A tényeken vagy igazságon túli politika kifejezésre utaló "tényeken túli" postfaktisch lett az év szava Németországban, írja az MTI.
A német nyelvtudományi társaság (GfdS) pénteki közleménye szerint a döntéssel egy "mélyreható politikai átalakulásra", a tények szerepének változására hívják fel a figyelmet.
Az év szavának megválasztott kifejezés egy amerikai angol műszó, az igazság utáni, igazságon túli jelentésű post-truth német változata, azt jelzi, hogy a politikai és társadalmi vitákban egyre inkább az érzelmek kerülnek a középpontba, kiszorítva a tényeket.
Mind szélesebb körben jellemző, hogy az emberek a hatalmon lévőkkel szembeni ellenérzések hatására hajlandóak átsiklani a tények felett, "sőt készségesen elfogadni nyilvánvaló hazugságokat", így a "+tényeken túli korszakban+" nem az igazsághoz ragaszkodás, hanem a tények, érzelmek és spekulációk keveredése révén előálló vélelmezett, "+érzett igazság+" kimondása vezet sikerre - áll a közleményben.
A többi között hozzátették, hogy a tényeken túli politika példái közé tartozik a brit uniós tagság megszüntetéséért (Brexit) folytatott népszavazási kampány, és a tényeken túli politika eredménye Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson.
A GfdS elnökségéből és tudományos munkatársaiból álló zsűri először 1971-ben, 1977 óta pedig minden évben megvizsgálja a közbeszédben gyakran előforduló szavakat, kifejezéseket - régieket és új szóalkotásokat -, majd kiválasztja azt, amely szerinte a leginkább jellemző az adott évre, és összeállít egy listát a további legfontosabb szavakból.
Idén mintegy 2000 szót és kifejezést vizsgáltak meg a társaság saját gyűjtése és a beküldött javaslatok alapján. A tízes listán a második helyezett a Brexit, a harmadik pedig a szilveszteréj (Silvesternacht), amely a Kölnben szilveszterkor nők ellen többnyire észak-afrikai férfiak által tömegesen elkövetett szexuális zaklatásokra utal. Ezzel kapcsolatban a GfdS kiemelte, hogy a támadások révén széles társadalmi vita kezdődött a muzulmán vallású férfiak nőképéről, és szigorították a menekültügyi szabályokat.
A nyelvtudományi társaság listáján szerepel egyebek között a Trump-hatás (Trump-Effekt) kifejezés, amely Donald Trump választási győzelmének feltételezett - a tőzsdemutatók mozgásától a választói magatartás alakulásáig számos üggyel kapcsolatban megfogalmazott - európai hatásaira vonatkozik. Felkerült a listára a burkinitilalom (Burkiniverbot) kifejezés is, amely a test egészét fedő muzulmán női fürdőruha viselésére Franciaországban kivetett, majd visszavont tilalom révén a muzulmán női öltözékekről Németországban is megindult társadalmi, politikai vitára utal.
Tavaly a menekültek (Flüchtlinge) volt az év szava Németországban, 2014-ben a berlini fal ledöntésének 25. évfordulójára a német fővárosban készült látványos szabadtéri installáció címe, a Fényhatár (Lichtgrenze), 2013-ban, a jelenlegi kormány megalakulásának évében pedig a nagykoalíció jelentésű Grosse Koalition kifejezés rövidített változata, a GroKo.
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/12/09/megvan_a_nemet_ev_szava_is_es_nem_lettunk_tole_vidamak/
2016. december 12., hétfő
2016. december 10., szombat
A nép ellenségei?
Világjelenség, hogy a hatalom urai a „nép nevében” támadják az alkotmányosságot védő bíróságokat. Ám azok nem a demokrácia korlátai, hanem nélkülözhetetlen alkotóelemei. Nélkülük nem a nép önkormányzata lesz, hanem önkényuralom.
Nem hiszünk a szemünknek. A parlamenti demokrácia szülőföldjén egy bíróság úgy döntött, hogy nem Őfelsége Kormánya a szuverenitás letéteményese, ezért nem nyomhatja meg egyedül a Brexit gombot, hanem be kell vonni a nép képviselőit, az Egyesült Királyság szuverén Parlamentjét. Mi demokratikus, ha nem ez? – kérdezhetnénk. De miért gondoljuk, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk a brit bulvársajtót és a Brexitet támogató keményvonalas kormánypárti képviselőket? A Daily Mail „A nép ellenségei” cím alatt közölte az ügyben ítélkező három bíró fényképét. A The Sun az európai elitet okolta agresszíven az ítélet miatt. Douglas Carswell képviselő a „bírák kontra nép” szöveggel kommentálta a döntést a Twitteren. David Davies ugyanott „néphatalmat” követelt a „nem választott bírák” helyett.
A nép ellenségei – Sztálin igazán szórakoztatónak tartotta volna, hogy így alakulnak a dolgok. De félretéve az 1930-as évek emlékezetét, túlzott leegyszerűsítésnek tűnik ezt a jelenséget pusztán a brit bulvársajtó és a Tory képviselők szégyenének minősíteni. Valami sokkal mélyrehatóbb történik itt. Nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem az alkotmányos demokrácia teljes nyugati zónájában.
Politikai bírák
Lengyelországban ma élőben és színesben láthatjuk, hirtelen mennyire bizonytalanná válhat a bíróság helyzete, ha igényt tart arra, hogy az alkotmányos rangú kérdéseket kivegye a politikai többség kezéből, és bírósági eljárásban, a jogi érvelés eszközeivel maga válaszolja meg azokat. A bírák bármikor „politikai szereplőnek” bélyegezhetők, akik egy elképzelt vagy akár valóságos elit tagjaiként megkövült hatalmi szerkezetet szolgálnak, ahelyett, hogy meghallanák és teljesítenék a nép igazi akaratát.
A bíráknak nagyon nehéz megvédeniük magukat ezzel a politikai vádaskodással szemben. Andrzej Rzepliński, a lengyel Alkotmánybíróság elnöke, aki elismerésre méltó bátorsággal és kitartással próbál érvelni, csak egyre mélyebbre ássa magát abban a gödörben, amelyet az ellenségei készítettek neki. Minden interjúban, felszólalásban csak megerősíti azt, amivel egyébként is vádolják: ez az ember harcot vív, de nem jogit, hanem politikait.
Az Egyesült Államokban évtizedek óta zajlik vita a bírói aktivizmusról és a Legfelső Bíróság politikai szerepéről. Az igazságszolgáltatás igyekszik körülbástyázni magát a bírói önkorlátozás eszközeivel és azzal, hogy a „politikai kérdés doktrínát” alkalmazva elhárítja magától a döntés felelősségét a politikai ügyek jó részében. Mégis mindenki tudja, kik a liberális és a konzervatív bírák, és ha Kennedy bíró nem szavazna hol az egyik, hol a másik táborral, akkor nagyon egyszerűen ki lehetne kalkulálni, milyen ítélettel zárul a hevesen vitatott politikai ügyek többsége. Ez a régóta tartó állapot nem növelte a Legfelső Bíróság elismertségét sem otthon, sem külföldön.
A választási kampány idején a vita színvonala még mélyebbre süllyedt. Republikánus szenátorok, köztük a tekintélyes „mérsékelt” John McCain, bejelentették, hogy ha Hillary Clinton nyerné meg a választást, akkor minden jelöltjét megvétóznák. Inkább hagyták volna üresen az egy éve meghalt Antonin Scalia bíró székét, mintsem engedték volna, hogy a demokrata elnök új bíró kinevezésével liberális irányba mozdítsa el a többséget. Többen meg egyenesen azt követelték, hogy egyáltalán ne nevezzenek ki új főbírákat, hanem csökkentsék kilencről hatra a számukat. A radikális republikánusokat egyáltalán sem zavarná, ha a bíróság elhallgatna egy időre.
Németországban a szövetségi Alkotmánybíróság elismertsége úgyszólván az alkotmányosság DNS-ének része. De mi sem vagyunk védettek a génmutációval szemben. Amikor a karlsruhei bírák visszautasították, hogy az EU és Kanada közötti gazdasági és kereskedelmi egyezmény gátjai legyenek, Katja Kipping, a Baloldali Párt vezetője nyilvánosan az „osztályérdekeknek alávetett igazságszolgáltatásról” kezdett hadoválni, majd hamar visszakozott. Jól tette, de üzenetét így is megértettük.
Igaz, az Alkotmánybíróság Második Szenátusa is veszélyes kötéltánc mutatványba kezdett, amikor az euroválság idején fórumként ajánlkozott a megosztó ügyek elbírálására, amivel teljesíthetetlen várakozásokat keltett azzal kapcsolatosan, hogy képes ex cathedra megválaszolni politikailag vitatott kérdéseket.
Homokvár áradás idején
Nemcsak az alkotmányos igazságszolgáltatás intézménye lett meggyengítve, hanem az alkotmányosság egésze. És ezzel együtt az a meggyőződés, hogy alkotmányjogi eszközök segítségével lehetséges biztosítani a békét és szabadságot.
Sok kollégámhoz hasonlóan meg vagyok győződve, hogy a politikai hatalomnak alkotmányos keretekre van szüksége – ez kölcsönöz formát és legitimitást, és biztosítja, hogy a hatalom nem tapossa el azokat, akik az útjában állnak. Meggyőződésem, hogy a népakarat zsarnokságba torkollik, ha nem korlátozza a jog, és érvényesülését nem jogi intézmények csatornái biztosítják. Az alkotmányjog nem a demokrácia korlátja, hanem nélkülözhetetlen alkotóeleme.
Most ezt e meggyőződést éri támadás világszerte. Az emberek frusztráltak, kiábrándultak és úgy látják – sokszor teljes joggal –, hogy a politikai rendszer nem azt nyújtja, amit nyújtania kellene, és a nyakatekert okoskodás tendenciózusan azt eredményezi, hogy a hatalmasok még hatalmasabbak, a hatalom nélküliek pedig még kiszolgáltatottabbak lesznek. A jogi korlátok a hibásak, mondják. Egyesek szerint az antidiszkriminációs jog és a szupranacionális szabályok. Mások szerint a szabadkereskedelmi egyezmények és a befektetésvédelmi normák. Ma már jóformán semmit sem lehet tenni anélkül, hogy ne bukkannának fel jogászok, akik elmagyarázzák, hogy amit szeretnének, az tilos és/vagy túl drága.
A politikai hatalom olyan birtokosai számára, mint Donald Trump, Theresa May vagy Jarosław Kaczyński, ez a népakarat a politikai tőke bőséges forrása. A nép kevesebb jogi kötöttséget akar? Hát, legyen! Különösen, ha a népakarat alanya nem kap jogi formázatot, hanem politikai céloknak megfelelően hajlítható. Aki „tematizál”, népszavazási kérdést fogalmaz, „tájékoztatja” a közvéleményt, egyúttal azt is meghatározza, milyen irányba változzon az aktuális „népakarat”. Ilyen módon nemcsak a bíróság, hanem bármelyik demokratikus intézmény félresöpörhető, ha kényelmetlenné válik: kinek kell parlament, ha a nép már kinyilvánította akaratát?
Az alkotmányos demokrácia állama csodálatos kastély, tele bástyákkal, tornyokkal, erős falakkal. Az építmény hosszú időn át ellenállt a „népakaratnak”, amit egy-egy párt próbált uralni. Ám még az olyan stabil demokráciában, mint Nagy-Britannia is megtörténhet, hogy egy nap azt vesszük észre: ahol előző este még egy ragyogó kastély állt, ott reggelre nem maradt más, mint egy kupac nedves homok.
Fordította: Tóth Gábor Attila
(Az írás a Verfassungsblogon jelent meg németül és angolul, szerkesztőségi cikként.)
http://verfassungsblog.de/enemy-of-the-people/
Maximilian Steinbeis
Nem hiszünk a szemünknek. A parlamenti demokrácia szülőföldjén egy bíróság úgy döntött, hogy nem Őfelsége Kormánya a szuverenitás letéteményese, ezért nem nyomhatja meg egyedül a Brexit gombot, hanem be kell vonni a nép képviselőit, az Egyesült Királyság szuverén Parlamentjét. Mi demokratikus, ha nem ez? – kérdezhetnénk. De miért gondoljuk, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk a brit bulvársajtót és a Brexitet támogató keményvonalas kormánypárti képviselőket? A Daily Mail „A nép ellenségei” cím alatt közölte az ügyben ítélkező három bíró fényképét. A The Sun az európai elitet okolta agresszíven az ítélet miatt. Douglas Carswell képviselő a „bírák kontra nép” szöveggel kommentálta a döntést a Twitteren. David Davies ugyanott „néphatalmat” követelt a „nem választott bírák” helyett.
A nép ellenségei – Sztálin igazán szórakoztatónak tartotta volna, hogy így alakulnak a dolgok. De félretéve az 1930-as évek emlékezetét, túlzott leegyszerűsítésnek tűnik ezt a jelenséget pusztán a brit bulvársajtó és a Tory képviselők szégyenének minősíteni. Valami sokkal mélyrehatóbb történik itt. Nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem az alkotmányos demokrácia teljes nyugati zónájában.
Politikai bírák
Lengyelországban ma élőben és színesben láthatjuk, hirtelen mennyire bizonytalanná válhat a bíróság helyzete, ha igényt tart arra, hogy az alkotmányos rangú kérdéseket kivegye a politikai többség kezéből, és bírósági eljárásban, a jogi érvelés eszközeivel maga válaszolja meg azokat. A bírák bármikor „politikai szereplőnek” bélyegezhetők, akik egy elképzelt vagy akár valóságos elit tagjaiként megkövült hatalmi szerkezetet szolgálnak, ahelyett, hogy meghallanák és teljesítenék a nép igazi akaratát.
A bíráknak nagyon nehéz megvédeniük magukat ezzel a politikai vádaskodással szemben. Andrzej Rzepliński, a lengyel Alkotmánybíróság elnöke, aki elismerésre méltó bátorsággal és kitartással próbál érvelni, csak egyre mélyebbre ássa magát abban a gödörben, amelyet az ellenségei készítettek neki. Minden interjúban, felszólalásban csak megerősíti azt, amivel egyébként is vádolják: ez az ember harcot vív, de nem jogit, hanem politikait.
Az Egyesült Államokban évtizedek óta zajlik vita a bírói aktivizmusról és a Legfelső Bíróság politikai szerepéről. Az igazságszolgáltatás igyekszik körülbástyázni magát a bírói önkorlátozás eszközeivel és azzal, hogy a „politikai kérdés doktrínát” alkalmazva elhárítja magától a döntés felelősségét a politikai ügyek jó részében. Mégis mindenki tudja, kik a liberális és a konzervatív bírák, és ha Kennedy bíró nem szavazna hol az egyik, hol a másik táborral, akkor nagyon egyszerűen ki lehetne kalkulálni, milyen ítélettel zárul a hevesen vitatott politikai ügyek többsége. Ez a régóta tartó állapot nem növelte a Legfelső Bíróság elismertségét sem otthon, sem külföldön.
A választási kampány idején a vita színvonala még mélyebbre süllyedt. Republikánus szenátorok, köztük a tekintélyes „mérsékelt” John McCain, bejelentették, hogy ha Hillary Clinton nyerné meg a választást, akkor minden jelöltjét megvétóznák. Inkább hagyták volna üresen az egy éve meghalt Antonin Scalia bíró székét, mintsem engedték volna, hogy a demokrata elnök új bíró kinevezésével liberális irányba mozdítsa el a többséget. Többen meg egyenesen azt követelték, hogy egyáltalán ne nevezzenek ki új főbírákat, hanem csökkentsék kilencről hatra a számukat. A radikális republikánusokat egyáltalán sem zavarná, ha a bíróság elhallgatna egy időre.
Németországban a szövetségi Alkotmánybíróság elismertsége úgyszólván az alkotmányosság DNS-ének része. De mi sem vagyunk védettek a génmutációval szemben. Amikor a karlsruhei bírák visszautasították, hogy az EU és Kanada közötti gazdasági és kereskedelmi egyezmény gátjai legyenek, Katja Kipping, a Baloldali Párt vezetője nyilvánosan az „osztályérdekeknek alávetett igazságszolgáltatásról” kezdett hadoválni, majd hamar visszakozott. Jól tette, de üzenetét így is megértettük.
Igaz, az Alkotmánybíróság Második Szenátusa is veszélyes kötéltánc mutatványba kezdett, amikor az euroválság idején fórumként ajánlkozott a megosztó ügyek elbírálására, amivel teljesíthetetlen várakozásokat keltett azzal kapcsolatosan, hogy képes ex cathedra megválaszolni politikailag vitatott kérdéseket.
Homokvár áradás idején
Nemcsak az alkotmányos igazságszolgáltatás intézménye lett meggyengítve, hanem az alkotmányosság egésze. És ezzel együtt az a meggyőződés, hogy alkotmányjogi eszközök segítségével lehetséges biztosítani a békét és szabadságot.
Sok kollégámhoz hasonlóan meg vagyok győződve, hogy a politikai hatalomnak alkotmányos keretekre van szüksége – ez kölcsönöz formát és legitimitást, és biztosítja, hogy a hatalom nem tapossa el azokat, akik az útjában állnak. Meggyőződésem, hogy a népakarat zsarnokságba torkollik, ha nem korlátozza a jog, és érvényesülését nem jogi intézmények csatornái biztosítják. Az alkotmányjog nem a demokrácia korlátja, hanem nélkülözhetetlen alkotóeleme.
Most ezt e meggyőződést éri támadás világszerte. Az emberek frusztráltak, kiábrándultak és úgy látják – sokszor teljes joggal –, hogy a politikai rendszer nem azt nyújtja, amit nyújtania kellene, és a nyakatekert okoskodás tendenciózusan azt eredményezi, hogy a hatalmasok még hatalmasabbak, a hatalom nélküliek pedig még kiszolgáltatottabbak lesznek. A jogi korlátok a hibásak, mondják. Egyesek szerint az antidiszkriminációs jog és a szupranacionális szabályok. Mások szerint a szabadkereskedelmi egyezmények és a befektetésvédelmi normák. Ma már jóformán semmit sem lehet tenni anélkül, hogy ne bukkannának fel jogászok, akik elmagyarázzák, hogy amit szeretnének, az tilos és/vagy túl drága.
A politikai hatalom olyan birtokosai számára, mint Donald Trump, Theresa May vagy Jarosław Kaczyński, ez a népakarat a politikai tőke bőséges forrása. A nép kevesebb jogi kötöttséget akar? Hát, legyen! Különösen, ha a népakarat alanya nem kap jogi formázatot, hanem politikai céloknak megfelelően hajlítható. Aki „tematizál”, népszavazási kérdést fogalmaz, „tájékoztatja” a közvéleményt, egyúttal azt is meghatározza, milyen irányba változzon az aktuális „népakarat”. Ilyen módon nemcsak a bíróság, hanem bármelyik demokratikus intézmény félresöpörhető, ha kényelmetlenné válik: kinek kell parlament, ha a nép már kinyilvánította akaratát?
Az alkotmányos demokrácia állama csodálatos kastély, tele bástyákkal, tornyokkal, erős falakkal. Az építmény hosszú időn át ellenállt a „népakaratnak”, amit egy-egy párt próbált uralni. Ám még az olyan stabil demokráciában, mint Nagy-Britannia is megtörténhet, hogy egy nap azt vesszük észre: ahol előző este még egy ragyogó kastély állt, ott reggelre nem maradt más, mint egy kupac nedves homok.
Fordította: Tóth Gábor Attila
(Az írás a Verfassungsblogon jelent meg németül és angolul, szerkesztőségi cikként.)
http://verfassungsblog.de/enemy-of-the-people/
Maximilian Steinbeis
2016. december 9., péntek
Szijjártóék visszaszóltak Amerikának Ahmed H. miatt
Szerda délelőtt reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Egyesült Államok külügyminisztériumának előző esti közleményére, amely arról szólt, hogy Amerikát aggasztja Ahmed H., a Magyarországon terrorcselekmény vádja miatt 10 év fegyházra ítélt szír férfi esete.
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál
- válaszolt Menczer Tamás, a minisztérium sajtófőnöke. Aztán azzal folytatta:
"furcsa, hogy a világot a hatalmi ágak szétválasztásáról rendszeresen kioktató amerikai külügy most arra szólít fel egy kormányt, hogy avatkozzon be a bíróság dolgába. Lehet, hogy mindez az Egyesült Államokban lehetséges, de Magyarországon nem az. Sőt, Magyarországon nem is az úgynevezett civil szervezetek, hanem igenis a bíróság dönt azoknak a sorsáról, akik bűncselekményt követtek el, és ez így is marad, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának ez tetszik vagy sem.
Megtámadni a magyar határt, több órán keresztül támadást vezényelni a határt védő magyar rendőrök ellen, súlyos bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár. Egy dolgot azonban megígérhetünk: Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését."
Pár órával később az Igazságügyi Minisztérium is kiadott egy - tárgyilagosabb hangvételű - válaszközleményt az amerikai külügyminisztériumnak. Ebben az áll, hogy:
"Magyarországon a bíróságok függetlenek, így a kormánynak nincs és nem is lehet beleszólása a bírósági ítéletek meghozatalába.
A bírói függetlenség tiszteletben tartását elvárjuk a szövetséges országoktól, így az Egyesült Államoktól is.
Leszögezzük, hogy a washingtoni külügyminisztérium által idézett bírói döntés egy elsőfokú, nem jogerős ítélet. Magyarország Alaptörvénye pedig előírja a bírósági eljárásokkal kapcsolatban a tisztességes eljárás követelményét."
Egyébként a magyar kormánypártoktól, kormánypárti politikusoktól sem idegen, hogy véleményt nyilvánítsanak bírósági ítéletekről. Ahmed H. ügyéről például a Fidesz is kiadott közleményt múlt szerdán, üdvözölték a 10 éves büntetést, és azt írták, "minden migránsnak tudnia kell, hogy aki be akar lépni hazánk területére, annak tiszteletben kell tartani Magyarország törvényeit és a magyar hatóságokat".
2013-ban Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetőjeként videóüzenettel tiltakozott a négy halálos áldozatot követelő balesetben vétkes Eva Rezešová házi őrizete ellen. Rogán magát az ítéletet nem minősítette, de azt felháborítónak nevezte, hogy a bíróság „rögtön, még a másodfokú eljárás előtt, luxuskörülmények közé" kihelyezte házi őrizetbe a nőt. 2012 májusában pedig Navracsics Tibor, az akkori igazságügyi miniszter volt az, aki az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérte a Cozma-ügy nyomán a Kúria elnökétől.
http://index.hu/belfold/2016/12/07/ahmed_h._amerikai_kulugy_velemeny_szijjarto_miniszteriuma_reakcio/
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál
- válaszolt Menczer Tamás, a minisztérium sajtófőnöke. Aztán azzal folytatta:
"furcsa, hogy a világot a hatalmi ágak szétválasztásáról rendszeresen kioktató amerikai külügy most arra szólít fel egy kormányt, hogy avatkozzon be a bíróság dolgába. Lehet, hogy mindez az Egyesült Államokban lehetséges, de Magyarországon nem az. Sőt, Magyarországon nem is az úgynevezett civil szervezetek, hanem igenis a bíróság dönt azoknak a sorsáról, akik bűncselekményt követtek el, és ez így is marad, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának ez tetszik vagy sem.
Megtámadni a magyar határt, több órán keresztül támadást vezényelni a határt védő magyar rendőrök ellen, súlyos bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár. Egy dolgot azonban megígérhetünk: Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését."
Pár órával később az Igazságügyi Minisztérium is kiadott egy - tárgyilagosabb hangvételű - válaszközleményt az amerikai külügyminisztériumnak. Ebben az áll, hogy:
"Magyarországon a bíróságok függetlenek, így a kormánynak nincs és nem is lehet beleszólása a bírósági ítéletek meghozatalába.
A bírói függetlenség tiszteletben tartását elvárjuk a szövetséges országoktól, így az Egyesült Államoktól is.
Leszögezzük, hogy a washingtoni külügyminisztérium által idézett bírói döntés egy elsőfokú, nem jogerős ítélet. Magyarország Alaptörvénye pedig előírja a bírósági eljárásokkal kapcsolatban a tisztességes eljárás követelményét."
Egyébként a magyar kormánypártoktól, kormánypárti politikusoktól sem idegen, hogy véleményt nyilvánítsanak bírósági ítéletekről. Ahmed H. ügyéről például a Fidesz is kiadott közleményt múlt szerdán, üdvözölték a 10 éves büntetést, és azt írták, "minden migránsnak tudnia kell, hogy aki be akar lépni hazánk területére, annak tiszteletben kell tartani Magyarország törvényeit és a magyar hatóságokat".
2013-ban Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetőjeként videóüzenettel tiltakozott a négy halálos áldozatot követelő balesetben vétkes Eva Rezešová házi őrizete ellen. Rogán magát az ítéletet nem minősítette, de azt felháborítónak nevezte, hogy a bíróság „rögtön, még a másodfokú eljárás előtt, luxuskörülmények közé" kihelyezte házi őrizetbe a nőt. 2012 májusában pedig Navracsics Tibor, az akkori igazságügyi miniszter volt az, aki az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérte a Cozma-ügy nyomán a Kúria elnökétől.
http://index.hu/belfold/2016/12/07/ahmed_h._amerikai_kulugy_velemeny_szijjarto_miniszteriuma_reakcio/
2016. december 6., kedd
Döntött az alkotmánybíróság: milliárdokat fizethet az állam
Kártérítésre jogosultak a németországi atomerőműveket üzemeltető vállalatok, miután a német alkotmánybíróság kedden kimondta, hogy a német kormány és parlament tulajdonosi jogokat sértett az atomerőművek bezárásának felgyorsításáról hozott döntésével.
A kormány és a törvényhozás alsóháza a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után döntötte el, hogy Németország szakít az atomenergia használatával. Az energiapolitikai fordulat jegyében 2022-ig valamennyi atomerőművet bezárják. A három német szolgáltató Fukusima előtt együttesen 16 atomerőművet üzemeltetett, a svéd Wattenfall pedig további egyet. Az RWE és az E.ON német energiipari konszern, valamint a svéd Wattenfall megtámadta a kormány döntését, azzal érvelve, hogy ez az intézkedés egyet jelent a kisajátítással.
Kártérítést kell fizetnie a német államnak az atomerőműveket üzemeltető cégeknek
A német alkotmánybíróság kimondta: a német kormánynak jogában állt a fukusimai atomkatasztrófát indoknak tekinteni arra, hogy felgyorsítsa a nukleáris erőművek bezárását. Az erőműveket működtető vállalatoknak viszont joga van "megfelelő" nagyságú kártérítést kérni a legrégibb reaktorok működésének beszüntetését elrendelő döntésért, mert "jóhiszeműen" végrehajtott befektetései kárba vesztek.
A bíróság nem jelölte meg a pontos összeget, de sajtóértesülések szerint 19 milliárd euróra rúg a vállalatok kompenzációs igénye. A kormánynak 2018. június 30-ig kell gondoskodnia arról, hogy új törvényben szabályozzák az atomerőművek bezárását. A német energiaipari konszerneknek kedvező hír hallatán a frankfurti tőzsdén jelentős emelkedésnek indult az érintett cégek árfolyama: az E.ON 5,75 százalékkal, a RWE pedig 4,58 százalékkal drágult.
http://www.origo.hu/gazdasag/20161206-dontott-az-alkotmanybirosag-milliardokat-fizethet-a-nemet-allam.html
A kormány és a törvényhozás alsóháza a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után döntötte el, hogy Németország szakít az atomenergia használatával. Az energiapolitikai fordulat jegyében 2022-ig valamennyi atomerőművet bezárják. A három német szolgáltató Fukusima előtt együttesen 16 atomerőművet üzemeltetett, a svéd Wattenfall pedig további egyet. Az RWE és az E.ON német energiipari konszern, valamint a svéd Wattenfall megtámadta a kormány döntését, azzal érvelve, hogy ez az intézkedés egyet jelent a kisajátítással.
Kártérítést kell fizetnie a német államnak az atomerőműveket üzemeltető cégeknek
A német alkotmánybíróság kimondta: a német kormánynak jogában állt a fukusimai atomkatasztrófát indoknak tekinteni arra, hogy felgyorsítsa a nukleáris erőművek bezárását. Az erőműveket működtető vállalatoknak viszont joga van "megfelelő" nagyságú kártérítést kérni a legrégibb reaktorok működésének beszüntetését elrendelő döntésért, mert "jóhiszeműen" végrehajtott befektetései kárba vesztek.
A bíróság nem jelölte meg a pontos összeget, de sajtóértesülések szerint 19 milliárd euróra rúg a vállalatok kompenzációs igénye. A kormánynak 2018. június 30-ig kell gondoskodnia arról, hogy új törvényben szabályozzák az atomerőművek bezárását. A német energiaipari konszerneknek kedvező hír hallatán a frankfurti tőzsdén jelentős emelkedésnek indult az érintett cégek árfolyama: az E.ON 5,75 százalékkal, a RWE pedig 4,58 százalékkal drágult.
http://www.origo.hu/gazdasag/20161206-dontott-az-alkotmanybirosag-milliardokat-fizethet-a-nemet-allam.html
2016. december 4., vasárnap
Megnyirbálták a németek az uniós bevándorlók szociális juttatásait
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtök este megszavazta a kormány javaslatát az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról.
A szociális juttatások megszerzését célzó úgynevezett szegénységi bevándorlás elkerülését célzó új szabály szerint a nem német európai uniós állampolgárok csak akkor kaphatnak szociális vagy munkanélküli támogatást, ha öt éven keresztül a német állam segítsége nélkül gondoskodtak magukról.
Az elhelyezkedni nem tudó uniós bevándorlónak az öt év letelte előtt csupán úgynevezett áthidaló támogatás jár, de csak az alapvető szükségletek kielégítésére és mindössze egy hónapra, és kaphatnak hitelt is, amelyből viszont kizárólag hazautazásuk költségét fedezhetik.
A szabályozást a kormányoldal szavazataival fogadták el. A Bundestag ellenzéki pártjai elutasították a jogszabálytervezetet, és a Zöldek alternatív javaslatot nyújtottak be, amely szerint a társországok állampolgárai háromhavi németországi tartózkodással jogosultságot szereznek a szociális támogatásra vagy munkanélküli segélyre, ha igazolni tudják, hogy igyekeznek elhelyezkedni. A javaslatot a kormánypártok - a CDU/CSU jobboldali pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - képviselőinek szavazataival elvetették.
A kormány elsősorban a szövetségi szociális bíróság tavaly év végi döntéseire reagál a szigorítással. A bíróság ítéletei alapján az uniós bevándorlók hat hónapi tartózkodás után jogosultságot szereznek szociális támogatásra, függetlenül attól, hogy dolgoztak-e valaha Németországban.
Becslések szerint nagyjából 130 ezer munkakereső nem német uniós állampolgár élhet Németországban, szociális ellátásuk évente 800 millió euróba kerülne.
Andrea Nahles szövetségi munkaügyi miniszter októberben, amikor a kormány a Bundestag elé terjesztette a javaslatot, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban egy vendégkommentárban kiemelte: a munkavállalók szabad áramlásának alapelve nem azt jelenti, hogy az uniós bevándorlók munkavégzés nélkül, néhány hónap alatt jogosultságot szereznek a német szociális rendszer juttatásaira.
Az SPD-s politikus sürgette a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek összehangolását. Mint írta, be kell zárni a kiskapukat, amelyek megnehezítik az ellátórendszerek védelmét a visszaélésektől. Javaslata szerint egységes "szociális minimumszabályokat" szükséges kidolgozni a minimálbérről, a megélhetési minimum állami biztosításáról és a munkaerő mobilitásáról, különben az EU szétesése felé mutató, "végzetes következményekkel" fenyegető folyamatok indulhatnak el.
Németországban Nagy-Britanniához hasonlóan a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak 2014. január 1-jei megszűnése után nagy vita bontakozott ki a munkaerő EU-n belüli szabad áramlásának elve és a szociális juttatások összefüggéseiről. A kisebbik jobbközép kormánypárt, a CSU szigorú fellépést sürgetett a szociális juttatásokkal visszaélő uniós migránsok ellen.
"Aki csal, az repül" - hangoztatták a bajor párt képviselői a Németországba bevándorló uniós állampolgárokkal kapcsolatban.
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/megnyirbaltak-a-nemetek-az-unios-bevandorlok-szocialis-juttatasait-478714
A szociális juttatások megszerzését célzó úgynevezett szegénységi bevándorlás elkerülését célzó új szabály szerint a nem német európai uniós állampolgárok csak akkor kaphatnak szociális vagy munkanélküli támogatást, ha öt éven keresztül a német állam segítsége nélkül gondoskodtak magukról.
Az elhelyezkedni nem tudó uniós bevándorlónak az öt év letelte előtt csupán úgynevezett áthidaló támogatás jár, de csak az alapvető szükségletek kielégítésére és mindössze egy hónapra, és kaphatnak hitelt is, amelyből viszont kizárólag hazautazásuk költségét fedezhetik.
A szabályozást a kormányoldal szavazataival fogadták el. A Bundestag ellenzéki pártjai elutasították a jogszabálytervezetet, és a Zöldek alternatív javaslatot nyújtottak be, amely szerint a társországok állampolgárai háromhavi németországi tartózkodással jogosultságot szereznek a szociális támogatásra vagy munkanélküli segélyre, ha igazolni tudják, hogy igyekeznek elhelyezkedni. A javaslatot a kormánypártok - a CDU/CSU jobboldali pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - képviselőinek szavazataival elvetették.
A kormány elsősorban a szövetségi szociális bíróság tavaly év végi döntéseire reagál a szigorítással. A bíróság ítéletei alapján az uniós bevándorlók hat hónapi tartózkodás után jogosultságot szereznek szociális támogatásra, függetlenül attól, hogy dolgoztak-e valaha Németországban.
Becslések szerint nagyjából 130 ezer munkakereső nem német uniós állampolgár élhet Németországban, szociális ellátásuk évente 800 millió euróba kerülne.
Andrea Nahles szövetségi munkaügyi miniszter októberben, amikor a kormány a Bundestag elé terjesztette a javaslatot, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban egy vendégkommentárban kiemelte: a munkavállalók szabad áramlásának alapelve nem azt jelenti, hogy az uniós bevándorlók munkavégzés nélkül, néhány hónap alatt jogosultságot szereznek a német szociális rendszer juttatásaira.
Az SPD-s politikus sürgette a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek összehangolását. Mint írta, be kell zárni a kiskapukat, amelyek megnehezítik az ellátórendszerek védelmét a visszaélésektől. Javaslata szerint egységes "szociális minimumszabályokat" szükséges kidolgozni a minimálbérről, a megélhetési minimum állami biztosításáról és a munkaerő mobilitásáról, különben az EU szétesése felé mutató, "végzetes következményekkel" fenyegető folyamatok indulhatnak el.
Németországban Nagy-Britanniához hasonlóan a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak 2014. január 1-jei megszűnése után nagy vita bontakozott ki a munkaerő EU-n belüli szabad áramlásának elve és a szociális juttatások összefüggéseiről. A kisebbik jobbközép kormánypárt, a CSU szigorú fellépést sürgetett a szociális juttatásokkal visszaélő uniós migránsok ellen.
"Aki csal, az repül" - hangoztatták a bajor párt képviselői a Németországba bevándorló uniós állampolgárokkal kapcsolatban.
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/megnyirbaltak-a-nemetek-az-unios-bevandorlok-szocialis-juttatasait-478714
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)