László Ágnes exkluzív interjúja Németh Miklóssal, Magyarország egykori miniszterelnökével. Az interjú 2020. január 17-én, 24-én és 31-én készült az Értékteremtők 2020 című kötetbe, amely a koronavírus áldozata lett, és nem jelenik meg. A 24.hu most két részletben közli az írást.
Most, amikor készültem erre a beszélgetésre, fogalmazódott meg bennem, hogy a történelem mindig kitermel olyan személyiségeket, akik egy bizonyos korszak meghatározó alakjai lesznek. Az életpályáját ismerve úgy gondolom, hogy ön is egy ilyen kiválasztott személy, mégpedig azáltal, hogy Magyarország miniszterelnökeként 1989-ben levezényelt egy olyan rendszerváltást, ami vér nélkül zajlott le. Milyen adottságai voltak, vannak ahhoz, hogy ezt meg tudta tenni?
Két vagy talán még több síkon is érdemes ezt a kérdést közelíteni. Az egyik a személyes oldala, majd erről később mondanék pár szót, a másik az adott társadalmi, politikai légkör, rendszer, közeg, amiben ez az ország a nyolcvanas évek közepén leledzett. Ezt tartom előbbre valónak, ezt a környezetet, hiszen hozzám hasonló felkészültségű közgazdász, energiával teli fiatal szakember nagyon sok volt. Az a környezet, amiben a nyolcvanas években van Magyarország, 1947-től nézve egy folyamat végeredménye. Sok mindent átélt ország, sok csalódás, kiábrándultság, kilátástalanság jellemzi, és ha dátumokhoz kell kötni, akkor meghatározó eseményláncokra fűzhető fel ez az állapot. 1947 után, amikor egypártrendszerré alakul a II. világháború után kibontakozó éppen sarjadó demokrácia és a még polgárosodó Magyarország nagyon hamar szembetalálja magát a sztálini, a marxizmusból a legrosszabb oldalát mutató, zsarnoki jegyeket magán viselő gyakorlattal. Nem véletlen, hogy a Kelet-Közép-Európa történelmével foglalkozó emberek Rákosit és csapatát Jóska bácsi legjobb, leghűségesebb tanítványaiként jellemezték, túl akartak tenni még Sztálinon is, hogy elnyerjék a moszkvai főnökségnek, magának Sztálinnak a támogatását. Ez a zsarnoki magatartás az, amit gyerekként már fel tudok fogni.
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
Az ötvenes évek második felében?
Nem, még az elsőben.
Ha becsukom a szemem, látom a füstgomolyagot, a nádtetős házunkat meggyulladni és leégni. És nagyon jól emlékszem azokra az eseményekre, amelyekkel megmérgezték a lelkeket és tönkretették a becsületes dolgozó emberek életét, a parasztságot.
Monokon vagyunk. Anyai nagyapám sváb származású ember, hároméves elmúltam, amikor ő hazakerül a málenkij robotról elhíresült szovjet akciósorozat áldozataként a faluba. Az összes sváb hangzású nevű családot 1944 októberében, amikor a front elérte a mi falunkat is, az egyik hajnalban összeszedték, összeterelték, és köztük volt az akkor még lány édesanyám, mert elmúlt tizennyolc éves. Őt is a szerencsi vasútállomáson vagonírozták be a körülbelül huszonhét-harminc ilyen német-sváb hangzású nevű emberrel együtt. Nagyapám ezermester és csizmadiamester volt, és mint ilyen, ebben a nagyon-nagyon szegény faluban a jobb sorúak közé tartozott. Ez megmutatkozott például édesanyám ruházkodásában, mert neki volt báránybéléses bekecse, csizmája, és gyakorlatilag ez mentette meg az életét. Egyébként mind a két nagyapám Ungváron és Munkácson szolgált még az első világháborúban, és pontosan tudták, ha a Szovjetunióba viszik ezt a transzportot, akkor Ungvár és Munkács között a vasútnak egy bizonyos pontján – mivel olyan szögben törik meg a sínpár – tizenöt–húsz kilométeres sebességre le kell lassulnia. És amikor odaértek, a nagyapám, noha egyetlen szót sem beszélt oroszul, de jelbeszéddel elérte, hogy a vagonban őrt álló két szovjet katona, a báránybéléses csizma, bekecs meg kasmír vállkendőért cserébe félrefordultak, amíg a vonat lelassulásának pillanatában édesanyámat a nagyapám kilökte a vagonból. Valójában az anyai nagyapám, Stajz István józanságának, helyzetfelismerő készségének köszönhetem, hogy itt ülök és beszélgetünk. Ő pontosan látta, hogy mi várhat rájuk.
A 27–30 elhurcolt emberből hárman tértek haza. A többieket nagyapám mind eltemette odakint, és nem valószínű, hogy édesanyám túlélte volna ezt az utat. A nagyapám is csak azért, mert a táborparancsnok hamar rájött, hogy nagyapámat nem a bányában kell dolgoztatni, hiszen csizmára, cipőre a táborparancsnoktól kezdve az őrző kiskatonáig mindenkinek szüksége volt, úgyhogy nagyapám robotolt, de a szakmájában robotolt, és ezért ő ilyen központi figurája lett a faluból elcipelt embereknek. Erről sokat mesélt nekem.
HIRDETÉS
Foltos gatyában nem mehet a gyerek Pestre
Sok időt töltött vele?
1968-ban halt meg. Nagyon sokszor kapálgattam vele a szőlőjében, és mostam a hátát a meleg nyári poros napok után. Szerettem a felnőttek között lekuporodni és hallgatni a meséiket, a történeteiket, és szívesen faggattam mind a két nagyapámat. Amikor a nagyapám visszatért, kiváltotta az ipart, de rendszeresen kellett úgynevezett fejtágítóra járnia a községházára. A faluban ekkor 3600 ember lakott, önálló párttitkára volt, és az ötvenes évek legelején már megalakították a Kossuth Lajosról elnevezett téeszt, ahová, hogy úgy mondjam, a falu selejtjét tudták beverbuválni. Az a huszonvalahány fős cigány társaság, akik nagyon beilleszkedve éltek közöttünk, azok sem voltak hajlandók belépni. A téesz meg úgy működött, hogy jöttek és elkérték édesapámtól meg a nagyapámtól a vetőgépet, mert nekik az sem volt. Megtehették volna, hogy nem adják oda, de utána jött volna a retorzió. Anyai nagyapám nagyon bölcs emberként igazodott a helyzethez, mert a bőrt, amiből a cipőcskék, csizmácskák készültek, meg a faszeg, meg a hozzá tartozó szerszámok beszerzése a párttitkártól és az elöljáróságtól függött.
Viszont, amikor hazajött a fejtágítókról mindig beszámolt a műhelyében a szomszédoknak, rokonoknak, arról, hogy mit hallott. Abban az időben három néprádió volt a faluban: az egyik az esperes úrnál, a másik a postamesteréknél, a harmadik nagyapámnál, egy kis fadoboz, de volt rajta rövidhullám. Lehet, hogy a párttitkárnak is volt, de erről mi nem tudtunk. A nagyapám ezeken a beszélgetéseken az ajtófélfának támaszkodva állt, és elmondta, hogy mivel hülyítették őket.
Ebből aztán mindig vita keletkezett, és érdekes volt látni-hallani az emberek bölcsességét, élettapasztalatát és realitásérzékét. Most pár évet ugrok. 1956 és az ötvenhatos forradalom eseményei következtek, és akkor nekem minden este ott kellett lennem a műhelyben, mert fiatal gyerekként, még a vékonyka ujjaim finomhangolásra voltak alkalmasak azért, hogy ha a zavarás megindul, próbáljak korrigálni. De nagyon mélyen él bennem ezeknek az estéknek a hangulata.
HIRDETÉS
Ez önöknél történt?
Nem, a nagyapámnál. Ma is a fülemben csengenek azok a mondatok, amelyeket ott, a bölcs, egyszerű parasztemberektől hallottam
Ezek csak dumálnak! Azt mondják, tartsunk ki, mert majd az amerikaiak segítenek! Majd hülye lesz Eisenhower meg a többiek, ez csak duma.
Hihetetlen egyszerű emberek mondták, soknak még a négy elemije sem volt meg, mégis az ösztöneik, az élettapasztalatuk eligazította őket, és irányt mutatott nekik. A vallásosabbak azt mondták: nekünk ezt a sorsot szánta a jóisten, büntet bennünket, ki meg másként fogalmazott, de egyet tudtak, hogy nekünk a családot, a magunk életét kell rendezni. Nincs mese, lehet ugrálni, de élni kell. Történt, hogy a monoki általános iskola negyedik osztályos tanulójaként megnyertem a járási irodalmi, versmondó versenyt, és az igazgató bácsi jött el hozzánk a nagy hírrel, hogy az országos úttörő-találkozóra engem jelöltek ki. Az édesapám közölte: az én fiam nem megy az országos úttörő-találkozóra. Még csak az kellene, hogy egy rendes, becsületes, hithű katolikus család gyermeke oda menjen. Stajz nagyapám időben toppant be, és arra kérte az apámat, hogy gondolja ezt meg, van még rá egy-két napja. Így a fejem fölött született meg a végső döntés. Összegyűlt a családi, rokoni kör a műhelyben, ahol a nagyapám szájából mindig kilógtak a faszegek, hiszen ő akkor is dolgozott, miközben a povedálás folyt, így nevezték Monokon a politikai beszélgetést, majd levette a szemüvegét, a kalapáccsal rácsapott egy nagyot a bőrre, és így szólt apámhoz: Na, akkor hadd mondjak valamit, Andriskám. És összefoglalta az ő lágerbeli életét, emlékeztette édesapámat, hogy ő miért nem lehetett jelen 1946-ban édesanyám és édesapám esküvőjén, majd így folytatta: Örülök, hogy itthon vagyok, örülök, hogy élek, és amíg mi élünk ez így marad. És neked nincs jogod a gyerek életét már most ilyen fiatalon tönkretenni. Úgyhogy Miklós megy. Emlékszem a szorongásra, az izgalomra, ahogyan kevéske pénzzel tizenegy évesen elindítottak Budapestre és arra a Százados úti lakásra, ahol elszállásoltak bennünket három vagy négy napra. Na de milyen cirkusz volt otthon a csomagolás előtt. Foltos gatyában nem mehet a gyerek Pestre, mondta édesanyám, és levágtak két tyúkot vagy csirkét, meg hozzátettek tojást, tejfölt, vajat, és édesanyám a batyuval a hátán a busszal, ami akkor naponta csak egyszer járt, bement a szerencsi piacra, és egy új, fekete klottgatyát hozott nekem. Az, hogy fogkefe is van a világon, Monokon ismeretlen fogalom volt. Csak középiskolás koromban szerezték be nekem, amikor megjött a kollégiumból a lista, hogy mit kell oda vinni. Mi gazdálkodó emberek voltunk, a nagyapám úgynevezett iparos, és hát enni meg élni kellett, miközben a legkeményebb beszolgáltatás folyt. Rengeteg tyúkunk, disznónk volt, neveltünk mindent, de az asztalra egy héten csak egyszer került hús. Az is zömében füstölt. Szegénység volt, és titokban „feketevágtunk”. Taknyos gyerekként nem láttam a hajnali akciókat, és nem tudtam hogyan kell hajnalban egy borjút úgy levágni, hogy ne legyen hangja, mit kell egy disznóval csinálni, hogy ne üvöltse tele a fél falut, és csak a nyári hónapokban ettünk vasárnaponként csirkéből készült ételeket.
HIRDETÉS
Németh András, Németh Miklós apja földet mér. Fotó: Szalay Zoltán
Gondolom ezt nem csak önök csinálták.
Mindenki, de azért mindenki félt mindenkitől. Anyai ágon a dédijeim nagyon hosszú kort éltek meg, kilencven fölött haláloztak el. Stajz nagyapám édesanyja elkezdett svábul gajdolni velem, hogy tanuljak, de a nagyapám megtiltotta, mert attól félt, hogy feljelentés érkezik, hogy ezek németül vagy svábul beszélnek otthon. Ne felejtsük el, hogy Hitlernek Franciaországban és Magyarországon volt a legkönnyebb dolga, mert mi egy ilyen feljelentő nemzet vagyunk.
Szerintem ez ma is így van.
Szeretünk gazsulálni a hatalomnak, és szeretünk a jó oldalról a hatalomhoz dörgölőzni, úgyhogy a nagyapám ezt a tiltást is bölcsen tette. Én sajnálom, hogy így történt, mert a dédik persze egymás között svábul beszéltek. Aztán jött 1953 és Nagy Imre. És ezek az egyszerű emberek húzták a fogukat, jó, jó, hát jobb, mint ez a …, és akkor mondták a cifrábbnál cifrább jelzőket Rákosira. Örültek is meg nem is. És elérkeztünk ebben a történelmi folyamatban 1956-hoz. A tornácos, hosszú parasztházban heten laktunk egy szobában. Három generáció. Nagyszülők, szülők, gyerekek, 1956-ban Marika, a húgom, a harmadik gyerek, éppen csak két–három hónapos volt. Édesanyám, édesapám egy ágyban, én nagyapámmal egy dikón (alacsony lábú, egyszerű heverő, a szerk.), lábtól ellentétesen, az öcsém a nagymamával. Édesanyám lába kilógott a dunna alól, és ha Marika felsírt a bölcsőben, így ringatta. A házban volt tisztaszoba, nappali, de nem tudtunk, csak egy szobát fűteni. 1956-ról három dolog él élesen bennem.
Az egyik. Láttam, hogy édesapám már harmadszor, negyedszer szalad ki a budira, ami ház végén állt. Mi van Andris – kérdezte tőle nagyapa. Hát, itt megint háború lesz, megint be kell vonulni, és itt kell hagyni a családot. Most született a harmadik gyerekem, és megint menni kell majd öldökölni – válaszolta édesapám. Ő azon kevesek egyike volt, aki a Don-kanyart végigjárva, Lübeck alatt esett fogságba, ott lett számára vége a háborúnak. 1946 nyarán, kora őszén gyalog, szekérrel érkezett haza, és félt a várható jövőtől.
A másik. Gyerekekként gyakran felmásztunk a templomtoronyba harangozni, és 1956-ban onnan néztük a felvonulást, ami az iskolától a községházáig tartott. Hatalmas zászlókkal vonultak az emberek Kossuth Lajos szülőházához. Az emlékmúzeum melletti második házban lakott Kovács István, a párttitkár, akinek a három fia velünk járt az általános iskolába. November elején járunk. Már kiforrt vagy forrásban volt a murci, az emberek trágyát hordtak a mezőre, kinek mekkora földje volt, úgyhogy dalolták a Kossuth-nótát és egyszer csak megálltak a párttitkár háza előtt. Volt, akinek vasvilla volt a kezében, volt, akinek sarló meg mit tudom én, micsoda. Három kovácsműhely volt a faluban, az egyik kovácsnak, Bihon Gyula bácsinak, akinek akkora keze volt, mint a kenyérsütő lapát, megkopogtatta a párttitkár ablakát, és azt kiáltotta: Gyere ki! Kijött. Letérdepeltették, és mi gyerekekként is feszülten figyeltük, hogy mi fog történni? Lincselés lesz? Gyula bácsi megkérdezte: Tudod-e a miatyánkot? Tudta. Kovács párttitkár hibátlanul elmondta. Na jó – szólt neki Gyula bácsi és ezzel az emberek elvonultak. Következményei persze lettek, mert Zsuffa Tibor bácsit, a magyar-történelem tanáromat, iskolaigazgató-helyettest, a Kossuth múzeum gondnokát jó pár évre eltiltották a tanítástól, mert ő volt a főszervező.
HIRDETÉS
Más, különösebb atrocitás nem történt?
Nem. Csak Tibi bácsit sajnáltuk, mert nagyon jó tanár volt, szerettük, tiszteltük, és ő is bennünket. Valahogy azt merem mondani, hogy mi voltunk talán az utolsó generáció, akik még megkaptuk az úgynevezett szolgáló, igen felkészült, több tárgyat magas szinten a nebulóknak átadni képes tanárok hadát. Ez persze többek között azért is történhetett, mert a Rákosi-rendszer felszámolta az apácarendeket – engem is tanított két volt apáca –, és Zsuffa Tibor bácsi is református pap volt korábban, így lett tanár. De ugyanezt mondhatom a miskolci középiskolára is.
Az volt a motiváció, hogy én ebből kitörök
Mikor került oda?
1962-ben, és az akkori tanári garnitúra még tudott tanítani, nevelni, közösséget működtetni, kovácsolni, fegyelmezni, vagyis az életre felkészíteni a nebulókat. Azt, hogy miként kell egy kétszer negyvenöt vagy ötvenperces előadást lejegyzetelni, azt a középiskolából hoztam az egyetemre. Az osztályfőnökünk, dr. Deák Gábor, aki szintén egy erdélyi kiugrott református pap volt, hosszú évtizedekig a miskolci presbitérium vezetője, úgy tartott történelemórát meg irodalomórát a padsorok között sétálva, hogy nekünk közben le kellett írni, mi ragadott meg bennünket az elhangzottakból. Figyelte, hogy írunk-e, és fel is olvastatta azt, amit leírtunk. Észrevétlenül tanított meg bennünket jegyzetelni, és a harmadik-negyedik évben a könyvtárat használni. Két vagy három éve temettük, 96 éves korában halt meg.
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
Kollégiumban lakott Miskolcon?
Igen, és örökké hálás leszek a monoki és a miskolci tanáraimnak. Miskolcon, a közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatán az osztályfőnökünk magyart és történelmet tanított, harmadikban-negyedikben pedig már olyan feladatokat adott, hogy menjünk el a miskolci könyvtárba, és a Pesti Hírlap megadott lapszámaiban olvassuk és értelmezzük Ady Endre, Babits Mihály, Szabó Dezső és mások írásait.
Ha már Adyt említettem, elmondok egy történetet. Amikor az órán elhangzott ez a feladat, az egyik kislány azt találta mondania a padtársának, hogy: „Most mehetünk ezt a vérbajost feldolgozni.” Deák Gabi bácsi, az osztályfőnök meghallotta, és a hajánál fogva kiemelte a padból a kislányt. „Hol hallottad ezt, és kiről beszélsz te?” – kérdezte. A vérbaj mellett egyébként még a zsidó bérenc is elhangzott a kislány szájából. Nem tehetett róla, ezt hallotta otthon. De Gabi bácsi lecsapott rá, és rendesen helyre tette.
Mellesleg én is azt hallottam Monokon, hogy „ez a vérbajos zsidó bérenc nem költő”. A költő nekik mást jelentett. Petőfi Sándor igen, Ady Endre nem. Még Arany János talán. De hát ez volt a levegőben. Aztán jött Nagy Imre, 1956 és a sikertelenség. Majd megszüntették az egyéni gazdálkodást a mezőgazdaságban. Téesz-tagok lettek a szülők, valami fejlődés eljutott az iparosodásból, már több buszjárat is indult naponta Szerencsre nem csak hetente egyszer. Valami megmozdult, petróleumlámpa helyett bevezették a villanyt. Na, nem egyszerre, hanem fokozatosan. Én még az általános iskola jó részében petróleumlámpa mellett tanultam. Ezek a felnőtté válásom meghatározó élményei, amelyek mélyen belém ivódtak.
Így akár ellenzéki is lehetett volna kapásból, hiszen végigélt egy olyan nyomorúságot, amely a szocializmus jegyében alakult ki.
Igen ám, csakhogy két–három év botladozás után, a hatvanas években jobb élete lett az édesanyámnak, a családnak, lassan mind a három gyereknek tudtak ruhát venni. Szegény öcsém állandóan azt kérdezte: „Mi vagyok én, ócskapiac, hogy mindig a Miklós levetett ruháit kapom meg?” Már tudtak félretenni. A sárga földdel tapasztott, döngölt föld helyett padló lett, aztán fürdőszoba és a vizet is bevezették. Ez pedig nem elnyomorodást jelentett, hanem fejlődést. Azt, hogy könnyebb lett az életünk. Tehát kapásból nem lehettem ellenzéki, sőt, ha én nem ezt élem meg, akkor nem biztos, hogy eljutok bárhova.
Minek volt ez köszönhető, a tanárainak?
Nekik is és a kemény munkának. Nálam az volt a motiváció, hogy én ebből kitörök.
Mikor határozta ezt el?
Gyerekkoromban. Először pap akartam lenni, aztán a papokból kiábrándultam, de tudtam, hogy az egyetlen kitörési mód a tanulás. Persze nagyon szerettem pingpongozni és futballozni, mindkettőt űztem is a miskolci középiskolában. Annyira, hogy bejöttek az első közepes osztályzatok. Akkor Deák Gabi bácsi, az osztályfőnök behívatott és azt mondta: „Láttam, vesztettél, de így is második vagy a megyei ifjúsági pingpongbajnokságon. Azt is tudom, hogy a miskolci vasútba jársz futballozni, és ott is jól álltok a megyei listán. Ez jó, de mit gondolsz, miért küldtek ide a szüleid? Lehetsz sportoló, és akkor semmit se szólok a hármas osztályzatokért.” Megértettem, és abbahagytam az aktív sportot. Tartoztam ennyivel a szüleimnek.
Azt mondja, papnak készült, de csalódott a papokban, és más utat választott. Miért és miben csalódott?
Kicsit távolabbról kezdem a választ. Édesapám egyedüli maradt a négy testvérből. Azért lettem Miklós, mert a nagyapám elsőszülött gyereke Miklós volt, és csecsemőként halt meg az akkori körülmények miatt. A második Boriska, ő is meghalt, aztán jött édesapám, és utána Margit, aki apáca lett, és apácaként halt meg, amikor a kőszegi kórházat találat érte. Ott van eltemetve a kőszegi temetőben. Párszor meglátogattam, mert édesapám, édesanyám nem jutottak el oda. Lefényképeztem a sírját, elvittem nekik a fotót. A sír nemcsak az övé. Legalább húszan, harmincan vannak a táblára vésve egy szép kis kertben, tujafákkal körbevett emlékhelyen. A nagyanyámnak köszönhetően az ötvenes évek kegyetlen világában télen-nyáron ott voltam a hajnali misén, ministráltam, és tetszett mindaz, ami a templomban történt. Gondolom, hogy hibásan, de latinul fújtam a liturgiát. Mert akkor még latin nyelven miséztek, a szertartások is latinul hangzottak el. Nagyon tetszett, hogy tömve volt emberekkel a templom, ahogyan a szószékről beszélt az esperes úr vagy a káplán.
Német Miklós az édesanyjával és édesapjával a monoki házban. A mellette lévő fotón édesanyja, Margit néni. Fotó: Szalay Zoltán
Aztán pedig jöttek a csalódások. Az egyik vasárnap Kallós esperes úr azzal kezdte a mondandóját – ma is a fülemben csengenek a szavai –, hogy mielőtt a misét megkezdi, be kell jelentenie: egy életerős, fiatal tölgyfa a mi erdőnkből kidőlt, mert gyökerestől kitépte a vihar. Ilyen jelképes szavakkal adta a hívek tudtára, hogy az egyik káplán egy menyecskével megszökött Monokról. Ez aztán óriási vitákat váltott ki a családi ebédlőasztalnál, és gyanút fogtam. Hogy van ez? Egy felkent, felszentelt pap csak úgy fogja magát, és a világi hívságokat választja?
Az édesapám a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete), aztán pedig a Kisgazdapárt ifjúsági tagozatának vezetője volt a faluban. Mindaddig, amíg a világéletében rá jellemző igazságszeretete, szociális érzékenysége miatt fel nem mentették, majd ki nem zárták a pártból. De a hite meg a valláshoz való viszonya változatlan maradt. Hosszú évtizedekig az egyháztanács elnöke volt, és aktívan részt vett az egyház társadalmi-szociális életében. Fiatalkorában Monokon szolgált Ézsöl Tivadar nevű káplán, akit aztán a Rákosi-időkben áthelyeztek Rátkára – ez egy sváb falu, nem messze Monoktól –, és édesapám annyira jó viszonyban állt ezzel a pappal, hogy vasárnaponként a legnagyobb hóban is átgyalogolt a pár száz méter magas dombocskákon hozzá. Egyszer a vasárnapi ebédnél arra figyeltem fel, óriási vita alakult ki a nagyapám és édesapám között, aki elmondta, hogy ez a rátki pap nagy összeget kért kölcsön tőlünk. Tőlünk, akik nyomorogtunk, de az édesapám hajlandó volt egy bikaborjút eladni, hogy Ézsöl Tivadar kérésének eleget tegyen. Telt, múlt az idő, lejárt a határidő, nem adta meg. Nagyapám nyüstölte, hogy hol a pénz, és egyszer csak jött a hír, hogy Ézsöl Tivadar szintén egy menyecskével lelépett, és a helyiek úgy tudják, hogy már Ausztriában vannak. Úgyhogy a kis pénzecskénk meg a vagyonkánk odalett. Folytathatnám a sort.
Felfogtam, hogy milyen, amikor ütközik a meghirdetett érték és a valóság. Közben idősebb lettem, kamaszodtam, tetszettek a lányok a középiskolában, és úgy döntöttem, hogy nem ezt a pályát választom. Más szeretnék lenni.
Nem bánta meg, hogy így döntött?
Nem. Noha a pályát nem én választottam, hanem a szüleim. Az anyai és az apai nagyapámnak is itt-ott voltak darabka szőlői, és velük jártam a szőlőbe, velük ismerkedtem meg a szőlészettel, a szüret boldogságával meg a borkészítéssel. Az egyik legjobb barátom Tokajba ment a szőlészeti szakközépiskolába, a másik Abaújszántóra. Én is az szerettem volna lenni, de akkor már túl voltunk a téeszesítés évein, és édesapám megkérdezte: Agronómus akarsz lenni? Ezzel a sok – és kimondta, hogy kivel – akarsz küszködni? No, nem. Így lett a közgazdasági technikum, mert a faluból volt már egy fiú, aki oda járt, és az nadrágos állást jelentett. Így kerültem oda.
Szóval ki akart törni?
Igen, mindenképpen. Azt szoktam mondani: próbálja ki egyszer valaki, gyerekként mit jelent az, hogy a végeláthatatlan kukoricatáblában, mondjuk tizenkét sorban, nyolcszáz méter hosszan, minden második sorban a kukorica közé babot kell vetni, majd kapálni. A legnagyobb kánikulában kézzel és hétrét görnyedve.
Csúszol-mászol a poros földön, és nem harminc fok van a kukoricatáblában, hanem negyven. Víz sincs, vagy ha van, már régen felmelegedett. Levetkőzöl félmeztelenre, a por rád száll, jönnek rád a legyek meg a dongók, és még a karodat is felszeleteli a kukoricaszár éles széle. Nem egyszer sírva, zokogva fejeztük be az öcsémmel, de előttünk lebegett a cél.
A babot ki kellett az udvaron csépelni, azt is össze kellett szedni, ott is repült a babszem, azt is össze kellett szedni. Még a kipergett babszemeket is külön szedtük egy kis zacskóba, mert az volt az ígéret, hogy ha szorgosak vagyunk, meglesz a jutalmunk. Így lett az első Csepel kerékpárunk közösen az öcsémmel. Na, de nem egyedül voltam ebben a helyzetben, hanem rengetegen. Így, nem véletlen, hogy abból a negyvenvalahány fős általános iskolás osztályból tizenheten főiskolát és egyetemet végeztünk. Mindenki ki akart törni, és a kitörésnek egyetlen módja volt, a tanulás.
A tervhivatalban már akkor sem hülyegyerekek ültek
Felkerült Budapestre, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. Milyen körbe került, kik lettek a tanárai, az oktatói?
Az egyetemre már felvértezve kerültem. Az utánam lévő évfolyamok is sokszorosították az általam jegyzetelt előadásokat. Tanársegéd koromban láttam, hogy a diákok az én jegyzetem lemásolt példányaiból készültek fel a vizsgákra. Ilyen szempontból érdekes állóvízként éltem meg az első néhány évet. 1966-ban – még az új mechanizmus előtt – kezdtem az egyetemet, és az első két évben ez még érződött az egyetemi légkörön. Keményvonalas gárda oktatta a diákokat. A kapitalizmus politikai gazdaságtanát még csak-csak korszerűen tanultuk, mert Bertóti László és Erdős Tibor, aki később akadémikus lesz, adták elő. Amikor a szocializmus politikai gazdaságtana kerül terítékre, akkor olyanok jöttek, mint például Berei Andor, aki megsárgult papírról, hatdioptriás szemüvegen át olvasta fel nekünk a szentenciát. Szenvedtem a jegyzetelésnél. A rektor pedig Pach Zsiga bácsi, egy elismert történész volt. Aztán egy hatalmas robbanás: jött a 1968-as új gazdasági mechanizmus. Szabó Kálmán személyében új rektort kapunk. Még nem sejtettük, hogy ő lesz, aki felkavarja az állóvizet és ragyogó változásokba kezd. A politikai hátszelet Nyers Rezső jelenti, hiszen Szabó Kálmán a mechanizmust előkészítő, összefoglaló bizottság tagja volt, és Nyersnek dolgozott. 1968-at írtunk, és elérte, hogy néhány szakon a félév elején egy hónapig idegen nyelven oktassanak. Franciaországból, Németországból, Angliából, Amerikából jöttek az anyanyelvi professzorok a közgázra. Megsüvegeltük érte, és irigykedve néztük azokat, akik bekerültek ebbe a körbe. Az én szakomon, a népgazdaság-tervezésen nem volt ilyen hallgató, de ösztönzően hatott ránk, és akkor kezdtem el angolul tanulni. Az oroszom egész jó lett addigra.
Azt is elérte, hogy Ford- és Rockefeller-ösztöndíjakat kaphattak tanársegédek. Nem sokan, de évente néhányan. A közgazdász hallgatóknak volt egy nemzetközi szervezete, de ahhoz, hogy a közgazdasági egyetem hallgatói tagok lehessenek ott, devizára volt szükség. Szabó Kálmán azt is kijárta, és ebből adódóan 1969-től tízen, és nem csak tanársegédek, hanem mi, diákok is élhettünk azzal a lehetőséggel, hogy nyári gyakorlatra utazhassunk a nyugati országokba. Ráadásul úgy, hogy magunk közül demokratikusan választottuk ki azokat, akiket erre érdemesnek tartottunk.
Én Finnországba kerültem, de volt, aki Nyugat-Németországba, Nagy-Britanniába, Franciaországba és így tovább.
Akkor már beszélt angolul?
Már makogtam valamit, de azért mentem egy hónapra Finnországba egy kereskedelmi bank orosz szekciójához, mert ott főleg orosz dokumentumokat kellett kezelni. Ekkor, 1970-ben, huszonegy évesen ültem először repülőgépen. Szabó Kálmán legnagyobb újítása azonban az volt, hogy a három karról egy-egy diákot beválasztottak az egyetemi tanácsba, hogy ott az egyetemisták érdekeit képviseljék. És ez a választás a világ legdemokratikusabb módján zajlott le. Nyílt szavazással, heves programbeszédek megvitatása után. Óriási megtiszteltetés és felelősség volt egyetemistaként, teljes jogú szavazati joggal bent ülni az egyetemi tanácsban.
Milyen pályát képzelt el magának az egyetemen?
Nekem ma is a szívem csücske az oktatás, a tanári pálya. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a szemináriumaim hamar híressé váltak, mert nem lediktáltam a tananyagot, hanem egyenlő partnernek tekintettem a diákokat, és kifejezetten élveztem, ha valaki egyoldalú állásponttal állt elő, mert akkor fel tudtam tüzelni a többieket. Ezek nagyon aktív szemináriumok lettek, amelyeknek a híre az ELTE-re is eljutott, ahol felkértek, hogy történész hallgatóknak tartsak előadásokat politikai gazdaságtanról. Úgy vállaltam el, hogy közöltem: a politikai gazdaságtan könyvet senki se nyissa ki, mert én csak a közgazdaságtan és a gazdaságpolitika kérdéseiről vagyok hajlandó beszélni. Ott is végzett egy híres diákom, Rainer M. János, aki egy interjúban megemlítette, hogy egy életre szóló meghatározó élménye volt az a két év, amíg ők a szemináriumomra jártak. Úgy képzeltem el, hogy majd tanítani fogok, és gyakornokként bent is maradtam az egyetemen.
Ma is őrzöm a kis perforált cetlit, az első fizetésem céduláját az ezerötven forintról. Hat hónap után tanársegédként véglegesítettek, majd adjunktus lettem, és 1977-ben, amikor megszületett Bálint, a kisebbik fiúnk, olyan ajánlatot kaptam, amit nem utasíthattam vissza. Akkor ezernyolcszáz forint volt a fizetésem, Erzsi, a feleségem szülési szabadságon volt, és nem tudtunk kijönni a pénzből.
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
A tervhivatalon belül működött a Tervgazdasági Kutató Intézet, ahol több mint duplájára nőtt a fizetésem, és olyan kutatási területre mentem, ami tetszett, ráadásul egy ideig visszajárhattam az egyetemre oktatni, és az ELTE-s állást is folytathattam. Akkor már nem a Ráday utcai kollégiumban laktunk, hanem Rákosszentmihályon, egy panelház földszintjén, egy ötvenhat négyzetméteres lakásban. Aztán lehet, hogy a tervhivatalon belüli vitákon való részvételem, lehet, hogy egy-két írásos beadványom bizonyos kérdésekről oda vezetett, hogy nem nagyon melegedhettem meg a kutatói pozíciós székben, hanem áthívtak a tervhivatal közgazdasági főosztályára. Egy ilyen hívást vissza lehetett utasítani, de ha már a főnökség úgy döntött, hogy rám ott nagyobb szükség van, akkor az ember elgondolkodik. Ráadásul érdekelt is, hogyan néz ki a gyakorlatban a tervezési munka. A főosztályvezetőm Balassa Ákos volt, de a közgázról sok ismerőssel találkoztam. Nos, itt aztán már alá kellett írnom egy titoktartási dokumentumot, hogy bizonyos adatokról – például az adósságállomány nem publikus számairól, azaz a kettős könyvelésről – nem nyilatkozhatok. A tervhivatalban már akkor sem hülyegyerekek ültek, hanem felkészült szakértők.
Nem lehetett könnyű, mert, ha felkészültek voltak, akkor átlátták a helyzetet, és tisztában voltak a hazugságokkal is.
Igen, ide akarok eljutni. A felügyelő államtitkár akkor Hetényi István volt, akit nagyon szerettem, és ő is kedvelt engem. De itt sem hagytak megmelegedni. A pártközpontban a gazdaságpolitikai osztályon hirtelen elhalálozott az a munkatárs, aki gyakorlatilag a Pénzügyminisztériumnak, a tervhivatalnak és a nemzeti banknak volt a felügyelője, összekötője. Ez azt jelentette, hogy amikor a kollégiumi üléseket tartották, amelyeken a főosztályvezetők, elnökhelyettesek vagy miniszterhelyettesek ültek, és előterjesztéseket vitattak meg vagy véglegesítettek, akkor az a munkatárs is jelen volt. Az ő helyére kértek fel azzal, hogy mondhatsz nemet is, de nekünk az az érdekünk, hogy te legyél ott.
Ha állandóan hazudunk, és rajtakapnak, abból nagy baj lesz
1981-ben mindazt, amit ott hallott, magában kellett tartania? Akkor még nem érett meg a helyzet ahhoz, hogy robbantsanak?
Bizony nem. A tűzzel játszottunk. Egyrészt, ha csak elszóltam volna magam, azonnal letartóztattak volna, másrészt az ország is bajba került volna, hiszen a nemzetközi piac, a bank és pénzvilág ezt a kettős könyvelést „megette”.
Akkor nagyon ügyesen csinálták, akik csinálták.
Nagyon. Már miniszterelnök voltam, amikor idehívtam a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legjobb szakértőit, mert eldöntöttem, hogy mielőtt „lelépünk”, tisztába tesszük a könyvelésünket. Hat hétig voltak itt, és mielőtt elmentek, a delegáció vezetője bejött elbúcsúzni, és azt mondta: „Ha ilyen munkáért lehetne közgazdasági Nobel-díjat adni, akkor azoknak, akik ezt kitalálták, azoknak adnék, mert annyira ügyesen csinálták.”
Németh Miklós feleségével és közvetlen munkatársaival. Fotó: Szalay Zoltán
Nem állt fenn annak a veszélye, hogy esetleg valamelyikük kiviszi a hírt a világba?
Nem, mert mielőtt 1989 késő őszén a parlamenti beszédemben beszámoltam az ország egyensúlyi állapotáról, kormányfőkkel, fontos politikusokkal találkoztam, és velük átbeszéltem ezt. Igaz, hogy ezekről az egynapos villámlátogatásokról akkoriban semmi nem jelent meg a sajtóban, sőt, még a kormány tagjai közül is csak kevesen tudták, miről folytatok tárgyalásokat.
Hazaárulásnak számított, ha valaki valós adatot közölt az államadósság nagyságáról
A Nemzetközi Valutaalap 30 éve megbüntette Magyarországot, mert hamis adatokat szolgáltatott az adósságállományáról. A valóságos adatokat leközlő újságot viszont az Állambiztonsági Szolgálat vette kezelésbe. A Világgazdaság egykori munkatársai meséltek lidérces kalandjukról az elhárítással.
Kikkel egyeztetett?
Jacques Delors-ral, az Európai Közösség elnökével, Roland Dumas francia külügyminiszterrel, Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyettessel, Waldgrave angol államminiszteren keresztül Margaret Thatcher asszonnyal, Jacques de Larosiere-rel, a francia központi bank elnökével és természetesen Helmut Kohl kancellárral. Hozzá például egy háromüléses, lélekszakajtó repülőgéppel mentem ki, a biztonságomra vigyázó kormányőrrel. Görnyedve ültem végig a repülést, de azért ez az út kárpótolt mindenért. Ezek után kértem fel az IMF delegációját arra, hogy a könyveléseinket nézzék át és hitelesítsék. A saját érdekünkben, azért, hogy a Kádár-rendszerben gyakorlattá vált „kettős könyvelést” egyszer és mindenkorra elfelejthessük. Ezt követően a nemzetközi pénzintézeteknél is elfogadott, általuk hitelesített adatokat adtam át néhai Antall József miniszterelnöknek, aki ezt az aláírásával ugyancsak hitelesítette.
A néhány kormánytagon és a közvetlen munkatársain kívül ki tudott még a tárgyalásairól?
A három kulcsszereplő intézmény vezetői: a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a pénzügyminiszter és az Országos Tervhivatal elnöke.
Az 1971-es, első olajárrobbanásnál kezdenek eltérni a publikus és a nem publikus számok. Amikor az IMF-es belépésre készültünk, folyamatosan felvetettem: ha állandóan hazudunk, és rajtakapnak, abból nagy baj lesz. Fekete János, az MNB elnökhelyettese és csapata azzal érvelt, ne törődjek vele, négy és fél milliárd az eltérés, és ha a terveink beválnak, ezt majd szűkítjük, és nem fogják észrevenni.
Olyan megbízható, jó szakemberek álltak a mondat mögött a nemzeti bankból, mint Bakó Ede és Mészáros Kálmán ügyvezető igazgatók. Erre mit lehetett válaszolni: Na jó, de ha nem így lesz, az a ti felelősségetek lesz. Aztán mi történt? Az olló nem nőtt, de nem is szűkült.
Ezek szerint végig tojáshéjon táncoltak.
Pontosan. Még a politikai bizottság tagjai sem tudták, és akármilyen témát vittünk be a PB-ülésre, rögtön azt kérdezték: „Mondják már meg az elvtársak, hogy mi a helyzet az adósságállománnyal?” De erre a kérdésre Kádár soha nem engedte meg, hogy mi válaszoljunk, hanem azt mondta:
Megnyugtatom önöket, akikre ez tartozik, azok tudják.
És ezzel túlléptünk rajta.
Min múlott, hogy legalább az eltérés nem növekedett?
Az IMF-tagság után a válságmenedzselésen. Ezzel a hazugsággal léptünk be, ők akkor átnézték a könyveket, de nem vették észre a hazugságot.
Ezért járt volna a Nobel-díj?
Igen. Nem vették észre, de a tagság után már minden kormány és mindenki vigyázott arra, hogy az eltérés ne növekedjen.
Miből halmozódott fel a hatalmas adósságállomány? Mire költöttük a pénzt a hetvenes-nyolcvanas években?
A nagy beruházásokra és a szociális intézkedésekre. Például a bányászatra, amely támogatás nélkül nem tud működni. Az eocén programra. Volt nekünk vasércünk? Nem, miközben nyomtuk a pénzt Ózdba, Dunaújvárosba, Diósgyőrbe. Több százezer ember és család megélhetése volt a tét. Az volt a filozófia, ha van megtermelt jövedelem, akkor abból kell megvalósítani, ha nincs, akkor fel kell venni rá hitelt.
Azaz tartani a látszatot, hogy a szocialista világ nagyszerűen bánik a munkásokkal?
Úgy van! Ez illúzió volt. És ha a felvett hitelek kezelését nem jól menedzselték, akkor az önjáróvá vált, majd hólabdaszerűen növekedett. És akkor a kamatfelárakban mutatkozott meg a kockázat. Olyan kegyelmi állapot, ami 2007–2008 után következett be a közel nulla kamattal, akkor még ismeretlen volt. Ma pedig? Tessék ránézni Görögországra, amelynek majdnem ugyanannyi az adósságállománya, mint a görög válság kirobbanásakor volt, picivel ment lejjebb, miközben a görög állampapírok alig térnek el a német állampapírtól. Ez nem normális! A világ meg fogja fizetni ennek az árát. Na de a pénzjegynyomdák működnek, és annyi pénz lett a világon, hogy ebben a kegyelmi állapotban, amibe a mai magyar vezetés került, sokkal jobb eredményeket kellett volna elérnünk.
Nem voltunk húsznál többen, akik a valós adatokat ismerték
Az is gondot jelenthetett, hogy nem államközi megállapodással születtek a hitelek?
Pontosan, de Fekete János telebeszélte Kádár fejét, hogy nem szabad államoktól felvenni, mert akkor azok majd így meg úgy beleszólnak a dolgainkba, és akkor vége a szuverenitásunknak. A Magyar Nemzeti Bank egészen 1987-ig egyeduralkodó volt, a jegybank képviselte a magyar államot, bocsátotta ki az állampapírokat, és a nemzetközi pénzügyi intézményeken, magyarán a bankokon keresztül intézte a hitelfelvételeket. Én voltam az első, aki Grósz Károlynak, mint miniszterelnöknek készítettem egy előterjesztést arról, hogy növelni kellene az állam–államközi tranzakciókat, mert baj van. Mert, akinek csak pénzpiaci oldalról van adósságállománya, az a londoni klubba megy, és ott tárgyalhatja újra, de az már a csőd, amikor ott tárgyal.
Akinek meg van egy kicsi állam az államtól felvett pufferja az adósságállomány húsz–negyven százalékáig, és bajt érez, akkor a párizsi klubba megy tárgyalni, ahol egy kormány egy másik kormánnyal áll szemben, márpedig ott sokkal könnyebben lehet elérni engedményt.
A magyar adósságállomány kilencvenkilenc százalékban banki tranzakcióval keletkezett, és a tanácsomat megfogadva Grósz lett az első, aki miniszterelnökként egymilliárd nyugatnémet márka hitelt vett fel Németországtól. Ezt a hitelfelvételt én tárgyaltam le Herrhausen úrral, a Deutsche Bank vezetőjével, Helmut Kohl kancellár biztatására és támogatásával, a német állam garanciájával. Ekkor még 20–22 milliárdos nettó adósságállományunk van. Aztán később már miniszterelnökként vettem fel a bajoroktól, Baden-Württembergtől, a berlini kormánytól egy újabb egymilliárdos hitelt.
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
Mire volt ez elegendő?
Ahhoz, hogy levegőhöz jussunk. És ezt mi későn kezdtük el. A lengyelek sokkal hamarabb és sokkal okosabban csinálták. Nem tudok pontos számadatokat, de az biztos, hogy náluk 25–30 százalék volt az államtól felvett részarány. Annak az elengedéséről vagy átütemezéséről lehet kormány és kormány között tárgyalni. Ha a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelt nem tudod visszafizetni, akkor az csak csődöt jelenthet. Ezt mindenáron el akartam kerülni, mert 1981–1983 között átéltem a lengyel szükségállapot utáni néhány évet, amiből a magyarok csak azt érzékelték, hogy a szerencsétlen lengyelek ide jönnek csencselni, hozzák a törülközőt, meg mit tudom én mit, és élelmiszert meg egyéb dolgokat visznek tőlünk. Azt ma sem tudják, hogy nem 200, hanem 2000 százalékos infláció is volt Lengyelországban. A boltok polcai üresen tátongtak és lenullázódott a piac. Mi azzal kerültük el ezt a helyzetet, hogy meggyőztük Kádárt meg a vezetést, hogy ha nem kerülünk be az ENSZ két szakosított szervezetébe, az IMF-be és a Világbankba, akkor fejre állunk. Nem volt egyszerű manőver, de sikerült. A kockázatot, azt, hogy hazug adatokkal lépünk be, a politikai bizottságnak szóló előterjesztésből ki kellett hagyni. Kádár lehívatott magához kettőnket a gazdaságpolitikai osztályról, Horváth Ferenc osztályvezető-helyettest és engem, valamint még Marjai Józsefet, Lázár Jánost, Hetényi Istvánt, a tervhivatal néhány vezetőjét és néhány nemzeti bankos szakembert. Nem voltunk húsznál többen, akik a valós adatokat ismerték. A PB-tagok viszont nem.
Kádár nem bízott meg bennük?
Nyilván félt attól, hogy a PB-ülésről kikerülnek az adatok, ezért is kellett titoktartási papírokat aláírnunk. S ha egy ilyen papírt aláírtál, százszor is meggondoltad, hogy mit mondasz egy ebédlőasztalnál, egy társaságban, mert ha elszólod magad, nem tudhatod, hogy másnap hol landol az a jelentés. A rendszer szerves része volt a megfigyelés. Ha rád bizonyítják, hogy te jártattad a szádat, véged van, és nem csak neked, de a családodnak és az utódaiknak is. Ez működött, de a frász ott volt bennünk, hogy mi van, ha nem tudjuk úgy tartani az ügyeket, hogy az adósságállomány ne nőjön, és ne bukjon ki. Mert ha a belépésnél elfogadják az általunk dokumentált adatokat, akkor semmi gond nem lesz, ha az nem nő tovább. Ha igen, akkor abban a pillanatban lebukunk. Mert van egy startvonal, amit nem lehet átlépni. Csökkenteni lehet, de túllépni nem. Ilyen szempontból nem véletlen, hogy Kádár azzal a bizonyos mészárosmunkával bízza meg Marjai Józsefet, amit ő el is végzett.
Mondok egy példát. A COCOM-listát kijátszva, bizonyos magyar vállalatok olyan lehallgatási, hírszerzési, híradástechnikai berendezéseket tudtak gyártani, amelyeket, mint a cukrot vettek meg az arab világban vagy Távol-Keleten, de főleg a Közel-Keleten, Afrika, Észak-Afrika országaiban. Ezek diktatúrák, rezsimek voltak. Egyik-másik jelentős olajexportáló ország. Megkapták a híradástechnikát, mi pedig a pénzt. Ezt hívják kézi vezérlésnek, amit a kormány akkoriban elég gyakran megtett.
Lezárva ezt a történetet, látva és érzékelve az 1989-es légkört, azt tapasztaltam, hogy amihez nyúltam, nyúltunk, ott a fortyogás ellenére is megváltozik a társadalmi légkör és hangulat. Láttam például Kádár reakcióját Gorbacsov feltűnésére. Kádár nem kiengedte a vitorlákat, hanem behúzta, fékezte azokat. A maga módján félt attól, hogy kicsúszik a keze közül az irányítás. Havasi Ferenc szobájában voltak azok az esti beszélgetések, ahova engem is lehívtak. Egy ideig figyeltem, hallgattam, majd elkezdtem lelkesedni Gorbacsovért, és egyszer csak Kádár azt mondja róla:
Maga még tapasztalatlan! Ez az ember a szocializmus sírásója lesz
A maga módján Kádárnak igaza lett. Jól látta a fejleményeket, na de egy új seprő, egy új szellem, egy kinyílt ablak – erre másképpen kellett volna reagálni, mint ahogyan akkor a magyar vezetés tette. Az én lelkesedésem abból is eredt, hogy már korábban megismertem Gorbacsovot, amikor még agrártitkárként jött Magyarországra, és a tíznapos programjából három vagy négy napon át vele ültem a gépkocsiban. Együtt jártuk a téeszeket, az állami gazdaságokat, mert Gorbacsovot leginkább az érdekelte, hogy az istenben van az, hogy nálunk élelmiszerektől roskadoznak a pultok a boltokban, miközben náluk a feketeföld aranykorona értéke többszöröse a magyar átlagnak, sokkal nagyobb a megművelhető területük, mégis sorba kell állni náluk a kenyérért. Őt az érdekelte, mi ennek a titka. Megmutattuk neki a háztáji gazdaságokat és beszéltünk a különböző termelési gyakorlatokról. Gorbacsov nagyon jó kérdéseket tett fel, látszott rajta, hogy valóban a megoldások érdekelték. Amerre jártunk, mindenhol megkóstolta azt, amivel megkínálták, de szerény volt és céltudatos. Nem akart vadászni és nem voltak különösebb kívánságai sem. Ez bennem mély nyomokat hagyott. De talán benne is. Biztos, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy azon a bizonyos 1989. március 3-i találkozásunkkor Moszkvában az előzetesen megadott húsz perc helyett másfél óráig tartott a beszélgetés zárt ajtók mögött.
A cél érdekében korrumpáltunk szovjet vezetőket? Igen.
A szűk körű magyar sajtódelegáció egyik tagjaként volt szerencsém a helyszínen végigizgulni azt a másfél órát.
Olyan témákról beszélgettünk és adtunk rá egymásnak kétszer is kezet, minthogy mi többpártrendszert, szabad választásokat akarunk Magyarországon. Az érdekelt, mi a válasza arra a kérdésre: ha az MSZMP vagy megreformált utódpártja az első szabad választásokon kikerül a hatalomból, a szovjetek beavatkoznak-e? Gorbacsov a szék karfájára csapott és határozottan, habozás nélkül azt mondta:
„Ameddig én ebben a székben ülök, 1956 nem ismétlődhet meg.”
Ez a kijelentés nagyon fontos része, kiindulási alapja lett a későbbi lépéseinknek. A másik fontos téma a Magyarországra telepített és sokáig tagadott szovjet atomtöltetű rakéták, valamint a szovjet csapatok kivonása volt. Ugyanis azt, hogy a rakéták itt vannak, a miniszterelnöki eskütételem után pár héttel, 1988 karácsonyán tudtam csak meg, annak ellenére, hogy a politikai bizottság tagja voltam. Gorbacsov nyugodtan reagált erre a kérdésre, és azt ígérte, kellő komolysággal fogják mindkét kérdést kezelni. Ennek lett az eredménye, hogy az atomtöltetű rakétákat 1989 őszén kivonták, és levélben értesítettek, hogy a magyar honvédség átveheti a területet. Majd pedig az 1990-es választások előtt pár héttel – többpárti egyeztetés és kíséret mellett – Moszkvában Horn Gyula és Eduard Shevarnadze külügyminiszter aláírta a csapatkivonásról szóló jegyzőkönyvet.
Nos, én a világ legnépszerűbb magyar politikusa lettem volna, ha a hazaérkezésünk után vagy még a repülőgépen, ahol ön is rendesen faggatott, elmondom mindazt, amiben megállapodtunk. Azt, hogy kivonják az atomrakétákat az országból, csak ehhez Gorbacsovnak időre van szüksége. Az oroszok tudomásul veszik, hogy ajtót nyitunk a világra, és felvesszük a diplomáciai kapcsolatot Chilével, Dél-Koreával, Dél-Afrikával és a Vatikánnal.
1989. március 3., Sorsdöntő tárgyalás Mihail Szergejevics Gorbacsovval, a Szovjetunió elnökével Moszkvában. Fotó: Szalay Zoltán
A többpártrendszerrel kapcsolatban voltak aggályai, de az a kulcsmondat, amit az előbb idéztem, megnyugtatott. Azzal együtt, hogy az „amíg én ülök ebben a székben” fordulat hangsúlyozása miatt attól kezdve mi azzal foglalkoztunk, hogy mennyire stabilan ül abban a székben? Ehhez pedig megbízható információk kellettek. A cél érdekében korrumpáltunk szovjet vezetőket? Igen. Ehhez olyan magyar diplomaták és diplomata feleségek kellettek, akik ügyesen eljártak. És mi, az én keretemből ellentételeztük az információkat. Kiderült, nagyon hamar nekiestek Gorbacsovnak. Március elején jöttem tőle haza, és április végén, május elején már olyan híreket kaptunk, hogy nagy a baj, mert az asztalt verik vele szemben. Nem kellett sokat várni, amikor a Magyar Televízió közvetítette a népi küldöttek kongresszusát, ahol a delegáltak rázták az öklüket Gorbacsovra. De azt kevesen tudták, hogy a legélesebb kritikusa a PB-ben a moszkvai első titkár, Borisz Jelcin volt, aki a szocializmus vívmányait féltette. Gorbacsov később, amikor Berlinben találkoztunk, sokat mesélt arról, hogy Jelcin és a csapata milyen korrupt volt, és miket műveltek. Többek között azt, hogy az NDK-ban állomásozó fegyveres erők hazaviteléért cserébe Jelcin nem átallott Kohltól húszmillió márkát zsebbe kérni.
Nos, én ezt a korrupciós világot mindig is utáltam és lenéztem. Nálam ugyanis egyetlen fillér lopása egyenlő az egymilliárdos lopással.
Nagy vihart váltott ki, amikor Kapolyi László energiapolitikai kormánybiztost kirúgtam, mert három virágcsokrot küldetett az állam, vagyis a mi pénzünkből a szeretőjének a kórházba. Lebukott, észrevettem, mellébeszélt, felmentettem, és nem érdekelt, hogy Grósztól kezdve Havasiig mindenki felemelte az érdekében a telefont. Hajthatatlan maradtam.
Az én fejemben a politika szolgálat. S aki erre adja a fejét, az ne azzal törődjön, hogy a családja meg az utódai mit és miként tudnak lenyúlni. Hadd mondjam, hogy ebben a tekintetben a szocialista vezetők ugyanúgy nagyon levizsgáztak előttem, mint a jobboldaliak. Nem akarok neveket mondani, de az elmúlt harminc év valóságával kapcsolatban csak arról érdemes vitatkozni, hogy – mint azt a másik tanácsadóm, Mohai László találóan megfogalmazta – „ki csinálta mesteribb fokon a lenyúlást”. Hamis illúziókat persze lehet a népben kelteni, és elhitetni vele, hogy az, ami ma van, az az igazi civilizációs válasz az akkori és a mai kihívásokra. Különösen igaz ez akkor, ha egy társadalom intelligencia szintje elkezd romlani és lefelé tendálni. Márpedig a nyolcvanas évek IQ-felmérései magasabb értékeket produkáltak Magyarországon, mint amit ma látunk. Nem a fejlett technikát kárhoztatom ezért, ebbe sok minden belejátszik, de ezekkel a képmutató, üres, maszlagos dolgokkal hosszú-hosszú időre el lehet altatni a józan ítélőképességet, és lejjebb lehet vinni az ingerküszöböket. Azon az alapon, hogy jól vagyunk mi így is, hamis civilizációs és önképet lehet sugallni. De csak ideig-óráig működik! Nagyon jól emlékszem arra, amikor Méhes elvtársnak hívták a KISZ központi bizottsága első titkárát, aki nagyjából ötvenéves volt. Aztán rájött az akkori vezetés, hogy ez így nincs jól, és megkezdték a fiatalítást. És lám, most is ugyanaz a szimptóma. Ahogyan az a nem demokratikusan működő egyetlen párt sem tudta a társadalmi rétegeket, különösen a fiatalokat megszólítani, harminc év után megint eljutottunk oda, hogy ugyanezzel a dilemmával néznek szembe a mai pártok.
Én azt tartottam a rendszerváltás legnagyobb erényének, hogy kinyitottuk az ajtókat, ablakokat, azért, hogy ne kelljen huszonkét éves korig arra várni, hogy repülőgépre ülhessünk és világot lássunk. Hittem és hiszek abban, hogy a demokratikus rendszernél nincs jobb. De ehhez az kell, hogy ha az Alkotmány valamit előír, akkor azt tartsuk is be. De nem ez történt. Mi beterjesztettük a sarkalatos törvényeket és az Alkotmány preambulumában rögzítettük, hogy ez az Alkotmány ideiglenes jelleggel született meg, és az első szabadon választott parlament feladata, hogy a véglegeset megszövegezze és elfogadja. Mi történt? Már Londonból figyeltem, hogy Antall Józsefék a fülük botját sem mozgatják, annak ellenére, hogy jelentős köteg dokumentumot adtam át a távozásomkor, közte az új Alkotmány tervezetét, hogy ne a nulláról kezdjék a munkát. A tervhivatal, a Pénzügyminisztérium munkatársai vért izzadtak, de elkészítettek egy hároméves gazdasági programot, Kulcsár Kálmán és csapata pedig az új Alkotmány tervezetét. Kétségtelen, hogy az másmilyen volt, mint amiről ők tárgyaltak, és lehet, hogy ezért nem nyúltak hozzá. Aztán jött Horn Gyula, és ő sem tett semmit, pedig kötelesek lettek volna rá. De valószínűleg azért, mert koncepcionálisan nem értettünk egyet.
Én kétkamarás rendszerre dolgoztattam ki a tervezetet, mert láttam, hogy egyébként sem a kisebbségek, sem a nemzetiségek, sem a civil szervezetek, sem a tudomány, az oktatás képviselői nem fognak bekerülni a parlamentbe. S ezt egy felsőházba, nem a régi felsőházba, hanem egy korporatív második házban képzeltem el, amelynek, bizonyos jogosítványai vannak.
Az a koncepciónk, amit átadtam, arról szólt, hogy a köztársasági elnök, akit a nép közvetlenül választ meg középerős lesz, ami azt jelenti, hogy a demokratikus állami szerkezet tartó oszlopait, mint a rendőrség, a bíróság, az alkotmánybíróság, az ügyészség, az MNB, a statisztikai hivatal, a számvevőszék, a versenyhivatal, a köztársasági elnök felügyeli, és a vezetőit, elnökeit ő nevezi ki. Mindezt persze úgy, hogy az Alkotmány szabályozza ennek a mechanizmusát, amely tartalmazza az ellensúlyokat, az egyensúlyokat és ellenőrzési pontokat.
A politika pedig foglalkozzon azzal, ami a dolga: a gazdaságpolitikával, a szociálpolitikával, az oktatással és a többivel. Ha pedig öt év múlva kiderül, hogy a köztársasági elnök mellényúlt, akkor majd a nép meg a politikai pártok azt mondják, hogy ejnye-ejnye köztársasági elnök úr, és más személyt választanak.
Tavaly beszéltem néhány akkori politikussal, többek között Pető Ivánnal, Jeszenszky Gézával és Hegedűs Istvánnal, a Fidesz egyik alapítójával, akik utólag visszagondolva azt mondták: igen, ezt kellett volna csinálni. Horn is elmulasztotta ezt, és ő is ugyanúgy alkotmányos vétséget követett el, mint Antall József.
Aztán amikor a Fidesz első kormánya jött, ők sem nyúltak hozzá, megvárták, amíg olyan pozícióba kerültek, amikor már a saját szájuk íze szerint változtathatták meg. Pedig egy ország Alkotmánya nem egyetlen párt ügye, mégis sunyi módon megvárták, hogy kialakuljon az a helyzet, amiben megtehetik.
S ezt a helyzetet kiválóan előkészítette Horn Gyula, aki nem tisztázta magától a pufajkás múltját, pedig ha ezt tisztességesen megteszi, állítom: nem csökkent volna a népszerűsége. Aztán jött Medgyessy Péter D-209-es ügye, majd pedig Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde.
(Vége az interjú első részének.)
Kiemelt kép: Németh Miklós első Miniszterelnöki beszéde. Fotó: Szalay Zoltán
https://24.hu/belfold/2020/07/25/rendszervaltas30-nemeth-miklos-miniszterelnok-orban-gorbacsov-interju/
2020. július 25., szombat
2020. július 16., csütörtök
A magyar civiltörvény ellen döntött az Európai Unió Bírósága
2020. JÚNIUS 18. CSÜTÖRTÖK
Judi Tamara (Brüsszel)
Elkaszálta a 2017-ben bevezetett civiltörvényt az Európai Unió Bírósága. Ma délelőtti ítéletükben hátrányosan megkülönböztetőnek nevezték a jogszabályt, amely a magyar kormány szerint épp az átláthatóságot szolgálja a külföldről támogatott, hazánkban működő NGO-k tekintetében. Emlékezetes, hogy a törvény kihirdetését nemzeti konzultáció is megelőzte.
Az uniós joggal ellentétesnek ítélte meg a 2017-ben elfogadott magyar civiltörvényt az Európai Unió Bírósága. Friss, ma délelőtti ítéletükben kimondták: Magyarország azáltal, hogy nyilvántartásba vételi, bejelentési és közzétételi kötelezettségeket írt elő a bizonyos összeghatárt meghaladó mértékű külföldi támogatásban közvetlenül vagy közvetve részesülő civil szervezetek tekintetében, illetve szankciókat helyezett kilátásba az e kötelezettségeknek eleget nem tévő szervezetekkel szemben, hátrányosan megkülönböztető és indokolatlan korlátozásokat vezetett be. A bírósági ítélet kötelező erejű, hazánknak teljesítenie kell az abban foglaltakat.
Magyarország 2017 nyarán, az átlátható finanszírozás érdekében fogadta el a civiltörvényt, amely arra kötelezi a hazánkban működő NGO-kat, hogy jelentsék be, ha külföldi támogatásaik összege egy évben elérte a 7,2 millió forintot, illetve ebben az esetben külföldről támogatott szervezetként tüntessék fel magukat. Az 500 ezer forintnál magasabb összeget adományázó személyek és szervezetek nevét és a támogatás pontos összegét szintén nyilvánosságra kell hozniuk. A törvény kihirdetését követően az Európai Bizottság az akkori jogállamisági biztos, a baloldali Frans Timmermans unszolására indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.
Az ügyben az Európai Bíróság főtanácsnoka, Manuel Campos Sánchez-Bordona idén januárban tette közzé indítványát, ebben az uniós joggal ellentétesnek nevezve a törvényt. Érvelése szerint a jogszabályban lefektetett feltételek a tőke szabad mozgás korlátozásának minősülnek, hosszú távon pedig az érintett szervezetek életképességét is veszélyeztethetik. Most az uniós bíróság gyakorlatilag ugyanezt állapította meg: a luxemburgi székhelyű testület szerint a magyar rendelkezések az Európai Unió Alapjogi Chartája által védelmezett alapvető jogokat is érintik – a magánélet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot és az egyesülés szabadságához való jogot.
Emlékezetes, hogy Magyarországon viszont nemzeti konzultációs kérdés is megelőzte a jogszabályt, erre a kormány még januárban, a főtanácsnok véleményét követően hívta fel a figyelmet. „A kormánypártok a magyar emberek akaratát érvényesítik, és kiállnak amellett, hogy a törvényre továbbra is szükség van, mert a Soros-hálózat milliárdokat mozgat azért, hogy keresztülvigye egész Európán a Soros-tervet, és bevándorlóországgá tegye Magyarországot is” – írták akkori közleményükben, hozzátéve: nem véletlen, hogy elsősorban Soros-szervezetek támadják a jogszabályt.
Az uniós bírósági ítélet egy különleges körülménye, hogy az EU a koronavírus-válság gazdasági-politikai következményeinek enyhítése céljából maga is küzd a külföldi befolyás ellen. Az Európai Bizottság tegnap fogadott el egy szabálykönyvet, amely kiemelten foglalkozik az európai vállalatoknak juttatott külső támogatások torzító hatásaival. Az elsősorban versenypolitikai kérdésben az EU épp azt szorgalmazza, hogy ha egy vállalat nem uniós kormány által nyújtott pénzügyi támogatásban részesül, az uniós vállalatok felvásárlását egy adott küszöbérték felett be kellene jelenteni az illetékes felügyeleti hatóságnak, amely a friss javaslat szerint az Európai Bizottság lehet.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/a-magyar-civiltorveny-ellen-dontott-az-europai-unio-birosaga-8259642/
Judi Tamara (Brüsszel)
Elkaszálta a 2017-ben bevezetett civiltörvényt az Európai Unió Bírósága. Ma délelőtti ítéletükben hátrányosan megkülönböztetőnek nevezték a jogszabályt, amely a magyar kormány szerint épp az átláthatóságot szolgálja a külföldről támogatott, hazánkban működő NGO-k tekintetében. Emlékezetes, hogy a törvény kihirdetését nemzeti konzultáció is megelőzte.
Az uniós joggal ellentétesnek ítélte meg a 2017-ben elfogadott magyar civiltörvényt az Európai Unió Bírósága. Friss, ma délelőtti ítéletükben kimondták: Magyarország azáltal, hogy nyilvántartásba vételi, bejelentési és közzétételi kötelezettségeket írt elő a bizonyos összeghatárt meghaladó mértékű külföldi támogatásban közvetlenül vagy közvetve részesülő civil szervezetek tekintetében, illetve szankciókat helyezett kilátásba az e kötelezettségeknek eleget nem tévő szervezetekkel szemben, hátrányosan megkülönböztető és indokolatlan korlátozásokat vezetett be. A bírósági ítélet kötelező erejű, hazánknak teljesítenie kell az abban foglaltakat.
Magyarország 2017 nyarán, az átlátható finanszírozás érdekében fogadta el a civiltörvényt, amely arra kötelezi a hazánkban működő NGO-kat, hogy jelentsék be, ha külföldi támogatásaik összege egy évben elérte a 7,2 millió forintot, illetve ebben az esetben külföldről támogatott szervezetként tüntessék fel magukat. Az 500 ezer forintnál magasabb összeget adományázó személyek és szervezetek nevét és a támogatás pontos összegét szintén nyilvánosságra kell hozniuk. A törvény kihirdetését követően az Európai Bizottság az akkori jogállamisági biztos, a baloldali Frans Timmermans unszolására indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.
Az ügyben az Európai Bíróság főtanácsnoka, Manuel Campos Sánchez-Bordona idén januárban tette közzé indítványát, ebben az uniós joggal ellentétesnek nevezve a törvényt. Érvelése szerint a jogszabályban lefektetett feltételek a tőke szabad mozgás korlátozásának minősülnek, hosszú távon pedig az érintett szervezetek életképességét is veszélyeztethetik. Most az uniós bíróság gyakorlatilag ugyanezt állapította meg: a luxemburgi székhelyű testület szerint a magyar rendelkezések az Európai Unió Alapjogi Chartája által védelmezett alapvető jogokat is érintik – a magánélet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot és az egyesülés szabadságához való jogot.
Emlékezetes, hogy Magyarországon viszont nemzeti konzultációs kérdés is megelőzte a jogszabályt, erre a kormány még januárban, a főtanácsnok véleményét követően hívta fel a figyelmet. „A kormánypártok a magyar emberek akaratát érvényesítik, és kiállnak amellett, hogy a törvényre továbbra is szükség van, mert a Soros-hálózat milliárdokat mozgat azért, hogy keresztülvigye egész Európán a Soros-tervet, és bevándorlóországgá tegye Magyarországot is” – írták akkori közleményükben, hozzátéve: nem véletlen, hogy elsősorban Soros-szervezetek támadják a jogszabályt.
Az uniós bírósági ítélet egy különleges körülménye, hogy az EU a koronavírus-válság gazdasági-politikai következményeinek enyhítése céljából maga is küzd a külföldi befolyás ellen. Az Európai Bizottság tegnap fogadott el egy szabálykönyvet, amely kiemelten foglalkozik az európai vállalatoknak juttatott külső támogatások torzító hatásaival. Az elsősorban versenypolitikai kérdésben az EU épp azt szorgalmazza, hogy ha egy vállalat nem uniós kormány által nyújtott pénzügyi támogatásban részesül, az uniós vállalatok felvásárlását egy adott küszöbérték felett be kellene jelenteni az illetékes felügyeleti hatóságnak, amely a friss javaslat szerint az Európai Bizottság lehet.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/a-magyar-civiltorveny-ellen-dontott-az-europai-unio-birosaga-8259642/
2020. július 15., szerda
Egy újabb apró NER-manőver a bíróságok bedarálására
BIRÓ MARIANNA
Az Alkotmánybíróság 15 mai tagjai közül csak négyen voltak ítélkező bírók alkotmánybíróvá válásuk előtt, de Áder János most mégis rendes bírónak nevezett ki nyolc Ab-tagot, pályáztatás nélkül. A politikai kinevezések példátlanok a magyar bírósági szervezetben, az viszont nem lesz teljesen az, ha az ítélkezési gyakorlattal nem rendelkező Varga Zs. András – Polt Péter korábbi helyettese – veszi át a Kúria elnöki posztját év végén.
Az Alkotmánybíróság 15 mai tagjai közül csak négyen voltak ítélkező bírók alkotmánybíróvá válásuk előtt, de Áder János most mégis rendes bírónak nevezett ki nyolc Ab-tagot, pályáztatás nélkül. A politikai kinevezések példátlanok a magyar bírósági szervezetben, az viszont nem lesz teljesen az, ha az ítélkezési gyakorlattal nem rendelkező Varga Zs. András – Polt Péter korábbi helyettese – veszi át a Kúria elnöki posztját év végén.
Év végén lejár Darák Péter, a Kúria elnökének 9 éves mandátuma, a Fidesz-KDNP pedig alaposan előkészítette a legfelsőbb bírói fórum vezetőjének utódlását, ahogyan a kormányoldalról sokat bírált kúriai ítélkezései gyakorlat "reformját" is.
KAPCSOLÓDÓ
Orbán kapott egy töltényt, amivel nekimehet a bíróságoknak
Rég látott keménységgel támadja a Fidesz a legfelsőbb bírósági szervet. Maga Orbán Viktor üzente meg a felháborodását azon, hogy szerinte a Kúria beavatkozott a választásokba. A Kúria egyik, parlamenti mandátumot befolyásoló döntése adott okot a háborúra, ami csak most kezdődik.
Emlékezetes, a Legfelsőbb Bíróság átnevezésével Kúriává tett legfőbb bírói szerv egyes döntéseit rengeteg kormányzati kritika érte már, és az is szinte köztudott, hogy Darák Péter biztosan távozik a szervezet éléről év végével. Azt is rebesgetik, hogy a kormányoldalon különféle forgatókönyvek mentén alakítanák át, vagy éppen tovább a bírósági szervezetet, elsősorban a nekik nem tetsző, gyakran kritizált kúriai ítéletek számának minimalizálása érdekében.
Darák Pétert 2011. december 13-án választotta meg az Országgyűlés a Kúria elnökévé, posztját 2012. január 1-jén foglalta el kilenc évre. Azaz az Országgyűlés várhatóan az őszi ülésszakon szavaz majd az új főbíró személyéről, amelyre egyébként formálisan a köztársasági elnök tesz javaslatot (még a hivatalban lévő Kúria-elnök mandátumának lejárta előtt).
Darák Péter
Fotó: Bődey János / Index
A Kúria elnökét a határozatlan időre kinevezett és legalább 5 éves bírói szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül választja az Országgyűlés, kétharmados többséggel, kilenc évre. Mindez kizárná, hogy ítélkezési tapasztalattal nem, csak bírói kinevezéssel rendelkező személy kerüljön a főbírói posztra, ám azt tavaly decemberben fontosnak tartották rögzíteni a szabályok között, hogy
a bírói szolgálati jogviszony számításakor a nemzetközi igazságszolgáltatási szervezetben bíróként, főtanácsadóként, valamint az alkotmánybíróként, illetve az Alkotmánybíróság Hivatalában főtanácsadói munkakörben szerzett tapasztalatot is figyelembe kell venni.
Érdekesség azonban, hogy 2011-ben Navracsics Tibor még az igazságszolgáltatás első reformja idején még éppen azzal érvelt amellett, hogy a kormány mandátuma lejárta előtt eltávolította posztjáról a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökét, Baka Andrást, hogy:
Baka András nem lehet a január 1-jén a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke, mivel nem felel meg annak az új törvényi szabályozásban rögzített kritériumnak, amely ehhez öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő.
Az akkori miniszterelnök-helyettes ezt helyes előírásnak nevezte, kiemelve, hogy
ANNAK HIÁNYÁBAN ÍTÉLKEZÉSI GYAKORLAT NÉLKÜLI VEZETŐJE IS LEHETNE A KÚRIÁNAK, AMI A KORMÁNY SZÁMÁRA 2011-BEN MÉG ELFOGADHATATLAN LETT VOLNA.
QP | Quality Placement
Tavaly év végén azonban a kormányoldal, szakítva a korábbi összeférhetetlenségi szabályokkal egy 200 oldalas salátatörvény-javaslat részeként lehetővé tette, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tagja lehessen egyidejűleg bíró is, az új szabályok értelmében az Ab-taggá megválasztását követő 30 napon belül kérheti bíróvá történő kinevezését.
KAPCSOLÓDÓ
Amnesty: Mégis szétverné a bíróságok függetlenségét az Orbán-kormány
Handó Tünde akár a Kúria-elnöki poszton találhatja magát. Az Alkotmánybíróságra oszthatják a közigazgatási bíróság szerepét.
Szintén az új szabályok szerint az Ab-tagokat mandátumuk lejárta után, vagy akár ha lemondanak még mandátumuk lejárta előtt
KÉRÉSÜKRE A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK „A KINEVEZÉSI FELTÉTELEK VIZSGÁLATA ÉS PÁLYÁZAT KIÍRÁSA NÉLKÜL” KINEVEZI A KÚRIA BÍRÁJÁNAK.
KAPCSOLÓDÓ
Alkotmánybíróvá választja Handó Tündét a Fidesz
Két perccel az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság ülése előtt jelentették be. Stumpf István helyére érkezik az OBH éléről.
Ha már valakit az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává megválasztott, de a javaslat hatálybalépésekor még nem lépett hivatalba, a hivatalba lépésétől szünetel a bírói szolgálati jogviszonya. Ez utóbbi Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) volt elnöke esetében állt fenn, hiszen ezzel megteremtették a lehetőségét, hogy Handó alkotmánybírói posztja esetleges megszűnésé után rögtön a Kúriára kerülhetne bíróként, és szolgálati viszonya jelenleg is tart, csak alvóbíróként.
MINDEZEK ALAPJÁN AKÁR HANDÓ ELJÖVENDŐ FŐBÍRÓI KINEVEZÉSÉRE IS SZÁMÍTANI LEHETNE, DE MÁS FORRÁSOK SZERINT, ÉS A LÁTHATÓ TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK ALAPJÁN NEM, VAGY NEM CSAK VELE KALKULÁL A KORMÁNY.
Az Ab-nek 15 tagja van, mára mindegyiküket a Fidesz-KDNP jelölte és parlamenti többségével ők is választották meg ezeket az alkotmánybírókat. Ugyanakkor közülük jelenleg mindössze 4-en rendelkeznek bírói tapasztalattal: a már nyugdíjaskorú Szívós Mária, Handó Tünde volt OBH-elnök, Czine Ágnes, aki a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője volt megválasztásáig, illetve Hörcherné Marosi Ildikó, aki már dolgozott a Kúrián is, és több évtizedes bírói tapasztalata van. Utóbbi két alkotmánybíró a törvénymódosítás hatályba lépése után természetesen kérvényezte is, hogy állítsák helyre bírói jogviszonyukat, ebben nincs meglepetés.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, alkotmánybíró-jelölt a meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén 2019. október 29-én.
Fotó: Ajpek Orsi / Index
Áder János államfő ugyanis július 3-án megjelent határozataival meg is tette ezt, sőt, ennél sokkal többet:
ÖSSZESEN NYOLC ALKOTMÁNYBÍRÓT NEVEZETT KI BÍRÓVÁ AZ ÚJ SZABÁLYOK ALAPJÁN, KÉRELMÜKRE, PONTOSABBAN AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELNÖKÉNEK KÉRELMÉRE.
Mindezzel a következő alkotmánybírók lettek formálisan rendes, de Ab-mandátumuk lejártáig "alvóbírók" június végétől:
Czine Ágnes
Juhász Imre
Hörcherné Marosi Ildikó
Schanda Balázs Tibor
Sulyok Tamás
Szabó Marcel
Szalay Péter
Varga Zsolt András
Handó, Czine Ágnes és Marosi Ildikó esetében a majdani kúriai kinevezés akár még értelmezhető is, bár ők sem kell, hogy pályáznak a legfelsőbb bírósági presztízshelyekre. Csakhogy az alkotmánybíróvá és a bíróvá váláshoz alapesetben különféle képességeket követel meg a törvény. Alkotmánybíró lehet valaki például kiemelkedő tudású elméleti jogászként, de
A BÍRÓVÁ VÁLÁSHOZ SZÜKSÉGES A BÍRÓI, BÍRÓSÁGI TITKÁRI VAGY EGYÉB JOGÁSZKÉNT VÉGZETT SZAKMAI JOGGYAKORLAT IS A TÖRVÉNY HATÁLYOS SZÖVEGE SZERINT, RÁADÁSUL MINDEN EGYES BÍRÓI TISZTSÉGÉRT KOMOLY PÁLYÁZTATÁSI PROCEDÚRÁN KELL ÁTMENNI, FŐKÉNT EGY BEFOLYÁSOS KÚRIAI POZÍCIÓÉRT.
Alkotmánybíróként azonban ezeknek a személyeknek ilyet nem kell igazolni, és nem kell a sokéves bírói gyakorlattal és tudással rendelkező pályázókkal sem versenyezniük például egy kúriai tisztségért azoknak, akiket eleve a kormányoldal jelölt és választott meg alkotmánybírónak, hiszen ez számukra az új szabályok szerint ez "automatikusan jár". Már csak ezért is érdekes:
Juhász Imre például sosem volt bíró, európai szakjogászként és egyetemi oktatóként dolgozott, 1991-től 2013-ig (alkotmánybíróvá választásáig) ügyvédként is tevékenykedett, miközben a 2006-os őszi tömeges emberi jogsértések okainak feltárására létrehozott Civil Jogász Bizottság (CJB) alapító tagja volt.
Az Ab-elnök Sulyok Tamás 1991-től alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt, 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzulként volt ismert.
Schanda Balázs Tibor 1993-tól 1999-ig az Alkotmánybíróság munkatársa volt. 1999-től 2002-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában az Egyházi Tájékoztatási és Koordinációs Főosztályt vezette. 2003-tól 2007-ig ismét az Alkotmánybíróságon dolgozott, majd szintén a jogoktatásban vett részt.
Szabó Marcel is elismert jogász volt, de nem bíró. Ő 1993-1994 közt a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának munkatársa, később jogi tanácsadója, majd vezetője, majd 2012 októberétől 2016 novemberéig az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese volt, eközben pedig egyetemeken oktatott.
Szalay Pétert ismert ügyvédként jelölte, majd választotta alkotmánybíróvá a Fidesz-KDNP. 1987-1988-ban az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztályán előadó, 1988-1990-ben Pozsgay Imre államminiszter Titkárságán kormánytanácsos, majd kormányfőtanácsos, 1990-1992-ben a Miniszterelnöki Hivatalban, közelebbről a Miniszterelnöki Kabinetben a parlamenti ügyekért felelős kormányfőtanácsos, 1993-1998-ig a Pénzintézeti Központ (később Pénzintézeti Központ Rt., Pénzintézeti Központ Bank Rt.) jogi igazgatója, 1998-tól a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda tagja, ügyvéd.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Varga Zs. András, aki szintén nem járt tárgyalóteremben bíróként. Ő 1995 és 2000 között az országgyűlési biztos hivatalában dolgozott, 1999-től 2000-ig hivatalvezetőként. 2000-től 2006-ig és 2010-től 2013-ig a legfőbb ügyész helyettese, 2006 és 2010 között címzetes főtanácsos ügyész, 2013 után címzetes főügyész a Legfőbb Ügyészségen. Varga Zs. tehát Polt Péter helyettese volt.
INFORMÁCIÓINK SZERINT ELŐFORDULHAT, HOGY Ő NEMCSAK A LEGFŐBB BÍRÓI FÓRUM BÍRÁJA, HANEM A KÚRIA ELNÖKE IS Ő LESZ, BÍRÓI TAPASZTALAT NÉLKÜL. TEHÁT NEMCSAK TAGJAI, HANEM AKÁR OLYAN ELNÖKE IS LEHET A LEGFŐBB BÍRÓI FÓRUMNAK, AKI TÁRGYALÓTEREMBEN SOSEM ÍTÉLKEZETT.
Varga Zs. András alkotmánybíró-jelölt meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2014. szeptember 22-én.
Fotó: Huszti István / Index
KAPCSOLÓDÓ
Orbán elkezdte a bírók ellen hangolni a közvéleményt
A miniszterelnök bírósági ítéleteket érintő kijelentései a közvélemény formálására alkalmasak lehetnek, a kormánynak azonban leginkább saját törvényeivel, nem pedig a bírókkal lehet baja. A minta ezúttal lengyelországi, ott is ugyanez zajlik.
A Kúria elbírálja – törvényben meghatározott ügyekben – a törvényszékek, továbbá az ítélőtáblák határozata ellen előterjesztett jogorvoslatokat, az úgynevezett felülvizsgálati kérelmeket – azaz a Kúria mondja ki a végső szót a magyar bírósági struktúrában. De a Kúria emellett a bíróságokra kötelező jogegységi határozatokat is hoz, elbírálja a jogegységi panaszokat (amivel éppen december óta még inkább kordában tarthatja a bírók elvileg szabad mérlegelését), és dönt az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, továbbá egyéb fontos ügyekben is hozhat ítéletet. Magyarán alapjaiban befolyásolhatja az ítélkezést.
EGY ÚJ FŐBÍRÓ PEDIG AKÁR VALAMENNYI, AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGRÓL A KÚRIÁRA KERÜLT JOGÁSZT RÖGTÖN TANÁCSELNÖKKÉ TEHET, EZZEL VÉGÉRVÉNYESEN BEFOLYÁSOLVA AZ ÍTÉLKEZÉST.
Nyilván ezért fontos a főbíró személye is, ahogyan néhány olyan, most még alvóbíró, akik később biztosíthatják azt, hogy olyan esetek többé ne történhessenek, amit Orbán Viktor úgy élt meg:
a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához.
https://index.hu/belfold/2020/07/15/ader_janos_ab_tagjai_biroi_kinevezes_hando_tunde_varga_zs_andras/
2020. július 13., hétfő
„A kereszténységet nemzeti szinten csak mi vettük komolyan” – beszélgetés Balogh Elemérrel
Sok nyugati nép valószínűleg megfontolta volna a helyünkben, hogy továbbengedi nyugat felé a tatárokat vagy a törököket, de mi magyarok ehelyett a keresztény Európa megvédését választottuk, nagy áldozatok árán is – mutat rá Balogh Elemér volt alkotmánybíró. A jogtörténész professzorral az alkotmány iránytű-szerepéről és a család pótolhatatlan jelentőségéről Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélgetett.
Balogh Elemér (61) jogtörténész, egyetemi tanár, 2005 és 2014 között az Alkotmánybíróság tagja. Kutatási területei közé tartozik a büntetőjog magyar és európai története, illetve a középkori egyházi bíráskodás és az alkotmánytörténet. Jogi diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte 1983-ban. Több alkalommal folytatott ösztöndíjasként kutatómunkát németországi egyetemeken. 2016–2019 között a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja.
A jogtörténet központi szerepet játszik Balogh Elemér tudományos munkásságában, különös tekintettel az egyházi bíráskodásra. Ehhez kapcsolódik a legutóbbi, frankfurti kutatóút, ami pont belecsúszott a koronavírus járvány európai kitörésébe. Hogyan lehetett Németországban tudományos munkát végezni az általános leállás idején?
Frankfurtban egy 20-25 évvel ezelőtt elkezdett kutatási programomat folytattam, a középkori egyházi bíráskodás németországi történetétről. Ennek a bajorországi vetületét megírtam már korábban, most egyrészt ennek a második kiadását készítettem elő. Friss kutatásként pedig a német egyházi választófejedelmek középkori bíráskodásának a történetéről olvastam, de inkább csak a főbb művekre jutott idő. Február és március eleje még aggálytalanul telt, de márciustól, gyorsan besűrűsödött az ismert koronavírus járvány miatt az élet. Bezárt az egyetem, úgyhogy a kölcsönzött könyvekkel, illetve internetes anyaggal folytattam a munkát. Az ottani szállásomon, önkéntes karanténban dolgoztam április végéig. Reggeltől este hét óráig dolgoztam minden nap, ezután fölkeltem és átültem a televízió elé, és megnéztem a ZDF német közszolgálati adó aznapi hírműsorát, illetve járványra fókuszáló különadását is. Innen tájékozódtam napi szinten.
Ha már a német média is szóba került, milyen benyomást keltett magyar szemmel a mód, ahogyan a német közszolgálati adók tálalták az eseményeket?
Amikor Strasbourgban, francia területen kulminált a járvány, és az ellátórendszer nem bírta a terhelést, Németország sok fertőzött kezelését átvállalta. Az erről szóló hírblokkon pedig kiemelték, hogy a német ellátórendszernek hatalmas kapacitásai vannak. Nem hasonlították ugyan össze a franciával, de az üzenet így is egyértelmű volt.
Ez a fajta magabiztosság az élet minden területén jelen van a németeknél.
Ezt hogyan tudjuk mi közép-európaiak, mi magyarok jól kezelni?
Mi abban a hiszemben éljük az életünket Mohács óta, hogy ennek a közép-európai, német karakterű politikai gazdasági térségnek erős szövetséges partnerei vagyunk.
Ennek a partneri, helyenként baráti kapcsolatrendszernek rengeteg eleme van, személyesen én is egy ebbe illeszkedő tudományos hálózatnak vagyok a tagja. Ezen a területen, azt kell mondjam, hibátlan a vélekedés, a szakmai és személyes szálak mentén szövődő és épülő kapcsolatrendszer folyamatosan erősödik. A gazdasági rendszer már más megközelítést igényel, ott a kőkemény érdekek határozzák meg az együttműködést. A politikai színtér egészen más. Egyetlen egyszer volt vezető hír Magyarország, amikor is bevezették nálunk a rendkívüli jogrendet. Akit megszólaltattak Budapestről, az erősen kritikus hangnemet képviselt, de érdemben nem igazán állított sokat, beszéde terjedelmes részét közhelyek töltötték ki. Tulajdonképpen ezek a politikai közhelyek abban a hírelemben erősödtek fel, amely arról szólt, hogy Magyarország diktatórikus rendszer, ahol mintha formailag rendben lenne minden, de időnként kibújik a szög a zsákból. Ez az egy hír szerepelt a sajtó címlapján. A média szintű német politikai közgondolkodásban nagyon határozott ez a liberális attitűd.
Ebben az interjúsorozatban gyakori téma a szuverenitás. Több szakember említette, hogy a német jogtudomány célja a közös európai identitás jogi alapjának a megteremtése. Érzékelhető volt a frankfurti kutatóút során ebből valami? És hogyan illeszthető bele ebbe e gondolatmenetbe a német alkotmánybíróság legutóbbi döntésébe?
A válaszhoz visszatekintenék az alkotmány- és egyháztörténet terén gyűjtött tapasztalataimra. A német történelemben és egyházpolitikában egész a középkortól jellemző vonásnak tűnik számomra, hogy a németek mindig Európában gondolkodtak. Az egyházi vetület azért nagyon érdekes, mert az angolok létre is hozták a nemzeti egyházukat, a franciák pedig majdnem. Mint tudjuk, importálták a pápákat Avignonba, és egy nagyon erős gallikán egyházi mozgalmat támogattak. A németek soha nem akartak saját német egyházat. A németek mindig birodalomban gondolkodtak, ami Európát jelentette. Ez a gondolkodásmód a 20. századra durván kificamodott, de ezt most inkább nem elemezném. Ez a sok évszádra visszanyúló gondolkodásmódot én érzékelni vélem ma is, ami szimbolikusan megjelenik a legbizalmasabb német barátaimmal folytatott beszélgetéseink során. Az alkotmánybíróság döntése pedig jól jelez valamit ebből a jogi identitással kapcsolatos törekvésből. Ugyanis a döntés megmutatja, hogy
a német alkotmánybíróság a német alkotmányos identitást meg is meri fogalmazni olykor, egyértelművé téve, hogy az minden mást megelőz.
Azt sem szabad elfelejteni, bár ez nem az én szakterületem, hogy az európai gazdaság motorja a Németország, és az angolok eltávolodásával ez a körülmény talán még hangsúlyosabbá válik.
A német egyházról beszélgetve eszembe jutott, hogy létezik egy elmélet, amely szerint a vallás alapvetően határozza meg az Európához fűződő viszonyt az egyes országokban. Leegyszerűsítve, a katolikus országokban az univerzalista szemlélet miatt erősebb a föderalista fölfogás, míg a protestánsok inkább partikulárisan, nemzeti keretekben gondolkodnak. Valóban létezik ez az összefüggés?
Ez egy érdekes, új gondolat. Én a középkort kutatom, ott egyszerűbb a kérdés, mert a világ akkor monolitikus módon Róma központú volt. Az egész struktúra megváltozott a protestantizmus 16. századi megjelenésével, és pár évszázaddal később a nemzetállamok is kialakultak. Ez történelmileg majdnem evidenciának is tekinthető. A jelenkori világban azonban már sokkal érdekesebb talán a kérdés. Németország esetében a protestantizmus túlnyomó részt az evangélikus vallást jelenti. Tudni kell azonban, hogy a két egyház között ma már rendkívül szoros az együttműködés. Nem is tudom, hogy a katolikus és evangélikus közgondolkodás között lehetne-e szignifikáns különbséget találni. A hétköznapi gondolkodásban szinte semmit, a vallási rítusokban nyilván fennáll még a különbség. Magyarországon pedig szerintem erősebb a katolikus szál. Itt a kétféle vallási rendszernek az összehasonlítását megnehezíti az, hogy a katolikus azáltal, hogy római, egy nagy erőközponthoz tartozik, és abból sugárzik is valami plusz erő. A protestánsok azáltal, hogy tényleg partikuláris módon működnek, eleve mérsékeltebben tudhatnak maguk mögött ilyen típusú támogatást.
A németeknél nem érzem ezt a felekezeti vetületben megragadható különbözőséget, ami nálunk talán kiélezettebb.
Ez talán a kuruc-labanc ellentétre vezethető vissza. Hozzátenném azt is, hogy feleségem erdélyi, és anyósom kolozsvári kálvinista. Thököly Imre például részt vett Bécs ostromában, a török csapatok mellett, abban reménykedve, hogy sikerül bevenni Bécset. Ez az akkor szinte szokásos Habsburgok elleni felvonulásaink egyike volt, de hogy pont a törökkel és a tatárral szövetségben, az azért nehezményezhető. Ami nagyon fontos, hogy ez az átokverte trianoni trauma tartósította ezt a területi széttagoltságot, ami mellé ilyen vallási vetületek is párosulnak. Pont az erdélyi reformált vallások - főleg a református vallást szoktuk ezzel kapcsolatban emlegetni – jelentenek megtartó erőt. A vallási identitás valóban megtartó erő. A különböző nemzetiségek mindig más felekezethez igazodtak: a szászok evangélikusok, a székelyek katolikusok, a vármegyék magyar népessége református, míg a románok ortodoxok voltak.
A vallás megtartó erejéhez kapcsolódik az az alaptörvényi szabályunk is, amely kimondja, hogy a keresztény kultúra Magyarország alkotmányos identitásának is a része, és ennek a védelme minden állami szerv feladata. Volt alkotmánybíróként ez hogyan fordítható le?
Egyszerű a kérdés. Én vallásos ember vagyok, ezek az összefüggések fontosak számomra. A magyar kultúra fontos szegmense a jogi kultúra is. Teljesen elszakíthatatlan az Európába, hozzáteszem, a latin, nyugati keresztény Európába való bő ezer éves beágyazottságunktól. Részletezni lehet órákig, de ez egy alaptétel. Az alkotmányos identitás tekintetében az új alkotmányunk nevesítve is beemelte a történelmi alkotmány elnevezést, ami egészen 1949-ig magyar alkotmányos irodalomnak, gondolkodásnak, közjognak az egyik magyarázatra nem szoruló alaptétele volt. Egyedül Angliának volt és van hasonló jellegű alkotmánya. A történelmi alkotmány folytonossága nem szakadt volna meg az 1949-es alkotmány kapcsán, ha nem következett volna negyvenévnyi kommunizmus. Egy olyan jogi kultúrának a manifesztumát láthatjuk ebben, amely bizonyítja, hogy a jogi kultúránk valamiképpen a történelem folyamatában éli meg önmagát. Vagyis nem pillanatfelvételként akar önmagára tekinteni, amire a legjobb ellenpélda a francia történelem. A magyar történelem saját kontinuitásában szemléli önmagát. A szakjogok szintjére továbblépve, megint angol példát hoznék: csak a közelmúltban tört be a köztudatba a kodifikációs folyamat. Korábban nem volt igény arra, hogy külön büntető törvénykönyvet állítsanak össze, ehelyett a precedensekre támaszkodtak. Nálunk más volt a helyzet, de a két rendszer karakterében sok hasonló vonás fedezhető fel. A Polgári törvénykönyv csak 1959-ben készült el. A magyar bírák ismerték a jogot, és nem volt szükség egy parlament által legitimált törvény elfogadására. A magyar bírák pontosan tudták, hogy hogyan kell jogvitákat kezelni. Ez is jól mutatja azt, hogy a magyar jognak ez a történelmi és időszemlélete egészen más. Az jut eszembe erről, hogy az 1930-as években indult Magyarországon egy mozgalom, amelyben megszólították az ország íróit, gondolkodóit, hogy írják le, ki vagy mi a magyar. Ezek közül nekem Babits tanulmánya tetszik a legjobban, amelyben kifejti, hogy a magyar szerinte egy szemlélődő embertípus. Ezt a szemlélődő attitűdöt nagyon mélyen át tudom érezni. Nekem minden ősöm magyar, göcseji származású, így valószínűleg honfoglalás-kori génállománnyal rendelkezem. Ennek tulajdonítom sokszor azt, hogy nem bírom a rohanást.
Nem kedvelem a pillanatfelvételeket, sokkal inkább szeretek időt hagyni a gondolataimnak, hogy kiforrják magukat, és csak azután beszélni.
Gyakran az idő meg is old sok mindent.
Hogyan lehetne elmagyarázni egy külföldinek a magyar alkotmányos identitás alapjait? Nekem az a hipotézisem, hogy most jutottunk a "magyar gondolat" feltámadásához, ami több évtizeden keresztül el volt nyomva.
Egy britnek valószínűleg nem kellene sokat magyarázni, mindenki másnak viszont igen. Örvendek, hogy megoszthatom itt a következő gondolatom, amit csak igazán ritkán van alkalmam másnak is elmondani. Néha arra gondolok, hogy a kereszténységet nemzeti szinten lehet, hogy csak mi vettük komolyan. Ezt úgy értem, hogy a kereszténység alapvető értékeit csak mi magyarok képviseltük, amelyek sorában mindjárt ott találjuk a hitünk, kultúránk védelmét, akár az életünk feláldozása árán is. Ezt össznemzeti szinten nagyon kevesen hitték el. Ismert például, hogy fennmaradt Batu Kán levelezése az akkori pápával és IV. Béla magyar királlyal is. Bélának a következőt írja Batu Kán: „Mi tudjuk, hogy ti keleti népek vagytok, álljatok mellénk, és elsöpörjük ezt az európai társaságot.” Akkor már olyan erősen a keresztény Európához kötődött a gondolkodásunk, hogy keleti származásunk ellenére sem merült fel, hogy átálljunk. Hasonló példa Szulejmán levelezése azzal kapcsolatban, hogy csak engedjük át a török hadakat, mert ők Bécset akarják. Véleményem szerint sok nyugati nép megfontolta volna, hogy átengedi, vagy hátba támadja a törököket. A magyar azonban nem ilyen, ő szemtől szembe áll ki az ellenséggel. Hellyel-közzel kaptunk segítséget, de a háborúskodásra kis híján ráment a nemzetünk. Nem tudom, hogy melyik másik nyugati ország csinálta volna ezt utánunk. Ezzel szemben
mi nem gyarmatosítottunk egy négyzetcentimétert sem, nem irtottunk ki egyetlen őslakos népet sem Amerikában, sem Afrikában, valamint a rabszolgaságot sem intézményesítettük.
Hosszasan sorolhatnám ezeket a tételeket. Mi nagyjából elhittük a kereszténységnek, hogy érdemes feláldozni akár az életünket is az értékeink megőrzéséért. A régi vallásos politikai közgondolkodásban jellemző motívum, hogy ha meghalunk, akkor egy bírói szék elé kerülünk, ahol a cselekedeteink majd megmérettetnek. Ennek a küldetéstudatnak nagyon erős szerepe volt a történelem során. Emlékezzünk csak Dobó István esküjére: egy pillanatig sem volt szó nála bármiféle álpacifizmusról. Más szempontból pedig semmiféle olyan kompromisszumba nem mentek bele, amely a keresztény kultúrának az értékeit csorbította volna. Az Alföldnek le az Al-Dunáig a török hódoltság idejéig színmagyar lakossága volt, amelyet kiirtottak vagy elhurcoltak az isztambuli rabszolgapiacra. Érdekes, hogy német vagy francia rabszolgák nem szerepeltek százezrével ezeken a piacokon, magyarok viszont igen. Még Egyiptomba is jutott belőlünk.
Ez az alkotmány- és nemzetszemlélet csak akkor működik, ha képesek vagyunk generációról generációra átadni. Egy komoly tapasztalatokkal rendelkező tanár, aki e folyamat frontvonalában áll, hogyan látja az ezzel kapcsolatos csatákat?
Hát nem állunk olyan jól. A közoktatásnak a missziója és szerepe evidens. Az alapismeretek közvetítésének fontossága nem is kérdés a nemzettudat és kulturális identitás formálásának a szempontjából, viszont nagyot változott a világ. Ha megnézzük két világháború közötti iskolai oktatásról szóló kiállításokat, mai szemmel túlzottan nacionalistának nevezhetnénk, a kiállítások tartalma helyenként még talán nekem is sok, akkoriban viszont ez elfogadott volt. Ma tényleg egy liberálisabb világban élünk. Az iskola, azt hiszem, nem tudja pótolni a családot. Tehát én
a saját családomon belül sem találtam könnyűnek a családi értékek és tradíciók továbbadását.
Kilenc gyermekem van, akik közül az idősebbeknél úgy látom, hogy elég jó hatásfokkal sikerült az az átadás, a kisebbeknél viszont már nehezebb a helyzet. Elmeséltem nekik számtalanszor, hogy mindkét nagyapám az olasz fronton harcolt. Az olyan kis történetek maradtak meg leginkább a gyerekeim fejében, mint amikor Doberdónál levitte a nagypapa rohamsisakját egy repeszgránát. Magyar történelemről általában, Trianonról rengeteget beszélgetünk otthon, de a kisebbeknek egyre nehezebb elmagyarázni ezeket a dolgokat. A háború utáni negyven évet még személyes élményként tudom továbbadni. De a régebbi dolgokat kicsit nehezebb. Iskolának, egyesületnek is lehetne ez a feladata. A cserkészmozgalom például egy olyan jó közösség, ahol pont a hagyományokat, az értékeket jópofa modern aktivitások keretében tanítják. Ezt nagyon hatékonynak tartom. A cserkészek jól csinálják.
Szerettem volna még rákérdezni a kulturális identitással kapcsolatos küzdelemre. Ebben számos leágazás található: melegházasság, transzszexuális jogok, olyan társadalmi változások, amelyek valahogy a progresszív korszellemhez kötődnek. Mit lehet ezen kedvezőtlen fejlemények ellenében tenni?
Úgy mondanám, hogy a struktúrának megvan a szerepe és a felelőssége. Az alkotmánynak a maga szintjén és helyén nagy jelentősége van. Megkerülhetetlen iránytű a jogszolgáltatásban, ugyanis ott érvényesíti a kisugárzását. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, az a társadalom privát családi dimenziója. Én ebben hiszek igazán. Mindenki a maga őrhelyén. Aki olyan őrhelyen van, mint én, a tanári katedrán, az mondja csak el a véleményét, ahogy én is teszem. Én ennyit tudok tenni, és ezt mindig meg is fogom tenni.
https://precedens.mandiner.hu/cikk/20200706_a_keresztenyseget_nemzeti_szinten_csak_mi_vettuk_komolyan
Balogh Elemér (61) jogtörténész, egyetemi tanár, 2005 és 2014 között az Alkotmánybíróság tagja. Kutatási területei közé tartozik a büntetőjog magyar és európai története, illetve a középkori egyházi bíráskodás és az alkotmánytörténet. Jogi diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte 1983-ban. Több alkalommal folytatott ösztöndíjasként kutatómunkát németországi egyetemeken. 2016–2019 között a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja.
A jogtörténet központi szerepet játszik Balogh Elemér tudományos munkásságában, különös tekintettel az egyházi bíráskodásra. Ehhez kapcsolódik a legutóbbi, frankfurti kutatóút, ami pont belecsúszott a koronavírus járvány európai kitörésébe. Hogyan lehetett Németországban tudományos munkát végezni az általános leállás idején?
Frankfurtban egy 20-25 évvel ezelőtt elkezdett kutatási programomat folytattam, a középkori egyházi bíráskodás németországi történetétről. Ennek a bajorországi vetületét megírtam már korábban, most egyrészt ennek a második kiadását készítettem elő. Friss kutatásként pedig a német egyházi választófejedelmek középkori bíráskodásának a történetéről olvastam, de inkább csak a főbb művekre jutott idő. Február és március eleje még aggálytalanul telt, de márciustól, gyorsan besűrűsödött az ismert koronavírus járvány miatt az élet. Bezárt az egyetem, úgyhogy a kölcsönzött könyvekkel, illetve internetes anyaggal folytattam a munkát. Az ottani szállásomon, önkéntes karanténban dolgoztam április végéig. Reggeltől este hét óráig dolgoztam minden nap, ezután fölkeltem és átültem a televízió elé, és megnéztem a ZDF német közszolgálati adó aznapi hírműsorát, illetve járványra fókuszáló különadását is. Innen tájékozódtam napi szinten.
Ha már a német média is szóba került, milyen benyomást keltett magyar szemmel a mód, ahogyan a német közszolgálati adók tálalták az eseményeket?
Amikor Strasbourgban, francia területen kulminált a járvány, és az ellátórendszer nem bírta a terhelést, Németország sok fertőzött kezelését átvállalta. Az erről szóló hírblokkon pedig kiemelték, hogy a német ellátórendszernek hatalmas kapacitásai vannak. Nem hasonlították ugyan össze a franciával, de az üzenet így is egyértelmű volt.
Ez a fajta magabiztosság az élet minden területén jelen van a németeknél.
Ezt hogyan tudjuk mi közép-európaiak, mi magyarok jól kezelni?
Mi abban a hiszemben éljük az életünket Mohács óta, hogy ennek a közép-európai, német karakterű politikai gazdasági térségnek erős szövetséges partnerei vagyunk.
Ennek a partneri, helyenként baráti kapcsolatrendszernek rengeteg eleme van, személyesen én is egy ebbe illeszkedő tudományos hálózatnak vagyok a tagja. Ezen a területen, azt kell mondjam, hibátlan a vélekedés, a szakmai és személyes szálak mentén szövődő és épülő kapcsolatrendszer folyamatosan erősödik. A gazdasági rendszer már más megközelítést igényel, ott a kőkemény érdekek határozzák meg az együttműködést. A politikai színtér egészen más. Egyetlen egyszer volt vezető hír Magyarország, amikor is bevezették nálunk a rendkívüli jogrendet. Akit megszólaltattak Budapestről, az erősen kritikus hangnemet képviselt, de érdemben nem igazán állított sokat, beszéde terjedelmes részét közhelyek töltötték ki. Tulajdonképpen ezek a politikai közhelyek abban a hírelemben erősödtek fel, amely arról szólt, hogy Magyarország diktatórikus rendszer, ahol mintha formailag rendben lenne minden, de időnként kibújik a szög a zsákból. Ez az egy hír szerepelt a sajtó címlapján. A média szintű német politikai közgondolkodásban nagyon határozott ez a liberális attitűd.
Ebben az interjúsorozatban gyakori téma a szuverenitás. Több szakember említette, hogy a német jogtudomány célja a közös európai identitás jogi alapjának a megteremtése. Érzékelhető volt a frankfurti kutatóút során ebből valami? És hogyan illeszthető bele ebbe e gondolatmenetbe a német alkotmánybíróság legutóbbi döntésébe?
A válaszhoz visszatekintenék az alkotmány- és egyháztörténet terén gyűjtött tapasztalataimra. A német történelemben és egyházpolitikában egész a középkortól jellemző vonásnak tűnik számomra, hogy a németek mindig Európában gondolkodtak. Az egyházi vetület azért nagyon érdekes, mert az angolok létre is hozták a nemzeti egyházukat, a franciák pedig majdnem. Mint tudjuk, importálták a pápákat Avignonba, és egy nagyon erős gallikán egyházi mozgalmat támogattak. A németek soha nem akartak saját német egyházat. A németek mindig birodalomban gondolkodtak, ami Európát jelentette. Ez a gondolkodásmód a 20. századra durván kificamodott, de ezt most inkább nem elemezném. Ez a sok évszádra visszanyúló gondolkodásmódot én érzékelni vélem ma is, ami szimbolikusan megjelenik a legbizalmasabb német barátaimmal folytatott beszélgetéseink során. Az alkotmánybíróság döntése pedig jól jelez valamit ebből a jogi identitással kapcsolatos törekvésből. Ugyanis a döntés megmutatja, hogy
a német alkotmánybíróság a német alkotmányos identitást meg is meri fogalmazni olykor, egyértelművé téve, hogy az minden mást megelőz.
Azt sem szabad elfelejteni, bár ez nem az én szakterületem, hogy az európai gazdaság motorja a Németország, és az angolok eltávolodásával ez a körülmény talán még hangsúlyosabbá válik.
A német egyházról beszélgetve eszembe jutott, hogy létezik egy elmélet, amely szerint a vallás alapvetően határozza meg az Európához fűződő viszonyt az egyes országokban. Leegyszerűsítve, a katolikus országokban az univerzalista szemlélet miatt erősebb a föderalista fölfogás, míg a protestánsok inkább partikulárisan, nemzeti keretekben gondolkodnak. Valóban létezik ez az összefüggés?
Ez egy érdekes, új gondolat. Én a középkort kutatom, ott egyszerűbb a kérdés, mert a világ akkor monolitikus módon Róma központú volt. Az egész struktúra megváltozott a protestantizmus 16. századi megjelenésével, és pár évszázaddal később a nemzetállamok is kialakultak. Ez történelmileg majdnem evidenciának is tekinthető. A jelenkori világban azonban már sokkal érdekesebb talán a kérdés. Németország esetében a protestantizmus túlnyomó részt az evangélikus vallást jelenti. Tudni kell azonban, hogy a két egyház között ma már rendkívül szoros az együttműködés. Nem is tudom, hogy a katolikus és evangélikus közgondolkodás között lehetne-e szignifikáns különbséget találni. A hétköznapi gondolkodásban szinte semmit, a vallási rítusokban nyilván fennáll még a különbség. Magyarországon pedig szerintem erősebb a katolikus szál. Itt a kétféle vallási rendszernek az összehasonlítását megnehezíti az, hogy a katolikus azáltal, hogy római, egy nagy erőközponthoz tartozik, és abból sugárzik is valami plusz erő. A protestánsok azáltal, hogy tényleg partikuláris módon működnek, eleve mérsékeltebben tudhatnak maguk mögött ilyen típusú támogatást.
A németeknél nem érzem ezt a felekezeti vetületben megragadható különbözőséget, ami nálunk talán kiélezettebb.
Ez talán a kuruc-labanc ellentétre vezethető vissza. Hozzátenném azt is, hogy feleségem erdélyi, és anyósom kolozsvári kálvinista. Thököly Imre például részt vett Bécs ostromában, a török csapatok mellett, abban reménykedve, hogy sikerül bevenni Bécset. Ez az akkor szinte szokásos Habsburgok elleni felvonulásaink egyike volt, de hogy pont a törökkel és a tatárral szövetségben, az azért nehezményezhető. Ami nagyon fontos, hogy ez az átokverte trianoni trauma tartósította ezt a területi széttagoltságot, ami mellé ilyen vallási vetületek is párosulnak. Pont az erdélyi reformált vallások - főleg a református vallást szoktuk ezzel kapcsolatban emlegetni – jelentenek megtartó erőt. A vallási identitás valóban megtartó erő. A különböző nemzetiségek mindig más felekezethez igazodtak: a szászok evangélikusok, a székelyek katolikusok, a vármegyék magyar népessége református, míg a románok ortodoxok voltak.
A vallás megtartó erejéhez kapcsolódik az az alaptörvényi szabályunk is, amely kimondja, hogy a keresztény kultúra Magyarország alkotmányos identitásának is a része, és ennek a védelme minden állami szerv feladata. Volt alkotmánybíróként ez hogyan fordítható le?
Egyszerű a kérdés. Én vallásos ember vagyok, ezek az összefüggések fontosak számomra. A magyar kultúra fontos szegmense a jogi kultúra is. Teljesen elszakíthatatlan az Európába, hozzáteszem, a latin, nyugati keresztény Európába való bő ezer éves beágyazottságunktól. Részletezni lehet órákig, de ez egy alaptétel. Az alkotmányos identitás tekintetében az új alkotmányunk nevesítve is beemelte a történelmi alkotmány elnevezést, ami egészen 1949-ig magyar alkotmányos irodalomnak, gondolkodásnak, közjognak az egyik magyarázatra nem szoruló alaptétele volt. Egyedül Angliának volt és van hasonló jellegű alkotmánya. A történelmi alkotmány folytonossága nem szakadt volna meg az 1949-es alkotmány kapcsán, ha nem következett volna negyvenévnyi kommunizmus. Egy olyan jogi kultúrának a manifesztumát láthatjuk ebben, amely bizonyítja, hogy a jogi kultúránk valamiképpen a történelem folyamatában éli meg önmagát. Vagyis nem pillanatfelvételként akar önmagára tekinteni, amire a legjobb ellenpélda a francia történelem. A magyar történelem saját kontinuitásában szemléli önmagát. A szakjogok szintjére továbblépve, megint angol példát hoznék: csak a közelmúltban tört be a köztudatba a kodifikációs folyamat. Korábban nem volt igény arra, hogy külön büntető törvénykönyvet állítsanak össze, ehelyett a precedensekre támaszkodtak. Nálunk más volt a helyzet, de a két rendszer karakterében sok hasonló vonás fedezhető fel. A Polgári törvénykönyv csak 1959-ben készült el. A magyar bírák ismerték a jogot, és nem volt szükség egy parlament által legitimált törvény elfogadására. A magyar bírák pontosan tudták, hogy hogyan kell jogvitákat kezelni. Ez is jól mutatja azt, hogy a magyar jognak ez a történelmi és időszemlélete egészen más. Az jut eszembe erről, hogy az 1930-as években indult Magyarországon egy mozgalom, amelyben megszólították az ország íróit, gondolkodóit, hogy írják le, ki vagy mi a magyar. Ezek közül nekem Babits tanulmánya tetszik a legjobban, amelyben kifejti, hogy a magyar szerinte egy szemlélődő embertípus. Ezt a szemlélődő attitűdöt nagyon mélyen át tudom érezni. Nekem minden ősöm magyar, göcseji származású, így valószínűleg honfoglalás-kori génállománnyal rendelkezem. Ennek tulajdonítom sokszor azt, hogy nem bírom a rohanást.
Nem kedvelem a pillanatfelvételeket, sokkal inkább szeretek időt hagyni a gondolataimnak, hogy kiforrják magukat, és csak azután beszélni.
Gyakran az idő meg is old sok mindent.
Hogyan lehetne elmagyarázni egy külföldinek a magyar alkotmányos identitás alapjait? Nekem az a hipotézisem, hogy most jutottunk a "magyar gondolat" feltámadásához, ami több évtizeden keresztül el volt nyomva.
Egy britnek valószínűleg nem kellene sokat magyarázni, mindenki másnak viszont igen. Örvendek, hogy megoszthatom itt a következő gondolatom, amit csak igazán ritkán van alkalmam másnak is elmondani. Néha arra gondolok, hogy a kereszténységet nemzeti szinten lehet, hogy csak mi vettük komolyan. Ezt úgy értem, hogy a kereszténység alapvető értékeit csak mi magyarok képviseltük, amelyek sorában mindjárt ott találjuk a hitünk, kultúránk védelmét, akár az életünk feláldozása árán is. Ezt össznemzeti szinten nagyon kevesen hitték el. Ismert például, hogy fennmaradt Batu Kán levelezése az akkori pápával és IV. Béla magyar királlyal is. Bélának a következőt írja Batu Kán: „Mi tudjuk, hogy ti keleti népek vagytok, álljatok mellénk, és elsöpörjük ezt az európai társaságot.” Akkor már olyan erősen a keresztény Európához kötődött a gondolkodásunk, hogy keleti származásunk ellenére sem merült fel, hogy átálljunk. Hasonló példa Szulejmán levelezése azzal kapcsolatban, hogy csak engedjük át a török hadakat, mert ők Bécset akarják. Véleményem szerint sok nyugati nép megfontolta volna, hogy átengedi, vagy hátba támadja a törököket. A magyar azonban nem ilyen, ő szemtől szembe áll ki az ellenséggel. Hellyel-közzel kaptunk segítséget, de a háborúskodásra kis híján ráment a nemzetünk. Nem tudom, hogy melyik másik nyugati ország csinálta volna ezt utánunk. Ezzel szemben
mi nem gyarmatosítottunk egy négyzetcentimétert sem, nem irtottunk ki egyetlen őslakos népet sem Amerikában, sem Afrikában, valamint a rabszolgaságot sem intézményesítettük.
Hosszasan sorolhatnám ezeket a tételeket. Mi nagyjából elhittük a kereszténységnek, hogy érdemes feláldozni akár az életünket is az értékeink megőrzéséért. A régi vallásos politikai közgondolkodásban jellemző motívum, hogy ha meghalunk, akkor egy bírói szék elé kerülünk, ahol a cselekedeteink majd megmérettetnek. Ennek a küldetéstudatnak nagyon erős szerepe volt a történelem során. Emlékezzünk csak Dobó István esküjére: egy pillanatig sem volt szó nála bármiféle álpacifizmusról. Más szempontból pedig semmiféle olyan kompromisszumba nem mentek bele, amely a keresztény kultúrának az értékeit csorbította volna. Az Alföldnek le az Al-Dunáig a török hódoltság idejéig színmagyar lakossága volt, amelyet kiirtottak vagy elhurcoltak az isztambuli rabszolgapiacra. Érdekes, hogy német vagy francia rabszolgák nem szerepeltek százezrével ezeken a piacokon, magyarok viszont igen. Még Egyiptomba is jutott belőlünk.
Ez az alkotmány- és nemzetszemlélet csak akkor működik, ha képesek vagyunk generációról generációra átadni. Egy komoly tapasztalatokkal rendelkező tanár, aki e folyamat frontvonalában áll, hogyan látja az ezzel kapcsolatos csatákat?
Hát nem állunk olyan jól. A közoktatásnak a missziója és szerepe evidens. Az alapismeretek közvetítésének fontossága nem is kérdés a nemzettudat és kulturális identitás formálásának a szempontjából, viszont nagyot változott a világ. Ha megnézzük két világháború közötti iskolai oktatásról szóló kiállításokat, mai szemmel túlzottan nacionalistának nevezhetnénk, a kiállítások tartalma helyenként még talán nekem is sok, akkoriban viszont ez elfogadott volt. Ma tényleg egy liberálisabb világban élünk. Az iskola, azt hiszem, nem tudja pótolni a családot. Tehát én
a saját családomon belül sem találtam könnyűnek a családi értékek és tradíciók továbbadását.
Kilenc gyermekem van, akik közül az idősebbeknél úgy látom, hogy elég jó hatásfokkal sikerült az az átadás, a kisebbeknél viszont már nehezebb a helyzet. Elmeséltem nekik számtalanszor, hogy mindkét nagyapám az olasz fronton harcolt. Az olyan kis történetek maradtak meg leginkább a gyerekeim fejében, mint amikor Doberdónál levitte a nagypapa rohamsisakját egy repeszgránát. Magyar történelemről általában, Trianonról rengeteget beszélgetünk otthon, de a kisebbeknek egyre nehezebb elmagyarázni ezeket a dolgokat. A háború utáni negyven évet még személyes élményként tudom továbbadni. De a régebbi dolgokat kicsit nehezebb. Iskolának, egyesületnek is lehetne ez a feladata. A cserkészmozgalom például egy olyan jó közösség, ahol pont a hagyományokat, az értékeket jópofa modern aktivitások keretében tanítják. Ezt nagyon hatékonynak tartom. A cserkészek jól csinálják.
Szerettem volna még rákérdezni a kulturális identitással kapcsolatos küzdelemre. Ebben számos leágazás található: melegházasság, transzszexuális jogok, olyan társadalmi változások, amelyek valahogy a progresszív korszellemhez kötődnek. Mit lehet ezen kedvezőtlen fejlemények ellenében tenni?
Úgy mondanám, hogy a struktúrának megvan a szerepe és a felelőssége. Az alkotmánynak a maga szintjén és helyén nagy jelentősége van. Megkerülhetetlen iránytű a jogszolgáltatásban, ugyanis ott érvényesíti a kisugárzását. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, az a társadalom privát családi dimenziója. Én ebben hiszek igazán. Mindenki a maga őrhelyén. Aki olyan őrhelyen van, mint én, a tanári katedrán, az mondja csak el a véleményét, ahogy én is teszem. Én ennyit tudok tenni, és ezt mindig meg is fogom tenni.
https://precedens.mandiner.hu/cikk/20200706_a_keresztenyseget_nemzeti_szinten_csak_mi_vettuk_komolyan
2020. július 6., hétfő
Amerikai alkotmánybíróság: az elektoroknak kötelező a mandátumuknak megfelelően szavazni az elnökválasztáson
Az elektoroknak kötelező a mandátumuknak megfelelően szavazni az amerikai elnökválasztáson – így döntött az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság hétfőn Washingtonban.
A szövetségi legfelsőbb bíróság egyhangú döntésével jóváhagyta az északnyugati Washington állam és Colorado által benyújtott keresetet, amelyben a két amerikai tagállam kiáll amellett, hogy büntethetők legyenek az úgynevezett “hűtlen” elektorok, vagyis azok, akik nem az előválasztásokon szerzett mandátumuknak megfelelően voksolnak az elnökjelöltre. Az amerikai elnökválasztási rendszerben az elnök megválasztásakor nem csupán a közvetlenül, a választók által leadott szavazatok számítanak, hanem az úgynevezett elektori testület is szavaz az elnök személyéről. Az elektori testület tagjait a tagállamok előválasztásain választják meg, továbbá a pártok jelöltjeiből kerülnek ki. Az alkotmánybírósági döntés értelmében a tagállamok megbüntethetik a “hűtlen” elektorokat, de akár ki is emelhetik őket az elektori testületből.
Az amerikai alkotmány külön nem rendelkezik az ilyen elektori viselkedésről. Ennek védelmezői azzal érveltek, hogy az elektoroknak független, a mandátumuktól is független döntést kell hozniuk, ha úgy ítélik meg, hogy az adott elnökjelölt nem alkalmas a hivatalára. A bíróság döntésének indoklását megfogalmazó Elena Kagan, az alkotmánybíróság liberális tagja úgy fogalmazott: “az alkotmány szövege és a nemzet történelme azt igazolja, lehetséges, hogy egy tagállam kényszerítse az elektort a párt jelöltjének megszavazására tett ígéretének betartására”. A 2016-os elnökválasztáson az 535 elektor közül heten voksoltak másként, mint ahogyan arra a mandátumuk feljogosította, s hárman közülük a későbbi győztes Donald Trump elnökségét akarták volna megakadályozni. A Politico című lap ezzel kapcsolatban emlékeztet arra: 2016-ban demokrata párti elektorok egy csoportja megpróbált nyomást gyakorolni republikánus elektorokra annak érdekében, hogy ne Donald Trumpra adják le a voksukat.
MTI
https://pestisracok.hu/amerikai-alkotmanybirosag-az-elektoroknak-kotelezo-a-mandatumuknak-megfeleloen-szavazni-az-elnokvalasztason/
A szövetségi legfelsőbb bíróság egyhangú döntésével jóváhagyta az északnyugati Washington állam és Colorado által benyújtott keresetet, amelyben a két amerikai tagállam kiáll amellett, hogy büntethetők legyenek az úgynevezett “hűtlen” elektorok, vagyis azok, akik nem az előválasztásokon szerzett mandátumuknak megfelelően voksolnak az elnökjelöltre. Az amerikai elnökválasztási rendszerben az elnök megválasztásakor nem csupán a közvetlenül, a választók által leadott szavazatok számítanak, hanem az úgynevezett elektori testület is szavaz az elnök személyéről. Az elektori testület tagjait a tagállamok előválasztásain választják meg, továbbá a pártok jelöltjeiből kerülnek ki. Az alkotmánybírósági döntés értelmében a tagállamok megbüntethetik a “hűtlen” elektorokat, de akár ki is emelhetik őket az elektori testületből.
Az amerikai alkotmány külön nem rendelkezik az ilyen elektori viselkedésről. Ennek védelmezői azzal érveltek, hogy az elektoroknak független, a mandátumuktól is független döntést kell hozniuk, ha úgy ítélik meg, hogy az adott elnökjelölt nem alkalmas a hivatalára. A bíróság döntésének indoklását megfogalmazó Elena Kagan, az alkotmánybíróság liberális tagja úgy fogalmazott: “az alkotmány szövege és a nemzet történelme azt igazolja, lehetséges, hogy egy tagállam kényszerítse az elektort a párt jelöltjének megszavazására tett ígéretének betartására”. A 2016-os elnökválasztáson az 535 elektor közül heten voksoltak másként, mint ahogyan arra a mandátumuk feljogosította, s hárman közülük a későbbi győztes Donald Trump elnökségét akarták volna megakadályozni. A Politico című lap ezzel kapcsolatban emlékeztet arra: 2016-ban demokrata párti elektorok egy csoportja megpróbált nyomást gyakorolni republikánus elektorokra annak érdekében, hogy ne Donald Trumpra adják le a voksukat.
MTI
https://pestisracok.hu/amerikai-alkotmanybirosag-az-elektoroknak-kotelezo-a-mandatumuknak-megfeleloen-szavazni-az-elnokvalasztason/
Bíróvá kinevezett alkotmánybírók – irány a Kúria?
Áder János köztársasági elnök bíróvá nevezett ki nyolc olyan alkotmánybírót, köztük Sulyok Tamás elnököt, akik még nem érték el az általános – az Alkotmánybíróság tagjaira egyébként nem érvényes – nyugdíj-korhatárt.
Domány András
Ezt a lehetőséget egy 2019 végén elfogadott törvénymódosítás teremtette meg, amely szerint ha egy alkotmánybíró ezt kéri, akkor őt az államfő „a kinevezési feltételek vizsgálata és pályázat kiírása nélkül határozatlan időre bíróvá kinevezi”. Bírói jogállása ugyan szünetel, amíg az Ab tagja, de azután egyenesen a Kúriára kerül tanácselnöknek.
A kormány arra hivatkozott, hogy az Ab tagjai mind kiemelkedő tudású és tapasztalatú jogászok, ezért nem lenne indokolt pályáztatni őket, ha pályafutásukat a rendes bírósági rendszerben kívánják folytatni, és Ab-tevékenységük alapján megérdemlik, hogy ezt rögtön a legmagasabb igazságszolgáltatási szervnél tehessék. Csakhogy a törvénymódosítást sok bírálat érte amiatt, hogy így olyan emberek kerülhetnek a bírói pálya csúcsára, akik soha nem voltak bírók, nincs ilyen szakmai tapasztalatuk.
Tény, hogy a nyolc mostani kinevezett közül csak Czine Ágnes és Hörcherné Marosi Ildikó dolgozott bíróként az Ab-ba kerülése előtt, mégpedig sokáig és több szinten. De a többiek (köztük Sulyok Tamás elnök, Juhász Imre, Schanda Balázs, Szalay Péter) jogi végzettséggel ügyvédek, hivatalnokok, egyetemi oktatók voltak, Szabó Marcel pedig ezen kívül az alapvető jogok biztosának helyettese, Varga Zs. András a legfőbb ügyész helyettese. (Életkora alapján a most bíróvá kinevezett csoportba kerülhetett volna Horváth Attila és az ez év elején alkotmánybíróvá választott Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal bírói gyakorlattal rendelkező volt elnöke, de ők valamiért kimaradtak.)
A nyolc újdonsült bíró közül hárman túl lesznek már a nyugdíj-korhatáron, mire Ab-megbízatásuk lejár. De a Kúriára úgy is át lehet kerülni, hogy valaki a 12 év letelte előtt lemond az alkotmánybírói tisztségről. Darák Péter kúriai elnök megbízatása 2021. január 1-én lejár, és ha valaki a mostani alkotmánybírák közül addigra már kúriai tanácselnök lesz, akkor szóba kerülhet a legfőbb bírói testület vezetésére akkor is, ha korábban nem dolgozott bíróként.
https://hvg.hu/itthon/20200703_Birova_kinevezett_alkotmanybirok__irany_a_Kuria
Domány András
Ezt a lehetőséget egy 2019 végén elfogadott törvénymódosítás teremtette meg, amely szerint ha egy alkotmánybíró ezt kéri, akkor őt az államfő „a kinevezési feltételek vizsgálata és pályázat kiírása nélkül határozatlan időre bíróvá kinevezi”. Bírói jogállása ugyan szünetel, amíg az Ab tagja, de azután egyenesen a Kúriára kerül tanácselnöknek.
A kormány arra hivatkozott, hogy az Ab tagjai mind kiemelkedő tudású és tapasztalatú jogászok, ezért nem lenne indokolt pályáztatni őket, ha pályafutásukat a rendes bírósági rendszerben kívánják folytatni, és Ab-tevékenységük alapján megérdemlik, hogy ezt rögtön a legmagasabb igazságszolgáltatási szervnél tehessék. Csakhogy a törvénymódosítást sok bírálat érte amiatt, hogy így olyan emberek kerülhetnek a bírói pálya csúcsára, akik soha nem voltak bírók, nincs ilyen szakmai tapasztalatuk.
Tény, hogy a nyolc mostani kinevezett közül csak Czine Ágnes és Hörcherné Marosi Ildikó dolgozott bíróként az Ab-ba kerülése előtt, mégpedig sokáig és több szinten. De a többiek (köztük Sulyok Tamás elnök, Juhász Imre, Schanda Balázs, Szalay Péter) jogi végzettséggel ügyvédek, hivatalnokok, egyetemi oktatók voltak, Szabó Marcel pedig ezen kívül az alapvető jogok biztosának helyettese, Varga Zs. András a legfőbb ügyész helyettese. (Életkora alapján a most bíróvá kinevezett csoportba kerülhetett volna Horváth Attila és az ez év elején alkotmánybíróvá választott Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal bírói gyakorlattal rendelkező volt elnöke, de ők valamiért kimaradtak.)
A nyolc újdonsült bíró közül hárman túl lesznek már a nyugdíj-korhatáron, mire Ab-megbízatásuk lejár. De a Kúriára úgy is át lehet kerülni, hogy valaki a 12 év letelte előtt lemond az alkotmánybírói tisztségről. Darák Péter kúriai elnök megbízatása 2021. január 1-én lejár, és ha valaki a mostani alkotmánybírák közül addigra már kúriai tanácselnök lesz, akkor szóba kerülhet a legfőbb bírói testület vezetésére akkor is, ha korábban nem dolgozott bíróként.
https://hvg.hu/itthon/20200703_Birova_kinevezett_alkotmanybirok__irany_a_Kuria
2020. június 24., szerda
Elsikálják a németek a saját maguk által okozott problémát
A jelek szerint sikerül elintézni fájdalommentesen azt a problémát, amit a német alkotmánybíróság döntése okozott az ECB kötvényvásárlásaival kapcsolatos döntésével. Mindenki megússza sérülések nélkül
Lovas-Romváry András,
A német pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hamarosan megoldódhat az a patthelyzet, amely az ország legfelsőbb bíróságának ítélete nyomán előállt az Európai Központi Bank (ECB) monetáris lazításával és kötvényvásárlásaival kapcsolatban.
Mint emlékezetes, a német alkotmánybíróság még május elején döntött arról, hogy a német Bundesbanknak abba kell hagynia a részvételt az ECB kötvényvásárlási programjában, hacsak az európai jegybank nem tudja annak szükségességét egyértelműen bizonyítani. Az ECB ugyan elvileg könnyedén eleget tudna tenni a kérésnek, azonban az ügynek elvi jelentősége van. Nevezetesen az, hogy a nemzetek feletti intézményként működő ECB-nek eleget kell-e tennie a nemzeti bíróságok döntéseinek. Ezt pedig szeretnék elkerülni, ugyanakkor a Bundesbank részvétele a programban annak egyik legfontosabb eleme.
Az ECB úgy próbálja meg elvenni értesülések szerint a német bírósági döntés élét, hogy csütörtökön publikálja utolsó monetáris tanácsának üléséről készült jegyzőkönyvet és az ott bemutatott adatokat is. Ezen az ülésen vitatták meg, hogy milyen közvetlen hatásai vannak a kötvényvásárlási programnak a gazdaságpolitikára és a költségvetési politikára, e két téma volt ugyanis a középpontjában a vitatott bírósági ítéletnek - írja a Financial Times.
Arra a jelre, hogy talán enyhül a feszültség, amelyet a német alkotmánybírósági döntés okozott, hétfőn emelkedni kezdtek az eurozónás államkötvények árfolyamai. Ez nem egy olyan dráma, aminek ne lenne megoldása. Hamarosan látni fogjuk ezt a megoldást - mondta Olaf Scholz német pénzügyminiszter egy hétfői frankfurti videokonferencián.
Luise De Guindos, az ECB elnökhelyettese pedig azt mondta, a jegybank kész az együttműködésre, azonban ennek feltétele, hogy a bank függetlenségét mindig tiszteletben tartsák.
Amellett hogy az ECB publikálni tervezi a kötvényvásárlási vita pontos adatait, a Bundesbank számára átadnának egy adag olyan eddig nem a nyilvánosságnak szánt tanulmányt is a kötvényvásárlásokkal kapcsolatban, amelyet az továbbíthatna az alkotmánybíróság számára. Ezek tartalmaznák a monetáris tanács üléseinek eddig nem nyilvánosságra hozott részeit is - tudta meg az FT. Ilyen lenne például annak a 2015 márciusi ülésnek a jegyzőkönyve, amelyen az államkötvények vásárlását vitatták meg.
Guidos a Spiegelnak adott hétfői interjújában hangsúlyozta, az ECB vásárlásai mindig is arányosak és megfelelőek voltak és készek megadni a szükséges információkat a Bundesbanknak, hogy az meg tudjon felelni az alkotmánybírósági eljárásoknak.
Jens Weidmann, a Bundesbank-elnöke is annak a reményének adott hangot, hogy bizonyítani tudják a vásárlások arányosságát a bíróság számára. De az alkotmánybíróság részéről is érkeztek pozitív jelzések. Astrid Wallrabenstein frissen kinevezett német alkotmánybíró a hét végén a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arról beszélt, hogy jó irányba haladnak a dolgok és mindenki hamarosan túl lesz ezen az ügyön komolyabb sérülések nélkül.
https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/nemetorszag-alkotmanybirosag-ecb-kotveny.708605.html
Lovas-Romváry András,
A német pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hamarosan megoldódhat az a patthelyzet, amely az ország legfelsőbb bíróságának ítélete nyomán előállt az Európai Központi Bank (ECB) monetáris lazításával és kötvényvásárlásaival kapcsolatban.
Mint emlékezetes, a német alkotmánybíróság még május elején döntött arról, hogy a német Bundesbanknak abba kell hagynia a részvételt az ECB kötvényvásárlási programjában, hacsak az európai jegybank nem tudja annak szükségességét egyértelműen bizonyítani. Az ECB ugyan elvileg könnyedén eleget tudna tenni a kérésnek, azonban az ügynek elvi jelentősége van. Nevezetesen az, hogy a nemzetek feletti intézményként működő ECB-nek eleget kell-e tennie a nemzeti bíróságok döntéseinek. Ezt pedig szeretnék elkerülni, ugyanakkor a Bundesbank részvétele a programban annak egyik legfontosabb eleme.
Az ECB úgy próbálja meg elvenni értesülések szerint a német bírósági döntés élét, hogy csütörtökön publikálja utolsó monetáris tanácsának üléséről készült jegyzőkönyvet és az ott bemutatott adatokat is. Ezen az ülésen vitatták meg, hogy milyen közvetlen hatásai vannak a kötvényvásárlási programnak a gazdaságpolitikára és a költségvetési politikára, e két téma volt ugyanis a középpontjában a vitatott bírósági ítéletnek - írja a Financial Times.
Arra a jelre, hogy talán enyhül a feszültség, amelyet a német alkotmánybírósági döntés okozott, hétfőn emelkedni kezdtek az eurozónás államkötvények árfolyamai. Ez nem egy olyan dráma, aminek ne lenne megoldása. Hamarosan látni fogjuk ezt a megoldást - mondta Olaf Scholz német pénzügyminiszter egy hétfői frankfurti videokonferencián.
Luise De Guindos, az ECB elnökhelyettese pedig azt mondta, a jegybank kész az együttműködésre, azonban ennek feltétele, hogy a bank függetlenségét mindig tiszteletben tartsák.
Amellett hogy az ECB publikálni tervezi a kötvényvásárlási vita pontos adatait, a Bundesbank számára átadnának egy adag olyan eddig nem a nyilvánosságnak szánt tanulmányt is a kötvényvásárlásokkal kapcsolatban, amelyet az továbbíthatna az alkotmánybíróság számára. Ezek tartalmaznák a monetáris tanács üléseinek eddig nem nyilvánosságra hozott részeit is - tudta meg az FT. Ilyen lenne például annak a 2015 márciusi ülésnek a jegyzőkönyve, amelyen az államkötvények vásárlását vitatták meg.
Guidos a Spiegelnak adott hétfői interjújában hangsúlyozta, az ECB vásárlásai mindig is arányosak és megfelelőek voltak és készek megadni a szükséges információkat a Bundesbanknak, hogy az meg tudjon felelni az alkotmánybírósági eljárásoknak.
Jens Weidmann, a Bundesbank-elnöke is annak a reményének adott hangot, hogy bizonyítani tudják a vásárlások arányosságát a bíróság számára. De az alkotmánybíróság részéről is érkeztek pozitív jelzések. Astrid Wallrabenstein frissen kinevezett német alkotmánybíró a hét végén a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arról beszélt, hogy jó irányba haladnak a dolgok és mindenki hamarosan túl lesz ezen az ügyön komolyabb sérülések nélkül.
https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/nemetorszag-alkotmanybirosag-ecb-kotveny.708605.html
2020. május 14., csütörtök
Az Európai Bíróság lebontotta a magyar menekültpolitika alapjait
ARATÓ LÁSZLÓ
Az Európai Bíróság előbb-utóbb arra kényszeríti a magyar hatóságokat, hogy elbíráljanak menedékkérelmeket. A magyar szabályozás ugyanis arra épül, hogy a hatóságoknak ne is kelljen eljutni például annak a kérdésnek a megválaszolásáig, hogy kaphat-e a menekültstátuszt, aki egy polgárháborúból menekül, aki nemi identitása miatt üldöztetésnek van kitéve, vagy akit vallási alapon hátrányosan különböztetnek meg. Ennek érdekében a magyar jog bevezette a "biztonságos tranzitország” fogalmát, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy aki Szerbia felől éri el Magyarországot (de ebből a szempontól minden szomszédos ország biztonságos tranzitország, mert sehol nincs háború), annak a kérelmét el sem bírálják, hanem azonnal elutasítják. Konkrét eset kapcsán március 19-én erről a gyakorlatról állapította meg az Európai Bíróság, hogy sérti az uniós jogot, és erre hivatkozással nem lehet eltekinteni a kérelem érdemi elbírálásától.
QP | Quality Placement
A magyar jogi konstrukció másik lényeges eleme a tranzitzóna intézménye, amelyről csütörtökön mondta ki az Európai Bíróság, hogy
EGYRÉSZT ŐRIZETNEK MINŐSÜL, MÁSRÉSZT 28 NAP ELTELTÉVEL SENKIT SEM LEHET OTT FOGVA TARTANI, BIZTOSÍTANI KELL A BELÉPÉST SZÁMUKRA MAGYARORSZÁGRA, SŐT, GONDOSKODNI KELL ELHELYEZÉSÜKRŐL IS.
A Magyar Helsinki Bizottság képviselte ebben a perben is az érintetteket: egy afgán házaspárt és egy iráni férfit és a fiát, akik a szegedi bíróságon támadták meg Afganisztánba és Iránba történő kiutasításukat, amelyet megelőzött a menedékkérelmük jogerős elutasítása. Ugyancsak megtámadták a tranzitzónában való őrizetüket is, a szegedi bíró pedig előzetes döntéshozatalt kérve az Európai Bírósághoz fordult. A döntésben a luxemburgi bírák kerek-perec azt a sokat hangoztatott magyar érvelést is elutasították, hogy a tranzitzóna nem zárt, mert Szerbia felé bármikor el lehet hagyni. A szerb hatóságok ugyanis nem veszik át innen a menedékkérőket, ezért egy jogellenes lépés lenne, ha a zónából Szerbiába menne valaki, erre pedig senkit sem lehet kényszeríteni. Ráadásul ezzel elveszítenék azt a lehetőséget, hogy Magyarországon menedékkérelmet adjanak be. Az ítélet felhívta az ügyben eljáró magyar bíróság figyelmét, hogy a 28 napot meghaladó fogva tartás esetén (az érintetteket 464, illetve 526 napja tartják fogva) döntést tud hozni a négy személy szabadon bocsátásáról az uniós jog alapján abban az esetben is, ha a magyar jogszabály ezt nem teszi lehetővé. Tehát a konkrét ügyekben, a luxemburgi ítélet alkalmazásával az afgán házaspárt, valamint az iráni férfit és fiát bírói döntéssel szabadon kell bocsátani. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a tranzitzónában való fogva tartásról, azaz őrizetről nincs a hatóság által kibocsátott írásos, bíróság előtt támadható döntés.
EZZEL A MAGYAR ÁLLAM NAGYON SÚLYOS JOGSÉRTÉSEKET KÖVETETT EL ÉS EZT A GYAKORLATÁT JELENLEG IS FOLYTATJA.
Arra lehetőségük van a magyar hatóságoknak, hogy őrizetbe vegyenek menedékkérőket, ennek azonban jogszabályban felsorolt esetekben van helye, szabályozott eljárás keretében, de négy hetet meghaladóan a tranzitzónákban erre akkor sincs lehetőség.
Ahogy korábban jeleztük, a konkrét ügy része, hogy a négy személlyel szemben korábban a magyar hatóság – az eredménytelen szerbiai kiutasítást követően – elrendelte Afganisztánba, illetve Iránba történő kiutasításukat. Az Európai Bíróság döntése alapján ezt a magyar bíróságnak meg kell semmisíteni és lehetőséget kell számukra biztosítani, hogy beadják a menedékkérelmüket – amit viszont nem lehet elutasítani a “biztonságos tranzitország”-ra történő jogellenes hivatkozással. Úgy fogalmaz az ítélet, hogy az újólag beadott kérelmet el lehet utasítani – hacsak nem merülnek fel új körülmények vagy tények. Márpedig új körülménynek (és ténynek) kell tekinteni a Bíróság azon ítéletét, amely megállapítja, hogy a nemzeti szabályozásban előírt elfogadhatatlansági ok ellentétes az uniós joggal.
Amennnyiben Magyarország meg szeretne felelni az Európai Bíróság döntésének, akkor a jelenleg a tranzitzónában 28 napon túl fogva tartottakat minél hamarabb szabadon kell bocsátani és gondoskodni kell elhelyezésükről.
AZ IDEGENRENDÉSZETI ELJÁRÁSOKBAN PEDIG EZEN TÚL NEM LEHET ALKALMAZNI AZOKAT A SZABÁLYOKAT, AMELYEKRŐL AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA KIMONDTA, HOGY SÉRTIK A KÖZÖSSÉGI JOGOT.
A zónában lévő menedékkérőktől pedig be kell fogadni menedékkérelmüket, amelyek elbírálását – mint fentebb jeleztük – nem lehet elutasítani arra hivatkozással, hogy Szerbiából érkeztek. Egy következő, de szükséges lépésnek tűnik ezek alapján, hogy az Országgyűlésnek hatályon kívül kell helyeznie a közösségi jogot sértő magyar szabályokat – ellenkező esetben a magyar közigazgatásnak az uniós joggal ellentétes jogszabályokat kellene alkalmazni, ami újabb eljárásokat és elmarasztalásokat eredményezne.
https://index.hu/kulfold/eurologus/2020/05/14/menekultugy_tranzitzona_europai_birosag_helsinki_bizottsag/
2020. május 11., hétfő
Darázsfészekbe nyúltak a régóta húzódó játszmában
ARATÓ LÁSZLÓ
MÁRTON BALÁZS
A német alkotmánybíróságnak az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját érintő döntése után fel kell tenni a kérdést: honnan ered, és miért megdönthetetlen az európai jogban az Európai Unió Bíróságának mindenek felett állása? A német bíróság ugyanis szembement egy korábbi uniós ítélettel, és ezzel azt demonstrálta, hogy ezt megteheti egy nemzeti hatóság.
Több cikkben is „példa nélküli legitimációs válságként” írtak az ítéletről, amely „gigantikus jogi és hatalmi harcot indított el”, és elszabadulhatnak miatta az EU-ellenes tagállami vezetők. Szánthó Miklós, az Orbán Viktor aláírásával nemzetgazdasági érdekké nyilvánított médiaholding, a KESMA kuratóriumi elnöke már rá is repült a döntésre, ami szerinte „lényegében azt jelenti, hogy az EU szuverenitássértő döntéseit a tagállamok figyelmen kívül hagyhatják”.
Az ügy hátteréről, lehetséges politikai és gazdasági következményeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.
KAPCSOLÓDÓ
A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak
A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak
A német alkotmánybíróság egy meglepő ítéletében nekiment az Európai Központi Banknak és az Európai Bíróságnak is, amivel az eurózóna stabilitását és az uniós intézmények felsőbbrendűségét is alááshatja. Messzire vezethetnek a döntés politikai következményei.
Régóta végigkíséri az EU történetét
Valójában nem a mostani döntéssel kezdődött a vita, nem is igazán tesz pontot semmi végére, hanem
EGY ELÉG KEMÉNY LÉPÉS EGY OLYAN JOGI SAKKJÁTSZMÁBAN, AMI MÁR SZINTE AZ EU ELŐDJÉNEK MEGSZÜLETÉSE ÓTA VÉGIGKÍSÉRI AZ INTÉZMÉNYESÜLT EURÓPAI INTEGRÁCIÓT.
Ahogy azt évekkel ezelőtt már összefoglaltuk, a közösségi (uniós) jog elsőbbségét az 1960-as évek óta feszegetik – azóta, hogy 1964-ben ezt kimondta az Európai Bíróság. Gyakran jelentéktelennek tűnő kereskedelmi, üzleti ügyek farvizén igyekeztek a legfelsőbb szintű európai közösségi bírák, és válaszul a nemzeti bírók is annyi helyet kikönyökölni maguknak, amennyit tudtak.
Alig van benne a köztudatban, de aki foglalkozott már az EU történetével, annak valószínűleg közhely, hogy ezzel a jogi helyezkedéssel
AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ EGYIK LEGFONTOSABB MOTORJA.
A közös jog és annak betartatása az alap, amelyre felépült az EU, részben ez emeli ki a nemzetközi szervezetek közül. Nélküle annyit érnének a szabályai, mint az általában már eltűnt vagy átalakult kormányközi európai integrációs formációk ajánlásai, határozatai: semmit, ha egy kormánynak épp nincs kedve foglalkozni velük.
A német alkotmánybíróság a maga részéről már az 1970-es évektől fellépett az „alkotmányos magja” védelmében. A „Solange” („amíg”) néven emlegetett ügyben a testület kimondta, hogy ha az Európai Bíróság nem tartja tiszteletben azokat az alapjogokat, mint a német alaptörvény, akkor a vele ellentétes tartalmú szabályok nem érvényesülhetnek Németország területén, megtiltja azok alkalmazhatóságát. Később sokkal nehezebbé tette ennek a fenntartásnak az érvényesítését.
Ezzel nem az első volt (korábban az olaszok is valami hasonlót mondtak ki), és utánuk sok tagállamból beszálltak a vitába. A „különvélemények” egyik első példája a dán legfelsőbb bíróság (Højesteret; Dániában nincs alkotmánybíróság) által a Carlsen-ügyben kimondott elv, az úgynevezett Carlsen-doktrína. Ennek értelmében a dán bíróságoknak joguk van arra, hogy az Európai Bíróság által az uniós joggal összeegyeztethetőnek nyilvánított uniós jogi aktust Dániában alkalmazhatatlannak nyilvánítsák azon az alapon, hogy az uniós aktus túlmegy a dán csatlakozási okmányban az Európai Közösségre ruházott szuverenitás átadásán.
A skála egyik végén azok a tagállamok állnak, akik elismerik az EU-jog elsőbbségét, a fenntartásaik nem jelentősek. A köztes csoportba szokták sorolni a németeket. A legkeményebbek közé tartoznak például a csehek. Brno 2012-ben hatáskör-túllépést kiáltott egy ügyben, ami arról szólt, mi alapján kapják az egykori Csehszlovákia lakói a nyugdíjukat Csehországtól vagy Szlovákiától. Az EU bírósága egy közös jogszabály alapján döntött, de a csehek azt bizonygatták, hogy az uniós bírák tévedtek, mert ez különleges eset. Azaz
A PROBLÉMA MÁR HOSSZÚ ÉVTIZEDEK ÓTA OTT VOLT AZ ASZTALON, MINT PISZTOLY A SZÍNHÁZI ELŐADÁSON, SŐT, A CSEHEK MÁR A NÉMETEK ELŐTT ELKEZDTEK JÁTSZANI VELE, VAGYIS BŐVEN LETT VOLNA IDŐ ALAPSZERZŐDÉSI SZINTEN TISZTÁZNI AZ ÜGYET (EZT CSAK A TAGÁLLAMOK MÓDOSÍTHATJÁK EGYHANGÚLAG).
Bármilyen furcsa, az EU-ban az Európai Bíróság fennhatóságát olyan egyértelmű kérdésnek kezelik, hogy az uniós alapokmányok (az EU kvázialkotmánya) konkrétan le sem írják. Ehelyett csak mintegy lábjegyzetben rögzítik, hogy ez így van. Az uniós alapszerződések legutóbbi módosításakor megpróbálták lerendezni a kérdést: eredetileg kőbe vésték volna az uniós jog általános elsőbbségét (külön az alkotmányokra nem tértek ki), de végül az egészből csak egy csatolt nyilatkozatra futotta.
Az Európai Unió Alapító Okiratának három bekezdésből álló 19. cikke emlékezik meg az Európai Unió Bíróságáról, a függelékben pedig részletesen is szabályozza a működését. A 19. cikk 3. bekezdése a következőképpen szól:
(3) A Szerződésekkel összhangban az Európai Unió Bírósága
a) dönt a tagállamok vagy az intézmények valamelyike, illetve valamely természetes vagy jogi személy által hozzá benyújtott keresetekkel elé terjesztett ügyekben;
b) a nemzeti bíróságok kérelmére előzetes döntést hoz az uniós jog értelmezésére vagy az intézmények által elfogadott jogi aktusok érvényességére vonatkozó kérdésekről;
c) dönt a Szerződésekben meghatározott egyéb esetekben.
Christine Lagarde EKB-elnök 2020. január 23-án
Christine Lagarde EKB-elnök 2020. január 23-án
Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary
Ebből azt a fontos információt kaptuk, hogy az Európai Bíróság „dönt”, „döntést hoz”. Mivel ennek a bíróságnak nincs fellebbviteli fóruma, ezért ítéletei elleni fellebbezésre nincs lehetőség, a döntés jogerős, más kérdés, hogy a végrehajtás általában önkéntes jogkövetésen alapul. Ugyancsak az alapító okirat részeként egy nyilatkozat is olvasható, ami az Európai Bírósággal kapcsolatos. Ennek a passzusnak a neve: „Nyilatkozat az uniós jog elsőbbségéről”.
A következő szerepel benne: „az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződések és a Szerződések alapján az Unió által elfogadott jogi aktusok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek”. Ehhez kiegészítésként csatolták az Európai Unió Tanácsa Jogi Szolgálatának 2007-es véleményét. Mivel a jogban minden pontnak és vesszőnek helye van, érdemes ezt a véleményt szó szerint és hosszabban idézni: „A bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a közösségi jog elsőbbsége alapelv, ami az EU jogelődjének sajátos természetéből fakad. E megszilárdult ítélkezési gyakorlat első, 1964-es ítéletének meghozatalának idején az alapszerződésben nem említette az elsőbbséget. Ma ugyanez a helyzet.
Az a tény, hogy az elsőbbség elvét a jövőbeli szerződés sem fogja tartalmazni, semmiképpen sem változtat az elv meglétén és a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlatán.
Vagyis, amire korábban már utaltunk, az elsőbbség a „megszilárdult ítélkezési gyakorlatból” fakad, ez a helyzet pedig az EU jogelődje, az Európai Közösség „sajátos természetéből”. Az alapító okiratot a tagállamok írták alá, ezzel kötelezettséget vállaltak arra, hogy a szerződés rendelkezéseit a saját jogrendjükben is érvényre juttatják. Ebből az következne, hogy minden tagállamban olyan igazságszolgáltatási rendszernek és joganyagnak kellene érvényesülnie, amely ezt tiszteletben tartja.
Ennek alapján úgy tűnik, hogy ha egy jogrendszer akár elvi alapon lehetőséget teremt az Európai Bíróság ítéleteinek megváltoztatására, be nem tartására, akkor az a jogrend sérti az uniós jogot.
Ezt fogalmazza meg kissé bonyolultabban az előbb említett tanácsi jogi vélemény: „Mindezekből az következik, hogy a Szerződésből eredő és ezáltal önálló jogforrásból származó joggal szemben – annak eredeti, sajátos természetéből adódóan – bírói úton nem érvényesíthető semmiféle nemzeti szabály anélkül, hogy e jog el ne veszítené közösségi jellegét, és anélkül, hogy ez magának a Közösségnek a jogi alapjait meg ne kérdőjelezné.” Vagyis a Szerződést önálló jogforrásként kell tekinteni, megint előkerül a „sajátos természet”, és ha valami ezzel nemzeti szinten szembemegy, akkor az az egész EU jogi alapját sérti.
A német alkotmánybíróság tagjai 2020. március 10-én
A német alkotmánybíróság tagjai 2020. március 10-én
Fotó: Uli Deck / picture alliance / Getty Images Hungary
Az EU bírósága saját ítéleteiből is levezeti felsőbbrendűségét
Az Európai Unió Bírósága annyira szóra se méltatta a német alkotmánybíróság döntését, hogy csak általánosságban volt hajlandó foglalkozni a kérdéssel. Egy közleményt adtak ki, amiben leszögezik, hogy „soha nem fűznek észrevételt a nemzeti bíróságok által hozott ítéletekhez”. Majd általános érvénnyel azt írják:
annak érdekében, hogy biztosított legyen az uniós jog egységes alkalmazása, a tagállamok által e célból létrehozott Bíróság egyedüliként rendelkezik hatáskörrel annak megállapítására, hogy valamely uniós intézmény aktusa ellentétes az uniós joggal.
Eszerint a német alkotmánybíróságnak nincs is hatásköre annak megállapítására, hogy jogsértő volt-e az EKB kötvényvásárlási programja. Ugyanakkor a német döntésnek éppen más a logikája, mert úgy érvelnek, hogy mivel
A TAGÁLLAMOK A HATALOM LEGFŐBB FORRÁSAI AZ EU-BAN, EZÉRT JOGUK VAN ELLENŐRIZNI AZ UNIÓS INTÉZMÉNYEKET.
Az Európai Központi Bank ügyében hozott döntésben ez az érvrendszer részletesen szerepel az ítéletek indoklásában.
Visszatérve az Európai Bíróság előbb említett közleményéhez: azt is írják, hogy „a tagállamok egyéb hatóságaihoz hasonlóan a nemzeti bíróságok is kötelesek biztosítani az uniós jog teljes körű érvényesülését.” Az Európai Bíróság három korábbi ítélettel igyekszik alátámasztani álláspontját, vagyis
AZ AZ ÉRDEKES HELYZET ÁLLT ELŐ, HOGY SAJÁT DÖNTÉSEIBŐL VEZETI LE A FELSŐBBRENDŰSÉGÉT, MERT AMIT EGYSZER MÁR KIMONDOTT, AZ RÉSZÉVÉ VÁLT AZ EURÓPAI JOGANYAGNAK.
A Bíróság 1987. október 22-i Foto-Frost ítélete például kimondja, hogy „a közösségi jogi aktusok érvényessége tekintetében a tagállamok bíróságai között fennálló különbségek magát a közösségi jogrendszer egységességét kérdőjelezhetnék meg, és veszélyeztethetnék a jogbiztonság alapvető követelményét”.
Egy másik ügyben (2006. július 4., Adeneler és társai ítélete) az szerepel, hogy „a tagállamok valamennyi hatóságának kötelessége a közösségi jog teljes érvényesülésének biztosítása”, ide értve a bíróságokat is.
2000. december 14-én, a Fazenda Pública ítéletben pedig azt mondták ki, hogy „az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan ítélet, amelyben a Bíróság előzetes döntést hoz, az alapeljárásban hozott határozat szempontjából kötelező a nemzeti bíróság számára”.
Végül a politika dönt?
A német döntést követően különböző síkon indult el az eszmecsere. Ezek egyike „a kinek van igaza?”, de ahhoz, hogy erre megnyugtatóan pontot tudjunk tenni, talán kellene még egy bíróság, amelyik a bíróságok közötti vitát eldönti, vagy egy uniós alapszerződés-módosítás, ami tisztázza a kérdést. Valószínűbb, hogy inkább a gyakorlatot igazítják a meglévő – bár eszerint eltérően értelmezett – jogi keretekhez.
ELLENKEZŐ ESETBEN VALÓBAN PÁRHUZAMOS IGAZSÁGOK LÉTEZNÉNEK, AMI ELVI SZINTEN LEHETETLENNÉ TENNÉ SZÁMOS JOGVITA ELDÖNTÉSÉT.
Ez a helyzet már jogalkotóért kiált, ami azt jelenti, hogy a megoldásnak politikai szintről kell érkezni. Ekkor viszont már nem a jog, hanem a politika felsőbbrendűségéről kell beszélnünk.
És nem is késett sokáig a politikai válasz. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap este közleményben jelezte: az uniós jog tekintetében a végső szót mindig Luxemburgban (az Európai Bíróság székhelye) mondják ki, nem máshol. Hozzátette, hogy elemzik a német alkotmánybírósági határozatot és ezt követően döntenek a következő lépésekről, köztük egy esetleges kötelezettségszegési eljárásról. Utóbbi azért lenne érdekes, mert az ilyen eljárások – ha menet közben nem sikerül megegyezni – végül az Európai Bíróságnál kötnek ki.
A magyar Alkotmánybíróság útkeresése
Az már Magyarország (és szorosan mellette Lengyelország) nemzetközi megítélésről mond el sokat, hogy az elemzésekben rendre visszatér az, hogy a német alkotmánybíróság döntése vajon milyen hatással lesz azoknak az országoknak a jogalkalmazására, amelyek előszeretettel bírálják és sértik meg a közösségi jogot. És vajon eljutunk-e odáig, hogy a magyar és a lengyel jogalkalmazók figyelmen kívül hagyják az uniós joganyagot, hivatkozással a német döntés elvi alapjaira.
KAPCSOLÓDÓ
Jogosan dobálta az égbe a kalapját Orbán?
Jogosan dobálta az égbe a kalapját Orbán?
Ha a kormány nem ragaszkodik a népszavazáshoz és az alkotmánymódosítással, talán már kinyírhatta volna a kvótát.
Ezzel kapcsolatban egy évvel ezelőtt egy figyelemre méltó tanulmányt készített Várnay Ernő egyetemi tanár, több hasonló elemzés és uniós joggal kapcsolatos tankönyvek szerzője. Várnay a magyar alkotmánybíróság működése kapcsán azt írja, hogy az Alkotmánybíróságnak az uniós jog iránt mutatott alapvetően tartózkodó álláspontjában az úgynevezett kvótahatározat áttörést jelent.
A TESTÜLET KINYILVÁNÍTOTTA HATÁSKÖRÉT AZ UNIÓS JOGGAL SZEMBENI ALKOTMÁNYVÉDELEM TERÉN, ÉS RÖGZÍTETTE, HOGY EZT A HATÁSKÖRÉT AZ EURÓPAI UNIÓBAN MEGVALÓSULÓ ALKOTMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN KÍVÁNJA GYAKOROLNI, IDEÉRTVE AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGÁVAL FOLYTATOTT PÁRBESZÉDET.
Ennek jele, hogy fontos ügyekben, mint a már említett kvótakérdéssel, Lex CEU-val, vagy a civil szervezetekkel kapcsolatos alkotmányjogi panaszok elbírálásával kapcsolatos eljárását felfüggesztették addig, amíg az Európai Bíróság döntést nem hoz a kérdésben. A kvótaügyet pár hete elbukta a magyar kormány, kérdés, mit lép erre az Alkotmánybíróság. A másik két esetben még nincs döntés. Ugyanakkor Várnay Ernő arra is felhívja a figyelmet, hogy a Stop Soros esetében az Alkotmánybíróság nem várt az Európai Bíróságra: még a kötelezettségszegési eljárás azon szakaszában, amikor az Európai Bizottság és a magyar kormány vitatkozott egymással, alkotmányosnak ítélte a törvénycsomagot. Kérdés az, hogy mi történik, ha az Európai Bíróság uniós joggal ellentétesnek minősít egy olyan jogszabályt, ami a magyar Alkotmánybíróság szerint jogszerű.
https://index.hu/kulfold/eurologus/2020/05/11/europai_birosag_ecb_nemetorszag_alkotmanybirosag_jogvita/
2020. május 9., szombat
A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak
MÉSZÁROS R. TAMÁS
A német alkotmánybíróság kedden alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját.
Ez a program eddig az eurózóna stabilitásának egyik legfontosabb eleme volt, elkaszálása rosszul jönne az amúgy is története egyik legmélyebb válságát nyögő európai gazdaságnak.
Az ítélet ráadásul hosszabb távon is alááshatja az Európai Központi Bank szerepét és függetlenségét, ami távlati gondokat ígér az eurózóna terelgetésében.
A dolog legradikálisabb része pedig túlmutat a gazdaságon: a német bíróság ítéletében gyakorlatilag inkompetensnek nevezte az Európai Unió Bíróságát, és elutasította annak korábbi ítéletét.
Ez aláássa az Európai Unió működésének egyik legfontosabb alapelvét, az uniós jog elsőbbségét, és muníciót adhat az uniós intézményekkel harcoló magyar és lengyel kormánynak is.
Bár a 2009 óta tartó, a koronavírus-járvány miatt újabb mélységekbe taszított európai gazdasági- és adósságproblémák kezelésével kapcsolatban elég nehéz pozitív szereplőket találni, az Európai Központi Bank az értékelések többsége szerint inkább a jobbik kategóriájába tartozik.
Az eurózóna központi bankja (a kezdeti hezitálás után) az utóbbi években a valutaunió jogi hézagjaival, szerkezeti problémáival és politikai csatározásaival dacolva, egyre változatosabb kommunikációs és pénzügyi manőverekkel próbálta megakadályozni, hogy összeomoljon az eurózóna. Ebben legfontosabb eszköze az úgynevezett eszközvásárlási programja volt: államkötvények és vállalati papírok felvásárlásával próbálta stimulálni a gazdaságot és leszorítani az eurózónás országok adósságterheit, jelenleg pedig ugyanezen eszközzel igyekszik ellensúlyozni a járvány gazdasági hatásait.
Ez ugyanakkor sok éve zavarja német konzervatívok egy hangos csoportját, akik úgy vélik, a trükkökkel az EKB nem védi, pont hogy fenyegeti az euró stabilitását. A héten ez utóbbi csoport meglepő jogi győzelmet aratott, miután keddi döntésében a német alkotmánybíróság úgy határozott, hogy az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja a jelen formájában sérti a német alkotmányt.
Bár egyelőre nem pánikolnak az EKB-ben, a döntés nehéz helyzetbe hozhatja a bankot és az egész euróövezetet. Másrészt
ALKOTMÁNYJOGÁSZOK SZERINT AZ EURÓPAI UNIÓS INTÉZMÉNYEK ÉS A TAGÁLLAMOK VISZONYÁRA NÉZVE IS FONTOS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT, ÉS ORBÁN VIKTOR VAGY A LENGYEL KORMÁNY DEMOKRÁCIAROMBOLÁSÁT IS NAGYBAN SEGÍTHETI.
QP | Quality Placement
Erről is a takarékosság tehet
A szövevényes ügy hátterében Európa régi gazdaságfilozófiai törésvonala áll: a német konzervatívok szerint a siker és stabilitás záloga a költségvetési fegyelem és az alacsony infláció szent és sérthetetlen kettőse; a franciák és a dél-európaiak viszont nem igazán képesek/hajlandók elfogadni a német receptet.
Az eurózóna (jobban mondva az Európai Gazdasági és Monetáris Unió) alapjainak lefektetésekor mindenesetre a német elvek érvényesültek, a valutaövezet monetáris politikáját egyengető Európai Központi Bank (EKB) eszközeit is szűkre szabták: felhatalmazása arra terjedt ki, hogy két százalék körüli szinten tartsa az inflációt; és a költségvetési fegyelmet nyomatékosítandó kikötötték, hogy nem finanszírozhatja a tagállamok költségvetését, és nem lehet végső hitelező sem, azaz nem menthet meg bajba jutott bankokat vagy államokat, szemben egy nemzeti jegybankkal vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-vel.
Ezen megkötések az eurózóna szétesésével fenyegető adósságválság 2009-es kitörése után problémássá váltak. A gyengébb déli államok iránt megrendült a bizalom, a befektetők csak egyre magasabb kamatra voltak hajlandók megvenni államkötvényeiket, emiatt csődközelbe kerültek. A kötvényhozamok (és ezáltal az államok finanszírozási költségeinek) leszorítása végett az EKB 2010-ben elkezdett görög, majd ír és portugál, spanyol és olasz államkötvényeket venni a másodpiacon. 2012-ben az olasz és a spanyol kötvényhozamok ismételt elszállása miatt Mario Draghi akkori EKB-elnök bejelentette, hogy minden megtesznek az eurózóna összeomlásának elkerülése végett, a bank (szigorú feltételek mellett, de) hajlandó felső korlát nélkül vásárolni a bajba jutott országok kötvényeiből.
Az euróövezet mélyebb gondjait ez sem oldotta meg, sőt a válság elhúzódásával 2014 végére esni kezdtek az árak Nyugat-Európában, ami bár a fogyasztóknak rövid távon jó dolognak tűnhet, a gazdaság egészére nézve káros. Az áresés (defláció) leküzdése végett úgynevezett mennyiségi könnyítési programot indított, ami a gyakorlatban a kötvényvásárlás volt turbófokozatban: a Federal Reserve-höz és a japán jegybankhoz hasonlóan elkezdett havi 60 milliárd euró értékben állampapírokat és vállalati papírokat vásárolni a másodpiacon, hogy ezzel növelje a pénzmennyiséget, lenyomja a kamatokat, serkentse a hitelezést, ezáltal stimulálja a gazdaságot és az inflációt. (Hogy mi ez, és hogyan működik, arról itt írtunk részletesen.)
KAPCSOLÓDÓ
Véget ér az ingyenpénz korszaka Európában
Véget ér az ingyenpénz korszaka Európában
Az Európai Központi Bank az utóbbi három évben 800 ezer milliárd forintnyi pénzt öntött a piacokra, hogy kirángassa az eurózónát válságból. Most úgy döntött, elzárja a pénzpumpát, aminek itthon is komoly hatásai lesznek.
A mennyiségi könnyítést 2018-ban leállították, de 2019-ben, a gazdaság lassulásával újrakezdték, és idén év elején a koronavírus-járvány okozta válság derekán egy újabb, összesen 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programot hirdetett az EKB.
Ütötték, ahol érték
Az EKB szerint ezek a lépések mind az inflációs cél elérése, mind az eurózóna összetartása végett kulcsfontosságúak voltak, és a szakma nagy része egyetért abban, hogy a kötvényvásárlások és a mennyiségi könnyítés nélkül sokkal rosszabb helyzetben lenne az eurózóna (vagy már nem is lenne). Ugyanakkor a bank aktivizmusa, és különösen államkötvény-vásárlásai a német konzervatívok körökben kiverték a biztosítékot.
Az egyik, jogi jellegű ellenérv, hogy a kötvényvásárlás nem összeegyeztethető az EKB mandátumával. A 2012-es bejelentés idején a mértékadó Ifo gazdaságkutató intézet vezetője azzal érvelt, hogy a program “az eladósodott országok finanszírozásának biztosítását” célozza, és Jens Weidmann német jegybankelnök is úgy vélte, a terv ellentmondott a költségvetés finanszírozására vonatkozó tilalomnak.
Egy másik, gazdaságfilozófiai jellegű ellenérve szerint az EKB lépései azt üzenték, hogy bárki büntetlenül eladósodhat az eurózónában – ami a régi német félelmek szerint tönkre vágja a költségvetési fegyelmet és aláássa az euró stabilitását.
Egy harmadik, alkotmányos ellenérv pedig azt állítja, az EKB drasztikus lépései tágabb gazdasági hatásaik miatt a német parlament gazdaságpolitikai mozgásterét is szűkítik, emiatt sértik az alkotmányos elveket.
Erre hivatkozva konzervatív politikusok, üzletemberek, jogászok, aktivisták egy összetett csoportja a 2012-es bejelentés és a 2015-ös mennyiségi könnyítés államkötvény-vásárlásokra vonatkozó része miatt is alkotmányos panaszt tett. A német alkotmánybíróság első körben mindkét ügyben igazat adott nekik, de döntés helyett az ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalta, amely viszont mindkét esetben arra jutott, hogy az EKB programjai rendben vannak, a bank mint független, szakmai intézmény nagy döntési diszkréciót kell hogy kapjon (magyarul: az alkotmányjogászok ne szóljanak bele a monetáris politikába, ez a jegybankárok dolga).
Az első esetben a német alkotmánybíróság is megerősítette az Európai Bíróság döntését, a második, mennyiségi könnyítéssel kapcsolatos ügyben azonban most kedden nem fogadta el azt. A brutalista betonkalickában székelő karlsruhei vöröstaláros testület kedden 7-1 arányban úgy ítélt, hogy az Európai Bíróság ítélete megalapozatlan, a luxemburgi modernista magasházban székelő feketetaláros testület alapos vizsgálat nélkül mondott ítéletet, és ezzel átlépte hatáskörét.
Emiatt Karlsruhe új vizsgálatot folytatott le, és arra jutott, hogy a kötvényvásárlás alkotmánysértő, mivel az EKB a mennyiségi könnyítéssel túllépett monetáris politikai mandátumán, és nem támasztotta alá, hogy inflációs célja eléréséhez szükség van a jelentős államkötvény-vásárlásokra (azaz arányos eszközöket használt-e céljai eléréséhez).
Német alkotmánybíróság tagjai balról-jobbra: Christine Langenfeld, Doris König, Monika Hermanns, Sibylle Kessal-Wulf, Chairman Andreas Voßkuhle, Peter M. Huber, Johannes Masing és Ulrich Maidowski Karlsruhéban 2020. február 26-án
Német alkotmánybíróság tagjai balról-jobbra: Christine Langenfeld, Doris König, Monika Hermanns, Sibylle Kessal-Wulf, Chairman Andreas Voßkuhle, Peter M. Huber, Johannes Masing és Ulrich Maidowski Karlsruhéban 2020. február 26-án
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary
Nem utasíthat
Ez a döntés három komoly problémát is felvet.
Ellehetetlenítheti az EKB legfontosabb válságkezelő eszközét, amely az utóbbi években életben tartotta az uniós gazdaságot.
Megkérdőjelezi az EKB függetlenségét.
És megkérdőjelezi az uniós jog nemzeti joggal szembeni felsőbbrendűségét, amely az egész EU működésének alapja.
Az első pont rövid távú veszélye mérsékelt. Egyrészt a keddi döntés három hónapot adott az EKB-nak, hogy indokolja meg rendesen a programot, az optimista olvasat szerint tehát ha az EKB (illetve helyében a német jegybank, amelynek elnöke ma már az EKB pártját fogja) benyújt pár háttértanulmányt a bíróságnak, gyorsan lezárulhat a vita.
Másrészt a német alkotmánybíróság nem utasíthatja az EKB-t. Ezért a keddi döntés célpontjai a német hatóságok, a bíróság a parlamentet és a jegybankot szólította fel, hogy számolja fel a jogsértő helyzetet. A legdrasztikusabb, amit Karlsruhe tehet, hogy három hónap múlva megtiltja a német jegybank számára a kötvényvásárlásokat a 2015-ös program alapján (az eurózóna szövevényes felépítése miatt a tranzakciókat az EKB utasítására a nemzeti bankok végzik), ami nehéz, de nem megoldhatatlan helyzetet eredményezne.
Áprilisban az EKB eszközvásárlásainak csak negyede tartozott a 2015-ös program alá, a háromnegyedük már az új koronavírus-mentőprogram keretében történt, amelyre nem vonatkozik az ítélet. Bár idővel utóbbit is utolérheti a német szigor, az ilyen ügyek 4-5 évig szoktak húzódni, addig működhet a pénzpumpa. Christine Lagarde EKB-elnök már közölte, nincs irányváltás a monetáris politikában, az EKB vezetésének egy másik francia tagja, Francois Villeroy de Galhau arról beszélt, kifejezetten növelniük kell eszközvásárlásaikat, mert a válság során újra deflációs veszéllyel néznek szembe. (Hosszabb távon ettől még problémás lehet a mai ítélet ezt illetően.)
Christine Lagarde EKB-elnök, érkezik az EKB központi épületébe Frankfurtban 2019. november 4-én
Christine Lagarde EKB-elnök, érkezik az EKB központi épületébe Frankfurtban 2019. november 4-én
Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary
Hova lesz a függetlenség
A második pont akut problémát érint: egyes szakértők kiemelik, a bíróság gyakorlatilag jogot formált rá, hogy megmondhassa, meddig terjed a monetáris politika fogalma. Az ítélet jelentős részt arra épül, hogy a bíróság szerint az EKB lépései nem monetáris-, hanem gazdaságpolitikának minősülnek, nem csak az inflációra hatnak, hanem kismillió más területre is, amivel csorbítják a gazdaságpolitikáért felelős német döntéshozók mozgásterét, emiatt sértik a német alkotmányos rendet.
KAPCSOLÓDÓ
Nem, nem, nem-nem, nem-nem
Nem, nem, nem-nem, nem-nem
Ezt mondta tavaly Christine Lagarde arra, hogy lenne-e az Európai Központi Bank elnöke. Mégis ő lett a merőben szokatlan jelölt. Bár a közvélemény az Európai Bizottság új elnökével van elfoglalva, Lagarde-nak nagyobb befolyása lehet.
Az ítéleten felbátorodva egyes német politikusok rögtön el is kezdtek arról beszélni, hogy szorosabb német parlamenti felügyelet alá vonják a Frankfurtban egy posztmodern üvegépület-együttesben ülésező, jellemzően öltönyös, de a kösztümösség irányába mozduló testületet. (A dolog iróniája, hogy nemrég a német politika az EKB függetlenségének élharcosa volt, tartva a kevésbé fegyelmezett déliek befolyásától.)
Ezzel az egyik probléma, hogy monetáris- és gazdaságpolitika közti határvonalat a permanens európai válság időszakában nehéz ennyire egyértelműen meghúzni. A másik probléma, hogy a fősodorbeli közgazdasági gondolkodás szerint a monetáris politika egy nagy szakértelmet igénylő szakma (olyannyira, hogy gyakran még a tapasztalt jegybankárok is elég rosszak benne), amit nem jó bírókra és politikusokra bízni. Ezt jelzi, hogy a keddi ítélet indokolásának több fontos része nagyon egyszerűen cáfolható sületlenség, amint a Bloomberg cikke levezeti.
Ugyanakkor több kommentár is úgy vélte, hogy az EKB-val szembeni német bírálatok nem alaptalanok: a jegybank lépései gazdasági szempontból hiába szükségesek, a jog talaján nehezen védhetők. Ezen álláspont szerint a fő probléma a valutaunió féloldalassága:
a monetáris unió (közös valuta és központi bank)
nem egészül ki fiskális unióval (közös költségvetés és közös adósság),
és közös gazdaságpolitikával (bár van integráció e téren, tagállamonként eltérőek az adók, a munkajogi és pénzügyi szabályok, nem integráltak a tőke- és pénzpiacok, stb.).
Mivel az uniós országok nem igazán akarják kiadni a kezükből a fiskális- és a gazdaságpolitikát, a problémákat jogi kiskapuzással és ad-hoc toldozgatással próbálják kezelni – ennek elégtelenségei miatt azonban az EKB kénytelen radikális eszközökhöz folyamodni (bár ezek sem radikálisabbak, mint az amerikai vagy japán jegybank lépései). A föderalista tábor szerint a megoldás az lenne, ha valóban mélyebben integrálódna az eurózóna, vagy legalább egy új, nagy uniós szerződéssel rendbe tennék a folyamatosan újabb csápokat növesztő rendszert – az egy másik kérdés, hogy ez jelenleg politikai és alkotmányos szempontból sem tűnik reálisnak.
Euró bankjegyeket mutatja be az EKB akkori elnöke Wim Duisenberg 2001. augusztus 30-án
Euró bankjegyeket mutatja be az EKB akkori elnöke Wim Duisenberg 2001. augusztus 30-án
Fotó: Thierry Orban / Getty Images Hungary
Orbán örülhet
A keddi döntés legfontosabb folyománya azonban nem gazdasági, hanem politikai jellegű lehet. A német alkotmánybíróság ugyanis azzal, hogy elvetette az Európai Bíróság ítéletét, végső soron megkérdőjelezte, hogy az uniós jog a nemzeti jog felett áll. Ez az Európai Unió (és általában véve a nemzetközi jog) egyik legalapvetőbb elve: amikor az államok belépnek az EU-ba és később EU-tagként részt vesznek a közös döntéshozatalban, elfogadják az uniós joganyagot, és azt is, hogy ha ezt nem tartják be, az uniós intézmények felelősségre vonhatják őket (hogy a gyakorlatban ez mennyire működik, az egy más kérdés).
NEM NEHÉZ BELÁTNI, HOGY ENÉLKÜL NEHEZEN LEHETNE EGYBEN TARTANI AZ EU-T: HA BÁRMELYIK ÁLLAM BÁRMELYIK, NEKI NEM TETSZŐ UNIÓS ÍTÉLETRE AZT MONDHATJA, HOGY NEM VESZI FIGYELEMBE, KÁOSZBA FULLADNA A DOLOG.
Emiatt sokan veszélyes precedenst látnak az ítéletben. Egyes jogászok és politikusok szerint a döntés felbátoríthatja az uniós intézményekkel vitákban álló tagállamokat, különösen Lengyelországot és Magyarországot. Az uniós szabályok betártásával hadilábon álló tagállamok eddig is hajlamosak volt megkérdőjelezni az uniós intézmények legitimációját, amihez most a legerősebb uniós állam legmagasabb bírói fórumától kaptak muníciót:
HA A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG KIMONDHATJA, HOGY NEM ÉRDEKLIK AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÍTÉLETEI, A MAGYAR VAGY A LENGYEL HATÓSÁGOK IS MEGPRÓBÁLHATJÁK ELJÁTSZANI UGYANEZT.
Az Európai Bizottság mindenesetre leszögezte, hogy az uniós jog továbbra is a nemzeti jog felett áll, és az Európai Bíróság döntései kötelezőek a tagállami bíróságokra nézve. Hasonló nyilatkozatot adott a monetáris és gazdasági unió ügyeiben a németekkel hosszú ideje birkózó francia és az eszközvásárlási program egyik fő nyertesének számító olasz kormány is. Az EKB-vezetés több tagja pedig ugyanemiatt úgy vélte, nekik semmi dolguk az ítélet kapcsán, egyszerűen nem vonatkozik rájuk, hogy mit gondol a német alkotmánybíróság.
Technikailag az is elképzelhető, hogy (az ítélet végrehajtása esetén) az uniós intézmények eljárás alá vonják Németországot, bár ez politikailag egyelőre nem tűnik reálisnak. A német alkotmányos panasz benyújtói mindenesetre nem ünnepelnek, szerintük a végén úgyis valamilyen "merkeli kompromisszum" születik majd az ügyben, ahogy az lenni szokott Európában.
https://index.hu/gazdasag/2020/05/08/europai_kozponti_bank_nemet_alkotmanybirosag_eszkozvasarlas_illegalis_orban_orulhet/
A német alkotmánybíróság kedden alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját.
Ez a program eddig az eurózóna stabilitásának egyik legfontosabb eleme volt, elkaszálása rosszul jönne az amúgy is története egyik legmélyebb válságát nyögő európai gazdaságnak.
Az ítélet ráadásul hosszabb távon is alááshatja az Európai Központi Bank szerepét és függetlenségét, ami távlati gondokat ígér az eurózóna terelgetésében.
A dolog legradikálisabb része pedig túlmutat a gazdaságon: a német bíróság ítéletében gyakorlatilag inkompetensnek nevezte az Európai Unió Bíróságát, és elutasította annak korábbi ítéletét.
Ez aláássa az Európai Unió működésének egyik legfontosabb alapelvét, az uniós jog elsőbbségét, és muníciót adhat az uniós intézményekkel harcoló magyar és lengyel kormánynak is.
Bár a 2009 óta tartó, a koronavírus-járvány miatt újabb mélységekbe taszított európai gazdasági- és adósságproblémák kezelésével kapcsolatban elég nehéz pozitív szereplőket találni, az Európai Központi Bank az értékelések többsége szerint inkább a jobbik kategóriájába tartozik.
Az eurózóna központi bankja (a kezdeti hezitálás után) az utóbbi években a valutaunió jogi hézagjaival, szerkezeti problémáival és politikai csatározásaival dacolva, egyre változatosabb kommunikációs és pénzügyi manőverekkel próbálta megakadályozni, hogy összeomoljon az eurózóna. Ebben legfontosabb eszköze az úgynevezett eszközvásárlási programja volt: államkötvények és vállalati papírok felvásárlásával próbálta stimulálni a gazdaságot és leszorítani az eurózónás országok adósságterheit, jelenleg pedig ugyanezen eszközzel igyekszik ellensúlyozni a járvány gazdasági hatásait.
Ez ugyanakkor sok éve zavarja német konzervatívok egy hangos csoportját, akik úgy vélik, a trükkökkel az EKB nem védi, pont hogy fenyegeti az euró stabilitását. A héten ez utóbbi csoport meglepő jogi győzelmet aratott, miután keddi döntésében a német alkotmánybíróság úgy határozott, hogy az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja a jelen formájában sérti a német alkotmányt.
Bár egyelőre nem pánikolnak az EKB-ben, a döntés nehéz helyzetbe hozhatja a bankot és az egész euróövezetet. Másrészt
ALKOTMÁNYJOGÁSZOK SZERINT AZ EURÓPAI UNIÓS INTÉZMÉNYEK ÉS A TAGÁLLAMOK VISZONYÁRA NÉZVE IS FONTOS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT, ÉS ORBÁN VIKTOR VAGY A LENGYEL KORMÁNY DEMOKRÁCIAROMBOLÁSÁT IS NAGYBAN SEGÍTHETI.
QP | Quality Placement
Erről is a takarékosság tehet
A szövevényes ügy hátterében Európa régi gazdaságfilozófiai törésvonala áll: a német konzervatívok szerint a siker és stabilitás záloga a költségvetési fegyelem és az alacsony infláció szent és sérthetetlen kettőse; a franciák és a dél-európaiak viszont nem igazán képesek/hajlandók elfogadni a német receptet.
Az eurózóna (jobban mondva az Európai Gazdasági és Monetáris Unió) alapjainak lefektetésekor mindenesetre a német elvek érvényesültek, a valutaövezet monetáris politikáját egyengető Európai Központi Bank (EKB) eszközeit is szűkre szabták: felhatalmazása arra terjedt ki, hogy két százalék körüli szinten tartsa az inflációt; és a költségvetési fegyelmet nyomatékosítandó kikötötték, hogy nem finanszírozhatja a tagállamok költségvetését, és nem lehet végső hitelező sem, azaz nem menthet meg bajba jutott bankokat vagy államokat, szemben egy nemzeti jegybankkal vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-vel.
Ezen megkötések az eurózóna szétesésével fenyegető adósságválság 2009-es kitörése után problémássá váltak. A gyengébb déli államok iránt megrendült a bizalom, a befektetők csak egyre magasabb kamatra voltak hajlandók megvenni államkötvényeiket, emiatt csődközelbe kerültek. A kötvényhozamok (és ezáltal az államok finanszírozási költségeinek) leszorítása végett az EKB 2010-ben elkezdett görög, majd ír és portugál, spanyol és olasz államkötvényeket venni a másodpiacon. 2012-ben az olasz és a spanyol kötvényhozamok ismételt elszállása miatt Mario Draghi akkori EKB-elnök bejelentette, hogy minden megtesznek az eurózóna összeomlásának elkerülése végett, a bank (szigorú feltételek mellett, de) hajlandó felső korlát nélkül vásárolni a bajba jutott országok kötvényeiből.
Az euróövezet mélyebb gondjait ez sem oldotta meg, sőt a válság elhúzódásával 2014 végére esni kezdtek az árak Nyugat-Európában, ami bár a fogyasztóknak rövid távon jó dolognak tűnhet, a gazdaság egészére nézve káros. Az áresés (defláció) leküzdése végett úgynevezett mennyiségi könnyítési programot indított, ami a gyakorlatban a kötvényvásárlás volt turbófokozatban: a Federal Reserve-höz és a japán jegybankhoz hasonlóan elkezdett havi 60 milliárd euró értékben állampapírokat és vállalati papírokat vásárolni a másodpiacon, hogy ezzel növelje a pénzmennyiséget, lenyomja a kamatokat, serkentse a hitelezést, ezáltal stimulálja a gazdaságot és az inflációt. (Hogy mi ez, és hogyan működik, arról itt írtunk részletesen.)
KAPCSOLÓDÓ
Véget ér az ingyenpénz korszaka Európában
Véget ér az ingyenpénz korszaka Európában
Az Európai Központi Bank az utóbbi három évben 800 ezer milliárd forintnyi pénzt öntött a piacokra, hogy kirángassa az eurózónát válságból. Most úgy döntött, elzárja a pénzpumpát, aminek itthon is komoly hatásai lesznek.
A mennyiségi könnyítést 2018-ban leállították, de 2019-ben, a gazdaság lassulásával újrakezdték, és idén év elején a koronavírus-járvány okozta válság derekán egy újabb, összesen 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programot hirdetett az EKB.
Ütötték, ahol érték
Az EKB szerint ezek a lépések mind az inflációs cél elérése, mind az eurózóna összetartása végett kulcsfontosságúak voltak, és a szakma nagy része egyetért abban, hogy a kötvényvásárlások és a mennyiségi könnyítés nélkül sokkal rosszabb helyzetben lenne az eurózóna (vagy már nem is lenne). Ugyanakkor a bank aktivizmusa, és különösen államkötvény-vásárlásai a német konzervatívok körökben kiverték a biztosítékot.
Az egyik, jogi jellegű ellenérv, hogy a kötvényvásárlás nem összeegyeztethető az EKB mandátumával. A 2012-es bejelentés idején a mértékadó Ifo gazdaságkutató intézet vezetője azzal érvelt, hogy a program “az eladósodott országok finanszírozásának biztosítását” célozza, és Jens Weidmann német jegybankelnök is úgy vélte, a terv ellentmondott a költségvetés finanszírozására vonatkozó tilalomnak.
Egy másik, gazdaságfilozófiai jellegű ellenérve szerint az EKB lépései azt üzenték, hogy bárki büntetlenül eladósodhat az eurózónában – ami a régi német félelmek szerint tönkre vágja a költségvetési fegyelmet és aláássa az euró stabilitását.
Egy harmadik, alkotmányos ellenérv pedig azt állítja, az EKB drasztikus lépései tágabb gazdasági hatásaik miatt a német parlament gazdaságpolitikai mozgásterét is szűkítik, emiatt sértik az alkotmányos elveket.
Erre hivatkozva konzervatív politikusok, üzletemberek, jogászok, aktivisták egy összetett csoportja a 2012-es bejelentés és a 2015-ös mennyiségi könnyítés államkötvény-vásárlásokra vonatkozó része miatt is alkotmányos panaszt tett. A német alkotmánybíróság első körben mindkét ügyben igazat adott nekik, de döntés helyett az ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalta, amely viszont mindkét esetben arra jutott, hogy az EKB programjai rendben vannak, a bank mint független, szakmai intézmény nagy döntési diszkréciót kell hogy kapjon (magyarul: az alkotmányjogászok ne szóljanak bele a monetáris politikába, ez a jegybankárok dolga).
Az első esetben a német alkotmánybíróság is megerősítette az Európai Bíróság döntését, a második, mennyiségi könnyítéssel kapcsolatos ügyben azonban most kedden nem fogadta el azt. A brutalista betonkalickában székelő karlsruhei vöröstaláros testület kedden 7-1 arányban úgy ítélt, hogy az Európai Bíróság ítélete megalapozatlan, a luxemburgi modernista magasházban székelő feketetaláros testület alapos vizsgálat nélkül mondott ítéletet, és ezzel átlépte hatáskörét.
Emiatt Karlsruhe új vizsgálatot folytatott le, és arra jutott, hogy a kötvényvásárlás alkotmánysértő, mivel az EKB a mennyiségi könnyítéssel túllépett monetáris politikai mandátumán, és nem támasztotta alá, hogy inflációs célja eléréséhez szükség van a jelentős államkötvény-vásárlásokra (azaz arányos eszközöket használt-e céljai eléréséhez).
Német alkotmánybíróság tagjai balról-jobbra: Christine Langenfeld, Doris König, Monika Hermanns, Sibylle Kessal-Wulf, Chairman Andreas Voßkuhle, Peter M. Huber, Johannes Masing és Ulrich Maidowski Karlsruhéban 2020. február 26-án
Német alkotmánybíróság tagjai balról-jobbra: Christine Langenfeld, Doris König, Monika Hermanns, Sibylle Kessal-Wulf, Chairman Andreas Voßkuhle, Peter M. Huber, Johannes Masing és Ulrich Maidowski Karlsruhéban 2020. február 26-án
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary
Nem utasíthat
Ez a döntés három komoly problémát is felvet.
Ellehetetlenítheti az EKB legfontosabb válságkezelő eszközét, amely az utóbbi években életben tartotta az uniós gazdaságot.
Megkérdőjelezi az EKB függetlenségét.
És megkérdőjelezi az uniós jog nemzeti joggal szembeni felsőbbrendűségét, amely az egész EU működésének alapja.
Az első pont rövid távú veszélye mérsékelt. Egyrészt a keddi döntés három hónapot adott az EKB-nak, hogy indokolja meg rendesen a programot, az optimista olvasat szerint tehát ha az EKB (illetve helyében a német jegybank, amelynek elnöke ma már az EKB pártját fogja) benyújt pár háttértanulmányt a bíróságnak, gyorsan lezárulhat a vita.
Másrészt a német alkotmánybíróság nem utasíthatja az EKB-t. Ezért a keddi döntés célpontjai a német hatóságok, a bíróság a parlamentet és a jegybankot szólította fel, hogy számolja fel a jogsértő helyzetet. A legdrasztikusabb, amit Karlsruhe tehet, hogy három hónap múlva megtiltja a német jegybank számára a kötvényvásárlásokat a 2015-ös program alapján (az eurózóna szövevényes felépítése miatt a tranzakciókat az EKB utasítására a nemzeti bankok végzik), ami nehéz, de nem megoldhatatlan helyzetet eredményezne.
Áprilisban az EKB eszközvásárlásainak csak negyede tartozott a 2015-ös program alá, a háromnegyedük már az új koronavírus-mentőprogram keretében történt, amelyre nem vonatkozik az ítélet. Bár idővel utóbbit is utolérheti a német szigor, az ilyen ügyek 4-5 évig szoktak húzódni, addig működhet a pénzpumpa. Christine Lagarde EKB-elnök már közölte, nincs irányváltás a monetáris politikában, az EKB vezetésének egy másik francia tagja, Francois Villeroy de Galhau arról beszélt, kifejezetten növelniük kell eszközvásárlásaikat, mert a válság során újra deflációs veszéllyel néznek szembe. (Hosszabb távon ettől még problémás lehet a mai ítélet ezt illetően.)
Christine Lagarde EKB-elnök, érkezik az EKB központi épületébe Frankfurtban 2019. november 4-én
Christine Lagarde EKB-elnök, érkezik az EKB központi épületébe Frankfurtban 2019. november 4-én
Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary
Hova lesz a függetlenség
A második pont akut problémát érint: egyes szakértők kiemelik, a bíróság gyakorlatilag jogot formált rá, hogy megmondhassa, meddig terjed a monetáris politika fogalma. Az ítélet jelentős részt arra épül, hogy a bíróság szerint az EKB lépései nem monetáris-, hanem gazdaságpolitikának minősülnek, nem csak az inflációra hatnak, hanem kismillió más területre is, amivel csorbítják a gazdaságpolitikáért felelős német döntéshozók mozgásterét, emiatt sértik a német alkotmányos rendet.
KAPCSOLÓDÓ
Nem, nem, nem-nem, nem-nem
Nem, nem, nem-nem, nem-nem
Ezt mondta tavaly Christine Lagarde arra, hogy lenne-e az Európai Központi Bank elnöke. Mégis ő lett a merőben szokatlan jelölt. Bár a közvélemény az Európai Bizottság új elnökével van elfoglalva, Lagarde-nak nagyobb befolyása lehet.
Az ítéleten felbátorodva egyes német politikusok rögtön el is kezdtek arról beszélni, hogy szorosabb német parlamenti felügyelet alá vonják a Frankfurtban egy posztmodern üvegépület-együttesben ülésező, jellemzően öltönyös, de a kösztümösség irányába mozduló testületet. (A dolog iróniája, hogy nemrég a német politika az EKB függetlenségének élharcosa volt, tartva a kevésbé fegyelmezett déliek befolyásától.)
Ezzel az egyik probléma, hogy monetáris- és gazdaságpolitika közti határvonalat a permanens európai válság időszakában nehéz ennyire egyértelműen meghúzni. A másik probléma, hogy a fősodorbeli közgazdasági gondolkodás szerint a monetáris politika egy nagy szakértelmet igénylő szakma (olyannyira, hogy gyakran még a tapasztalt jegybankárok is elég rosszak benne), amit nem jó bírókra és politikusokra bízni. Ezt jelzi, hogy a keddi ítélet indokolásának több fontos része nagyon egyszerűen cáfolható sületlenség, amint a Bloomberg cikke levezeti.
Ugyanakkor több kommentár is úgy vélte, hogy az EKB-val szembeni német bírálatok nem alaptalanok: a jegybank lépései gazdasági szempontból hiába szükségesek, a jog talaján nehezen védhetők. Ezen álláspont szerint a fő probléma a valutaunió féloldalassága:
a monetáris unió (közös valuta és központi bank)
nem egészül ki fiskális unióval (közös költségvetés és közös adósság),
és közös gazdaságpolitikával (bár van integráció e téren, tagállamonként eltérőek az adók, a munkajogi és pénzügyi szabályok, nem integráltak a tőke- és pénzpiacok, stb.).
Mivel az uniós országok nem igazán akarják kiadni a kezükből a fiskális- és a gazdaságpolitikát, a problémákat jogi kiskapuzással és ad-hoc toldozgatással próbálják kezelni – ennek elégtelenségei miatt azonban az EKB kénytelen radikális eszközökhöz folyamodni (bár ezek sem radikálisabbak, mint az amerikai vagy japán jegybank lépései). A föderalista tábor szerint a megoldás az lenne, ha valóban mélyebben integrálódna az eurózóna, vagy legalább egy új, nagy uniós szerződéssel rendbe tennék a folyamatosan újabb csápokat növesztő rendszert – az egy másik kérdés, hogy ez jelenleg politikai és alkotmányos szempontból sem tűnik reálisnak.
Euró bankjegyeket mutatja be az EKB akkori elnöke Wim Duisenberg 2001. augusztus 30-án
Euró bankjegyeket mutatja be az EKB akkori elnöke Wim Duisenberg 2001. augusztus 30-án
Fotó: Thierry Orban / Getty Images Hungary
Orbán örülhet
A keddi döntés legfontosabb folyománya azonban nem gazdasági, hanem politikai jellegű lehet. A német alkotmánybíróság ugyanis azzal, hogy elvetette az Európai Bíróság ítéletét, végső soron megkérdőjelezte, hogy az uniós jog a nemzeti jog felett áll. Ez az Európai Unió (és általában véve a nemzetközi jog) egyik legalapvetőbb elve: amikor az államok belépnek az EU-ba és később EU-tagként részt vesznek a közös döntéshozatalban, elfogadják az uniós joganyagot, és azt is, hogy ha ezt nem tartják be, az uniós intézmények felelősségre vonhatják őket (hogy a gyakorlatban ez mennyire működik, az egy más kérdés).
NEM NEHÉZ BELÁTNI, HOGY ENÉLKÜL NEHEZEN LEHETNE EGYBEN TARTANI AZ EU-T: HA BÁRMELYIK ÁLLAM BÁRMELYIK, NEKI NEM TETSZŐ UNIÓS ÍTÉLETRE AZT MONDHATJA, HOGY NEM VESZI FIGYELEMBE, KÁOSZBA FULLADNA A DOLOG.
Emiatt sokan veszélyes precedenst látnak az ítéletben. Egyes jogászok és politikusok szerint a döntés felbátoríthatja az uniós intézményekkel vitákban álló tagállamokat, különösen Lengyelországot és Magyarországot. Az uniós szabályok betártásával hadilábon álló tagállamok eddig is hajlamosak volt megkérdőjelezni az uniós intézmények legitimációját, amihez most a legerősebb uniós állam legmagasabb bírói fórumától kaptak muníciót:
HA A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG KIMONDHATJA, HOGY NEM ÉRDEKLIK AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÍTÉLETEI, A MAGYAR VAGY A LENGYEL HATÓSÁGOK IS MEGPRÓBÁLHATJÁK ELJÁTSZANI UGYANEZT.
Az Európai Bizottság mindenesetre leszögezte, hogy az uniós jog továbbra is a nemzeti jog felett áll, és az Európai Bíróság döntései kötelezőek a tagállami bíróságokra nézve. Hasonló nyilatkozatot adott a monetáris és gazdasági unió ügyeiben a németekkel hosszú ideje birkózó francia és az eszközvásárlási program egyik fő nyertesének számító olasz kormány is. Az EKB-vezetés több tagja pedig ugyanemiatt úgy vélte, nekik semmi dolguk az ítélet kapcsán, egyszerűen nem vonatkozik rájuk, hogy mit gondol a német alkotmánybíróság.
Technikailag az is elképzelhető, hogy (az ítélet végrehajtása esetén) az uniós intézmények eljárás alá vonják Németországot, bár ez politikailag egyelőre nem tűnik reálisnak. A német alkotmányos panasz benyújtói mindenesetre nem ünnepelnek, szerintük a végén úgyis valamilyen "merkeli kompromisszum" születik majd az ügyben, ahogy az lenni szokott Európában.
https://index.hu/gazdasag/2020/05/08/europai_kozponti_bank_nemet_alkotmanybirosag_eszkozvasarlas_illegalis_orban_orulhet/
2020. május 8., péntek
Megrendítő pofon az EKB-nak, államcsőd Olaszországnak?
2020. május 8.
Petrus Szabolcs (Németország)
A német Alkotmánybírság részben jogellenesnek találta az európai kötvényvásárlási programot. Az Európai Központi Bank (EKB) pénzpiaci intervenciója nélkül Itáliát az államcsőd fenyegeti. A vezető olasz napilap, a Corriere della Sera helyzetértékelését foglalta össze munkatársunk.
A EU és az euró történetének legkritikusabb pillanatait éljük – kezdődik vészjóslóan a szerkesztőségi cikk. Rendkívüli események sokasága: minden idők legnagyobb gazdasági válsága, soha nem látott GDP visszaesés, rekordot döntő államadósság, vita az eurókötvényekről és a német alkotmánybíróság döntése. Az ítélet határt szab a legnagyobb európai gazdasága és egyben az EU-költségvetés, valamint a segélyprogramok legnagyobb finanszírozója, Németország mozgásterének. Egyúttal veszélyezteti az EKB hitelességét és likviditását.
A döntés
A német bírósági döntés az EKB kötvényvásárlási programjáról szól. A PSPP (Public Sector Purchase Programme) keretében az európai jegybank 2008 óta 2.600 milliárd euróért vásárolt a tagországok piacon forgó állampapírjaiból. Legtöbbet az olaszból, hogy kordában tartsa a kamatokat amivel biztosította az államadósság refinanszírozhatóságát.
Az ügy 2015 óta van a német Alkotmánybíróság előtt. Európai jogot kellett értelmezése, ezért a bírák először megkeresték az ebben kizárólagos hatáskörű Európai Bíróságot (EB). Luxemburg 2018-ban jogkonformnak ítélte a PSPP-t. A német bírák mostani ítéletükben maguk is értelmezték az uniós jogot és más eredményre jutottak.
Az első eset, hogy egy tagállami bíróság nem akceptálja az EB kizárólagos hatáskörét – jegyzi meg a cikkíró.
A német jegybanknak három hónapos türelmi idő után meg kell szakítaniuk a közreműködését a PSPP-ben, amennyiben az EKB nem bizonyítja, hogy az megfelelnek az arányosság követelményének.
A Corriere szerint a német bírók megelőlegezték a véleményüket. Az EKB aránytalanul megosztva és aránytalanul sokat vásárol. A francia, spanyol és leglinkebb az olasz papírokból az országok gazdasági súlyánál és finanszírozási hozzájárulásánál jóval többet. Utóbbiból aránytalanul sokat is, 700 milliárdnyit, az összes adósságjegy 30 százalékát tarja magánál – áll az ítéletben.
A német alkotmánybíróság megakadályozhatja az olasz államadósság finanszírozását Kép/Forrás: REUTERS/Kai Pfaffenbach
„Nem lesz könnyű rábírni a bírókat álláspontjuk megváltoztatására” – jövendöli az olasz lap.
A következmények
A Corriere szerint az egyértelmű szavak látszata ellenére a döntés a gyakorlati következményei nem világosak. Az EKB a koronaválságra tekintettel bejelentette, hogy a PSPP-hez hasonló új programot indít. A PEPP (Pandemic Emergency Purchase Programme) volumene 750 milliárd euró.
Karlsruhe a PSPP-ről ítélkezett. A PEPP-ben tehát nincs akadálya a német részvételnek – véli sok elemzőhöz hasonlóan a cikkíró is. Az ítéletben azonban szerepel, hogy a kötvényvásárlás semmiképpen sem arányos, ha az EKB egy ország állampapírjainak több, mint 33 százalékot magánál tartják. Ez a jelenlegi vásárlási ütem mellett Itália esetében 18 hónap múlva bekövetkezik.
Az ítélet értelmében legkésőbb jövő őszre fel kellene függeszteni az olasz állampapírok vásárlását vagy a német részvételt.
A piaci reakciók
Az ítélet jogi következményeinél sokkal kiszámíthatóbb a pénzpiacok reakciója. Megkérdőjeleződött az EKB-elnök szavahihetősége.
Christine Lagarde, azaz az EKB a német támogatást nem nélkülözheti
„A PEPP felülről nyitott. Abból, akkor és annyi papírt fogunk venni, amennyi szükséges a tagállamok és az euróövezet stabilitásának megőrzéséhez” – mondta Christine Lagarde a program indulásakor. A piacok kételkedni kezdtek, hogy az EKB-nak lesz-e elegendő likviditása az ígérte betartásához.
A 10 éves lejáratú olasz állampapír kamata az ítélet kihirdetése után néhány óra alatt 1,7-ről 1,8 százalékra nőtt. Ez a milánói újság szerint bizonyítja, hogy „hiába finanszírozná az össze többi jegybank a PEPP-t, a németek nélkül az EKB félkarú óriás a piacok szemében”. A kicsinek tűnő hozamfelár is komoly probléma Itáliának. A következő hónapokban sok milliárd euró értékben kell állampapírt a piacra dobnia a GDP 160 százalékára rúgó államadóssága refinanszírozásához.
Az olasz gazdasági miniszter ennek ellenére sem lát okot a nyugtalanságra. „A döntés a PSPP-ről szól. Semmilyen formában nem érinti a PEPP-t, nem gátolja az EKB cselekvőképességét.” A cikk szerint Roberto Gualtierinak elméletben igaza van. A gyakorlatban viszont Európa politikai és gazdasági stabilitásának és az euró megbízhatósága kulcsállamának tartott Németország esetleges kivonulása az EKB programjaiból pánikot okozhat.
Alapvető ellentétek
Kép/Forrás: business insider
A német-olasz viszony a politika és a pénzügyi szakértők szintjén is feszült. Az olaszok több pénzügyi szolidaritást várnak a gazdaságilag és járványügyi szempontból is sokkal jobb helyzetben lévő északiaktól. Az euró-, illetve koronakötvények váltak az elvárt szolidaritás szinonimájául. A közös európai adósságjegyekkel látják csak finanszírozhatónak a cégek, a munkahelyek és a családok megóvását a sosem látott népegészségügyi és abból kinőtt gazdasági válság hatásaitól. Az eurókötvényeket leginkább Ausztria, Finnország Hollandia és – a Corriere szavaival élve – természetesen a németek opponálják. Elvetik az államadósság mindenfajta szocializálását. Mint az euróválság idején, most is attól tartanak, hogy ez felelőtlen költekezésre ösztönözné a délieket, amiért az északi adófizetőknek kellenen helytállniuk. Az sem tetszik az olaszoknak, hogy az északi államok az európai gazdaságélénkítő csomagokkal elsősorban hiteleket adnának. A déliek vissza nem térítendő támogatásokat várnak.
Harcra fel!
Lagard nem tekinti magára nézve kötelezőnek a döntést. „Az EKB tevékenységének megítélése az EB kizárólagos joga.” Harcolni fog a PEPP-ért.
Albert Füracker: pofont kapott az EKB
„Méretes pofon az EB-nak” – idézi a konzervatív lap a bajor pénzügyminiszter, Albert Füracker szavait.
A lap emlékeztet, hogy Merkel kancellár egyelőre nem nyilatkozott. A cikk szerint nehéz döntés előtt áll. „Ha hagyja az euró alapját aláásni, országa euró-szkeptikusait és nacionalistáit erősíti.” Az újság szerint ezek egyik ideológiai vezetője a legelismertebb német gazdaságkutató intézetek közé tartozó Ifo vezetője, a Müncheni Egyetem közgazdász professzora, Clemens Fuest.
Clemens Fuest: erősödtek a tagállamok
Szerinte „Karlsruhe nyomás alá helyezte az EU-t és erősítette a tagállamokat”. A Corriere nem osztja a professzor közgazdasági nézeteit, de helyzetértékelésével egyetért: „A német bíróság döntésével Itália még inkább a piaci figyelem középpontjába került.” A gazdasági fókuszú lap szerint Merkel elbizonytalanodásának, az EKB meggyengült pozíciójának és Lagarde eltökéltségnek egyenletéből bármilyen eredmény születhet.
„Ad hoc döntések fogják megmutatni, Európa miként segít Itálián és mi saját magunkon.”
https://azuzlet.hu/megrendito-pofon-az-ekb-nak-allamcsod-olaszorszagnak/
Petrus Szabolcs (Németország)
A német Alkotmánybírság részben jogellenesnek találta az európai kötvényvásárlási programot. Az Európai Központi Bank (EKB) pénzpiaci intervenciója nélkül Itáliát az államcsőd fenyegeti. A vezető olasz napilap, a Corriere della Sera helyzetértékelését foglalta össze munkatársunk.
A EU és az euró történetének legkritikusabb pillanatait éljük – kezdődik vészjóslóan a szerkesztőségi cikk. Rendkívüli események sokasága: minden idők legnagyobb gazdasági válsága, soha nem látott GDP visszaesés, rekordot döntő államadósság, vita az eurókötvényekről és a német alkotmánybíróság döntése. Az ítélet határt szab a legnagyobb európai gazdasága és egyben az EU-költségvetés, valamint a segélyprogramok legnagyobb finanszírozója, Németország mozgásterének. Egyúttal veszélyezteti az EKB hitelességét és likviditását.
A döntés
A német bírósági döntés az EKB kötvényvásárlási programjáról szól. A PSPP (Public Sector Purchase Programme) keretében az európai jegybank 2008 óta 2.600 milliárd euróért vásárolt a tagországok piacon forgó állampapírjaiból. Legtöbbet az olaszból, hogy kordában tartsa a kamatokat amivel biztosította az államadósság refinanszírozhatóságát.
Az ügy 2015 óta van a német Alkotmánybíróság előtt. Európai jogot kellett értelmezése, ezért a bírák először megkeresték az ebben kizárólagos hatáskörű Európai Bíróságot (EB). Luxemburg 2018-ban jogkonformnak ítélte a PSPP-t. A német bírák mostani ítéletükben maguk is értelmezték az uniós jogot és más eredményre jutottak.
Az első eset, hogy egy tagállami bíróság nem akceptálja az EB kizárólagos hatáskörét – jegyzi meg a cikkíró.
A német jegybanknak három hónapos türelmi idő után meg kell szakítaniuk a közreműködését a PSPP-ben, amennyiben az EKB nem bizonyítja, hogy az megfelelnek az arányosság követelményének.
A Corriere szerint a német bírók megelőlegezték a véleményüket. Az EKB aránytalanul megosztva és aránytalanul sokat vásárol. A francia, spanyol és leglinkebb az olasz papírokból az országok gazdasági súlyánál és finanszírozási hozzájárulásánál jóval többet. Utóbbiból aránytalanul sokat is, 700 milliárdnyit, az összes adósságjegy 30 százalékát tarja magánál – áll az ítéletben.
A német alkotmánybíróság megakadályozhatja az olasz államadósság finanszírozását Kép/Forrás: REUTERS/Kai Pfaffenbach
„Nem lesz könnyű rábírni a bírókat álláspontjuk megváltoztatására” – jövendöli az olasz lap.
A következmények
A Corriere szerint az egyértelmű szavak látszata ellenére a döntés a gyakorlati következményei nem világosak. Az EKB a koronaválságra tekintettel bejelentette, hogy a PSPP-hez hasonló új programot indít. A PEPP (Pandemic Emergency Purchase Programme) volumene 750 milliárd euró.
Karlsruhe a PSPP-ről ítélkezett. A PEPP-ben tehát nincs akadálya a német részvételnek – véli sok elemzőhöz hasonlóan a cikkíró is. Az ítéletben azonban szerepel, hogy a kötvényvásárlás semmiképpen sem arányos, ha az EKB egy ország állampapírjainak több, mint 33 százalékot magánál tartják. Ez a jelenlegi vásárlási ütem mellett Itália esetében 18 hónap múlva bekövetkezik.
Az ítélet értelmében legkésőbb jövő őszre fel kellene függeszteni az olasz állampapírok vásárlását vagy a német részvételt.
A piaci reakciók
Az ítélet jogi következményeinél sokkal kiszámíthatóbb a pénzpiacok reakciója. Megkérdőjeleződött az EKB-elnök szavahihetősége.
Christine Lagarde, azaz az EKB a német támogatást nem nélkülözheti
„A PEPP felülről nyitott. Abból, akkor és annyi papírt fogunk venni, amennyi szükséges a tagállamok és az euróövezet stabilitásának megőrzéséhez” – mondta Christine Lagarde a program indulásakor. A piacok kételkedni kezdtek, hogy az EKB-nak lesz-e elegendő likviditása az ígérte betartásához.
A 10 éves lejáratú olasz állampapír kamata az ítélet kihirdetése után néhány óra alatt 1,7-ről 1,8 százalékra nőtt. Ez a milánói újság szerint bizonyítja, hogy „hiába finanszírozná az össze többi jegybank a PEPP-t, a németek nélkül az EKB félkarú óriás a piacok szemében”. A kicsinek tűnő hozamfelár is komoly probléma Itáliának. A következő hónapokban sok milliárd euró értékben kell állampapírt a piacra dobnia a GDP 160 százalékára rúgó államadóssága refinanszírozásához.
Az olasz gazdasági miniszter ennek ellenére sem lát okot a nyugtalanságra. „A döntés a PSPP-ről szól. Semmilyen formában nem érinti a PEPP-t, nem gátolja az EKB cselekvőképességét.” A cikk szerint Roberto Gualtierinak elméletben igaza van. A gyakorlatban viszont Európa politikai és gazdasági stabilitásának és az euró megbízhatósága kulcsállamának tartott Németország esetleges kivonulása az EKB programjaiból pánikot okozhat.
Alapvető ellentétek
Kép/Forrás: business insider
A német-olasz viszony a politika és a pénzügyi szakértők szintjén is feszült. Az olaszok több pénzügyi szolidaritást várnak a gazdaságilag és járványügyi szempontból is sokkal jobb helyzetben lévő északiaktól. Az euró-, illetve koronakötvények váltak az elvárt szolidaritás szinonimájául. A közös európai adósságjegyekkel látják csak finanszírozhatónak a cégek, a munkahelyek és a családok megóvását a sosem látott népegészségügyi és abból kinőtt gazdasági válság hatásaitól. Az eurókötvényeket leginkább Ausztria, Finnország Hollandia és – a Corriere szavaival élve – természetesen a németek opponálják. Elvetik az államadósság mindenfajta szocializálását. Mint az euróválság idején, most is attól tartanak, hogy ez felelőtlen költekezésre ösztönözné a délieket, amiért az északi adófizetőknek kellenen helytállniuk. Az sem tetszik az olaszoknak, hogy az északi államok az európai gazdaságélénkítő csomagokkal elsősorban hiteleket adnának. A déliek vissza nem térítendő támogatásokat várnak.
Harcra fel!
Lagard nem tekinti magára nézve kötelezőnek a döntést. „Az EKB tevékenységének megítélése az EB kizárólagos joga.” Harcolni fog a PEPP-ért.
Albert Füracker: pofont kapott az EKB
„Méretes pofon az EB-nak” – idézi a konzervatív lap a bajor pénzügyminiszter, Albert Füracker szavait.
A lap emlékeztet, hogy Merkel kancellár egyelőre nem nyilatkozott. A cikk szerint nehéz döntés előtt áll. „Ha hagyja az euró alapját aláásni, országa euró-szkeptikusait és nacionalistáit erősíti.” Az újság szerint ezek egyik ideológiai vezetője a legelismertebb német gazdaságkutató intézetek közé tartozó Ifo vezetője, a Müncheni Egyetem közgazdász professzora, Clemens Fuest.
Clemens Fuest: erősödtek a tagállamok
Szerinte „Karlsruhe nyomás alá helyezte az EU-t és erősítette a tagállamokat”. A Corriere nem osztja a professzor közgazdasági nézeteit, de helyzetértékelésével egyetért: „A német bíróság döntésével Itália még inkább a piaci figyelem középpontjába került.” A gazdasági fókuszú lap szerint Merkel elbizonytalanodásának, az EKB meggyengült pozíciójának és Lagarde eltökéltségnek egyenletéből bármilyen eredmény születhet.
„Ad hoc döntések fogják megmutatni, Európa miként segít Itálián és mi saját magunkon.”
https://azuzlet.hu/megrendito-pofon-az-ekb-nak-allamcsod-olaszorszagnak/
A legrosszabbkor aknázta alá az európai gazdasági és jogi rendet a német alkotmánybíróság
Kasnyik Márton
A koronavírus-járvány Európában először Olaszországban csapott le, ezért szinte azonnal fellángolt az utóbbi tíz év megoldatlan problémája, az euróválság. Az olasz államadósság hagyományosan magas, az ország gazdasága lassan tizenöt éve stagnál, ezért gyakorlatilag az Európai Központi Bank (EKB) 2012 nyarán elhangzott ígérete tartja életben az olasz államkötvénypiacot (ami egyébként a harmadik legnagyobb a világon), és óvja meg a kontinenst a pusztító pénzügyi válságtól. Azóta az EKB már több mint 2300 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket.
Némi kommunikációs ügyetlenkedés után az európai monetáris politika irányítói a járvány kitörése után, március közepén megújították ezt az ígéretet. Ez ugyan nem oldja meg Olaszország gondjait – költségvetési élénkítésre továbbra sincs módjuk a nagy adósság és az európai adósságszabályok miatt -, de legalább kezelhető szinten tartotta. Közben Olaszországban tovább folytatódik az évtizedes stagnálás miatt kezdődött politikai radikalizálódás, Európában pedig újra kiéleződött a közös költségvetési politika és az adósság kölcsönös garantálása körüli észak-déli ellentét.
A német alkotmánybíróság éppen ezt a helyzetet látta alkalmasnak, hogy egyszerre támadja meg az Európai Központi Bank kötvényvásárlásait, és egyben aláássa az egész európai jogrendet.
A német szövetségi alkotmánybírák több, az EKB PSPP nevű, 2015-ben indított eszközvásárlási programja elleni panasz ügyét összevonva hoztak döntést (összesen közel kétezer német állampolgár tett panaszt, köztük vezető politikusok és ismert közgazdászok).
Az ítélet és indoklása 110 oldalt (42 ezer szót) emészt fel sűrű jogi nyelven, de a következőképpen lehetne összefoglalni: a német alkotmánybíróság szerint a német kormány és a parlament korábban megsértette a német panasztevők alkotmányos jogait, mivel nem vonta kérdőre az EKB-t, amiért az nem indokolta meg vagy mérlegelte, hogy hogyan érvényesült az arányosság elve az eszközvásárlási programban.
Az európai jegybank ugyanis a német alkotmánybíróság értelmezése szerint csak korlátozottan, arányosan gyakorolhatja jogköreit. Ugyan az Európai Bíróság – ugyanebben az ügyben – 2018-ban úgy döntött, hogy az eszközvásárlás belefér az EKB árstabilitási felhatalmazásába, ám a német alkotmánybíróság (BVerfG, Bundesverfassungsgericht) szerint az Európai Bíróság érvelése nem volt adekvát („módszertani szempontból tarthatatlan”, irreleváns). Ezért lényegében magára nézve nem tartotta kötelezőnek az európai ítéletet. Ami mindenképpen újdonság, szakértők szerint először ítélt úgy egy német bíróság, hogy az európai jog nem kötelező érvényű a nemzetihez képest.
A német alkotmánybíróság ezért maga is megvizsgálta a kérdést, és arra jutott, hogy a program illegális, mivel sérti az arányosság elvét. Ha az EKB nem tesz eleget a panaszosok igényének – tehát nem mutatja be, hogy miért érvényesült az arányosság elve – három hónapon belül, akkor a döntés szerint a német alkotmánybíróság megtilthatja Németország, pontosabban a legnagyobb EKB-tagbank, a Bundesbank részvételét az eszközvásárlási programban. Ez nyilvánvalóan ellehetetlenítené az EKB kötvényvásárlásait. (Igaz, a BVerfG abban „egyelőre” nem foglalt állást, hogy a monetáris finanszírozás önmagában sérti-e az uniós alapszerződést.)
A BVerfG elnöke ugyan felvezetőjében – ami nem része a döntésnek – jelezte, hogy a koronavírus miatt újrakezdett kötvényvásárlásokra (a PEPP programra) nem vonatkozik ez az ítélet, ám ez nem tűnik túl koherensnek, hiszen az új monetáris program a régire épül, sőt, bizonyos szempontból még radikálisabb. Érdekes az is, hogy a német alkotmánybíróság dokumentumokat követel, hiszen az EKB honlapján el lehet olvasni a döntések előtti ülések jegyzőkönyveinek kivonatait.
Franz Mayer német alkotmányjogi szakértő szerint a német bírák egója szabadult el, és késztette őket egy „ultra vires”, azaz joghatóságon kívüli döntés meghozatalára. A németek ugyanis ezzel magukhoz ragadták a végső döntés jogát az európai szintről, miközben az európai alapszerződések ezt a felülbírálatot nem teszik lehetővé. Henrik Enderlein, a Hertie School of Governance elnöke szerint az a kérdés is felmerül, hogy ezek után milyen alapon fog bárki a lengyelországi és magyarországi jogi ügyekben bármilyen kritikát megfogalmazni. Sőt, valójában a magyar és a lengyel kormány kapott nagyon erős érveket az Európai Bíróság döntéseivel szemben.
Az Európai Központi Bank egy kimért „tudomásul vettük” nyilatkozattal válaszolt, és az Európai Bíróság másfél évvel ezelőtti döntésére hivatkozik. A döntés piaci hatása valószínűleg könnyen kiküszöbölhető, ha az EKB ad valamilyen magyarázatot a német alkotmánybíróságnak a döntéséről – de nem jó jel az eurózóna fennmaradása szempontjából, hogy újra bebizonyosodott, a nemzeti szintű hatóságok bármikor képesek lerombolni az úgy-ahogy működő rendszert. Az olasz államkötvények hozamainál egy fél százalékos emelkedés évi tízmilliárd euró többletkiadást jelent, márpedig ha kiesik az európai jegybank garanciája az olasz kötvények mögül, akkor gyorsan fenntarthatatlan szintre ugorhat a finanszírozási költség.
Az Európai Bíróság egyelőre nem válaszolt, de most valószínűleg lépéskényszerbe kerül, hiszen az intézmény létezésének sincs értelme, ha a nemzeti szintű hatóságok mostantól elkezdik felülbírálni a döntéseit. Elképzelhető, hogy valamelyik európai szereplő a német alkotmánybíróság ellen kényszerül panaszt tenni az alapszerződés megsértése miatt.
https://g7.hu/vilag/20200506/a-legrosszabbkor-aknazta-ala-az-europai-gazdasagi-es-jogi-rendet-a-nemet-alkotmanybirosag/
A koronavírus-járvány Európában először Olaszországban csapott le, ezért szinte azonnal fellángolt az utóbbi tíz év megoldatlan problémája, az euróválság. Az olasz államadósság hagyományosan magas, az ország gazdasága lassan tizenöt éve stagnál, ezért gyakorlatilag az Európai Központi Bank (EKB) 2012 nyarán elhangzott ígérete tartja életben az olasz államkötvénypiacot (ami egyébként a harmadik legnagyobb a világon), és óvja meg a kontinenst a pusztító pénzügyi válságtól. Azóta az EKB már több mint 2300 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket.
Némi kommunikációs ügyetlenkedés után az európai monetáris politika irányítói a járvány kitörése után, március közepén megújították ezt az ígéretet. Ez ugyan nem oldja meg Olaszország gondjait – költségvetési élénkítésre továbbra sincs módjuk a nagy adósság és az európai adósságszabályok miatt -, de legalább kezelhető szinten tartotta. Közben Olaszországban tovább folytatódik az évtizedes stagnálás miatt kezdődött politikai radikalizálódás, Európában pedig újra kiéleződött a közös költségvetési politika és az adósság kölcsönös garantálása körüli észak-déli ellentét.
A német alkotmánybíróság éppen ezt a helyzetet látta alkalmasnak, hogy egyszerre támadja meg az Európai Központi Bank kötvényvásárlásait, és egyben aláássa az egész európai jogrendet.
A német szövetségi alkotmánybírák több, az EKB PSPP nevű, 2015-ben indított eszközvásárlási programja elleni panasz ügyét összevonva hoztak döntést (összesen közel kétezer német állampolgár tett panaszt, köztük vezető politikusok és ismert közgazdászok).
Az ítélet és indoklása 110 oldalt (42 ezer szót) emészt fel sűrű jogi nyelven, de a következőképpen lehetne összefoglalni: a német alkotmánybíróság szerint a német kormány és a parlament korábban megsértette a német panasztevők alkotmányos jogait, mivel nem vonta kérdőre az EKB-t, amiért az nem indokolta meg vagy mérlegelte, hogy hogyan érvényesült az arányosság elve az eszközvásárlási programban.
Az európai jegybank ugyanis a német alkotmánybíróság értelmezése szerint csak korlátozottan, arányosan gyakorolhatja jogköreit. Ugyan az Európai Bíróság – ugyanebben az ügyben – 2018-ban úgy döntött, hogy az eszközvásárlás belefér az EKB árstabilitási felhatalmazásába, ám a német alkotmánybíróság (BVerfG, Bundesverfassungsgericht) szerint az Európai Bíróság érvelése nem volt adekvát („módszertani szempontból tarthatatlan”, irreleváns). Ezért lényegében magára nézve nem tartotta kötelezőnek az európai ítéletet. Ami mindenképpen újdonság, szakértők szerint először ítélt úgy egy német bíróság, hogy az európai jog nem kötelező érvényű a nemzetihez képest.
A német alkotmánybíróság ezért maga is megvizsgálta a kérdést, és arra jutott, hogy a program illegális, mivel sérti az arányosság elvét. Ha az EKB nem tesz eleget a panaszosok igényének – tehát nem mutatja be, hogy miért érvényesült az arányosság elve – három hónapon belül, akkor a döntés szerint a német alkotmánybíróság megtilthatja Németország, pontosabban a legnagyobb EKB-tagbank, a Bundesbank részvételét az eszközvásárlási programban. Ez nyilvánvalóan ellehetetlenítené az EKB kötvényvásárlásait. (Igaz, a BVerfG abban „egyelőre” nem foglalt állást, hogy a monetáris finanszírozás önmagában sérti-e az uniós alapszerződést.)
A BVerfG elnöke ugyan felvezetőjében – ami nem része a döntésnek – jelezte, hogy a koronavírus miatt újrakezdett kötvényvásárlásokra (a PEPP programra) nem vonatkozik ez az ítélet, ám ez nem tűnik túl koherensnek, hiszen az új monetáris program a régire épül, sőt, bizonyos szempontból még radikálisabb. Érdekes az is, hogy a német alkotmánybíróság dokumentumokat követel, hiszen az EKB honlapján el lehet olvasni a döntések előtti ülések jegyzőkönyveinek kivonatait.
Franz Mayer német alkotmányjogi szakértő szerint a német bírák egója szabadult el, és késztette őket egy „ultra vires”, azaz joghatóságon kívüli döntés meghozatalára. A németek ugyanis ezzel magukhoz ragadták a végső döntés jogát az európai szintről, miközben az európai alapszerződések ezt a felülbírálatot nem teszik lehetővé. Henrik Enderlein, a Hertie School of Governance elnöke szerint az a kérdés is felmerül, hogy ezek után milyen alapon fog bárki a lengyelországi és magyarországi jogi ügyekben bármilyen kritikát megfogalmazni. Sőt, valójában a magyar és a lengyel kormány kapott nagyon erős érveket az Európai Bíróság döntéseivel szemben.
Az Európai Központi Bank egy kimért „tudomásul vettük” nyilatkozattal válaszolt, és az Európai Bíróság másfél évvel ezelőtti döntésére hivatkozik. A döntés piaci hatása valószínűleg könnyen kiküszöbölhető, ha az EKB ad valamilyen magyarázatot a német alkotmánybíróságnak a döntéséről – de nem jó jel az eurózóna fennmaradása szempontjából, hogy újra bebizonyosodott, a nemzeti szintű hatóságok bármikor képesek lerombolni az úgy-ahogy működő rendszert. Az olasz államkötvények hozamainál egy fél százalékos emelkedés évi tízmilliárd euró többletkiadást jelent, márpedig ha kiesik az európai jegybank garanciája az olasz kötvények mögül, akkor gyorsan fenntarthatatlan szintre ugorhat a finanszírozási költség.
Az Európai Bíróság egyelőre nem válaszolt, de most valószínűleg lépéskényszerbe kerül, hiszen az intézmény létezésének sincs értelme, ha a nemzeti szintű hatóságok mostantól elkezdik felülbírálni a döntéseit. Elképzelhető, hogy valamelyik európai szereplő a német alkotmánybíróság ellen kényszerül panaszt tenni az alapszerződés megsértése miatt.
https://g7.hu/vilag/20200506/a-legrosszabbkor-aknazta-ala-az-europai-gazdasagi-es-jogi-rendet-a-nemet-alkotmanybirosag/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)