Sereg András
Hosszas vita után utasította vissza az Alkotmánybíróság az Alaptörvény módosításait támadó ellenzéki indítványokat. A döntésekhez sok különvélemény és párhuzamos indokolás is született: az alkotmánybírák között azokban a kérdésekben rajzolódtak ki éles törésvonalak, amelyek az alkotmányozó többség hatalmának korlátairól, az államfő elmozdításáról, a politikai verseny feltételeiről és magának az Alkotmánybíróságnak a szerepéről szólnak. A konkrét döntéshozatal mögött egy jóval összetettebb polémia kezd kibontakozni arról, meddig terjedhet az alkotmányozó hatalom, és hol kezdődnek annak valódi korlátai.
Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság maratoni tanácskozás után, két menetben – augusztus 13-án és 17-én – visszadobta a Fidesz–KDNP parlamenti frakciójának, az Alaptörvény módosítását támadó valamennyi indítványát. Az ellenzéki képviselők közjogi érvénytelenségre hivatkozva kérték a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekvák) államosító rendelkezés, a Sulyok Tamás államfő megbízatását megszüntető szabály, az országgyűlési képviselők választhatóságát érintő időkorlát, valamint az alkotmánybírókra bevezetett 70 éves életkorhatár megsemmisítését.
A négy indítvány élesen megosztotta a 15 fős Alkotmánybíróságot.
A kekvás döntéshez csak két különvélemény készült, az államfő menesztése kapcsán már öt, míg a képviselői és alkotmánybírói időkorlátokat érintő két végzéshez három-három. Mind a négy végzéshez egyedül Polt Péter elnök és Handó Tünde írt különvéleményt. Mellettük tizenkét párhuzamos indokolás is született: a Sulyok-ügyhöz hat, a képviselői és alkotmánybírói időkorlátokhoz három-három.
Mielőtt megvizsgáljuk a többségi véleménytől eltérő állásfoglalásokat, tisztázzuk a két műfaj közötti különbséget:
különvélemény esetén az alkotmánybíró nem ért egyet a döntés (határozat, végzés) rendelkező részével, és azt fejti ki, hogy miért tartja hibásnak a többségi állásfoglalást;
párhuzamos indokolás megfogalmazásakor az alkotmánybíró egyetért a többségi döntéssel, de más jogi indokok alapján jut ugyanarra következtetésre.
Kekva-ügy: formai és/vagy tartalmi vizsgálat
A testület augusztus 13-án aláírt végzésében visszautasította az 52 ellenzéki képviselő indítványát, amely a kekvák államosítását lehetővé tevő Alaptörvény-módosítást támadta.
A döntéshez két alkotmánybíró csatolt különvéleményt. Handó Tünde mint egykori munkaügyi bíró szerint a „tartalmi” vizsgálat és az „eljárási követelmény” vizsgálatának egybeeső voltát jól példázza a keresetlevelek befogadhatóságának bírósági vizsgálata. Annak megállapításához ugyanis, hogy a keresetlevél az eljárási követelményeknek megfelel-e, vizsgálni kell a keresetlevél tartalmát. Amikor a bíróság azt vizsgálja, hogy a keresetlevél megfelel-e az eljárási követelményeknek, akkor szükségszerűen bele kell néznie a keresetlevél tartalmába, mert csak így tudja megállapítani például, hogy: tartalmazza-e a kereseti kérelmet; meg vannak-e jelölve a felek; elő vannak-e adva a kereset alapjául szolgáló tények; meg vannak-e jelölve a bizonyítékok; alkalmas-e arra, hogy az alperes és a bíróság megértse, mit kíván a felperes.
Handó szerint a formai és a tartalmi vizsgálat között az a különbség, hogy a formai vizsgálat során a tartalom meglétét és megfelelőségét, míg az érdemi vizsgálatkor a tartalom igazságát és jogi helytállóságát értékeli a bíróság.
Polt Péter különvéleménye szerint az indítvány nem azt állította, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény módosításait tartalmilag felülvizsgálhatja: előkérdésként azt vetette fel, hogy a támadott rendelkezések alkotmányjogi természetüket tekintve egyáltalán az alkotmányozó hatalom gyakorlásának körébe tartoznak-e. A döntés anélkül állapította meg a hatáskör hiányát, hogy elvégezte volna az előkérdés megválaszolásához szükséges értelmezést. Vagyis az Alkotmánybíróságnak nem azt kellett volna eldöntenie, hogy a támadott rendelkezés tartalmilag felülvizsgálható-e, hanem azt kellett volna értelmeznie, milyen ismérvek alapján minősül valamely rendelkezés az alkotmányozó hatalom gyakorlásának. Csak ezután lehetett volna megalapozottan állást foglalni arról, hogy a hatásköri korlát alkalmazható-e a jelen ügyben.
A Sulyok-ügyhöz talán a legérdekesebb különvéleményt Horváth Attila fűzte, aki arra a következtetésre jutott, hogy az Alaptörvény-módosítást a kihirdetésére visszaható hatállyal meg kellett volna semmisíteni. Az ismert jogtörténész szerint a magyar történelemben sajnálatos módon négy példa is van arra, hogy az államfők eltávolítása a XX. század kritikus pillanataiban sokszor nem a jog által szabályozott felelősségi mechanizmusokon keresztül történt, hanem nyers politikai vagy katonai erő, illetve zsarolás révén:
1919-ben Károlyi Mihály helyére így került Kun Béla;
1944-ben Horthy Miklós így volt kénytelen átadni a hatalmat Szálasi Ferencnek;
1948-ban így ültették Tildy Zoltán helyére Szakasits Árpádot;
1950-ben így tartóztatták le Szakasits Árpádot is.
A történelmi előzményekre tekintettel különösen aggodalomra okot adónak tartotta, hogy a mai modernkori Országgyűlés az Alaptörvény 17. módosításának megszavazásával negligálta a köztársasági elnökre vonatkozó közjogi felelősségi mechanizmus szabályrendszerét. Az alkotmánybíró azt is aggályosnak nevezte, hogy az Országgyűlés úgy választott új köztársasági elnököt, hogy nem várta meg az Alkotmánybíróság e tárgykörben hozott döntését. Horváth ugyanakkor nem vitatta, a parlament kétharmados többségének jogában áll az S) cikk szerint átalakítani a köztársasági elnök közjogi felelősségének feltételrendszerét, a megfosztási eljárást is beleértve. A támadott rendelkezés azonban a hatásköri szabályokat érintetlenül hagyta – folytatta az okfejtést –, így a megfosztás továbbra is az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, az Országgyűlést csak eljáráskezdeményezési hatáskör illeti meg, amely nem azonos a döntési hatáskörrel.
A köztársasági elnök megbízatásának megszüntetése kapcsán különvéleményt írt Polt Péter is, aki az érdemi vizsgálat mellett érvelve kijelentette:
Az Alkotmánybíróság hitelessége végső soron nem abban áll, hogy minden alkotmányos kérdésre kötelező erejű választ tud adni, hanem abban, hogy egyetlen valódi alkotmányos kérdés értelmezését sem hagyja elvégezetlenül.
Horváth különvéleményéhez Handó Tünde és Haszonicsné Ádám Mária csatlakozott, emellett Handó, Haszonicsné és Juhász Miklós egyetértett Polt érvelésével is.
Igazi korlát az alkotmányossági kultúra
A Fidesz–KDNP két másik indítványában (itt és itt) a parlamenti képviselők választhatóságát előíró időkorlátra és a már megválasztott alkotmánybírókra bevezetett életkorhatárra vonatkozó szabályozást támadta meg. Ezekben az ügyekben is a Handó, Horváth, Polt hármas élt a különvélemény jogával. Emellett több érdekes párhuzamos indokolás is kiegészítette az Alkotmánybíróság véleményét.
Hörcherné Marosi Ildikó fontosnak érezte annak hangsúlyozását, hogy az alkotmányozó többség korlátjának az Alkotmánybíróság döntései, a nemzetközi jog, a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályai csupán biztosítékai; az igazi korlátot önmagában az alkotmányos kultúra jelenti. Szerinte akkor mondhatjuk el, hogy „rendszert váltottunk”, ha az alkotmányos kultúra meggyökeresedett hazánkban.
Schanda Balázs párhuzamos indokolásában – az alkotmánybírók nagy részének dilemmáját is megfogalmazva – kifejtette:
A parlamenti mandátum tekintetében a passzív választójog jelentős korlátozása a demokratikus jogrendszerekben szokatlan, súlyos alapjogkorlátozás, mely adott esetben nem pusztán eltérő mértékben érinti a demokrácia lényegéhez tartozó politikai verseny feltételeit, hanem jelen viszonyok között a politikai paletta egyik oldalát súlyosan érinti, míg a másikat egyáltalán nem. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság az Alaptörvény eljárási szabályoknak megfelelően megalkotott rendelkezéseit nem vizsgálhatja, így az adott indítványi elem tekintetében csak visszautasító döntést hozhatott.
Mi a döntés következménye?
Hack Péter jogászprofesszor az Inforádióban elmondta, hogy a döntésnek az a következménye – és ezt most megerősítette az Alkotmánybíróság –, hogy ha bármilyen előírás szabályos eljárásban kerül az Alaptörvénybe, akkor nemzeti szinten az alkotmányozó többség hatalmának nincsen korlátja, legfeljebb a luxembourgi Európai Unió Bírósága vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága dönthet eltérően. „Az Alkotmánybíróság vagy akár a Kúria azonban nincs abban a helyzetben, hogy mint nemzeti jogalkalmazó szerv felülbírálhatná az alkotmányba került rendelkezéseket” – állította a jogtudós.
https://index.hu/belfold/2026/08/21/alkotmanybirosag-alaptorveny-modositas-fidesz-kdnp-polt-peter-hando-tunde-horvath-attila-alkotmanyozo-hatalom/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése