jelentősen csökkent.
Miből van vagyonunk?
A felmérés készítése során megkérdezték a háztartásoktól, hogy van-e ingatlanjuk, autójuk, illetve, hogy ha van pénzügyi vagyonuk, akkor miben tartják a pénzüket.
A felmérés adatai megerősítik amit eddig is tudni lehetett, tehát hogy Magyarországon a lakástulajdonlás a domináns a bérléssel szemben, az öt leggazdagabb tizedben 90 százalék felett volt az olyan háztartások aránya, amik arról számoltak be, hogy van saját ingatlanjuk, és csak a két legszegényebb tizedben volt az arány kisebb az átlagnál (28 és 63 százalék, az átlag 84 százalék). Több ingatlanja viszont csak a leggazdagabbaknak van, ez a felső decilisekben jellemző.
És bár a vagyonba ezt nem számították bele, a felmérésből az is kiderült, hogy a magyar háztartások nagyjából fele rendelkezik autóval, és még a legszegényebbek körében is 30 százalék azokban az aránya, akik arról számoltak be, hogy van kocsijuk.
Arra is rákérdeztek, hogy a háztartások vettek-e 2017-ben autót, tartós cikket, és hogy voltak-e nyaralni. Ebből szintén az derül ki, hogy fontos a magyaroknak az autójuk,
SZINTE VAGYONI HÁTTÉRTŐL FÜGGETLENÜL HASONLÓ ARÁNYBAN VÁSÁROLTAK AUTÓT A MAGYAROK 2017-BEN,
miközben például az alsó tizedből csak a háztartások negyede volt nyaralni (miközben ez arány a leggazdagabb tizedben 77 százalék volt).
A pénzügyi eszközök szempontjából elég magától értetődőek a különbségek: állampapírja, kötvénye, részvénye leginkább a felső húsz százaléka van, az ingatlanhitelek és egyéb hitelek viszont már sokkal egyenlőbben oszlanak meg a vagyoni tizedek között. Viszont szembetűnő, hogy az alsó harminc százalék jobban el van adósodva, mint a felső hét tized: itt valószínűleg a devizahitelezés utóélete látszik.
A háztartások fő jövedelemforrása a munkabér, a nyugdíj és a szociális juttatások voltak. Az alábbi ábrán látszik az az elég magától értetődő összefüggés, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb arányban számol be arról, hogy van vállalkozói jövedelme, vagy hogy kap osztalékot.
Ami viszont egyáltalán nem magától értetődő, hogy
A LEGGAZDAGABB TIZEDBEN EGY SZÁZALÉK HÍJÁN ANNYIAN SZÁMOLTAK BE ARRÓL, HOGY KAPNAK SZOCIÁLIS JUTATTÁSOKAT MINT A LEGSZEGÉNYEBB TIZEDBEN (43 ÉS 44 SZÁZALÉK).
Az, hogy a magyar szociálpolitika a gazdagokat segíti, persze nem újdonság, a Fidesz azonban ebben még magasabb sebességre is kapcsolt 2010 óta.
Valami történt az Alföldön
2017 végén az egy háztartásra eső nettó vagyon medián és átlag alapján is Közép-Magyarországon volt a legmagasabb, ami nem is akkora meglepetés, ahogy az sem, hogy Nyugat-Dunántúlon haladta még meg az átlag és a medián az országos értéket. Annak viszont érdemes lenne majd még utána járni, hogy mi lehet annak az oka, hogy 2014 és 2017 között az egy háztartásra eső nettó vagyon a legnagyobb mértékében Közép-Magyarország mellett az Alföldön nőtt.
Az ábrán lapozgatva láthatjuk, hogy az egyébként is gazdag Közép-Magyarországon 14-ről 20 millióra nőtt az egy háztartásra eső medián vagyon, miközben Dél-Alföldön 6,5-ről 10 millióra, az Észak-Alföldön pedig 5,3-ról 8,7 millióra. Észak-Magyarországon közben alig nőtt valamit a háztartások vagyona.
Ha pedig korcsoportok szerint nézzük a változást, azt látjuk, hogy a 66-75 évesek korcsoportja gazdagodott a legnagyobb mértékben. És bár a 36 éven aluliak vagyona is nőtt, ez a korcsoport járt a legkevésbé jól.
Egy olyan háztartásnak, ahol 2017-ben a főkereső 36 éven aluli volt, 16,2 millió forint volt az átlagos vagyona, medián alapján pedig 5,8 millió forintos vagyonnal rendelkezett. Ez kevesebb mint fele volt a leggazdagabb, 46-55 éves korcsoport vagyonának, függetlenül attól, hogy mediánt vagy átlagot nézünk.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
https://index.hu/gazdasag/2019/04/11/vagyon_ksh_mnb_vagyonfelmeres/
2019. április 9., kedd
Strasbourg: Nem lehet megkerülni a magyar Alkotmánybíróságot
2019. április 6. 17:56
Április 4-én kimondta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), hogy az Alkotmánybíróság elé terjeszthető alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslatnak minősül. Így maga a strasbourgi Bíróság adott csattanós választ arra az elnyúló jogi vitára, amely szerint a magyar igazságszolgáltatás helyzete miatt egyből az EJEB-hez kellene fordulni.
A jogvédő szervezetek nem fordulhatnak egyből Strasbourghoz
A döntés jelentősége azért kiemelt, mert Magyarországon szinte 2010 óta tartó polémia övezi az Alkotmánybíróság egyes döntéseit. A baloldal, de főleg a progresszív ideológiai alapokon álló jogvédő szervezetek többször érzékeltették megszólalásaikban, hogy szerintük a magyar jogvédelem intézményei annyira meggyengültek, hogy azok nem alkalmas az valódi jogvédelemre. Erre a helyzetértékelésre pedig azt a megoldási lehetőséget kínálták, hogy minél előbb, az Alkotmánybíróság kvázi kikerülésével érdemes amint lehet, egyből az EJEB-hez fordulni. Ez a magyarországi jogviták külföldre történő exportálásának stratégiája.
Az alábbiakat olvashattuk például anno a TASZ alapítójától, Tóth Gábor Attilától:
„[A]z alkotmányosság hazai intézményeinek elgyengülésével felértékelődnek a nemzetközi emberi jogi fórumok.”
S így vélekedett erről például az Amnesty International hazai szervezete is:
„[A]z azonban mindig bizonytalan, hogy az alkotmányjogi panaszeljárást a strasbourgi bíróság hatékony jogorvoslatnak tekinti-e.”
A most meghozott ítélettel egyértelműen kiderült, hogy az EJEB hatékony jogorvoslatnak tekinti a magyar alkotmányjogi panaszeljárást. Így az ítélet kiemelt jelentőségű lehet minden olyan ügyben, amelyet a progresszív jogvédő szervezetek kezdeményeznek Magyarországon. Hiszen az ítélet egyben azt is jelenti, hogy egy ügy nem tárható Strasbourg elé addig, amíg arról a magyar Alkotmánybíróság ítéletet nem hozott volna. Ez egyben az egyes ügyek nyugvópontra jutásának idejét is kitolja, hiszen így az érintett felek időben később fordulhatnak az EJEB-hez, amely szervezet döntéshozatali folyamata sem mondható kifejezetten gyorsnak. Ez az ítéletben érintett konkrét ügy is jól mutatja.
A konkrét ügy háttere
Az szóban forgó konkrét ügyben Szalontay Győző, a már nem üzemelő budapesti West Balkán nevű szórakozóhely egyik volt tulajdonosa azért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), mivel szerinte az ügy tárgyalása során a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE) foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát. Az EJEB végül már az eljárás első szakaszában egyhangúlag elutasította a férfi panaszát, arra hivatkozva, hogy először az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia. A magyar Kormány ugyanis azzal érvelt, hogy a kérelmező nem teljesítette az Emberi Jogok Európai Egyezménye 35. cikke szerint az elfogadhatóság egyik feltételét, mégpedig az összes hazai jogorvoslat kimerítésének kötelezettségét, hiszen nem fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. A jelenlegi ügy döntésének értelmében tehát már mindhárom fajta alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslatnak minősül, ezzel az Alkotmánybíróság az EJEB szerint is megkerülhetetlen szereplője az emberi jogi kérdéseknek.
A magyar igazságszolgáltató ág a nemzetközi elvárásoknak megfelelően működik
A döntés értelmében tehát az EJEB hatékony jogorvoslatnak minősítette immár az alkotmányjogi panasz összes típusát. Ez pedig azt jelenti, hogy Szalontay Győzőnek először a magyar Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulni, hogy kimerítse az összes hazai jogorvoslati lehetőséget. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának hiánya tehát a kérelem elfogadhatatlanságát jelentette a strasbourgi testület előtt. Az EJEB továbbá hozzáfűzte azt is, hogy a szubszidiaritás elve miatt a saját álláspontja nem helyettesítheti a magyar Alkotmánybíróságét, amelynek lehetősége sem volt megvizsgálni az adott ügyet.
Ezzel a bíróság kétségtelenül irányadó döntést hozott. A strasbourgi bírói testület azonban fenntartotta magának azt lehetőséget, hogy a jogorvoslat hatékonyságára vonatkozó álláspontját megváltoztassa a jövőben, abban az esetben, ha a nemzeti hatóságok ezzel ellentétes gyakorlatot mutatnak. Egyelőre azonban erről az EJEB szerint sincs szó.
echr.coe.int The European Court of Human Rights: SZALONTAY v. HUNGARY
https://precedens.mandiner.hu/cikk/20190406_strasbourg_nem_lehet_megkerulni_a_magyar_alkotmanybirosagot
http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-192438
Április 4-én kimondta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), hogy az Alkotmánybíróság elé terjeszthető alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslatnak minősül. Így maga a strasbourgi Bíróság adott csattanós választ arra az elnyúló jogi vitára, amely szerint a magyar igazságszolgáltatás helyzete miatt egyből az EJEB-hez kellene fordulni.
A jogvédő szervezetek nem fordulhatnak egyből Strasbourghoz
A döntés jelentősége azért kiemelt, mert Magyarországon szinte 2010 óta tartó polémia övezi az Alkotmánybíróság egyes döntéseit. A baloldal, de főleg a progresszív ideológiai alapokon álló jogvédő szervezetek többször érzékeltették megszólalásaikban, hogy szerintük a magyar jogvédelem intézményei annyira meggyengültek, hogy azok nem alkalmas az valódi jogvédelemre. Erre a helyzetértékelésre pedig azt a megoldási lehetőséget kínálták, hogy minél előbb, az Alkotmánybíróság kvázi kikerülésével érdemes amint lehet, egyből az EJEB-hez fordulni. Ez a magyarországi jogviták külföldre történő exportálásának stratégiája.
Az alábbiakat olvashattuk például anno a TASZ alapítójától, Tóth Gábor Attilától:
„[A]z alkotmányosság hazai intézményeinek elgyengülésével felértékelődnek a nemzetközi emberi jogi fórumok.”
S így vélekedett erről például az Amnesty International hazai szervezete is:
„[A]z azonban mindig bizonytalan, hogy az alkotmányjogi panaszeljárást a strasbourgi bíróság hatékony jogorvoslatnak tekinti-e.”
A most meghozott ítélettel egyértelműen kiderült, hogy az EJEB hatékony jogorvoslatnak tekinti a magyar alkotmányjogi panaszeljárást. Így az ítélet kiemelt jelentőségű lehet minden olyan ügyben, amelyet a progresszív jogvédő szervezetek kezdeményeznek Magyarországon. Hiszen az ítélet egyben azt is jelenti, hogy egy ügy nem tárható Strasbourg elé addig, amíg arról a magyar Alkotmánybíróság ítéletet nem hozott volna. Ez egyben az egyes ügyek nyugvópontra jutásának idejét is kitolja, hiszen így az érintett felek időben később fordulhatnak az EJEB-hez, amely szervezet döntéshozatali folyamata sem mondható kifejezetten gyorsnak. Ez az ítéletben érintett konkrét ügy is jól mutatja.
A konkrét ügy háttere
Az szóban forgó konkrét ügyben Szalontay Győző, a már nem üzemelő budapesti West Balkán nevű szórakozóhely egyik volt tulajdonosa azért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), mivel szerinte az ügy tárgyalása során a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE) foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát. Az EJEB végül már az eljárás első szakaszában egyhangúlag elutasította a férfi panaszát, arra hivatkozva, hogy először az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia. A magyar Kormány ugyanis azzal érvelt, hogy a kérelmező nem teljesítette az Emberi Jogok Európai Egyezménye 35. cikke szerint az elfogadhatóság egyik feltételét, mégpedig az összes hazai jogorvoslat kimerítésének kötelezettségét, hiszen nem fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. A jelenlegi ügy döntésének értelmében tehát már mindhárom fajta alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslatnak minősül, ezzel az Alkotmánybíróság az EJEB szerint is megkerülhetetlen szereplője az emberi jogi kérdéseknek.
A magyar igazságszolgáltató ág a nemzetközi elvárásoknak megfelelően működik
A döntés értelmében tehát az EJEB hatékony jogorvoslatnak minősítette immár az alkotmányjogi panasz összes típusát. Ez pedig azt jelenti, hogy Szalontay Győzőnek először a magyar Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulni, hogy kimerítse az összes hazai jogorvoslati lehetőséget. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának hiánya tehát a kérelem elfogadhatatlanságát jelentette a strasbourgi testület előtt. Az EJEB továbbá hozzáfűzte azt is, hogy a szubszidiaritás elve miatt a saját álláspontja nem helyettesítheti a magyar Alkotmánybíróságét, amelynek lehetősége sem volt megvizsgálni az adott ügyet.
Ezzel a bíróság kétségtelenül irányadó döntést hozott. A strasbourgi bírói testület azonban fenntartotta magának azt lehetőséget, hogy a jogorvoslat hatékonyságára vonatkozó álláspontját megváltoztassa a jövőben, abban az esetben, ha a nemzeti hatóságok ezzel ellentétes gyakorlatot mutatnak. Egyelőre azonban erről az EJEB szerint sincs szó.
echr.coe.int The European Court of Human Rights: SZALONTAY v. HUNGARY
https://precedens.mandiner.hu/cikk/20190406_strasbourg_nem_lehet_megkerulni_a_magyar_alkotmanybirosagot
http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-192438
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)