Translate

2026. július 2., csütörtök

Megfeleznék az alkotmánybírók ciklusának a hosszát

 Király András

„Hat év az a leghosszabb idő, ami belátható, és ami nem köti meg előre több mint egy évtizedre a következő kormányok és az ország kezét” – mondta a július 2-i kormányszóvivői tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök. Ezért bejelentése szerint úgy módosítanák az alaptörvényt, hogy az alkotmánybírókat hat éves időtartamra választanák meg. A megválasztott bírókat egyszer újra lehet választani, „tehát végül is aki jó és aki megfelel a jogállami elvárásoknak, azt nyilván újra fogja választani az éppen aktuális többség”, mondta a miniszterelnök.

„De ne legyen az hogy valakiket 12 évre, főleg ne bábokat bebetonoz a hatalom” – mondta. Magyar Péter még a választási kampányban, március 23-i nyíregyházi fórumán jelentette be, hogy kétharmados győzelme esetén hét állami vezetőt, megfogalmazása szerint a Fidesz által kinevezett „bábokat” le fognak váltani. Köztük volt Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke. Az alkotmánybírókat a jelenlegi szabályozás szerint 12 évre választotta meg az Országgyűlés, az alkotmánybírók eltávolításáról a hatályos jogszabályok szerint maguk az alkotmánybírák dönthetnek csak. Ezt a kormány az Alaptörvény 17. módosításával kerülné ki, amiben 70 évben korlátoznák az alkotmánybírók életkorát. Polt Péter 1955-ben született, tavaly töltötte be 70. életévét.

Magyar Péter most azt mondta, kormánya arra kapott felhatalmazást az április választáson, hogy „ezt a gazdasági és politikai maffiát, ezt az elrabolt államot újra tudjuk indítani. Hogy ezeket a maffiaszálakat, legyen az politikai vagy gazdasági, el tudjuk tépni, és garantáljuk azt, hogy ne alakulhasson ki újra ilyen helyzet”, ezzel indokolta az alkotmánybírók, illetve más választott állami tisztségek időtartamának hat évben korlátozását. A hatályos törvények szerint az Alkotmánybíróság tagjai mellett az Állami Számvevőszék elnökét is 12 évre választják meg. A Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnökét, valamint a legfőbb ügyészt és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét 9-9 évre. Az Alaptörvény 17. módosításában a Kúria és az OBH elnökének felmentéséről maguk a bírók dönthetnének, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, Koltay Andrást július 1-én Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök felmentette tisztségéből.

https://telex.hu/belfold/2026/07/02/alkotmanybirosag-hat-eves-ciklus-magyar-peter

Nincsenek megjegyzések: