Az Európai
Bizottság csak akkor vehet fel a tőkepiacról 750 milliárd euró hitelt, ha ezt
minden EU-tagország ratifikálja.
Egyelőre nem
lehet kihirdetni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését
szolgáló, 750 milliárd eurós európai uniós pénzügyi alap (Next Generation EU)
támogatásáról szóló törvényt – így döntött a német alkotmánybíróság, írja az
Euronews. Emlékeztettek: a német kormány az alap ratifikálásáról szóló
előterjesztését a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön, a törvényhozás
tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) pénteken fogadta el.
Az AfD
beadványa indította a folyamatot
A portál azt
írja, a jogszabály akkor lép hatályba, ha Frank-Walter Steinmeier szövetségi
elnök aláírja és kihirdeti – itt lépett közbe az alkotmánybíróság, amely úgy
indokolta felfüggesztő határozatát, hogy el kell még bírálni egy beadványt,
amely a jogalkotási folyamat leállítását célozza. A beadványt a jobboldali
Alternatíva Németországnak, azaz az AfD párt egyik volt elnöke, Bernd Lucke nyújtotta
be a hozzá csatlakozott mintegy kétezer ember nevében.
Hangsúlyozzák:
ellenzői
szerint a hitelfelvétellel finanszírozott pénzügyi alap ellentétes az uniós
joggal,
ezért
Németországnak ki kell maradnia belőle. Ennek értelmében az AfD képviselői nemmel
szavaztak a törvényjavaslatra a parlamentben. Az Európai Bizottság csak akkor
vehet fel a tőkepiacról 750 milliárd euró hitelt, és csak akkor oszthatja szét,
ha ezt minden EU-tagország ratifikálja azzal, hogy az Európai Unió Tanácsának
saját források ügyéről szóló határozatát beemeli a saját jogrendjébe, írja az
Euronews.
A bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság tagjai és munkatársai már
megkapták a kínai koronavírus elleni oltást – mégpedig a szomszédos Szerbiában.
Az országban lockdown nincs, a taláros testület is ellenzett minden
korlátozást.
Bosznia-Hercegovinában egyelőre még nem indult el az állami oltási program.
A bosnyák-horvát föderáció főleg az AstraZenecával tervezne majd oltani, a
szerb rész pedig az orosz Szputnyik V-vel akar oltási programot kezdeni.
Jelenleg azonban nincs elegendő oltóanyag az országban – a három és fél millió
lakosú balkáni államba összesen 50 ezer oltóanyag érkezett csak európai uniós
vagy szerb adományként. Noha nincs oltási program és például Szarajevó
kantonban az elmúlt hetekben a halálozási arány az 1992 és 1995 közötti
polgárháború alattit is elérte,
az országban gyakorlatilag semmilyen korlátozás nincs érvényben: az
éttermek, kávézók, boltok ugyanúgy nyitva vannak a járvány kezdete óta.
Bakir Nakaš szarajevói infektológus szerint jelenleg annyi ember van a
kórházakban, hogy „napokon belül” összeomlik a boszniai fővárosban az
egészségügyi ellátás. Egyes kantonokban – például a mostariban – legalább
éjszakai kijárási tilalmat bevezettek a héten, de – amint a zágrábi Većernji
List napilap írja – az országban továbbra is „teli vannak kávézók”, lockdownnak
vagy távolságtartásnak nyoma sincsen.
A helyzet súlyossága és az oltás lassúsága miatt az állam
alkotmánybírósága – amelyet az 1995-ös daytoni egyezmény hozott létre, és
külföldi bírák is tagjai (jelenleg egy bajor és svájci alkotmányjogász) –
Szerbiától kért a dolgozóinak segítséget: az alkotmánybírákat (köztük azon
külföldieket, akik ezt kérik), valamint a testület munkatársait végül a szerb
alkotmánybíróságtól és külügyminisztériumtól kapott vakcinákkal hétfőn a
szerbiai Užice városának kórházában oltották be.
BOSZNIA-HERCEGOVINA ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGÁNAK KÜLFÖLDI TAGJAI IS VANNAK. A
TALÁROS TESTÜLET TAVALY ÉV VÉGÉN MEGAKADÁLYOZTA A SZÁJMASZKOK KÖTELEZŐVÉ
TÉTELÉT. MÁRCIUSBAN SZERBIÁTÓL KÉRTEK SEGÍTSÉGET, HOGY MUNKATÁRSAIKAT ÉS A
BÍRÁKAT OLTSÁK BE. FOTÓ: OSCE BiH / FB
A szarajevói taláros testület maga is hozzájárult ahhoz, hogy a balkáni
országban gyakorlatilag semmiféle korlátozás nincs érvényben. Tavaly
decemberben,
amikor felmerült a szájmaszkok kötelező viselete, a testület kimondta,
hogy az sértené az alkotmáyban biztosított alapjogokat.
Az alkotmánybíróság akkor megtiltotta azt is, hogy a föderáció kormánya
végrehajtási rendeletekkel szabályozza a járványhelyzetet – a boszniai
alkotmánybírák szerint külösen egy járványhelyzetben olyan súlyosan
korlátozódnak az alapvető jogok, hogy csak a parlament hozhat döntéseket – de
lényegi korlátozásokat a törvényhozás sem hagyhat jóvá. Emiatt vetették el a
szájmaszk-viselet kötelező tételét is.
NYITÓKÉP: Szarajevói villamos / Bakó Bea, Azonnali
A legutóbb
bejelentett kínai ötéves terv része egy igazságügyi reform is: a cél az, hogy
az igazságszolgáltatást minél inkább algoritmikus alapokra, mesterséges
intelligencia alá tereljék. És a héten bejelentett tervek alapján a kínai lehet
az első bírósági rendszer, melyben fontos szerep juthat az algoritmusoknak, de
nem érdemes arra számítani, hogy ezek a változások megállnak majd Kína
határainál.
Hétfőn jelent
meg a kínai törvényhozás éves jelentése a Legfelsőbb Népbíróság (SPC)
működéséről, és ebben szerepelt hangsúlyos elemként, hogy úgynevezett „okos
bíróságokat” kell létrehozni. A kezdeményezés régóta vágyott célja Csou Csiang
népbírósági elnöknek, aki a bíróságok fölötti állami kontroll erősödését reméli
ettől a lépéstől.
Mint a
hongkongi székhelyű South China Morning Post írja, az „okos bíróság” egy
meglehetősen lazán értett fogalom, melybe kisebb léptékű, papírt spóroló
technológiai fejlesztések mellett olyan nagyívű, high-tech projektek is
beletartoznak, minthogy algoritmusok vennék át részben a bíróságok munkáját, és
AI-alapú döntési mechanizmusok adnának tanácsokat a bíráknak.
Egy ekkora
átalakításhoz fontos, hogy meglegyen a megfelelő adatbázis, amiből az
algoritmusok dolgoznak, és Kínában évek óta tudatosan készülnek erre: 2014 óta
több mint 120 millió bírósági tárgyalás dokumentumát töltötték fel a központi
adatbázisba, 2016 és 2020 között a kínai bírságok 220 millió keresetet
osztottak meg egy központi bigdata-adatbázissal, és több mint 11 millió
tárgyalást közvetítettek online.
Az online
közvetíthetőség egyben azt is jelenti, hogy az ország akár távoli részén
dolgozó bíróságok bírái is tudják, hogy munkájukat folyamatosan ellenőrizhetik,
ami akár a döntéseiket is befolyásolhatja. Az SPC jelentése kitért arra is,
hogy 2016 óta a legfelsőbb népbíróság 870 esetben élt azzal, hogy egy tárgyalás
során bigdata-alapú elemzést használjon.
A jelentésből
kiderül az is, hogy a bíróság blockchain-technológiát is használ az adatok
tárolására, több mint 640 millió adategységet vittek már be így a rendszerbe. A
blockchain-technológia különösen a bizonyítékok biztosítására lehet alkalmas,
hiszen gyakorlatilag lehetetlen utólag manipulálni, ami főleg a különféle
digitális, szellemi jogi peres ügyekben tűnik hatékony eszköznek.
Az új ötéves
terv alapján a kínai bíróságok 2025-re fognak komolyabb lépéseket tenni az
okosbíróságok megteremtése felé, azaz ekkorra lesz minden bíróság számára
hozzáférhető a központi adatbázis, és ekkor lesz teljesen működőképes a minden
kisebb bíróság munkáját ellenőrzés alatt tartó központi megfigyelőrendszer is.
A lépés összhangban van Hszi Csin-ping céljaival, aki évek óta a kínai
közigazgatás és államműködés teljes átalakítását ígéri a mesterséges
intelligencia révén. A bírósági reform hivatalos állami narratívája persze az,
hogy a központosított megfigyelő rendszerrel lehet majd biztosítani, hogy az
országban mindenhol ugyanolyan mérce szerint ítélkezzenek, és ettől a kínai
igazságszolgáltatás igazságosabbá válik majd.
Messze nem csak
Kínában kérdés ez
A kínai
megfigyelőállam kiépülésének sebessége és léptéke ugyan meglehetősen ijesztőnek
tűnhet, de e hírek olvasása közben érdemes mindig emlékezni arra, hogy hasonló
folyamatok már bőven elindultak a nyugati országokban is. Arról, hogy a kínai
megfigyelőállam egyes elemei hogyan köszönnek vissza már más országokból is,
korábban részletesen is írtunk, de arról is sok példát tudni, hogy az
algoritmus-vezérelte módszerek hogyan terjednek már világszerte a bíróságokon.
Épp ezért
szokás arról is beszélni, hogy a jelenleg még bőven felfelé futó szakaszában
lévő ipari forradalom ezúttal nemcsak a kékgalléros, termelői-fizikai
munkahelyeket veszélyezteti, hanem jó eséllyel számos irodai munkahelyet is fel
fog számolni. Évek óta megfigyelhető trend például, hogy egyre több amerikai és
brit ügyvédi iroda használ algoritmusokat a gyakornokok és ügyvédjelöltek
helyett, és semmi nem utal arra, hogy ez az egyre költséghatékonyabbá váló
trend megtörne a jövőben.
És már nemcsak
az előkészítői munkában vagy a jogi szakvélemények összeállításában
támaszkodnak egyre inkább az algoritmusokra, hanem a bírósági ítélkezés során
is egyre nagyobb szerep jut a különféle AI-technológiáknak, még ha lehet is
tudni, hogy ezzel számos probléma akad. Tudni például, hogy ma már Amerikában
egyes bíróságokon súlyosabb büntetést kaphat, akiről egy algoritmus azt
állítja, hogy újra bűnözni fog, és a közelmúltban több cikk is bemutatta, hogy
szó nincs arról, hogy az algoritmusok tökéletesen objektív elemzői lennének a
valóságnak, hanem nagyon sokat számít, hogy kinek az adatbázisából, kinek a
kérdésfeltevései és szempontjai szerint végzik az elemzéseiket.
Azzal
kapcsolatban, hogy rá lehet-e bízni az ítélkezést a robotokra, évek óta heves
elméleti vita zajlik jogászok között, de közben fénysebességgel fejlődik az a
technológia, ami valósággá tudja tenni az algoritmikus ítélkezést, ahogy a
rendőrségek is egyre nagyobb mértékben használnak fel mesterséges intelligencia
alapú eszközöket a nyomozások során, melyek pontossággal és megbízhatóságával
szemben sok a kérdőjel.
2019-ben
Észtországból lehetett arról hallani, hogy az akkori kormány mesterséges
intelligencia alapú bíráskodási rendszer kiépítését szorgalmazta a 7000 euró
értékhatár alatti vitás polgári perekben, hogy ezzel csökkenjen a bírók és a
bírósági hivatalnokok terheltsége, és a komolyabb súlyú ügyekkel
foglalkozhassanak.
A bíróságok
túlterheltsége sok helyen (így Magyarországon) is létező probléma, és persze
értékelhetőek azok az innovációk, melyek ezeken segítenek, de a hasonló
projektek kritikusai szerint fennáll a veszélye, hogy ahol egyszer beengedik az
AI-alapú bíráskodást a rendszerbe, ott úgyis nőni fog a jelentősége. Azokban a
nyugati országokban, ahol már megjelentek a bírók munkáját segítendő
szoftverek, például a már említett Egyesült Államokban, ott az algoritmusok
maximum javaslatot fogalmaznak meg a bíró számára, és az emberé maradt a végső
szó, de persze kérdés, hogy egy bíró milyen gyakran érzi szükségét annak, hogy
ellentmondjon a szoftver által felvetett szempontoknak.
A hirtelen
élessé vált kínai példa így leginkább arra emlékeztetheti az európai országok
lakóit, hogy sokkal jelentősebb társadalmi párbeszéd és kontroll kéne kísérje e
technológiák bevezetését, de egyelőre ebből nem sokat látni.
Az Alkotmánybíróság idén
februárban Alaptörvény-ellenesnek minősítette a lengyel kormány által 2016-ban
tervezett abortuszszigorítás elleni budapesti tüntetés ügyében hozott bírósági
döntést, és a bíróságot új eljárásra kötelezte. A szervezők már megbánták, hogy
megszervezték azt. Egy tiltakozás fogadtatása és utóélete, öt év távlatából.
KAPCSOLÓDÓ
Ha a katolikusok határozott
véleményt fogalmaznak meg, tűrjék a kritikát
Ha a katolikusok határozott
véleményt fogalmaznak meg, tűrjék a kritikát
A kúria visszafordította a
másodfokú bíróság álpap ellen hozott döntését, és kijelentette, hogy nem volt
túlságosan sértő a performansz.
A lengyel kormány 2016 tavaszán
Európa egyik legszigorúbb abortusztörvényét tervezte tovább szigorítani. Habár
az akkor hatályos törvény három esetben engedélyezte a művi
terhességmegszakítást (ha a terhesség a nő életét vagy egészségét súlyosan
veszélyezteti, vagy ha a magzat súlyosan sérült, vagy amennyiben a terhesség
bűncselekmény eredménye), a lengyel nők nagyon gyakran ezekben az esetekben sem
fértek hozzá a legális abortuszhoz már akkor sem. A tüntetésen erről
emlékeztünk meg a Maga a pokol történeteiből való felolvasással, valamint egy
papruhás performansszal a lengyel katolikus egyház szigorítást előmozdító
szerepére hívtuk fel a figyelmet. A tüntetést feljelentések és perek sorozata
követte, többek közt pár KDNP-tagnak köszönhetően.
Kiről és miről szólt (volna) a
tüntetés?
A lengyel nők iránti
szolidaritásból szerveztünk tüntetést a budapesti lengyel nagykövetség elé,
azonban nem számoltunk azzal, hogy az ügyet teljesen maguk alá fogják gyűrni a
közélet „hivatásos” alakítói. Már a szervezés kezdetén ránk erőltette magát az
egyik LMBT-fókuszú liberális feminista, aki még beszédet is akart tartani, a
tüntetésen pedig megjelent a főleg a CEU gender studies szak külföldi
diákjaiból álló doboscsapat is. A helyszínre érkezett Lendvai Ildikó, és bár a
tüntetés kezdete előtt távozott, a 24.hu beszámolója lényegében róla és az
egyetlen ellentüntetőről szólt. A tüntetés nem kis médiavisszhangjában a
lengyel nők helyzete, valamint a mi interpretációnk semennyi figyelmet nem
kapott, ellentétben a KDNP-s és liberális politikai aktivistákéval. Még
beperelni sem minket, az értelmi szerzőket pereltek be, hanem azokat, akik a
performansz alatt a 24.hu videójában látszottak.
TERMÉSZETESEN SZÁMÍTOTTUNK RÁ,
HOGY A PERFORMANSZ NEM FOG OSZTATLAN SIKERT ARATNI, AZONBAN AZT NEM LÁTTUK
ELŐRE, HOGY NEM CSAK A KICSI, POLITIKAI TEREPEN MOZGÓ KATOLIKUS ÉRDEKCSOPORTOK
FOGJÁK ELŐADNI A SÉRTŐDÖTTSÉGET AZ ÖSSZES KATOLIKUS NEVÉBEN, HANEM ENNEK NYOMÁN
A LIBERÁLIS OLDAL SZEREPLŐI IS BESZÁLLNAK A SZÍNJÁTÉKBA.
Nem az volt a valódi probléma,
hogy egy belvárosi jelmezkölcsönzőből vett papruhában valaki abortusztabletta
címkével ellátott szőlőcukrot osztogatott, és közben katolikus oldalakról
összeollózott idézeteket olvasott fel, hanem hogy valaki megsértette a
nyilvánosság játékszabályait, és ezzel az ő informális hálóik is veszélybe
kerültek.
A tüntetés utáni őrületben, amikor
a jól ismert identitáspolitikusok jobb- és liberális oldalon nem győzték a
véleményüket kifejteni a gúnyos hangvételű performanszról, hiába kerestünk meg
számos balliberális médiát, hogy nem csak az abortuszról és a reproduktív
jogokról, hanem a sértettségi politika veszélyeiről is beszéljünk. Tudtuk, hogy
a megközelítésünk, miszerint az abortusz nem pusztán attitűdökről, hanem az
erőforrásokról és a nők munkájáról is szól, kívül áll a fősodorbeli politikai
irányzatokon, azonban arra nem számítottunk, hogy ilyen mértékben kizárnak egy
általunk szervezett tüntetés tematizálásából. Nem mértük fel a politikai,
„civil” és médiaszereplők hálózatának erejét: azt a befolyást, amivel a
liberális és jobboldali politikai erők szembenállásán túlmutató, azt
megkérdőjelező értelmezéseket teljesen kiírják a nyilvánosságból.
Szerettük volna elmondani, hogy a
tüntetés remekül leleplezte: a megsértődés politikája arról szól, hogy az tudja
a saját sértődöttségét valódi jogsértésként elismertetni, aki megfelelő
befolyással rendelkezik, nem pedig az, aki valós sérelmet él meg. Pont ez
történt ebben az esetben is: nem az számított, hogy nők tömegeinek az
egészsége, sőt élete a tét, hanem az, hogy a vallásukból politikát csinálók a
saját személyükben érezték sértve magukat, amiért valaki kigúnyolta a
fundamentalista politikájukat.
Ugyanolyan sértettségi politikai
játszmának lehettünk tanúi, mint amilyen a liberális és álbaloldali
identitáspolitika jellemzője is, és amelyet joggal kritizálnak mint a cenzúra
és a cancel culture hivatkozási alapját. További hasonlóság a liberális és
(alternatív) jobboldali sértettségi politika között, hogy hazai képviselői
mindkettőt az USA-ból importálják. Ezeknek a sértettségi versenyeknek az a
tanulságuk, hogy amennyiben az erőviszonyok értelmezése helyett a szimbolikus
síkra, az elismerés-méltóság-sértettség dimenziójába terelik a témát, úgy
biztosak lehetünk benne, hogy nem a valós problémák kerülnek előtérbe. A
művészeti médiában viccet csináltunk a sértettségi politikából egy teátrális
bocsánatkéréssel, azonban a szélesebb nyilvánosságban nem volt tere a
kritikánknak.
Miről nem volt szó a magyar
nyilvánosságban?
Mivel a bírói döntés
felülvizsgálatának indoklásában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az
ítéletet hozó bíróságok anélkül hoztak döntést, hogy a „konkrétan sérelmezett
magatartás véleménytartalmát és a közügy megvitatásához való hozzájárulását
megvizsgálták volna”, ismét összefoglaljuk performanszunk hozzájárulását az
abortusszal és a vallási fundamentalizmussal kapcsolatos kérdésekhez. A
tüntetés valódi tétjei egyébként pont azért nem kerültek be a nyilvános
„vitába”, mert a performanszot sérelmezők a méltóságra, személyiségi jogokra és
egyéb szimbolikus kérdésekre terelték a figyelmet.
Az abortusz kapcsán, ahogy arra a
papi beszéd szövegével utaltunk, a valódi kérdés a társadalom különböző
csoportjainak reprodukciója, ezzel együtt a munkaerő újratermelése, ennek pedig
szükségszerűen része, hogy a nők erőforrásai hogyan vannak elosztva a fizetett
munka, illetve a háztartás és gyereknevelés közt. Míg például az EU „nemek közti
egyenlőség” projektje a nők erőforrásait úgy igyekszik optimalizálni, hogy mind
a gazdasághoz, mind a társadalmi reprodukcióhoz járuljanak hozzá, ezért egy
igen korlátozott nőjogi politikát valósít meg, addig számos jobboldali
politikai erő a nők elsődleges feladatának a szülést, gyereknevelést és
háztartási munkát jelöli ki, és ezért igyekszik korlátozni a nők reproduktív
jogait. A világ országaiban rendkívül különbözik az abortuszhoz és a
fogamzásgátláshoz való hozzáférés szabályozása, nem beszélhetünk a létező
leglogikusabb, legtudományosabb, „legjobb gyakorlatokról”, hiszen az mindig
adott társadalmi-politikai viszonyrendszerek alakításáról szól. A reprodukció
és az ideológia viszonyát jól megvilágítja az a tény, hogy az összes megfogant
terhesség 50–70 százaléka mindenféle beavatkozás nélkül megszakad.
A LENGYELORSZÁGI HELYZETEN TÚL
TÖBBEK KÖZT ARRA IS SZERETTÜK VOLNA FELHÍVNI A FIGYELMET AZ ABORTUSZTABLETTÁS
PERFORMANSSZAL, HOGY MAGYARORSZÁGON CSAK A MŰTÉTI ABORTUSZ ÉS CSAK ÁLLAMI
INTÉZMÉNYEKBEN MEGENGEDETT,
miközben számos országban az
orvosi konzultáció (akár távgyógyításban, lásd telemedicine) után végzett
otthoni gyógyszeres abortusz egyre elterjedtebb gyakorlat, például
Nagy-Britanniában és a skandináv országok többségében. A jogi szabályozás
ellenére interneten keresztül külföldi orvosokkal történő konzultáció után
Magyarországra is lehet abortusztablettát rendelni, már ha valaki tud erről a
lehetőségről.
Fontos kiemelni, hogy ha valóban a
nem kívánt terhességek és ezáltal az abortuszok számának csökkentése volna a
cél, nem pedig a női test és reproduktív képessége feletti kontroll, akkor
például az esemény utáni tablettához való hozzáférés sem lenne indokolatlanul
megnehezítve: az EU országai közül csak Magyarországon (illetve 2017 óta
Lengyelországban) receptköteles mind a kétféle esemény utáni tabletta. A női
test medikalizációja, orvosi kontroll alá helyezése politikai projekt,
beleértve a nőgyógyászat és szülészet sokak számára természetesnek és
szükségesnek tűnő fegyelmező gyakorlatait.
Amennyiben a cél az egészséges
gyerekek születése, úgy a jelenlegi magyar abortuszszabályozás kontraproduktív
abból a szempontból is, hogy a műtéti abortuszok szövődményeinek következtében
a későbbi, kívánt terhességek koraszüléshez vezethetnek. Továbbá mind pszichésen,
mind fizikailag megterhelő, hogy a hazai protokollnak megfelelően a magzatot
meg kell növeszteni kb. 6-8 hetesre a műtéti abortuszhoz, ezzel is
nyilvánvalóvá téve, hogy a szigorú abortuszszabályozás a fegyelmezés eszköze.
Nem a legjobb, „leglogikusabb” és nem a nők érdekeit, egészségét előtérbe
helyező gyakorlat tehát a gyógyszeres abortusz tilalma, hanem a nők reproduktív
autonómiáját korlátozó paternalista politika. A gyógyszeres abortusz bevezetése
ráadásul tehermentesíthetné a kórházi, műtéti abortuszellátást is, azt
gyakorlatilag a legindokoltabb esetekre korlátozva.
Nem egyértelmű, hogy a magyar
kormány abortuszellenessége hosszabb távon is az „érzékenyítésben” merül-e majd
ki, lévén az abortuszszigorítás rendkívül népszerűtlen intézkedés lenne, vagy
ennek ellenére is számíthatunk törvényi változásokra. Bár egyes kormánytagok az
utóbbi években is tagadták, hogy a szigorítás napirenden volna, a KDNP-hez
kapcsolódó szereplők több, abortusszal kapcsolatos ügyben is az
Alkotmánybírósághoz fordultak.
JELENLEG AZ ABORTUSZTÖRVÉNY
ÁLLÍTÓLAGOS ALAPTÖRVÉNY-ELLENESSÉGÉVEL KAPCSOLATBAN IS VÁRHATJUK AZ
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG DÖNTÉSÉT A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK EGYIK BÍRÁJÁNAK
KEZDEMÉNYEZÉSÉRE.
Ezek alapján úgy tűnik, a magyar
nők legális abortuszhoz való hozzáférésének lehetősége sincs kőbe vésve.
Érdemes a hazai helyzet kapcsán is a lengyelországi eseményekre tekintenünk,
ahol a hatalmas társadalmi tiltakozás ellenére a lengyel kormány erőből
szüntette meg az abortusz lehetőségét abban az esetben, ha a magzat súlyosan sérült,
sőt életképtelen, az érintett nőknek pedig sírószobákat tervez létrehozni,
amelyek csak fokozzák a traumát és a megaláztatást a valós segítség helyett.
Miért bántuk meg, hogy
megszerveztük a tüntetést?
Öt év távlatából úgy gondoljuk,
hogy óriási hiba volt ilyen módon megszervezni ezt a tüntetést. Nem azért, mert
már nem tartjuk fontosnak, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a lengyel nők
felé, vagy mert szégyellnénk gúnyolódni. Hanem azért, mert
AKARATUNKON KÍVÜL LEHETŐSÉGET
ADTUNK A LIBERÁLIS ÉS JOBBOLDALI IDENTITÁSPOLITIKÁT FOLYTATÓKNAK, HOGY MÁSOK
HÁTÁN FOLYTASSÁK A MEGSZOKOTT KULTÚRHARCOS (ALIEN VS. PREDATOR) POLITIKÁJUKAT.
Hiába nem kerestük soha őket,
hiába akartunk kifejezetten tőlük függetlenül és az ő politikájuktól eltérő
módon beszélni a reproduktív kérdésekről, a konfliktusok felvállalása nélkül
nem tudtuk lerázni őket magunkról. Már látjuk, hogy korábban kellett volna
minden szálat elvágni a magát hivatásos feministának tartó liberális
identitáspolitikai közeggel, amelynek tagjai nemcsak a külföldi donorok által
fizetett NGO-hálózatokba, hanem a magyar balliberális (párt)politikába is
mélyen be vannak ágyazódva. Még a tüntetés előtt ki kellett volna mondanunk,
hogy soha semmilyen ügyben nem lehetünk velük közös platformon, nem szeretnénk,
ha a mindenféle külső támogatás nélkül és a liberális hálózatokon kívül
szerveződött tüntetésre rátelepednének. Mivel nem tettük ezt meg, szándékunk
ellenére is visszaterelődött az abortusz témája a jobboldali-liberális
kulturális ellentét narratívájába, mivel mi sem mértük fel, mennyire mélyen
korrupt a magyar nyilvánosság.
Ez korántsem egyedi történet.
Hasonló eset a közelmúltból, hogy a 2018-as túlóratörvény elleni tiltakozásokra
rátelepedő fehér sapkás politikusnők valódi civileket túrtak ki a saját molinóik
mögül, majd kamerák előtt (nagyon átlátszóan) eljátszották az áldozatot. A
magukat feministának nevezőkkel és a politikai alapítványok által fizetett
álcivilekkel akaratunk ellenére kapcsolatba kerülve azt láttuk hosszú éveken
keresztül, hogy valóban független és lokális ügyeket tematizáló valódi civilek
munkájára telepszenek rá, szemétdombot csinálnak belőle, és mindenki mást a
(fizetetlen) személyzetükként kezelve basáskodnak. Ha bárkitől bármiért valóban
bocsánatot kell kérnünk, akkor a hozzánk hasonlóan valóban civil magyaroknak
tartozunk ezzel, amiért terepet adtunk az alieneknek és predatoroknak, hogy egy
újabb ütközetet vívjanak a nagy múltra visszatekintő kultúrharcukban.
A szerzők: Bajusz Orsolya, Básthy
Ágnes és Feró Dalma, NGO-khoz nem kapcsolódó civilek.
A véleménycikkek nem feltétlenül
tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos,
érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
Hatályon kívül helyezte a cseh választási törvény egy részét a cseh alkotmánybíróság, mert indoklása szerint az sértette a választásokon induló pártok és mozgalmak esélyegyenlőségét.
Andrej Babis kormányfő szerint a döntés olyan nyílt beavatkozás a cseh politikai rendszerbe, amelyre az alkotmánybíróságnak nincs felhatalmazása.
A választási törvény módosítását a parlamenti felsőház szenátorainak egy csoportja kérte már régebben, mintegy három éve beterjesztett hivatalos beadványában. Babis feltette a kérdést: miért tartott a döntéshozatal három évig, és miért közölték azt röviddel a választások előtt?
A szenátorok alapvetően azt kifogásolták, hogy az érvényes választási törvény előnyben részesíti a nagyobb pártokat a kisebbek rovására. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a nagy támogatottságot élvező, a választáson sikeres pártoknak a képviselői mandátum megszerzéséhez jóval kevesebb szavazatra volt szükségük, mint a kisebbeknek.
Az alkotmánybíróság ugyancsak hatályon kívül helyezte a választási törvény azon előírásait, amelyek a koalíciók számára annyiszor öt százaléknyi szavazat megszerzését tették szükségessé, ahány tagja volt a koalíciónak. Csehországban egy-egy párt vagy mozgalom számára a választási küszöb öt százalék. A kétpárti koalíciónak így 10, a hárompártinak pedig 15 százalék kellett a parlamentbe való bejutáshoz.
A cseh alkotmánybíróság döntése a törvénykönyvben való megjelenés után lép életbe. A módosítások már az idei, október 8-ra kiírt képviselőházi választásokat is érintik. A taláros testület szerint a döntés érvénybe lépésének esetleges elhalasztására nem volt semmilyen ok.
"A döntés célja, hogy eltávolítsa Babist a politikából" - jelentette ki a kormányfő, és a sajtó szerint a jelenlegi egyetlen nagynak minősíthető politikai tömörülés, az ANO mozgalom elnöke sajtóértekezleten. Babis megjegyezte: tiszteletben tartja a döntést, de meggyőződése, hogy Pavel Rychetsky, az alkotmánybíróság elnöke szándékosan politikai döntést hozott, amely megingathatja a cseh politikai rendszert.
Az alkotmánybírósági döntés alapján a cseh parlamentnek ugyanis módosítania kell a választási törvényt. Babis úgy vélte, hogy erre nagyon kevés az idő. Hasonló értelemben nyilatkozott Jan Hamácek, a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, belügyminiszter is. Hamácek közölte, hogy haladéktalanul tanácskozásra hívja a parlamenti pártok vezetőit, és megpróbálnak kiutat találni a helyzetből.
A jobboldali ellenzéki pártok többségre viszont üdvözölte az alkotmánybírósági döntést, és úgy vélte, hogy az hozzájárulást jelent a pártok egyenlő választási esélyeinek a megteremtéséhez.
A cseh választási törvény alapelve az arányosság, ezért a választások eredménye alapján szinte mindig koalíciós kormányok létrehozására van szükség. Több mint másfél évtizede ezt az elvet módosította részben közös akarattal az akkoriban két legnagyobb politikai erő, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt és a baloldali Cseh Szociáldemokrata Párt. A két akkori pártelnök, Václav Klaus és Milos Zeman szerint a módosítás célja az volt, hogy a választások után egyszerűbb legyen a kormányalakítás.
Milos Zeman, aki jelenleg Csehország elnöke, egy vasárnapi rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az alkotmánybíróság helyet ad a szenátorok beadványának, akkor az belpolitikai válságot idézhet elő az országban.
Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára feleségével Raiszával egy hivatalos úton https://gdb.rferl.org/d54cde82-9b59-426e-a75b-b1ad7db76998_cx0_cy3_cw0_w1023_r1_s.png
1985-ben új főtitkárt választottak a Szovjetuniót irányító kommunista párt élére, Mihail Gorbacsovot. Ő pár éven belül kivonta a szovjet katonákat a szövetséges országokból, és hagyta, hogy azok a saját útjukon járjanak. Így tudtak Magyarországon is szabad választásokat tartani 1990-ben. Gorbacsov hirdette ki ’91-ben, 30 éve, a Szovjetunió megszűnését is. Nemrég a tévés producer Zolcer János írt egy nem történelmi, hanem a most 90 éves politikus neki elmondott történeteiből álló könyvet Gorbacsovról. A Szabad Európa podcastjában beszélgettünk vele. Ezt olvashatják most.
Hogyan ismerte meg Gorbacsovot és miért kereste meg?
2000-ben már tizenvalahány éve éltem Németországban. Volt egy filmprodukciós cégem, a világ számos országában gyártottunk riport- és dokumentumfilmeket a nyugat-európai tévéknek. 2000-ben jött a gondolat, hogy szeretném megismerni azokat a nagy, élő politikusokat, akik ’89-90-91-ben a világot megváltoztatták, pozitív irányba terelték. Ennek kapcsán jött a kérdés, hogy ki legyen ennek a riportere, prezentátora. Így esett a választásunk Gorbacsovra, akit felkértem, ő elvállalta a feladatot, és elkezdtünk utazni és riportokat készíteni.
Akkor Gorbacsov narrálásával, illetve riporteri munkájával ön felvett egy interjúsorozatot.
Gorbacsov volt a sorozat prezentátora, tehát riportere, összekötő figurája. Felkerestünk olyan személyiségeket, mint az idősebb George Bush, Helmut Kohl, Simon Peresz. Nem egy interjú készült, hanem mindegyikkel 3-4 hetes együttlét volt.
Beszélgetésünk apropója, hogy ön ebből írt egy könyvet Gorbacsovról, amiben 35 sztoriját tette közzé. A másik apropó pedig az, hogy idén 30 éve bomlott föl a Szovjetunió, 1991 karácsonyán. Előtte augusztusban pedig volt egy puccs az akkor szovjet államelnök Mihail Gorbacsov ellen. Milyen embernek ismerte meg őt?
Végtelenül közvetlen, egyszerű, ahogy ő is szokta mondani: egy parasztgyerek. Elvitt a szülőfalujába, az észak-kaukázusi Privolnojeba, ahol nagyon szegényen nőtt fel. Az apja gépkezelő volt, traktort, kombájnt vezetett, amit ő is megtanult mellette. Akkor a Szovjetunióban mindenki csóró volt. Sőt, ő 1931-ben született, és három évre rá jött a hihetetlen nagy éhínség, amit Ukrajnában Holodomornak hívtak, és ami végigsöpört az egész nagy országon. Neki két nagybátyja és egy nagynénje meghalt, őt pedig a nagyapja azzal mentette meg, hogy a békákat, amiket a kis patakban fogott, megsütötte neki. Innen indult el Gorbacsov, ebből a nagyon szegényes, nagyon távoli világból, ahol nem volt se villany, se rádió. Amikor 18 évesen elindult Moszkvába, akkor ült először vonaton. A 20 kilométerre lévő iskolájába gyalog járt.
A gyerek Gorbacsov szüleivel az 1930-as években
Emlékeink szerint ezek az apparatcsikok, pártvezetők mindannyian egykaptafájú, szürke figurák voltak. Kintről nézve Gorbacsov sem különbözött nagyon tőlük.
Nagyon különbözött, mert már fiatal korától kezdve, amikor az egyetemre ment 20 évesen, akkor is úgymond disszidensnek nevezték, mert mindig kérdezett. Mindig valamit látott a dolgokban, mindig megpróbálta megérteni, és soha nem akarta tudomásul venni, hogy csak egyféle szín, egyféle világ, egyféle elmélet van: csak Lenin, csak a kommunizmus.
Elvitt a Lomonoszov Egyetemre, és elmesélte, hogy amikor ott jogot tanult, az első egy-két évben az idősebb, régi vágású tanárai úgy próbálták megmagyarázni a világ sokszínűségét, hogy elkezdtek beszélni arról, hogy milyen elítélendő dolgok vannak külföldön, ott miket tanítanak. Elővigyázatosan mindig hozzátették, hogy hát ez nem jó. De Gorbacsov megértette, hogy ezzel nekik akarnak megmutatni egy másik világot. Aztán jöttek az újabb idők, az 50-es évek, amikor eltávolítottak mindenkit az egyetemről, kemény világ következett. Majd jött Hruscsov, akkor megint reménykedtek, hogy hátha jobb lesz, de őt is eltették az útból. (Sztálin 1953-as halála után Hruscsov lett az SZKP főtitkára. Pártvezető-társai 1964-ben lemondatták, utána Brezsnyev uralkodott 1982-es haláláig. Utódai, Andropov és Csernyenko is 1-1,5 év után meghaltak, és ’85-ben lett Gorbacsov a pártfőtitkár – KGY)
Aztán jött Brezsnyev, a legendás brezsnyevi pangás.
Ez az időszak, amikor Brezsnyev kifejlesztette a saját doktrínáját, hogy ül a Kremlben, és onnan uralkodik, méghozzá nem csak a Szovjetunióban, hanem egész Kelet-Európában. Sőt, hozzájött Kuba, és jó pár ázsiai, latin-amerikai, afrikai ország.
A Brezsnyev-doktrína szerint a Szovjetuniónak joga van szuverén államok életébe is beavatkozni, ha azok eltérnek a szocializmus útjától. Gorbacsov egyik nagy tette volt, hogy ezt felszámolta.
Nem csak, hogy joga van, de ezeket az államokat a Kreml irányítja, és csak nagyon korlátozott joguk van a saját sorsukról dönteni.
Gorbacsov, Zolcer János, és az idősebb George Bush, volt amerikai elnök
Gorbacsov egyébként etnikailag orosz?
Ukrán.
A faluja orosz területen van, de ő ukrán. Ő magát szovjet embernek, ukránnak vagy orosznak tartotta?
Szovjetnek. Nagyon szovjetnek. A szovjetrendszerben nőtt fel. Tudni kell, hogy amikor ők felnőttek, az a generáció hihetetlenül hitt abban, hogy egy új világot hoz létre. Nagyon hittek Sztálinban, tisztelték, szerették. Gorbacsov nagyapját három évre elvitték a Gulágra (A Gulag a szovjet átnevelő, munkatáborok hálózatának neve volt – KGY). Csak azért, mert állítólag nem elég gondosan szedték össze a learatott búzát, és maradt a földön néhány mag. Ezért kellett neki három évig a Gulágon szenvedni. Kezemben volt az a dokumentum, amit akkor kiadtak róla.
Amikor hazajött, úgy, hogy gyakorlatilag bűntelenül volt bezárva, akkor sem azt mondta, hogy milyen ez a rendszer, milyen ez a Sztálin, hanem azt, hogy ha erről a Sztálin elvtárs tudna, akkor biztos megbüntetné azokat, akik őt a Gulágra küldték. Oroszországban vagy a környező államokban ma is rengeteg a Sztálin szobor, a Sztálin kép. Még mindig azt hiszik, hogy az a világ kemény volt, de legalább rend volt mindenütt.
Gorbacsov mikor jött rá, hogy a rendszer nem őrizhető meg tovább? Vagy egészen 1991-es megbuktatásáig abban bízott, hogy a Szovjetuniót és a szocializmust, ha megreformálva is, de fenn lehet tartani?
Nagyon sokáig úgy látta, hogy itt reformokra van szükség. Ő nem volt forradalmár, aki azt mondja, hogy vége, söpörjük el a rendszert, építsünk egy teljesen új társadalmi alapokon működőt. A felesége gyakran mondta neki, hogy itt nem lehet reformokat csinálni, el kell felejteni, újat kell létrehozni. Gorbacsov nagyon sokáig hitte - megkockáztatom, néha még most is -, hogy azt a rendszert kellett volna valahogy igazságossá, emberibbé, működőképessé tenni. De ez lehetetlen volt, fából nem lesz vaskarika. Folyamatosan próbálkozott, pedig a felesége már ’86 áprilisában, a csernobili katasztrófa kapcsán azt mondta, hogy ez egy intő jel, ez a rendszer ilyeneket fog produkálni.
Az ő jelmondatuk az volt, hogy így nem lehet tovább élni. Ezt pontosan tudták, érezték, nem csak ő, hanem Sevardnadze külügyminiszter, és sok más felső vezető is. De a legtöbben nem tettek érte semmit, mert úgy érezték, hogy a Kremlen belül megvan mindenük. Akik meg kint jártak az emberek között, mint Sevardnadze vagy Gorbacsov, azok tudták, hogy második-, harmadikként itt nem lehet labdába rúgni, mindig a legfelsőbb ember számít. Gorbacsov is azért akart első lenni, mert tudta, hogy ha nem az, akkor semmit nem ér a munkája, igyekezete. Erre is rengeteg példát hozok a könyvben, hogy mennyi mindenben, akár az orvosi ellátás, akár a mezőgazdaság területén mennyit akart ő változtatni, mennyi konkrét üggyel foglalkozott, és szinte egyikkel sem jutott előre, mert a Kremlben mindent lestoppoltak.
Most egy olyan korról beszélünk, ami igazából a 45 évnél idősebbeknek mond már csak valamit, hiszen 30 éve bukott meg a Szovjetunió. Miközben az egy világbirodalom volt, amitől döntően függ a mostani állapotunk, az, hogy most itt tartunk. Sz. Bíró Zoltánnak elolvastam egy tanulmányát, ahogy készültem erre az interjúra, és ő írja, hogy a Szovjetunió igazából el tudott volna vegetálni tovább is egy teljesen primer szinten. Ahogy Kuba sokáig tette, vagy ahogy Észak-Korea még most is működik. Nem volt belső feszítés a társadalomban, amikor Gorbacsov ’85-ben pártfőtitkár lett. És ő mégis előállt azzal, hogy reformokat akar. Vagyis az ő késztetése nagyon sokat segített a változásban.
Ezzel nem értek egyet, mert nem kell ahhoz Gorbacsovval beszélni, elég csak megnézni a korabeli felvételeket, hogy nem volt áru, nem volt semmi az országban…
De ehhez hozzászoktak az emberek 60 év alatt. Volt tíz év Hruscsov alatt, amikor voltak áruk.
Nem. Olyan mértékű hiány, mint a 80-as évek elején, nem volt. Jegyrendszer már volt a cár alatt is. De olyan mértékű nem, hogy gyakorlatilag semmi nincs. Nincs takaró, nincs ágynemű, nincs plüssmaci, nincs vodka, nincs vaj. Ilyen nem volt korábban. Az emberek a fizetésüket nem pénzben kapták, hanem ha üveggyárban dolgoztak, akkor üvegekben. És elutaztak 200 kilométert, hogy eladják, mert otthon nem tudták, és ott vettek valamit.
Gorbacsov, amikor ’85-ben megválasztották, az első Politbüro-ülésen megkérdezte: elvtársak, hogy van az, hogy van rakétánk, megyünk az űrbe, de nincs bugyi és nincs WC papír? Erről a többiek egyszerűen nem akartak hallani, mert a rakéta katonai titok, a bugyi meg intim dolog, erről ne beszéljünk.
’88-ban két héttel álltak az államcsőd előtt. Ha Németország, akkor nem segít, akkor Gorbacsov már fel volt készülve arra, hogy bejelentik az államcsődöt, amire még nem volt példa. Az emberek igenis hihetetlenül elégedetlenek voltak.
De az elégedetlenség nem látszott, így a vezetők nem voltak kényszerítve a változtatásra. Egy nagyon elnyomó rendszer volt, hihetetlenül erős erőszakszervezetekkel. ’85-86-ban nem lázadoztak az emberek.
De mikor lázadozott Oroszország vagy a Szovjetunió? 1917-ben sem lázadozott. Akkor is csak 22-en voltak, és nem kétszázezren, vagy két millióan. Ők sosem lázadoztak. Úgy történt a lázadás, hogy ivott mindenki, annyira, amit még soha nem lehetett látni korábban. Beleitták magukat a sárga földbe. Raiszának, Gorbacsov feleségének a testvére annyira ivott, hogy gyakran a Kreml tövében találták meg a katonák, és bevitték a Gorbacsovhoz. Gorbacsov bevezette az alkoholtilalmat, de nem tudott segíteni. Nagyon mély társadalmi gyökerei voltak a feszültségeknek.
Gorbacsov mikor látta be, hogy gazdasági reformok önmagukban kevesek, és az egész rendszert kell átalakítani? Egyáltalán belátta-e, hogy a szocializmus helyett új rendszer kell?
Én ezt a kérdést nem tettem fel neki, de, ahogy mondtam, véleményem szerint ő mindig azt szerette volna, ha a szocializmuson belül reformálnak, és ott történnek olyan lényeges reformok, amelyekről én már azt mondom, hogy az már nem is lett volna szocializmus. De arra ő sosem gondolt. Ahogy arra sem, hogy 1989 októberében Berlinben még megcsókolja két oldalról Honeckert (Erich Honecker a rendszerváltás után Nyugat-Németországgal újra egyesült NDK kommunista pártjának volt évtizedekig a főtitkára – KGY), és ez a csók bejárja a világot, aztán három hét múlva leomlik a berlini fal. Sok mindenre nem gondolt, amikor kiengedte a szellemet a palackból.
A könyvében is említi, hogy Ceaușescu (a román kommunista párt vezetője az 1989. decemberi romániai forradalomig, amikor kivégezték – KGY) 1989-ben a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását kérte Magyarországra, ami, Lengyelország mellett, az élen járt a reformokban. Gorbacsov azért is döntött a Brezsnyev-doktrína felmondása mellett, magyarán amellett, hogy nem fog beavatkozni a csatlós államok életébe, mert a Szovjetuniót teljesen lerobbantotta a fegyverkezési verseny az USA-val, amely a 80-as években Reagan amerikai elnök csillagháborús terveivel tetőzött. A Szovjetunió nem tudta ebben Amerikát követni. Olvastam egy-két számot, hogy amíg az USA akkor a GDP-je 5-6%-át költötte fegyverkezésre, a Szovjetunió a legminimálisabb becslések szerint is tízen valamennyit. Gorbacsov belátta, hogy ahhoz, hogy jólétet adjon az embereknek, ahogy ön mondta, bugyi és WC papírt kell, nem több tank. De nem csak ezt tette, hanem ő indította el azt a folyamatot is, ami a kommunista párt elsődlegességét, kizárólagosságát felszámolta az országban.
Egyszer volt a gazdaság, és ezzel kapcsolatban a hidegháború, a fegyverkezés. Amíg Amerikában a termelékenység mondjuk 100 fokon volt, addig az oroszoknál lehetett 30-40. Na most ebből a 30-40-ből is többet akartak kivenni a katonai kiadásokra, mint Amerika abból az 5%-ból. Ez nem működhetett.
Másodszor volt a pártideológia. Rengeteg apparatcsik, az apparatcsik alatt értem a pártfunkcionáriust, dolgozott a 300 millió lakosú országban, akik nem termeltek, nem hoztak létre semmit. Ezeket kellett eltartania a sok-sok egyszerű munkásnak.
Gorbacsov a ’70-es években a mezőgazdaságért volt felelős. Rájött arra, hogy az országában minden megterem, a banántól a búzán keresztül a homárig, minden van. Önellátónak kéne lenniük, mindenből dúskálniuk kellene, és mégsem. Eljött Magyarországra, Németh Miklós vezette őt az országban (Németh Miklós a magyar kommunista párt egyik vezetője volt, aki később a szocialista Magyarország utolsó miniszterelnöke lett, és függetlenítette a kormányt a párttól – KGY), rengeteget tanult, át akarta adni otthon a tapasztalatait. Ez sem működött.
A párt megbénította az ország gazdaságos működését. A rengeteg nem termelő apparatcsik elvitte a javak nagy részét. Nekik külön üzleteik voltak, ahol minden élelmiszert megvehettek, rendszeresen kaptak autót, öltönyt, nyaralást. Olyan előjogaik voltak, hogy amikor megkérdeztem többször is Gorbacsovot, hogy min bukott meg a peresztrojka (Magyarul: átalakítás. Gorbacsov így nevezte a reformprogramját – KGY.), akkor azt mondta, hogy az apparatcsikokokon. Ő kiadta az utasítást, hogy mondjuk a hat órányi időeltérésre lévő Vlagyivosztokban is építsék le a kiváltságosok üzletét. Világos, hogy nem építették le. Bolondok lettek volna saját maguktól elvenni a javakat. Gorbacsov mondta nekem, hogy a Kremlben otthon voltam, a Kremlnek ura voltam, de már Moszkvában sem annyira, Vlagyivosztokban meg végképp nem.
Végeredményben a Szovjetuniót az etnikai különbözőségek robbantották szét. Azzal, hogy Gorbacsov csökkentette a központ erejét, erősítve például a helyi tanácsokat, a 15 tagköztársaság is megerősödött, és már ’88-ban elkezdődtek a függetlenségi törekvések.
Ez egy természetes folyamat. Amikor szabadság van, amikor az emberek gondolkodhatnak, cselekedhetnek, és ennek nincsenek következményei, akkor világos, hogy egy lettnek és egy örménynek mi köze van egymáshoz? Mi köze van a magyarnak a skóthoz? Semmi. Ezeket mesterségesen, erőszakkal bevitték egy államba. Éltek, ahogy éltek egy ideig, de minden, amit erőszakkal összehozunk, az előbb vagy utóbb felrobban. Gorbacsovnak is azt vágják a fejéhez, hogy ő szétverte a Szovjetuniót. Nem kellett azt nekem szétverni, mondta, széthullott az magától. Én nem vettem el az emberektől semmit, hanem visszaadtam nekik azt, ami a letteké, ami a magyaroké, a grúzoké. Ha ez a bűnöm, akkor legyen.
A jogi keretek megvoltak ehhez, mert a tagköztársaságok formális önállósága, vagyis, hogy mindenki kiléphet az államszövetségből, benne volt már a szovjet alkotmányban is. Gorbacsov mit gondolt a nacionalizmusról? Úgy tűnik, ebben a régióban még mindig ez a leghatékonyabb eszme egy politikai közösség összekovácsolására.
Gorbacsov orosz. Egy olyan orosz, akiben, ahogy a legtöbb oroszban, benne van egy nagy adag nacionalizmus. De nála úgy érzem, hogy ez egészséges, mert csak annyit szeretne, hogy a nemzetének jó legyen.
Ugyanakkor én nagyon sokat vagyok Moszkvában, és látom, hogy az orosz már ott sem hajlandó utcát söpörni, WC-t tisztítani, takarítani, elvégezni a kétkezi munkát. Azt mondják, hogy jöjjön a tadzsik, a kirgiz, végezzék el azok a piszkos munkát, az nekünk, oroszoknak nem való. Valójában ilyen volt a hozzáállás a Szovjetunió ideje alatt is, főleg a déli államok felé. Azok egy kicsit alsóbbrendűek, mi, oroszok, pedig felsőbbrendűek vagyunk. Ez is hozzájárult a folyamathoz, hogy amint egy picit szabadabbá vált, akkor mindenki menekülni akart ebből a nyomásból: nekünk az oroszok ne parancsoljanak.
1991 augusztusában, tehát 30 éve, ő a Szovjetuniónak volt az államfője, ami addigra, az ő pártfőtitkári munkájának köszönhetően, már végrehajtói jogosítványokat is kapott. Nem csak egy báb volt, ahogy korábban, vagy amilyen nálunk Losonczi Pál volt. Mi vezetett ahhoz, hogy Gorbacsovot meg akarták buktatni? Beszéljen nekünk erről a puccsról.
Képzeljünk el egy országot, ahol a pártvezetés, a Kreml, a politikai bizottság 14 taggal végtelenül jól él. A pártvezetésnek meggyőződése, hogy az ő jólétüket a kommunizmus, a szigor, a kényszer tartja össze. Gorbacsov viszont mindent ellenkezőleg akar csinálni. A sajtó írjon szabadon, a gazdaság legyen szabad, lehessen vállalkozni, és ’90-ben megszünteti magát a kommunista pártot is. Tehát elveszi az előjogokat, ami felháborította a helyettesét, akit ő tett ebbe a pozícióba, Janajevet. Aki a KGB főnökkel (A KGB volt a szovjet titkosszolgálat – KGY), és másokkal elkezd szervezkedni. Azt mondják, ez nem mehet így tovább. Ceaușescu is azt mondta ’89 nyarán, hogy Magyarország letért a szocializmus építésének útjáról, meg kell őt támadni, vissza kell őt vinni erre az útra. Moszkvában is azt mondták, hogy Gorbacsov letért az útról, anarchia, káosz van az országban, kell egy új, erőskezű ember. Szervezkedtek, a szervezkedésbe be akarták vonni Jelcint is, aki később Oroszország első embere lett. (A Szovjetuniónak 15 tagköztársasága volt, köztük Oroszország. Amikor a Szovjetunió megszűnt, a tagköztársaságok önálló államok lettek – KGY) Jelcin alkoholista volt, de azért annyi esze volt, hogy azt mondta nekik, hogy én nem biztos, hogy részt veszek, kivárok. Ugyanakkor nem szólt Gorbacsovnak sem arról, hogy figyelj, mert szervezkednek ellened.
Mihail Gorbacsov felesége, Raisza ravatalánál 1999-ben
Gorbacsov augusztus 14-én elutazott a családjával, feleségével, lányával, unokákkal a Fekete tenger partjára nyaralni. Egy hét múlva a moszkvai puccsisták külön repülővel leküldték a KGB 9. ügyosztályának a vezetőjét, aki Gorbacsov testőrségének is a főnöke is volt. Elfoglalták a nyaralót, lefegyvereztek mindenkit. Gorbacsov és a család egy kis lakosztályban maradt, 3-5 katonával elzárva. A KGB-tiszt és Gorbacsov naponta kétszer, háromszor találkoztak. Két napon keresztül egyezkedtek. Pontosabban kényszeríteni akarták Gorbacsovot, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, miszerint ő beteg, nem tudja ellátni a feladatait, ezért lemond, és átadja a hatalmat a helyettesének, Janajevnek. Gorbacsov erre kikelt magából, hogy hogyan képzelik ezt, rögtön telefonálni akart. De teljesen el volt zárva a külvilágtól. Szerette volna felhívni Genscher barátját Németországból, Bush elnököt, Kremlben az irodáját, de senkit nem tudott. Állandóan nyomás alatt volt. Beszéltem az unokákkal is erről. Kényszeríteni akarták, de Gorbacsov azt mondta, hogy nem. A feleségével, Raiszával megbeszélték, hogy történjen bármi, kivégzik őket, bárhogyan kényszerítik, nem hajlandók engedelmeskedni.
Miért voltak ilyen puhák a puccsisták? Az előző 70 évben ez nem okozott volna gondot. Hruscsovot is eltávolították.
Azért, mert Hruscsov például ebbe belement. Vele megbeszélték, hogy holnaptól adja be a lemondását, ő pedig beadta. Gorbacsov viszont nem adta be. De nem találtak orvost sem, aki hajlandó lett volna azt mondani, hogy Gorbacsov beteg. Ilyet is kerestek.
’91-ben már gyorsabbak voltak a kommunikációs lehetőségek, tehát a puccsisták is tudták, hogy kell adni látszatot a dolognak. Pontosan tudta Janajev is, hogy a nyugati kölcsönök, a nyugati segítség, a nyugati hitel nélkül nem tudnak tovább létezni, úgyhogy nagy hiba lett volna, ha elzárják magukat a világtól.
Közben pedig Moszkvában Jelcin a puccsisták ellen fordult, és a nép is kiment az utcára.
Először a nép fordult ellenük, és részben a katonák is. Jelcin pedig felismerte azt, hogy hova kell állni.
Ezután Gorbacsov is talált magának szövetségeseket a lenti testőrök között, ahogy írja a könyvben.
Igen, volt ott két kis testőr. Az egyikük parancsnokával hosszan beszélgettem, aki elmondta, hogy a kis katona mennyit vívódott, hogy kinek is engedelmeskedjen. Egyrészt ott van a KGB főnöke, a magas rangú tiszt, az is a parancsnoka, másrészt a védett személy, Gorbacsov, aki a haderőnek, mindennek a parancsnoka.
A kiskatonára rárontott a KGB-s parancsnoka azzal, hogy engedj be a Gorbacsovhoz. Gorbacsov életében egyszer adott tűzparancsot, nekik. Azt mondta, ha valaki ide be akar jönni, akkor felhatalmazlak, hogy lőjetek. És a kiskatona ezzel élt volna. A parancsnoka erre nem volt felkészülve, mert a Szovjetunióban nem fordult még elő, hogy a KGB legnagyobb osztálya vezetőjének valaki nemet mondjon. Akkor már Moszkvában sem volt meg a hátországuk. Onnan is azt kérték, hogy gyertek vissza, rosszul állnak a dolgok, Gorbacsov nem akar aláírni, a nép az utcán, Jelcin a tankokon.
Hiába jött ki jól a puccsból Gorbacsov, már csak négy hónapja volt a hatalomból. Be kellett jelentenie, hogy a Szovjetunió felbomlik. Ennek a közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a három legfontosabb tagállam, Oroszország Jelcin vezetésével, Ukrajna és Fehéroroszország azt mondták, hogy ők kiszállnak.
Jelcin volt a fő oka, mert megérezte, hogy itt most neki terem a babér.
Addigra a baltiak, a grúzok, örmények már deklarálták a függetlenséget…
De addigra Gorbacsov ezekkel már megállapodott, hogy lehetne lazább szövetségben, lassabban tovább csinálni a függetlenedést, és az még működhetett is volna. De Jelcin megérezte, hogy itt most cselekedni kell, és cselekedett. Nem csak a tankokra állt föl, hanem politikailag is támadta Gorbacsovot. Olyannyira, hogy amikor Gorbacsov 1991. december 25-én este hétkor a televízióban elmondta a lemondó beszédét, a beszéd alatt Jelcin már kicseréltette a Kremlben a lobogót.
De december 24-én megszűnt a Szovjetunió, nem volt állam, amit Gorbacsov vezessen.
De azt Gorbacsov szüntette meg az ő deklarációjával. Nem volt más lehetősége. De az utat, ami odáig vezetett, Jelcin kövezte ki.
Gorbacsovot nyugaton még most is istenítik, értékelik, mind a közvélemény, mind a politikai elit. Keleten a csatlós államokban elfeledték, Oroszországban pedig sokan a Szovjetunió sírásójának tartják. Mit köszönhetünk neki?
Például azt, hogy Szabad Európa Budapesten működhet. Ide tartozik, hogy az egyik legnagyobb zavaróállomás Kelet-Európában a Felvidéken, Rimaszombat mellett volt. Azt például Gorbacsov szüntette meg. Amikor a Szovjetunió megtámadta Afganisztánt (1979-ben – KGy), akkor a Szabad Európából értesültek, hogy ez a háború kitört. Ő és Sevardnadze nem is tudtak arról, mire készül Brezsnyev.
Mit köszönhetünk neki? Véleményem szerint ő a világtörténelem egyetlen olyan politikusa, aki világméretű változást hozott, de nem erőszakosat, hanem vér nélkülit. Minden elődje véres kezű volt, vért hozott és nem békét. Ha Gorbacsov nem ad szabad kezet Németh Miklósnak 1989 nyarán, hogy kiengedheti a kelet-németeket, amivel gyakorlatilag megindult Kelet-Európa felbomlása is, akkor az se történt volna meg.
Ha abból indulunk ki, hogy a Szovjetunióban Hruscsovon kívül minden pártfőtitkár élete végéig uralkodott, akkor még mindig lehetne Szovjetunió, hiszen Gorbacsov él, még mindig ő lehetne a pártfőtitkár. Még mindig lehetne Varsói Szerződés, Kelet-Európa. Talán nem lenne internet, sem online rádió, sem Facebook. Ezt nem egyetlen tollvonással, hanem egy lépéssorozattal érte el, de végeredményben azt mondta Németh Miklósnak, Honeckernek, hogy a ti dolgotok, mit tesztek.
Beszéltem Castroval, aki elmondta, hogy addig minden nap jöttek a szovjet hajók, aztán nem. Hívta a Gorbacsovot, hogy mi van, miért nem küldtök? Aki azt mondta, nem küld több hajót, mert nincs. Éljetek meg magatoknak, intézzétek a dolgotokat. Ezt mondta mindenkinek. A ti sorsotok a ti dolgotok. Mi kivonjuk a katonáinkat, intézzétek az életeteket.
Miközben az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék idestova
tíz éve a „fékek-ellensúlyok” lebontása, illetőleg Soros György – állítólag nem
létező – hálózatának üldöztetése miatt aggódik, addig a PestiSrácok.hu egy
újabb gyöngyszemre bukkant. Nagyon úgy fest, hogy a magyar Alkotmánybíróságig
érnek a jóságos filantróp csápjai. Sőt, ezek a csápok akár olyan döntésekben is
szerepet játszhatnak, mely beadványok ne kerüljenek az alkotmánybírók elé…
A PestiSrácok.hu államigazgatási forrásból úgy értesült: immár az
Alkotmánybíróság Főtitkárságán dolgozik Sepsi-Keyha Emese liberális adatvédelmi
jogász, aki előzőleg a Soros-féle Magyar Helsinki Bizottság farvizén mozgott.
2016-ban és 2017-ben például társszerzője volt a Helsinki Bizottság
kiadványainak, amelyek a hivatalos személyek által elkövetett bántalmazások
európai összehasonlítását elemezték.
Sepsi-Keyha Emese a Gyurcsány-kormány időszakában több mint öt évig
dolgozott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, ahol
jogszabályelőkészítéssel, ezen belül a jogszabálytervezetek alapjogi szempontú
vizsgálatával foglalkozott, valamint rendszeresen részt vett a rendőrséget és a
büntetés-végrehajtást érintő minisztériumi tervezetek előkészítésében. Ezután
az Európai Unió Bíróságán is megfordult jogász-nyelvészként.
Sepsi-Keyha Emese családi vonalon is kapcsolódik a Soros-poliphoz.
Férje, Sepsi Tibor Lajos ugyanis 2014 óta résztulajdonosa az Átlátszó.hu
Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, és cikkeket is ír a sorosista oldalra. Mint
közismert, az Átlátszó a Soros-birodalom egyik bőkezűen támogatott ékköve. Bár
elvileg sajtótermék, működése inkább egy magánnyomozóirodára emlékeztet, hiszen
például drónokkal figyeltetik Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet. A
Tűzfalcsoport tavaly kiszúrta: Sepsi – Baranyi Krisztina oldalán – részt vett a
Ferencvárosi Polgármesteri Hivatalban a hatalomátadáson, ami jól jelzi
ellenzéki beágyazottságát. Sepsi egy másik cége korábban milliós politikai
megbízást kapott az LMP-től.
Sepsi Tibor Lajos, az Átlátszó.hu társtulajdonosa már a hatalomátvételre
is elkísérte Baranyi Krisztinát (Forrás: Baranyi Krisztina Facebook-oldala)
Visszatérve Sepsi-Keyha Emesére: új munkahelye, az Alkotmánybíróság
Főtitkársága jelentős hatalommal rendelkezik,
hiszen érdemi befolyása van az Ab-ra érkező indítványok, beadványok
elemzésére, sőt azok befogadására is. A hivatalos definíció szerint a
Főtitkárság „elősegíti az Alkotmánybíróság Hivatalának érdemi szakmai
munkáját”, és részt vesz az esetlegesen létrehozott munkacsoportok
tevékenységében is.
A valóságban a Főtitkárság az, amely gondosan „megszűri” a jogkereső,
egyszeri állampolgárok és jogi képviselőik beadványait. Vannak olyan
beadványok, amelyek azért nem kerülhetnek az alkotmánybírák asztalára, mert a
Főtitkárságon szorgos kezek megfelelő jogi magyarázattal (ürüggyel)
„kigyomlálták” azokat. E szorgos kezek egyike tehát a korábban a Magyar
Helsinki Bizottság vidékén mozgó Sepsi-Keyha Emese.
Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a Soros-hálózat létezne,
hiszen okos, komoly ellenzéki politikusok és véleményvezérek többször és igen
határozottan leszögezték: efféle hálózatnak a létezése semmivel sem
bizonyítottabb, mint a szíriuszi Jézus meséje. Vagyis vegyük tudomásul, hogy
Soros-hálózat nincs! Az pedig, hogy Soros (Szeplőtelen) György világjobbító
filantróp több tucat itteni szervezetet pénzel, és egy hangfelvétel tanúsága
szerint kétezer embert mozgat Magyarországon, nem jelent semmit…
Érdekes adalék: az Alkotmánybíróság főtitkárságát 2011 óta vezető
Bitskey Botond Sólyom László egykori államfő hivatalvezető-helyettese volt a
Köztársasági Elnöki Hivatalban 2010-ig. A Sólyom embereként számon tartott
Bitskey az emberi jogi diskurzus klasszikusan libertariánus vonalát képviseli.
A 2000-es évek elején annak a hágai T.M.C. Asser Instituut nevű intézetnek a
posztgraduális képzésein is részt vett, amelynek a nevét időnként
megtalálhatjuk a Soros-féle Open Society Foundations eseményein a
vendégszervezetek között…
Nem véletlen, hogy a jogász társadalom számos közismert tagja úgy véli:
a mai Alkotmánybíróságon a főtitkárság jelenti a Sólyom–Soros-világ utolsó
védőbástyáját, amely „lángként őrzi a nyitott társadalom szabadnak láttatott,
azonban a nemzeti- keresztény ideált foglyul ejteni kívánó emberi jogi
eszményét”. Ennyit tehát az állítólag megszűnt „fékekről és ellensúlyokról”,
valamint az ellenzéki mítoszok szerint Fidesz által „megszállt
Alkotmánybíróságról”…
Az ügyben telefonon kértük az Alkotmánybíróság szóvivőjének
állásfoglalását, amennyiben megkapjuk, természetesen rögtön közzétesszük.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Ab főtitkárságának függetlenségét kritizáló
írásunkkal semmiféle értékítéletet nem kívántunk mondani az egyes
alkotmánybírák tevékenységéről és pártatlanságáról. (A szerkesztőség.)
2020. december 28. – 11:57 (frissítve: 2020. december 28. – 12:47) – NYILAS GERGELY
Nem kell kifizetnie Oroszországnak 57 milliárd dollárt az egykor legnagyobb orosz olajvállalat, a Jukosz megrövidített részvényesei felé – mondta ki az orosz alkotmánybíróság 10 hónappal a Hágai Állandó Választottbíróság döntése után. A Kreml korábban is jelezte, hogy nem tartja illetékesnek a nemzetközi testületet az ítélkezésre, mert Oroszország ugyan aláírta – méghozzá 26 éve – , de nem ratifikálta az Energia Charta Egyezményt, amely szabályozza a szektor külföldi befektetéseinek védelmét is. A múlt heti döntés alapján tehát alkotmánnyal ellentétes lenne, ha Oroszország alávetné magát az ítéletnek – derült ki a RT cikkéből.
A jogalapot a Hágai Állandó Választottbíróság szerint az adta, hogy az orosz alkotmánybíróság 2012-ben hozzájárult, hogy Oroszország alkalmazza az aláírt nem ratifikált Energia Charta Egyezményt – ez akkor Moszkva érdeke volt, mivel életre akarták kelteni az orosz-kazah-belarusz együttműködéssel indult Vámszövetséget (TSZ). A nemzetközi értelmezés szerint ez a döntés a Charta egészére – így a nemzetközi bírósági illetékességre is – vonatkozott, az alkotmánybíróság pénteken publikált döntése szerint azonban arra a 2012-es döntés nem terjedt ki.
Dönteni ilyen ügyekben tehát csak orosz bíróság dönthet, nemzetközi csak akkor, ha ehhez az orosz fél is hozzájárul. A kamatokkal 57 milliárd dollárt a Hágai Állandó Választottbíróság azért szabta ki az orosz államra, mert 2003-tól célirányosan bekebelezte az akkor Mihail Hodorkovszkij vezette Jukoszt, amely egykor az orosz olajtermelés ötödét adta. Az olajvállalat részvényesei pedig ennek a lépésnek a következtében elvesztették befektetéseik értékét. (Hodorkovszkij többek között adócsalásért ezután 10 évet börtönben ült, a vitatható bírósági ítélet nyomán. A ma 57 éves üzletember a demokratikus ellenzék aktív tagja lett, börtönéből rendszeresen politikai leveleket publikált. Néhány hónappal előbb, 2013 decemberében szabadult, Svájcban telepedett le.)
De akkor miért voltak ott az oroszok a bíróságon?
Jogos a kérdés, hogy a jogi illetékesség hiánya miért csak a kedvezőtlen döntés után ötlött fel az orosz kormányban. Valójában Moszka már korábban is vitatta az illetékességet, egy korábbi hágai döntést sikerült is megfellebbezni, ám 2016-ban ismét kimondta a bíróság, hogy a nemzetközi bíróság illetékes az ügyben. A kormány persze megtehette volna, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, ám a hivatalos magyarázat szerint Oroszországban is érvényesül a hatalommegosztás elve, a bíróságok függetlenek, így a kormány nem tehetett mást, minthogy jelen van a perben, amíg az orosz alkotmánybíróság nem dönt. Erre most került sor.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kiadott rendeletével két
hónapra felfüggesztette hivatalából Olekszandr Tupickijt, az alkotmánybíróság
elnökét. Az elnöki iroda közleménye szerint a döntést az államfő azután hozta
meg, hogy a főügyészi hivatal erre vonatkozó kérelmet nyújtott be, és
Zelenszkij ily módon kívánja megszüntetni a keletkezett alkotmányos válságot.
Fegyir Venyiszlavszkij, az államfő képviselője az alkotmánybíróságban a
következőképpen érvelt a döntés mellett: ez nem elbocsátás, nem megszüntetése
Tupickij bírói hatáskörének; ez ideiglenes intézkedés, amelyet Ukrajna
büntetőtörvénykönyvének 154. cikke ír elő.
Az elnök Ukrajna alkotmánya szerint járt el. A 154. cikk szerint
ugyanis az elnök által kinevezett személy az előzetes vizsgálat során
ideiglenesen legfeljebb két hónapos időtartamra felfüggeszthető
– idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az illetékest. Tupickijt tanú
megvesztegetésével és a bíróság félrevezetésével gyanúsítják. 2006 és 2010
között Donyeckben volt bíró, a sajtóban kiszivárgott értesülések szerint ekkor
hozzájárult egy üzem lefoglalásához, és valószínűleg részesedést kapott az ügyletből.
Később az alkotmánybíróság helyettes vezetőjeként rábeszélt egy donyecki
üzletembert, hogy ne tegyen vallomást egy, az energetikai művek körüli
tulajdonjogváltás részleteiről, amelyben szintén szerepet játszott. Hétfőn a
főügyészség hivatalosan is gyanúsítotti értesítést küldött ki Tupickijnak,
miután nem jelent meg az ügyében folyó bírósági meghallgatáson.
