Az alkotmányozás őszintesége

„Régi és súlyos adósságot törleszt majd az új alkotmány. Bár 1989-ben nagyon is indokoltan keletkezett ez a tartozás, idővel óriásira nőtt a súlya. S ha most örömmel és a megszabadulás ősi érzésével széttépjük az adósságlevelet, mégis tisztáznunk kell, mitől is szabadulunk meg? Vajon a hatályos alkotmányunkat is széjjel kell tépnünk? Avagy értékeit, amelyek emberi méltóságunk, szabadságunk és európaiságunk értékei is, beillesztjük a magyar alkotmányos hagyományba, s így a most születő alaptörvény a „történelmi alkotmány” egészének értékeit teljesíti ki. Másként fogalmazva: az alkotmány új lesz, az alkotmányosság tovább épül.” – kezdi írását Sólyom László.

Sólyom László szerint akkor kerülhető el, hogy az új alkotmány szimbolikus adóssággal induljon, ha "az őszinteség és világosság" lesz jellemző a mostani alkotmányozás indítékait, új voltát, alkotmányos hagyományainkhoz való viszonyát, a gyors alkotmányozás technikai lehetőségeit és az alaptörvénnyel kapcsolatos várakozásokat illetően. A HVG csütörtöki számában megjelent esszéjében a volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke azt írja, az új rendelkezéseknek meg kell nehezíteniük az alkotmánymódosítást, és rendkívüli feltételekhez kell kötni egy új alkotmány létrehozását is.

"A legfontosabb, hogy ne csináljunk újabb adósságot. Ennek feltétele az alkotmányozás őszintesége. Őszinteség az új alkotmány indítékait, továbbá a mostani alkotmányozás természetét és lehetőségeit illetően. Ezen múlik az új alkotmány legitimitása, de egyben technikai sikere is" - fogalmaz esszéjében Sólyom László. Szerinte az új alkotmánnyal "a rendszerváltás szimbolikus adósságát törlesztjük"; a tartalom és forma közötti összhang helyreállítása mellett célszerű ezt az alkalmat felhasználni a sokszor módosított alkotmány "konszolidáló áttekintésére" és a szükséges, megalapozott változtatásokra is.

"Az alkotmányosság eszméjétől szinte függetlenül a politika akadálytalanul, szükségletei szerint módosította az alkotmányt" - írja, és rámutat arra, hogy a rendszerváltás óta történt harminc módosítás közül számos az alapintézményeket érintette. Mint fogalmaz, szükséges időnként hozzáilleszteni az alaptörvényt a kor követelményeihez, de "elgondolkoztató az a könnyedség (...), ahogy hozzányúltak". Ez az alkotmány puszta instrumentális szemléletéről árulkodik - értékeli Sólyom László. Esszéjében rámutat: 1989/90-ben világos volt, hogy az akkori rendszerrel és alkotmányával szemben új alaptörvényt kell alkotni, ma ezzel a helyzettel azonban nem vonható párhuzam, "nincs mi ellen alkotmányozni", a szimbolikus megújulás igénye mellett nincs az alkotmány konkrét rendelkezéseit tartalmilag érintő alkotmányozási kényszer.

Azt írja, hogy "lehet az agyonmódosított szöveget kitisztítani", a rendszert egységesebbé tenni, de ez elmélyült, hosszú kritikai munkát igényelne, ami nem fér bele sem az alkotmányozásra szánt mintegy féléves időkeretbe, sem "a gyors újdonság szimbolikájába". Arra azonban van lehetőség, hogy az alkotmányosság meglévő értékeit méltóképpen kiemeljük, pontosabban megfogalmazzuk, konkrét megjelenésüket esetleg ki is egészítsük - folytatja Sólyom László, hozzátéve: a rendszerváltás adósságának törlesztésére és az újrakezdés közérthető kifejezésére elsősorban a preambulum kínálkozik.

A lehetséges újítások között felveti egyebek között, hogy megjelenhetne az alkotmányban az életfeltételek fenyegető romlására adott válasz, a fenntartható fejlődés követelménye, a jövő nemzedékek iránti felelősség; a rendelkezéseknek lépést kellene tartaniuk azzal, hogy az informatika viharos gyorsasággal változtatja a társadalmat. Szerinte az élettudományok, a genetika, a biológia beavatkozási lehetőségei az emberi életbe és személyiségbe az alkotmány emberképének új megfogalmazását vetik fel, és szimbolikus jelentősége volna a magyar állam és a kulturális nemzetként felfogott teljes magyar nemzet viszonya meghatározásának. Ennek tükörképe a hazai kisebbségek jogállásának újrafogalmazása - sorolja Sólyom László, aki szerint kívánatos a költségvetés alkotmányos korlátainak beemelése az alaptörvénybe.

Jelzi, hogy a jelenlegi kétharmados kormánytöbbség éppen az ellentettje az 1989-es alkotmányozás erőviszonyainak, amikor egyik fél sem tudhatta, megnyeri-e a választásokat, ezért akkor az ellenzéki pozíció maximális biztosítékaiban egyeztek meg, amelyek a normális kormányzást is akadályozták; ezt korrigálta az 1990-es parlament. "Egyszeri, bármilyen valóságos, de mégis rendkívüli politikai helyzetet alkotmányba foglalni azonban hosszabb távon akadálya lehet a normális kormányzásnak, és nehezen egyeztethető össze alkotmányos hagyományunkkal" - teszi hozzá.

Sólyom László rögzíti, hogy az új rendelkezéseknek meg kell nehezíteniük az alkotmánymódosítást, és új alkotmány létrehozását is sokkal szigorúbb, rendkívüli feltételekhez kell kötni. Utal arra, hogy az idő szorításából egyre többen látnak kiutat abban, hogy az alkotmány a lehető legrövidebb legyen, irányelveket tartalmazzon az egyes jogok és intézmények későbbi szabályozása számára, amely majd kétharmados törvények formájában valósul meg; szerinte azonban a "magalkotmány" nem kiút, hanem zsákutca. "Az új alkotmányt is majd befejezett volta, szilárdsága, tényleges érvényesülése, a rá épülő gyakorlat és az alkotmányosság folyamatosságában gyökerező bizalom és hit fogja legitimálni. Ez a jövőben sem lesz független az egész politikai rendszer helyzetétől, sőt lelkiállapotától sem" - írja a HVG-ben megjelent esszéjében Sólyom László.

Sólyom László esszéje a HVG csütörtöki számában olvasható.

Az 1989-es értékeket védő alkotmányozásnak vagyok a híve

Az új alkotmány tervezése közben mértéktartóan vigyázni kell az alaptörvény azon elemeire, amelyek 1989-ben kerültek bele - mondta az InfoRádiónak Kukorelli István volt alkotmánybíró, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal polgári tagozatával tüntettek ki. Hozzátette: a változások nem veszélyeztethetik az alkotmányos rendszer stabilitását.

A kitüntetés átadásakor több dolgot kiemeltek önnel kapcsolatban, az alkotmányos rend védelmét, az oktatást, törvénykezést. Mire a legbüszkébb, és ön szerint ezek közül miért kapta ezt az elismerést, és mit jelent önnek?

Nagyon nagy megtiszteltetés, ezzel tudom kezdeni. Talán az van ebben az érdemességi feltételben, ahogy a törvény mondja, és ezt nyilván nem nekem kellett megítélni, hogy nemcsak taníthattam az alkotmányjogot, nemcsak részt vehettem az alkotmányos rend kialakításában. Ez óriási nagy szerencséje a sorsnak, és hogy egy alkotmányjogász megérte a rendszerváltozást, ráadásul védhettem is közel egy évtizeden keresztül. Ez így együtt, gondolom, hogy benne lehet ebben az elismerésben, amire nagyon büszke vagyok.

Szükség van-e ön szerint új Alkotmányra?

Ez húsz éve kérdés, azt tudom mondani, és nagyon sokan a kollégák közül, az alkotmányjog-tudományból már húsz éve annak a híve vagyunk - természetesen különböző skálán elhelyezkedve -, hogy valamikor meg kéne állni és egy komoly revízió alá kellene venni az Alkotmányt. Az, hogy ki mit ért új Alkotmány alatt, az természetesen már személyes vélemény. Én sem vagyok híve a rendszerváltó típusú alkotmányozásnak, viszont nagyon sok olyan intézménye, olyan része van az alkotmányos rendszernek, ahol lépni kéne.

Melyek ezek?

Hosszasan lehetne sorolni a példákat. Van, amiben már megtörtént a lépés, húszéves kérdés volt, hogy kisebb legyen a parlament, ahol most állunk. Ezt lehet folytatni egy jó, ha van ilyen, igazságos választási rendszer, inkább azt mondanám, hogy arányos választási rendszer létrehozatalával. Sorba lehetne venni az intézményeket is. Például hadd legyen az Alkotmánybíróság a példa, ahol húsz éve kihordta azt, hogy hol kellene, hol lehetne változtatni hatáskörében. Megint egy konkrét példa, nincs jó helyen a népszavazás ügye. Ugye ez a cunami megérkezett népszavazás címén az Alkotmánybírósághoz. Egyszerűen, szinte ellehetetleníti a munkáját, mert minden harmadik-negyedik aktánk, amikor még ott szolgálhattam, az népszavazás volt, ezzel álmodtunk. Tehát ott is lépni kéne valamit. Most volt szerdán egy konferencia preambulumról. Európában szokatlan, hogy húsz éve ideiglenes a preambulum, ez rontja az Alkotmány hitelét, az erejét. A cél az, hogy ne rontsunk, és két dolgot szoktam mindig nagyon fontosnak tartani, hogy a változtatás ne veszélyeztesse az alkotmányos rendszer stabilitását. Tehát ez nagyon lényeges kérdés, erre oda kell figyelni, és az újdonságot is tisztázni kell, hogy azokat az értékeket, alapelveket, amelyeket 1989-ben belevittünk az Alkotmányba, mondjam így, társtettesként, elkövetőként, azokat nem szabad kidobni a hajóból. Tehát egy nyugodt, higgadt, mértéktartó, és 1989-et védő alkotmányozásnak a híve vagyok személy szerint.
Hanganyag: Szabó Gergő

Alkotmány-koncepció tervezet javaslata az Ab-ről

http://www.parlament.hu/biz/aeb/resz/iv.pdf

A végleges koncepció-tervezet:

ALKOTMÁNYVÉDELEM, BÍRÓI HATALOM, IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

1.
Az Országgyűlés által, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával megválasztott alkotmánybírákból álló Alkotmánybíróság az Alkotmány érvényesülése és az alkotmányos jogok védelme érdekében felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát. Alkotmányellenesség esetén megállapítja annak jogkövetkezményeit. Az alkotmánybírák nem lehetnek tagjai pártnak, és a Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak. Jelölésükre az Alkotmányban meghatározott módon kerül sor. Az Alkotmánybíróság szervezetéről, hatásköréről és működéséről sarkalatos törvény rendelkezik.

2.
A bíróságok a bírói hatalom gyakorlása útján, jogalkalmazási tevékenységük során az Alkotmány és az alkotmányos jog szabályai érvényesítésével védik és fenntartják az alkotmányos rendet, védik a természetes személyek és más jogalanyok jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit, elbírálják a jogvitákat. A bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - véglegesen és kötelező erővel döntenek. Ítélkező tevékenységük mellett, annak csorbítása nélkül ellátják a törvényben előírt más feladatokat.

3.
A közigazgatási bíróságok a közigazgatás törvény alá rendelésének fenntartása érdekében felülvizsgálják működésének és cselekményeinek törvényességét és célszerűségét. Biztosítják a helyi önkormányzatok jogainak védelmét, elbírálják a közigazgatási jogvitákat és ennek során a törvényben előírt módon hatékony jogvédelmet biztosítanak. Sarkalatos törvényben rögzített módon gyakorolják a helyi önkormányzati rendeletek és más normatív döntések törvényessége feletti felülvizsgálatot.

4.
A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. A hivatásos bírákat a köztársasági elnök nevezi ki, illetőleg menti fel. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehessen elmozdítani és áthelyezni, ugyanilyen törvény szabályozza jogállásuk és függetlenségük egyéb alapvető garanciáit. Továbbra is szükséges, hogy más személyek (nem hivatásos bírák - ülnök, fogalmazó, titkár) ítélkezésben való részvételére az Alkotmány adjon felhatalmazást.

5.
A bírósági szervezet élén a jogegység biztosítását is ellátó Kúria áll, elnökét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával választja. Az alkotmánynak szabályoznia kell azt, hogy a közigazgatási bíróság hogyan illeszkedik az igazságszolgáltatás rendszerébe, illetve vezetője megbízatásának keletkezését.

6.
A bíróságok igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács látja el a bírói önkormányzati szervek részvételével. A bíróságok szervezetéről - ideértve a fórumrendszer tagozódását is - és igazgatásáról sarkalatos törvény rendelkezik.

7.
A legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam büntető igényét érvényesíti, közvádló. Gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait, az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről. Törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban. Felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett és a közérdek védelmezőjeként ellátja a törvény által rá ruházott más feladatokat. A legfőbb ügyész, akit a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választ az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával, az Országgyűlésnek közjogi felelősséggel tartozik, és működéséről köteles beszámolni. A legfőbb ügyész helyettest a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja, kinevezi az ügyészeket, akik nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. Az ügyészségre, valamint a legfőbb ügyész és az ügyészek jogállására vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény szabályozza.

8.
Törvény a bírósági eljáráshoz való jog csorbítása nélkül igazságszolgáltatási feladatokat ruházhat a közjegyzőkre. Törvény szabályozza az igazságszolgáltatásban közreműködő ügyvédek jogállását és feladatait.

http://www.kommunista.net/hir/az-alkotmanykoncepcio-szovege-teljes-terjedelmeben

http://linkszalon.vandal.hu/az-alkotm%C3%A1ny-szab%C3%A1lyoz%C3%A1si-elvei-az-%C3%BAj-alkotm%C3%A1ny-koncepci%C3%B3

Anno: Dinasztiát alapítottak a Kaukázusban, kirgiz Ab, kazah Ab...

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A posztszovjet térségben megköttetett az első dinasztikus házasság. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök legkisebb lánya örök hűséget esküdött Aszkar Akajev kirgiz államfő legidősebb fiának. A kirgiz elnök azt kívánta 23 esztendős fia, Ajdar és annak 18 esztendős arája, Alija esküvőjén, hogy a két nép hozzájuk hasonlóan örökre váljon eggyé. Az elnöki utódok esküvője újjáéleszti a régi közép-ázsiai hagyományt, mely szerint a politikai kapcsolatokat családi kötelékekkel kell megerősíteni.
A házasság nyilvánvalóan hosszú távú politikai célokat szolgál. A kirgiz államfő fia, Ajdar Akajev a kazah elnök vejeként a kazah közvélemény szemében a helyi politikai elit legitim alakjává vált, s ez lehetővé teszi számára, hogy hamarosan aktívan részt vegyen a hatalom gyakorlásában.
Nurszultan Nazarbajev kazah elnöknek három leánya van, fiúgyermeke azonban nincs. Hosszú időn át úgy tűnt, hogy „örököse” a két idősebb nővér egyikének a férje lesz. Az utóbbi másfél év eseményei azonban azt mutatják, hogy a kirgiz Akajev fog célba érni. Bár egyelőre még senki nem beszél a két szomszédos testvéri állam uniójáról, gyakran utalnak azonban arra, hogy 1920 és 1936 között Kazahsztán és Kirgizisztán egy autonóm köztársaságot alkotott.
Az események politikai jelentőségét húzza alá a kirgiz alkotmánybíróság döntése is, mely szerint Aszkar Akajev kirgiz államfő, Ajdar apja 2000-ben is indulhat az elnökválasztáson. Az új alkotmány ugyan legfeljebb két elnöki periódust engedélyez egy személynek, de ezen alaptörvény alapján Akajevet még csak egyszer, 1995-ben választották meg államfővé. Bár Aszkar Akajev 1990 óta áll a kirgiz köztársaság élén, akkor még a szovjet törvények voltak érvényben, s ezeknek megfelelően választották elnökké - indokolta döntését a bíróság. Hasonló megoldást fontolgatnak Kazahsztánban is. Nurszultan Nazarbajev is a szovjet törvények alapján lett elnök 1991-ben, s 2000-ben ő is a harmadik elnöki mandátumáért szállna harcba. Mivel három éve feloszlatta az alkotmánybíróságot, feltehetően népszavazással fognak államfőt választani a kazahok. Bárhogy is végződik azonban az elnöki székért folytatott küzdelem, Alija és Ajdar házassága mindenképpen tovább erősíti a kazah elnöki család vezető pozícióit. A népes kazah Nazarbajev família irányította eddig is az adóhatóságokat, a televíziót, a befektetési és pénzügyi politikát, de közvetlen kapcsolatban áll a csillagászati jövedelmeket biztosító olajüzlettel is.

Alkotmányozási kényszer vagy kényszeralkotmány

„Nem egyszerűen a hatodik magyar parlament, hanem alkotmányozó nemzetgyűlés és rendszeralapító parlament is vagyunk” – jelentette ki nemrég Orbán Viktor miniszterelnök országgyűlési expozéjában, és azóta alkotmányoznak is. De vajon ennek ez a megszokott módja? A válasz érdekében áttekintettük, miként születtek az első, máig mintaként szolgáló alaptörvények, s mikor, milyen történelmi feltételek között alkották meg az alaptörvény-jelentőségű magyar történelmi dokumentumokat. Mindezek tükrében: mi történik most?

Az alkotmány alaptörvény, a jogrend meghatározó forrása, s legalább az államszervezet felépítését, illetve a polgárok és az állam viszonyát szabályozza. Ebben az értelemben minden államban kell lennie valamilyen alkotmánynak, akkor is, ha az nem jelenik meg írásos formában. A szaknyelv ez utóbbit materiális alkotmánynak hívja. Ebből az értelmezésből pedig az következik, hogy Magyarországon a Szent István-i államnak – amely igazából inkább csak az 1100-as évekre alakult ki – már kétségkívül rendelkeznie kellett egyfajta materiális értelemben felfogott alkotmánnyal.

A magyar alkotmányosság kezdeteinek mégis inkább az 1222-ben kibocsátott, a rendi társadalmat megerősítő Aranybullát, illetve az idők során sokat csiszolódó Szent Korona-tant tekinti Lövétei István alkotmányjogász. Az Aranybulla – amit később több másik követett – alapvetően az erős, központosított hűbéri rendszer stabilizálását szolgálta azzal, hogy deklarálta a királyi szolgálók kiváltságait. Ugyanakkor azt is elrendelte, hogy a bírói jogkörben eljáró nádor „országunk minden embere felett különbség nélkül ítélkezzék”, s minden hatalmaskodó ispánt „csúfosan fosszák meg tisztségétől”. E tekintetben előremutató „alkotmánynak” is tekinthető, miközben a köznépről igazából szót sem ejtett, az idegeneket pedig hátrányos helyzetbe hozta, például leszögezte: „izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek”.

A Szent Korona-tan ugyancsak a rendiség kifejeződése: rögzíti, hogy nem egyedül az uralkodó testesíti meg az államot, hanem támaszkodnia kell a társadalom más tagjaira, elsősorban a főnemességre – hangsúlyozza Lövétei. Ha pedig a király megsértené a törvényeket, a nemeseket megillette az ellenállás joga. Ez mintha a hatalommegosztás felvilágosodás korában megfogalmazott elvének korai előfutára lenne, s a magyar rendek mindvégig ragaszkodtak is ehhez a – később az ország modernizálását akadályozó – kiváltságukhoz.

Werbőczy István 1514-ben készült el a szokásjogi törvénykönyvével, a Tripartitummal, melynek első magyar fordítása 1565-ben jelent meg Debrecenben
Szent Korona – szó sincs a nemzetről

A király személye és az államiság lényegileg elvált egymástól, s ez utóbbit az államhatalmat szimbolizáló Szent Korona testesítette meg. Így vált különösen fontossá a korona, amely sok értelmezés szerint tényleges uralkodó nélkül is alkalmas arra, hogy kifejezésre juttassa a nemzet egységét és az állam folytonosságát. Lövétei viszont úgy véli, hogy eredetileg szó sem volt nemzetről, hiszen a korona inkább az uralkodó és az alattvalók viszonyát határozta meg, függetlenül attól, hogy ki-ki milyen nációhoz tartozott. A Szent Korona fennhatóságát – vagyis a hozzá tartozó országok körét – elsősorban az határozta meg, hogy annak birtoklója a tényleges hatalomgyakorlást mely területekre volt képes kiterjeszteni. Az alkotmányjogász szerint ezt mutatja Trianon szomorú példája is.

A részben írott törvényekből álló, részben a szokásjogon alapuló magyar történeti alkotmány folyamatosan alakult, s nem egy „alkotmányos erejű” változáson esett át. Ez történt a törökök kiűzetése után, amikor a magyar rendek nem mondtak ugyan le teljesen a szabad királyválasztás jogáról, ám hálájuk kifejezése gyanánt deklarálták, hogy a Habsburg-házból választanak uralkodót. A Pragmatica Sanctio 1723-as elfogadásával pedig nemcsak az mondatott ki, hogy a korona női ágon örökölhető, hanem Magyarország és az osztrák örökös tartományok együtt birtoklása is. Ez hosszú időre meghatározta Ausztria és Magyarország államjogi viszonyait.

Hasonlóképpen értékelhetők az 1848. évi áprilisi törvények, amelyek elfogadása a rendi állam végét – s egyben a Bécshez fűződő kapcsolatok újraszabályozását – jelentette: létrejött a független és felelős magyar kormány, s a közteherviselés elfogadásával, az ősiség Aranybulla óta érvényes elvének eltörlésével megszűntek a nemesi kiváltságok. Pozsonyban a „tekintetes karok és rendek” egy új alkotmánnyal felérő törvénycsomagra adták az áldásukat, amely a király, az országgyűlés és a kormány viszonyának meghatározásával teljesen új közjogi berendezkedés alapjait vetette meg. V. Ferdinánd király – leginkább az Európán végigsöprő forradalmi hullám hatására – kényszerűen elfogadta a magyar követeléseket. Bécs utóbb azonban revánsot vett, és a magyar forradalom vérbe fojtása után kegyetlen bosszút állt.

A következő stáció a kiegyezés, amelynek eredményeként Ausztria és Magyarország viszonyát többé-kevésbé az 1848-as törvényeknek megfelelőn szabályozták. Lövétei szerint ez megint csak egyfajta „alkotmányozással” ért fel, bár nem egészen fél évszázadra szólt. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után ugyanis a történeti alkotmány megint új elemekkel gazdagodott, hiszen Magyarország visszanyerte önállóságát, IV. Károlyt megfosztották királyi címétől, s megszűnt a Habsburg-ház trónörökösödési joga is.

A ma hatályos alkotmányunk első változatát Rákosi Mátyás terjesztette az Országgyűlés elé 1949. augusztus 17-én
A király nélküli, kormányzó vezette királyság és a Szent Korona-tan azonban tovább élt – egészen 1946-ig, a köztársaság kikiáltásáig. Akkor megint csak született egy már-már írott alkotmánnyal felérő törvény, amely Magyarország államformájáról szólt. Ebben kétségkívül felismerhetők egy klasszikus alaptörvény elemei, hiszen – bár sporadikus formában – megjelenik a hatalommegosztás elve, s legalább részlegesen lefektetik az állampolgárokat megillető „természetes és elidegeníthetetlen” jogokat, mint a személyes szabadsághoz, az elnyomatás és félelem nélküli élethez való jogot.

A sors különös fintora, hogy az ország első írott, 1949-ben kibocsátott alkotmánya viszont nem felelt meg az alkotmányosság általános elvei szerinti alkotmánynak – állítja Lövétei. Az alkotmány feladata ugyanis elsősorban az, hogy megteremtse a fékek és ellensúlyok olyan sajátos rendszerét, amely kizárja a hatalom önkényes gyakorlásának lehetőségét. Az 1949-es magyar konstitúció a legkevésbé erre volt alkalmas. A valódi alkotmányra még negyven évig várni kellett.
Függetlenségi háború, forradalom és a minta

A ma ismert alkotmányok nem társadalmi szerződéseken alapulnak. Többnyire valamilyen rendkívül helyzetben születtek. Az első írott alkotmánynak tekinthető dokumentum a XVI. századból való, amikor is Németalföld elszakadt Spanyolországtól, és a függetlenné vált tartományok egymással megállapodást kötnek.

A mai értelemben alaptörvénynek minősíthető első alkotmány jóval később, 1789-ben az Egyesült Államokban született meg. Az előzmény a németalföldi példához hasonló: Anglia gyarmatai elszakadtak a koronától, és egymással léptek szövetségre. A konstitúció ezúttal is krízishelyzet eredménye, mindazonáltal szokatlanul időtállónak bizonyult: jóval kevesebb alkalommal módosították, mint az 1989-ben alaposan átdolgozott magyar alkotmányt az utóbbi húsz esztendőben.

Alig két év múlva elkészült a jelen kor követelményeinek is maradéktalanul megfelelő alkotmány Franciaországban, ahol ehhez forradalomra volt szükség. Az 1791-ben elfogadott dokumentum részletesen szabályozza az államszervezet működését, tartalmazza a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztását – a fékek és ellensúlyok klasszikus rendszerét –, s nem feledkezik meg az alapvető állampolgári jogok deklarálásáról sem. Az Egyesült Államok törvényhozása pedig – ahol korábban elmulasztották ezt – gyorsan reagál, és az emberi jogokat beemeli az amerikai alkotmányba.

A minta tehát több mint kétszáz éve rendelkezésre áll, és a francia alkotmány számos pontja – például a Montesquieu-i hatalommegosztás e lve, az állampolgári jogok meghatározása – valamilyen formában a modern alaptörvények szinte mindegyikében fellelhető. A történelem később annyiban is ismétli önmagát, hogy egy-egy államban az első írott alkotmány elkészítését – vagy a korábbi teljes revízióját – többnyire rendkívüli helyzet kényszeríti ki.
Sólyom, Bihari, Tölgyessy: Ne!

Ferenc József fejére csak azután kerülhetett a Szent Korona, hogy elismerte az 1848-as törvényeket – Deák Ferenc állította helyre az uralkodó és a nemzet kapcsolatát
Kérdéses, hogy most van-e ilyen Magyarországon. Többek véleménye szerint nincs. E körbe tartozik az 1989-ben elfogadott alkotmánymódosítás előkészítésében nagy szerepet vállaló Sólyom László egykori alkotmánybírósági elnök és államfő, valamint Bihari Mihály alkotmánybíró, aki szintén állt az Alkotmánybíróság élén. Szkeptikus a rendszerváltozás emblematikus fi gurája, Tölgyessy Péter is, aki azt mondta valahol: most kevés az esély arra, hogy a politikai közösség egésze által elfogadott alkotmány szülessék.

Szakmailag nem tekinthető rossznak a jelenlegi alaptörvény, ám a számos módosítás során hiányzott az egységes koncepció, így toldozott-foldozott benyomást kelt – ezt Cservák Csaba alkotmányjogász, a Független Jogászfórum korábbi elnöke, a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik jelenlegi hivatalvezetője nyilatkozta korábban. Ő nem változtatna semmit, „amit nem nagyon muszáj”.

De ha már alkotmányozunk, akkor hogyan? S mit kezdjünk a Szent Korona-tannal, a történeti alkotmánnyal? Egyes vélemények szerint a jogfolytonosságról nem szabad megfeledkezni, s a magyar államiságot megtestesítő koronára való utalás nem maradhat el. Ez Pokol Béla alkotmányjogász szerint „a magyarság és a vele társult más népek egészének életterét és ennek határait” jelölte ki Európában. „Isten, áldd meg a magyart!” – a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt ezzel a mondattal kezdené az alkotmányt. De hogy mi legyen az alaptörvény tartalma, arról egyelőre alig esik szó, pedig az Országgyűlés eseti bizottsága hét munkacsoportjának már egy hete sincs arra, hogy az első írásos anyagokat letegye az asztalra.

Nincs egyetértés abban sem, miként készítsék elő az alaptörvényt. Azt senki nem vitatja, hogy az nem lehet az Országgyűlés privilégiuma, be kell vonni a polgárokat is. Ennek egyik lehetséges módja, amit az alkotmány-előkészítő bizottság követett: interneten bárki elküldhette véleményét, és a javaslatokat a grémium a honlapján nyilvánosságra is hozta. Más kérdés, mit kezd az észrevételekkel.

A kereszténydemokrata Salamon László egy korábban publikált tanulmányban továbbment ennél. Szerinte az alkotmányozás és a törvényhozás folyamatát akár el is lehetne választani egymástól, mert „a törvényalkotási tevékenység és az azt megvalósító parlament közvetlen politikai szerepe útjában állhat a napi politikai érdekeken túlmutató alkotmányos értékek alkotmányozás során szükséges megfelelő mérlegelésében és szem előtt tartásában”.

A valóságban most nem különül el az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom, hiszen a mai parlament – szemben az amerikai vagy francia elődjével – nem rendkívüli és egyszeri felhatalmazással bíró nemzetgyűlésként jött létre. Ezért Pokol azt veti fel, hogy az alkotmánymódosításokat a megyei önkormányzatok képviselőinek bevonásával kellene elfogadni. A gondolat emlékeztet a nemrégiben elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus szavaira. Ő még 1994-ben fogalmazta meg, hogy a szabályozási elvekről kérjék ki „a szakmai jellegű köztestületek és szervezetek, esetleg (…) az önkormányzatok képviselőiből összehív ott nem nagy létszámú testület” véleményét, az alaptörvényre pedig egy ez alkalomra létrehozott második kamara is adja az áldását.

Abban sincs egyetértés, erősítse-e meg népszavazás egy új alkotmány elfogadását. Erre a világon alig akadt példa, mindazonáltal a szokatlan – politikailag egyoldalú – helyzetre való tekintettel a szocialistákmost emellett vannak, míg a Fidesz úgy látja, ez felesleges. Többek szerint pedig nem a végleges normaszöveget, hanem az alternatívákat tartalmazó szabályozási elveket kellene referendumra bocsátani. A vita persz elméleti: a Fidesz a kétharmados többség birtokában alkotmányozni fog.
Amivel nem szabad kísérletezni

Két alkotmányozási folyamatnak is részese Hack Péter jogász, egykori szabad demokrata parlamenti képviselő. A rendszerváltozás idején kényszerhelyzet volt: az 1949-ben elfogadott alaptörvény az ország demokratikus átalakulásának gátjává vált, és azonnali átalakításra szorult – emlékszik. Az eredeti szándék szerint az alkotmányt csak a lehető legszűkebb körben módosították volna, s a munka befejezése az új, szabadon választott parlamentre várt. Ám amikor az ellenzéknek az emberi jogi garanciákra, illetve a demokratikus intézményrendszer kialakítására vonatkozó javaslatait a Nemzeti Kerekasztal elfogadta, gyakorlatilag új, bár ideiglenesnek szánt alaptörvény született, amit az 1990-es választáson a szavazók több mint nyolcvan százaléka legitimált.

– Nyilván ennek tudható be – véli Hack –,hogy a kilencvenes évek elején az alkotmányozásról már nem folyt különösebb vita, hiszen a gyakorlatban igazolódott: az ország kormányozható, az alapvető jogok pedig maradéktalanul érvényesülnek. Az 1994-es választási kampányban mégis szinte az összes párt új alkotmányt ígért. Felvetődött a köztársasági elnök közvetlen választásának kérdése, a második kamara felállítása vagy a szociális jogok – például a lakhatás jogának – garantálása. Ebben a helyzetben az MSZP–SZDSZ-koalícó nehezen kerülhette volna meg ezt a kérdést.

Hack emlékeztetett rá: a kormánypártok a 72 százalékos országgyűlési többség birtokában „saját ízlés szerinti” alkotmányt is készíthettek volna, ám úgy vélekedtek: ne két párté, hanem a nemzeté legyen az új alaptörvény.

A koncepció kidolgozására létrehozott parlamenti bizottságba a hat frakció egy-egy tagot delegálhatott, s ha közülük legalább öt – beleértve az egymagában abszolút parlamenti többséggel rendelkező MSZP-t – nem támogatott egy javaslatot, az lekerült a napirendről. A szándék az volt, hogy a politikai pártok közötti csaknem teljes konszenzus nélkül semmi ne változzék. További garanciális elemet jelentett, hogy az alkotmány normaszövegének elfogadását négyötödös parlamenti többséghez kötötték, amit végül nem sikerült megszerezni.

Hack úgy véli, az ország jelenlegi problémái közül egyetlenegy sem vezethető vissza az alaptörvény hiányosságaira, ezért nincs alkotmányozási kényszerhelyzet. Érti ugyan a kormánypártok sietségét, hiszen a kétharmados többség törékeny lehet, ám óvatosságra int: az alkotmánnyal nem lehet kísérletezni.
Lencsés Károly| Népszabadság| 2010. október 16.

A konkurens alkotmányozó

Harminc-negyven év lenne az átfutási idő az Alkotmánybíróságon – írja cikkében Kulcsár Anna.
Az alkotmánybírák a Salamon Lászlónak megküldött javaslatukban a többi között saját kilencéves szolgálati idejük meghosszabbítását kezdeményezik. Nem új felvetés ez. A testület korábbi tagjai is úgy látták volna jónak, ha nem 9, hanem 12 évre választják meg őket. A jelenlegi kilenc év helyett legalább tizenkét évig szeretnék betölteni pozíciójukat az Alkotmánybíróság (AB) tagjai. Szerintük ez növelné az intézmény stabilitását és a bírák függetlenségét. Nem szeretnék ironizálni, nem kérdezem meg, hogyan lehet az, hogy fontos posztokon az emberek csak akkor érzik magukat függetlennek, ha nyolcmilliós havi fizetést kapnak, mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke, vagy legalább 12 évig tart a megbízatásuk. Úgy látszik, nem gondolnak arra, hogy hatalmuk nem saját személyükből ered, hanem a választók szavazataiból. A bírák mindannyian kiváló jogászok. Elolvasva azonban a többi észrevételüket is, annyit mondhatok, tudatában vannak saját fontosságuknak. Csak azt nem értem, mit jelent a legalább kifejezés. Mennyi ideig tarthatna az alkotmánybírói megbízatás? A 70 éves kor betöltéséig vagy az idők végezetéig? A 11 tagú bírói testület abból az alkalomból fogalmazta meg elképzeléseit, hogy az Országgyűlés idén tavasszal alkotmányozásba kezdett. Salamon László, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke levélben kereste meg az államhatalom, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás vezetőit, az egyetemeket és a tudományos fórumokat: közöljék, mit kellene a jelenlegi alaptörvényből elhagyni és az új alkotmányba beiktatni. Az alkotmánybírák a Salamon Lászlónak megküldött javaslatukban a többi között saját kilencéves szolgálati idejük meghosszabbítását kezdeményezik. Nem új felvetés ez. A testület korábbi tagjai is úgy látták volna jónak, ha nem 9, hanem 12 évre választja meg őket az Országgyűlés. Ehhez akkoriban is hozzátartozott az az ellenvetés, amelyet most szintén megemlítettek, hogy 12 évig dolgoznának ugyan, de nem lehetne őket újraválasztani. Második alkalommal is alkotmánybírónak választották meg az eddigiek közül Holló Andrást és Kiss Lászlót, legutóbb pedig Bihari Mihályt. Az alkotmánybíráskodás a közfelfogás szerint is a jogászi tevékenység csúcsa. Bárki szívesen öltené magára a talárt. A felmérések szerint a testület tekintélye nagy, az AB rendszerint a népszerűségi listák élén található. Ennek persze számos magyarázata van. A legkézenfekvőbb, hogy nem döntenek közvetlen, személyes perpatvarokban, senkit sem ítélnek pénzbírságra vagy börtönbüntetésre. Tanúkat, vádlottakat, al- és felpereseket nem idéznek be. Elegáns, elit munkát végeznek. Megvizsgálják, és ha kell, megsemmisítik az Országgyűlés döntéseit – ezek olykor nagyon kellemetlen, hátrányos törvények. Különös érdeklődés kíséri egy ideje az adóügyekben megfogalmazott, megsemmisítő bírói határozatokat. A törvények eltörlése általában amúgy is a közönség megelégedésére szolgál, hiszen az országgyűlési képviselők nem örvendenek nagy népszerűségnek. Az AB húszéves története mindemellett egészében véve sikertörténet, még akkor is, ha tudjuk, hogy az alkotmánybíráskodást a hazaihoz hasonló formában a kevéssé demokratikus országokban alkalmazzák. Az alkotmánybírák most szeretnének túllépni működésük eddigi keretein és az újítások többségét az alkotmányba iktatnák be. Ezek közül egy érdemel különös figyelmet. A Paczolay Péter által aláírt levél szerint a bírák megreformálnák az alkotmányjogi panasz intézményét. A bíróságokon pereskedő személyek eddig is megkereshették ugyan panaszukkal az AB-t, de nem kérhették az ítéletek felülvizsgálatát. Csupán azt javasolhatták: semmisítse meg a testület azt a jogszabályt, amely alapján a bíróság a számukra kedvezőtlen döntést meghozta. Ha a passzust törölték, az ítéletnek sem volt tovább értelme. Sólyom László idején egy apasági ügyben alkalmazták ezt, de az anyakönyvi hivatal semmibe vette a határozatot. Az AB most azt indítványozza: német mintára vezessék be a törvényhozók a valódi alkotmányjogi panaszt. Ezzel jobban érvényesülnének az állampolgárok alapjogai. Valódi az a panasz lenne, amely megadná a jogot az AB-nek, hogy kizárólag alkotmányjogi szempontból ugyan, de mégiscsak felülbírálhassa az igazságszolgáltatás döntéseit. Elismerik: az új hatáskör szükségessé tenné az AB szervezeti, működési és eljárási rendjének módosítását is. Ha ezt lefordítjuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy többszörösére kellene növelni az alkotmánybírák, a szakértők és a tisztviselők létszámát. Talán még az is előfordulhatna, hogy a jövőben az AB ügyfeleket hallgatna meg, idézne be a tárgyalásaira. Hatalmas apparátusról lenne szó, különösen mivel az AB-nek hosszú idő óta tetemes ügyhátraléka van. Ugyanakkor nem emiatt kellene erősen megfontolni a javaslat elfogadását. Annál kevésbé, mert a testület néhány ügycsoportot az új alkotmánnyal kiiktatna a feladatköréből. Nem kíván például népszavazási ügyekkel foglalkozni. Az úgynevezett valódi alkotmányjogi panasz természetéről, mibenlétéről akkor alkothatunk képet magunknak, ha felidézzük Kilényi Géza professzornak, az AB egykori tagjának nemrégiben elmondott felszólalását. Kilényi a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 14-én azt mondta: a német szövetségi alkotmánybíróság szuper bíróságként működik, mert alkotmányossági szempontból felülbírálhatja és megsemmisítheti a rendes – szavai szerint a fapados – bíróságok ítéleteit. Az alkotmánybírósági ügyek 95 százalékát Németországban az ilyen ügyek teszik ki. A mi Alkotmánybíróságunk viszont túlnyomórészt a jogszabályok felülvizsgálatával foglalkozik. A két alkotmányvédő szervezet profilja ezért olyan távol van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől – állítja a professzor. Kilényi Géza felidézte az AB megalakulásának húsz évvel ezelőtti időszakát, amikor is a testület még csak öt tagból állt. Egyikük Kilényi volt. Közlése szerint Sólyom László, a testület első, nagyra becsült elnökének dédelgetett álma volt a német típusú alkotmányjogi panasz átültetése a magyar anyaföldbe. „Én viszont kénytelen voltam tudtára adni – mondta Kilényi –, hogy alkotmánybírónak szegődtem, nem szuper büntetőbírónak vagy szuper polgári bírónak.” Kilényi úgy vélte, idehaza az alkotmány érvényre juttatása minden hatóságnak kötelessége. Szerinte elegendő, ha az AB csak a jogszabályok vizsgálatával foglalkozik. Emellett úgy véli, hogy a magyar mentalitás kizárja a német modell bevezetését, mert ez az AB halálát okozná. Minden olyan ügy, amelyben a bíróság végrehajtandó szabadságvesztést szabna ki, az AB-n landolna, de ugyanitt kötne ki az öt négyzetméteres terület elbirtoklásáért indított polgári ügy is. Hozzátette: a Postabank-ügy, a brókerügy, a Tocsik-ügy iratait teherautóval szállítják, az akták súlyát nem kilóban, hanem mázsában mérik. Egy-egy ilyen ügyirat alapos tanulmányozása akár egy-két évre is lekötné az előadó alkotmánybíró teljes munkaidejét. Az AB-nek most van nyolcéves ügye is. A német alkotmányjogi panasz bevezetése után az átfutási idő 30-40 év lenne a magyar Alkotmánybíróságon. Jelenleg Sólyom László nem tagja az Alkotmánybíróságnak, felfogása azonban tovább él. Az AB szeretné ellenőrzése alá vonni a teljes igazságszolgáltatást. Ezzel azonban nem éri be. Nem is csoda, hiszen a mostani elnök, Paczolay Péter hajdan Sólyom titkárságvezetője, munkatársa volt. Sólyom szelleme, a láthatatlan alkotmány elmélete jut kifejezésre az AB-nek abban a másik okfejtésében is, amely szerint hiába alkotna az Országgyűlés kétharmados többsége új alaptörvényt, az AB elmúlt 20 évben elfogadott határozatai lényegében ezután is érvényben maradnának. Az új alkotmányozó többség kezét megköti az 1989-ben módosított 1949. évi alkotmányhoz fűzött bírói értelmezés. Vagyis Sólyom életműve. Tényleg nem közömbös, hány évre szól az alkotmánybírói megbízatás.
Magyar Nemzet, 2010. október 12.

Nyílt levél Majtényitól alkotmánnyal foglalkozóknak

„A kormánytöbbség arra készül, hogy kétharmados többsége birtokában néhány hónapon belül új alkotmányt fogadtasson el. A választási kampányban nem esett szó új alkotmányról, és erről a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség választási programja sem tett említést. A választások után beszélt a kormányfő először az új alkotmány szükségességéről, ám ekkor még a 2012-es év második felét jelölte meg az elfogadás kívánatos dátumaként. Röviddel ezután, 2010. június 2-án Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője és Balsai István képviselő országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek be, amely már 2011. június 30-át szabta határidőként a tervezett új alkotmány „alapvető elveinek” kidolgozására, ami a normaszöveg kidolgozása és a társadalmi vita időigényét figyelembe véve 2011. végi vagy 2012. eleji elfogadást valószínűsített. Öt nappal később, június 7-én, Mátrai Márta képviselő (Fidesz) módosító indítványt nyújtott be az országgyűlési határozati javaslathoz, amellyel 2010. december 31-ére hozta előre az alapelvek kidolgozásának befejezését, ez a módosítás 2011. nyári elfogadásra engedett következtetni. Szeptember elején pedig a miniszterelnök arról beszélt, hogy az új alkotmányt 2011. kora tavaszán (bizonyos sajtóbeszámolók szerint március 15-ig) el kell fogadni. Ez a menetrend már nem ad lehetőséget a nyilvános társadalmi vitára, hiszen az alapelvek ez év december végéig készülnek el, és a normaszöveg megírása értelemszerűen csak ezután kezdődik. Az Eötvös Károly Intézet közérdekű adatigénylésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg „sem a kormány, sem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem lát el semmilyen feladatot az alkotmány koncepciójának előkészítésében”, ami ugyancsak arra utal, hogy a szövegezés csak az „alapelvek” elfogadása után kezdődik, jelenleg pedig a közigazgatásban semmiféle érdemi munka az alkotmányozás tárgyában nem folyik. Ez, amellett hogy egyéb problémákat is felvet, az érdemi nyilvános vitát önmagában is kizárja. A kormánytöbbség semmilyen indokot nem adott az alkotmányozó folyamat többszöri lerövidítésére, az pedig elfogadhatatlan, hogy az alkotmányozás valamely politikai csoport vagy politikus pillanatnyi érdekének rendelődjék alá, de a többszöri határidő-változtatásra más magyarázat nem látszik. Miközben az alkotmányozásra szánt idő pár hónapra rövidül, nem kap figyelmet az a kérdés, hogy egyáltalán szükséges-e az alkotmányos rendszer és a mögötte álló elvi alapvetések, azaz a hatályos alkotmány leváltása. Az 1989-es alkotmány alapkérdéseiben az akkor meghatározó pártok egyetértettek, ezért is szolgálhatott húsz évig a magyar demokratikus politika alapzataként. A jogok és a közhatalmi működés mércéjéül szolgáló alkotmány mindig több az alkotmány szövegénél, az időmúlás önmagában is erősíti legitimitását, az alkotmány az időben változik, magába foglalja az értelmezések és a gyakorlat újabb és újabb rétegeit. A most tervezett alkotmányt a kormánypárt akarja rákényszeríteni mindenki másra, ezért a politikai harc középpontjába kerül, így esélye sem lehet arra, hogy integráló szerepét betöltse, nem lehet a politikai közösség közös műve. Önök pedig, ha részt vesznek az alkotmányt előkészítő bizottság(ok) munkájában, valamint a majdani parlamenti vitában, legitimálnak egy olyan új alkotmányt, amelynek tartalmára – a kormánypártok által választott döntési technikák következtében – semmilyen érdemi hatásuk nem lehet. Felkérjük ezért Önöket, hogy legyenek hűek a hatályos alkotmányhoz, és maradjanak távol az új alkotmány előkészítésétől. Így mentesülhetnek attól a morális tehertől, hogy részt vesznek a két évtizede működő, a szabadság és a méltóság elvein alapuló, a hatalommegosztást és az alapjogok védelmét megfelelően biztosító alkotmányos szerkezet lebontásában, és a helyébe lépő, bizonytalan alapokra építkező új rendszer kialakításában.”
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, 2010. IX. 27.

Választás

A Fidesz megnyerte az összes megyei közgyűlési választást. A nagy skalpok között van Miskolc, Nyíregyháza és Budapest is. Orbán Viktor szerint most egységes Magyarország, és ebből számos következtetést vont le, többek között az alkotmánymódosítás támogatását.

Milyen alkotmányt tart Orbán Viktor kívánatosnak?

2010. október 2., szombat 14:07 InfoRádió
Egy világos, a magyar történelmi hagyományokat tiszteletben tartó, egyszerű, sok értelmezésre nem szoruló, évtizedek múlva is alaptörvényként szolgáló alkotmányt tartok kívánatosnak - nyilatkozta Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában. A kormányfő szólt arról is, hogy szerinte kiválóan dolgoznak kormányának tagjai. Magyarország EU elnökségével kapcsolatban a miniszterelnök beszélt egyebek arról, hogy az európai cigány közösségek számára készített hosszú távú javaslatot is el kell készíteni.

Mikorra fogadhatják el az új alkotmányt?
Tavasszal.

Március, április? Május? Még az is tavasz.
Legyen megértőbb velem szemben. Tehát valamikor a tavasz során.

Mit tekint benne a legvitatottabb kérdésnek?
Egyelőre nem látok hevesebb vitákat. Olvasgatom, amennyire itt ez a kampány megengedi, azokat az előterjesztéseket, amelyeket benyújtottak a különböző civil szervezetek meg szakmai érdekképviseletek. Legutóbb a Nemzeti Bank is, meg a Legfelsőbb Bíróság elnöke is elküldte már az észrevételeit, tehát formálódik az a nemzeti konzultáció, amelynek az eredményeképpen leszűrhetjük a lényeget és megszövegezhetjük az alkotmányt. A parlamenti bizottság, úgy látom, hogy jó tempóban dolgozik. Mi igyekszünk, a miniszterelnök mellett működő tanácsadó testület igyekszik követni a parlamenti bizottság tempóját, ezért mondtam, hogy szerintem reális célkitűzés a tavaszi alkotmányozás.

Milyen alkotmányt tart ön személy szerint kívánatosnak?
Egy világos, a magyar történelmi hagyományokat tiszteletben tartó, egyszerű, sok értelmezésre nem szoruló, a későbbi, utánunk következő jó néhány parlament számára alaptörvényként szolgáló alkotmányt tartok kívánatosnak. Lehetőleg egy olyan alkotmányt, amely katalógusszerűen megnevezi a sarkalatos törvényeket is. Tehát azokat a kétharmados vagy négyötödös törvényeket, amelyek az alkotmánnyal együtt rajzolják ki a teljes magyar közjogi berendezkedést, a teljes magyar jogrendszer kontúrjait.

Intézményeket szabályozni kíván az alkotmányban? Kívánatosnak tartja ezt?
Azt gondolom, hogy miután az alkotmányos szabályozás adja a legerősebb garanciát, ezért néhány intézmény esetében néhány alapállítás rögzítése az alkotmányban kívánatosnak látszik. Ez egybevág a rendszerváltás hagyományával, és egybeesik az európai alkotmányos szokásokkal is. És aztán egy-egy intézményre vonatkozó, ugyan fontos, de nem alapvető szabályokat pedig kétharmados, sarkalatos törvényekben illendő megfogalmazni.

Az új alkotmány szellemisége, preambuluma, az a nemzeti együttműködés rendszerének tükre lesz, csak alkotmányos formában?
Kicsit elegánsabbnak kell lennie, levegősebbnek vagy távlatosabbnak, perspektivikusabbnak, hiszen ott azért egy ezeréves magyar államiságnak, legalább ezer éves magyar államiságnak az elismerését is ki kell fejeznie. Tehát emelkedettebb szövegre lesz szükség, mint az a parlamenti határozat, amely most iránymutatás szempontjából vagy értékek szempontjából pótolja a hiányzó alkotmányos előszót, vagy preambulumot.

De mégis pontosabb szövegre? Merthogy intézmények is lesznek benne írva.
Az a második rész. Tehát szerintem először egy preambulumnak kell következni, amely arra a kérdésre ad választ, hogy mégis, miért élünk mi egy országban, mi köt bennünket össze? Mik azok a dolgok, amikről hasonló módon gondolkodunk, mik azok a legnemesebb emberi tulajdonságok, amelyeket mindannyian tisztelünk? Ezt kell összefoglalni egy alkotmány előszavában, legalábbis Európában ez így szokás, az európai alkotmányokat, ha olvassa az ember, akkor ilyen példákat lát maga előtt, és utána következnek a rendelkező részek. Itt már megkezdődnek a szakmai viták, technikai viták, melyik kérdéskörrel foglalkozzon először az alkotmány, az alapvető emberi és szabadságjogok előre kerüljenek vagy hátrébb, az intézmények kerüljenek előre vagy azok hátrébb, de hát ezek már azok a technikai-szakmai viták, amelyek ugyan fontosak, de talán kisebb érdeklődésre tartanak számot. (...)

Az alkotmány elfogadása nem jó alkalom a kormány teljesítményének értékelésére?
Egy alkotmány az sokkal többről szól, mint egy kormány. Tehát kormányok jönnek-mennek, miniszterelnököt hol így hívják, hol úgy, az Alkotmány, az pedig egy komoly dolog, az beleépül az ezeréves magyar államiság testébe, tehát az a törzséhez tartozik, tehát az nem egy cserélhető végtag vagy sapka, hogy hol így, hol úgy viseli az ember a kalapját. Az Alkotmány, az a test része. Tehát az egy sokkal komolyabb dolog, mint az adott kormány teljesítményének értékelése. (...)

Korszerű alkotmányozás, korszerű Alkotmány

"Hatályos Alkotmányunk az alkotmányozás rendjét tekintve szovjet típusú, ami azt jelenti, hogy a törvényhozó hatalom és az alkotmányozó hatalom egybeesik. Napjainkban korszerűtlennek számít ez a konstrukció, mivel a törvényhozó hatalom önmaga határozhatja meg az őt is jogosító és kötelező jogi alapértékeket. Az lenne a szerencsés, ha a jelenlegi politikai hatalom törekedne arra, hogy előmozdítsa a korszerűbb alkotmányozás intézményesítését."

Dr. Ádám Antal alkotmányjogász professor emeritus, nyugalmazott alkotmánybíróval, az MTA doktorával aktuális alkotmányjogi kérdésekről beszélgettünk, s néhány – a köznyelvben gyakran felbukkanó – alkotmányjogi fogalmat és problémát törekedtünk tisztázni.

Mit jelent az alkotmányozó hatalom?

A klasszikus polgári átalakulás a törvényhozó hatalmat emelte piedesztálra, de amikor az alaptörvénynek nem csak az államszervezet felépítését, működését kellett meghatároznia, hanem az állampolgároknak alapvető jogokat is biztosított, akkor szervezetileg és működésileg is elkülönült a parlamenttől az alkotmányozó hatalom, az ún. pouvoir constituant. Ennek azóta már különböző változatai alakultak ki. Az alkotmányozó hatalom alapvető feladata az alkotmány kidolgozása, az alkotmányos értékek meghatározása. A legtetszetősebb megoldás az, amikor az alkotmányozó hatalomnak nem csak politikusok, hanem az érdekképviseleti szervezeteknek, a nemzeti és etnikai kisebbségeknek, a jelentősebb civil szervezeteknek, az egyházaknak, a tudományos intézményeknek a képviselői is részesei, ezáltal mintegy 1000–2000 tagot számláló testület hivatott vita révén kialakítani az alaptörvény koncepcióját. Az alkotmányozás mellőzhetetlen követelménye, hogy végül a népszuverenitás alanya, azaz a választópolgárok közössége döntsön az alaptörvény elfogadásáról. Fotó: Fóris Gábor

A parlament alkotmányozása esetén a matematikai többség hordoz-e önmagában olyan értéktartalmat, amely bármely alkotmánymódosítást egyben jogszerűvé is tesz? Érintheti-e ez az alkotmány legitimitását?

A legitimitás vizsgálatakor meg kell különböztetnünk a formai és a tartalmi szempontokat. Jelenleg 2/3-os parlamenti szavazattöbbséggel lehet módosítani az Alkotmányt, ez a formai mérce. Hatályos Alkotmányunk az alkotmányozás rendjét tekintve szovjet típusú, ami azt jelenti, hogy a törvényhozó hatalom és az alkotmányozó hatalom egybeesik. Napjainkban korszerűtlennek számít ez a konstrukció, mivel a törvényhozó hatalom önmaga határozhatja meg az őt is jogosító és kötelező jogi alapértékeket. Az lenne a szerencsés, ha a jelenlegi politikai hatalom törekedne arra, hogy előmozdítsa a korszerűbb alkotmányozás intézményesítését.

Gyakran hallani mostanában a nemzetgyűlés kifejezést. Mit jelent ez pontosan alkotmányjogi értelemben?

A nemzetgyűlés szó a legfelsőbb képviseleti testület egyik elnevezése. Ez nálunk az országgyűlés. Magyarországon a nemzetgyűlés kifejezést inkább rendkívüli alkalmakkor létrehozott legfelsőbb népképviseleti szervre alkalmazták. Magam részéről nem ajánlanám az országgyűlés nevének nemzetgyűlésre változtatását, mert a történelmi hagyományoknak a jelenlegi elnevezés jobban megfelel, ide értve azt a sajnálatos tényt is, hogy történelmünk hátrányos alakulása folytán a magyar nemzet tagjainak bizonyos hányada az ország határain kívül él. A magyar Parlament nemzetgyűléssé nyilvánítása félreértésre adhatna okot.
Az alkotmányozó nemzetgyűlés általában nem esik egybe a megválasztott parlamenttel, annál szélesebb társadalmi bázisra épül. Az alkotmányozásnak ennél is több változata alakult ki. Az egyik megoldás szerint a parlament az alkotmány kidolgozója, és egy nagyobb plénum dönt az elfogadásáról. A másik megoldás ennek az inverze. Korszakunkban rendszerint népszavazás erősíti meg a kidolgozott alkotmányt. Olyan megoldás is létezik, hogy a parlament társadalmi tényezők bevonásával kidolgozza és elfogadja az alaptörvényt, de az csak akkor léphet hatályba, ha a következő ciklus parlamentje is megerősíti azt.

A magyar alkotmánybíróság rendelkezik-e olyan hatáskörrel, amelynek alapján valamely alkotmánymódosítást alkotmányellenessé nyilváníthatna? Van-e a magyar alkotmánynak – a német mintához hasonlóan – megváltoztatha­tatlan része?

A magyar alkotmánybíróságnak nincs ilyen hatásköre, az alkotmánymódosítás tartalmának alkotmányosságát a testület nem bírálhatja el. Alkotmányunk nem tartalmaz megváltoztatha­tatlan, ún. örök értékű előírásokat. Minősítheti azonban az Alkotmánybíróság az alkotmánymódosítás alkalmazott eljárási rendjét, és kötelező erővel véleményezheti az alkotmánymódosítást a hazánkra is vonatkozó magasabb szintű nemzetközi és szupranacionális normák szempontjából. Fotó: Fóris Gábor

Jelenlegi alaptörvényünket sokszor éri az a vád, hogy korszerűtlen. Milyen kiegészítésekkel lehetne gazdagítani a magyar Alkotmányt?

A korszerűség a tartalmi elemeken mérhető. Figyelembe véve több fejlett ország alkotmányozását, valamint bizonyos nemzetközi és EU okmányokat, a következőkre utalok.

Először is kiemelném, hogy az alkotmányozóknak a közhatalmi rendszer alapvető rendeltetésének meghatározásakor figyelembe kellene venniük, hogy a napjainkban élő és a jövendő emberi nemzedékeket számos megnyilvánulás hatása – így többek között a műszaki fejlődés és a korlátlan gazdasági versengés – miatt súlyos veszélyek fenyegetik. Ezért a kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődés biztosításának mint államcélnak a megfogalmazását a magyar Alkotmány sem nélkülözheti.

A jelenleg fennálló kiáltó társadalmi különbségek miatt mellőzhetetlen, hogy a szolidaritás és a társadalmi igazságosság alapelvét meghatározza az alaptörvény (ahogy teszi ezt például a lengyel alkotmány is). Azért is fontos ezeket az alkotmányban rögzíteni, mert véleményem szerint nem bízható a törvényhozó és a végrehajtó hatalom jóindulatára, hogy a koncentrált nemzetközi tőke ne élhessen vissza helyzetével.

Alaptörvényi erővel a bona fides (a tisztesség és jóhiszeműség), valamint az aequitas (a méltányosság) elveit is ki kellene nyilvánítani, hiszen sokszor előfordul, hogy közhatalmi szervek olyan döntéseket hoznak, amelyek bár törvénybe nem ütköznek, de erkölcsileg kifogásolhatók. Alkotmányi meghatározás révén valamennyi közhatalmi szerv működésére kötelező erővel hathatna ez a kettős erkölcsi követelmény.

Az egyház és az állam szeparációja szerencsére már megtörtént hatályos Alkotmányunkban is, az állam világnézeti semlegessége azonban nem került rögzítésre. A mai közjogi élet elindult egy misztifikáló irányba, ami egyrészt korszerűtlen, másrészt sértő. Ne feledjük el ugyanis, hogy Magyarországon több mint 160 bejegyzett egyház van. Egyetlen vallással illetve egyházzal való állami azonosulás nemcsak a vallásszabadsággal állna szemben, hanem az egyházak egyenjogúságának elvével is. Az Alkotmánybíróság egyébként már kinyilvánította az állam világnézeti semlegességének szükségszerűségét, de meg kellene ezt erősíteni az Alkotmányban is.

Több fontos emberi illetve állampolgári alapjogot biztosít alaptörvényünk, azonban ismerünk mintegy 10–12 olyan alapjogot, amelyet az újabb nemzetközi egyezmények vagy szupranacionális okmányok határoznak meg. Ilyen például az idősek, a gyermekek, a testi-szellemi korlátozottak, a fogyasztóvédelem címzettjei vagy az etnikumok sajátos jogai. Az utóbbi vonatkozásában Alkotmányunkban is szerepel a hazai nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének ígérete, azonban ennek gyakorlása nem szabályozott. Ezért e jogosultság nem is érvényesül. Ehhez képest azonban a magyar állam több vonatkozásban is bírálja a szomszédos országok nemzeti kisebbségi politikáját, miközben magunknak is van elmaradásunk ezen a téren.

Alkotmányunk hat alapkötelezettséget határoz meg, azonban ezek is kiegészítésre szorulnak. Alkotmányba kellene iktatni szerintem a jog rendeltetésszerű gyakorlásának, valamint a joggal való visszaélés tilalma tiszteletben tartásának; mások alapjogai tiszteletének; a közrend és a közbiztonság fenntartásában való közreműködésnek; a közegészség és a környezet védelmének; a katasztrófavé­delemben való közreműködésnek; a baleset áldozata segítésének (jelenleg ugyanis csak a baleset okozójának kell ezt tennie); valamint a szülők és a gyermekek kölcsönös támogatásának kötelességét.

Alkotmányunk mintegy tizenöt tilalmat határoz meg, a jogfejlődés azonban már újabbakat is kidolgozott, amelyek alkotmányi jelentőségűek. Ilyen például a genetikai sajátosságok, illetve a szexuális orientáció alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalma; az emberi lények klónozásos megkettőzésének vagy a fajnemesítésnek a tilalma. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiegyensúlyozott társadalmi életvitelhez nélkülözhetetlenek a tilalmak is. A Tízparancsolatból is csak három a parancs, a többi tilalom.

A magyar Alkotmány nem rendelkezik a felelősségről, amely magatartásunk, tehát cselekedetünk és mulasztásunk következményeinek tudatos vállalását jelenti. Egyelőre csak a kormány politikai felelősségéről rendelkezik az alaptörvény.

A hatályos Alkotmány egyik nagy érdeme, hogy az Aranybullából átvette a ius resistendi-t, azaz az ellenállás jogát, amely a negyedik nemesi alapjog volt. A 2.§ (3) bekezdés szerint „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” Ez a rendelkezés kiemelkedő értéke a több mint ezer éves magyar államiságnak, amire méltán lehetünk büszkék.

A szexuális orientáció alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalmának pótlása maga után vonná-e a családjogi törvény módosítását is, például a házasság és az örökbefogadás újraértelmezé­sét stb.?

Ez a tilalom valóban érintené a hagyományos családjogi koncepciót. Nagyon örülnék, ha így lenne. Az Alkotmánybíróság egyik korai konzervatív döntése szerint – amelynek elfogadásában alkotmánybíróként én is részt vettem – a házasság csak férfi és nő között köthető. Ez rendszerint igaz és helyes is, de a kivétel a progresszív jogfejlődés alapján megengedhető. Az EU állam- és kormányfői a 2000-ben elfogadott Alapjogi Chartában rendelkeztek a házasságról is. Ez az okmány a részletes szabályozást ugyan a tagállamokra bízza, de a házasságról szóló szövegezésben nem szerepel a férfi és a nő megjelölés. Ez év január elsején hatályba lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek 6. cikke kinyilvánítja, hogy a Szerződéssel azonos értékű az Alapjogi Charta. Ez az okmány a lényeges közhatalmi célokat és feladatokat, az alapjogokat, az alapkötelességeket, az alapvető tilalmakat és a felelősséget együtt kezeli és kiköti, hogy alapjogával senki sem élhet akként, hogy mások alapjogát sértse, vagy kiüresítse, illetve megsemmisítse.

A magyar alaptörvényből jelenleg hiányzó, említett alapkötelezet­tségeket és alaptilalmakat valóban szükséges az alkotmányban szabályozni? Nem lesz ezáltal túl terjengős az Alkotmány?

Több fejlett ország alkotmánya kétszer-háromszor terjedelmesebb a magyar alaptörvénynél. Néhány említett kötelesség és tilalom ugyan megtalálható bizonyos hazai jogágazatok normáiban. Ezek alaptörvényi megfogalmazása azonban azzal a következménnyel járna, hogy az ilyen jogágazati tilalmak vagy kötelességek a magyar jogrendszer egészének alapkövetelményeivé válnának és valamennyi közhatalmi, gazdasági, társadalmi szervezetre, és minden polgárra egyaránt irányadóak lennének.

Az alkotmánybírák megválasztásával kapcsolatosan mind szakmai, mind politikai és civil berkekben éles vita alakult ki. Nemzetközi összehasonlításban milyen megoldásokat ismerünk?

Több változat is kialakult, közülük csak néhányat említek. Az első verzió szerint a parlamenti pártok által paritásos alapon létrehozott jelölőbizottság tesz javaslatot a parlamentnek az alkotmánybírókra. A második változat szerint a köztársasági elnök jelöli, és a parlament választja őket. A harmadik változat ennek az inverze. Az olasz modell szerint a bírák 1/3-át a köztársasági elnök nevezi ki, 1/3-át a parlament választja, a bírák harmadik harmadát pedig a legfelsőbb igazságszolgál­tatási testületek delegálják. Egyébként a több forrásból táplálkozó modellt több állam is alkalmazza.

Az alkotmánybírák megválasztásával kapcsolatosan az Ön egy korábbi nyilatkozatában is olvasni lehetett, hogy a társadalmi szférát jobban be kellene vonni a jelölés folyamatába. Hogyan kell ezt elképzelni, milyen szintű bevonásra gondolt? Milyen kontrollt lehetne beépíteni ebbe a folyamatba a jogállami értékek, valamint a szakmai szempontok védelme érdekében?

Szerencsés lenne, ha szélesebb, parlamenten kívüli, akár 40–50 tagból álló testület rendelkezne a jelölés jogával. A jelölők, így például a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, az Országos Ügyvédi Kamara, a tudományos szakfórumok (MTA Jogtudományi Intézete, jogi karok), jogász civil szervezetek stb. képviselői elsősorban szakmai alkalmasság alapján a megválaszthatók kétszeresét, háromszorosát jelölnék. Az Országgyűlés már a szakmailag, erkölcsileg, emberileg legalkalmasabbak közül választhatná ki az alkotmánybírókat. A választásnak ebben a szakaszában már a politikai mérlegelések és alkuk sem gátolnák a szakmai alkalmasság érvényesülését.

Mennyire szükséges függetleníteni az alkotmánybírákat az aktuális politikai hatalomtól? Ez lehet egyfajta mércéje a jogállamiságnak?

Igen, mindenképpen. Alkotmányi érték most is a bírói függetlenség elve és követelménye, amely a polgári jogállamiság kiemelkedő klasszikus vívmánya. Az alkotmánybírák is bírák, tehát külső hatalmi tényező nem adhat kötelező utasítást döntéseik tartalmára vonatkozóan.

Magyarországon egyébként már 1869-ben törvény írta elő a közigazgatás és az igazságszolgáltatás elválasztását.

Napjainkban fel-fellángol újra a vita, hogy mi felel meg jobban a magyar alkotmányos berendezkedésnek: egy reprezentatív, vagy egy aktív, „őrködő” típusú államfő? Fontos-e a magyar államfő pártatlansága?

A jelenlegi magyar alkotmányos rendszer előnyös megoldása, hogy a kormányzati rendszer egyfejű. Ez azt jelenti, hogy – ellentétben például a kétfejű francia modellel – a végrehajtó hatalmi jogosítványok gyakorlása a kormányra hárul. A miniszterelnök mint a végrehajtó hatalom feje a parlamentnek politikailag felelős. Ez megnyilvánul a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás szabályaiban is, amely alapján indokolás nélkül is leváltható a kormány.

Az államfő ezzel szemben politikai döntéseket nem hozhat, és politikailag nem is felelős a parlamentnek. A köztársasági elnök jogi felelősségre vonása pedig alkotmánybírósági hatáskör, amelynek keretében a tisztsége gyakorlása során az Alkotmányt vagy törvényt szándékosan megsértő államfőt az Alkotmánybíróság tisztségétől megfoszthatja, vagy a büntető törvénykönyvben meghatározott büntetést is kiszabhat vele szemben.
Hangsúlyozom, hogy a vázoltak ellenére az államfői funkció hazánkban is kiemelkedő államhatalmi ágazat. Az államfő ugyanis legmagasabb szinten reprezentálja a magyar államhatalmat. Eközben pártatlannak kell maradnia, hiszen csak így biztosítható, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Politikai meggyőződése természetesen a köztársasági elnöknek is lehet, pártpolitikai vonzalmát azonban hatáskörének gyakorlásában nem fejezheti ki.

Aktuálisan elsősorban a deviza alapú jelzáloghitelezés befagyasztása kapcsán egy jogi kifejezés kapott szárnyra a köznyelvben: a jogszabály visszaható hatályának tilalma. Alkotmányosan hogyan értelmezhető a visszamenőleges hatály? Megteheti-e a jogalkotó, hogy visszamenőleges hatályú jogalkotással él? Mennyire sérti ez a jogállamiságot, a jogbiztonságot?

A jogi szabályozás retroaktivitásának, vagyis visszamenőleges hatályának tilalma azt jelenti, hogy bűncselekményt, büntetést vagy más hátrányt kihirdetését megelőző időszakra nem állapíthat meg a jogszabály. Ebből az is következik, hogy előnyös rendelkezés lehet visszaható hatályú.

Megjegyzem, hogy alkotmányos jogállamban nemcsak az értékek és az értéktelenek rivalizálhatnak, hanem az alkotmányi értékek – közöttük az államcélok, az alkotmányi alapelvek, az emberi és állampolgári alapjogok, az alkotmányi tilalmak és az alapkötelességek – egymással is versenghetnek. Az értékek kollíziója esetén pedig az Alkotmánybíróság jogosult dönteni. Ez a testület döntheti el, hogy valamely, az Alkotmányban védett érték milyen feltételek megléte esetén, milyen módon élvezhet előnyt másik jogi alapértékkel szemben. Az ilyen tartalmú döntések tehát meghatározhatják az alkotmányi értékek mellőzhetetlen korlátozásának kereteit is. Példaként említhetjük bizonyos alapjogok gyakorlásának korlátozását súlyos járványok esetén.
2010. július 27. dr. Czank Bernadett, Pécs

Bolsevik felfogásban alkotmányoz a Fidesz

A jószándék kevés az alkotmányozáshoz, vallja Kilényi Géza, volt alkotmánybíró, aki azt várja a köztársasági elnöktől, hogy több legyen, mint egy fess parkett-táncos, a kormánytól pedig azt, hogy ne kanyarodjon vissza a bolsevik döntéshozatali módszerekhez. Mert a nép nem feltétlenül téved.
Azt mondta, Magyarországon mindenki azt képzeli, hogy ért a focihoz és az alkotmányozáshoz. Az világos, hogy de jure ki módosíthatja az alaptörvényt, de a kérdés az, hogy ki alkotmányozhat – az Alkotmány szelleme szerint?

Létezik egy eredetileg hat főből álló, most már öt főre fogyatkozott csúcsszerv, amely nem állami, hanem egy párt elnökének tanácsadó testülete (melynek tagjai Boross Péter volt kormányfő, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szájer József és Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselők, valamint Pozsgay Imre volt államminiszter – a szerk.). Gondosan ügyeltek rá, hogy a hatba – illetőleg az ötbe (Stumpf István alkotmánybíróvá választásakor kilépett a tanácsadók köréből – a szerk.) alkotmánybíró semmiképpen ne kerüljön. Mintha a szívátültetést fogorvosokra vagy történészekre bíznák. Tudniillik az alkotmányozáshoz a jószándék kevés, nem árt ismerni egyrészt az előzményeket, másrészt az európai országok gyakorlatát. Ez nem azt jelenti, hogy szolgai módon utánoznunk kéne bármelyik országot, de oda kell figyelni rájuk. Sajnos – és ezt a közelmúlt történései bizonyítják – Magyarország az egyike azoknak az európai országoknak, ahol a legkönnyebb az alkotmányt megváltoztatni, ugyanis egyetlen feltétel van, a minősített többség.

Ami a rendszerváltó Magyarországon erős korlátnak tűnt. És most sem tűnik gyengének…

Hát, a demokratikus országok túlnyomó többsége inkább két-három akadályt állít, amit a szakmai zsargonban úgy mondunk, kétparlamentes alkotmányozást folytat. Magyarán: egy parlament nem módosíthatja az alkotmányt, hanem két egymást követő parlamentnek kell rábólintania. Emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy az alkotmány nem a hatalomban lévők alkotmánya, hanem az egész népé, ezért a minél szélesebb támogatói bázis biztosítására kell törkedni. Hiszen ciklusonként megváltozhat az állampolgárok pártpreferenciája.

A svéd modellben például a parlament elfogad egy az alkotmány módosításáról szóló törvényt, amit szépen betesznek a fridzsiderbe. Ha az elfogadástól számított 15 napon belül a képviselők egytizede kezdeményezi, s a kezdeményezést a képviselők egyharmada támogatja, akkor népszavazásra bocsátják. A svédek takarékos emberek, így a szavazás a választások napján történik. Ha egyetértenek, akkor a módosítást új parlament elé viszik, s ott szavaznak róla – viszont ha a nép nem szavazza meg, akkor be se viszik a törvényhozás elé.

Ez azt jelenti, ha a svéd modellt követnénk, akkor az új alkotmányról csaknem négy év múlva szavaznánk?

Pontosan. De önnek jobban fog tetszeni a dán modell. Abban az alkotmánymódosítás benyújtásával egy időben a parlamentnek föl kell oszlatnia magát, s új, előrehozott választásokat írnak ki.

Tehát a hatalmamról való lemondás árán is fontos nekem az új alkotmány.

Igen. Sőt, ha a második dán parlament is megszavazza, akkor sincs még módosítás, előbb hat hónapon belül megerősítő népszavazásra kell bocsátani az alaptörvényt. És ha a dánoknak nem tetszik, akkor egyáltalán nincs módosítás. Így akarják elkerülni, hogy a kellő átgondolás nélkül kerüljön sor alkotmánymódosításra.

Szerintünk viszont elég bölcs a nép, hogy jó vezetőket válasszon, akik hirtelen alkotmányozni is tudnak.

Hallottam már olyan véleményeket is, hogy nincs szükség népszavazásra, mert „mi vagyunk a nép választott küldöttei”. Én ezzel nem nagyon tudok egyetérteni, tudniillik ez tipikusan egy bolsevik felfogás. A bolsevikoknál volt az, hogy a népre komoly dolgokat nem lehet bízni, mert a nép még nem nőtt fel, „mi vagyunk itt felfegyverkezve a marxizmus-leninizmus tudományával, mi tudjuk, hogy mi jó a népnek, ha a nép másképp gondolja, akkor a nép téved”. Én nem szeretném, ha visszakanyarodnánk a bolsevik időkhöz és néhány száz ember úgy gondolná, hogy felhatalmazást kapott bármire a néptől. Parttalan felhatalmazás sehol sincs.

A szavazati arányok lehetőséget biztosítottak a felhatalmazás értelmezésére.

De ha a nép jelentős része saját maga akar dönteni egy kérdésben, akkor bizonyos feltételek mellett kötelező a népszavazás kiírása. Nem lehet azt mondani, hogy mi vagyunk a választott küldöttek, minket senki nem kötelezhet semmire, négy évre kaptuk a mandátumunkat… .Van egy fenntartása a népnek, visszaveheti azt a biankó csekket, amit négy évre kiosztott a parlamenti képviselőknek. Sokminden csacskaság röpköd most a levegőben.

Mint például a Szent Korona-tan felélesztése?

A Szent Korona-tan évszázadok alatt formálódott, de létezésében teljes mértékben összekapcsolódott a királyság intézményében. Werbőczy Hármaskönyve (1514- a szerk.) a korabeli viszonyok szokásjogát ültette át a magyar közjogba. Ő még ott tartott, hogy amikor a magyar nép a kereszténységet és a katolikus hitet választotta, akkor tulajdonképpen ráruházta a hatalmat a királyra – mindenféle tekintetben. Az idő múlásával változott a Szent Korona-tan is, mert eredetileg a korona testét csak a nemesek alkották. 1848 óta mindenki, aki Magyarországon választópolgár, tagjává vált. 1907-ben Kmetty Károly professzor már azt írta, tudja, akiről utcát is neveztek el a hatodik kerületben, szóval nem akárki, hogy a Szent Korona az egyetlen szuverén, sem a király, sem a parlament egymagában nem jogosult a hatalomgyakorlásra, csak a kettő együttesen.

Még mindig ott tartunk, hogy a Szent Korona-tan összefonódik a királysággal, s lehet, hogy az én értesüléseim hiányosak, de a rendszerváltáskor a magyar nép a köztársaságot választotta, s nincs tudmásom arról, hogy bárki meg akarná koronáztatni magát. Bár ezt fenntartásokkal mondom, mert mostanában sokminden előfordulhat.

Látványos felzúdulást – többek között – a preambulum vált ki.

Nincs is akadálya annak, hogy a preambulum megemlékezzék róla, évszázadokon keresztül ez érvényesült, és nagyon fontos eszméje volt a magyar közjognak. De elszállt fölötte az idő. Többek között ilyen tételek is voltak a Szent Korona-tanban, hogy minden földterület a királyé. Lehet, hogy önző pasasnak fog tartani, de az én lakásomat ne vegye el tőlem senki.

Bár volt hasonlóra példa a történelem folyamán.

Persze, megtörtént. De sosem volt jó vége. Igaz, az angoloknál létezik egy ilyen elv, hogy minden a királyé, de senki nem veszi komolyan. Ráadásul az Egyesült Királyság már azzal is egyedül áll, hogy nem kartális az alkotmánya. Megértem az angolokat, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de nekünk miért kellene ilyeneket kitalálni? Miközben egyébként az angolok is változnak, átalakították lassan a Lordok Házának összetételét például, de úgy, hogy figyeltek rá, ne súlytalanítsák el a testületet.

Ami nem kifejezetten mondható el a magyar köztársasági elnöki posztról.

Olvastam olyasmit, hogy meg kell növelni a miniszterelnök hatáskörét. Ha nem szigorúan jogi, hanem szociológiai értelemben vizsgáljuk, a miniszterelnök nem csupán a végrehajtó hatalom első embere, hanem kezében tartja a törvényalkotást is. Abból eredően, hogy tipikusan a mindenkori kormány mögé felsorakozik a parlamenti többség, s a törvényjavaslatok 95 százalékát a kormány nyújtja be.

Ami most másként működik.

Általában van így, nem a pillanatnyi helyzetben. S most elindult egy olyan folyamat, hogy a többi hatalmi ághoz is hozzá kéne nyúlni (Kilényi professzor a három klasszikus hatalmi ágon túl három hatalmi tényezőt is megkülönböztet: az ügyészséget, az alkotmánybíróságot és a köztársasági elnöki pozíciót – a szerk.), ami már nem tetszik nekem, mert túlhatalmat biztosítana.

Ebben működhetne szabályozóként, fékként a köztársasági elnök.

Igen, ami szerintem önálló hatalmi tényező, pártok fölött álló sui generis intézmény. Az elmúlt napokban olvastam olyan véleményt (Boross Péter, volt miniszterelnök tollából – a szerk.), hogy a miniszterelnök jogköreitnek növelése mellett a köztársasági elnöknek csak reprezentatív feladatokat kell adni – s ennek megfelelő személyeket kell választani erre a poszra, Schmitt Pál államfő ez alapján telitalálat, idézem, „magas, fess, jóképű ember”. Ha ezt komolyan vesszük, akkor legközelebb a parkett-táncosok közül kell kiválasztani az államfő személyét, mert azok ragyogóan táncolnak, tudnak öltözködni és fessek. Itt valami óriási tévedés van. A köztársasági elnök nem azért köztársasági elnök mert egy kedves szépfiú.

A jelenlegi köztársasági elnök viszont gyorsan leszögezte, hogy inkább szépfiú kíván lenni.

Igen. Mikor azt mondta az első időkben, hogy nem kíván a törvényhozás kerékkötője lenni, hanem inkább motorja, talán senki nem szólt még neki, hogy egyiket sem mondhatja. Nem mondhatja, hogy nem fogok az alkotmánybírósághoz fordulni, nem fogok visszaadni elfogadott törvényeket a parlamentnek.

Hiszen ezzel azt jelenti ki, hogy nem teljesíti a rábízott feladatot.

Pontosan. A köztársasági elnök kutya kötelessége megvizsgálni az elfogadott törvényeket, s ha alkotmánysértésre utaló gyanúja van, akkor előzetes normakontrollt kérni az alkotmánybíróságtól. Ha pedig nem alkotmánysértést vél felfedezni, hanem marhaságot, vagy olyasmit, ami káros az ország nemzetközi megítélésére, akkor érvei kifejtésével vissza kell küldenie a parlamentnek. Még jóformán meg sem melegedett a köztársasági elnöki szék, s máris kijelentette, hogy én ezeket nem akarom csinálni… A másik probléma, ami ebből a javaslatból adódik, hogy arra kárhoztatná az államfőt, hogy minden nap lemenjen a Kossuth térre, s egy szőke hajú kisfiút megsimogasson, vagy esetleg vidéki településeken vágja el a nemzeti színű szalagot az óvodák felavatásán.

Az alkotmányozásnál nincs nagyobb bűn, mint amikor egy személy testére szabják, vagy egy éppen fennálló történelmi szituációhoz igazítják az alaptörvényt.

Hacsak nem éppen az a cél, hogy kőbe véssék a személyt – vagy a történelmi szituációt.

Miután 1989-ben mindkét gödörbe beleléptünk, szinte lehetetlenné vált a módosítás. A köztársasági elnöknek - s a posztot Pozsgay Imrére szabták – megadták ugyan a parlament feloszlatásának jogát, de olyan feltételekkel, amelyek az elmúlt 20 évben nem álltak elő, s merem állítani, ha ezer évig fennálna az államszervezet, akkor se következnének be. Szélesíteném a köztársasági elnök jogkörét – éppen e tekintetben például. És szűkíteném az organikus törvények számát. De olyannyira nem tudtak a pártok megállapodni semmiben, hogy még most is az 1987-es jogalkotási törvény van hatályban, amikor még az a fő kérdés, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsának korábban parttalan, Országgyűlést helyettesítő jogkörét hogyan lehet korlátok közé szorítani. Kérdezem magát: hol van már az Elnöki Tanács?

Módosításra tehát szükség van.

Nagyonis. Az amerikánusok verik a mellüket, hogy nekik 200 éves alkotmányuk van, amit alig módosítottak, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy az övék „kétfedeles”, tehát szövetségi szinten azonos, de tagállami szinten más-más. Persze a kettő nem ütközhet, de van olyan tagállam, ahol hétszer módosították az alaptörvényt. Amerika éppen azért Jani az alkotmányozásban, mert össze tudja egyeztetni a stabilitást a megváltozott gazdasági-társadalmi helyzetekhez való viszonylag gyors reagálással. Abban bizonyos vagyok, hogy nem szabad a pillanatnyi helyzet számára alkotmányozni, hanem gondolni kell a következő időszakra, hogy az alkotmány ne csak a következő néhány évre szóljon.
ATV

Orbán Viktor beszéde a kormány fennállásának 100. napján

... A demokratikus intézmények működésének helyreállítása néhány olyan döntést is igényelt, amelyet rendes nyugati országokban egy száz napot értékelő összefoglalóban nem szoktak megemlíteni, de nekünk egy olyan helyzettel kellett szembesülnünk, hogy a kormányváltás időpontjában nem volt elnöke és elnökhelyettese például az Állami Számvevőszéknek. Az Állami Számvevőszéknek az a dolga, hogy a közpénzek felhasználását, a parlament közpénzekre vonatkozó döntéseit és azok végrehajtását ellenőrizze. Ahol az Állami Számvevőszék nem működik, ott a közpénzek felett nincs állandó felügyelet. S mi egy olyan országban éltünk mi mindannyian együtt, ahol több mint egy éve nem volt az Állami Számvevőszéknek elnöke, és nem volt alelnöke sem. De hasonlóképpen hiányzott két alkotmánybíró az Alkotmánybíróság törvényben előírt létszámából, és a modern hatalmi ágnak is mondott - ezt a vitát most nem nyitom meg, de a modern hatalmi ágnak is mondott - média, közmédiafelügyeletet ellátó szervezetnek is hosszú hónapok óta már nem volt vezetése, vagyis ott semmifajta kontrollt, folyamatos ellenőrzést nem gyakorolt senki.

Nos, ezeket a helyeket be kellett töltenünk, ezeket az intézményeket működésbe kellett hoznunk. Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről. ....

http://fidesz.hu/index.php?Cikk=152748

A nemzeti közmorált nem lehet megkerülni

Ezer izgalmas ága-boga van azoknak a kérdéseknek, amelyek az alkotmányozást, pontosabban az új magyar alkotmány születését kísérik. Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár szerint az a lényeg, hogy végre nemzeti karaktert kapjon, s így a Szent Korona-tanra is támaszkodjon a leendő alaptörvény.

...Tény azonban, hogy teljesen új jogi alapokról indult a Francia Köztársaság, nálunk viszont az 1949. évi XX. törvényt vitte tovább a rendszerváltás. Persze több helyen is alaposan módosítva, de a mai alkotmány alapja még így is csak az egykori szovjet alaptörvény fordítása. Többek között Szabó Imre akadémikus ültette át magyarra. Vitán felül áll, hogy itt egy valódi új alkotmányra van szükség.
– Miért maradt el a sokat emlegetett alkotmányozó nemzetgyűlés a rendszerváltás idején?
– Az akkori politikai konfliktusok s az ezekből születő alkuk miatt.
Nekem mindig Antall József kissé hamis szavai jutnak eszembe: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az alkotmány közjogi konstruk­ciója ugyanis az országgyűlési kormánytöbbségnek főhatalmat adott, és ennek révén Antall József miniszterelnöknek megvolt a forradalomhoz szükséges ereje. Csakhogy ő
Sólyom László alkotmánybírósági elnökre és az Alkotmánybíróságnak a kormánytöbbség hatalmát csökkentő határozataira támaszkodva nem kívánta a nemzeti konzervatív erők követeléseit teljesíteni. Sólyom Lászlónak pedig Halmai Gábor, Majtényi László és elvbarátaik voltak a tanácsadói, és ezzel már át is perdültünk arra a liberális oldalra, amely ma is éppen attól fél, hogy nemzeti-konzervatív karaktert kap az új magyar alkotmány. Nekik tehát jó lenne az 1949 évi XX. törvény napjainkban élő, liberális adaptációja is.
– Így is működik az ország, általában ez a liberális oldal érve a régi alaptörvény mellett, noha a mai magyar alkotmány például elfelejtette lezárni és elítélni a kommunizmus korszakát. A lengyelek nem voltak ilyen hanyagok…
– Sok gond van a mai alkotmánnyal, s nemcsak azokkal a passzusokkal, amelyeket tulajdonképpen Visinszkijéktől örököltünk, hanem az 1989-es módosításokkal is. Rendben van, megteremtették az Alkotmánybíróságot. Csakhogy túl nagy szerepet és túlságosan is kiterjedt jogkört kapott a testület. Azt mondták az Alkotmánybíróság őrködik majd a magyar demokrácia, illetve az Országgyűlés törvényalkotó munkája felett, ám a testület határozataival alapvetően átépítette az alkotmányban előírt közjogi rendszert. És tudni lehetett, hogy ilyen veszély fenyeget, mert a nyugati világban réges régóta megvoltak már az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, csak itthon nem volt erről információ. Az 1970-es években például nagyon sok kritika érte a nyugati sajtóban az alkotmánybíróságokat túlterjeszkedésük és az ennek következtében kialakuló túlhatalmuk miatt. Az 1989-es tudatlanságunk miatt pedig magyar Alkotmánybíróság rendelkezik ma a legkiterjedtebb jogkörrel és a legnagyobb erővel a világ alkotmánybíróságai közül. Nemzetközi konferenciákon csemegét jelent ennek a taglalása, s mindezt az egész nemzetközi szakma tudja és evidenciaként kezeli.
– Mi legyen a jövőben az Alkotmánybíróság eddigi határozataival? Elvégre ezek egy régi, nemsokára hatályon kívül kerülő alkotmány jegyében születtek…
– Egyik megoldásként felvetődött a szakmai vitákban, hogy meg kell tiltani majd az új alkotmányszövegben az ezekre való hivatkozást, de ez talán túl radikális megoldásnak számítana. Szerintem elég lenne előírni, hogy egy meghatározott időn belül az alkotmánybíráknak át kell vizsgálni ezt a döntési anyagot, és csak azokat kell megsemmisíteni, amelyek valóban nem férnek össze az új alkotmánnyal. ...
– Mi az, amelynek feltétlenül benne kellene lennie az új magyar alkotmányban?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy szerepeljen benne a nemzeti köz­morál mint alkotmányértelmezési elv. Ez olyan tényező, amely a törvényalkotásban, de a törvények alkalmazásában is meghatározó szerepet játszik. Ezen a ponton is él egy erős liberális félelem, történetesen, ha ilyen fontossá válik a közmorál ügye, akkor mi lesz például a homoszexuálisok teljes jogi felszabadításával?
– A homoszexuálisok problémája helyett sokkal fontosabb ennek a tárdalomnak például a szólás- és véleményszabadság ügyének elrendezése…
– Ez benne van a jelenlegi alkotmányban is, de csak egyetlen mondatban. Az efféle vitákban aztán mindig az AB mondja ki a döntő szót, amely eddig inkább szélesítő irányba ment ebben a kérdésben, de ha pél­dául a liberálisok nyernek teret a testületben, akkor a náluk felerősödő tiltó és szűkítő felfogás érvényesülhet a jövőben. A jelenleginél részletesebben, konkrétabban kellene kifejteni a szólás- és véleményszabadság alkotmányi rögzítését. Egyébként ebből is látszik, hogy általában is nagy szükség lenne az új alaptörvényben egy alkotmányértelmezési blokkra. Ma nincs ilyen. ...
- Hány olyan új elem lenne a születendő alkotmányban, amely nincs benne a maiban?
– Nem hiszem, hogy öt vagy hat ilyen elemnél többről lenne szó. Ami igazán fontos, az az új alkotmány szellemisége, nemzeti karaktere s a nemzeti közmorálhoz való kötöttsége lesz. ...
Magyar Hírlap, 2010. augusztus 9.

Az alkotmányos rend átalakítása akár katasztrófához is vezethet

Nem világosak az okok, a célok és a részletek.
Augusztus 20-a Magyarországon hagyományosan, az államiság, és az alkotmányosság ünnepe. Ebben az esztendőben nem könnyű megmondani, hogy mit is ünneplünk, hiszen a kétharmados parlamenti többség a választást követően olyan programot hirdetett, amelyet a kampány során még csak nem is említett. Így a jelenlegi, a napokban megünneplendő alkotmányos rendről csak annyi állapítható meg: átalakítás alatt – írja Hack Péter alkotmányjogász a HETEK hasábjain megjelent publicisztikájában.

Az alkotmányos rend átalakítása, sok szempontból hasonlít egy lakás átalakítására, sokszor a lakókat nem racionális megfontolások, vagy tényleges igények, hanem csupán szubjektív hangulatok, érzések indítják arra, hogy otthonukat átalakítsák, a nappalit felcseréljék a hálószobával, a szülői hálót a gyerekszobával. Ez a szubjektív szempont azonban nem lebecsülendő, elvileg még jó is kijöhet belőle. A különböző politikai megnyilvánulások alapján az látható, hogy a kormányzó többségnek sincsenek valódi, racionális érvei az alkotmányos rendszer átalakításáról. Az elmúlt időben egyetlen olyan nyilatkozatot sem hallhattunk, amely megmagyarázta volna, hogy mi is a baj az 1989-es rendszerváltás során kialakított alkotmányos berendezkedéssel, és mely elemeit, hogyan kellene megváltoztatni. Azt már tudjuk, hogy jövő tavaszra lesz új alkotmány, de arról még a Fideszre szavazók sem tudnak semmit, hogy ebben az új alkotmányban mi lesz új, mi lesz más a maihoz képest. Más szavakkal, az államberendezkedés, az alkotmányos intézmények egymáshoz való viszonya változik-e vagy sem.

A miniszterelnök külföldi újságoknak adott nyilatkozatából annyi kideríthető, hogy mi nem lesz az új alaptörvényben: elnöki rendszer. Nem véletlen, hogy ezzel a váddal szemben Orbán Viktornak védekeznie kell, hiszen a Fideszhez közelálló kutatók az elmúlt években felvetették az erős elnöki hatalom megteremtésének szükségességét, és mivel sem a Fidesz programja, sem a választási elképzelések az alkotmányról semmit nem mondtak – és még ma sem mondanak – széles tér nyílt a találgatások előtt.

Ha ennyire nem tud, vagy nem akar a Fidesz semmit mondani az önkormányzati választások előtt az új alkotmányról, miért hirdette meg az alkotmányozást? Miért vágott bele egy olyan folyamatba, amely akár azzal a kockázattal is járhat, hogy saját táborát is megossza? Erre a kérdésre többféle válasz is forgalomba került az elmúlt időben. Az egyik markáns álláspont szerint a Fidesz alapjaiban az alkotmányos rend felforgatására törekszik, fő célja a Horthy-korszakra jellemző politikai berendezkedés helyreállítása, ennek érdekében tekintélyelvű rendszert épít, amelynek kiépítéséhez gyors lépésekben bontja le a végrehajtó hatalom korlátait.

Ezt támasztja alá az országgyűlés meggyengítése, az önkormányzatok ellensúlyszerepét csökkenteni hivatott – a jelenlegi kormánytöbbséget rendkívül előnyös helyzetbe hozó – új választási rendszer létrehozása, az Alkotmánybíróság függetlenségének és pártatlanságának aláásása, és általában a kormányzati hatalmat korlátozó intézmények, mint a sajtó, a számvevőszék, a versenyhivatal a parlamenti többség kontrollja alá helyezése.

A Fidesz alkotmánnyal kapcsolatos törekvéseinek azonban van egy másik magyarázata is, nevezetesen, hogy a Fidesz egészen máshogy tekint az áprilisi választásokra, mint az általa legyőzött ellenzék. Az ellenzék értelmezése szerint a választók a rossz kormányzás miatt megbüntették a szocialistákat és a szabad demokratákat, a választás eredményeként új kormány jött létre, amely a szavazatoknak valamivel több, mint 50 százalékával elnyerte a parlamenti mandátumok kétharmadát. Ezzel szemben a Fidesz értelmezésében nem pusztán kormányváltás történt áprilisban, hanem az előző, a rendszerváltás eredményeként létrejött rendszer leváltása. Láthatjuk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában, hogy a Fidesz szerint a rendszerváltást „az átmenet két zavaros évtizede” követte.

A kérdés a politikában nem az, hogy melyik értelmezés fedi az objektív helyzetet, hanem az, hogy melyik értelmezés találkozik a választók többségének életérzésével, helyzetértékelésével. Ebből a szempontból, úgy tűnik a Fidesz előnyben van. Amint arról ezeken a hasábokon is szó esett (Húsz év mérlegen. Hetek, 2010. 06. 25.) az egykori Közép- Kelet Európai szocialista országok lakosai közül messze a magyarok a legcsalódottabbak, mind a politikai rendszerváltás, mind a piacgazdaság, mind az EU, mind a NATO csatlakozás eredményeivel.

A Fidesz elsöprő sikerét javarészt a korábbi húsz évvel szembeni kritikára épülő kampány alapozta meg, hiszen választási program helyett elég volt azt a meggyőződést kialakítani, és fenntartani a választókban, hogy az új kormány, pontosabban az új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (bármi is értsünk ez alatt) jobb lesz, mint a korábbiak. Az a politikai erő, amely nem ad választ arra a kérdésre, hogy miért ilyen csalódottak a magyarok az alkotmányos demokráciában, és a piacgazdaságban, nem tud választói támogatást szerezni. Jogos kérdése ugyanis a választóknak, hogy ha Magyarország 1990-ben még a kelet-európai térség vezető országa volt, hogyan kerülhetett húsz év után a sereghajtó pozíciójába?

Az áprilisi választáson egyértelmű sikert elérő politikai erő által meghirdetett politikából – amelynek lényegét úgy írhatjuk le, hogy „mostantól minden másképp volt, van és lesz” – logikusan következik, hogy a „más politikának” szimbolikus megjelenítője a más alkotmány.

Az új alkotmánnyal kapcsolatban azonban négy veszélyforrással is számolniuk kell azoknak, akik ezen az úton elindultak. Az első veszély az, ha figyelmen kívül hagyják azt a körülményt, hogy szemben azzal, amit a jelentéktelen szélsőbaloldal, és az egyre kártékonyabb ultra-nacionalisták állítanak, a magyar rendszerváltáshoz kötődő csalódás nem szükségszerű következménye az alkotmányos demokráciának és a szabadpiacon alapuló gazdasági berendezkedésnek, vagy az európai és az észak-atlanti orientációnak. Ha így lenne, akkor a lengyelek, a csehek és a szlovákok is csalódottak lennének, ezzel szemben a felmérések szerint ők sikerként élik át történelmük ezen szakaszát.

A második veszélyforrás, ha elhiszik azt, amit sok jobboldali állít, hogy a bajok forrása, a húsz év kudarcának oka a jelenlegi Alkotmányban találhatók. A kétségtelenül létező, és vitathatatlanul megoldásra szoruló problémák közül alig találunk olyat, ami az emberi jogok alkotmányos katalógusára, a hatalmi ágak elválasztásának jelenlegi rendszerére, vagy az államszervezet jelenlegi felépítésére vezethető vissza. Ha az alkotmányos berendezkedéssel kapcsolatban kritikát akarunk megfogalmazni, akkor az éppen az, hogy az elmúlt húsz évben nem működtek megfelelően azok a kontroll-mechanizmusok, azok a fékek, és ellensúlyok, amik a kormányzat tévedéseinek, hibáinak, vagy rossz döntéseinek kiküszöbölésére szolgálhattak volna. Itt érünk a következő veszélyforráshoz, nevezetesen, ha a döntéshozók, éppen azokat az elemeket számolják fel, vagy gyengítik meg az alkotmányos berendezkedésben, amelyek kifejezetten megerősítésre szorulnának. Erre a választások óta eltelt időben számos példát találhatunk. A jobboldalon sokan vannak, akik hajlamosak azt hinni, hogy a korábbi időszakban „rossz emberek” kormányozták az országot, és a választások után elég ezeket az embereket „jó emberekkel” felváltani.

A probléma az, hogy ha ez igaz lenne, akkor sem állíthatnánk, hogy a „jó emberek” egyúttal tévedhetetlenek is. Az alkotmányos demokrácia alapját jelentő hatalmi ágak megosztása, éppen abból a felismerésből fakadt, hogy minden hatalomnak szüksége van korlátokra. Lord Acton híres mondása szerint: „minden hatalom korrumpál, a korlátlan hatalom korlátlanul korrumpál”. Az egyéneket, az adott helyzetben kisebbségben lévőket az alkotmányos demokrácia a többség akaratától is megvédi. Ez a különbség az alkotmányos demokrácia és a többség diktatúrája között.

Néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor véleményem szerint helyesen mutatott rá arra az antropológiai tévedésre, amely szerinte a liberálisokat jellemzi. Orbán akkor némileg egyszerűsítve azt mondta, hogy hibás az az alapfeltevés, hogy az ember eredendően jó, és ha a szabad piacon korlátok nélkül hagyjuk, akkor a tevékenységének jó lesz az eredménye. Sokan ezzel indokolják azt, hogy a szabad piacot az államnak kontrollálnia kell. De, ha igaz az, hogy az ember piaci szereplőként nem feltétlenül „jó”, akkor ez igaz az államhatalmat gyakorló emberre is. Ha a piacnak szüksége van kontrollra, akkor az államhatalomnak legalább annyira. A fékek és az ellensúlyok lebontása, nem csökkenti a hibák kockázatát, hanem lényegesen növeli.

Végül a negyedik veszélyforrás, ha a kormányzat nem tudja kellően kezelni az „igazság pillanatát”, amikor először megjelenik az új alkotmányra vonatkozó, mindmáig ismeretlen koncepció. Ekkor ugyanis könnyen kiderülhet, hogy a formát öntött elképzelések, nem egységet és együttműködést, hanem – még a saját táboron belül is – vitát és megosztást hoznak, hiszen lehet, hogy a szavazók egy részének a változás túl sok lesz, másoknak meg túl kevés. Ez azért jelent igazi veszélyt, mert, ha az ország sorsát meghatározó nagy szavazóbázist a vezetői rossz irányba mozdítanak el, akkor egy relatíve kis csoport is elég ahhoz, hogy a szakadékhoz vezető úton továbblökje.

A kellően nem megfontolt átalakítás könnyen azzal az eredménnyel járhat, hogy nagy költségekkel és nagy erőfeszítéssel rosszabb helyzetet hozunk létre, mint ami előtte volt. Ahogy a lakás átalakításánál, úgy az alkotmányos rend megváltoztatásánál pillanatnyilag jónak látszó ötletek hosszú távon katasztrofális következményekkel járhatnak. Lehet, hogy jó ötletnek tűnik a hálószoba áthelyezése, addig, amíg ki nem derül, hogy így az ágy fejéhez kerül a szomszéd fürdőszobája. Az elrontott lakást még némi ráfizetéssel el lehet cserélni, de az elrontott ország nem elcserélhető, hiszen ez a hazánk.

Hetek

Ideje gyanakodni!

ki hinné el a futballban a bíró ítéletét, ha a hazai csapat jelöli ki a játékvezetőt
HACK PÉTER

Ideje gyanakodni!
Mit tennénk, ha az otthonunkba meghívott ismerősünk, amíg bennünket a vendéglátással kapcsolatos teendők lekötnek, megbontaná a házunkat körülvevő kerítést, megrongálná a bejárati ajtó zárját, és működésképtelenné tenné a riasztóberendezést?
Azt hiszem, okkal kezdenénk gyanakodni arra, hogy valami olyasmire készül, amiben az otthonunkat védő berendezések gátolnák, és joggal feltételezhetjük, hogy ez nem a javunkat fogja szolgálni. Ugyanilyen okkal gyanakodhatunk, amikor a kormánytöbbség lépésről lépésre elkezdi felszámolni a mindenkori kormányzati hatalom esetleges visszaéléseivel szemben teremtett alkotmányos korlátokat, ahogyan azt a jelenlegiek teszik.
Ha a Fidesz és a KDNP politikusai csak részben elhinnék saját politikai nyilatkozatuk következtetését, miszerint a rendszerváltástól eltelt évtizedek eredményeként "kiszolgáltatottság, eladósodás, szegénység, lelki, politikai és gazdasági válság" jött létre, akkor egy tisztességes politikai szándéktól vezetett kormányzat elkezdené elemezni, mi vezetett idáig. Jelenleg úgy tűnik, a jobboldal megelégszik azzal a válasszal, hogy korábban az országot "rossz emberek" kormányozták, és a "szavazófülkékben lezajlott forradalom" eredményeként (ami a valóságban annyit jelent, hogy 2010-ben a Fidesz-KDNP-szövetség 17 975 szavazattal többet kapott, mint 2006-ban az MSZP és az SZDSZ) az országot májustól a "jó emberek" kormányozzák.
Az előző kormányok kudarcainak van azonban másik értelmezési lehetősége is, nevezetesen az, hogy a kormányzati hatalom tévedéseit és hibáit korrigálni hivatott fékek és ellensúlyok nem funkcionáltak megfelelően. A hibásnak bizonyult gazdaságpolitikai döntéseknél, a jogalkotásban megjelenő társadalompolitikai elképzeléseknél nem, vagy nem megfelelően működött a közigazgatási apparátus, a parlamenti frakciók, a számvevőszék, a független jegybank vagy az Alkotmánybíróság, esetleg a független sajtó kontrollja. Az időben és erőteljesen megfogalmazott vészjelek hiányában a téves vagy eleve elhibázott döntések korrekciójára nem került sor, vagy a korrekció elmaradása miatt az ország nagyon súlyos árat fizetett.

A tévedések és a hibák kockázatát csökkenteni akaró tisztességes kormányzat ezek után első lépéseként megerősítette volna azokat az intézményeket, amelyek kontrollálják a végrehajtó hatalmat, hiszen a legelvakultabb jobboldali sem állíthatja, hogy a szocialista-liberális kormány kudarcát a túl erős Alkotmánybíróság, a túlzottan független Állami Számvevőszék és Gazdasági Versenyhivatal vagy a túlzottan független sajtó okozta.
Ehhez képest a "nemzeti együttműködés rendszerét" hirdető politikai tábor két hónap alatt felszámolta a közigazgatásban esetleg még meglévő szakmai fékeket, amikor a közigazgatási tisztségek indoklás nélküli megszüntetésével lehetővé tette, hogy az érdemek és a teljesítmény helyett kizárólag a politikai lojalitás legyen az alkalmazás feltétele. A parlamenti létszám felére csökkentésével rontotta egyes, saját képviselőinek újraváIasztási esélyét, ezen a területen is a lojalitást helyezve a szakmai és az emberi tisztesség elé. Felszámolja a független és pártatlan Alkotmánybíróságot, hiszen a többségükben újra választható bírák számára egyértelművé tette, hogy alkotmánybíróvá válásra csak annak van esélye, akit az aktuális kormányzat arra alkalmasnak tart. Ezzel az Alkotmánybíróság szerepét a rendszerváltást megelőző Alkotmányjogi Tanács szintjére züllesztették. Ráadásul, mivel a népszavazási kérdésekben az utolsó szót az Alkotmánybíróság mondja ki, a népszavazásnak mint a kormányzati hatalom kontrolljának szerepe is megszűnik.
A "nemzeti együttműködés rendszerének" építői felszámolták az Állami Számvevőszék függetlenségét és pártatlanságát, és véget vetettek a Versenyhivatal kormánytól való függetlenségének is, gyakorlatilag hiteltelenné téve ezen intézmények megszólalását bármi olyan kérdésben, aminek akár a legkisebb politikai vonatkozása is lehet. Ki hinné el a futballban a bíró ítéletét, ha a hazai csapat jelöli ki a játékvezetőt, és ráadásul bármikor le is cserélheti?
Ideje feltenni a kérdést, mi az oka, és legfőképpen mi a jövőbeli célja a "nemzeti együttműködés rendszere" építőinek azzal, hogy szisztematikusan lebontják a kormányzati hatalom tévedéseitől védelmet jelentő intézményeket? Az új rendszer hívei azzal aligha áltathatják magukat, hogy ők nem tévednek, hiszen eddig "csak" gazdaságpolitikájuk alapjaiban és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának bukását okozó nemzetpolitikájukban tévedtek igazán látványosan, és még valójában el sem kezdtek kormányozni.
(A szerző jogász)
HVG 2010. JÚLIUS 10., 71. oldal

Ki kell függeszteni a középületekben a nemzeti együttműködés nyilatkozatát

Index 2010. július 2., péntek
Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni holnaptól a parlamenti deklarációt minden államigazgatási épület méltó helyére.
hirdetés

Aligha fordulhat elő a nemzeti együttműködés politikai nyilatkozatával, ami a Švejkben Ferenc József őcsászári fensége fényképével, hogy leszarják a legyek. Illetve ha leszarják, Palivec kocsmárosnak, illetve dehogyis neki, hanem a szerv vezetőinek gondoskodniuk kell a letisztításáról, ahogy az 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozat melléklete fogalmaz: „A tábla megfelelõ állapotáról és szükség szerinti cseréjérõl intézkedni kell.”

Ez a mai kormányrendelet [1] írja elő, hogy minden kormányzati épületben ki kell rakni bekeretezve, legalább 50-szer 70 cm-es méretben az Országgyűlés által június 14-én elfogadott nyilatkozatot, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

Egész pontosan: „A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű terülei együttműködésti államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben ... a szerv vezetõje által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.”

A határozat a többi hatalmi ág képviselőinek nem előírja a nyilatkozat kifüggesztését, hanem kéri tőlük, hogy az általuk használt épületekben is tegyék meg ezt. Ez vonatkozik a köztársasági elnöki hivatalra, az Országgyűlésre, az Alkotmánybíróságra, a bíróságokra, az ügyészségekre, az ombudsmani hivatalokra, az ÁSZ-ra, az MNB-re, a helyi és kisebbségi önkormányzatokra.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapjáról le is tölthető [2] színesben a megfelelő szövegű és külalakú – a nemzeti lobogó előtt ábrázolt, címerrel lezárt, Schmitt Pál országgyűlési elnök valamint Hegedűs Lorántné és Tarnai Richárd jegyzők által aláírt - nyilatkozat.

Az LMP így reagált a kormányhatározatra: viccnek is durva lenne. Szerintük az a 20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi. A független intézmények felkérése pedig tulajdonképpen hűségnyilatkozat követelése.