Románia elnököt választott. Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász származású polgármestere magabiztosan, közel tízszázalékos előnnyel nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben. Az országos választási iroda által 95 százalékos feldolgozottság mellett közölt részeredmények szerint Johannis az addig összesített voksok 54,66, Ponta pedig 45,33 százalékát szerezte meg. A romániai elnökválasztás második fordulójában a részvétel magas volt, a szavazásra jogosult 18,3 millió választópolgár 62 százaléka ment el voksolni.
A szavazás napjának délutánjáig a Pontát támogató Duna menti megyékben volt a legmagasabb részvétel, estére a Johannis mellett álló erdélyi megyék is az élbolyba kerültek a részvétel tekintetében. A legmagasabb részvételi arány a Bukaresttel szomszédos Ilfov megyében volt (80,2 százalék), de a nap végére Kolozs (69,6 százalék) és Szeben megye (66,6 százalék) is feljött az első öt megye közé. A legalacsonyabb arányú részvétel a magyarlakta térségekben volt: Hargita megyében a jogosultak 47,8, Kovászna megyében 49,9, Szatmár megyében 53 százaléka járult az urnákhoz. A magyar részvétel Hargita megyében majdnem 4, Kovászna megyében pedig csaknem 7 százalékkal magasabb volt vasárnap, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt még a 14 elnökjelölt között. Bár Székelyföldön viszonylag alacsony volt a részvétel, a szász Klaus Johannis a két magyar többségű megyében aratta a legmagasabb arányú győzelmet: a részeredmények szerint Hargita és Kovászna megyében is a voksok csaknem 80 százalékát szerezte meg. Az országos választási iroda közölte, hogy a csaknem 300 külföldi szavazókörben közel 380 ezer román állampolgár adta le voksát. A külföldön élő románok voksolási aktivitása kimagasló volt. A világ minden részén, Japántól Nagy Britanniáig, az Egyesült Államoktól Új-Zélandig összesen tehát 380 ezren járultak urnákhoz. Londonban, Brüsszelben, Párizsban, Münchenben kígyózó sorokban várták a választók, hogy leadhassák voksukat. Ők a szavazatok majd 3,5 százalékát képviselték, vagyis bizony szoros eredmény esetén ők lehettek volna a mérleg nyelve, főleg, ha egy irányba húztak. Mérleg nyelvének a tízszázalékos szavazatkülönbség miatt nem kellett lenniük, de az egy irányba húzás megvolt a részükről. Méghozzá Ponta ellen, Johannis mellett. Ugyanis a 380 ezer szavazó 80 százaléka egyértelműen Johannist választotta, s a szavazásra várakozók sorállásai egyben Ponta illiberális lépéseinek bírálatával teltek, kis flashmobokként tüntetve is ellene. A nyugati románság teljesen elutasította az elmúlt években Ponta körül kibontakozott politikai erőt, amelyik egyébként jelentősen oroszellenes és kimagaslóan USA-barát politikát folytatott és folytat, így nem igazán tud a klasszikus formulával élni, miszerint a romániai ellenzék a liberális külfölddel összefogva létére tör - bár a kampányhajrában nyilván ez is előjött. A Ponta-éra 2012 nyarán kezdődött. Rögtön azzal, hogy a román közjogi hagyományokkal ellentétben magának vindikálta a jogot, hogy Romániát képviselje az Európai Tanácsban az államelnök helyett. Basescuval való gyors csörtéjében világosan megmutatta hatalomfelfogását, miszerint ha nem úgy van, ahogyan ő gondolja, az illető máris repül. Basescun példát akart statuálni, konfliktusukban nem sokat vacillált, egyszerűen felfüggesztette az elnököt, de végül elmozdítani mégsem tudta.
A közte és az államfő között kialakult helyzetet tetézte az is, hogy 2012 júniusában Ponta plágiumbotrányba keveredett. Az egyik legtekintélyesebb tudományos ismeretterjesztő folyóirat, a brit Nature azzal vádolta meg, hogy doktori disszertációja felét Dumitru Diaconu és Vasile Cretu munkáiból másolta. A 2003-ban írt, a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló doktori dolgozat témavezetője egyébként párttársa, Adrian Nastase korábbi miniszterelnök volt. A plágium tényét a romániai Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács is megállapította, és a kormányfő doktori címének visszavonását kezdeményezte. Csakhogy a miniszterelnök arra kérte Liviu Pop ideiglenes oktatási minisztert, hogy a testületet az ülés közben egy rendelettel szervezze át, döntéseit érvénytelenítse és egyszer és mindenkorra vonja meg a testülettől a jogot, hogy a továbbiakban plágiumügyekkel foglalkozhasson. Liviu Pop ezt végre is hajtotta, majd főnöke ügyét az Oktatási Minisztérium alá tartozó Országos Etikai Tanácshoz rendelte, amelyik természetesen azonnal meghozta ítéletét: Ponta nem plagizált.
Hiába írt nyílt levelet a miniszterelnöknek egyetemi tanárok egy csoportja, amiben a doktori cím visszavonását követelték, illetve tiltakoztak a politika tudományos életbe való beavatkozása ellen, Ponta rájuk sem hederített. Mi a hivatalos álláspont? Hogy nem plagizált. Akkor? Ennyi. Pontáról az ügy kapcsán egyébként nemcsak az derült ki, hogy dolgozatából 85 oldal szó szerint megegyezik egy másik dolgozattal, hanem egy még súlyosabb hazugság is, miszerint a román kormányfő hivatalosan közölt életrajzának állításával ellentétben Ponta sohasem járt a neves Cataniai Egyetem mesterképzésére. De ez sem érdekelte! Ügyesen elárasztotta a román médiát intézkedéseinek híreivel, így a napi híráram egyszerűen elmosta a kérdést: hol szerzett, egyáltalán szerzett-e egyetemi végzettséget Ponta? Hiperaktív lépésekkel betonozta be közjogi hatalmát, s a nyári botrányok közepette csakis a 2012 őszi választásokra koncentrált.
Pontának amellett, hogy vívta a felfüggesztett Traian Basescu elnökkel alkotmányos csatáját, az első lépése az volt, hogy leváltotta a közszolgálati médiumok vezetőit és Ponta-hű közszolgálati médiumot faragott három hónap alatt. Leváltotta a román országgyűlés mindkét házának elnökét, leváltotta az ombudsmant, és alaposan megnyirbálta a bukaresti alkotmánybíróság hatáskörét. Később a testület összetételébe nyúlt bele, nyilván annak érdekében, hogy kormányzásának ne legyen akadálya a román AB alkotmányos ellenőrzése. Az átalakításokig pedig egyszerűen nem vette figyelembe a román taláros testület döntéseit, mintha azok rá nem vonatkoztak volna, vagy jogtechnikai csűrésekkel csavarásokkal végül mégiscsak az lett, amit ő akart. Pontának mindez meghozta a választási győzelmet 2012-ben. Méghozzá kétharmadost. A vidéki Románia és leginkább az idősebb korosztály teljesen a Ponta-féle médiahenger hatása, nyomása alatt állt, s így jelentős többséget ért el a törvényhozás mindkét házában. A román liberálisokkal 2014. március 3-áig kormányzott együtt második kormányában, majd ez év március 5-től a konzervatívokkal, az Országos Szövetség Románia Haladásáért formáció képviselőivel és az RMDSZ-szel kiegészülve létrejött a harmadik Ponta-kormány.
De mindez egyben hangulatváltással is járt Ponta személye kapcsán. Második kormányának jelentős tagjai korrupciós ügyekbe keveredtek, s augusztusban kampányfőnöke ellen is bűnvádi eljárást indítottak egy 71 millió lej összértékű, vagyis közel 5 milliárd forintnyi, még 2007-ig visszanyúló ügyben. A választások előtt már tüntetések voltak Ponta ellen. Persze a mellette katonáskodó médiaértelmiség és a miniszterelnökhöz húzó médiumok máris azt harsogták, hogy "román Majdant" szerveznek ellenük, és előjött az ellenzék és a civilek "hazaárulózós" megbélyegzése is. Az első forduló kapcsán pedig az verte ki a biztosítékot, hogy a külhoni szavazókat szemmel láthatólag távol akarta tartani a Ponta-kormány. Kígyózó sorok, kevés választókörzet, hivatali akadályoztatás, meg nem engedett hosszabbított szavazóköri nyitva tartás és a többi. Nyilván azért, mert a nyugati románság elutasította a Ponta-féle demokráciafelfogást, akik a hatalom szempontjából nyilván jobb lett volna, ha nem szavaznak. Az eredményvárás is Ponta-ellenes tüntetéssel kezdődött, míg az azt megelőző nap sok nagyvárosban többezres, Bukarestben pedig több mint húszezres tömeg fejezte ki ellenszenvét a Ceausescuhoz hasonlított Pontával szemben. A romániai elemzők azt mondják, mindez együttesen kellett ahhoz, hogy Klaus Johannis, a szász származású szebeni polgármester legyőzze Pontát az elnökválasztáson. Mindenki azt mondja, a "tiltakozó szavazók" aktivitása futtatta be Johannist, és az, hogy általuk a második fordulóban nagyobb volt a részvétel is. Mindezzel együtt Ponta világossá tette, hogy elnöki veresége nem érinti miniszterelnöki pozícióját. Hangsúlyozta, hogy 2016-ig szóló kormányfői mandátumát ki akarja tölteni. Vagyis álláspontja azt sugallja, hogy a mostani szavazást csak egy pofonnak tartja, de korántsem kiütésnek. Ami egyelőre igaznak tűnik, de a személyes vereségével a padlóra kerülés tényét nem lehet tagadni. Nyilván az RMDSZ magatartása is sokat fog nyomni a latban, hogy az immár harmadik Ponta-kormány életben marad-e 2016-ig. Ha ugyanis Johannis keresztény-liberális pártszövetsége valóban kezd kormányváltó hangulatot elérni Romániában, akkor a mindig überpragmatikus RMDSZ valószínűleg kifarol Ponta mögül, ahogy Kelemen Hunor is úgy van most kormányban, hogy már kilépett...
Mindenesetre egy biztos, a romániai választók nagyobb része és a diaszpóra románságának nyolcvan százaléka elutasítja azt, hogy Ponta továbbvigye Romániát egy nem liberális, centralizáló állam kiépítésének útján, s személyes hatalmi törekvéseit Johannissal akarta megzaboláz( tat)ni. Hogy ez sikerül-e? Az a Ponta- féle hatalomépítés jelenlegi stabilitásától vagy megingásától fog elsősorban függeni.
Demokrata
2014.11.19
2014. november 18., kedd
2014. november 5., szerda
Paczolay: az alkotmánybíráskodásnak az alapjogokat kell védenie
Az alkotmánybírósági hatáskörök szűkítése, az alkotmánybíró-választás rendjének megváltoztatása, illetve az Alkotmánybíróság (Ab) döntéseit felülíró alkotmányozási gyakorlat idején az alkotmánybíráskodás számára a túlélés is kérdésesnek tűnt, ezek után fontos eredmény, hogy az új szabályozás a jövőre nézve is megteremtette a hatékony alkotmánybíráskodás lehetőségét - mondta Paczolay Péter, a testület elnöke szerdán a rendszerváltás negyedszázados évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián.
Az alkotmánybíráskodásnak nem a társadalomirányítás általános szempontjai szerint kell működnie, az a speciális rendeltetése, hogy az alapjogok pártját fogja - jegyezte meg Paczolay Péter.
Az Ab mindaddig betölti hivatását, míg az alkotmányosság őre, védi az alapjogokat és a hatalommegosztást mindazokkal szemben, akik hatékonyságra, biztonságra vagy éppen gazdasági helyzetre hivatkozva csorbítani akarják azokat, az Ab tagjai pedig autonóm személyiségek, akik nem kormányzati álláspontokat képviselnek a testület ülésein - tette hozzá az elnök.
Az elmúlt negyedszázad tanulsága az Ab szempontjából, hogy előzmények nélküli intézményként is sikerült meghonosítania az európai alkotmányos kultúrát, és amennyire lehet ma is képviseli, valamint az egymást váltó kormányok mellett a folytonosságot, a politika gyakorlati törekvései mellett az értékalapú mérlegelést - mondta Paczolay Péter.
Az Ab elnöke a testület elmúlt negyedszázadát felidézve az 1989-es létrehozását követő "hőskorral" kapcsolatban elmondta: a testület fontos szerepet játszott a rendszerváltásban, alapvetően befolyásolta jogrendszert, és rendkívül nagy nemzetközi elismerést vívott ki. Máig maradandó érték többek között az alapjogok korlátozásának megítélésére kidolgozott szükségesség-arányosság tesztje. Ennek az időszaknak a megítélése is sokszínű: vitatott például az, ahogy a korai Ab határköreit saját értelmezése alapján alakította, illetve hogy úgy döntött, a nyilvánosság kizárásával végzi munkáját és nem tart nyilvános tárgyalásokat.
Trócsányi László igazságügyi miniszter eladásában kiemelte: a legfontosabb a jogállamiság, az európai értékek és a magyar alkotmányos identitás megőrzése. Az igazságügyi tárca célkitűzése, hogy a jogrendet hassa át az alaptörvény és az európai értékek; a hatékonyság és a jogállamiság pedig ne egymás ellenében, hanem egymást erősítve érvényesüljön.
Trócsányi László a jelentős eredmények közé sorolta a két, devizahitelesek védelmére alkotott törvényt, és a tárca előtt álló nagy kihívások között említette a büntető és polgári perrendtartás előkészítését.
Az elmúlt negyedszázad igazságügyi politikáját felelevenítve a miniszter elmondta: a jogi eszközökkel megvívott forradalom, a rendszerváltás után az Antall-kormány igazságügy-minisztere, Balsai István időszakában folytatódott az 1989-ben megkezdődött nagy közjogi átalakítás, a legfőbb feladat a régi rezsim felszámolása, az általa okozott sérelmek orvoslása és az új rendszer megalapozása volt.
Trócsányi László szerint 1994-98 az elvetélt alkotmányozás időszaka volt, amikor a kormányzó erők a koalíció két pártja közti ellentét miatt a kétharmados parlamenti többség birtokában sem tudtak új alaptörvényt alkotni. Az első Orbán-kormány igazságügy-miniszterének, Dávid Ibolyának 1998 és 2002 között az egyik legfontosabb feladata az uniós csatlakozáshoz vezető jogharmonizáció volt, hogy alkalmassá tegye a magyar jogrendszert a közösségi vívmányok átemelésére. A 2002 és 2010 közötti öt igazságügy-minisztert felvonultató időszak jellemzője a turbulencia volt.
Szabó Máté társadalomtudós, volt ombudsman a civil társadalom elmúlt 25 évével foglalkozó előadásában arra hívta fel a figyelmet: az internetadó elleni, napokban lezajlott tüntetések bizonyítják, hogy a jelenlegi demokráciában is lehetséges interakció a politika és a civilek között.
Nagy jelentőséget tulajdonított a magyar civil társadalom erőszakmentes kultúrájának, amely a rendszerváltás óta - 2006 kivételes eseményeit leszámítva - töretlenül működött. Ez fontos, megőrzendő érték, hiszen a térség államai közül nem mindenütt volt vértelen az átmenet, puccsok, polgárháborúk, etnikai tisztogatások zajlottak több szomszédos országban.
Szabó Máté azt is megjegyezte: a rendszerváltás idején még egyértelmű volt, hogy a civil szféra a jó és az állami a rossz, de már a taxisblokád megmutatta, hogy egy demokratikus társadalomban ez soha nem fekete-fehér. Arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a rendszerváltás megmozdulásai több jogot követeltek a társadalomnak, addig a mai tüntetések már a jogok szűkítése elleni tiltakozásról szólnak.
Müller György közigazgatási szakember előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben a kormány és a többi hatalmi ág viszonyát tekintve az egyik nagy jelentőségű változás az alkotmánybíráskodás lehetőségeinek szűkülése. Hozzátette: eddig minden kormány sokallta az Ab hatásköreit, nagy pofonokat kapott a testülettől - a legnagyobbat 2008-ban a szociális népszavazás kérdéseinek átengedésekor -, és minden kormány szerette volna csökkenteni az Ab hatásköreit.
Hozzátette: 2010 és 2014 között a törvényjavaslatok mintegy 30 százaléka egyéni képviselői indítvány volt, ami jelzi, hogy erősödött a politikai kormányzás és visszaszorult a társadalmi, kormányzati, ágazati, szakmai egyeztetés.
Máthé Gábor egyetemi tanár előadásában a rendszerváltás eseményeinek változó megítélését jelezve Milton Friedman magyar származású Nobel-díjas amerikai közgazdászt idézte, aki negyed százada még azt üzente a volt szocialista országoknak: "Privatizációt! Privatizációt! Privatizációt!" Másfél évtizeddel később azonban így korrigált: "Tévedtem! Tévedtem! Tévedtem!"
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-678989
Az alkotmánybíráskodásnak nem a társadalomirányítás általános szempontjai szerint kell működnie, az a speciális rendeltetése, hogy az alapjogok pártját fogja - jegyezte meg Paczolay Péter.
Az Ab mindaddig betölti hivatását, míg az alkotmányosság őre, védi az alapjogokat és a hatalommegosztást mindazokkal szemben, akik hatékonyságra, biztonságra vagy éppen gazdasági helyzetre hivatkozva csorbítani akarják azokat, az Ab tagjai pedig autonóm személyiségek, akik nem kormányzati álláspontokat képviselnek a testület ülésein - tette hozzá az elnök.
Az elmúlt negyedszázad tanulsága az Ab szempontjából, hogy előzmények nélküli intézményként is sikerült meghonosítania az európai alkotmányos kultúrát, és amennyire lehet ma is képviseli, valamint az egymást váltó kormányok mellett a folytonosságot, a politika gyakorlati törekvései mellett az értékalapú mérlegelést - mondta Paczolay Péter.
Az Ab elnöke a testület elmúlt negyedszázadát felidézve az 1989-es létrehozását követő "hőskorral" kapcsolatban elmondta: a testület fontos szerepet játszott a rendszerváltásban, alapvetően befolyásolta jogrendszert, és rendkívül nagy nemzetközi elismerést vívott ki. Máig maradandó érték többek között az alapjogok korlátozásának megítélésére kidolgozott szükségesség-arányosság tesztje. Ennek az időszaknak a megítélése is sokszínű: vitatott például az, ahogy a korai Ab határköreit saját értelmezése alapján alakította, illetve hogy úgy döntött, a nyilvánosság kizárásával végzi munkáját és nem tart nyilvános tárgyalásokat.
Trócsányi László igazságügyi miniszter eladásában kiemelte: a legfontosabb a jogállamiság, az európai értékek és a magyar alkotmányos identitás megőrzése. Az igazságügyi tárca célkitűzése, hogy a jogrendet hassa át az alaptörvény és az európai értékek; a hatékonyság és a jogállamiság pedig ne egymás ellenében, hanem egymást erősítve érvényesüljön.
Trócsányi László a jelentős eredmények közé sorolta a két, devizahitelesek védelmére alkotott törvényt, és a tárca előtt álló nagy kihívások között említette a büntető és polgári perrendtartás előkészítését.
Az elmúlt negyedszázad igazságügyi politikáját felelevenítve a miniszter elmondta: a jogi eszközökkel megvívott forradalom, a rendszerváltás után az Antall-kormány igazságügy-minisztere, Balsai István időszakában folytatódott az 1989-ben megkezdődött nagy közjogi átalakítás, a legfőbb feladat a régi rezsim felszámolása, az általa okozott sérelmek orvoslása és az új rendszer megalapozása volt.
Trócsányi László szerint 1994-98 az elvetélt alkotmányozás időszaka volt, amikor a kormányzó erők a koalíció két pártja közti ellentét miatt a kétharmados parlamenti többség birtokában sem tudtak új alaptörvényt alkotni. Az első Orbán-kormány igazságügy-miniszterének, Dávid Ibolyának 1998 és 2002 között az egyik legfontosabb feladata az uniós csatlakozáshoz vezető jogharmonizáció volt, hogy alkalmassá tegye a magyar jogrendszert a közösségi vívmányok átemelésére. A 2002 és 2010 közötti öt igazságügy-minisztert felvonultató időszak jellemzője a turbulencia volt.
Szabó Máté társadalomtudós, volt ombudsman a civil társadalom elmúlt 25 évével foglalkozó előadásában arra hívta fel a figyelmet: az internetadó elleni, napokban lezajlott tüntetések bizonyítják, hogy a jelenlegi demokráciában is lehetséges interakció a politika és a civilek között.
Nagy jelentőséget tulajdonított a magyar civil társadalom erőszakmentes kultúrájának, amely a rendszerváltás óta - 2006 kivételes eseményeit leszámítva - töretlenül működött. Ez fontos, megőrzendő érték, hiszen a térség államai közül nem mindenütt volt vértelen az átmenet, puccsok, polgárháborúk, etnikai tisztogatások zajlottak több szomszédos országban.
Szabó Máté azt is megjegyezte: a rendszerváltás idején még egyértelmű volt, hogy a civil szféra a jó és az állami a rossz, de már a taxisblokád megmutatta, hogy egy demokratikus társadalomban ez soha nem fekete-fehér. Arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a rendszerváltás megmozdulásai több jogot követeltek a társadalomnak, addig a mai tüntetések már a jogok szűkítése elleni tiltakozásról szólnak.
Müller György közigazgatási szakember előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben a kormány és a többi hatalmi ág viszonyát tekintve az egyik nagy jelentőségű változás az alkotmánybíráskodás lehetőségeinek szűkülése. Hozzátette: eddig minden kormány sokallta az Ab hatásköreit, nagy pofonokat kapott a testülettől - a legnagyobbat 2008-ban a szociális népszavazás kérdéseinek átengedésekor -, és minden kormány szerette volna csökkenteni az Ab hatásköreit.
Hozzátette: 2010 és 2014 között a törvényjavaslatok mintegy 30 százaléka egyéni képviselői indítvány volt, ami jelzi, hogy erősödött a politikai kormányzás és visszaszorult a társadalmi, kormányzati, ágazati, szakmai egyeztetés.
Máthé Gábor egyetemi tanár előadásában a rendszerváltás eseményeinek változó megítélését jelezve Milton Friedman magyar származású Nobel-díjas amerikai közgazdászt idézte, aki negyed százada még azt üzente a volt szocialista országoknak: "Privatizációt! Privatizációt! Privatizációt!" Másfél évtizeddel később azonban így korrigált: "Tévedtem! Tévedtem! Tévedtem!"
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-678989
2014. október 18., szombat
Kicsoda Vida Ildikó, az USA-ból kitiltott NAV-elnök?
Bombaként robbant a hír, hogy az USA budapesti nagykövetsége megtagadta a beutazást a NAV elnökétől, Vida Ildikótól. Utánanéztünk, hogy kicsoda is az elnök asszony.
Az Index információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három vezetője került az Egyesült Államokban feketelistára, közöttük van Vida Ildikó elnök is. Utánanéztünk, hogy mit lehet tudni Vida Ildikóról.
Mindenekelőtt azt, hogy egyszer már volt Apeh-elnök. Az első Orbán-kormány idején, 1999-2002 között ő vezette az adóhatóságot, 1998-99 között pedig elnökhelyettes volt.
Simicska régi jó ismerőse
Az Átlátszó azt írta róla, hogy Vida Simicska cégbirodalmából érkezett Simicska helyettesének az adóhatósághoz, majd a 2002-2010 közötti szocialista kormányzatokat Mahír-alkalmazottként (Simicska-érdekeltség) vészelte át. Azt is lehet tudni róla, hogy Vida Ildikó jogász, egykori Bibó-kollégistaként Orbán és Simicska közvetlen harcostársa.
Ha rákeresünk Vida nevére, alig kapunk találatot. A NAV honlapján nincs fent életrajza, az egyetlen forrás az MTI által közzétett hivatalos életrajz. E szerint Vida 1964. március 5-én Kisújszálláson született, ahol az általános iskolai tanulmányait is végezte, majd a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Jogi diplomájának megszerzését követően (1989) három évig a Pest Megyei Adófelügyelőségen dolgozott főelőadóként.
Ezután váltott és 1992-től 1998 augusztusáig a 124. számú Ügyvédi Iroda tagja volt. E mellett öt évig látta el a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének jogi képviseletét, amelyhez egyebek között a minisztériumok, a bíróságok, az ügyészségek, az önkormányzatok, a Magyar Tudományos Akadémia és számos közalkalmazotti terület tartozott. Az MTI szerint így "módja volt megismerni nemcsak a szakszervezeti munkát és a különböző érdekképviseleti fórumokat, hanem a közalkalmazotti és köztisztviselői területhez kapcsolódó jogszabályokat, s az 1992-ben életbe lépett új munkajogi szabályozás részleteit, gyakorlati problémáit is". Vida a versenyszférában 1995-től 1998 augusztusáig elsősorban társasági jogi ügyekkel foglalkozott.
Durvul a történet
A Napi Gazdaság csütörtökön adta hírül, hogy Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik, ezért az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőit kitiltsa az Egyesült Államokból.
A 444.hu nem hivatalos, de több egymástól független helyről megerősített híre szerint, a NAV és a fideszes Századvég vezetőit tiltották ki az Amerikai Egyesült Államokból. Köztük Habony Árpádot, Orbán Viktor legfontosabb tanácsadóját, Heim Pétert, a Századvég vezetőjét, illetve VIdán kívül még két másik NAV-vezetőt.
Az amerikai lépés hátterét hivatalosan eddig egyik fél sem hozta nyilvánosságra. Az USA budapesti nagykövetsége a hír megjelenése után annyit közölt, hogy valóban elrendeltek beutazási korlátozásokat, mégpedig azért, mert hiteles információ áll rendelkezésükre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak.
Fideszes források szerint a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálat lehetett az intézkedés oka. A 444.hu viszont azt írta, hogy más okok miatt dönthetett az amerikai diplomácia a kitiltás mellett. Értesüléseik szerint a magyar kormányhoz közel álló, illetve a kormánynak közvetlenül is dolgozó személyek az utóbbi másfél évben több esetben is megpróbáltak kenőpénzt szerezni amerikai nagyvállalatoktól.
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2014/10/17/kicsoda-vida-ildiko-az-usa-bol-kitiltott-nav-elnok/
Az Index információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három vezetője került az Egyesült Államokban feketelistára, közöttük van Vida Ildikó elnök is. Utánanéztünk, hogy mit lehet tudni Vida Ildikóról.
Mindenekelőtt azt, hogy egyszer már volt Apeh-elnök. Az első Orbán-kormány idején, 1999-2002 között ő vezette az adóhatóságot, 1998-99 között pedig elnökhelyettes volt.
Simicska régi jó ismerőse
Az Átlátszó azt írta róla, hogy Vida Simicska cégbirodalmából érkezett Simicska helyettesének az adóhatósághoz, majd a 2002-2010 közötti szocialista kormányzatokat Mahír-alkalmazottként (Simicska-érdekeltség) vészelte át. Azt is lehet tudni róla, hogy Vida Ildikó jogász, egykori Bibó-kollégistaként Orbán és Simicska közvetlen harcostársa.
Ha rákeresünk Vida nevére, alig kapunk találatot. A NAV honlapján nincs fent életrajza, az egyetlen forrás az MTI által közzétett hivatalos életrajz. E szerint Vida 1964. március 5-én Kisújszálláson született, ahol az általános iskolai tanulmányait is végezte, majd a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Jogi diplomájának megszerzését követően (1989) három évig a Pest Megyei Adófelügyelőségen dolgozott főelőadóként.
Ezután váltott és 1992-től 1998 augusztusáig a 124. számú Ügyvédi Iroda tagja volt. E mellett öt évig látta el a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének jogi képviseletét, amelyhez egyebek között a minisztériumok, a bíróságok, az ügyészségek, az önkormányzatok, a Magyar Tudományos Akadémia és számos közalkalmazotti terület tartozott. Az MTI szerint így "módja volt megismerni nemcsak a szakszervezeti munkát és a különböző érdekképviseleti fórumokat, hanem a közalkalmazotti és köztisztviselői területhez kapcsolódó jogszabályokat, s az 1992-ben életbe lépett új munkajogi szabályozás részleteit, gyakorlati problémáit is". Vida a versenyszférában 1995-től 1998 augusztusáig elsősorban társasági jogi ügyekkel foglalkozott.
Durvul a történet
A Napi Gazdaság csütörtökön adta hírül, hogy Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik, ezért az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőit kitiltsa az Egyesült Államokból.
A 444.hu nem hivatalos, de több egymástól független helyről megerősített híre szerint, a NAV és a fideszes Századvég vezetőit tiltották ki az Amerikai Egyesült Államokból. Köztük Habony Árpádot, Orbán Viktor legfontosabb tanácsadóját, Heim Pétert, a Századvég vezetőjét, illetve VIdán kívül még két másik NAV-vezetőt.
Az amerikai lépés hátterét hivatalosan eddig egyik fél sem hozta nyilvánosságra. Az USA budapesti nagykövetsége a hír megjelenése után annyit közölt, hogy valóban elrendeltek beutazási korlátozásokat, mégpedig azért, mert hiteles információ áll rendelkezésükre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak.
Fideszes források szerint a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálat lehetett az intézkedés oka. A 444.hu viszont azt írta, hogy más okok miatt dönthetett az amerikai diplomácia a kitiltás mellett. Értesüléseik szerint a magyar kormányhoz közel álló, illetve a kormánynak közvetlenül is dolgozó személyek az utóbbi másfél évben több esetben is megpróbáltak kenőpénzt szerezni amerikai nagyvállalatoktól.
http://fn.hir24.hu/gazdasag/2014/10/17/kicsoda-vida-ildiko-az-usa-bol-kitiltott-nav-elnok/
2014. szeptember 23., kedd
Az alkotmányosság helyzete Magyarországon az Alaptörvény után
Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke nyitóelőadása a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlésen.
Tisztelt Jogászgyűlés!
Mire törekszik a törvényhozó? – teszi fel a kérdést Platón utolsó művében, mely a Törvények címet viseli, és – többi munkájától eltérően – nemcsak képzeletbeli dialógus, hanem aprólékos leírása is egy eszményi állam törvénykönyveinek. Platón válasza a kérdésre az, hogy a törvényhozó
„először arra törekszik, hogy törvényeit a lehető leggondosabban dolgozza ki; mikor aztán az idő halad és a gyakorlatban lehet kipróbálni az elméletet, vajon van-e olyan szűk látókörű törvényhozó, aki ne látná be, hogy szükségképpen számos dolgot elnézett, s ezeket valakinek, aki a nyomába lép, helyre kell hoznia, hogy ne rosszabb, hanem szüntelenül jobb legyen az alkotmány és az állami rend…” (769d)
E nagy műtől ihletve előadásom is részben elmélkedés múlt és jövendő dolgokról, majd a jelenlevők szakmai igényeire tekintettel leíróbb módon bemutatnék néhány trendet az Alaptörvény elfogadása utáni alkotmánybírósági gyakorlatból.
A politikai és a jogi gondolkodás a kezdetektől, legalább Platóntól kezdve a jó élet feltételeit kereste a maga területén, vagyis azt, hogy milyen legyen az a politikai közösség, amelyben boldog az élet. Milyen legyen a jó jog, másként a helyes jog, mely megfelel azon értékeknek, melyek a jó és boldog életet mozdítják elő. A történelem során kicsiszolódott egyik olyan érték, amely a „jó állam – jó jog” kérdésére született válasz: maga a jogállam, vagyis az államnak a jog uralma alá helyezése.
A modern nyugati államok jogállamok, más megközelítésben alkotmányos demokráciák. Ez utóbbi elnevezés utal az alkotmányosság és demokrácia közötti szükségszerű belső feszültségre. A szabadság és egyenlőség pilléreire épülő demokrácia a nép akaratát fejezi ki és testesíti meg, az alkotmányosság a magasabb értékek, a jogok védelmében emelt korlát. Gustav Radbruch német jogfilozófus költői megfogalmazásában:
„Biztos, hogy a demokrácia is értékes javunk; de a jogállam olyan, mint a kenyér, az iható víz és a tiszta levegő, és a legfőbb jó a demokráciában éppen az, hogy csak ez biztosíthatja a jogállamot.”
Napjainkban a jog értékelemére utalás, az erkölcsi elem a jogban elsősorban az emberi jogok és az alkotmányosság koncepcióiban jelenik meg, az alkotmánybíróságok és a nemzetközi bíróságok (1953-tól Strasbourg, újabban a nemzetközi büntetőbíróság, a luxemburgi bíróságok) értékelő ítélkezésében. Ezeknek a bíróságoknak köszönhető, hogy az egyéni jogok kikényszeríthetők, és nem maradtak csak papíron létező kinyilatkoztatások.
Az alkotmányok célja, hogy megakadályozza a hatalommal való visszaélést, a korlátlan hatalom megszerzését. Korlátlan ellenőrizhetetlen hatalom semmilyen nemes vagy nemtelen cél érdekében sem hozható létre. A többségi uralom mint kizárólagos legitimáció is értéksemlegességen nyugszik. (Mindegy, hogy a számszerű többség birtokosa milyen értékek alapján szerezte meg a hatalmat, a puszta többség legitimálja azt.) Az alkotmányba foglalt, megjelenített értékek viszont éppenséggel korlátozzák a többség mindenkori akaratát.
Az alapjogvédelem az emberi jogok globális elterjedésének köszönhetően ma nemzetközileg is erőteljesen beágyazott. Az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma uniós tagságunkból, és más nemzetközi szervezetekben való részvételünkből következően megerősíti az elkötelezettséget a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. A 6. cikk szerint pedig „Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.”
Korunk értékpluralizmusának, morális és filozófiai relativizmusának mintegy ellentételeként az emberi jogok globális elterjedését és univerzalizmusát, egyetemes értékként való elfogadását tapasztaljuk. Ugyanakkor ezek az egyetemes érvényű jogok egyben pozitív jogok, és kikényszeríthetők.
De ha az egyéni jogok megsértésének tömegére, az emberi szenvedés változatos formáira gondolunk a hátrányos megkülönböztetéstől kezdve a terrorcselekményeken keresztül a népirtásig, beláthatjuk, hogy a jogok érvényesítése folyamatos küzdelem. Ennek markáns kifejeződése az a szemlélet, mely az emberi jogok érvényesítésének egyik fő céljaként az emberi szenvedés csökkentését jelöli meg. Meggyőződésem szerint ebben a szemléletben kell gyökereznie minden alapjog-értelmező tevékenységnek, amelynek így mindenekelőtt az emberi személy méltóságának kiteljesítését és szenvedésének csökkentését kell szolgálnia.
Az univerzalizmus keretein belül a nemzeti identitás indokolttá tesz olyan alkotmányos – akár államszervezeti, akár alapjogi – megoldásokat, amelyek a nemzetközileg megszokott megoldásoktól eltérnek, erősebb hangsúlyt tulajdonítanak a történeti hagyománynak, esetleg a nemzetközi mércéknél magasabb szinten védenek egyes jogokat, de a nemzeti alkotmányos identitásra hivatkozás nem lehet indok az európai államok közös alkotmányos hagyományaiból következő jogállami és alapjogi értékek megsértésére.
A magyar alkotmányos rend 25 éve elkötelezett a jogállamiság mellett. Az Alaptörvény B) cikke – a 2011. december 31-jéig hatályos Alkotmány 2. § (1) bekezdésével egyezően – úgy rendelkezik, hogy „[Magyarország] független, demokratikus jogállam”. Ez a rendelkezés nem pusztán leíró, deklaratív jelleggel bír, hanem előíró, normatív ereje van. Ahogy erre az Alkotmánybíróság már működésének elején, 1992-ben rámutatott: a jogállamiság nem csupán az állam működésének módjára utaló ténymegállapítás, hanem program is. Azt mondhatjuk tehát, hogy a jogállamiság Alaptörvényben foglalt elve egy politikai eszményt fogalmaz meg. Ez az eszmény követelményeket hordoz, amelyeket be lehet tartani vagy meg lehet sérteni. A jogállamiság egyrészt folyamatos erőfeszítést igényel annak érdekében, hogy követelményeit teljesítsük, másrészt az állami működés, illetve szervezetrendszer egyes megoldásai a jogállamiság kritériumainak hol jobban, hol kevésbé felelhetnek meg.
A jogállamiság kiemelkedő értékessége meghatározó élettapasztalata azoknak, akik átélték a XX. századi diktatúrák rémtetteit. Ezeknek a generációknak közvetlen élményük, hogy a joguralom hogyan mozdítja elő az emberi szabadság és méltóság ügyét. Ezzel a tapasztalattal összhangban az Alkotmánybíróság a működése elején, a rendszerváltás után a jogállamiságban ragadta meg az 1989 előtti rendszer és a tartalmilag teljesen megújult Alkotmány alapján kiépülő demokrácia közti különbséget: a rendszerváltást „jogállami forradalomként” definiálta. Az Alkotmánybíróság idevágó határozata a következőképpen fogalmaz:
„Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítással gyakorlatilag új Alkotmány lépett hatályba, ami az államnak, a jognak és a politikai rendszernek a korábbitól gyökeresen különböző, új minőségét vezette be azzal a meghatározásával, hogy »a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam«. Alkotmányjogi értelemben ez a tartalma a rendszerváltás« politikai kategóriájának.” (11/1992. (III. 5.) AB határozat)
A rendszerváltás után Magyarországon a jog uralmába vetett hitet kellett megteremteni. Az Alkotmánybíróság történelmi feladata volt, hogy nyilvánvalóvá tegye: az új Alkotmány feltétlen érvényesülést követel. Ahogy Sólyom László utalt erre a munkára:
„Az Alkotmánybíróság folyamatosan demonstrálta, hogy a jog határt szab a politikának, s hogy éppen ez az alapvető különbség a korábbi rendszerrel szemben, ahol a jog a politika eszköze volt.” [Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon (Osiris, Budapest, 2001) 693.]
Napjainkban a világot sújtó válság egyik elemeként tapintható a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása. Ennek fényében a jogállamiság követelményeinek újabb és újabb körülmények között kell érvényesülniük. A modern kor kérdései diktatúrák nélkül is nagyon komoly kihívások elé állítják a jogállamiság eszményét. A feladat azonban nem lehet más, mint a változó világ kérdéseire is a jogállam válaszaival felelni. Csak kettőt emelek ki a jogállamisággal szemben tornyosuló aktuális kihívások közül. Célom annak érzékeltetése, hogy a jogállami követelmények bizonyos fokú meghaladottságát hirdető megoldások gyakorlati következményeikben is önbecsapásnak tekinthetők – azon túl természetesen, hogy megkérdőjelezik a jogállam eszményének olyan közösen vallott értékeit, mint emberi méltóság, autonómia, szabadság.
Napjainkban egyre sürgetőbb igényként fogalmazódik meg az állam hatékonyabb működése. A hatékonyság nevében beszélők a jogállami követelményeket előszeretettel állítják be a folyamatokat indokolatlanul lassító, a közérdek érvényesülését hátráltató feltételeknek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vitában különösen egyértelmű ütközési pont az alkotmánybíráskodás. A hatékonyság szószólóinak szemében az Alkotmánybíróság magasztos elvekre hivatkozva a kormányzás konkrét, szükséges intézkedéseit és megoldásait akadályozza. Hasonló vád, hogy a többség érdeke, a közérdek helyett az Alkotmánybíróság egyéni vagy kisebbségi érdekeknek ad elsőbbséget. Ezekhez az érvekhez gyakran társul a demokrácia többségi felfogásának értetlenkedése, hogy milliónyi választó akarata alapján fellépő kormányzatnak miért kellene meghátrálnia néhány jogtudós álláspontja miatt.
Az is belátható ugyanakkor, hogy a jogállamiságba ágyazott hatékonyság jelenti a valódi, hosszú távú hatékonyságot és kiszámíthatóságot, szemben az aktuálpolitikai érdekek vezérelte hatékonysággal. Mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás felgyorsítása adott ponton túl öncéllá válik, ami éppen a problémák hosszabb távon is hatékony megoldását lehetetleníti el.
A jogalkotás olyan gyorsítása, amely már a szükséges társadalmi, sőt parlamenti vita érdemi jellegét veszi el, plurális demokráciában nem hozhat időtálló eredményt. Azok az aktuális kormányzati szándékok, amelyeket anélkül „erőltettek át”, hogy a döntést – a vitában való érdemi részvételre tekintettel – minimális szinten az egyet nem értők is elfogadják, később nem számíthat hatékony érvényesülésre. Hasonlóképpen: a jogalkalmazás olyan gyorsítása, amely az eljárásban résztvevők jogait veszélyezteti vagy sérti, eleve lemond a tisztességes eljárás esélyéről, ami pedig – azon túl, hogy ez megkérdőjelezhetetlen emberi jog – a jogalkalmazói döntések elfogadásának és követésének sine qua non-ja.
Az állampolgárok említett elvárásaival szemben a mindenkori politikai szándékok akadálytalan megvalósításának igénye valóban összeegyeztethetetlen a jogállamiság eszményével. Az alkotmánybíráskodás elmúlt évtizedei azonban azt mutatják, hogy az Alkotmánybíróság döntései a legritkább esetben zárják el a kormányzatot szándékai megvalósításától. Sokkal inkább arról van szó, hogy a döntések az alkotmányosság keretein belüli megoldásra késztették (kényszerítették) a jogalkotót, nem pedig céljai feladására.
A jogállamiságot érő kihívások közül a másik külön kiemelendő a gazdasági válság kezelésének problémája. A hatékonyság általános érvein túl ebben az esetben további erős érveket hoznak fel amellett, hogy a kormányzat – ha kell – totális felhatalmazással rendelkezzen a szükséges intézkedések azonnali megtételére. A kiszolgáltatottságot érző, félelmekkel teli állampolgári tömegek ráadásul érthető módon vonzónak látják azt az érvelést, hogy ilyen rendkívüli körülmények között nincs hely és idő a jogállamiság szokásos követelményeinek tiszteletben tartására.
De ismét jogosnak tűnik a visszakérdezés: valóban a jogállamiság valamilyen fokú felfüggesztése vezet az időtálló megoldáshoz? Ez esetben is amellett érvelnék, hogy a jogállamiság követelményeinek tiszteletben tartását nem csupán a mögöttes értékek indokolják, hanem gyakorlati megfontolások is. A válságra való hajlam kialakulásában a gyenge intézményrendszer fontos szerepet játszik. A jogállamiság követelményei erősítik az intézményrendszert, mert mindenekelőtt kiszámíthatóvá teszik működését. Ahogy az intézményrendszer meggyengülése sem vezethető vissza a jogállamiságra, úgy a válságból sem a jogállami kritériumok mellőzésén keresztül vezet ki az út.
A válságból való kilábalás alapvetően azon múlik, sikerül-e megszilárdítani a társadalom, a gazdaság és ezekhez kapcsolódóan az állam hosszú távú működését. Márpedig ez csakis a működésbe vetett bizalom, a jogbiztonság helyreállítása révén lehetséges, a közösen belátott és elfogadott játékszabályok betartásán keresztül. A jogállam éppen ez utóbbit várja el működtetőitől.
Alkotmányjogász szakmai körökben sűrűn emlegetik az Alaptörvény legalább három deficitjét: a megalkotáskor a kétharmadnál szélesebb társadalmi és tudományos konszenzus hiányát, azután a szakmai hibákat, belső ellentmondásokat és következetlenségeket (melyeket az eddigi öt módosítás csak fokozott), végül a mérvadó és politikailag elfogulatlan nemzetközi fórumok kritikáját. Bevallom, én magam az Alaptörvény hiányosságait önmagukban sosem tartottam aggasztónak, mert úgy gondoltam, hogy úgyis az Alkotmánybíróság értelmezése mondja meg, hogy mi az alkotmány. „Az, hogy az alaptörvény miként fog a mindennapokban élni, elsősorban a bíróságok és az Alkotmánybíróság értelmezésén fog múlni, és végül úgyis az alkotmánybírák mondják meg, hogy mi a jog.” – hangoztattam már korábban is. Sokkal inkább aggasztott az, hogy a jogalkotó, amely esetünkben alkotmánymódosító erővel rendelkezett és rendelkezik, az új alkotmány, benne az alapjogok értelmezésének jogát az elmúlt időszakban többször is elvitatni kívánta az Alkotmánybíróságtól, és saját magának tartotta fenn, akár éppen az alkotmánybírósági értelmezéssel szemben. Ennek jegyében születtek új alkotmányi rendelkezések például az emberi méltóság (hajléktalanok), a vallásszabadság (egyházak szabályozása) vagy a szólásszabadság terén, illetve a család intézményével kapcsolatban.
Pedig az Alaptörvény deficit-problémáinak orvoslását – miként minden alkotmánynál – csakis a jó alkotmánybíráskodástól várhatjuk. Úgy gondolom, hogy az új alaptörvény esetében is az alkotmányt egyben látó és értelmező, az alkotmány mélyebb természetére és méltóságára fókuszáló szemlélet az alkotmánybíráskodás kulcsa. Az Alaptörvénnyel összefüggésben is az alkotmánybíráskodás feladata, hogy az „alkotmányi deficiteket” az alkotmányos stabilitás érdekében enyhítse. Továbbra is az Alkotmánybíróság feladatának kell lennie a társadalom és az állam berendezkedésének alapjait jelentő elvek viszonylagos szilárdságának biztosítása, vagyis az, hogy ezek az elvek ne esetenként kerüljenek parlamenti eldöntésre.
Az Alaptörvény nemzetközi fogadtatása körüli viták beilleszkednek abba a szélesebb európai diskurzusba, ami a nemzeti alkotmányok identitása és az európai értékek viszonyáról folyik, és amelyben számos alkotmánybíróság is megszólalt. Ennek kapcsán csak azt tudom ismételni, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, ezért az uniós alapszerződésekben is rögzített európai alkotmányos örökséghez kell illeszkednie. A demokratikus jogállam működését megteremtő 1989/90-es alkotmányunk vitathatatlanul hordozta ezt az örökséget, így természetes, hogy rendelkezései javarészt az új alaptörvényben is megtalálhatók, több esetben – például a hatalommegosztás rögzítésekor – az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésével kiegészítve. Az európai alkotmányos örökségbe illeszkedő értelmezésekre, alapjogi tesztekre van szükség továbbra is, ezért a hazai alkotmányosság fejlődésében a folytonosságnak kell meghatározónak lennie. Megjegyzem, a nemzetközi vitákat megelőzendő az alkotmánybíráskodás jelentősége az, hogy a magyar jogrendszer keretein belül keressük a megoldásokat, és ne kerüljenek azok európai bírósági fórumok elé.
A fentiekben jelzésszerűen említett feladatok elvégzése az Alkotmánybíróság küldetése és felelőssége: ha nem eszerint jár el, akkor a deficitek megmaradnak, és az alkotmány stabilitása alapvetően megkérdőjeleződhet.
Milyen mérleget vonhatunk az Alaptörvény utáni alkotmánybíráskodásról? Az Alaptörvény, majd az annak alapján megszületett új alkotmánybírósági törvény jelentősen átalakította az Alkotmánybíróság hatáskörét. Egyfelől megszüntette a bárki által érintettség nélkül kezdeményezhető absztrakt utólagos normakontrollt (az ún. actio popularist), másfelől viszont az alkotmányjogi panasz új fajtájának (az ún. valódi panasznak) a bevezetésével megnyitotta a lehetőséget a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálata előtt. Én magam ezt az átalakítást mindig is abból a nézőpontból értékeltem, hogy olyan új egyensúly kialakításának esélyét teremtette meg, amelyben a korábban nagyobb hangsúlyt kaphat az egyéni jogvédelem, az alapjogok hatékony érvényesítése.
Ahogy korábban, úgy most is aláhúzom, hogy a pénzügyi tárgyú törvények esetében a hatáskör korlátozása nem része ennek az egyensúlynak, hanem továbbra is „tátongó lyuk” az alkotmányvédelemben. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kétharmados parlamenti többség az Alaptörvény módosításával írhatja felül az Alkotmánybíróság döntését, és többször élt is ezzel a lehetőséggel.
A testület működését szakmai körökben is sok bírálat éri, felróva, az alkotmányjogi panaszok befogadásának szigorúságát, a panaszok alacsony eredményességi fokát, egyes – hangsúlyozom szakmai – kritikák úgy ítélik egyes határozatok elemzésével, hogy ez az alkotmánybíráskodás már nem képes az alkotmányos értékek védelmére. Én is tudnék olyan határozatokat sorolni, melyek nem szolgálják azt az alkotmányvédelmet, amelyek mellett alkotmánybíróként elköteleztem magam. De ez természetes: az alkotmánybírók – bárhol a világon – eltérő meggyőződést vallanak egyebek között a jogról, a politikáról, a jogi értékekről, az alkotmánybírói és a törvényhozói hatalom korlátairól. Az amerikai Legfelsőbb Bíróságról elterjedt egyik ismert aforizma szerint a Bíróság „kilenc skorpió egy palackban”. Az alkotmánybírósági ítéletek első kritikája épp az alkotmánybíróktól származik, és a különvéleményekben jelenik meg.
Az alkotmánybíróságok tíz nap múlva kezdődő 3. világkonferenciáján előadandó, az alkotmánybíróságok függetlenségét tárgyaló előadásomban hangsúlyozom:
„A demokratikus társadalomban egyetlen intézmény sem állhat a kritika felett. Az alkotmánybírósági ítéletek nem tetszenek mindenkinek. Az alkotmánybíróságok nem szállnak sajtóvitába a bírálatokkal, többnyire nem is válaszolnak azokra. De az egyes alkotmánybírók szakmai és tudományos előadásokban elvont szinten válaszolhatnak azokra.”
Ennek szellemében a továbbiakban néhány olyan tendenciát szeretnék bemutatni a közelmúlt alkotmánybírósági gyakorlatából, melyek védik a polgárok alapjogait, a szabadság irányába alakítják a jogrendszert.
(1. Szólás- és sajtószabadság)
Hadd kezdjem azzal a szabadságjoggal, amellyel kapcsolatban már az előző Alkotmány idején is egyre fokozódó nyomás volt az Alkotmánybíróságon, hogy megengedőbb legyen a korlátozásával szemben, az Alaptörvény elfogadása óta pedig ez a nyomás csak tovább erősödött: ez a szabadságjog pedig a szólás- és sajtószabadság. Nem gondolom, hogy valamennyi döntésünkkel maradéktalanul elégedettek lehetnek a véleményszabadság barátai, de az teljesen egyértelmű, hogy a legfontosabb ügyekben, illetve a tendenciáját tekintve az Alkotmánybíróság nem engedett a szólás- és sajtószabadság kitüntetett szerepéből fakadó elvi tételekből és tesztekből.
Az Alkotmánybíróság a 4/2013. (II. 21.) AB határozatban – reagálva a Strasbourgi Bíróság joggyakorlatára is – pro futuro hatállyal megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntetőjogi rendelkezést, előírva, hogy e magatartás tiltására csakis szűkebb körben, szigorúbb és pontosabb feltételek között van lehetőség.
A korábbi elvi tételek alkalmazása szempontjából az Alaptörvény hatálybalépését követően a 7/2014. (III. 7.) AB határozat tekinthető „alaphatározatnak” a szólás- és sajtószabadság terén. Ebben a döntésben a véleményszabadság egy klasszikus kérdése, a közszereplők bírálhatósága kapcsán átfogóan elemeztük és értelmeztük az Alaptörvény vonatkozó szabályait, és kimondtuk, hogy a szólásszabadság továbbra is kitüntetett helyet foglal el az alapjogok rendjében, ezért a korlátozásakor speciális szempontokra kell figyelemmel lenni. A konkrét ügyben ez az alapállásunk arra vezetett, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az új Ptk.-ban foglalt azt a feltételt, mely szerint a közéleti szereplők személyiségvédelmét véleménynyilvánítás csak méltányolható közérdek igazolása esetén korlátozhatja.
Ez a döntésünk tehát a polgári jogon túlmutató módon, átfogóan fejtette ki a szólásszabadság alkotmányos tartalmát, amit jól mutat az erre épülő következő fontos döntés, a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat. Az Alkotmánybíróság itt egy büntetőjogi felelősséget megállapító bírói ítélet megsemmisítése mellett fejtette ki, hogy a rágalmazás törvényi tényállásának megvalósulásának vizsgálatakor milyen szigorú szempontok szerint kell megkülönböztetni az értékítéleteket a tényállításoktól ahhoz, hogy a szabad szólás és közéleti kritika joga ne csorbuljon.
(2. Információszabadság)
A véleménynyilvánítás jogához szorosan kapcsolódik az információszabadság joga, amelyet érintően az Alkotmánybíróság szintén következetes gyakorlatot mutató döntésekben szűkítette a közérdekű adatok kiadása megtagadásának lehetőségét. Egy olyan korszakban, amelyben az állam egyre inkább rejtőzködni szeretne (miközben egyre szélesebb körben akar belelátni a polgárok magánszférájába), különösen fontosnak tartom ezeket a döntéseket.
A 21/2013. (VII. 19.) AB határozat hangsúlyozta, hogy az információszabadság indokolatlan korlátozásának minősül, ha a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra való formális hivatkozással tagadják meg, hogy az igényelt adatok döntés megalapozását szolgálják. Előírtuk, hogy a közérdekű adat kiadása iránt indított perben a bíróságnak az adatszolgáltatás megtagadásának jogcímét és tartalmi indokoltságát is vizsgálnia kell.
Ezzel összhangban született meg a 2/2014. (I. 21.) AB határozat alkotmányos követelménye, mely szerint a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója nem szabad belátása alapján, hanem csak akkor tagadhatja meg az igényelt tájékoztatást, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket sértene vagy mások jogát sértené; a bíróságnak pedig felül kell vizsgálnia a főigazgató erre való hivatkozásának megalapozottságát.
(3. Magánszféra védelme)
Az államot tehát átláthatóvá próbáltuk tenni, miközben arra is szükség volt, hogy a polgárok magánszféráját védjük.
A 9/2014. (III. 21.) AB határozat – az érintett rendelkezéseket megsemmisítve – megállapította, hogy alaptörvény-ellenes a nemzetbiztonsági törvénynek az a módosítása, amely szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személy a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonya fennállása alatt folyamatosan nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt áll, és ennek során vele szemben naptári évenként kétszer 30 napig titkos információgyűjtést is lehet folytatni.
(4. „Családi kapcsolatok védelme”)
A magánszféra védelmét követően kell szólni azokról a határozatainkról, amelyek egyes családi kapcsolatok elismerését várták el a jogalkotótól.
A családvédelmi törvény rendelkezéseit vizsgáló 43/2012. (XII. 20.) AB határozat szerint ha a törvényhozó azt a megoldást is választja, hogy a család fogalmának absztrakt jogszabályi meghatározásával egy általa választott életközösségi formát ki kíván emelni és mintául állítani, az intézményvédelmi kötelezettségéből fakadóan akkor is köteles a törvény által elismert egyéb társas együttélési formáknak is megegyező szintű védelmet garantálni.
Lehet úgy mondani, hogy ennek a határozatnak a következményeit vonta le a 14/2014. (V. 13.) AB határozat, amely mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg amiatt, hogy a jogalkotó a családi pótlékról szóló szabályokban nem alakította ki annak lehetőségét, hogy a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással.
(5. Vallásszabadság)
Több döntésben állt ki az Alkotmánybíróság a vallásszabadság védelmében az egyházakat érintő új szabályozás vizsgálatakor. A törvény közjogi érvénytelenség címén történő megsemmisítését követően érdemben is állást foglaltunk a lényegi kérdésekben.
A 6/2013. (III. 1.) AB határozat az új egyházügyi törvény több rendelkezését megsemmisítette, és hangsúlyozta, hogy egy vallási közösség számára az egyházi jogállás olyan lényegi jogosultság, amely szorosan összefügg a vallásszabadsághoz való joggal, ezért az egyházi jogállás megszerzésére, az egyházi elismerésre vonatkozó állami döntés nem lehet önkényes, azt megfelelően indokolni kell, és azzal szemben jogorvoslatot kell biztosítani.
Az Alkotmánybíróság később bírói kezdeményezések nyomán konkrét ügyekben is érvényesítette az alkotmányossági követelményeket a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatban.
(6. Alkotmányos büntetőjog és büntetőeljárás-jog)
A polgárok szabadságának védelmét illetően mindig és mindenhol különösen fontos területe az alkotmánybíráskodásnak a büntetőjog és ahhoz kapcsolódóan a büntetőeljárás-jog. A már említett „vörös csillagos” ügy mellett több határozat is született ebben a tárgykörben. Meggyőződésem, hogy ezek a döntések nagy jelentőséggel bírnak a joggyakorlat számára.
A 8/2013. (III. 1.) AB határozat a védelemhez való jogból fakadó alkotmányos követelményként írta elő, hogy a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.
A 33/2013. (XI. 22.) AB határozat egy másik alkotmányos követelményben azt írta elő, hogy az eljárást törvényes vád hiánya okán megszüntető bírósági végzés indokolásában – a pártatlanság és a funkciómegosztás követelményére tekintettel – a bíróság nem nyújthat iránymutatást a vádló részére, és nem jelölheti meg azokat a szempontokat, amelyek az adott büntetőügyben a törvényes vád elkészítéséhez szükségesek.
Szintén a terhelt eljárási jogait védte a 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, amely azt mondta ki, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó alkotmányos követelmény, hogy az a nyomozási bíró jogkörében eljáró, de nem kijelölt nyomozási bíró, aki a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbításáról dönt, a bíróság további eljárásából ki van zárva.
És itt említeném meg az ún. ügyáthelyezések alkotmányosságát vizsgáló 36/2013. (XII. 15.) AB határozatot is, amely megállapította, hogy a törvényes bíróhoz való jog alapján az ügyben az eljárási törvényekben megállapított általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint irányadó bírói fórumnak kell eljárnia, és ha sarkalatos törvény nem állapítja meg az ügyek áthelyezésének objektív feltételeit, szempontjait, és az az OBH elnökének szabad belátásán múlik, akkor az nem felel meg a pártatlan bíráskodás ún. objektív tesztjének.
A büntetéskiszabás alkotmányosságát érintette a 23/2014. (VII. 15.) AB határozat, amely – visszaható hatályú megsemmisítés alkalmazásával – kimondta, hogy a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazandó szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezés alaptörvény-ellenes.
(7. Gyülekezési jog)
A joggyakorlat fontos alkotmányjogi kérdésében kellett döntenünk a gyülekezések bejelentése és tudomásulvétele körében is. A 3/2013. (II. 14.) AB határozat – amely egyébként első ízben semmisített meg bírói döntést, és ettől függetlenül sem örvend túl nagy népszerűségnek a bírói karban – alkotmányos követelményként írta elő, hogy bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben, és a bíróságnak a rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben kell vizsgálnia.
Összességében az elmúlt időszak határozatait áttekintve azt állapíthatjuk meg, hogy az Alkotmánybíróság a legtöbb alapjog tekintetében lényegében megerősítette a korábbi, Alkotmányon alapuló gyakorlatában lefektetett elvi tételeket. Álláspontom szerint ez döntően arra a két körülményre vezethető vissza, amely a hivatkozhatóságról szóló határozat indoklásában meg is jelenik.
Egyrészt „a hazai és európai alkotmányjogi fejlődés eddig megtett útja, az alkotmányjog szabályszerűségei szükségképpeni hatással vannak az Alaptörvény értelmezésére is.”
Másrészt „az indokolásnak és alkotmányjogi forrásainak a demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie, a jogbiztonság igénye az, hogy a döntési megfontolások átláthatóak, követhetőek legyenek. A nyilvános érvelés a döntés indoklásának létalapja.” (13/2013. (VI. 17.) AB határozat).
Úgy legyen.
Köszönöm a figyelmet!
(Elhangzott a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlésen, Balatonalmádi, 2014. szeptember 18.)
http://www.mkab.hu/sajto/tanulmanyok/az-alkotmanyossag-helyzete-magyarorszagon-az-alaptorveny-utan
Tisztelt Jogászgyűlés!
Mire törekszik a törvényhozó? – teszi fel a kérdést Platón utolsó művében, mely a Törvények címet viseli, és – többi munkájától eltérően – nemcsak képzeletbeli dialógus, hanem aprólékos leírása is egy eszményi állam törvénykönyveinek. Platón válasza a kérdésre az, hogy a törvényhozó
„először arra törekszik, hogy törvényeit a lehető leggondosabban dolgozza ki; mikor aztán az idő halad és a gyakorlatban lehet kipróbálni az elméletet, vajon van-e olyan szűk látókörű törvényhozó, aki ne látná be, hogy szükségképpen számos dolgot elnézett, s ezeket valakinek, aki a nyomába lép, helyre kell hoznia, hogy ne rosszabb, hanem szüntelenül jobb legyen az alkotmány és az állami rend…” (769d)
E nagy műtől ihletve előadásom is részben elmélkedés múlt és jövendő dolgokról, majd a jelenlevők szakmai igényeire tekintettel leíróbb módon bemutatnék néhány trendet az Alaptörvény elfogadása utáni alkotmánybírósági gyakorlatból.
A politikai és a jogi gondolkodás a kezdetektől, legalább Platóntól kezdve a jó élet feltételeit kereste a maga területén, vagyis azt, hogy milyen legyen az a politikai közösség, amelyben boldog az élet. Milyen legyen a jó jog, másként a helyes jog, mely megfelel azon értékeknek, melyek a jó és boldog életet mozdítják elő. A történelem során kicsiszolódott egyik olyan érték, amely a „jó állam – jó jog” kérdésére született válasz: maga a jogállam, vagyis az államnak a jog uralma alá helyezése.
A modern nyugati államok jogállamok, más megközelítésben alkotmányos demokráciák. Ez utóbbi elnevezés utal az alkotmányosság és demokrácia közötti szükségszerű belső feszültségre. A szabadság és egyenlőség pilléreire épülő demokrácia a nép akaratát fejezi ki és testesíti meg, az alkotmányosság a magasabb értékek, a jogok védelmében emelt korlát. Gustav Radbruch német jogfilozófus költői megfogalmazásában:
„Biztos, hogy a demokrácia is értékes javunk; de a jogállam olyan, mint a kenyér, az iható víz és a tiszta levegő, és a legfőbb jó a demokráciában éppen az, hogy csak ez biztosíthatja a jogállamot.”
Napjainkban a jog értékelemére utalás, az erkölcsi elem a jogban elsősorban az emberi jogok és az alkotmányosság koncepcióiban jelenik meg, az alkotmánybíróságok és a nemzetközi bíróságok (1953-tól Strasbourg, újabban a nemzetközi büntetőbíróság, a luxemburgi bíróságok) értékelő ítélkezésében. Ezeknek a bíróságoknak köszönhető, hogy az egyéni jogok kikényszeríthetők, és nem maradtak csak papíron létező kinyilatkoztatások.
Az alkotmányok célja, hogy megakadályozza a hatalommal való visszaélést, a korlátlan hatalom megszerzését. Korlátlan ellenőrizhetetlen hatalom semmilyen nemes vagy nemtelen cél érdekében sem hozható létre. A többségi uralom mint kizárólagos legitimáció is értéksemlegességen nyugszik. (Mindegy, hogy a számszerű többség birtokosa milyen értékek alapján szerezte meg a hatalmat, a puszta többség legitimálja azt.) Az alkotmányba foglalt, megjelenített értékek viszont éppenséggel korlátozzák a többség mindenkori akaratát.
Az alapjogvédelem az emberi jogok globális elterjedésének köszönhetően ma nemzetközileg is erőteljesen beágyazott. Az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma uniós tagságunkból, és más nemzetközi szervezetekben való részvételünkből következően megerősíti az elkötelezettséget a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. A 6. cikk szerint pedig „Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.”
Korunk értékpluralizmusának, morális és filozófiai relativizmusának mintegy ellentételeként az emberi jogok globális elterjedését és univerzalizmusát, egyetemes értékként való elfogadását tapasztaljuk. Ugyanakkor ezek az egyetemes érvényű jogok egyben pozitív jogok, és kikényszeríthetők.
De ha az egyéni jogok megsértésének tömegére, az emberi szenvedés változatos formáira gondolunk a hátrányos megkülönböztetéstől kezdve a terrorcselekményeken keresztül a népirtásig, beláthatjuk, hogy a jogok érvényesítése folyamatos küzdelem. Ennek markáns kifejeződése az a szemlélet, mely az emberi jogok érvényesítésének egyik fő céljaként az emberi szenvedés csökkentését jelöli meg. Meggyőződésem szerint ebben a szemléletben kell gyökereznie minden alapjog-értelmező tevékenységnek, amelynek így mindenekelőtt az emberi személy méltóságának kiteljesítését és szenvedésének csökkentését kell szolgálnia.
Az univerzalizmus keretein belül a nemzeti identitás indokolttá tesz olyan alkotmányos – akár államszervezeti, akár alapjogi – megoldásokat, amelyek a nemzetközileg megszokott megoldásoktól eltérnek, erősebb hangsúlyt tulajdonítanak a történeti hagyománynak, esetleg a nemzetközi mércéknél magasabb szinten védenek egyes jogokat, de a nemzeti alkotmányos identitásra hivatkozás nem lehet indok az európai államok közös alkotmányos hagyományaiból következő jogállami és alapjogi értékek megsértésére.
A magyar alkotmányos rend 25 éve elkötelezett a jogállamiság mellett. Az Alaptörvény B) cikke – a 2011. december 31-jéig hatályos Alkotmány 2. § (1) bekezdésével egyezően – úgy rendelkezik, hogy „[Magyarország] független, demokratikus jogállam”. Ez a rendelkezés nem pusztán leíró, deklaratív jelleggel bír, hanem előíró, normatív ereje van. Ahogy erre az Alkotmánybíróság már működésének elején, 1992-ben rámutatott: a jogállamiság nem csupán az állam működésének módjára utaló ténymegállapítás, hanem program is. Azt mondhatjuk tehát, hogy a jogállamiság Alaptörvényben foglalt elve egy politikai eszményt fogalmaz meg. Ez az eszmény követelményeket hordoz, amelyeket be lehet tartani vagy meg lehet sérteni. A jogállamiság egyrészt folyamatos erőfeszítést igényel annak érdekében, hogy követelményeit teljesítsük, másrészt az állami működés, illetve szervezetrendszer egyes megoldásai a jogállamiság kritériumainak hol jobban, hol kevésbé felelhetnek meg.
A jogállamiság kiemelkedő értékessége meghatározó élettapasztalata azoknak, akik átélték a XX. századi diktatúrák rémtetteit. Ezeknek a generációknak közvetlen élményük, hogy a joguralom hogyan mozdítja elő az emberi szabadság és méltóság ügyét. Ezzel a tapasztalattal összhangban az Alkotmánybíróság a működése elején, a rendszerváltás után a jogállamiságban ragadta meg az 1989 előtti rendszer és a tartalmilag teljesen megújult Alkotmány alapján kiépülő demokrácia közti különbséget: a rendszerváltást „jogállami forradalomként” definiálta. Az Alkotmánybíróság idevágó határozata a következőképpen fogalmaz:
„Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítással gyakorlatilag új Alkotmány lépett hatályba, ami az államnak, a jognak és a politikai rendszernek a korábbitól gyökeresen különböző, új minőségét vezette be azzal a meghatározásával, hogy »a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam«. Alkotmányjogi értelemben ez a tartalma a rendszerváltás« politikai kategóriájának.” (11/1992. (III. 5.) AB határozat)
A rendszerváltás után Magyarországon a jog uralmába vetett hitet kellett megteremteni. Az Alkotmánybíróság történelmi feladata volt, hogy nyilvánvalóvá tegye: az új Alkotmány feltétlen érvényesülést követel. Ahogy Sólyom László utalt erre a munkára:
„Az Alkotmánybíróság folyamatosan demonstrálta, hogy a jog határt szab a politikának, s hogy éppen ez az alapvető különbség a korábbi rendszerrel szemben, ahol a jog a politika eszköze volt.” [Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon (Osiris, Budapest, 2001) 693.]
Napjainkban a világot sújtó válság egyik elemeként tapintható a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása. Ennek fényében a jogállamiság követelményeinek újabb és újabb körülmények között kell érvényesülniük. A modern kor kérdései diktatúrák nélkül is nagyon komoly kihívások elé állítják a jogállamiság eszményét. A feladat azonban nem lehet más, mint a változó világ kérdéseire is a jogállam válaszaival felelni. Csak kettőt emelek ki a jogállamisággal szemben tornyosuló aktuális kihívások közül. Célom annak érzékeltetése, hogy a jogállami követelmények bizonyos fokú meghaladottságát hirdető megoldások gyakorlati következményeikben is önbecsapásnak tekinthetők – azon túl természetesen, hogy megkérdőjelezik a jogállam eszményének olyan közösen vallott értékeit, mint emberi méltóság, autonómia, szabadság.
Napjainkban egyre sürgetőbb igényként fogalmazódik meg az állam hatékonyabb működése. A hatékonyság nevében beszélők a jogállami követelményeket előszeretettel állítják be a folyamatokat indokolatlanul lassító, a közérdek érvényesülését hátráltató feltételeknek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vitában különösen egyértelmű ütközési pont az alkotmánybíráskodás. A hatékonyság szószólóinak szemében az Alkotmánybíróság magasztos elvekre hivatkozva a kormányzás konkrét, szükséges intézkedéseit és megoldásait akadályozza. Hasonló vád, hogy a többség érdeke, a közérdek helyett az Alkotmánybíróság egyéni vagy kisebbségi érdekeknek ad elsőbbséget. Ezekhez az érvekhez gyakran társul a demokrácia többségi felfogásának értetlenkedése, hogy milliónyi választó akarata alapján fellépő kormányzatnak miért kellene meghátrálnia néhány jogtudós álláspontja miatt.
Az is belátható ugyanakkor, hogy a jogállamiságba ágyazott hatékonyság jelenti a valódi, hosszú távú hatékonyságot és kiszámíthatóságot, szemben az aktuálpolitikai érdekek vezérelte hatékonysággal. Mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás felgyorsítása adott ponton túl öncéllá válik, ami éppen a problémák hosszabb távon is hatékony megoldását lehetetleníti el.
A jogalkotás olyan gyorsítása, amely már a szükséges társadalmi, sőt parlamenti vita érdemi jellegét veszi el, plurális demokráciában nem hozhat időtálló eredményt. Azok az aktuális kormányzati szándékok, amelyeket anélkül „erőltettek át”, hogy a döntést – a vitában való érdemi részvételre tekintettel – minimális szinten az egyet nem értők is elfogadják, később nem számíthat hatékony érvényesülésre. Hasonlóképpen: a jogalkalmazás olyan gyorsítása, amely az eljárásban résztvevők jogait veszélyezteti vagy sérti, eleve lemond a tisztességes eljárás esélyéről, ami pedig – azon túl, hogy ez megkérdőjelezhetetlen emberi jog – a jogalkalmazói döntések elfogadásának és követésének sine qua non-ja.
Az állampolgárok említett elvárásaival szemben a mindenkori politikai szándékok akadálytalan megvalósításának igénye valóban összeegyeztethetetlen a jogállamiság eszményével. Az alkotmánybíráskodás elmúlt évtizedei azonban azt mutatják, hogy az Alkotmánybíróság döntései a legritkább esetben zárják el a kormányzatot szándékai megvalósításától. Sokkal inkább arról van szó, hogy a döntések az alkotmányosság keretein belüli megoldásra késztették (kényszerítették) a jogalkotót, nem pedig céljai feladására.
A jogállamiságot érő kihívások közül a másik külön kiemelendő a gazdasági válság kezelésének problémája. A hatékonyság általános érvein túl ebben az esetben további erős érveket hoznak fel amellett, hogy a kormányzat – ha kell – totális felhatalmazással rendelkezzen a szükséges intézkedések azonnali megtételére. A kiszolgáltatottságot érző, félelmekkel teli állampolgári tömegek ráadásul érthető módon vonzónak látják azt az érvelést, hogy ilyen rendkívüli körülmények között nincs hely és idő a jogállamiság szokásos követelményeinek tiszteletben tartására.
De ismét jogosnak tűnik a visszakérdezés: valóban a jogállamiság valamilyen fokú felfüggesztése vezet az időtálló megoldáshoz? Ez esetben is amellett érvelnék, hogy a jogállamiság követelményeinek tiszteletben tartását nem csupán a mögöttes értékek indokolják, hanem gyakorlati megfontolások is. A válságra való hajlam kialakulásában a gyenge intézményrendszer fontos szerepet játszik. A jogállamiság követelményei erősítik az intézményrendszert, mert mindenekelőtt kiszámíthatóvá teszik működését. Ahogy az intézményrendszer meggyengülése sem vezethető vissza a jogállamiságra, úgy a válságból sem a jogállami kritériumok mellőzésén keresztül vezet ki az út.
A válságból való kilábalás alapvetően azon múlik, sikerül-e megszilárdítani a társadalom, a gazdaság és ezekhez kapcsolódóan az állam hosszú távú működését. Márpedig ez csakis a működésbe vetett bizalom, a jogbiztonság helyreállítása révén lehetséges, a közösen belátott és elfogadott játékszabályok betartásán keresztül. A jogállam éppen ez utóbbit várja el működtetőitől.
Alkotmányjogász szakmai körökben sűrűn emlegetik az Alaptörvény legalább három deficitjét: a megalkotáskor a kétharmadnál szélesebb társadalmi és tudományos konszenzus hiányát, azután a szakmai hibákat, belső ellentmondásokat és következetlenségeket (melyeket az eddigi öt módosítás csak fokozott), végül a mérvadó és politikailag elfogulatlan nemzetközi fórumok kritikáját. Bevallom, én magam az Alaptörvény hiányosságait önmagukban sosem tartottam aggasztónak, mert úgy gondoltam, hogy úgyis az Alkotmánybíróság értelmezése mondja meg, hogy mi az alkotmány. „Az, hogy az alaptörvény miként fog a mindennapokban élni, elsősorban a bíróságok és az Alkotmánybíróság értelmezésén fog múlni, és végül úgyis az alkotmánybírák mondják meg, hogy mi a jog.” – hangoztattam már korábban is. Sokkal inkább aggasztott az, hogy a jogalkotó, amely esetünkben alkotmánymódosító erővel rendelkezett és rendelkezik, az új alkotmány, benne az alapjogok értelmezésének jogát az elmúlt időszakban többször is elvitatni kívánta az Alkotmánybíróságtól, és saját magának tartotta fenn, akár éppen az alkotmánybírósági értelmezéssel szemben. Ennek jegyében születtek új alkotmányi rendelkezések például az emberi méltóság (hajléktalanok), a vallásszabadság (egyházak szabályozása) vagy a szólásszabadság terén, illetve a család intézményével kapcsolatban.
Pedig az Alaptörvény deficit-problémáinak orvoslását – miként minden alkotmánynál – csakis a jó alkotmánybíráskodástól várhatjuk. Úgy gondolom, hogy az új alaptörvény esetében is az alkotmányt egyben látó és értelmező, az alkotmány mélyebb természetére és méltóságára fókuszáló szemlélet az alkotmánybíráskodás kulcsa. Az Alaptörvénnyel összefüggésben is az alkotmánybíráskodás feladata, hogy az „alkotmányi deficiteket” az alkotmányos stabilitás érdekében enyhítse. Továbbra is az Alkotmánybíróság feladatának kell lennie a társadalom és az állam berendezkedésének alapjait jelentő elvek viszonylagos szilárdságának biztosítása, vagyis az, hogy ezek az elvek ne esetenként kerüljenek parlamenti eldöntésre.
Az Alaptörvény nemzetközi fogadtatása körüli viták beilleszkednek abba a szélesebb európai diskurzusba, ami a nemzeti alkotmányok identitása és az európai értékek viszonyáról folyik, és amelyben számos alkotmánybíróság is megszólalt. Ennek kapcsán csak azt tudom ismételni, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, ezért az uniós alapszerződésekben is rögzített európai alkotmányos örökséghez kell illeszkednie. A demokratikus jogállam működését megteremtő 1989/90-es alkotmányunk vitathatatlanul hordozta ezt az örökséget, így természetes, hogy rendelkezései javarészt az új alaptörvényben is megtalálhatók, több esetben – például a hatalommegosztás rögzítésekor – az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésével kiegészítve. Az európai alkotmányos örökségbe illeszkedő értelmezésekre, alapjogi tesztekre van szükség továbbra is, ezért a hazai alkotmányosság fejlődésében a folytonosságnak kell meghatározónak lennie. Megjegyzem, a nemzetközi vitákat megelőzendő az alkotmánybíráskodás jelentősége az, hogy a magyar jogrendszer keretein belül keressük a megoldásokat, és ne kerüljenek azok európai bírósági fórumok elé.
A fentiekben jelzésszerűen említett feladatok elvégzése az Alkotmánybíróság küldetése és felelőssége: ha nem eszerint jár el, akkor a deficitek megmaradnak, és az alkotmány stabilitása alapvetően megkérdőjeleződhet.
Milyen mérleget vonhatunk az Alaptörvény utáni alkotmánybíráskodásról? Az Alaptörvény, majd az annak alapján megszületett új alkotmánybírósági törvény jelentősen átalakította az Alkotmánybíróság hatáskörét. Egyfelől megszüntette a bárki által érintettség nélkül kezdeményezhető absztrakt utólagos normakontrollt (az ún. actio popularist), másfelől viszont az alkotmányjogi panasz új fajtájának (az ún. valódi panasznak) a bevezetésével megnyitotta a lehetőséget a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálata előtt. Én magam ezt az átalakítást mindig is abból a nézőpontból értékeltem, hogy olyan új egyensúly kialakításának esélyét teremtette meg, amelyben a korábban nagyobb hangsúlyt kaphat az egyéni jogvédelem, az alapjogok hatékony érvényesítése.
Ahogy korábban, úgy most is aláhúzom, hogy a pénzügyi tárgyú törvények esetében a hatáskör korlátozása nem része ennek az egyensúlynak, hanem továbbra is „tátongó lyuk” az alkotmányvédelemben. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kétharmados parlamenti többség az Alaptörvény módosításával írhatja felül az Alkotmánybíróság döntését, és többször élt is ezzel a lehetőséggel.
A testület működését szakmai körökben is sok bírálat éri, felróva, az alkotmányjogi panaszok befogadásának szigorúságát, a panaszok alacsony eredményességi fokát, egyes – hangsúlyozom szakmai – kritikák úgy ítélik egyes határozatok elemzésével, hogy ez az alkotmánybíráskodás már nem képes az alkotmányos értékek védelmére. Én is tudnék olyan határozatokat sorolni, melyek nem szolgálják azt az alkotmányvédelmet, amelyek mellett alkotmánybíróként elköteleztem magam. De ez természetes: az alkotmánybírók – bárhol a világon – eltérő meggyőződést vallanak egyebek között a jogról, a politikáról, a jogi értékekről, az alkotmánybírói és a törvényhozói hatalom korlátairól. Az amerikai Legfelsőbb Bíróságról elterjedt egyik ismert aforizma szerint a Bíróság „kilenc skorpió egy palackban”. Az alkotmánybírósági ítéletek első kritikája épp az alkotmánybíróktól származik, és a különvéleményekben jelenik meg.
Az alkotmánybíróságok tíz nap múlva kezdődő 3. világkonferenciáján előadandó, az alkotmánybíróságok függetlenségét tárgyaló előadásomban hangsúlyozom:
„A demokratikus társadalomban egyetlen intézmény sem állhat a kritika felett. Az alkotmánybírósági ítéletek nem tetszenek mindenkinek. Az alkotmánybíróságok nem szállnak sajtóvitába a bírálatokkal, többnyire nem is válaszolnak azokra. De az egyes alkotmánybírók szakmai és tudományos előadásokban elvont szinten válaszolhatnak azokra.”
Ennek szellemében a továbbiakban néhány olyan tendenciát szeretnék bemutatni a közelmúlt alkotmánybírósági gyakorlatából, melyek védik a polgárok alapjogait, a szabadság irányába alakítják a jogrendszert.
(1. Szólás- és sajtószabadság)
Hadd kezdjem azzal a szabadságjoggal, amellyel kapcsolatban már az előző Alkotmány idején is egyre fokozódó nyomás volt az Alkotmánybíróságon, hogy megengedőbb legyen a korlátozásával szemben, az Alaptörvény elfogadása óta pedig ez a nyomás csak tovább erősödött: ez a szabadságjog pedig a szólás- és sajtószabadság. Nem gondolom, hogy valamennyi döntésünkkel maradéktalanul elégedettek lehetnek a véleményszabadság barátai, de az teljesen egyértelmű, hogy a legfontosabb ügyekben, illetve a tendenciáját tekintve az Alkotmánybíróság nem engedett a szólás- és sajtószabadság kitüntetett szerepéből fakadó elvi tételekből és tesztekből.
Az Alkotmánybíróság a 4/2013. (II. 21.) AB határozatban – reagálva a Strasbourgi Bíróság joggyakorlatára is – pro futuro hatállyal megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntetőjogi rendelkezést, előírva, hogy e magatartás tiltására csakis szűkebb körben, szigorúbb és pontosabb feltételek között van lehetőség.
A korábbi elvi tételek alkalmazása szempontjából az Alaptörvény hatálybalépését követően a 7/2014. (III. 7.) AB határozat tekinthető „alaphatározatnak” a szólás- és sajtószabadság terén. Ebben a döntésben a véleményszabadság egy klasszikus kérdése, a közszereplők bírálhatósága kapcsán átfogóan elemeztük és értelmeztük az Alaptörvény vonatkozó szabályait, és kimondtuk, hogy a szólásszabadság továbbra is kitüntetett helyet foglal el az alapjogok rendjében, ezért a korlátozásakor speciális szempontokra kell figyelemmel lenni. A konkrét ügyben ez az alapállásunk arra vezetett, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az új Ptk.-ban foglalt azt a feltételt, mely szerint a közéleti szereplők személyiségvédelmét véleménynyilvánítás csak méltányolható közérdek igazolása esetén korlátozhatja.
Ez a döntésünk tehát a polgári jogon túlmutató módon, átfogóan fejtette ki a szólásszabadság alkotmányos tartalmát, amit jól mutat az erre épülő következő fontos döntés, a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat. Az Alkotmánybíróság itt egy büntetőjogi felelősséget megállapító bírói ítélet megsemmisítése mellett fejtette ki, hogy a rágalmazás törvényi tényállásának megvalósulásának vizsgálatakor milyen szigorú szempontok szerint kell megkülönböztetni az értékítéleteket a tényállításoktól ahhoz, hogy a szabad szólás és közéleti kritika joga ne csorbuljon.
(2. Információszabadság)
A véleménynyilvánítás jogához szorosan kapcsolódik az információszabadság joga, amelyet érintően az Alkotmánybíróság szintén következetes gyakorlatot mutató döntésekben szűkítette a közérdekű adatok kiadása megtagadásának lehetőségét. Egy olyan korszakban, amelyben az állam egyre inkább rejtőzködni szeretne (miközben egyre szélesebb körben akar belelátni a polgárok magánszférájába), különösen fontosnak tartom ezeket a döntéseket.
A 21/2013. (VII. 19.) AB határozat hangsúlyozta, hogy az információszabadság indokolatlan korlátozásának minősül, ha a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra való formális hivatkozással tagadják meg, hogy az igényelt adatok döntés megalapozását szolgálják. Előírtuk, hogy a közérdekű adat kiadása iránt indított perben a bíróságnak az adatszolgáltatás megtagadásának jogcímét és tartalmi indokoltságát is vizsgálnia kell.
Ezzel összhangban született meg a 2/2014. (I. 21.) AB határozat alkotmányos követelménye, mely szerint a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója nem szabad belátása alapján, hanem csak akkor tagadhatja meg az igényelt tájékoztatást, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket sértene vagy mások jogát sértené; a bíróságnak pedig felül kell vizsgálnia a főigazgató erre való hivatkozásának megalapozottságát.
(3. Magánszféra védelme)
Az államot tehát átláthatóvá próbáltuk tenni, miközben arra is szükség volt, hogy a polgárok magánszféráját védjük.
A 9/2014. (III. 21.) AB határozat – az érintett rendelkezéseket megsemmisítve – megállapította, hogy alaptörvény-ellenes a nemzetbiztonsági törvénynek az a módosítása, amely szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személy a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonya fennállása alatt folyamatosan nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt áll, és ennek során vele szemben naptári évenként kétszer 30 napig titkos információgyűjtést is lehet folytatni.
(4. „Családi kapcsolatok védelme”)
A magánszféra védelmét követően kell szólni azokról a határozatainkról, amelyek egyes családi kapcsolatok elismerését várták el a jogalkotótól.
A családvédelmi törvény rendelkezéseit vizsgáló 43/2012. (XII. 20.) AB határozat szerint ha a törvényhozó azt a megoldást is választja, hogy a család fogalmának absztrakt jogszabályi meghatározásával egy általa választott életközösségi formát ki kíván emelni és mintául állítani, az intézményvédelmi kötelezettségéből fakadóan akkor is köteles a törvény által elismert egyéb társas együttélési formáknak is megegyező szintű védelmet garantálni.
Lehet úgy mondani, hogy ennek a határozatnak a következményeit vonta le a 14/2014. (V. 13.) AB határozat, amely mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg amiatt, hogy a jogalkotó a családi pótlékról szóló szabályokban nem alakította ki annak lehetőségét, hogy a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással.
(5. Vallásszabadság)
Több döntésben állt ki az Alkotmánybíróság a vallásszabadság védelmében az egyházakat érintő új szabályozás vizsgálatakor. A törvény közjogi érvénytelenség címén történő megsemmisítését követően érdemben is állást foglaltunk a lényegi kérdésekben.
A 6/2013. (III. 1.) AB határozat az új egyházügyi törvény több rendelkezését megsemmisítette, és hangsúlyozta, hogy egy vallási közösség számára az egyházi jogállás olyan lényegi jogosultság, amely szorosan összefügg a vallásszabadsághoz való joggal, ezért az egyházi jogállás megszerzésére, az egyházi elismerésre vonatkozó állami döntés nem lehet önkényes, azt megfelelően indokolni kell, és azzal szemben jogorvoslatot kell biztosítani.
Az Alkotmánybíróság később bírói kezdeményezések nyomán konkrét ügyekben is érvényesítette az alkotmányossági követelményeket a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatban.
(6. Alkotmányos büntetőjog és büntetőeljárás-jog)
A polgárok szabadságának védelmét illetően mindig és mindenhol különösen fontos területe az alkotmánybíráskodásnak a büntetőjog és ahhoz kapcsolódóan a büntetőeljárás-jog. A már említett „vörös csillagos” ügy mellett több határozat is született ebben a tárgykörben. Meggyőződésem, hogy ezek a döntések nagy jelentőséggel bírnak a joggyakorlat számára.
A 8/2013. (III. 1.) AB határozat a védelemhez való jogból fakadó alkotmányos követelményként írta elő, hogy a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.
A 33/2013. (XI. 22.) AB határozat egy másik alkotmányos követelményben azt írta elő, hogy az eljárást törvényes vád hiánya okán megszüntető bírósági végzés indokolásában – a pártatlanság és a funkciómegosztás követelményére tekintettel – a bíróság nem nyújthat iránymutatást a vádló részére, és nem jelölheti meg azokat a szempontokat, amelyek az adott büntetőügyben a törvényes vád elkészítéséhez szükségesek.
Szintén a terhelt eljárási jogait védte a 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, amely azt mondta ki, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó alkotmányos követelmény, hogy az a nyomozási bíró jogkörében eljáró, de nem kijelölt nyomozási bíró, aki a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbításáról dönt, a bíróság további eljárásából ki van zárva.
És itt említeném meg az ún. ügyáthelyezések alkotmányosságát vizsgáló 36/2013. (XII. 15.) AB határozatot is, amely megállapította, hogy a törvényes bíróhoz való jog alapján az ügyben az eljárási törvényekben megállapított általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint irányadó bírói fórumnak kell eljárnia, és ha sarkalatos törvény nem állapítja meg az ügyek áthelyezésének objektív feltételeit, szempontjait, és az az OBH elnökének szabad belátásán múlik, akkor az nem felel meg a pártatlan bíráskodás ún. objektív tesztjének.
A büntetéskiszabás alkotmányosságát érintette a 23/2014. (VII. 15.) AB határozat, amely – visszaható hatályú megsemmisítés alkalmazásával – kimondta, hogy a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazandó szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezés alaptörvény-ellenes.
(7. Gyülekezési jog)
A joggyakorlat fontos alkotmányjogi kérdésében kellett döntenünk a gyülekezések bejelentése és tudomásulvétele körében is. A 3/2013. (II. 14.) AB határozat – amely egyébként első ízben semmisített meg bírói döntést, és ettől függetlenül sem örvend túl nagy népszerűségnek a bírói karban – alkotmányos követelményként írta elő, hogy bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben, és a bíróságnak a rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben kell vizsgálnia.
Összességében az elmúlt időszak határozatait áttekintve azt állapíthatjuk meg, hogy az Alkotmánybíróság a legtöbb alapjog tekintetében lényegében megerősítette a korábbi, Alkotmányon alapuló gyakorlatában lefektetett elvi tételeket. Álláspontom szerint ez döntően arra a két körülményre vezethető vissza, amely a hivatkozhatóságról szóló határozat indoklásában meg is jelenik.
Egyrészt „a hazai és európai alkotmányjogi fejlődés eddig megtett útja, az alkotmányjog szabályszerűségei szükségképpeni hatással vannak az Alaptörvény értelmezésére is.”
Másrészt „az indokolásnak és alkotmányjogi forrásainak a demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie, a jogbiztonság igénye az, hogy a döntési megfontolások átláthatóak, követhetőek legyenek. A nyilvános érvelés a döntés indoklásának létalapja.” (13/2013. (VI. 17.) AB határozat).
Úgy legyen.
Köszönöm a figyelmet!
(Elhangzott a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlésen, Balatonalmádi, 2014. szeptember 18.)
http://www.mkab.hu/sajto/tanulmanyok/az-alkotmanyossag-helyzete-magyarorszagon-az-alaptorveny-utan
2014. szeptember 19., péntek
Az Emberi Jogi Bíróság szerint a munkahelyi e-mail is magántitok
Bizó Dániel, 2007. április 20. 09:53
[International Herald Tribune] A munkahelyen bonyolított internetes forgalom, különösen a személyes jellegű e-mailek és webböngészés a személyes adatok védelmének hatálya alá esik, és titkossága az alapvető emberi jogokhoz kötődik -- mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítéletet az Európai Emberi Jogi Egyezménybe is belefoglalták, így az 30 ország jövőbeni bírósági ügyeiben iránymutatónak tekinthető, Magyarországon is.
A Bíróság egy wales-i dolgozó ügyében hozta meg döntését. A főiskolai alkalmazott internetes kommunikácóját munkáltatója -- jogilag a brit állam -- anélkül figyelte meg, hogy erről őt tájékoztatta volna, és a felhasználási szabályzat sem tartalmazta, hogy személyes célra ne lehetne igénybe venni az iskola infrastruktúráját -- írja az International Herald Tribune. A brit kormányzat állítása szerint a megfigyelés mindössze annak ellenőrzését szolgálta, hogy a felhasználók az erőforrásokat nem kötik-e le aránytalan mértékben személyes célokra.
A Bíróság az április eleji határozatában kimondta, hogy a munkahelyi e-mailezés a telefonáláshoz hasonlóan a nyolcas cikkely hatálya alá esik, így hasonló védelmet élvez, ahogyan az egyéb személyes célú internethasználat megfigyeléséből származó adatok. Mivel a kérdéses időszakban a főiskolának nem volt monitorozási politikája, az alkalmazott joggal feltételezhette személyes kommunikációjának biztonságát, fogalmazott a bíróság.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a foglalkoztató nem figyelheti meg az alkalmazottakat. A bíróság külön kitér rá, hogy egy demokratikus társadalomban is szükséges és jogszerű lehet bizonyos helyzetekben a dolgozók telefonálási és internetes aktivitásának megfigyelése -- erről azonban megelőzően tudniuk kell a megfigyelteknek. Azt azonban, hogy mi számít megfelelő figyelmeztetésnek, nem érintette a határozat, így az egy következő per témája lehet.
http://www.hwsw.hu/hirek/33293/e-mail_levelezes_munkaltato_dolgozo_emberi_jogok.html
[International Herald Tribune] A munkahelyen bonyolított internetes forgalom, különösen a személyes jellegű e-mailek és webböngészés a személyes adatok védelmének hatálya alá esik, és titkossága az alapvető emberi jogokhoz kötődik -- mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítéletet az Európai Emberi Jogi Egyezménybe is belefoglalták, így az 30 ország jövőbeni bírósági ügyeiben iránymutatónak tekinthető, Magyarországon is.
A Bíróság egy wales-i dolgozó ügyében hozta meg döntését. A főiskolai alkalmazott internetes kommunikácóját munkáltatója -- jogilag a brit állam -- anélkül figyelte meg, hogy erről őt tájékoztatta volna, és a felhasználási szabályzat sem tartalmazta, hogy személyes célra ne lehetne igénybe venni az iskola infrastruktúráját -- írja az International Herald Tribune. A brit kormányzat állítása szerint a megfigyelés mindössze annak ellenőrzését szolgálta, hogy a felhasználók az erőforrásokat nem kötik-e le aránytalan mértékben személyes célokra.
A Bíróság az április eleji határozatában kimondta, hogy a munkahelyi e-mailezés a telefonáláshoz hasonlóan a nyolcas cikkely hatálya alá esik, így hasonló védelmet élvez, ahogyan az egyéb személyes célú internethasználat megfigyeléséből származó adatok. Mivel a kérdéses időszakban a főiskolának nem volt monitorozási politikája, az alkalmazott joggal feltételezhette személyes kommunikációjának biztonságát, fogalmazott a bíróság.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a foglalkoztató nem figyelheti meg az alkalmazottakat. A bíróság külön kitér rá, hogy egy demokratikus társadalomban is szükséges és jogszerű lehet bizonyos helyzetekben a dolgozók telefonálási és internetes aktivitásának megfigyelése -- erről azonban megelőzően tudniuk kell a megfigyelteknek. Azt azonban, hogy mi számít megfelelő figyelmeztetésnek, nem érintette a határozat, így az egy következő per témája lehet.
http://www.hwsw.hu/hirek/33293/e-mail_levelezes_munkaltato_dolgozo_emberi_jogok.html
Bizonyítékok a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti egyeztetésre
2014. szeptember 19., péntek 15:15, frissítve: péntek 15:38 , szerző: MNO
Bizonyítékok a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti egyeztetésre
Villámgyors megállapításokat hozott a biztosi belső vizsgálat, amelynek során Székely László azt kívánta tisztázni, valóban egyeztetett-e a józsefvárosi önkormányzatot elmarasztaló jelentés nyilvánosságra kerüléséről az ombudsmani hivatal vezető beosztású munkatársa a Társaság a Szabadságjogokért programvezetőjével. A biztos néhány óra alatt azt állapította meg, hogy lapunk a feltételezésekkel azt a hamis látszatot keltette, mintha az általunk közölt levélrészlet másolata a hivatal munkatársai és a jogvédő szervezet közötti levélváltás dokumentuma volna. Lapunk a valóságban azt állította, hogy birtokunkban vannak olyan dokumentumok, amely a TASZ és a biztosi hivatal közötti egyeztetést bizonyítják. Eddig csak idéztünk, de most meg is mutatjuk az egyik levélváltást Borza Beáta és Sárosi Péter között.
Közleményben kelt ki lapunk ellen Székely László alapjogi biztos, miután megírtuk: a birtokunkban lévő elektronikus levélfolyam szerint az ombudsmani hivatal és a TASZ főosztályvezetője egyeztetett arról, mikor lásson napvilágot a nyolcadik kerületi tűcsereprogramról készült, a józsefvárosi városvezetést elmarasztaló ombudsmani jelentés.
Droglobbi
„Befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba” – kommentálta a Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere a kerületi tűcsereprogramról szóló biztosi jelentést, amely Kocsis Máté szerint politikailag rendelt, lejárató dokumentum.
Az ügyben korábban írt Magyar Nemzet-es cikkeket itt találja.
Székely László belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, két órával később pedig már közleményben ismertette a vizsgálat első megállapításait. A közlemény szerint A TASZ irányítja a hivatalt? című cikkünkben közölt elektronikus levél a vizsgálat első megállapítása szerint a hivatal zárt levelezési rendszeréből származik, és sem feladóként, sem címzettként nem szerepel benne a Társaság a Szabadságjogokért. A levél az ügy előadója és a hivatali vezetői között, a jelentés tervezetének előkészítése során készült, és ismeretlen módon került a Magyar Nemzet birtokába. A biztos leszögezi: a Magyar Nemzet címlapján a címzettek és a feladó nevének kitakarásával másolatban közölt elektronikus levéllel, valamint a hozzáfűzött feltételezésekkel azt a hamis látszatot keltette, mintha az a hivatal munkatársai és a jogvédő szervezet közötti levélváltás dokumentuma volna. Az alapvető jogok biztosa mindezek mellett sajnálattal állapítja meg, hogy a lap nagyobb jelentőséget tulajdonít a hivatal munkatársai egymás közti, belső levelezésének, mint a kormány és a Nemzeti drogstratégia által is támogatott tűcsereprogram sorsának.
„Azt beszéltük meg”
Az állításokkal szemben cikkünkben többször is szó szerint idéztük a Sárosi Péter programvezető és Borza Beáta főosztályvezető közötti levélváltásokból, ahogy arról is írtunk, hogy a hivatal munkatársai egymás között egyeztettek arról, mit válaszoljanak a TASZ programvezetőjének arra a kérésére, hogy ne a szabadsága ideje alatt jelenjen meg a jelentés. Mivel a terjedelmes levélváltás teljes közlése lapunkban lehetetlen lenne, munkatársak közölt egyik levélváltást tettük közzé, amit cikkünkben jeleztünk is. Szó szerint ezt írtuk: „az ombudsmani hivatal munkatársainak levelezése szerint a jelentés már május 28-án készen volt, és a főosztályvezető olvasta is. »Azt beszéltük meg, hogy a minisztériumnak, önkormányzatnak küldünk mégis megkeresést 15 napos határidővel, tehát az egyébként már általad is olvasott jelentés utána mehet ki« – fogalmazott az elektronikus üzenet küldője.”
Bizonyítékok a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti egyeztetésre
Cikkünkben több alkalommal idéztünk a programvezető és a főosztályvezetők tavaszi levélváltásából, amelynek tegező stílusa közvetlen viszonyra utal. A levélváltás során a TASZ programvezetője többször tájékoztatja a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről főosztályvezetőt, így blogbejegyzéseket is ajánl a vizsgálatot folytatók figyelmébe. Erre egyébként a főosztályvezető úgy reagál: „Nagyon köszönöm az infót, továbbítom a vizsgálatot folytató kollégámnak. Nagyon remélem, hogy tudunk segíteni.”
Május 28-án a TASZ munkatársa aztán már arról érdeklődik a főosztályvezetőtől, mikorra tervezik a jelentés nyilvánosságra hozatalát. A programvezető lényegében a jelentés időzített megjelentetésére kéri a főosztályvezetőt, aki a munkatársaitól kér segítséget. Miután megkapja a választ, amely szerint csak a TASZ-os programvezető nyaralása után, június második felében hozzák nyilvánosságra a jelentést, a főosztályvezető úgy búcsúzik kollégáitól, hogy az információt megírja a programvezetőnek.
Ismeretes. a jelentést végül csak szerdán, az önkormányzati választási kampány idején hozta nyilvánosságra a biztosi hivatal. Székely László szerint a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő. A biztos felkérte Kocsis Máté polgármestert, hogy a helyi lakosok és az intravénás szert használók érdekeit egyaránt figyelembe véve tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a vitás helyzet ne vezessen a drogbetegek egészséghez való alkotmányos jogának ellehetetlenüléséhez.
http://mno.hu/belfold/bizonyitekok-a-tasz-es-az-ombudsmani-hivatal-kozotti-egyeztetesre-1248717
Bizonyítékok a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti egyeztetésre
Villámgyors megállapításokat hozott a biztosi belső vizsgálat, amelynek során Székely László azt kívánta tisztázni, valóban egyeztetett-e a józsefvárosi önkormányzatot elmarasztaló jelentés nyilvánosságra kerüléséről az ombudsmani hivatal vezető beosztású munkatársa a Társaság a Szabadságjogokért programvezetőjével. A biztos néhány óra alatt azt állapította meg, hogy lapunk a feltételezésekkel azt a hamis látszatot keltette, mintha az általunk közölt levélrészlet másolata a hivatal munkatársai és a jogvédő szervezet közötti levélváltás dokumentuma volna. Lapunk a valóságban azt állította, hogy birtokunkban vannak olyan dokumentumok, amely a TASZ és a biztosi hivatal közötti egyeztetést bizonyítják. Eddig csak idéztünk, de most meg is mutatjuk az egyik levélváltást Borza Beáta és Sárosi Péter között.
Közleményben kelt ki lapunk ellen Székely László alapjogi biztos, miután megírtuk: a birtokunkban lévő elektronikus levélfolyam szerint az ombudsmani hivatal és a TASZ főosztályvezetője egyeztetett arról, mikor lásson napvilágot a nyolcadik kerületi tűcsereprogramról készült, a józsefvárosi városvezetést elmarasztaló ombudsmani jelentés.
Droglobbi
„Befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba” – kommentálta a Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere a kerületi tűcsereprogramról szóló biztosi jelentést, amely Kocsis Máté szerint politikailag rendelt, lejárató dokumentum.
Az ügyben korábban írt Magyar Nemzet-es cikkeket itt találja.
Székely László belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, két órával később pedig már közleményben ismertette a vizsgálat első megállapításait. A közlemény szerint A TASZ irányítja a hivatalt? című cikkünkben közölt elektronikus levél a vizsgálat első megállapítása szerint a hivatal zárt levelezési rendszeréből származik, és sem feladóként, sem címzettként nem szerepel benne a Társaság a Szabadságjogokért. A levél az ügy előadója és a hivatali vezetői között, a jelentés tervezetének előkészítése során készült, és ismeretlen módon került a Magyar Nemzet birtokába. A biztos leszögezi: a Magyar Nemzet címlapján a címzettek és a feladó nevének kitakarásával másolatban közölt elektronikus levéllel, valamint a hozzáfűzött feltételezésekkel azt a hamis látszatot keltette, mintha az a hivatal munkatársai és a jogvédő szervezet közötti levélváltás dokumentuma volna. Az alapvető jogok biztosa mindezek mellett sajnálattal állapítja meg, hogy a lap nagyobb jelentőséget tulajdonít a hivatal munkatársai egymás közti, belső levelezésének, mint a kormány és a Nemzeti drogstratégia által is támogatott tűcsereprogram sorsának.
„Azt beszéltük meg”
Az állításokkal szemben cikkünkben többször is szó szerint idéztük a Sárosi Péter programvezető és Borza Beáta főosztályvezető közötti levélváltásokból, ahogy arról is írtunk, hogy a hivatal munkatársai egymás között egyeztettek arról, mit válaszoljanak a TASZ programvezetőjének arra a kérésére, hogy ne a szabadsága ideje alatt jelenjen meg a jelentés. Mivel a terjedelmes levélváltás teljes közlése lapunkban lehetetlen lenne, munkatársak közölt egyik levélváltást tettük közzé, amit cikkünkben jeleztünk is. Szó szerint ezt írtuk: „az ombudsmani hivatal munkatársainak levelezése szerint a jelentés már május 28-án készen volt, és a főosztályvezető olvasta is. »Azt beszéltük meg, hogy a minisztériumnak, önkormányzatnak küldünk mégis megkeresést 15 napos határidővel, tehát az egyébként már általad is olvasott jelentés utána mehet ki« – fogalmazott az elektronikus üzenet küldője.”
Bizonyítékok a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti egyeztetésre
Cikkünkben több alkalommal idéztünk a programvezető és a főosztályvezetők tavaszi levélváltásából, amelynek tegező stílusa közvetlen viszonyra utal. A levélváltás során a TASZ programvezetője többször tájékoztatja a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről főosztályvezetőt, így blogbejegyzéseket is ajánl a vizsgálatot folytatók figyelmébe. Erre egyébként a főosztályvezető úgy reagál: „Nagyon köszönöm az infót, továbbítom a vizsgálatot folytató kollégámnak. Nagyon remélem, hogy tudunk segíteni.”
Május 28-án a TASZ munkatársa aztán már arról érdeklődik a főosztályvezetőtől, mikorra tervezik a jelentés nyilvánosságra hozatalát. A programvezető lényegében a jelentés időzített megjelentetésére kéri a főosztályvezetőt, aki a munkatársaitól kér segítséget. Miután megkapja a választ, amely szerint csak a TASZ-os programvezető nyaralása után, június második felében hozzák nyilvánosságra a jelentést, a főosztályvezető úgy búcsúzik kollégáitól, hogy az információt megírja a programvezetőnek.
Ismeretes. a jelentést végül csak szerdán, az önkormányzati választási kampány idején hozta nyilvánosságra a biztosi hivatal. Székely László szerint a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő. A biztos felkérte Kocsis Máté polgármestert, hogy a helyi lakosok és az intravénás szert használók érdekeit egyaránt figyelembe véve tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a vitás helyzet ne vezessen a drogbetegek egészséghez való alkotmányos jogának ellehetetlenüléséhez.
http://mno.hu/belfold/bizonyitekok-a-tasz-es-az-ombudsmani-hivatal-kozotti-egyeztetesre-1248717
Az alkotmányosság helyzete hazánkban
– A rendszerváltás után a jog uralmába vetett hitet kellett megteremteni, mondta dr. Paczolay Péter, az alkotmánybíróság elnöke a tizenkettedik Magyar jogászgyűlésen.
A magyar jogásztársadalom kétévenkénti szakmai tanácskozásán a jogászi hivatás valamennyi területén működő szakemberek megvitatják a jogi élet időszerű kérdéseit, javaslataikkal hatást gyakorolnak a jogalkotás fejlődésére, a joggyakorlat alakítására. A csütörtöktől szombatig tartó balatonalmádi rendezvényen az ország különböző pontjáról 350-en vesznek részt, a magyar jogalkotás vezetői, a kormányzat tagjai tartanak előadásokat. Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az alkotmányosság helyzetéről szóló előadásában kiemelte: a jogállamiság érték, ezt tapasztalhatták azok, akik átélték a XX. századi diktatúrát.
Napjainkban tapasztalhatók a jogállammal kapcsolatos kételyek, meghatározó értékek – emberi méltóság, autonómia, szabadság – kérdőjeleződnek meg, mondta az Alkotmánybíróság elnöke, aki beszélt az Alaptörvény születése óta elért eredményekről.
Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a kormányzati ciklus jogpolitikai célkitűzéseiről szóló előadásában közölte: kinevezésekor kettős mandátumot kapott a miniszterelnöktől, aki arra kérte őt, hogy az igazságszolgáltatás iránti bizalom megerősítéséért, helyreállításáért munkálkodjon, másrészt azt várja tőle, hogy hazánk alkotmányos identitását védje meg itthon és külföldön.
Ma délután Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzás és a közigazgatás fejlesztéséről, dr. Pintér Sándor belügyminiszter a kormány közbiztonsági és bűnügyi feladatairól tart előadást.
Balla Emőke
A magyar jogásztársadalom kétévenkénti szakmai tanácskozásán a jogászi hivatás valamennyi területén működő szakemberek megvitatják a jogi élet időszerű kérdéseit, javaslataikkal hatást gyakorolnak a jogalkotás fejlődésére, a joggyakorlat alakítására. A csütörtöktől szombatig tartó balatonalmádi rendezvényen az ország különböző pontjáról 350-en vesznek részt, a magyar jogalkotás vezetői, a kormányzat tagjai tartanak előadásokat. Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az alkotmányosság helyzetéről szóló előadásában kiemelte: a jogállamiság érték, ezt tapasztalhatták azok, akik átélték a XX. századi diktatúrát.
Napjainkban tapasztalhatók a jogállammal kapcsolatos kételyek, meghatározó értékek – emberi méltóság, autonómia, szabadság – kérdőjeleződnek meg, mondta az Alkotmánybíróság elnöke, aki beszélt az Alaptörvény születése óta elért eredményekről.
Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a kormányzati ciklus jogpolitikai célkitűzéseiről szóló előadásában közölte: kinevezésekor kettős mandátumot kapott a miniszterelnöktől, aki arra kérte őt, hogy az igazságszolgáltatás iránti bizalom megerősítéséért, helyreállításáért munkálkodjon, másrészt azt várja tőle, hogy hazánk alkotmányos identitását védje meg itthon és külföldön.
Ma délután Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzás és a közigazgatás fejlesztéséről, dr. Pintér Sándor belügyminiszter a kormány közbiztonsági és bűnügyi feladatairól tart előadást.
Balla Emőke
2014. szeptember 17., szerda
Putyin tovább szigorította a civil szervezetek ellen hozott törvényt
horváthbence külföld ·június 4., szerda 19:17
Vlagyimir Putyin két fontos, országát Európától még messzebb taszító törvényt is aláírt szerdán.
Az egyik egy szigorítás, ami erősíti hatalom nyomását a nem kormányzati, azaz civil szervezetekre.
A jogszabály egyszerűsítette az oroszországi NGO-k külföldi ügynökként való nyilvántartásba vételét, így ezt a szervezet akarata ellenére is megteheti az illetékes hatóság. A regisztráció ellen ugyan fellebbezhet az adott NGO, de ha a bíróság nem ad helyet a panaszának, még meg is büntethetik a törvény be nem tartása miatt.
Lev Ponomarjov, az Emberi Jogokért nevű szervezet vezetője szerint a törvénymódosítás alkalmazása számos független jogvédő csoport feloszlásához vezet és a jogvédők újra ellenzékbe mennek át.
A 2012 novemberében hatályba lépett, hazai és külföldi jogvédők által élesen bírált orosz jogszabály szerint az Oroszországban külföldi támogatással működő, politikai tevékenységet végző nem kormányzati szervezeteknek külföldi ügynökként kell nyilvántartásba vétetniük magukat az igazságügyi tárcánál. Ellenkező esetben súlyos pénzbüntetést kell fizetniük.
Az ügyészség adatai szerint Oroszországban 80 ezer nem kormányzati szervezet működik, de eddig csak egy vétette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként.
Putyin törvényéről itt írtunk hosszabban.
A másik szerdán elfogadott törvény értelmében hamarosan büntethetővé válik, ha valaki eltitkolja kettős állampolgárságát Oroszországban.
Az orosz állampolgársági törvényben végrehajtott változatást a múlt héten fogadta el a parlament. A szabályozás szerint minden, Oroszország területén állandó lakosként élő orosz állampolgárnak 60 napon belül írásban be kell jelentenie a migrációs szolgálatnál, ha más ország állampolgárságára tesz szert.
A törvény nem vonatkozik a külföldön állandó jelleggel élő, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező orosz állampolgárokra.
Ha az érintettek elmulasztják a bejelentési kötelezettséget, akkor azt akár 200 ezer rubel pénzbüntetéssel sújthatják (több mint 1,2 millió forint), vagy 400 órányi kötelező munkavégzést róhatnak ki rájuk.
Az orosz alkotmány szerint az ország állampolgárai lehetnek kettős állampolgárságúak, de csak abban az esetben, ha erről Oroszországnak az adott állammal érvényes megállapodása van. Jelenleg csak Tádzsikisztánnal és Türkmenisztánnal van ilyen egyezmény.
A kettős állampolgárság eltitkolását büntető törvénymódosítás nem sokkal a Krím félsziget elcsatolását követően került az orosz parlament elé. A területen élőkre azonban csak 2016. január 1-től terjed ki. (MTI)
http://444.hu/2014/06/04/putyin-tovabb-szigoritotta-a-civil-szervezetek-ellen-hozott-torvenyt/
Vlagyimir Putyin két fontos, országát Európától még messzebb taszító törvényt is aláírt szerdán.
Az egyik egy szigorítás, ami erősíti hatalom nyomását a nem kormányzati, azaz civil szervezetekre.
A jogszabály egyszerűsítette az oroszországi NGO-k külföldi ügynökként való nyilvántartásba vételét, így ezt a szervezet akarata ellenére is megteheti az illetékes hatóság. A regisztráció ellen ugyan fellebbezhet az adott NGO, de ha a bíróság nem ad helyet a panaszának, még meg is büntethetik a törvény be nem tartása miatt.
Lev Ponomarjov, az Emberi Jogokért nevű szervezet vezetője szerint a törvénymódosítás alkalmazása számos független jogvédő csoport feloszlásához vezet és a jogvédők újra ellenzékbe mennek át.
A 2012 novemberében hatályba lépett, hazai és külföldi jogvédők által élesen bírált orosz jogszabály szerint az Oroszországban külföldi támogatással működő, politikai tevékenységet végző nem kormányzati szervezeteknek külföldi ügynökként kell nyilvántartásba vétetniük magukat az igazságügyi tárcánál. Ellenkező esetben súlyos pénzbüntetést kell fizetniük.
Az ügyészség adatai szerint Oroszországban 80 ezer nem kormányzati szervezet működik, de eddig csak egy vétette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként.
Putyin törvényéről itt írtunk hosszabban.
A másik szerdán elfogadott törvény értelmében hamarosan büntethetővé válik, ha valaki eltitkolja kettős állampolgárságát Oroszországban.
Az orosz állampolgársági törvényben végrehajtott változatást a múlt héten fogadta el a parlament. A szabályozás szerint minden, Oroszország területén állandó lakosként élő orosz állampolgárnak 60 napon belül írásban be kell jelentenie a migrációs szolgálatnál, ha más ország állampolgárságára tesz szert.
A törvény nem vonatkozik a külföldön állandó jelleggel élő, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező orosz állampolgárokra.
Ha az érintettek elmulasztják a bejelentési kötelezettséget, akkor azt akár 200 ezer rubel pénzbüntetéssel sújthatják (több mint 1,2 millió forint), vagy 400 órányi kötelező munkavégzést róhatnak ki rájuk.
Az orosz alkotmány szerint az ország állampolgárai lehetnek kettős állampolgárságúak, de csak abban az esetben, ha erről Oroszországnak az adott állammal érvényes megállapodása van. Jelenleg csak Tádzsikisztánnal és Türkmenisztánnal van ilyen egyezmény.
A kettős állampolgárság eltitkolását büntető törvénymódosítás nem sokkal a Krím félsziget elcsatolását követően került az orosz parlament elé. A területen élőkre azonban csak 2016. január 1-től terjed ki. (MTI)
http://444.hu/2014/06/04/putyin-tovabb-szigoritotta-a-civil-szervezetek-ellen-hozott-torvenyt/
2014. szeptember 1., hétfő
POWER NAGYKÖVET BESZÉDE AZ ENSZ BT UKRAJNÁRÓL SZÓLÓ ÜLÉSÉN
http://ircblog.usembassy.hu/2014/08/29/power-nagykovet-beszede-az-ensz-bt-ukrajnarol-szolo-ulesen/
Posted on August 29, 2014 by admin
Samantha Power nagykövet az Egyesült Államok állandó képviselője az ENSZ-ben. Alábbi beszéde a Biztonsági Tanács 2014. augusztus 28-ai ülésén hangzott el.
Elnök úr és e Tanács képviselői! Immár huszonnegyedszer ülünk össze azért, hogy megpróbáljuk megfékezni Oroszország Ukrajnai elleni erőszakos cselekményeit. Minden egyes ülés egyhangúlag elfogadott és egyértelmű üzenetet küldött: Oroszország, vess véget a konfliktusnak! De Oroszország nem hallgatott rá.
Ezt mondtuk, amikor Oroszország a nemzetközi jog nyílt megsértésével megszállta a Krím-félszigetet. Ezt mondtuk a maláj légitársaság 17-es járatának döbbenetes lelövése után, amely 11 ország polgárainak—ártatlan férfiaknak, nőknek, csecsemőknek és gyermekeknek az életébe került. És ezt mondjuk ma is, amikor orosz katonák, tankok, légvédelem és tüzérség támogatja a szeparatistákat, s harcol velük együtt, amint újabb frontot nyitnak az oroszok gerjesztette és fűtötte válságban.
De Oroszország nem hallgat rá!
Ahelyett, hogy hallgatna rá, ahelyett, hogy figyelembe venné a nemzetközi közösség követeléseit és a nemzetközi rendet, Oroszország minden egyes alkalommal úgy járul e Tanács elé, hogy mindent mond, csak igazat nem. Manipulál. Elkeni a tényeket. Simán hazudik. Így megtanultuk, hogy Oroszországot ne a szavai, hanem a tettei alapján ítéljük meg.
Az utóbbi 48 órában Oroszország cselekedetei igen sokat elárulnak.
Augusztus 26-án—csak most kedden—Putyin elnök, miután Minszkben találkozott Porosenko ukrán elnökkel, arról beszélt, hogy – idézem -: „a lehető leghamarabb véget kell vetni a vérengzésnek”. Idézet vége. S mégis, ugyanazon a napon a műholdfelvételek orosz harci egységeket – harci egységeket (!) – mutattak Kelet-Ukrajnában, Donyecktől délkeletre. Ugyanezen a napon az ukrajnai Luhanszkban ténylegesen az orosz hadsereg 9. dandárjába tartozó katonákat vettek őrizetbe.
Válaszul Oroszország azt állította, hogy a katonák „tévedésből” kerültek ukrán területre. Tették ezt válságidőszakban, a világ egyik legjobban őrzött határa mentén!
A tárgyalásokat követő napon Oroszországból indított Grad rakétákkal lőtték az novoazovszki ukrán hadállásokat, majd két oszlopban orosz páncélozott járművekkel és tankokkal támadtak. A város szélén jelen pillanatban is, míg mi itt beszélgetünk, ott állnak az orosz páncélozott járművek és az Uragan rakéta-sorozatvetők.
Az eddigi legnagyobb orosz haderő van jelen a határ mentén, amióta májusban elkezdték itt a csapattelepítést, s jelentős számú harci repülőgép és helikopter is van. Pilóta nélküli orosz légi járművek rutinszerűen haladnak át az ukrán légtéren.
Az ide telepített orosz eszközök között vannak az ukránok leltárában nem szereplő fejlett tüzérségi és légvédelmi rendszerek is. A közelmúltbeli szeparatista ellentámadás során ilyen tüzérségi rendszerekkel zúdítottak rakéta- és aknatüzet a Luhanszk körüli ukrán harcállásokra.
Az oroszok felfegyverzésével és támogatásával működő szakadárok egyik vezetője nyíltan megmondta, hogy négy- vagy ötezer orosz katona csatlakozott az ügyükhöz. Azonnal hozzátette, hogy ezek szabadságon lévő katonák. De egy orosz katona akkor is orosz katona, amikor a nyári szabadsága alatt éppen Ukrajnában harcol! A páncélozott orosz katonai jármű pedig nem a saját autója.
Eközben Oroszországban temetnek az orosz családok, akiknek szerettei elestek az ukrajnai harcokban. Tudni akarják, hogy hogyan haltak meg. Fegyveresek zaklatják és fenyegetik az újságírókat, akik a temetésekről próbálnak tudósítani. Az orosz kormány szerint azonban ezek a katonák sohasem voltak ott. A Krímben sem voltak mindaddig, amíg az oroszok be nem jelentették, hogy a soha ott nem volt katonák elcsatolták a Krím-félszigetet.
Az utóbbi 48 óra jól beleillik a bejáratott orosz sémába. Minden lépés utat nyit a következőhöz. Ukrajna pedig még e felháborító cselekmények ellenére is folyamatosan politikai lehetőséget keres a válság megoldására. Ismételten a feszültség csökkentésével próbálkozik. Az ismert séma ellenére Porosenko elnök elment Minszkbe, hogy találkozzon Putyin elnökkel. Vele ellentétben Putyin elnök még ekkor sem volt hajlandó elismerni a már ismert alapvető tényeket: azt, hogy Oroszország fegyvert és felszerelést adott, s most még csatlakozott is az illegális szakadár harcokhoz Ukrajnában. Komoly tárgyalásokra van szükség, s igen sürgősen! Oroszországnak viszont abba kell hagynia a hazudozást és a válság szítását.
Lehullóban van az álarc! E cselekedetek—ezek a mostani cselekedetek—igaz valóságában mutatják meg Oroszország viselkedését: egy másik szuverén ország területén tudatosan támogatja az ottani illegális szeparatistákat, s most még együtt is harcol velük.
Oroszország most azt állítja, hogy Ukrajnának nem fontos a tűzszünet. Beszéljünk világosan: nekünk nagyon is fontos, amint az ukránoknak is, amennyiben tényleges tűzszünetről van szó. Az orosz szeparatistáknak azonban nem fontos a tűzszünet, sőt, cinikusan arra használják, hogy újra felfegyverkezzenek, s az orosz határon átáramló újabb katonákra és felszerelésre várjanak.
E mélységesen riasztó cselekményekkel szemben számunkra most nem az a legfontosabb, hogy mit mondjunk Oroszországnak. A legfontosabb az, hogy miként bírjuk rá, hogy végre odafigyeljen.
Az Egyesült Államok e válság során európai partnereivel, az EU-val, a G7 országokkal együtt mindvégig célirányos, hatékony nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy átmenjen az üzenete: Oroszország a válság szítása helyett térjen át annak csillapítására, hogy elfogadhassák és megvalósíthassák Porosenko elnök ésszerű béketervét.
És annak tükrében, hogy Oroszország folyamatos agressziót gyakorol és durván semmibe veszi az ENSZ Alapokmányát, a Helsinki Záróokmányt, továbbra is szorosan együttműködünk a G7 országokkal és európai partnereinkkel abban, hogy súlyosbítsuk az Oroszországra háruló következményeket.
Nos, tudom, hogy ha egy ország kormánya így tesz, akkor az adott ország polgáraira is hárulhatnak tényleges költségek. A kistermelő farmergazdaságoktól a nagy gyárakig anyagi veszteségeket szenvednek azok, akik Oroszországgal kereskednek és az orosz piacra szállítanak. Ezek jelentős költségek és nem szabad félvállról venni őket.
De fogalmazzunk világosan: ha nem foglalkozunk vele, sokkal-sokkal nagyobb károkkal járhat, hogy Oroszország durván semmibe veszi a nemzetközi rendet. A nemzedékek során kialakult elvek és szabályok páratlan áldozatok árán születtek: számtalan életet követelt a létrehozásuk és a védelmük. S mindannyiunknak saját személyes érdeke, hogy megvédjük őket. Bármi, ami a rendet–a nemzetközi rendet–fenyegeti, mindannyiunk békéjét és biztonságát veszélyezteti.
Oroszország ezeket a szabályokat veszi semmibe, amikor szomszédos országokban illegálisan területet foglal, illegális csoportokat fegyverez és szerel fel, s azokkal együtt harcol.
Ukrajna csak egy az Oroszországgal határos talán egy tucat ország közül. Befejezésül hadd tegyek fel két kérdést: Az Oroszországgal határos többi ország hogyan láthatja biztosnak saját békéjét és szuverenitását, ha nem értetjük meg az Ukrajnával kapcsolatos üzenetünket? Miért higgyék, hogy másképpen fog történni, ha Putyin elnök holnap úgy határoz, hogy az ő országukban kezd fegyveres szakadárokat támogatni és „szabadságos” katonákat küld oda harcolni? És egy éppen ennyire fontos kérdés: milyen üzenetet küldünk a hasonlóan riasztó törekvésekre hajlamos országoknak szerte a világban, ha érdemleges következmények nélkül hagyjuk, hogy az oroszok megsértik e szabályokat? E veszély tükrében elfogadhatatlan árat követelne a tétlenség.
Köszönöm.
Forrás: Remarks at a Security Council Session on Ukraine |Samantha Power, U.S. Permanent Representative to the United Nations | New York, NY | August 28, 2014 | As delivered
2014. augusztus 24., vasárnap
Rekordon a szegénység és az adósság
Új csúcsokat ostromol az államadósság: június végén a GDP 85,1 százalékán állt, a három hónappal korábbi 84,4 és a múlt év végi 79,4 százalékkal szemben – ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes pénzügyi számláinak adataiból.
Az adósság GDP-arányos szintje 2010 közepe óta először emelkedett a 85 százalékos szint fölé, akkor 85,6 százalékon tetőzött – akkor az emlékezetes Kósa-Szijjártó nyilatkozatok után tört ilyen magasra.
Az adósság mértéke hétfőn derült ki, és kedden már maga Orbán Viktor magyarázta el az Index riporterének a fertőrákosi Páneurópai Piknik Emlékparkban, hogy valójában miért nem magas az államadósság:
"Nem magas. Ki kell vonni a nettóból a tartalékokat, és úgy már nem magas!"
A miniszterelnök talányos szavait ebben a cikkben próbáltuk értelmezni, az NGM viszont nem merült el Orbán szavaiban, hanem új trükkökön kezdett el agyalni, hogy az év végére 80 százalék alá tudja csökkenteni az államadósságot.
Ha ez elmarad, az Európai Bizottság újraindíthatja ellenünk azt a túlzottdeficit-eljárást, amely alól még csak nemrég kerültünk ki. Az mindenesetre legalább jó hír, hogy az állam mostanában elképesztően olcsón kap pénzt a piactól, így most tényleg érdemes magasabbra nyomni az adósságszintet.
Jó kérdés, hogy ez meddig marad így, hiszen ha az amerikai jegybank, a Fed tényleg a tervezettnél korábban kezd kamatot emelni, véget érhet az a nagy pénzbőség a világgazdaságban, amiben jelenleg a magyar állam is lubickol, és aminek az olcsó hiteleket is köszönheti.
3,3 millió szegény országa lettünk
Orbán Viktor nem csak az államadósságról beszélt a páneurópai pikniken, hanem a bérekről is. A miniszterelnök azt mondta, hogy az uniós átlagbéreket a magyar „hamarosan”, illetve „belátható időn belül el fogja érni, hogy ha a mostani gazdaságpolitika folytatódhat”. Igaz, azt is megemlítette, hogy pontos dátumot nem mondana, mert az felelőtlen ígérgetés lenne. Amit a bérekről most tudunk: 154 ezer forint az átlagbér, ami több, mint tavaly ilyenkor, de 310-es árfolyamon számolva 497 eurónak felel meg – az unióban ennél csak a román és a bolgár havi nettó kevesebb (mindkettő 400 euró alatt volt tavaly), a környékünkön a visegrádi államokban 680-705 euró között változik, míg Szlovéniában eléri az 1000 eurót.
Nem csoda, hogy az is kiderült a héten, hogy a szegény emberek számát tekintve nagyon gyatrán állunk: a számok a módszertantól függően változhatnak, de a Tárki szerint a magyarok 17 százaléka élt 2012-ben a szegénységi küszöb alatt, míg az Eurostat adatai alapján tavaly 3,285 millió ember kevesebb mint 65 ezer forintból élt havonta. ...
http://index.hu/gazdasag/2014/08/24/hig/
Az adósság GDP-arányos szintje 2010 közepe óta először emelkedett a 85 százalékos szint fölé, akkor 85,6 százalékon tetőzött – akkor az emlékezetes Kósa-Szijjártó nyilatkozatok után tört ilyen magasra.
Az adósság mértéke hétfőn derült ki, és kedden már maga Orbán Viktor magyarázta el az Index riporterének a fertőrákosi Páneurópai Piknik Emlékparkban, hogy valójában miért nem magas az államadósság:
"Nem magas. Ki kell vonni a nettóból a tartalékokat, és úgy már nem magas!"
A miniszterelnök talányos szavait ebben a cikkben próbáltuk értelmezni, az NGM viszont nem merült el Orbán szavaiban, hanem új trükkökön kezdett el agyalni, hogy az év végére 80 százalék alá tudja csökkenteni az államadósságot.
Ha ez elmarad, az Európai Bizottság újraindíthatja ellenünk azt a túlzottdeficit-eljárást, amely alól még csak nemrég kerültünk ki. Az mindenesetre legalább jó hír, hogy az állam mostanában elképesztően olcsón kap pénzt a piactól, így most tényleg érdemes magasabbra nyomni az adósságszintet.
Jó kérdés, hogy ez meddig marad így, hiszen ha az amerikai jegybank, a Fed tényleg a tervezettnél korábban kezd kamatot emelni, véget érhet az a nagy pénzbőség a világgazdaságban, amiben jelenleg a magyar állam is lubickol, és aminek az olcsó hiteleket is köszönheti.
3,3 millió szegény országa lettünk
Orbán Viktor nem csak az államadósságról beszélt a páneurópai pikniken, hanem a bérekről is. A miniszterelnök azt mondta, hogy az uniós átlagbéreket a magyar „hamarosan”, illetve „belátható időn belül el fogja érni, hogy ha a mostani gazdaságpolitika folytatódhat”. Igaz, azt is megemlítette, hogy pontos dátumot nem mondana, mert az felelőtlen ígérgetés lenne. Amit a bérekről most tudunk: 154 ezer forint az átlagbér, ami több, mint tavaly ilyenkor, de 310-es árfolyamon számolva 497 eurónak felel meg – az unióban ennél csak a román és a bolgár havi nettó kevesebb (mindkettő 400 euró alatt volt tavaly), a környékünkön a visegrádi államokban 680-705 euró között változik, míg Szlovéniában eléri az 1000 eurót.
Nem csoda, hogy az is kiderült a héten, hogy a szegény emberek számát tekintve nagyon gyatrán állunk: a számok a módszertantól függően változhatnak, de a Tárki szerint a magyarok 17 százaléka élt 2012-ben a szegénységi küszöb alatt, míg az Eurostat adatai alapján tavaly 3,285 millió ember kevesebb mint 65 ezer forintból élt havonta. ...
http://index.hu/gazdasag/2014/08/24/hig/
Több megszorító intézkedést tettek semmissé
2014. augusztus 15., péntek 23:15 , forrás: MTI, szerző: SZN
Megsemmisítette a portugál alkotmánybíróság a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket, köztük a közszférában dolgozók nyugdíjának megadóztatását.
Az alkotmánybíróság jóváhagyta ugyan, hogy legalább 3,5, de legfeljebb 10 százalékkal csökkentsék a havi 1500 eurónál többet kereső közalkalmazottak és köztisztviselők fizetését, de ez csak 2015 végéig lesz érvényben a törvényben eredetileg szereplő 2018 helyett. A testület megsemmisítette azt a rendelkezést is, amelynek értelmében 2-3,5 százalék adóval sújtották volna a havi 1000 eurót meghaladó közalkalmazotti nyugdíjakat.
A megszorító intézkedéseket még az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2011-ben megkötött, 78 milliárd eurós készenléti hitelkeretről szóló megállapodás alapján fogadták el. Portugália idén májusban került ki a nemzetközi pénzügyi védnökség alól, miután az összes részletet visszafizette. A portugál kormány vállalta, hogy 2014-ben 4 százalékra csökkenti az államháztartási hiányt, majd 2,5 százalékra legkésőbb 2015-ben.
A portugál alkotmánybíróság döntése megnehezíti a vállalt hiánycélok teljesítését. A portugál kormánynak most alternatív eszközökhöz kell nyúlnia, hogy pótolja az alkotmánybíróság döntése nyomán kieső, nagyjából 370 millió eurós (115,4 milliárd forint) bevételt.
Megsemmisítette a portugál alkotmánybíróság a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket, köztük a közszférában dolgozók nyugdíjának megadóztatását.
Az alkotmánybíróság jóváhagyta ugyan, hogy legalább 3,5, de legfeljebb 10 százalékkal csökkentsék a havi 1500 eurónál többet kereső közalkalmazottak és köztisztviselők fizetését, de ez csak 2015 végéig lesz érvényben a törvényben eredetileg szereplő 2018 helyett. A testület megsemmisítette azt a rendelkezést is, amelynek értelmében 2-3,5 százalék adóval sújtották volna a havi 1000 eurót meghaladó közalkalmazotti nyugdíjakat.
A megszorító intézkedéseket még az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2011-ben megkötött, 78 milliárd eurós készenléti hitelkeretről szóló megállapodás alapján fogadták el. Portugália idén májusban került ki a nemzetközi pénzügyi védnökség alól, miután az összes részletet visszafizette. A portugál kormány vállalta, hogy 2014-ben 4 százalékra csökkenti az államháztartási hiányt, majd 2,5 százalékra legkésőbb 2015-ben.
A portugál alkotmánybíróság döntése megnehezíti a vállalt hiánycélok teljesítését. A portugál kormánynak most alternatív eszközökhöz kell nyúlnia, hogy pótolja az alkotmánybíróság döntése nyomán kieső, nagyjából 370 millió eurós (115,4 milliárd forint) bevételt.
Az idők szava: új elnök jöhet az Ab élére
2014. augusztus 24., vasárnap
Szerző: Babus Endre
A nők önrendelkezési jogát korlátozni kész, abortuszellenes magzatvédő kerülhet pár hónapon belül az Alkotmánybíróság élére. És ha így lesz, arra sem árt felkészülni, hogy a sajtószabadság a jövőben nem áll majd az Ab fokozott védelme alatt.
Két, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnökhöz egykor közel állt tagja is van a jelenlegi Alkotmánybíróságnak (Ab). Egyikük ugyanúgy paraszti sorból származó, első generációs értelmiségi, mint a harmadik köztársaság második államfője volt, aki szinte egyetemre kerülésének pillanatától megkülönböztetett figyelemmel kísérte a nyírségi fiú pályafutását. A hajdani professzor és tanítványa később egyazon tanszéken oktatott, majd az utóbbi – az ország első polgárává lett akadémikus felkérésére – a parlament egyik biztosaként közszolgálatba is lépett. A másik, Mádlhoz egykor ugyancsak erősen kötődő jelenlegi alkotmánybíró a korábbi elnök első számú jogi szakértője volt a Sándor-palotában. Szakmai értelemben az ő nevéhez is fűződött 2000–2005 között a volt államfő nem kevesebb, mint 14 alkotmányossági vétója, amiknek egyébként annak idején kivétel nélkül helyt adott a Donáti utcai alkotmányőrség.
Az utóbbi jogtudós – Paczolay Péter – az Ab jelenlegi elnöke. Az előbbi – Lenkovics Barnabás – pedig a lehetséges utód, amennyiben a Népszabadság minapi értesülése megalapozottnak bizonyul. A 2015. február 23-án bírói megbízatásának a végéhez érő Paczolay, akinek utódlásáról előbb-utóbb tehát dönteni kell, immár a testület második leghosszabb ideig regnáló elnöke Sólyom László után (lásd Az ötös fogat című írásunkat). Lenkovics Barnabásból, akit 12 évre még egyszer megválaszthat majd alkotmánybírónak a parlament (ez természetesen Paczolayra nézve is igaz), viszont akár a testületet legtovább irányító főbíró is lehet még – ha történetesen Orbán Viktor miniszterelnök is úgy akarja.
A két professzor egyaránt konzervatív jogász, ám Paczolay ezen túl határozottan liberálisnak, Lenkovics viszont közösségi elvű etatistának mondható, ennek megfelelően markánsan különbözően látják az alkotmánybíráskodás szerepét a 2010 óta egyre inkább centralizált közjogi rendszerben. Az Ab jelenlegi elnöke egy minden korábbinál nehezebb időszakban (amikor az intézmény puszta léte is kétségessé vált), fájdalmas kompromisszumok, sőt olykor súlyos kudarcok árán is, négy éve folyamatosan képes biztosítani a testület rendeltetésszerű működését. Sorozatos kormányzati intervenciók – hatáskörelvonások, a régi precedensek érvénytelenítése és csaknem fél tucat, a kormányhoz lojális bíró beépítése a testületbe – ellenére Paczolay el tudta érni, hogy a korábbi bal- és jobboldali megosztottságon túllépjen az Ab.
A sokak által már 2010–2011-ben reménytelen helyzetűnek mondott testületen belül így már hosszabb ideje a '89-es „sólyomisták” és a '11-es „orbánisták” intellektuális küzdelme zajlik. Az előzetes várakozásokra rácáfolva az Ab gúzsba kötve is képes volt táncolni, s az elmúlt években meghátrálásra kényszerítette a kétharmados parlamenti többséget olyan kitüntetett fontosságú ügyekben, mint amilyen például az előzetes választási regisztráció vagy a három dobás törvénye volt. Paczolay és társai eredményesen léptek fel a bírák tömeges és rajtaütésszerű nyugdíjazása és az egyetemi hallgatók 8–12 éves röghöz kötése ellen is.
A parlamenttel 2011 végén megszavaztatott „pótalkotmány” hatályon kívül helyezése során pedig a bársonytalárosok új jogdogmatikai tételeket is lefektettek, továbbfejlesztve a magyar közjogot. Az igencsak változó eredményű, testületen belüli csatározások közepette Paczolay és kollégái alapvetően képesek voltak megőrizni az alkotmányos kultúrát és értékeket az elmúlt ciklusban Magyarországon. Ehhez azonban nemcsak a kormányzati intervenciókat kellett hatástalanítania a testületnek, ellen kellett tudnia állni a hatalom barátinak tetsző gesztusainak is. Ha Paczolay és a vele tartó bírák az elmúlt években engednek „89-ből”, akkor a testület ma már minden bizonnyal a budai Vár kapuin belül, egy reprezentatív palazzóban hirdetheti ki a határozatait a Vízivárosban álló Kádár-kori székház helyett. Az elnök pedig változatlanul tagja lenne a nagy tekintélyű Velencei Bizottságnak, s aligha volna kétséges újabb 12 éves bírói megbízatása sem.
Az ötös fogat
Paczolay Péter (2008. július–)
1990 januárjától az Ab főtanácsosa, 1996 novemberétől főtitkára volt. 2000 augusztusában „kívülre” – a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz – került. 2006 februárjától alkotmánybíró, 2007 márciusa és 2008 júliusa között elnökhelyettes. 2008. július 4-étől az Ab teljes ülése három évre, majd – már az új szabályok szerint – 2011. július 4-én a Ház a testület elnökévé választotta – hivatali idejének végéig szólóan.
Bihari Mihály (2005. november – 2008. július)
Első körben 1999 júniusa és 2008 júliusa között volt az Ab tagja, 2005 novemberétől pedig elnöke. 2010 júliusa és 2013 februárja között ismét alkotmánybíróként dolgozott.
Holló András (2003. augusztus – 2005. november)
1990-től a bíróság főtitkára volt, 1996 novembertől 2013 novemberéig az Ab tagja, közben 1998 novemberétől helyettes elnök, majd 2003 augusztusától elnök volt. 2005. novemberi bírói újraválasztása után 2008 és 2011 júliusa között ismét helyettes elnök.
Németh János (1998. november – 2003. augusztus)
1997 júniusában lett alkotmánybíró, majd bő egy év után a testület első embere.
Sólyom László (1990. július – 1998. november)
1989 novembere és 1990 júliusa között az Ab helyettes elnökeként vezette a bíróságot, majd 1998 novemberéig elnökként állt a testület élén.
A Sándor-palota korábbi vezető jogi szakértőjét azonban hamarosan a volt elnök hajdani tanítványa válthatja az Ab élén. A hatalom minden jel szerint pontosan érzékeli, hogy Lenkovics „érti az idők szavát”. „A jogállamban a hatalmi ágak elválasztása nem azt jelenti, hogy (azok) szemben állnak egymással, (s) különösen nem azt, hogy egymás tevékenységét akadályozva, lerontva működnek (...). Az Ab-nak is tudomásul kell vennie, ha lényegesen megváltoznak a körülmények, megváltozik az a közeg, amiben a jogállam is működik” – ismételte meg nemrég egy interjúban a magánjogász-professzor az általa már 2012 végén – a pótalkotmány többségi elkaszálásakor – kidolgozott különvéleményét.
Lenkovics valósággal ideológiai hátteret vázolt fel a kormányzati törekvések mögé. A 2008–2009 óta zajló nemzeti, uniós és globális válságkezelés új irányokat vett – hangsúlyozta, hozzátéve: ez nagyarányú és szokatlan változásokkal, az alapvető jogok újrafogalmazásával vagy korlátozásával, sőt esetenként azok megvonásával is együtt járhat. „Összességében azt lehet mondani, hogy a »szociális jogállam« visszaszorulóban van. Mindezt sokan Európa-szerte, így nálunk is, a »demokratikus jogállam« és az alkotmányosság válságaként élik meg” – magyarázta különvéleményében az ELTE tanára.
A tényekhez tartozik, hogy Lenkovics a kormányzat egy-két vitatott húzását maga is alkotmányellenesnek minősítette. Az előzetes választási regisztráció például szerinte is szembement volna az alaptörvénnyel. Ugyanilyen okból elutasította a családok védelméről szóló törvényt is, amely voltaképpen diszkriminálja az élettársi kapcsolatban élőket, s nem értett egyet a hajléktalanokat szabálysértőkké nyilvánítani próbáló törvényi intézkedésekkel sem. Az Ab többsége által megsemmisített, ideologikus töltetű, 2011 végi alkotmánytoldalék törlésével viszont már ugyanúgy nem értett egyet, mint a törvényes bíróhoz való jogot sértő rendelkezések megsemmisítésével.
Ha valóban Lenkovics lesz az Ab új elnöke, nem árt felkészülni arra, hogy a sajtószabadság a jövőben már nem áll majd az Ab fokozott védelme alatt. S nyilván bizonyos konzekvenciákkal jár az is, hogy a rendszerváltás óta először egy magát nyíltan abortuszellenesnek nevező jogász irányíthatja majd Magyarország első számú jogvédő testületét.
http://hvg.hu/hvgfriss/2014.34/201434_szemelycsere_az_ab_elen_az_idok_szava
Szerző: Babus Endre
A nők önrendelkezési jogát korlátozni kész, abortuszellenes magzatvédő kerülhet pár hónapon belül az Alkotmánybíróság élére. És ha így lesz, arra sem árt felkészülni, hogy a sajtószabadság a jövőben nem áll majd az Ab fokozott védelme alatt.
Két, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnökhöz egykor közel állt tagja is van a jelenlegi Alkotmánybíróságnak (Ab). Egyikük ugyanúgy paraszti sorból származó, első generációs értelmiségi, mint a harmadik köztársaság második államfője volt, aki szinte egyetemre kerülésének pillanatától megkülönböztetett figyelemmel kísérte a nyírségi fiú pályafutását. A hajdani professzor és tanítványa később egyazon tanszéken oktatott, majd az utóbbi – az ország első polgárává lett akadémikus felkérésére – a parlament egyik biztosaként közszolgálatba is lépett. A másik, Mádlhoz egykor ugyancsak erősen kötődő jelenlegi alkotmánybíró a korábbi elnök első számú jogi szakértője volt a Sándor-palotában. Szakmai értelemben az ő nevéhez is fűződött 2000–2005 között a volt államfő nem kevesebb, mint 14 alkotmányossági vétója, amiknek egyébként annak idején kivétel nélkül helyt adott a Donáti utcai alkotmányőrség.
Az utóbbi jogtudós – Paczolay Péter – az Ab jelenlegi elnöke. Az előbbi – Lenkovics Barnabás – pedig a lehetséges utód, amennyiben a Népszabadság minapi értesülése megalapozottnak bizonyul. A 2015. február 23-án bírói megbízatásának a végéhez érő Paczolay, akinek utódlásáról előbb-utóbb tehát dönteni kell, immár a testület második leghosszabb ideig regnáló elnöke Sólyom László után (lásd Az ötös fogat című írásunkat). Lenkovics Barnabásból, akit 12 évre még egyszer megválaszthat majd alkotmánybírónak a parlament (ez természetesen Paczolayra nézve is igaz), viszont akár a testületet legtovább irányító főbíró is lehet még – ha történetesen Orbán Viktor miniszterelnök is úgy akarja.
A két professzor egyaránt konzervatív jogász, ám Paczolay ezen túl határozottan liberálisnak, Lenkovics viszont közösségi elvű etatistának mondható, ennek megfelelően markánsan különbözően látják az alkotmánybíráskodás szerepét a 2010 óta egyre inkább centralizált közjogi rendszerben. Az Ab jelenlegi elnöke egy minden korábbinál nehezebb időszakban (amikor az intézmény puszta léte is kétségessé vált), fájdalmas kompromisszumok, sőt olykor súlyos kudarcok árán is, négy éve folyamatosan képes biztosítani a testület rendeltetésszerű működését. Sorozatos kormányzati intervenciók – hatáskörelvonások, a régi precedensek érvénytelenítése és csaknem fél tucat, a kormányhoz lojális bíró beépítése a testületbe – ellenére Paczolay el tudta érni, hogy a korábbi bal- és jobboldali megosztottságon túllépjen az Ab.
A sokak által már 2010–2011-ben reménytelen helyzetűnek mondott testületen belül így már hosszabb ideje a '89-es „sólyomisták” és a '11-es „orbánisták” intellektuális küzdelme zajlik. Az előzetes várakozásokra rácáfolva az Ab gúzsba kötve is képes volt táncolni, s az elmúlt években meghátrálásra kényszerítette a kétharmados parlamenti többséget olyan kitüntetett fontosságú ügyekben, mint amilyen például az előzetes választási regisztráció vagy a három dobás törvénye volt. Paczolay és társai eredményesen léptek fel a bírák tömeges és rajtaütésszerű nyugdíjazása és az egyetemi hallgatók 8–12 éves röghöz kötése ellen is.
A parlamenttel 2011 végén megszavaztatott „pótalkotmány” hatályon kívül helyezése során pedig a bársonytalárosok új jogdogmatikai tételeket is lefektettek, továbbfejlesztve a magyar közjogot. Az igencsak változó eredményű, testületen belüli csatározások közepette Paczolay és kollégái alapvetően képesek voltak megőrizni az alkotmányos kultúrát és értékeket az elmúlt ciklusban Magyarországon. Ehhez azonban nemcsak a kormányzati intervenciókat kellett hatástalanítania a testületnek, ellen kellett tudnia állni a hatalom barátinak tetsző gesztusainak is. Ha Paczolay és a vele tartó bírák az elmúlt években engednek „89-ből”, akkor a testület ma már minden bizonnyal a budai Vár kapuin belül, egy reprezentatív palazzóban hirdetheti ki a határozatait a Vízivárosban álló Kádár-kori székház helyett. Az elnök pedig változatlanul tagja lenne a nagy tekintélyű Velencei Bizottságnak, s aligha volna kétséges újabb 12 éves bírói megbízatása sem.
Az ötös fogat
Paczolay Péter (2008. július–)
1990 januárjától az Ab főtanácsosa, 1996 novemberétől főtitkára volt. 2000 augusztusában „kívülre” – a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz – került. 2006 februárjától alkotmánybíró, 2007 márciusa és 2008 júliusa között elnökhelyettes. 2008. július 4-étől az Ab teljes ülése három évre, majd – már az új szabályok szerint – 2011. július 4-én a Ház a testület elnökévé választotta – hivatali idejének végéig szólóan.
Bihari Mihály (2005. november – 2008. július)
Első körben 1999 júniusa és 2008 júliusa között volt az Ab tagja, 2005 novemberétől pedig elnöke. 2010 júliusa és 2013 februárja között ismét alkotmánybíróként dolgozott.
Holló András (2003. augusztus – 2005. november)
1990-től a bíróság főtitkára volt, 1996 novembertől 2013 novemberéig az Ab tagja, közben 1998 novemberétől helyettes elnök, majd 2003 augusztusától elnök volt. 2005. novemberi bírói újraválasztása után 2008 és 2011 júliusa között ismét helyettes elnök.
Németh János (1998. november – 2003. augusztus)
1997 júniusában lett alkotmánybíró, majd bő egy év után a testület első embere.
Sólyom László (1990. július – 1998. november)
1989 novembere és 1990 júliusa között az Ab helyettes elnökeként vezette a bíróságot, majd 1998 novemberéig elnökként állt a testület élén.
A Sándor-palota korábbi vezető jogi szakértőjét azonban hamarosan a volt elnök hajdani tanítványa válthatja az Ab élén. A hatalom minden jel szerint pontosan érzékeli, hogy Lenkovics „érti az idők szavát”. „A jogállamban a hatalmi ágak elválasztása nem azt jelenti, hogy (azok) szemben állnak egymással, (s) különösen nem azt, hogy egymás tevékenységét akadályozva, lerontva működnek (...). Az Ab-nak is tudomásul kell vennie, ha lényegesen megváltoznak a körülmények, megváltozik az a közeg, amiben a jogállam is működik” – ismételte meg nemrég egy interjúban a magánjogász-professzor az általa már 2012 végén – a pótalkotmány többségi elkaszálásakor – kidolgozott különvéleményét.
Lenkovics valósággal ideológiai hátteret vázolt fel a kormányzati törekvések mögé. A 2008–2009 óta zajló nemzeti, uniós és globális válságkezelés új irányokat vett – hangsúlyozta, hozzátéve: ez nagyarányú és szokatlan változásokkal, az alapvető jogok újrafogalmazásával vagy korlátozásával, sőt esetenként azok megvonásával is együtt járhat. „Összességében azt lehet mondani, hogy a »szociális jogállam« visszaszorulóban van. Mindezt sokan Európa-szerte, így nálunk is, a »demokratikus jogállam« és az alkotmányosság válságaként élik meg” – magyarázta különvéleményében az ELTE tanára.
A tényekhez tartozik, hogy Lenkovics a kormányzat egy-két vitatott húzását maga is alkotmányellenesnek minősítette. Az előzetes választási regisztráció például szerinte is szembement volna az alaptörvénnyel. Ugyanilyen okból elutasította a családok védelméről szóló törvényt is, amely voltaképpen diszkriminálja az élettársi kapcsolatban élőket, s nem értett egyet a hajléktalanokat szabálysértőkké nyilvánítani próbáló törvényi intézkedésekkel sem. Az Ab többsége által megsemmisített, ideologikus töltetű, 2011 végi alkotmánytoldalék törlésével viszont már ugyanúgy nem értett egyet, mint a törvényes bíróhoz való jogot sértő rendelkezések megsemmisítésével.
Ha valóban Lenkovics lesz az Ab új elnöke, nem árt felkészülni arra, hogy a sajtószabadság a jövőben már nem áll majd az Ab fokozott védelme alatt. S nyilván bizonyos konzekvenciákkal jár az is, hogy a rendszerváltás óta először egy magát nyíltan abortuszellenesnek nevező jogász irányíthatja majd Magyarország első számú jogvédő testületét.
http://hvg.hu/hvgfriss/2014.34/201434_szemelycsere_az_ab_elen_az_idok_szava
Az európai integrációnak morális alapjai vannak. Interjú Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével.
dr. Kiss Anna 2014.08.18. 7:30
Dr. Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével arról beszélgetünk, vajon EU-tagságunk milyen változásokat hozott a hazai igazságszolgáltatás hétköznapjaiban, különös tekintettel az Alkotmánybíróság tevékenységére és azokra az európai értékekre, melyeket a történelem nehéz vajúdásában szült, és ezért létüktől eltekinteni ma már nem lehet.
Vajon a joggal szemben támasztott követelmények között létezik-e sorrend, és ha igen, akkor melyek azok az elvek, melyek primátusa kimutatható? Az Európai Unió hogyan segíti ezek megvalósítását? Igaza van-e Radbruchnak, amikor azt állítja, hogy a különböző időszakokban az ember hajlamos arra, hogy a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze?
Igen, az ember hajlamos arra, hogy olykor–olykor a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze, például a célszerűségre.
Napjainkban a világot sújtó válság okán elindult a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása, ezért újra meg újra tudatosítanunk kell azokat a vívmányokat, azokat az értékeket, amelyek bár nem is olyan régen jelentek meg Európa keleti felében, de sokan talán túl könnyen vesznek evidenciának olyan vívmányokat, amelyek jelenleg igen, de korábban még nem hatották át hétköznapjainkat.
Akik átélték a XX. századi diktatúrák rémtetteit, azoknak a jogállamiság kiemelkedő értékessége meghatározó élettapasztalat a jelenben, de Európa nyugati felében sem öröktől fogva léteznek ezek az alapeszmék. Schuman híres nyilatkozata 1950-ben a béke megőrzéséhez szükséges európai föderáció alapjait egy alapvetően gazdasági együttműködés keretében kívánta megteremteni, fő célként akkor még nem jelent meg az emberi jogok érvényesítése vagy a demokrácia terjesztése.
Több mint 20 évvel később, a hetvenes évek közepén került az integráció vállalt céljai közé az emberi jogok tematikája, a jogállamiság és a demokrácia terjesztésének gondolata. Ennek hátterében mindenképpen az áll, hogy a tagállamoknál kimutatható egyfajta közös alkotmányos hagyomány, mely az uniós jogrendet is meghatározza. Ez mindenképpen hatással volt hazánkra, és nemcsak a csatlakozáskor, hanem az új alkotmány kidolgozásakor is. Ezt hangsúlyoztam annak idején az Alkotmány-előkészítő országgyűlési bizottsághoz az Alkotmánybíróság nevében intézett levelemben: az új alkotmánynak is követnie kell a közös európai alkotmányos hagyományt, ami sokban meghatározza az alapértékeket. Az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma megerősíti a tagállamok elkötelezettségét a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. Az alapértékek és az emberi jogok listája és tartalma tehát alapvetően az új alaptörvényt követően sem változhat. A demokrácia, a népszuverenitás, a köztársaság, a jogállamiság, a hatalommegosztás, a bírói függetlenség, a jogbiztonság éppúgy az új alkotmány alapértékei, mint például az emberi jogok katalógusában az élet védelme, az emberi méltóság, vagy éppen a véleménynyilvánítás szabadsága.
Ezek az értékek tehát már jócskán túlmutatnak a Schuman nyilatkozatában említett gazdasági együttműködésen.
Ez egyértelmű, de látnunk kell, hogy épp ezek jelentik az Európa-eszme lényegét. Az integráció eddigi menetében és jövőjében is döntő szerepe van a morális tényezőknek és értékeknek. A híres olasz történész, Federico Chabod Európa eszméjéről tartott előadásainak a végén azt a summázatot vonta le, hogy „Európa eszméjének és az európai érzületnek a kialakulásában a morális és kulturális tényezőknek abszolút vagy egyenesen kizárólagos elsőbbségük volt”. Chabod ezeket az előadásokat a milánói egyetemen 1943-44-ben tartotta. Nem véletlen, hogy szinte ugyanekkor adott elő az európai civilizációról a híres francia történész, Lucien Febvre is. Számomra természetes tehát annak belátása, hogy az Európai Uniónak morális alapjai vannak: béke, szabadság, emberi jogok. Ebből aktuálisan két dolog következik: egyrészt lehet, sőt kell is kritizálnunk az Európai Unió működését, de több mint hiba, ha az intézmény morális alapjainak létezését vonjuk kétségbe, másrészt nem szűkíthetjük le az EU-tagság előnyeinek kérdését a Brüsszeltől kapott euromilliókra.
A Velencei Bizottság is felhívja a figyelmet az általa fontosnak tartott európai értékekre.
A Velence Bizottság küldetése épp a közös európai alkotmányos hagyomány értékeinek az őrzése és továbbfejlesztése. Ezek az értékek a törvényesség biztosítása, beleértve az átlátható, számon kérhető és demokratikus jogalkotást; a jogbiztonság követelménye; az önkényesség tilalma; a független és pártatlan bírói szervekhez való fordulás joga; az emberi jogok tisztelete; a diszkrimináció tilalma; a törvény előtti egyenlőség elve.
Az Európai Unió nehezen szánta rá magát az alapjogok elismerésére, de aki figyelemmel kíséri az Európai Unióban történteket, az látja, hogy mostanában megindult az emberi jogok uniós elismerésének konkrét folyamata, mely több kérdést is felvet.
Dr. Paczolay Péter: Kétségtelen, hogy ebben a jogfejlődésben kétségek is megfogalmazódnak, melyek a Charta kötelező jellegének elismerésével és az Európai Uniónak az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatlakozásával kapcsolatban merülnek fel.
Melyek ezek?
Az európai integráció miatti szuverenitás korlátozásának homályossága, az uniós jogrendszer és a nemzeti alkotmány viszonyának tisztázatlansága és az alapjogok terén fokozódó bizonytalanság. Annak vagyunk most tanúi, hogy az emberi jogi védelem megsokszorozódik. Nagy vívmánynak tartom, hogy az emberi jogok egyetemességének gondolata nem csupán magasztos gondolat ma már, hanem e jogok védelmi mechanizmusaiban is megjelenik. E vívmányt megőrizve mindazonáltal előbb-utóbb a helyzet tisztázása is szükségessé válhat. A nemzeti alkotmányok feladata az alapjogok védelme. Erre ráépül az Emberi Jogok Európai Egyezményének jogvédő mechanizmusa, a strasbourgi bíróság joggyakorlatával. Az Európai Unió Bírósága pedig 1969 óta ismeri el, hogy az alapvető jogok védelme az Európai Közösség, illetve az Európai Unió általános jogelvei közé tartozik. Most, hogy az Alapjogi Charta – a Lisszaboni Szerződés módosításai révén – az uniós jog része lett, immár a harmadik jogvédő dokumentum fog érvényesülni, legalábbis az uniós joggal összefüggő kérdésekben.
Tisztázandó akkor a három védelmi szint kapcsolata.
Ahogy egyre jobban fejlődnek ezek a védelmi rendszerek, úgy kell egyre inkább egymásra is figyelemmel lenniük. E nélkül párhuzamosságok vagy akár zavarok léphetnek föl a két európai bíróság, a luxembourgi és a strasbourgi bíróság között, illetve az európai bíróságok és a nemzeti bíróságok viszonyában. A kötelező erejű charta alapján, olyan esetekben, amelyek nem érintik az uniós jogot, a bíróságoknak az egyezményt kell alkalmazniuk, és ezt a strasbourgi bíróság vizsgálhatja felül. Az uniós jogot érintő kérdésekben a chartát kell alkalmazni végső soron a luxembourgi bíróság előtt. A belföldi bíróságnak viszont a nemzeti alkotmányt, az egyezményt és a chartát egyaránt figyelembe kell vennie. A Charta kötelezővé emelésével a két európai bíróság gyakorlata közti konvergencia esélye megnő.
További kérdések merülnek fel annak kapcsán is, miszerint napjaink komoly kihívása a hatékony állam sürgetése, a gazdasági válság kérdése és a globalizálódó világ biztonsági kihívása.
A polgárok többsége jogosan vár el hatékony intézkedéseket bizonyos problémák jelentkezése esetén az államtól. Gyakran hangoztatják, hogy a jogállami követelmények betartása a hatékonyság ellen hat, és az Alkotmánybíróság magasztos eszmékre hivatkozva a kormányzás szükséges intézkedéseit akadályozza, vagy a többség érdeke, a közérdek helyett kisebbségi érdekeknek ad elsőbbséget.
Az Alkotmánybíróság a hatékonyság érvényesülését nem vitatja, csakhogy sok esetben a mindenkori kormányzat éppen a hatékonyság érve alatt igényt tart arra, hogy politikai szándékait a közérdek nevében minél kevesebb akadállyal valósíthassa meg. Ezért az aktuálpolitikai érdekek vezérelte hatékonysággal szemben az Alkotmánybíróságnak a jogállamiságba ágyazott hatékonyságot, vagyis a jog ésszerű, kiszámítható és hatékony működésének feltételeit kell szem előtt tartania. Arra kell törekednie, hogy mindezt más alkotmányos érdekekkel is összhangba hozza.
Gondolom, a gazdasági válságból sem a jogállami kritériumok mellőzésén keresztül vezet a ki az út.
Dr. Paczolay Péter: Meggyőződésem szerint nem. A biztonsági kérdések esetében adandó válasznál nyilvánvaló, hogy minden társadalom elemi érdeke, hogy tagjainak és közösségeinek biztonságát garantálni tudja. Az is vitathatatlan, hogy a globalizálódó világ korábban nem tapasztalt természetű biztonsági kihívások elé állíthatja az államokat, de a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc jegyében sem lehet feladni a jogállami követelményeinket, és itt hadd idézzem Benjamin Franklin klasszikus intését, miszerint „aki kész szabadságát a biztonságáért feláldozni, az előbb-utóbb mindkettőt el fogja veszíteni”.
A jogállami követelményeket minden körülmények között fenn kell tartani, ugyanis éppen ezektől várható valódi, hosszú távú megoldás. Ugyanakkor a jogállamiság nem képes megvédeni magát intézményeinek gyenge működése mellett.
http://www.ugyvedvilag.hu/rovatok/szakma/az-europai-integracionak-moralis-alapjai-vannak-interju-paczolay-peterrel-az-alkotmanybirosag-elnokevel
Dr. Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével arról beszélgetünk, vajon EU-tagságunk milyen változásokat hozott a hazai igazságszolgáltatás hétköznapjaiban, különös tekintettel az Alkotmánybíróság tevékenységére és azokra az európai értékekre, melyeket a történelem nehéz vajúdásában szült, és ezért létüktől eltekinteni ma már nem lehet.
Vajon a joggal szemben támasztott követelmények között létezik-e sorrend, és ha igen, akkor melyek azok az elvek, melyek primátusa kimutatható? Az Európai Unió hogyan segíti ezek megvalósítását? Igaza van-e Radbruchnak, amikor azt állítja, hogy a különböző időszakokban az ember hajlamos arra, hogy a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze?
Igen, az ember hajlamos arra, hogy olykor–olykor a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze, például a célszerűségre.
Napjainkban a világot sújtó válság okán elindult a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása, ezért újra meg újra tudatosítanunk kell azokat a vívmányokat, azokat az értékeket, amelyek bár nem is olyan régen jelentek meg Európa keleti felében, de sokan talán túl könnyen vesznek evidenciának olyan vívmányokat, amelyek jelenleg igen, de korábban még nem hatották át hétköznapjainkat.
Akik átélték a XX. századi diktatúrák rémtetteit, azoknak a jogállamiság kiemelkedő értékessége meghatározó élettapasztalat a jelenben, de Európa nyugati felében sem öröktől fogva léteznek ezek az alapeszmék. Schuman híres nyilatkozata 1950-ben a béke megőrzéséhez szükséges európai föderáció alapjait egy alapvetően gazdasági együttműködés keretében kívánta megteremteni, fő célként akkor még nem jelent meg az emberi jogok érvényesítése vagy a demokrácia terjesztése.
Több mint 20 évvel később, a hetvenes évek közepén került az integráció vállalt céljai közé az emberi jogok tematikája, a jogállamiság és a demokrácia terjesztésének gondolata. Ennek hátterében mindenképpen az áll, hogy a tagállamoknál kimutatható egyfajta közös alkotmányos hagyomány, mely az uniós jogrendet is meghatározza. Ez mindenképpen hatással volt hazánkra, és nemcsak a csatlakozáskor, hanem az új alkotmány kidolgozásakor is. Ezt hangsúlyoztam annak idején az Alkotmány-előkészítő országgyűlési bizottsághoz az Alkotmánybíróság nevében intézett levelemben: az új alkotmánynak is követnie kell a közös európai alkotmányos hagyományt, ami sokban meghatározza az alapértékeket. Az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma megerősíti a tagállamok elkötelezettségét a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. Az alapértékek és az emberi jogok listája és tartalma tehát alapvetően az új alaptörvényt követően sem változhat. A demokrácia, a népszuverenitás, a köztársaság, a jogállamiság, a hatalommegosztás, a bírói függetlenség, a jogbiztonság éppúgy az új alkotmány alapértékei, mint például az emberi jogok katalógusában az élet védelme, az emberi méltóság, vagy éppen a véleménynyilvánítás szabadsága.
Ezek az értékek tehát már jócskán túlmutatnak a Schuman nyilatkozatában említett gazdasági együttműködésen.
Ez egyértelmű, de látnunk kell, hogy épp ezek jelentik az Európa-eszme lényegét. Az integráció eddigi menetében és jövőjében is döntő szerepe van a morális tényezőknek és értékeknek. A híres olasz történész, Federico Chabod Európa eszméjéről tartott előadásainak a végén azt a summázatot vonta le, hogy „Európa eszméjének és az európai érzületnek a kialakulásában a morális és kulturális tényezőknek abszolút vagy egyenesen kizárólagos elsőbbségük volt”. Chabod ezeket az előadásokat a milánói egyetemen 1943-44-ben tartotta. Nem véletlen, hogy szinte ugyanekkor adott elő az európai civilizációról a híres francia történész, Lucien Febvre is. Számomra természetes tehát annak belátása, hogy az Európai Uniónak morális alapjai vannak: béke, szabadság, emberi jogok. Ebből aktuálisan két dolog következik: egyrészt lehet, sőt kell is kritizálnunk az Európai Unió működését, de több mint hiba, ha az intézmény morális alapjainak létezését vonjuk kétségbe, másrészt nem szűkíthetjük le az EU-tagság előnyeinek kérdését a Brüsszeltől kapott euromilliókra.
A Velencei Bizottság is felhívja a figyelmet az általa fontosnak tartott európai értékekre.
A Velence Bizottság küldetése épp a közös európai alkotmányos hagyomány értékeinek az őrzése és továbbfejlesztése. Ezek az értékek a törvényesség biztosítása, beleértve az átlátható, számon kérhető és demokratikus jogalkotást; a jogbiztonság követelménye; az önkényesség tilalma; a független és pártatlan bírói szervekhez való fordulás joga; az emberi jogok tisztelete; a diszkrimináció tilalma; a törvény előtti egyenlőség elve.
Az Európai Unió nehezen szánta rá magát az alapjogok elismerésére, de aki figyelemmel kíséri az Európai Unióban történteket, az látja, hogy mostanában megindult az emberi jogok uniós elismerésének konkrét folyamata, mely több kérdést is felvet.
Dr. Paczolay Péter: Kétségtelen, hogy ebben a jogfejlődésben kétségek is megfogalmazódnak, melyek a Charta kötelező jellegének elismerésével és az Európai Uniónak az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatlakozásával kapcsolatban merülnek fel.
Melyek ezek?
Az európai integráció miatti szuverenitás korlátozásának homályossága, az uniós jogrendszer és a nemzeti alkotmány viszonyának tisztázatlansága és az alapjogok terén fokozódó bizonytalanság. Annak vagyunk most tanúi, hogy az emberi jogi védelem megsokszorozódik. Nagy vívmánynak tartom, hogy az emberi jogok egyetemességének gondolata nem csupán magasztos gondolat ma már, hanem e jogok védelmi mechanizmusaiban is megjelenik. E vívmányt megőrizve mindazonáltal előbb-utóbb a helyzet tisztázása is szükségessé válhat. A nemzeti alkotmányok feladata az alapjogok védelme. Erre ráépül az Emberi Jogok Európai Egyezményének jogvédő mechanizmusa, a strasbourgi bíróság joggyakorlatával. Az Európai Unió Bírósága pedig 1969 óta ismeri el, hogy az alapvető jogok védelme az Európai Közösség, illetve az Európai Unió általános jogelvei közé tartozik. Most, hogy az Alapjogi Charta – a Lisszaboni Szerződés módosításai révén – az uniós jog része lett, immár a harmadik jogvédő dokumentum fog érvényesülni, legalábbis az uniós joggal összefüggő kérdésekben.
Tisztázandó akkor a három védelmi szint kapcsolata.
Ahogy egyre jobban fejlődnek ezek a védelmi rendszerek, úgy kell egyre inkább egymásra is figyelemmel lenniük. E nélkül párhuzamosságok vagy akár zavarok léphetnek föl a két európai bíróság, a luxembourgi és a strasbourgi bíróság között, illetve az európai bíróságok és a nemzeti bíróságok viszonyában. A kötelező erejű charta alapján, olyan esetekben, amelyek nem érintik az uniós jogot, a bíróságoknak az egyezményt kell alkalmazniuk, és ezt a strasbourgi bíróság vizsgálhatja felül. Az uniós jogot érintő kérdésekben a chartát kell alkalmazni végső soron a luxembourgi bíróság előtt. A belföldi bíróságnak viszont a nemzeti alkotmányt, az egyezményt és a chartát egyaránt figyelembe kell vennie. A Charta kötelezővé emelésével a két európai bíróság gyakorlata közti konvergencia esélye megnő.
További kérdések merülnek fel annak kapcsán is, miszerint napjaink komoly kihívása a hatékony állam sürgetése, a gazdasági válság kérdése és a globalizálódó világ biztonsági kihívása.
A polgárok többsége jogosan vár el hatékony intézkedéseket bizonyos problémák jelentkezése esetén az államtól. Gyakran hangoztatják, hogy a jogállami követelmények betartása a hatékonyság ellen hat, és az Alkotmánybíróság magasztos eszmékre hivatkozva a kormányzás szükséges intézkedéseit akadályozza, vagy a többség érdeke, a közérdek helyett kisebbségi érdekeknek ad elsőbbséget.
Az Alkotmánybíróság a hatékonyság érvényesülését nem vitatja, csakhogy sok esetben a mindenkori kormányzat éppen a hatékonyság érve alatt igényt tart arra, hogy politikai szándékait a közérdek nevében minél kevesebb akadállyal valósíthassa meg. Ezért az aktuálpolitikai érdekek vezérelte hatékonysággal szemben az Alkotmánybíróságnak a jogállamiságba ágyazott hatékonyságot, vagyis a jog ésszerű, kiszámítható és hatékony működésének feltételeit kell szem előtt tartania. Arra kell törekednie, hogy mindezt más alkotmányos érdekekkel is összhangba hozza.
Gondolom, a gazdasági válságból sem a jogállami kritériumok mellőzésén keresztül vezet a ki az út.
Dr. Paczolay Péter: Meggyőződésem szerint nem. A biztonsági kérdések esetében adandó válasznál nyilvánvaló, hogy minden társadalom elemi érdeke, hogy tagjainak és közösségeinek biztonságát garantálni tudja. Az is vitathatatlan, hogy a globalizálódó világ korábban nem tapasztalt természetű biztonsági kihívások elé állíthatja az államokat, de a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc jegyében sem lehet feladni a jogállami követelményeinket, és itt hadd idézzem Benjamin Franklin klasszikus intését, miszerint „aki kész szabadságát a biztonságáért feláldozni, az előbb-utóbb mindkettőt el fogja veszíteni”.
A jogállami követelményeket minden körülmények között fenn kell tartani, ugyanis éppen ezektől várható valódi, hosszú távú megoldás. Ugyanakkor a jogállamiság nem képes megvédeni magát intézményeinek gyenge működése mellett.
http://www.ugyvedvilag.hu/rovatok/szakma/az-europai-integracionak-moralis-alapjai-vannak-interju-paczolay-peterrel-az-alkotmanybirosag-elnokevel
2014. július 22., kedd
Nagyon súlyos szavakkal ment saját kollégáinak az Alkotmánybíróság elnöke
magyarip
Hétfőn az Alkotmánybíróság áldását adta arra, hogy a Fővárosi Közgyűlésben ezentúl a 23 kerület polgármestere és 9 kompenzációs listáról bejutott képviselőből álljon. Eddig a teljes közgyűlést pártlistáról választhatták meg a budapestiek.
A változtatással az a baj, hogy ezzel sokkal többet ér majd egy kisebb kerületben élő ember szavazata, mint egy nagyobb kerületben lakóé. A két szélsőség: a XXIII. kerületben 22 ezer ember él, míg a XI. kerületben 147 ezer. Mindkét kerületet egy-egy ember képviseli majd a közgyűlésben.
Az Alkotmánybíróság azonban elfogadta a rendszert, mondván történetileg így alakult a kerületek fejlődése, ezt el kell fogadni. Paczolay Péter alkotmánybírósági elnök kisebbségben maradt azzal a véleményével, hogy már a kétszeres eltérés is ellenkezik az egyenlő választójog elvével, itt viszont hatszorosnál is nagyobb különbség is van.
Előfordul, hogy az alkotmánybírók nem értenek egyet, másképpen értelmezik a törvényt. Paczolay azonban a határozathoz fűzött különvéleményében ennél sokkal tovább ment. Mert nem csupán szakmai érveket hozott fel a törvény ellen, hanem konkrétan odaírta, hogy kollégái nem szakmai szempontokat is figyelembe vettek. Ezt írta:
A jelen ügy nem egyszerűen alapjogi kérdést érint, hanem a demokrácia alapját jelentő választáshoz való jogot. Ezért az Alkotmánybíróságnak különös felelősséggel, az alkotmányos szempontok kizárólagos érvényesítésével kellett volna döntenie.
Ez nagyon kemény kritika. Hiszen milyen szempontok merülhettek fel az alkotmányos szempontokon túl? Paczolay ebben nem ad iránymutatást, de bármilyen egyéb szempont érvényesítése az Alkotmánybíróság tagjaira nézve rettenetesen kínos.
Politikai nyomás, anyagi érdek, politikai elfogultság? Nem világos, hogy Paczolay ilyesmire gondolt-e, de egy ilyen helyzetben ezekre a legkönnyebb gondolni.
Az alkotmánybírák többsége egyébként arra hivatkozva fogadta el az aránytalan választási rendszert, hogy az új közgyűlésben a kettős többség elve szerint lehet majd csak határozatokat elfogadni, vagyis nem csupán az lesz a kérdés, hogy a képviselők több mint fele egy irányba szavaz-e, hanem a többségnek a budapesti lakosság többségét is képviselniük kell. Vagyis a nagyobb kerületek polgármestereinek szavazatai ott már többet érnek majd. Ennek az érvnek a megalapozottságát több alkotmánybíró is vitatta.
A törvénnyel szemben Paczolayhoz hasonlóan nagyon keményen fogalmazott több alkotmánybíró is.
Bragyova András egyetért Paczolay Péter érveivel. Ő egyenesen így fogalmaz:
„A Fővárosi Közgyűlés, ahogyan e törvényhelyek alapján létrejön, sem nem választott, sem nem fővárosi.” Gondolatmenetét ilyen súlyos mondattal zárja: „Röviden, szerintem a mai rendszer nem választás, sem közvetett, sem közvetlen.”
Kiss László szintén keményen fogalmaz különvéleményében: a választójog közvetlenségének és egyenlőségének súlyos sérelméről ír.
Kovács Péter sem értett egyet a többséggel, és kis kiegészítéssel jelezte, hogy egyetért Paczolay érveivel.
Lévay Miklós sem tartja alkotmányosnak az új rendszert:
„Álláspontom szerint a kettős többségi rendszer teljességgel alkalmatlan az alapjogi sérelem elhárítására, vagyis az eltérő súlyú szavazatokból adódó aránytalanság kiküszöbölésére” – írja többek között.
Balogh Elemér csak annyi különvéleményt írt, hogy csatlakozik Paczolayhoz.
Érdekes még Stumpf István különvéleménye, aki általában nagyon rossznak tartja, hogy nem sokkal a választás előtt módosították a törvényt, de mégis áldását adta az új rendszerre. Szerinte az Alkotmányban rögzíteni kellene, hogy egy évvel a következő választás előtt már ne lehessen hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ugyanakkor ezt a kérdést szerinte érdemben most nem lehetett vizsgálni, mert a törvényt megtámadó beadvány ezt nem kifogásolta. Stumpf azért is fogadta el a törvényt, mert szerinte túl nagy bizonytalanságot okozott volna, ha az októberi választás rendje nem tisztázódik mihamarább.
Stumpf döntése azért is volt fontos, mert 8:7 arányban ment át a választási törvény az Alkotmánybíróságon. Vagyis egyetlen szavazaton múlott, hogy októberben e szabályok legyenek érvényesek.
Salamon László viszont azért írt különvéleményt, mert szerinte azt se kellett volna megsemmisíteni a törvényből, amit a többség alkotmány-ellenesnek talált: hogy a kompenzációs lista elosztásakor a kerületek lélekszámával súlyozzák az egyes szavazatokat, vagyis hogy a törvény egyenesen mondja ki, más és más értéke van egy-egy szavazatnak.
http://444.hu/2014/07/22/nagyon-sulyos-szavakkal-ment-sajat-kollegainak-az-alkotmanybirosag-elnoke/
Hétfőn az Alkotmánybíróság áldását adta arra, hogy a Fővárosi Közgyűlésben ezentúl a 23 kerület polgármestere és 9 kompenzációs listáról bejutott képviselőből álljon. Eddig a teljes közgyűlést pártlistáról választhatták meg a budapestiek.
A változtatással az a baj, hogy ezzel sokkal többet ér majd egy kisebb kerületben élő ember szavazata, mint egy nagyobb kerületben lakóé. A két szélsőség: a XXIII. kerületben 22 ezer ember él, míg a XI. kerületben 147 ezer. Mindkét kerületet egy-egy ember képviseli majd a közgyűlésben.
Az Alkotmánybíróság azonban elfogadta a rendszert, mondván történetileg így alakult a kerületek fejlődése, ezt el kell fogadni. Paczolay Péter alkotmánybírósági elnök kisebbségben maradt azzal a véleményével, hogy már a kétszeres eltérés is ellenkezik az egyenlő választójog elvével, itt viszont hatszorosnál is nagyobb különbség is van.
Előfordul, hogy az alkotmánybírók nem értenek egyet, másképpen értelmezik a törvényt. Paczolay azonban a határozathoz fűzött különvéleményében ennél sokkal tovább ment. Mert nem csupán szakmai érveket hozott fel a törvény ellen, hanem konkrétan odaírta, hogy kollégái nem szakmai szempontokat is figyelembe vettek. Ezt írta:
A jelen ügy nem egyszerűen alapjogi kérdést érint, hanem a demokrácia alapját jelentő választáshoz való jogot. Ezért az Alkotmánybíróságnak különös felelősséggel, az alkotmányos szempontok kizárólagos érvényesítésével kellett volna döntenie.
Ez nagyon kemény kritika. Hiszen milyen szempontok merülhettek fel az alkotmányos szempontokon túl? Paczolay ebben nem ad iránymutatást, de bármilyen egyéb szempont érvényesítése az Alkotmánybíróság tagjaira nézve rettenetesen kínos.
Politikai nyomás, anyagi érdek, politikai elfogultság? Nem világos, hogy Paczolay ilyesmire gondolt-e, de egy ilyen helyzetben ezekre a legkönnyebb gondolni.
Az alkotmánybírák többsége egyébként arra hivatkozva fogadta el az aránytalan választási rendszert, hogy az új közgyűlésben a kettős többség elve szerint lehet majd csak határozatokat elfogadni, vagyis nem csupán az lesz a kérdés, hogy a képviselők több mint fele egy irányba szavaz-e, hanem a többségnek a budapesti lakosság többségét is képviselniük kell. Vagyis a nagyobb kerületek polgármestereinek szavazatai ott már többet érnek majd. Ennek az érvnek a megalapozottságát több alkotmánybíró is vitatta.
A törvénnyel szemben Paczolayhoz hasonlóan nagyon keményen fogalmazott több alkotmánybíró is.
Bragyova András egyetért Paczolay Péter érveivel. Ő egyenesen így fogalmaz:
„A Fővárosi Közgyűlés, ahogyan e törvényhelyek alapján létrejön, sem nem választott, sem nem fővárosi.” Gondolatmenetét ilyen súlyos mondattal zárja: „Röviden, szerintem a mai rendszer nem választás, sem közvetett, sem közvetlen.”
Kiss László szintén keményen fogalmaz különvéleményében: a választójog közvetlenségének és egyenlőségének súlyos sérelméről ír.
Kovács Péter sem értett egyet a többséggel, és kis kiegészítéssel jelezte, hogy egyetért Paczolay érveivel.
Lévay Miklós sem tartja alkotmányosnak az új rendszert:
„Álláspontom szerint a kettős többségi rendszer teljességgel alkalmatlan az alapjogi sérelem elhárítására, vagyis az eltérő súlyú szavazatokból adódó aránytalanság kiküszöbölésére” – írja többek között.
Balogh Elemér csak annyi különvéleményt írt, hogy csatlakozik Paczolayhoz.
Érdekes még Stumpf István különvéleménye, aki általában nagyon rossznak tartja, hogy nem sokkal a választás előtt módosították a törvényt, de mégis áldását adta az új rendszerre. Szerinte az Alkotmányban rögzíteni kellene, hogy egy évvel a következő választás előtt már ne lehessen hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ugyanakkor ezt a kérdést szerinte érdemben most nem lehetett vizsgálni, mert a törvényt megtámadó beadvány ezt nem kifogásolta. Stumpf azért is fogadta el a törvényt, mert szerinte túl nagy bizonytalanságot okozott volna, ha az októberi választás rendje nem tisztázódik mihamarább.
Stumpf döntése azért is volt fontos, mert 8:7 arányban ment át a választási törvény az Alkotmánybíróságon. Vagyis egyetlen szavazaton múlott, hogy októberben e szabályok legyenek érvényesek.
Salamon László viszont azért írt különvéleményt, mert szerinte azt se kellett volna megsemmisíteni a törvényből, amit a többség alkotmány-ellenesnek talált: hogy a kompenzációs lista elosztásakor a kerületek lélekszámával súlyozzák az egyes szavazatokat, vagyis hogy a törvény egyenesen mondja ki, más és más értéke van egy-egy szavazatnak.
http://444.hu/2014/07/22/nagyon-sulyos-szavakkal-ment-sajat-kollegainak-az-alkotmanybirosag-elnoke/
2014. július 4., péntek
Kövér elrendezi az alkotmánybírák megválasztását
haszanz
Kilenc tagú lesz a lejárt mandátumú alkotmánybírák helyére jelölő parlamenti bizottság – derül ki Kövér László előterjesztéséből. Itt is meglesz a kormánypártok kétharmada, a jelöltséghez pedig öt igen kell, vagyis az ellenzék összefogva sem tudna saját jelöltet állítani. Mivel az alkotmánybírákat a végén parlament kétharmados többséggel választja, így végülis mindegy, de már azt is garantálni lehet, hogy nem is menjen el szavazásig ellenzéki jelölt, ha a Fidesz azt nem akarja.
Az eseti bizottságot Gulyás Gergely vezeti, kormánypárti oldalról a tagja lesz még Rubovszky György, Balla György (aki egyébként nem jogász, geofizikus, és mérnök-közgazdász diplomája van), Mátrai Márta, Selmeczi Gabriella és Tuzson Bence. Az ellenzéket a három frakcióból egy-egy tag képviseli, az MSZP Tóth Bertalant küldte, a Jobbik Gyüre Csabát, az LMP pedig Schiffer Andrást. A DK és az Együtt-PM meg senki, mivel nincs frakciójuk.
Szeptemberben két alkotmánybíró, Bragyova András és Kovács Péter megbízása szűnik meg, a helyükre már ez a bizottság jelöl.
2014. július 1., kedd
Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt
Kedd reggel őrizetbe vették Nicolas Sarkozy volt francia elnököt – írja a Le Monde. A hatóságok azt gyanítják, az elnöksége idején, és azóta is egy informátori hálózatot működtetett a rendőrségen és a bíróságokon, hogy tudja, mikor készül vizsgálat a hozzá közel állók ellen.
Nicolas Sarkozy volt francia elnököt őrizetbe vették kedd reggel – írja a Le Monde. A politikust egy befolyással való visszaélés és nyomozási titok megsértésével kapcsolatos vizsgálat miatt vették őrizetbe. A nyomozás már február óta tart.
A lap azt írja, Sarkozy reggel 8 óra előtt nem sokkal érkezett a Párizs melletti Nanterre-ben található igazságügyi rendőrség korrupció elleni küzdelemmel és adóügyi bűncselekményekkel foglalkozó hivatalának irodájába, ahol kihallgatják. A francia törvények értelmében 24, vagy legfeljebb 48 órára lehet őrizetbe venni valakit vádemelés nélkül.
Hétfőn Nicolas Sarkozy ügyvédjét, Thierry Herzogot, valamint két bírót is őrizetbe vettek ugyanezzel az üggyel kapcsolatban. A volt elnök, ha bűnösnek találják a hivatali visszaélés vádjában, legfeljebb öt év börtönre és 500 ezer eurós büntetésre számíthat.
A Le Monde még márciusban azt írta, a nyomozók egy olyan informátori "hálózatot" fedeztek fel, amely az igazságszolgáltatási szerveken és a rendőrségen belül működött azért, hogy Nicolas Sarkozy elnököt és a hozzá közel állókat értesítse az őket fenyegető eljárásokról.
A nyomozás részeként a hatóságok megfigyelték Nicolas Sarkozy és több rokona telefonbeszélgetéseit is 2013 szeptembere óta. A lehallgatásokból kiderült, hogy Sarkozy és ügyvédje, Thierry Herzog összejátszott a szintén letartóztatott Gilbert Azibert bíróval, aki meggyőzte a kollégáit arról, hogy Sarkozy javára döntsenek bizonyos nagy horderejű és vitás perekben. Azibert a segítségért cserébe állítólag ahhoz szerette volna megnyerni Sarkozy támogatását, hogy a Monacói Hercegségben kapjon egy pozíciót. A telefonbeszélgetésekből derült ki az is, hogy Sarkozynak és ügyvédjének számos segítője volt mind a bíróságokon, mind a rendőrségi vezetésben.
Vitatott bírósági döntés
Sarkozy elnöksége idején, 2007-ben került sor a bírósági döntésre Bernard Tapie milliárdos marseille-i üzletember és a Crédit Lyonnais közötti perben, amely az Adidas 1992-es eladása óta húzódott. A döntőbíróság döntése értelmében a pert Tapie nyerte, aki még 403 millió eurós állami kompenzációban is részesült.
Az üggyel kapcsolatban több kérdés is felmerül: érthetetlen, hogy miért döntőbíróság döntött az ügyben a rendes bírósági eljárás helyett, kérdéses, hogy valóban függetlenek voltak-e a bírák, és egyelőre tisztázatlan, hogy az elnöknek és a kormánynak milyen szerepe volt a döntés meghozatalában.
Az állami kártalanítás ügyében egyébként már öt embert vád alá helyeztek, a szálak pedig Christine Lagarde-ig, az IMF jelenlegi elnökéig nyúlnak, ő volt ugyanis a pénzügyminiszter a kérdéses per és a kártérítés idején.
A hatóságok azt gyanítják, hogy azért vitték a – gyorsabb – döntőbíróság elé az ügyet, hogy minél hamarabb kifizethessék Tapie-nak a 400 millió eurós kártérítést, hogy Sarkozy így hálálja meg az üzletember támogatását az elnökválasztási kampányában.
Sarkozyt egyébként több ügy miatt is lehallgatták, ezeknek csupán egyike volt az ismeretlen tettes ellen indított korrupcióval, befolyással visszaéléssel, hamisítással, közjavakkal visszaéléssel, pénzmosással és bűnpártolással kapcsolatos nyomozás.
A hatóságok emellett azt gyanítják, hogy Sarkozy 2007-es – sikeres – elnöki kampányát Moammer Kadhafi líbiai diktátorhoz köthető forrásokból pénzelte, a lehallgatásokból pedig az is kiderült, hogy a volt elnök az ezzel kapcsolatos nyomozás állásáról is folyamatos tájékoztatást kapott. Tavaly júniusban állítólag Sarkozy személyesen telefonált ez ügyben az informátorainak.
Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt Franciaország elnöke, előtte 2005 és 2007 között belügyminiszterként, egy rövid ideig 2004-ben pedig pénzügyminiszterként, a kilencvenes években költségvetési miniszterként is dolgozott.
Sarkozy pártja, a konzervatív UMP egyébként novemberben tartja tisztújítását, a volt elnök pedig indulni akart a pártelnöki posztért. Ha vádat emelnek ellene, az elvághatja a karrierjét és a politikába visszatérését.
A francia kormány szóvivője közölte, az igazságszolgáltatásnak végig kell folytatnia a vizsgálatot, Nicolas Sarkozy pedig ugyanúgy felelősségre vonható, mint bárki más. A jobboldali politikusok, Sarkozy párttársai Twitter-üzeneteikben és közleményeikben kiakadtak a volt elnököt érő bánásmódon, és közölték, ez az igazságszolgáltatás politikai felhasználása. Egy európai parlamenti képviselő tüntetést akar szervezni Sarkozy mellett, de olyan képviselő is akadt, aki úgy vélte, a bíróknak végig kell vinnie az eljárást.
http://hvg.hu/vilag/20140701_Orizetbe_vettek_Nicolas_Sarkozyt#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2014_7_1
Nicolas Sarkozy volt francia elnököt őrizetbe vették kedd reggel – írja a Le Monde. A politikust egy befolyással való visszaélés és nyomozási titok megsértésével kapcsolatos vizsgálat miatt vették őrizetbe. A nyomozás már február óta tart.
A lap azt írja, Sarkozy reggel 8 óra előtt nem sokkal érkezett a Párizs melletti Nanterre-ben található igazságügyi rendőrség korrupció elleni küzdelemmel és adóügyi bűncselekményekkel foglalkozó hivatalának irodájába, ahol kihallgatják. A francia törvények értelmében 24, vagy legfeljebb 48 órára lehet őrizetbe venni valakit vádemelés nélkül.
Hétfőn Nicolas Sarkozy ügyvédjét, Thierry Herzogot, valamint két bírót is őrizetbe vettek ugyanezzel az üggyel kapcsolatban. A volt elnök, ha bűnösnek találják a hivatali visszaélés vádjában, legfeljebb öt év börtönre és 500 ezer eurós büntetésre számíthat.
A Le Monde még márciusban azt írta, a nyomozók egy olyan informátori "hálózatot" fedeztek fel, amely az igazságszolgáltatási szerveken és a rendőrségen belül működött azért, hogy Nicolas Sarkozy elnököt és a hozzá közel állókat értesítse az őket fenyegető eljárásokról.
A nyomozás részeként a hatóságok megfigyelték Nicolas Sarkozy és több rokona telefonbeszélgetéseit is 2013 szeptembere óta. A lehallgatásokból kiderült, hogy Sarkozy és ügyvédje, Thierry Herzog összejátszott a szintén letartóztatott Gilbert Azibert bíróval, aki meggyőzte a kollégáit arról, hogy Sarkozy javára döntsenek bizonyos nagy horderejű és vitás perekben. Azibert a segítségért cserébe állítólag ahhoz szerette volna megnyerni Sarkozy támogatását, hogy a Monacói Hercegségben kapjon egy pozíciót. A telefonbeszélgetésekből derült ki az is, hogy Sarkozynak és ügyvédjének számos segítője volt mind a bíróságokon, mind a rendőrségi vezetésben.
Vitatott bírósági döntés
Sarkozy elnöksége idején, 2007-ben került sor a bírósági döntésre Bernard Tapie milliárdos marseille-i üzletember és a Crédit Lyonnais közötti perben, amely az Adidas 1992-es eladása óta húzódott. A döntőbíróság döntése értelmében a pert Tapie nyerte, aki még 403 millió eurós állami kompenzációban is részesült.
Az üggyel kapcsolatban több kérdés is felmerül: érthetetlen, hogy miért döntőbíróság döntött az ügyben a rendes bírósági eljárás helyett, kérdéses, hogy valóban függetlenek voltak-e a bírák, és egyelőre tisztázatlan, hogy az elnöknek és a kormánynak milyen szerepe volt a döntés meghozatalában.
Az állami kártalanítás ügyében egyébként már öt embert vád alá helyeztek, a szálak pedig Christine Lagarde-ig, az IMF jelenlegi elnökéig nyúlnak, ő volt ugyanis a pénzügyminiszter a kérdéses per és a kártérítés idején.
A hatóságok azt gyanítják, hogy azért vitték a – gyorsabb – döntőbíróság elé az ügyet, hogy minél hamarabb kifizethessék Tapie-nak a 400 millió eurós kártérítést, hogy Sarkozy így hálálja meg az üzletember támogatását az elnökválasztási kampányában.
Sarkozyt egyébként több ügy miatt is lehallgatták, ezeknek csupán egyike volt az ismeretlen tettes ellen indított korrupcióval, befolyással visszaéléssel, hamisítással, közjavakkal visszaéléssel, pénzmosással és bűnpártolással kapcsolatos nyomozás.
A hatóságok emellett azt gyanítják, hogy Sarkozy 2007-es – sikeres – elnöki kampányát Moammer Kadhafi líbiai diktátorhoz köthető forrásokból pénzelte, a lehallgatásokból pedig az is kiderült, hogy a volt elnök az ezzel kapcsolatos nyomozás állásáról is folyamatos tájékoztatást kapott. Tavaly júniusban állítólag Sarkozy személyesen telefonált ez ügyben az informátorainak.
Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt Franciaország elnöke, előtte 2005 és 2007 között belügyminiszterként, egy rövid ideig 2004-ben pedig pénzügyminiszterként, a kilencvenes években költségvetési miniszterként is dolgozott.
Sarkozy pártja, a konzervatív UMP egyébként novemberben tartja tisztújítását, a volt elnök pedig indulni akart a pártelnöki posztért. Ha vádat emelnek ellene, az elvághatja a karrierjét és a politikába visszatérését.
A francia kormány szóvivője közölte, az igazságszolgáltatásnak végig kell folytatnia a vizsgálatot, Nicolas Sarkozy pedig ugyanúgy felelősségre vonható, mint bárki más. A jobboldali politikusok, Sarkozy párttársai Twitter-üzeneteikben és közleményeikben kiakadtak a volt elnököt érő bánásmódon, és közölték, ez az igazságszolgáltatás politikai felhasználása. Egy európai parlamenti képviselő tüntetést akar szervezni Sarkozy mellett, de olyan képviselő is akadt, aki úgy vélte, a bíróknak végig kell vinnie az eljárást.
http://hvg.hu/vilag/20140701_Orizetbe_vettek_Nicolas_Sarkozyt#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2014_7_1
Csak bírói felhatalmazással kutathatók át a mobiltelefonok
A rendőrség a bűncselekmények gyanúsítottjainak mobiltelefonját kizárólag bírói felhatalmazással kutathatja át az Egyesült Államokban. Erről a napokban egyhangú határozatot hozott az amerikai legfelsőbb bíróság, a hordozható digitális készülékek által tartalmazott adatokra is kiterjesztve a magánélet sérthetetlenségének alkotmányos védelmét. A testület szerint az okos-telefonok és más elektronikus kézi szerkezetek minőségileg más kategóriába tartoznak, mint a gyanúsítottak zsebe, irattárcája, táskája vagy gépkocsija, amit a rendvédelmi szervek korlátozott előzetes vizsgálatnak vethetnek alá a rendőrök biztonsága vagy a bizonyítékok megsemmisítésének megakadályozása érdekében.
Egy vitatott ítélet országos társadalmi vitát váltott ki a magánélet sérthetetlenségének határairól, különös tekintettel a hatalmas mennyiségű információt tartalmazó mobiltelefonokra. A legfelsőbb bírósági ítélet indoklása szerint a problémára adandó válasz egyszerű: a rendőrségnek bírósági felhatalmazást kell szereznie a lefoglalt mobiltelefonok átkutatásához. A verdiktből ugyanakkor nem derült ki, hogy az csak a két tárgyalt esetre vonatkozik-e, vagy pedig minden elítéltre, akit az engedélye nélkül átkutatott mobiltelefonja által tartalmazott adatok miatt csuktak le.
http://www.minuszos.hu/csak-biroi-felhatalmazassal-kutathatok-at-a-mobiltelefonok/
Egy vitatott ítélet országos társadalmi vitát váltott ki a magánélet sérthetetlenségének határairól, különös tekintettel a hatalmas mennyiségű információt tartalmazó mobiltelefonokra. A legfelsőbb bírósági ítélet indoklása szerint a problémára adandó válasz egyszerű: a rendőrségnek bírósági felhatalmazást kell szereznie a lefoglalt mobiltelefonok átkutatásához. A verdiktből ugyanakkor nem derült ki, hogy az csak a két tárgyalt esetre vonatkozik-e, vagy pedig minden elítéltre, akit az engedélye nélkül átkutatott mobiltelefonja által tartalmazott adatok miatt csuktak le.
http://www.minuszos.hu/csak-biroi-felhatalmazassal-kutathatok-at-a-mobiltelefonok/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)