Az orosz alkotmánybírák elutasították a strasbourgi bíróság ítéletének végrehajtását Oroszország szuverenitásának megsértésére hivatkozva, írja az MTI.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2013-as döntése értelmében Moszkvának biztosítania kellene a börtönbüntetésüket töltő elítéltek számára a választójog gyakorlását, az orosz alkotmánybíróság szerint azonban az ítélet ellentétes az orosz alaptörvénnyel, ezért annak végrehajtása nem lehetséges.
Az alkotmánybírák szerint az emberi jogi bíróság túllépte hatáskörét, mert az orosz alaptörvény az elítéltek számára megtiltja a szavazást, a strasbourgi testület pedig nem követelhet alkotmánymódosítást Oroszországtól. A moszkvai testület határozatában rámutatott, hogy Oroszország az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény jóváhagyásakor nem adta beleegyezését alkotmányának módosításához.
A határozat értelmében az egyezmény nagyobb jogi erővel bír ugyan az oroszországi szövetségi törvényeknél, ám az alaptörvénynél nem, és azzal nem is egyenlő. Rámutattak arra is, hogy azok esetében, akik nem börtönben, hanem büntető kolóniákban töltik büntetésüket, a szövetségi törvényhozás alkalmazhatja a büntetés alternatív formáit, így az érintettek visszanyerhetik a szavazójogukat. Ekképpen az EJEB határozata részben végrehajtható.
Az orosz igazságügyi minisztérium még februárban kérte az alkotmánybíróságtól az EJEB ítéletének mérlegelését, akkor az orosz törvényhozás mindkét háza, a kormány, az elnöki hivatal, a főügyészség és a központi választási bizottság is egyaránt azt kérte, hogy ne kelljen végrehajtani. Arra hivatkoztak, hogy John Hirst elítélt esetében Nagy-Britannia szintén nem hajtotta végre a strasbourgi bíróság egy hasonló határozatát.
Vlagyimir Putyin december közepén írta alá azt a törvényt, amelynek értelmében az alkotmánybíróság figyelmen kívül hagyhatja a nemzetközi bíróságok döntéseit. A jogszabály lehetővé teszi, hogy végrehajthatatlannak minősítsenek nemzetközi törvényszéki döntéseket, amennyiben azok ellentétesek az alkotmánnyal.
A legfrissebb adatok szerint Oroszországban jelenleg 650 ezer ember tölti a rá kiszabott szabadságvesztést.
http://index.hu/kulfold/2016/04/19/tovabbra_sem_szavazhatnak_az_orosz_rabok/
2016. április 19., kedd
2016. április 11., hétfő
Működőképessége határán az alkotmánybíróság
Népszava|2016. ápr 11. 09:10
Működőképessége határán van az Alkotmánybíróság Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint – írta az Új Szó a TASR hírügynökségre hivatkozva.
„Fontos, hogy konszenzust találjunk a parlament és az elnök elképzelései között” – mondta a parlament elnöke. Danko egyelőre nem írja ki a választásokat az üres alkotmánybírói helyekre. „Megvárjuk a kormányprogram elfogadását, illetve, hogy véglegesedjenek a parlamenti bizottságok” – mondta, ám reményének adott hangot, hogy a kompromisszum hamarosan létrejöhet. A távozó alkotmánybírák helyére a parlament új tagokat választott, ám Andrej Kiska államfő nem nevezte ki mindegyiket, mivel kifogásai támadtak a jelöltek szakmaiságával kapcsolatban.
http://nepszava.hu/cikk/1090888-mukodokepessege-hataran-az-alkotmanybirosag/
Működőképessége határán van az Alkotmánybíróság Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint – írta az Új Szó a TASR hírügynökségre hivatkozva.
„Fontos, hogy konszenzust találjunk a parlament és az elnök elképzelései között” – mondta a parlament elnöke. Danko egyelőre nem írja ki a választásokat az üres alkotmánybírói helyekre. „Megvárjuk a kormányprogram elfogadását, illetve, hogy véglegesedjenek a parlamenti bizottságok” – mondta, ám reményének adott hangot, hogy a kompromisszum hamarosan létrejöhet. A távozó alkotmánybírák helyére a parlament új tagokat választott, ám Andrej Kiska államfő nem nevezte ki mindegyiket, mivel kifogásai támadtak a jelöltek szakmaiságával kapcsolatban.
http://nepszava.hu/cikk/1090888-mukodokepessege-hataran-az-alkotmanybirosag/
2016. április 7., csütörtök
A magyar élsportban bármit lehet
Bede Márton
Miután a Kiss László által 55 évvel ezelőtt elkövetett nemi erőszak ügye rejtélyes módon hirtelen berobbant a közbeszédbe, az elemi felháborodás először magával a szexuális bűncselekménnyel foglalkozott. Hogy pontosan mi történt, megbűnhödött-e az úszóválogatott kapitánya, szabad-e őt sportolók közelébe engedni, ki hibázott az egész ügy furcsa, évtizedeken át tartó eltussolásával. Kiss ügye azonban nem kizárólag egy nővel erőszakoskodó férfi elszigetelt története, hanem sokkal inkább
a teljes magyar élsporté, Magyarország és az élsport különös kapcsolatáé.
A Kiss részvételével elkövetett csoportos nemi erőszak semmilyen szempontból sem különleges eset. Sok ilyen történt és történik Magyarországon, és még azt sem lehet mondani, hogy a világon nálunk különösen rossz lenne a helyzet. Áldozathibáztatás a „miért ment oda miniszoknyában”-tól az „igazából neki sem volt ellenére”-ig mindenhol előfordul. Ami viszont igenis különlegessé teszi Kiss ügyét, az a a jellegzetesen magyar sportközeg, amely évtizedeken át nem beszélt kifelé az ügyről, és most sem tudja eldönteni, hogy mit kezdjen a 75 éves edzővel.
Az élsport zárt világa azért gondolkodik így, mert a magyar társadalom évtizedek óta felhatalmazta arra, hogy bármit megtegyen a sikerért. Mint mindenhol a világon, a magyar nemzeti identitás a történelmi tragédiák mellett a sikerekre épül, és ezeket néhány, hazájából elüldözött Nobel-díjason kívül egy ideje szinte csak sportolók szállítják. A magyar élsport és a magyar társadalom közötti íratlan szerződés a sportsikerekért mindenre képes Rákosi-rendszer óta van kőbe vésve:
mi megnyerjük az aranyakat, ti ennek örültök, és nem kérdeztek semmit.
A szovjet blokk országaiban ez a szerződés mindenhol hasonlóan nézett ki, de a rendszerváltás után nem mindenhol tudott fennmaradni. Demokratikus keretek közt nem lehetett rabszolgákat tartani és teletömni őket mindenféle doppingszerekkel. Maguk a sportolók, családjuk, a sajtó, a közvélemény és végső soron a politika ezt nem engedhette tovább. Magyarországon sajnos nem sikerült teljesen megnyerni az előző rendszer elleni meccset, és így annak sok szelete szinte érintetlen maradhatott. Így van ez az élsport esetében is.
Magyarország balszerencséje, hogy a jóval korábbi hagyományokra építő vívás mellett a magyar élsport olyan sportágakra koncentrált, amelyek teljes odaadást igényeltek a sportolók részéről. Úszásban, kajakozásban, tornában, atlétikában csak úgy lehetett valaki olimpiai bajnok, ha nagyon korán kezdett el sportolni, és éveken, évtizedeken át aszkétaként csak a sportnak élt. Egy világklasszis focistának sokkal több szabadideje van, mint egy hasonló színvonalon úszónak, mert a különböző sportágak más minőségű és mennyiségű edzésmunkát kívánnak meg.
A szocialista Magyarországon kitalált, máig változatlan élsport-struktúrának így arra van szüksége, hogy a rendszerbe nagyon fiatal gyerekeket tudjanak beépíteni, akik aztán mindig azt tesznek zokszó és kérdés nélkül, amit a rendszer működtetői, az edzők és sportvezetők megkövetelnek tőlük. Egy ilyen rendszerbe, amelyben ráadásul nem kell semmiféle felelősségrevonástól tartani sem felettesek, sem a társadalom részéről, bele van kódolva a visszaélés lehetősége.
Magyarországon számtalan edző és sportvezető működött és működik, akikre soha, senki egy rossz szót nem szólt. Kiváló sportszakmai és pedagógiai munkájuknak köszönhetően sok olyan magyar sportoló nőtt fel, akik olimpiai érmeiken túl is példaképek tudtak lenni. Még az uszodából is ott a jó példa, a határozott, intelligens Gyurta Dániel. Viszont sajnos ez a közeg, amelyben teljesen szabad kezet, sok pénzt és hatalmat lehetett kapni, vonzotta az elég rossz minőségű embereket, a szadista állatoktól a szimpla tolvajokig.
Nem véletlenül lubickolhat kéjesen ebben a közegben egy Gyárfás Tamás-kaliberű ember is.
Sajnos ha a szadista állatok és a szimpla tolvajok szállították a nemzeti identitás sarokköveit, az olimpiai aranyakat, a magyar társadalom, különösen pedig annak széles, sportért rajongó szelete, előzékenyen félrenézett. Mit félrenézett - a nyilvánvaló tényekről sem hajlandó tudomást venni egészen a mai napig.
A volt szovjet blokkban szinte egyedülálló módon Magyarország máig nem nézett szembe azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy annak a sok-sok olimpiai aranynak jelentős része minden bizonnyal doppingszereknek, központilag irányított teljesítményfokozó programnak köszönhető. Így volt ez az összes környező országban (és van Oroszországban ma is), de nálunk sem a közönség, sem a sportvezetők, sem a politika, sem az újságírók nem tették fel soha a kényelmetlen kérdést, hogy miért tudtak magyar sportolók annyival nagyobbat dobni, annyival gyorsabban úszni és evezni, annyival erősebbnek lenni, mint összes ellenfelük.
Ha egy edző vagy sportvezető úgy gondolta, hogy a sikerért bármit beadhat a rábízott, sokszor gyerekkorú sportolónak, nyilván ugyanezt gondolta a nevelő szándékú pofonokról is. Innét pedig már csak egy lépés volt a szexuális bántalmazás.
Kiss László egyszerűen csak kihasználta, hogy érinthetetlen egy olyan rendszerben, amely máig szinte változatlanul működik.
Amíg a magyar társadalom úgy gondolja, hogy olimpiai érmekért cserébe érdemes gyerekeit, lányokat és fiúkat egyaránt kitenni ennek a gépezetnek, addig nem is fog semmi változni. A holnap reggeli edzéseken talán nem erőszakolnak meg senkit az országban, de hogy számtalan reménybeli bajnokot aláznak meg, az egészen biztos.
http://444.hu/2016/04/07/a-magyar-elsportban-barmit-lehet
Miután a Kiss László által 55 évvel ezelőtt elkövetett nemi erőszak ügye rejtélyes módon hirtelen berobbant a közbeszédbe, az elemi felháborodás először magával a szexuális bűncselekménnyel foglalkozott. Hogy pontosan mi történt, megbűnhödött-e az úszóválogatott kapitánya, szabad-e őt sportolók közelébe engedni, ki hibázott az egész ügy furcsa, évtizedeken át tartó eltussolásával. Kiss ügye azonban nem kizárólag egy nővel erőszakoskodó férfi elszigetelt története, hanem sokkal inkább
a teljes magyar élsporté, Magyarország és az élsport különös kapcsolatáé.
A Kiss részvételével elkövetett csoportos nemi erőszak semmilyen szempontból sem különleges eset. Sok ilyen történt és történik Magyarországon, és még azt sem lehet mondani, hogy a világon nálunk különösen rossz lenne a helyzet. Áldozathibáztatás a „miért ment oda miniszoknyában”-tól az „igazából neki sem volt ellenére”-ig mindenhol előfordul. Ami viszont igenis különlegessé teszi Kiss ügyét, az a a jellegzetesen magyar sportközeg, amely évtizedeken át nem beszélt kifelé az ügyről, és most sem tudja eldönteni, hogy mit kezdjen a 75 éves edzővel.
Az élsport zárt világa azért gondolkodik így, mert a magyar társadalom évtizedek óta felhatalmazta arra, hogy bármit megtegyen a sikerért. Mint mindenhol a világon, a magyar nemzeti identitás a történelmi tragédiák mellett a sikerekre épül, és ezeket néhány, hazájából elüldözött Nobel-díjason kívül egy ideje szinte csak sportolók szállítják. A magyar élsport és a magyar társadalom közötti íratlan szerződés a sportsikerekért mindenre képes Rákosi-rendszer óta van kőbe vésve:
mi megnyerjük az aranyakat, ti ennek örültök, és nem kérdeztek semmit.
A szovjet blokk országaiban ez a szerződés mindenhol hasonlóan nézett ki, de a rendszerváltás után nem mindenhol tudott fennmaradni. Demokratikus keretek közt nem lehetett rabszolgákat tartani és teletömni őket mindenféle doppingszerekkel. Maguk a sportolók, családjuk, a sajtó, a közvélemény és végső soron a politika ezt nem engedhette tovább. Magyarországon sajnos nem sikerült teljesen megnyerni az előző rendszer elleni meccset, és így annak sok szelete szinte érintetlen maradhatott. Így van ez az élsport esetében is.
Magyarország balszerencséje, hogy a jóval korábbi hagyományokra építő vívás mellett a magyar élsport olyan sportágakra koncentrált, amelyek teljes odaadást igényeltek a sportolók részéről. Úszásban, kajakozásban, tornában, atlétikában csak úgy lehetett valaki olimpiai bajnok, ha nagyon korán kezdett el sportolni, és éveken, évtizedeken át aszkétaként csak a sportnak élt. Egy világklasszis focistának sokkal több szabadideje van, mint egy hasonló színvonalon úszónak, mert a különböző sportágak más minőségű és mennyiségű edzésmunkát kívánnak meg.
A szocialista Magyarországon kitalált, máig változatlan élsport-struktúrának így arra van szüksége, hogy a rendszerbe nagyon fiatal gyerekeket tudjanak beépíteni, akik aztán mindig azt tesznek zokszó és kérdés nélkül, amit a rendszer működtetői, az edzők és sportvezetők megkövetelnek tőlük. Egy ilyen rendszerbe, amelyben ráadásul nem kell semmiféle felelősségrevonástól tartani sem felettesek, sem a társadalom részéről, bele van kódolva a visszaélés lehetősége.
Magyarországon számtalan edző és sportvezető működött és működik, akikre soha, senki egy rossz szót nem szólt. Kiváló sportszakmai és pedagógiai munkájuknak köszönhetően sok olyan magyar sportoló nőtt fel, akik olimpiai érmeiken túl is példaképek tudtak lenni. Még az uszodából is ott a jó példa, a határozott, intelligens Gyurta Dániel. Viszont sajnos ez a közeg, amelyben teljesen szabad kezet, sok pénzt és hatalmat lehetett kapni, vonzotta az elég rossz minőségű embereket, a szadista állatoktól a szimpla tolvajokig.
Nem véletlenül lubickolhat kéjesen ebben a közegben egy Gyárfás Tamás-kaliberű ember is.
Sajnos ha a szadista állatok és a szimpla tolvajok szállították a nemzeti identitás sarokköveit, az olimpiai aranyakat, a magyar társadalom, különösen pedig annak széles, sportért rajongó szelete, előzékenyen félrenézett. Mit félrenézett - a nyilvánvaló tényekről sem hajlandó tudomást venni egészen a mai napig.
A volt szovjet blokkban szinte egyedülálló módon Magyarország máig nem nézett szembe azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy annak a sok-sok olimpiai aranynak jelentős része minden bizonnyal doppingszereknek, központilag irányított teljesítményfokozó programnak köszönhető. Így volt ez az összes környező országban (és van Oroszországban ma is), de nálunk sem a közönség, sem a sportvezetők, sem a politika, sem az újságírók nem tették fel soha a kényelmetlen kérdést, hogy miért tudtak magyar sportolók annyival nagyobbat dobni, annyival gyorsabban úszni és evezni, annyival erősebbnek lenni, mint összes ellenfelük.
Ha egy edző vagy sportvezető úgy gondolta, hogy a sikerért bármit beadhat a rábízott, sokszor gyerekkorú sportolónak, nyilván ugyanezt gondolta a nevelő szándékú pofonokról is. Innét pedig már csak egy lépés volt a szexuális bántalmazás.
Kiss László egyszerűen csak kihasználta, hogy érinthetetlen egy olyan rendszerben, amely máig szinte változatlanul működik.
Amíg a magyar társadalom úgy gondolja, hogy olimpiai érmekért cserébe érdemes gyerekeit, lányokat és fiúkat egyaránt kitenni ennek a gépezetnek, addig nem is fog semmi változni. A holnap reggeli edzéseken talán nem erőszakolnak meg senkit az országban, de hogy számtalan reménybeli bajnokot aláznak meg, az egészen biztos.
http://444.hu/2016/04/07/a-magyar-elsportban-barmit-lehet
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)