Translate

2026. szeptember 29., kedd

Bilincsben vitték Hankó Balázst Kecskemétre, ahol hajnali háromig tartott a kihallgatása

 Új részleteket tudott meg a Telex Hankó Balázs hétfői őrizetbe vételéről. Kiderült, hogyan zajlott a szállítás és a kihallgatás, de arról is értesültek, hogy miért egy III. kerületi NAV-irodához, nem pedig közvetlenül az NKA-ügyben eljáró Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségre idézték be.

Ügyvédje szerint legalább harminc fegyveres várta hétfő este a NAV budapesti épületénél Hankó Balázst, miután a parlament felfüggesztette a fideszes képviselő mentelmi jogát.

A volt kulturális és innovációs minisztert innen vitték az éjszaka folyamán bilincsben Kecskemétre, ahol hajnali három óráig tartott a kihallgatása.

A politikus védője, Tóth M. Gábor a Telexnek elmondta, hogy védence közel öt órán át vallomást tett, de nem ismerte el a bűnösségét.

Hankó egy 25 oldalas, érdemi védekezést tartalmazó iratban tagadta a gyanút, és azzal érvelt, hogy a jogszabályokat és a kormány döntéseit betartva cselekedett, szándékos szabályszegés nélkül.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gyanúja szerint a Nemzeti Kulturális Alap forrásait politikai szempontok alapján, választókerületi lefedettség szerint osztották szét. A vádhatóság állítása szerint Hankó és társai a formális testületeket megkerülve döntöttek a pénzekről, és 1079 alkalommal mintegy 17,3 milliárd forintnyi támogatást használtak fel a jogszabályi céloktól eltérően.

A képviselő a hétfői napot a családjával együtt a Fidesz parlamenti irodájában töltötte, miután a Mentelmi Bizottság ülése után közölte, a munkahelyén várja meg a hatósági intézkedést. Forsthoffer Ágnes házelnök egy videóban önkéntes távozásra szólította fel a politikust, és mélyen elítélte, hogy gyermekeit élő pajzsként használja.

Tóth M. Gábor visszautasította a házelnök kijelentését. A védő szerint a családtagok szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy jelenlétükkel érzelmileg támogatják a volt minisztert.

A parlamenti várakozás közben éles politikai vita alakult ki: Bóka János fideszes frakcióvezető arról beszélt, hogy rendőrök lepték el az Országházat, míg Magyar Péter azzal vádolta az ellenzéket, hogy bújtatják a volt minisztert. A Telex szerint a nap végére mindkét állításról kiderült, hogy nem állja meg a helyét.

Hankó 19:14-kor vette át az idézést, majd elindult a NAV Huszti úti épületébe.

A Telex információ szerint az ügyészség azért nem közvetlenül Kecskemétre idézte a politikust, mert attól tarthattak, hogy megszökik. Hankó korábban többször is határozottan közölte, hogy nem tervez ilyet, és áll a nyomozó hatóságok elé.

A NAV bevetési egysége ezután vette őrizetbe Hankó Balázst, és ezzel egy időben korábbi államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát is előállították.

Az ügyészség várhatóan szerdán dönt arról, hogy indítványozza-e a letartóztatásukat.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/meszaros-lorinc-autos-cege-kozbeszerzest-nyert/

2026. szeptember 21., hétfő

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, nem támogatják a köztársasági elnök jelöltjét

 Tóth Sára

Órákkal a jelölés után elutasította az államfő javaslatát Magyar Péter: a miniszterelnök a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a Tisza-frakció nem támogatja Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását. Baka András hétfőn jelölte Szathmáryt a posztra, amelyet Nagy Gábor Bálint augusztus 25-i megbízatás-megszűnése óta Lajtár István helyettesítőként tölt be.

„Nem látjuk biztosítottnak a Tisza-frakció részéről az államfő által jelölt Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását” – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Az MTI szerint Magyar Péter azt mondta: tiszteletben tartják az államfő jogát a jelölésre, a Tisza-frakció pedig nem hozott még végleges döntést az ügyben.

De az előzetes információk alapján a rendelkezésünkre álló, a hozzánk eljutott információk alapján azt tudom előzetesen elmondani, hogy nem látjuk azt biztosítottnak, hogy a Tisza-frakció részéről akár a kétharmados, akár a feles támogatást meg tudja szerezni a köztársasági elnök úr által jelölt Szathmáry Zoltán ügyész úr

– fogalmazott. 

Magyar Péter azt ígérte, hogy a végleges döntéssel a frakcióülés után, illetve a további információk megvizsgálását követően jelentkeznek majd. „De ha most kérdezik, akkor nem látjuk esélyét annak, hogy a jelöltet a Tisza-frakció meg fogja választani” – mondta.

A Legfőbb Ügyészség által az MTI-hez eljuttatott életrajza szerint Szathmáry Zoltán 2025-től a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya, Elvi Ügyek Osztályának osztályvezető ügyésze.

Ezt megelőzően 2017-ben a Fővárosi Főügyészség kiemelt és korrupciós ügyek osztályán, 2017–2021 között a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályán látott el ügyészi feladatokat, majd 2021–2023 között a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fellebbviteli főügyészhelyettesi, 2023–2025 között pedig a Legfőbb Ügyészség informatikai főosztályának főosztályvezető ügyészi tisztségét töltötte be.

Baka András: A bizalmat helyre kell állítani

Mint megírtuk, a Sándor-palota hétfőn közölte, hogy Baka András köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt jelölte az új legfőbb ügyész posztjára. Majd az államfő napirend előtt felszólalt a parlament hétfői ülésén, ahol két témában kért szót.

Baka András a legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatban kifejtette: a feladat jelentősége nem függhet politikai korszakoktól vagy vezetőktől, ügyészségre minden demokratikus jogállamnak szüksége van, olyan ügyészségre, amely szakmailag hiteles, intézményileg független, és amelynek pártatlanságában az államtitkárok megalapozottan bízhatnak.

Ma ez a bizalom nincs meg. A bizalmat helyre kell állítani. Az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése mélypontra jutott. Ennek egyik oka, hogy az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valóságos politikai kötődése hosszú időn át kétségeket ébresztett

– fogalmazott a köztársasági elnök, megjegyezve, hogy az ügyészség állapota még a jelenlegi vezetői szerint is rossz, sőt a szervezeten kívülről is látható zavar tapasztalható bizonyos szervezeti egységeknél. 

Az Országgyűlés hétfői üléséről percről percre tudósítunk, amelyet erre a linkre kattintva érnek el. 

Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője szintén közölte, hogy a hétfői plenáris ülésen napirend előtti felszólalásában a köztársasági elnök ismertette döntése hátterét. Úgy fogalmazott, hogy „a köztársasági elnök döntését és jelölési jogkörét tiszteletben tartjuk. A TISZA-frakció még nem hozott döntést a jelölt támogatásáról”. 

Nagy Gábor Bálint megbízatása augusztusban szűnt meg

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész július 22-én nyújtotta be lemondását, amelynek értelmében a megbízatása 2026. augusztus 25-én megszűnt. Közleményében azt írta, döntésével azt kívánja egyértelművé tenni, hogy az ügyészségnek meg kell őriznie függetlenségét, és nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek vagy hatalmi játszmáinak eszközévé.

Úgy fogalmazott, „rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak”, és úgy látja, mindez „azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával”.

Megbízatásának megszűnését követően Nagy Gábor Bálintot Lajtár István helyettesíti.

https://index.hu/belfold/2026/09/21/magyar-peter-szathmary-zoltan-legfobb-ugyesz-valasztas/

Baka András észrevételeket fogalmazott meg az alkotmánybírósági törvény módosításával kapcsolatban

 Baka András köztársasági elnök az Országgyűlésben fejtette ki véleményét az alkotmánybírósági törvény módosításáról, hangsúlyozva a testület függetlenségének fontosságát.

Szerző: Kazinczy Alexandra

Forrás: MTI

Közzétéve: 2026. szeptember 21. 13:46

Baka András köztársasági elnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt beszélt az alkotmánybírósági törvény múlt héten elfogadott és már aláírt módosításáról.

Az államfő jelezte, hogy bár vannak észrevételei a jogszabállyal kapcsolatban, nem kívánta késleltetni annak elfogadását. Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság számára elengedhetetlen a társadalmi, szakmai és politikai körökben élvezett tekintély és közbizalom.

A függetlenség és a jelölési eljárás garanciái

Baka András szerint az Alkotmánybíróság függetlenségéhez és hiteles, autonóm működéséhez semmiféle kétség nem férhet. Kifejtette, hogy a testület működése nem függhet kizárólag attól, hogy az Országgyűlés milyen személyeket választ meg alkotmánybírónak.

Ez nem függhet kizárólag attól, hogy az Országgyűlés kellő szakmai kvalitásokkal és integritással rendelkező személyeket választ-e meg alkotmánybírónak, hanem szükséges, hogy a jelölési eljárásnak olyan jogi garanciái legyenek, amelyek biztosítják, hogy a politikai, hivatásrendi és civil szervezeti álláspontok figyelembevételével választják ki a tagokat, és így kiegyensúlyozott összetételű lehet az Alkotmánybíróság.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a jelölési eljárásnak olyan jogi garanciákat kell tartalmaznia, amelyek biztosítják a kiegyensúlyozott összetételt. Kifogásolta továbbá, hogy a törvény részletesen meghatározza az Alkotmánybíróság elnökének megválasztási módját.

Véleménye szerint a testület függetlenségét és működésének autonómiáját jobban erősítette volna, ha a jogszabály ezt a kérdést az Alkotmánybíróság saját belső működési szabályaira, illetve ügyrendjére bízza.

Az államfő felszólalása az alkotmánybírósági törvény körüli szakmai és jogi elvárásokra hívta fel a figyelmet az Országgyűlésben.

https://www.globalhir.hu/2026/09/21/baka-andras-eszreveteleket-fogalmazott-meg-az-alkotmanybirosagi-torveny-modositasaval-kapcsolatban/