Nem írta alá a törvényeket a lengyel elnök

 Az alkotmánybíróság több, a jelenlegi parlamenti többség által megszavazott törvényt is alkotmánysértőnek talált

MH/MTI

Nem írta alá, és előzetes normakontrollra küldte Andrzej Duda lengyel elnök a parlamentben szeptember közepén megszavazott ama két törvényt, amely az alkotmánybíróság átalakítását célozza – közölte hétfőn a varsói államfői hivatal.

Az államfő főként azon előírások esetében feltételezi az alaptörvény megsértését, amelyek hatálytalannak minősítik a jelenlegi alkotmánybíróság döntéseit, és amelyek kétségbe vonják a taláros testület egyes tagjainak státuszát – áll az elnöki hivatal közleményében. A hivatalos tájékoztatás szerint említett előírások „rendszerszintű káoszt eredményezhetnek, mégpedig olyan mértékben, amelyet ma még előrelátni sem lehet”.

Alkotmányt sérthetnek Andrzej Duda szerint azok az előírások is, amelyek értelmében a szejm által megválasztott új alkotmánybírákat ezentúl nem az államfő esketné fel, hanem közjegyző jelenlétében tennének esküt, amennyiben az államfői részvétellel történő beiktatásra a megválasztást követő 14 napon belül nem kerülne sor. A jelenlegi előírások szerint az alkotmánybíróság tagjai az államfő jelenlétében tesznek esküt.

Az új szabályozás értelmében a szejm az alkotmánybírákat háromötödös többséggel választaná meg. A jelenlegi előírások szerint a megválasztáshoz a szavazatok abszolút többsége szükséges a képviselők legalább 50 százalékos jelenléte mellett. A bírójelöltek a megválasztásukat megelőző négy évben nem tölthetnének be képviselői, szenátusi vagy európai parlamenti képviselői mandátumot, valamint nem lehetnének párt- és kormánytagok.

A két jogszabály egy – az alkotmánybíróság átalakítását célzó, az alaptörvény módosítását is tervező – előíráscsomag része. Ennek keretében a szejm márciusban határozatot fogadott el, amelyben lemondásra szólították fel a jelenlegi taláros testület tagjait.

A lengyel alkotmánybírákat 9 évre választják meg. A 15 tagú taláros testületben a Polgári Platform által vezetett kormánykoalíció kétségbe vonja elsősorban azon három bírájának mandátumát, akiket az előző, a Jog és Igazságosság vezette kormány idején, 2015-ben választottak meg. Emellett Julia Przylebska alkotmánybírósági elnök megbízatását is szabálytalannak tekintik.

Az alkotmánybíróság több, a jelenlegi parlamenti többség által megszavazott törvényt is alkotmánysértőnek talált. A kormánypárti politikusok és egyes jogászok viszont nem tekintik érvényesnek az alkotmánybírósági ítéleteket.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20241007-nem-irta-ala-a-torvenyeket-a-lengyel-elnok

A lengyel parlament alsóháza megszavazta az alkotmánybíróság átalakításáról szóló törvényt

 A lengyel parlamenti alsóház (szejm) megszavazta pénteken az alkotmánybíróság átalakítását célzó törvény szenátusi módosításait, és ezáltal a maga részéről véglegesen is elfogadta a jogszabályt.

Magyar Nemzet

A szejm első körben júliusban szavazta meg a jogszabályt, amelyet ugyanabban a hónapban a szenátus a saját módosítójavaslataival visszaküldött az alsóháznak. Az egyik, pénteken a szejmben jóváhagyott szenátusi javaslat lehetővé tenné, hogy a szejm által megválasztott új alkotmánybírákat ezentúl ne az államfő eskesse fel, hanem közjegyző jelenlétében tegyenek esküt, amennyiben az államfői részvétellel történő beiktatásra a megválasztást követő 14 napon belül nem kerül sor. A lengyel alkotmányra hivatkozó eddigi előírások szerint az alkotmánybíróság tagjai az államfő jelenlétében tesznek esküt.

Az új törvény értelmében a szejm az alkotmánybírákat háromötödös többséggel választaná meg. A jelenlegi előírások szerint a megválasztáshoz a szavazatok abszolút többsége szükséges a képviselők legalább ötvenszázalékos jelenléte mellett. 

A bírójelöltek a megválasztásukat megelőző négy évben nem tölthetnének be képviselői, szenátusi vagy európai parlamenti képviselői mandátumot, valamint nem lehetnének párt- és kormánytagok.

Szymon Holownia, a szejm elnöke a pénteki szavazás után a törvény aláírására, „az alkotmánybíróság körüli válság közös megoldására” szólította fel Andrzej Duda elnököt. Megerősítette azt az álláspontját, hogy a taláros testületet először meg kell reformálni, és csak ezt követően lehetne új alkotmánybírákat választani azok helyébe, akiknek megbízatása a közeljövőben lejár. Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, volt kormányfő viszont még júliusban azon reményét fejezte ki, hogy az elnök nem hagyja jóvá a törvényt, amely – mint mondta – a taláros testület „felszámolását” célozza.

A jogszabály egy, az alkotmánybíróság átalakítását célzó, az alaptörvény módosítását is tervező előíráscsomag része. Ennek keretében a szejm márciusban határozatot fogadott el, amelyben lemondásra szólították fel a jelenlegi taláros testület tagjait.

 A lengyel alkotmánybírákat kilenc évre választják meg. A 15 tagú taláros testületben a kormánykoalíció kétségbe vonja elsősorban azon három bírájának mandátumát, akit az előző, a PiS vezette kormány idején, 2015-ben választottak meg. Szabálytalannak minősítik Julia Przylebska alkotmánybírósági elnök megbízatását is. Az alkotmánybíróság több, a jelenlegi parlamenti többség által megszavazott törvényt is alkotmánysértőnek talált. A kormánypolitikusok és egyes jogászok azonban nem tartják hatályosnak az alkotmánybírósági ítéleteket. A PiS tavaly őszig tartó kormányzása idején kezdeményezett, az alkotmánybíróságot is érintő változtatások miatt az Európai Bizottság 2016 elején jogállamisági eljárást indított Lengyelországgal szemben, amelyet idén májusban – hivatkozva a tervezett reformra – megszüntetett.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/09/a-lengyel-parlament-alsohaza-megszavazta-az-alkotmanybirosag-atalakitasarol-szolo-torvenyt

A lengyel alkotmánybíróság elkaszálná a Pegasus kormányzati használatát vizsgáló bizottságot

 Pupli Anna Sára

A lengyel alkotmánybíróság szerint sérti az alkotmányt az a januárban megszavazott határozat, amely értelmében parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel a Pegasus kémszoftver korábbi használata és visszaélései miatt – írja az MTI. A háromfős testület egyhangúan döntött kedden.

Még februárban derült ki, hogy a lengyel parlament vizsgálóbizottságot állít fel annak felfedésére, visszaélt-e az előző kormány a Pegasus izraeli kémszoftverrel. Egy ilyen bizottság felállítása volt a jelenlegi, Donald Tusk vezette kormány egyik legfontosabb választási ígérete. Az ügy kivizsgálásakor kiderült, Lengyelországban 2017 és 2022 között, a Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása alatt közel 600 embert figyeltek meg a Pegasus kémprogrammal. A biztonsági szolgálatokért felelős miniszter szerint bár sok legitim célpontot is megfigyeltek, túl sok volt az olyan eset, amikor a Pegasust a korábbi kormány számára „kellemetlen” személyek ellen használták. A bizottság első tanúként a PiS elnökét, Jarosław Kaczyńskit hívta be, április elején pedig 31 személyt idéztek be tanúnak.

A vizsgálóbizottság jogszerűségét vizsgáló alkotmánybírósági eljárást még márciusban a fő ellenzéki – előző kormányzó – párt, a PiS képviselői indítványozták. Nem véletlen, hiszen a felállított vizsgálóbizottság pont azt vizsgálta, történt-e visszaélés a kémszoftver használatánál az előző, PiS által vezetett kormánykoalíció idején.

Az alkotmánybíróság szerint az, ahogy elfogadta a parlament a vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozatot, az alaptörvény második cikkelyét sérti. Ez a cikkely arról szól, hogy Lengyelország demokratikus jogállam. Stanislaw Piotrowicz alkotmánybíró azzal indokolta a döntést, hogy a parlamenti határozat elfogadásakor, idén januárban a parlament alsóháza szabálytalan összetételben ült össze. Szymon Holownia alsóházi elnök ugyanis megakadályozta Mariusz Kaminski és Maciej Wasik mandátumának betöltését, ami a bíró szerint jogtalan volt.

A két ellenzéki képviselőt még decemberben ítélték kétévi szabadságvesztésre annak ellenére, hogy Andrzej Duda köztársasági elnök korábban kegyelemben részesítette őket. Az ítéletre hivatkozva Szymon Holownia aláírta Kaminski és Wasik mandátumfosztását, ezt a lépést viszont a lengyel legfelsőbb bíróság nem erősítette meg. Kaminski és Wasik parlamenti távolléte miatt egyébként a lengyel alkotmánybíróság már június 19-i döntésében is alkotmánysértőnek talált egy másik, a parlamentben januárban megszavazott törvényt.

A kormánypolitikusok és egyes jogászok azonban nem tartják hatályosnak az alkotmánybírósági ítéleteket, és nem teszik azokat közzé a lengyel jogi közlönyben sem. A szejm, vagyis a lengyel parlament alsóháza egyik márciusi határozatában úgy ítélte meg: a „jogsértő módon kiadott alkotmánybírósági döntések” figyelembe vétele sértheti a törvényesség elvét.

Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter májusi CEU-s előadásán beszélt a lengyel bírói testülettel kapcsolatos problémákról. Mint elmondta, az elmúlt években több testületbe, például az alkotmánybíróságba és igazságszolgáltatási tanácsba is a PiS-kormány nevezett ki embereket egy 2017-es törvénymódosítás segítségével. A bírói testület tehát megítélése szerint politikailag befolyásolttá vált. Bodnar ezért jelenleg azon dolgozik, hogy visszatérhessenek a 2017 előtti gyakorlatra, amikor még a bírói szervezetek választottak elnököket maguk közül.

A Pegasus egy izraeli kémszoftver, amivel okostelefonokat tudnak lehallgatni, de ezzel hozzá tudnak férni mindenféle telefonon tárolt adathoz is. 2021 nyarán derült ki, hogy Magyarországon és más országokban ellenzéki politikusokat, üzletembereket és újságírókat is megfigyeltek vele, Kósa Lajos pedig elismerte, hogy itthon a Belügyminisztérium vette meg a kémszoftvert (bár az ügyészség később azt állította, ez „tényszerűen nem felel meg a valóságnak”).

Az ügy az Európai Parlamentig is eljutott, külön bizottságot hoztak létre, ami a Pegasus használatát vizsgálja, akik tavaly még Magyarországra is ellátogattak. A magyar kormány nem fogadta a delegációt, Varga Judit pedig brüsszeli bohózatot emlegetett.

https://telex.hu/kulfold/2024/09/10/pegasus-lengyelorszag-vizsgalobizottsag-alkotmanybirosag-alkotmanyellenesseg

Magyar mintára módosítják a választási törvényüket a csehek

 Jövő évtől bevezetik a határon túl élők levélszavazását Csehországban. Az októberi képviselőházi választáson így már a külföldön élő cseheknek is több lehetőségük lesz leadni a voksukat. Az ellenzéki pártok az alkotmánybírósághoz fordulnak a választási törvény módosítása miatt.

Levélben is szavazhatnak a jövőben a külföldön élő cseh állampolgárok. A választási törvény módosítását a képviselőház és a szenátus jóváhagyása után szerdán Petr Pavel államfő is aláírta – közölte a cseh elnöki iroda.

A választási törvény módosítása 2025. január elsején lép életbe. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 

a külföldön élő csehek már a jövő októberi képviselőházi választáson is élhetnek ezzel a lehetőséggel. 

A törvénymódosítást elsősorban az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO), illetve a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom ellenezte. A két politikai tömörülés, amelyek a legutóbbi parlamenti választásokon csak elenyésző támogatást kaptak a külföldi csehek körében, jelezte: mérlegelni fogja, hogy az ügyben az alkotmánybírásághoz fordul. Az ellenzék azt állítja, hogy a levélszavazás ellentétes az alkotmánnyal. Vít Rakusan belügyminiszter kijelentette: meggyőződése, hogy a törvénymódosítás kiállja az alkotmányosság próbáját.

Petr Pavel kedden a cseh nagykövetek prágai értekezletén elmondott beszédében a törvénymódosítást olyan jó irányba tett lépésnek minősítette, amely elősegíti a külföldi csehek szavazását.

A külföldön élő csehek eddig csak az ország 110 nagykövetségén adhatták le szavazataikat. A prágai külügyminisztérium becslése szerint 

külföldön mintegy 600 ezer cseh állampolgár él. 

A hatóságok azzal számolnak, hogy a levélszavazás a jövőben növelheti a külföldön leadott szavazatok számát.

A külföldi szavazatokat a négy csehországi régióban leadott szavazatokhoz adják hozzá.

https://www.vg.hu/kozelet/2024/08/valaszas-csehorszag-levelszavazas

A lengyel főbíró az alkotmánybírósághoz fordult a hitoktatás korlátozása miatt

 Alkotmánybírósági panaszt nyújtott be Malgorzata Manowska, a lengyel legfelsőbb bíróság elnöke a lengyelországi hittanoktatás szervezésének szeptembertől tervezett, korlátozásokkal járó módosítása miatt – közölte kedden a varsói legfelsőbb bíróság sajtóosztálya.

Manowska a lengyel katolikus egyház püspöki konferenciája és a lengyel ökumenikus tanács múlt heti petíciója alapján fordult az alkotmánybírósághoz.

A főbíró azzal érvel, hogy a hittanoktatás szervezésének módosításával az oktatási minisztérium az állam és az egyházak közötti kapcsolat konszenzuális rendezésének elvét sérti.

Lengyelországban jelenleg az óvoda, általános vagy középiskola akkor köteles megszervezni egy adott osztályban a hitoktatást, illetve másik választható lehetőségként az etikaórákat, ha legalább hét tanuló jelentkezik rá. Az oktatásügyi tárca július végi rendelkezése szerint az iskolai hittant az új tanévtől több osztályból összevont, nagyobb létszámú, különböző életkorú tanulókból álló csoportokban oktatják. Az ebből a tantárgyból szerzett érdemjegyet nem számítják be az átlagba.

Leszek Gesiak, a lengyel püspöki kar szóvivője a múlt héten a Lengyelország és az Vatikán közötti konkordátum megsértésének nevezte, hogy az összevont csoportokban az oktatás nem az adott korosztály számára kidolgozott egyházi program szerint fog megvalósulni.

Barbara Nowacka oktatási miniszter hétfőn egy pódiumbeszélgetésen azt is megerősítette: a hittant szeptembertől heti két tanóráról egyre csökkentik. „A konkordátum természetesen megköveteli a lengyel államtól a hittanórák megszervezését, de szó sincs benne heti két óráról” – jelentette ki a miniszter. Azt ígérte, hogy a csökkentett óraszám kapcsán a hitoktatók továbbképzéséről gondoskodik úgy, hogy egyéb tantárgyakat is oktathassanak.

Az oktatási minisztérium új rendelkezése miatt múlt szerdán több száz hitoktató tüntetett Varsóban. A tiltakozók közös levelükben Andrzej Duda elnökhöz fordultak, támogatását kérve az ügyben.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240827-a-lengyel-fobiro-az-alkotmanybirosaghoz-fordult-a-hitoktatas-korlatozasa-miatt

A száműzetésből visszatért korábbi kormányfő lánya lett Thaiföld új miniszterelnöke

 Vincze Barbara

A thaiföldi parlament pénteken a 37 éves Paetongtarn Sinavatrát, az egykori kormányfő, Thakszin Sinavatra lányát választotta meg az ország új miniszterelnökének – írja az MTI.

Paetongtarn Sinavatra a harmadik olyan tagja és örököse a befolyásos és gazdag Sinavatra családnak, aki elnyerte a kormányfői hivatalt, a 15 évi emigrációból tavaly hazatért apját és a még mindig külföldön élő nagynénjét, Jinglak Sinavatrát követően. Apja több évig volt hatalmon, majd katonai puccsok miatt vonult száműzetésbe.

A Pheu Thai pártnak azért kellett új kormányfőt jelölnie, mert a thaiföldi alkotmánybíróság szerdán etikai okokra hivatkozva menesztette az alig egy éve kinevezett eddigi miniszterelnököt, Szretta Tavizint.

Az új kormányfőt, az ország eddigi legfiatalabb miniszterelnökét, a második nőt a poszton a parlament nyilvános szavazásán 319 vokssal választották meg. A képviselők közül 145-en szavaztak ellene és 27-en tartózkodtak.

A kormányfői tisztségre egyedül őt jelölték. Paetongtarn Sinavatra 2021-ben lépett be a politikai életbe, és tavaly választották meg a Pheu Thai kormánypárt vezetőjének, ugyanakkor nem tagja a parlamentnek, de ez nem feltétele a jelölésének.

Jelölése sokakat meglepetésként ért, miután korábban azt rebesgették, hogy a korábbi igazságügyi miniszter lesz a vezető jelölt. Médiaértesülések szerint ez egy stratégiai lépés volt a délkelet-ázsiai ország stabilitásának mielőbbi helyreállítása érdekében.

Thaiföldön egymást követik a nagy horderejű politikai események, miután augusztus elején a bíróság feloszlatta az ellenzéki Mozdulj Előre Pártot. Ez azért fontos hír, mert ez a párt szerezte a legtöbb mandátumot a tavalyi parlamenti választásokon, felbosszantva ezzel a thaiföldi elitet. A városi, főleg fiatalok által szervezett, a hadsereg és a diktatúra ellen mozgósító pártot nem csak feloszlatták, de a bíróság döntése értelmében a vezetőit tíz évre el is tiltották a politikától.

Az ellenzéki párt vesztét az okozta, hogy a thai királyi család kritizálását tiltó törvény gyengítésére tett javaslatot. A pártot egyébként ugyanez a bíróság hat hónappal ezelőtt egy külön határozatban kötelezte a javaslat visszavonására.

A politikától való tíz éves eltiltás vonatkozik a párt karizmatikus korábbi vezetőjére, Pita Limjaroenratra is. A Mozdulj Előre a 2023-as parlamenti választásokon többséget szerzett, de a párt elitellenes üzenete kivívta az ország erős konzervatívjainak, a hadseregnek és a gazdag családok hálózatának haragját.

Amikor megnyerték a választást, akkor a Telex egy hosszabb cikkben elemezte a pártot és a thai politikát, ezt az írást itt lehet elolvasni. Már abban az írásban jeleztük, hogy a nem túl demokratikus politikai rendszer miatt a hadsereg a – katonaság embereiből álló – szenátusban és jogi úton is eltörölheti a formálódó rendszerváltást.

A pártot azzal vádolták, hogy aláássa Thaiföld kormányzati rendszerét, amelyben a király az államfő.

https://telex.hu/kulfold/2024/08/16/thaifold-uj-miniszterelnok-paetongtarn-sinavatra

Fontos dátumot közölt az Alkotmánybíróság elnöke

 Juhász Imrét megkérdeztük az Ábrahám–Puzsér-ügyről is.

Jakubász Tamás

Hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek az Alkotmánybíróság júniusban megválasztott új elnöke. Juhász Imre kifejtette álláspontját a szavaztok újraszámolása és a demokrácia közötti kapcsolatról, 

elmondta, miért jutott eszébe Karácsony Gergelyről A tanú című film, elemezte a jogállam helyzetét 2006-os rendőrterror idején, egyúttal beszélt a politikusok felelősségéről.

Az elnöktől utóbbi kapcsán megkérdeztük, mekkora a felelősségük a politikai véleményformálóknak, a megmondóembereknek. A sajtót jó ideje foglalkoztatja, hogy Ábrahám Róbert egy pofonnal rendezte le a Puzsér Róberttel szembeni, a nyilvánosságban kibontakozó konfliktusát.

Az Ábrahám–Puzsér-ügy

– Az esetet minden részletében nem ismerem, de a hozzám eljutott információk alapján hadd közelítsem meg a kérdést alkotmányos alapon – kezdte válaszát Juhász Imre. – Úgy vélem – folytatta –, hogy két alapjog ütközéséről van szó: a szabad véleménynyilvánítás az egyik oldalon, az emberi méltósághoz való jog a másikon. A körülményektől függetlenül állítom, hogy a két jog nem összeegyeztethetetlen. Eldurvult közbeszédünkben meg kell találni azt a mértéket, amely az ilyen vitákban érintett személyek számára az alapjogainak gyakorlásához elegendő. Juhász Imre szerint ez a véleményvezérekre, az újságírókra is áll.

Az ilyen konfliktushelyzetekre, vagyis ha valakit sérelem ér, a bíróságok útján a polgári jog és adott esetben a büntető jog is, igaz, nem túl gyorsan, de általában valamilyen elégtételt szolgáltat

– jegyezte meg az elnök. Hozzátette: ebben az ügyben a jogállami megoldás, vagyis a per akár azt a kérdést is kinyithatja, hogy azonos-e a két médiaszereplő hozzáférése a nyilvánossághoz. Másképpen: az egyik gyalázkodónak gondolt kijelentéseire adott válasz ugyanolyan széles körben lesz-e ismert, mint az eredeti, sértőnek vélt szöveg.

Ekkor költözik az AB a budai Várba

Az Alkotmánybíróság új székháza József főherceg újjáépített palotájában kap helyet. Erről Juhász Imre elmondta, hogy a tesztüzemet 2026 nyarára tervezik.

A részletekről szólva kifejtette, az épület szerkezetkész, az irodák kialakítása – az AB igényeit is maximálisan figyelembe véve – hamarosan megkezdődik. – Csak dicsérni tudom azt a nyitottságot, rugalmasságot, amellyel a kivitelező, a Várkapitányság ezt a beruházást – velünk is a legapróbb részletekbe menően együttműködve – megvalósítja – fogalmazott Juhász Imre, hozzátéve: az irodaház XXI. századi lesz azzal, hogy bizonyos régi, reprezentatív belső tereket eredeti állapotukban építenek vissza.

Megjegyezte: bár alkotmánybírói mandátuma lejár, a költözés őt is érinti, a mindenkori elnököt ugyanis a leköszönését követő két évben megilleti egy iroda az AB székházában. – De ezzel most még nem foglalkozom, az elkövetkező időszak épp elég sok munkát tartogat – mondta Juhász Imre.

A beszélgetés további részét tartalmazó interjú a Magyar Nemzet hétfői számában jelenik meg.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/08/fontos-datumot-kozolt-az-alkotmanybirosag-elnoke

Döntött az olasz alkotmánybíróság, csak két nem van!

 Az olaszok ellenállnak.

A genderelmélet szerint a nőn és a férfin kívül még több tucat másfajta “nem” is létezik. De nem ez a baj vele -írja a vasarnap.hu.

A normalitás világából nézve, fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon a világ átalakításának „mérnökei” miért is áldoznak erre ennyi pénzt és energiát az általuk birtokolt és befolyásolt liberális sajtón keresztül? A válasz egyszerű, és azonos az ókori rómaiak másokat leigázó elvével: oszd meg és uralkodj!

Ebben az esetben nem egy meghódítandó, szomszédos ország lakóit, hanem a társadalom hagyományos értékei szerint élőket szeretnék megosztani, hogy könnyebben tudjanak rajtuk uralkodni az egész világon.

Jó hír, hogy Olaszország is csatlakozott a hagyományos értékeket valló országok táborába, azzal, hogy az alkotmánybíróságuk kimondta: csak két nem van: nő és férfi. Semmilyen más „verzió” nem ismerhető el jogi szempontból.

Az ítéletet egy transz személy kérelme előzte meg, amit a bolzanói regionális bírósághoz nyújtott be. Egy nő áttért a férfi nemre és ezt rögzíteni szerette volna a születési anyakönyvi kivonatában is. Ez az ügy került az alkotmánybíróság elé, amely most kimondta, hogy ez nem lehetséges. A testület szerint a nem bináris nem (egy harmadik nem megjelenése) jogi elismerése megzavarná az egész olasz jogi és társadalmi rendszert amely összeegyeztethetetlen az alkotmánybíróság vagy bármely bíró hatáskörével.

Antonio Brandi, a Pro Vita e Famiglia országos családvédő szervezet elnöke örömmel reagált az alkotmánybíróság döntésére. Arra figyelmeztetett, hogy már Olaszországban is terjed a különböző genderek divatja, amely a kiskorúak ezreit erősíti meg abban a hitben, hogy „rossz testben születtek”. A szervezet egyébként már 110 olasz városban igyekszik megvédeni a hagyományos családmodellt.

Habár az Olasz Alkotmánybíróság ítélete jelentős pofon a gender ideológia hívei és támogatói számára, ők ebbe valószínűleg nem fognak beletörődni, és majd megindulhat a harc az erre vonatkozó jogszabályok módosításáért

Salviniék pártja a Liga törvénnyel korlátozná az olasz nyelvben terjedő nemi esélyegyenlőséget, a javaslat a politikusokat és a nyelvészeket is megosztja.

A Manfredo Potenti szenátor által benyújtott törvényjavaslat véget akar vetni az utóbbi időben elterjedt gyakorlatnak, miszerint a korábban kizárólag hímnemben használt tisztségeket nőnemben is használják, ha a pozíciót nem férfi, hanem nő tölti be.

A kezdeményezés szerint a hivatali, közigazgatási nyelvezetben, ha például miniszterről, polgármesterről, ügyvédről, egyetemet vezető rektorról van szó, minden esetben hímnemet kell használni. A nem hivatalos dokumentumokra a szabály nem vonatkozik.

A szenátor hangoztatta, hogy

nem az esélyegyenlőség, hanem annak túlzásai ellen kíván fellépni, amelyek sértik az intézményes nyelvhasználatot.

Hangoztatta: az olasz nyelv épségét akarja megőrizni azzal, hogy korlátot szabna annak az iránynak, amely a hivatalos megnevezéseket “a kor (…) érzékenységéhez próbálja igazítani”.

Manfredo Potenti úgy vélte, felesleges hímnemet és nőnemet is használni ugyanarra a hivatali pozícióra, amikor elegendő egyetlen nyelvtani forma. A törvényjavaslat ezertől ötezer euróig terjedő pénzbírságot ír elő a hímnem helyett nőnemet használóknak.

A kérdés évtizedek óta napirenden szerepel Olaszországban: 1986-ban a Craxi-kormány esélyegyenlőségi minisztere, Alma Sabatini vezette be, hogy nők esetében nőnemet kell használni tisztségek megjelölésére. Attól kezdve a hivatalos állást betöltő nők szabadon választhattak, hogy nőnemben vagy hímnemben akarják használni megszólításukat.

Giorgia Meloni 2022 októberében, amikor Olaszország első női kormányfője lett, leszögezte, hogy hímnemben kívánja használni a miniszterelnök megnevezést. Meloni döntését vita kísérte: a világ legrégibb nyelvművelő intézményének számító Accademia della Crusca úgy vélte,

a tisztségek nőnemű használata teljesen szabályos, és aki azt használja, egy folyamatban levő nyelvtörténeti átalakuláshoz csatlakozik. Annak viszont, aki a hagyományos hímnemet választja, joga van azt tenni.

Nem sokkal később a jobboldalhoz közeli Beatrice Venezi karmester közölte, nem akarja, hogy karmesternőnek szólítsák.

Trento város egyeteme viszont márciusban módosította alapszabályzatát, amelyet csupa nőnemben használt szóval írt át. Modena polgármestere az idegenrendészet élére kinevezett nőt a hivatalos dokumentumokban questor-nőként tüntette fel a hagyományos questor helyett.

A Liga javaslata széles vitát indított. Politikusok és nyelvészek, valamint a sajtó is állást foglalt. Aurora Floridia nyelvész, a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) szenátora szerint a jobboldali párt “nőgyűlölete határtalan”.

A politikus a kétszáz fős felsőházban hetvenhat aláírást gyűjtött össze a törvényjavaslat ellen. Debora Serracchiani, a Demokrata Párt (PD) képviselője szerint “a legsötétebb és legelmaradottabb patriarchátus sem tudott volna kitalálni ilyen ostobaságot”. Az Il Giornale jobboldali napilap hétfői véleménycikke szerint nem tiltásra, hanem józan észre van szükség. A baloldali La Repubblica úgy vélte, a javaslat el akarja törölni a nőket.

https://ripost.hu/politik/2024/08/dontott-az-olasz-alkotmanybirosag-csak-ket-nem-van

Az oroszok állhatnak az algériai bokszoló körül kavart balhé mögött – zavart keltenének az olimpián egy szakértő szerint

 Egy amerikai publicista szerint nem biztos, hogy olyan egyszerű a vitatott nemű Iman Helif története, mint amilyennek elsőre látszik. Könnyen elképzelhető, hogy itt is a politika áll a háttérben.

Nincs épeszű ember, aki úgy gondolná, hogy férfiaknak kellene nőkkel bokszolniuk az olimpián, írja Dan Wolken a USA Today publicistája a Párizsban kibontakozó női bokszbotrány kapcsán. Az algériai Iman Helif neme körüli viták akkor erősödtek fel, amikor az olasz Angela Carini mindössze 46 másodperc után feladta a harcot a sportoló ellen, aki olyan erejű ütéseket mért rá, mint egyetlen ellenfele sem korábban. Helif a következő meccsét a párizsi olimpián a magyar Hámori Luca ellen vívja szombaton délután.

Az észak-afrikai sportoló történetéhez kísértetiesen hasonlít a tajvani Lin Yu-Ting esete is. Az amerikai újságíró egy egészen új szemszögből közelíti meg az olimpiai eddigi legnagyobb botrányát, melynek hátterében felsejlik a Gazprom és Oroszország is.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) szerint Helif és Lin Yu Ting megbuktak a 2023-as világbajnokságon végzett teszteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban engedi őket versenyezni Párizsban.

A helyzet bonyolultságát fokozza az IBA és a NOB közötti hosszú távú konfliktus, amely az orosz támogatások és az átláthatóság körül forog. 2020-ban Umar Kremlev lett az IBA elnöke, aki jelentős szponzori szerződést kötött a Gazprommal, Oroszország állami energiaszolgáltatójával. Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása után a NOB nyomást gyakorolt az IBA-ra, hogy ejtse a Gazpromot, és további reformokat követelt a működésében, de az IBA nem tett eleget ennek a kérésnek, ami a két szervezet közötti viszályhoz vezetett. A sportdöntőbíróság is a NOB javára ítélt, legfőképp az IBA pénzügyeinek átláthatatlansága és a játékvezetőkkel és a pontozóbírókkal kapcsolatos folyamatos problémák miatt. Ennek eredményeként az ökölvívás olimpiai jövője jelenleg bizonytalan, 2028-ban eddig nem is szerepel a programban. Emellett megjegyzik azt is, hogy ezen az olimpián az oroszok nem vehetnek részt hivatalosan a háborús agresszió miatt.

A helyzet odáig fajult az ellentmondásos megítélésű olimpia megnyitó után Kremlev az X-en posztolt egy videót, amiben Thomas Bachot, a NOB elnökét „főhomoszexuálisnak”, míg csapatát „a társadalom számkivetettjeinek” nevezte.

További bizonytalanságot okoz, hogy az IBA közleménye szerint Helif és Lin egy különálló és elismert teszten bukott meg, amelynek részletei bizalmasak maradnak, ráadásul nem verseny előtt, hanem verseny közben hozták nyilvánosságra. Nem világos, hogy milyen tesztekről van szó, mire vizsgálták őket, és melyik szervezet felügyelte a teszteket. Az IBA szerint nem tesztoszteronteszt volt. A NOB pedig eddig nem adott ki további információkat a vizsgálatokról.

Iman Helif és Lin Yu Ting évek óta versenyeznek a sportágban, és korábban nem merült fel hasonló probléma. A 2021-es tokiói olimpián Helif a negyeddöntőben, Lin pedig a 16 között búcsúzott. Az elmúlt években mindkét bokszoló átesett különböző teszteken anélkül, hogy bármilyen probléma felmerült volna.

A publicista hangsúlyozza, hogy a helyzet bonyolultsága miatt ne vonjunk egyből elhamarkodott következtetéseket. Algéria például furcsa hely lenne egy olyan női sztárbokszoló felépítésére, aki valójában férfi, tekintve az ország szigorú társadalmi és jogi környezetét, amely diszkriminálja az LMBTQ közösséget. Az algériai olimpiai bizottság ennek megfelelően határozottan tagadta a vádakat, és alaptalan propagandának nevezte őket.

Amy Broadhurst, ír világbajnok ökölvívó, aki már állt ringben Helif ellen, a közösségi médiában azt írta, hogy nem hiszi, hogy Helif csalt volna. Úgy véli, hogy az algériai olimpikon így született, és ezt nem tudja befolyásolni. Broadhurst hozzátette, hogy ha kiderül, hogy Helif férfi, undorodni fog attól, hogy ringben volt vele, de jelenleg senki sem tudja, mik a valós tények.

Az olimpia még a felénél sem jár, és Helif szombaton újra ringbe száll, miközben számos kérdés továbbra is megválaszolatlan marad. De Wolken szerint mindenkinek türelmesnek kell lennie, és megvárni, hogy a valóság lassan kibontakozzon. Szerinte ugyanis jelenleg túl sok a spekuláció és a nyilvánvaló politikai szándék ahhoz, hogy megalapozott következtetéseket vonhassunk le.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/olimpia/az-oroszok-allhatnak-az-algeriai-bokszolo-korul-kavart-balhe-mogott-zavart-keltenenek-az-olimpian-egy-szakerto-szerint/

2024. augusztus 8. 

Putyinhoz közel álló orosz üzletember vezeti a szervezetet, amely elindította a Khelif nemével kapcsolatos vádakat

A Nemzetközi Bokszszövetség a Gazprom támogatását élvezi, sportot űz abból, hogy szembemegy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, programjával pedig a Kreml külpolitikai céljait segíti a sportdiplomácia eszközeivel.

A Lakmusz írt egy hosszú, részletes tényfeltáró anyagot az idei olimpia legnagyobb botrányáról: a lap szerint egy Putyinhoz közel álló orosz üzletember vezeti a szervezetet, amely útjára indította a Khelif nemével kapcsolatos vádakat.

A lap figyelmeztet arra, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség a Gazprom támogatását élvezi, sportot űz abból, hogy szembemegy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, programjával pedig a Kreml külpolitikai céljait segíti a sportdiplomácia eszközeivel.

A cikk emlékeztet rá, hogy az orosz vezetésű Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) a szervezetet átható korrupció és kétes pénzügyei miatt már a tokiói olimpia előtt elvesztette jogát, hogy felügyelje a sportág mérkőzéseit.

A párizsi játékokon ez a szervezet újra a figyelem középpontjába került. Az IBA diszkvalifikálta ugyanis Iman Khelif algériai bokszolót és tajvani sporttársát, Lin Ju-tinget az előző nagy ökölvívó világversenyen, a 2023-as újdelhi bokszvilágbajnokságon, mert a sportolók szerintük nem feleltek meg a nők közötti indulás feltételeinek.

A két sportolót azzal az indokkal zárták ki, hogy nem feleltek meg a nők közötti indulás feltételeinek. Az esettel kapcsolatban ellentmondásos információk láttak napvilágot a tesztelési módszerekről, és a döntéssel kapcsolatos furcsaságokat az IBA augusztus 5-i párizsi sajtótájékoztatója sem tisztázta.

Kremljev és a Gazprom

A Lakmusz felidézi, hogy az építőipari és biztonsági cégekből meggazdagodott, Putyin-közeli orosz üzletember, Kremljev vette át a bokszszövetség irányítását, miután 15 millió dollárnak megfelelő összeg hiányzott a kasszából.

Az új vezető egy kivételes szponzort hozott magával: a Gazpromot, amely 30 millió dollárral támogatta a szervezetet. Bár Kremljev 2023-ban bejelentette, hogy megszűnt a Gazprommal való együttműködés a NOB nyomására, a cég logója továbbra is ott virít a szövetség honlapján.

A Le Monde pedig arról írt, hogy Kremljev irányítása alatt beköszöntött a bőség korszaka: az események színvonala javult, edzőtermeket újítottak fel, új felszereléseket kaptak a sportolók, és a vezetők is részesültek a jutalmakból.

Diplomáciai törekvések

Kremljev sportdiplomáciai igyekezete elsősorban azok felé az országok felé irányul, amelyek eddig nem voltak jelentős tényezők a boksz világában. Az IBA által finanszírozott fejlesztések viszont hozzájárultak ahhoz, hogy ezek az országok elköteleződjenek az IBA, illetve Oroszország felé.

Az orosz vezető 97 országot látogatott meg elnöksége óta, nagyrészt olyanokat, amelyekkel a Kreml is jó kapcsolatokat ápol. Kremljev gyakran dokumentálja a közösségi oldalain az utazásait, ahol bőkezű ajándékokkal kedveskedik: pénzt, mobiltelefonokat, luxusautókat és lakásokat osztogat, sőt, egy videóban egy medvét is megajándékozott egy pár bokszkesztyűvel.

Az orosz sportdiplomáciai utazások szorosan követik Oroszország külpolitikai céljait, különösen az ukrajnai invázió óta. Kremljev Ghánában, a Kongói Köztársaságban és Zimbabwében tárgyalt, ahol Emmerson Mnangagwával, Zimbabwe elnökével is találkozott, aki nem sokkal később Putyinnal is egyeztetett Szentpétervárott.

Kremljev pekingi látogatása során tiszteletbeli professzori címet vett át egy sportegyetemen, és rendszeresen kommunikál olyan vezetőkkel, mint Savkat Mirzijojev üzbég elnök, akivel Putyin többször is egyeztetett az elmúlt évben.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/putyinhoz-kozel-allo-orosz-uzletember-vezeti-a-szervezetet-amely-elinditotta-a-khelif-nemevel-kapcsolatos-vadakat/

Megszólaltak a francia püspökök az olimpiai megnyitó botrányáról

A francia püspökök nyilatkozatban fejezték ki megdöbbenésüket a 2024-es olimpiai játékok péntek esti párizsi megnyitóünnepségén Az utolsó vacsora keresztényellenes paródiája miatt.

Odrobina Kristóf

Szolidaritásukról biztosították a világ keresztényeit a francia püspökök, akik felháborodtak azon, hogy az olimpiai megnyitón drag queenekkel álmodták újra Jézus utolsó vacsoráját. A szervezők ezzel egy európai, keresztény gyökerű országban tiporták a sárba a vallást. A széles körű felháborodás középpontjában Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művének újrajátszása áll, amelyen Jézus és a 12 apostol helyett nőnek öltözött férfiak és transzvesztiták állnak.

A püspökök üzenete megegyezett Marion Marechal európai parlamenti képviselő üzenetével, aki a közösségi médiában hangsúlyozta, hogy a visszataszító jelenet Franciaország szélsőbaloldali kisebbségének, nem pedig a francia nép műve.

A tengerentúlon is felborzolta a kedélyeket a párizsi olimpiai botrány. 

A vallásunk tegnap esti kigúnyolása megdöbbentő és sértő volt a világ minden táján élő kereszténynek, akik az olimpiai játékok megnyitóját nézték. A hitünk és a hagyományos értékeink elleni háború ma nem ismer határokat. De tudjuk, hogy az igazság és az erény mindig győzni fog

– szögezte le a közösségi oldalán Mike Johnson, az amerikai képviselőház elnöke.

Borítókép: Az Eiffel-torony a párizsi olimpia megnyitója idején  (Fotó: AFP/Martin Bernetti)

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/07/megszolaltak-a-francia-puspokok-az-olimpiai-megnyito-botranyarol

https://www.vaticannews.va/fr/eglise/news/2024-07/eveques-france-jeux-olympiques-scenes-derision-moquerie.html

Nagykoalíciós alkotmánymódosítással védenék meg a német alkotmánybíróságot

 INFOSTART

-  2024. július 24. 11:20

  Az elmúlt időszakban ritkának számító összefogás alakult ki a német kormánykoalíció pártjai és az ellenzéki konzervatív pártszövetség, a CDU/CSU között. A közös cél a karlsruhei alkotmánybíróság védelme, annak megakadályozása, hogy szélőséges erők befolyásolhassák a testület tevékenységét. Ennek érdekében az alaptörvény reformjára van szükség.

A kezdeményezők szerint a bíróságot véglegesen ki kell vonni a napi politikai vitákból, és meg kell akadályozni a függetlenségének megkérdőjelezésére irányuló erőfeszítéseket. Mindennek hátterében az ARD közszolgálati médium beszámolója szerint az áll, hogy megakadályozzák az egyoldalú politikai befolyásolást például a mindenkori kormányhoz húzó bírák megválasztásával vagy épp hivatali idejük időtartamának befolyásolásával. Ezen túlmenően az alaptörvénybe be kellene foglalni az alkotmánybíróság határozatainak kötelező hatályát.

A Die Welt értesülése szerint az ezt célzó tárgyalások már hónapok óta folytak, a tervezet részleteit azonban most hozták nyilvánosságra. A konzervatív napilap szerint az indok a szélsőséges pártok egyre erőteljesebb térnyerése. A három kormánykoalíciós párt, a szociáldemokrata SPD, a Zödek Pártja és a szabad demokrata FDP, valamint a CDU/CSU egyetértett abban, hogy a reformra "a demokrácia védelme érdekében" van szükség.

A ZDF televízió szerint a pártok megállapodtak az alaptörvény módosításáról annak érdekében, hogy – mint fogalmaztak – jobban védjék a karlsruhei testületet. A három kormánypárt, valamint a CDU/CSU frakciója hangsúlyozta, hogy a reform az alkotmánybíróság függetlenségének erősítését szolgálja. Előirányozták, hogy a bíróság működésének alapelveit az alkotmányban rögzítsék.

Az alaptörvény szövegének megváltoztatásához a német parlament alsó-, illetve felsőházában, azaz mind a Bundestagban, mind a Bundesratban kétharmados többségre van szükség.

https://infostart.hu/kulfold/2024/07/24/nagykoalicios-alkotmanymodositassal-vedenek-meg-a-nemet-alkotmanybirosagot#

Az Apple-ügyben nagyon elégedetlen a bankokkal az MNB

 Több mint kétmilliárd forint volt a jogosulatlan levonás

2024. június 30. Teljesen elfogadhatatlannak tartja a jegybank, ha az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesítik a bankok a bejelentést követő munkanap végéig. Összesen egyébként mintegy 780 ezer jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben.

Megbolondult az Apple Pay, téves levonások egész sorozata indult el szerda délután azoknál, akiknek ott regisztrált bankkártyájuk van. A Magyar Bankszövetség gyorsan jelezte, hogy a hitelintézetek felvették a kapcsolatot az Apple szolgáltatóval, hogy a jelentős számban terhelt magyar kártyabirtokosok visszakapják a pénzüket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban most elégedetlenségét fejezte ki a folyamatok láttán. 

Az MNB éppen ezért felszólítja a bankokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást. Teljesen elfogadhatatlannak tartja a jegybank, ha az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesítik a bankok a bejelentést követő munkanap végéig. Azt is elvárják, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg azon ügyfelek kártalanítását is, akik nem jelezték közvetlenül a pénzforgalmi szolgáltatójuknál az érintett időszakban történt jogosulatlan terheléseket. Azt sem tartják elfogadhatónak, ha a hitelintézetek nem fogadja az ügyfélbejelentéseket és a hibát okozó fél (jelen esetben Apple) irányába terelik az ügyfelek panaszbejelentéseit.

Mint kiderült, valóban technikai hiba okozta a téves terheléseket, ami az Apple webáruház nemzetközi bankkártya elfogadó partnerénél következett be, és nincs szó kibertámadásról. A magyar ügyfeleknél június 26-án 18-20 óra között mintegy 780 ezer jogosulatlan levonás történt több mint 2 milliárd forint értékben. Az MNB információ szerint a technikai probléma csak ebben az időszakban állt fent, a június 28-i újabb ügyfélértesítések nem új incidens miatt következtek be, csak a korábbi téves terheléshez kapcsolódó üzenetek voltak. Az MNB tudomása szerint az Apple a hibás terhelések összegének visszaküldését megkezdte. Tekintettel arra, hogy a jogosulatlan terhelés rendkívül sok banki ügyfelet érintett és a pénzforgalmi szolgáltatók vélhetően számos esetben nem megfelelően kezelték a panaszokat, az MNB soron kívüli vizsgálatot fog indítani, hogy feltárja, az egyes intézmények a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak-e el az ügyfelek bejelentésének fogadása és kártalanítása során.

Szerző: BVJ

https://www.azenpenzem.hu/cikkek/az-apple-ugyben-nagyon-elegedetlen-a-bankokkal-az-mnb/10237/

Nem szűnt meg az alkotmányos válsághelyzet Lengyelországban

 Domány András

Ez a parlament nem törvényes parlament – mondja a lengyel Alkotmánybíróság. Ez az Alkotmánybíróság nem törvényes Alkotmánybíróság – mondja a parlamenti többség. Nem látszik, hogyan oldódhat meg a patthelyzet.

A 2023 októberében választott szejm minden törvénye alkotmányellenes, mert két képviselőt alkotmánysértő módon nem engednek részt venni a törvényhozásban – mondta ki néhány napja a lengyel Alkotmánybíróság (Ab). Ezzel tovább ment, mint Andrzej Duda köztársasági elnök, aki 30 törvény közül csak 14-nek a felülvizsgálatát kérte. Arról van szó, hogy a 2023-ban súlyos korábbi visszaélések miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Mariusz Kaminski, 2015 és 2023 közti belügyminiszter és helyettese, Maciej Wasik az elítélés pillanatában automatikusan elveszítette képviselői mandátumát, az államfő azonban úgy ítéli meg, hogy miután megkegyelmezett nekik, a képviselői megbízásuk is újra érvényessé vált. Ezért már februárban közölte: az Ab-hoz küld minden jogszabályt, amelyet a két ellenzéki politikus részvétele nélkül szavaznak meg. Növelte a zűrzavart, hogy a Legfelső Bíróság két kollégiuma közül az egyik jóváhagyta a két mandátum megszűnését, egy másik viszont – amelynek a legitimitását azonban az EU Bírósága kétségbe vonta – éppen ellenkezőleg.

A parlament többsége ezzel szemben arról hozott határozatot, hogy az Ab három tagjának törvénysértő kinevezése miatt nem ismeri el az Ab döntéseit, és ezeket nem hirdetik ki a hivatalos közlönyben, így nem léphetnek hatályba. Csakhogy egy határozat nem jogszabály, csupán nyilatkozat. A mostani kormánypártok 2016-ban, ellenzékben felháborodtak, amikor az akkori jobboldali kormány szintén nem engedte megjelenni az Ab-határozatokat, de azt mondják, hogy most más a helyzet. Pedig a törvényeket kétségbe vonó legújabb határozat meghozatalában nem vettek részt a vitatott jogállású alkotmánybírók. Olyanok viszont igen, akik a 2023 előtti kormánypárt elkötelezett politikusaként ültek át volt frakciótársaik szavazata alapján az Ab-ba.

Az Ab megtehette volna, hogy vár az új Európai Parlament megalakulásáig. Kaminskit és Wasikot ugyanis a korábbi kormánypárt jelöltjeiként megválasztották EP-képviselőnek, tehát amint elfoglalják ottani helyüket, a varsói parlamenti képviselőséggel kapcsolatos dilemma megoldódik, hiszen az akkor is megszűnne, ha most még tényleg képviselők lennének. De mivel az Ab nem várt, nem lehet tudni, hogy most mit lehet tenni. Júliusban szavazzanak újra mind a 30 törvényről? Ebbe Donald Tusk kormánya és négypárti parlamenti koalíciója már csak elvi és presztizsokokból se fog belemenni.

Az Európai Bizottság már februárban megnyitotta az uniós pénzcsapokat Varsó számára, májusban pedig közölte: mert „Lengyelországban már nem áll fenn a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye”. Hozzátették, hogy a lengyel kormány jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok kezelésére, elismerte az uniós jog elsőbbségét, és elkötelezett az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott döntések betartására.

A legújabb fejlemények mutatják: inkább megelőlegezett bizalomról van szó, az alkotmányos válság nem szűnt meg.

https://hvg.hu/vilag/20240624_lengyelorszag-alkotmanyos-valsag

Remélem, győz a konzervatív forradalom – Stumpf István a Mandinernek

 Bár kicsi ország vagyunk, fontos dolgok történnek nálunk – mondja a CPAC Hungary sikere kapcsán Stumpf István. Az egykori alkotmánybíróval az Egyesült Államok progresszív erők uralta politikájáról, a közelgő elnökválasztásról és a woke-kal beborított egyetemi világról beszélgettünk.

Szilvay Gergely

Hogy látja, mi a CPAC impaktja?
Kicsit messzebbről indulnék. Keveset beszélünk arról, hogy milyen változásfolyamot indított el az Egyesült Államok hidegháború utáni világrendszervezése. A Szovjetunió összeomlásával a történelemben példátlan erőfölényben találta magát az USA. Megnyílt előtte a lehetőség, hogy továbblépjen az általa uralt nyugati blokkból, el is kezdte kiépíteni az egypólusú világrendet. Ezt némi leegyszerűsítéssel úgy kell elképzelnünk, hogy gazdasági, majd politikai értelemben is integrálni próbálta a világot. Az agy, az irányítóközpont maradt Amerikában, de a gyártást és a vállalati folyamatokat kiszervezte távoli országokba. Ezzel párhuzamosan egyre jelentősebb szerephez jutottak a politika alakításában a szintén transznacionálissá váló ngó-k. Milyen hatással volt mindez a világra? A folyamatot az egyes országok állami, társadalmi szerveződésük szétzilálásaként érzékelték, de az amerikai társadalmat és politikumot sem hagyta érintetlenül az átrendeződés. A gazdaság kiszervezésével tömegével vesztek el a munkahelyek, a társadalom egyre inkább eladósodott, annak minden negatív következményével. A hagyományosan a munkásközéposztály érdekeit képviselő Demokrata Párt az amerikai fókusz helyett markánsan globalista orientációjúvá vált. A lokális állami szerveződés gazdasági-politikai lebontása mellett pedig megjelent a történelmi identitás és a család lebontása is. Ez a mai progresszivizmus vagy más néven woke.

Mindent elkövettek azért, hogy Trump elnöksége sikertelen legyen”

Ma ott tartunk, hogy világszerte kétféle politikai erő verseng: a progresszív globalista és a konzervatív szuverenista. Milyenek az erőviszonyok?
A globalista politikai erők hálózati működésével szemben általában gyengének bizonyultak a hagyományos helyi politikai szerveződések Amerikában és szerte Nyugat-­Európában. Erre a kihívásra válaszul indították útjára az amerikai CPAC-et. A konzervatív körök kapcsolat­építését és közös gondolkodását szolgáló eseménysorozat hamar nemzetközi jelleget öltött, az európai térfélen pedig fontos kezdeményezőszerepet játszott Budapest.

Hogyan értékeli az immár harmadszor megrendezett magyarországi eseményt?
A sikert nem a progresszív-globalista körök táborába tartozó, transznacionális fősodratú médián keresztül lehet mérni, hanem magán a részvételen, a résztvevők minőségén, aktivitásán és a tartalommegosztó oldalakon megfigyelhető terjedésen keresztül. Elmondhatjuk, hogy a magyar CPAC meghatározó tényező lett Közép-Európában, összefogja azokat a konzervatív erőket, amelyek szeretnének együttműködni a baloldalinak is mondott woke-globalista túlsúllyal szemben. Az amerikai konzervatív agytrösztök sokszor használják azt a fordulatot, hogy konzervatív forradalom kell, ebben minden hálózati eseménynek, így a nemzetköziesedése ellenére továbbra is elsődlegesen amerikai CPAC sorozatnak is jelentős szerepe van.

Az EU mögötti ngó-knak nincs világos kormányzati mandátumuk, mégis egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a megválasztott politikusokkal szemben”

Milyen lehet a konzervatív forradalom?
Ennek megértéséhez is fontos a konzervatív törekvések történetisége. A világrendépítésből vesztesként kikerülő amerikai társadalmi rétegeket immár nyíltan lenéző Demokrata Párt a 2016-os választás biztos befutójaként tekintett magára. Megdöbbentette az, hogy a lenézett társadalommal szót értő Donald Trump aratott győzelmet. A transznacionális erő, valamint a világrendépítésben érdekeltté tett, egyre inkább elburjánzó adminisztrációs intézményrendszer összezártak, és mindent elkövettek azért, hogy Trump elnöksége sikertelen legyen. A konzervatív-szuverenista oldal azzal szembesült, hogy már nem elegendő választást nyernie, győzelem esetén a kormányzás feltételrendszerét is meg kell teremtenie. A konzervatív forradalom és a republikánus kritika elsősorban az adminisztratív állam és a mélyállam ellen irányul. A The Heritage Foundation nevű konzervatív agytröszt abban kívánja segíteni a következő republikánus kormányzatot, hogy a pozíciójukba bebetonozott, a progresszív globalizmust szolgáló technokraták, kormányzati ügynökségek kezéből visszahelyezze az irányítást a megválasztott politikusok kezébe.

Elmagyarázná nekünk, ez mit jelent? Magyar észjárással nehezen értelmezhető az, hogy „kormányzati ügynökség”.
Magyarul önálló szabályozó szerv. Nálunk négy van belőle, az Egyesült Államokban néhány éve négyszáznegyvenegy kormányzati ügynökséget számoltam össze. Franklin D. Roosevelt idején szaporodtak el. Ám nemcsak elszaporodtak, hanem a működésük ellentétessé vált az alkotmány szellemével. Az amerikai alkotmány ugyanis a fékek és egyensúlyok rendszerére épül, ehhez képest ezek az ügynökségek a maguk területén egyszerre törvényhozók, végrehajtók és bíráskodók. Sajnálatos módon az Európai Unió mögött lévő szervezetek, lobbicsoportok, ngó-k amerikai társaikhoz hasonlóan olyan típusú ügynökségek, amelyeknek nincs világos kormányzati mandátumuk, mégis egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a megválasztott politikusokkal szemben. A társadalmi akarat és a politikai működés így egyre jobban eltávolodik, ami előbb-utóbb társadalmi-politikai válsághoz vezet. Ezt látjuk Amerikában, és ezt érzékeljük a bőrünkön itt, Európában is.

A Harvard és a Yale a szabadság és a tudás paradicsomai voltak, ma a szabadság korlátozásának poklai”

Mit takar a Heritage által gondozott Project 2025 kezdeményezés?
Amikor Donald Trump váratlanul hatalomra került, nem volt felkészülve arra, amivel szemben találta magát. Nem voltak emberei, és nem volt eszköze ahhoz, hogy érvényesítse az alkotmány szerinti elnöki szerepét a progresszív-globalista adminisztratív állammal és a mélyállammal szemben. Ahhoz, hogy a következő konzervatív-­szuverenista elnök be tudja majd tölteni a szerepét, kell legyenek emberei, és át kell lássa azt, miként tudja eredményesen átalakítani az adminisztratív állam burjánzó világát. A Heritage vezetésével száz konzervatív intézmény és háromszáz tudós összefogott, hogy stratégiát alkosson. Lényegében egy 180 napos forgatókönyvet dolgoztak ki 920 oldal terjedelemben, hogy ha 2025. február 20-án beiktatják Trumpot, a konzervatív forradalom repülőrajtot tudjon venni.

Milyennek ítéli az USA állapotát és a választási kampányt?
A Pax Americanának vége, egy új korszak kezdetén vagyunk. Az átmenetet azonban súlyos konfliktusok kísérik, amelyek nemcsak uralkodó és felemelkedő hatalmak között jelentkeznek, hanem társadalmakon belül is. A Biden-elnökség idején elszabadultak a szuverenista világot aláásó folyamatok: a tagadás kultúrája, a kritikai faj­elmélet, a tömeges illegális migráció, a woke-ság mindenféle formája, és elharapódzott az egyetemi kampuszokon a szólásszabadság korlátozása. A teljesítményelv helyét átvette az ideológiai megfelelés, a vita kultúráját az elhallgattatás. Mindeközben az elnök korlátozottan cselekvőképes, ami igencsak rémisztő a világ egyik nagyhatalma esetében. Ezzel együtt Biden és Trump fej fej mellett áll a közvélemény-kutatásokban.

A teljesítményelv helyét átvette az ideológiai megfelelés, a vita kultúráját az elhallgattatás”

Hogy látja az esélyeket?
Trump most kicsit vezet, de pici a különbség. Ez Amerika legdrágább választási kampánya: világosan látható, hogy Biden körülbelül a tízszeresét költi el médiajelenlétre annak, mint amit Trump. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Hollywoodtól a médián át a Wall Streetig a transznacionális erők mind mögötte állnak. Az viszont annál inkább, hogy a demokrácia fogalmával nehezen összeegyeztethető módon küldték rá Trumpra az igazságszolgáltatást. Még a tárgyalásokon való jelenlétre is kötelezte egy New York-i bíró, csak hogy ne tudjon kampányolni. A per bírája és az esküdtek pedig a demokraták kinevezettjei. Bizonytalan kimenetelű választás előtt állunk. Mindemellett mozgósítóerővel bírhat az, hogy gyakorlatilag mártírt csinálnak Trumpból. Az mindenképpen ígéretes, hogy a konzervatív agytrösztök mögé teszik az intellektuális erőt.

Mekkora szerepe van a legfelsőbb bíróságnak az amerikai politikában?
Az amerikai politikában kulcsfontosságú a legfelsőbb bíróság szerepe. Alkotmánybíróként sokat foglalkoztam a testülettel, és rendszeresen részt vettem az amerikai konzervatív jogászszövetség, a The Federalist Society összejövetelein is. Jó kapcsolatot ápoltam több bíróval, például Antonin Scaliával, aki a textualizmus és az originalizmus alkotmányértelmező elvek nagyszerű képviselője volt. Scalia néhány éve elhunyt, halála érzékeny veszteség az amerikai közéletben. Elmondhatom: a Biden-kormányzat nehezen tudta feldolgozni, hogy Trump három legfelsőbb bírót tudott kinevezni, és ezzel megerősítette a konzervatívok súlyát a testületben, 5:4-ről 6:3-ra növelve az arányukat. A demokraták azóta különösen érzékenyek a testület ügye iránt, hogy 2000-ben, Al Gore és George W. Bush elnökválasztási küzdelmében, amikor a szoros floridai eredményektől függött minden, egy Bushnak kedvező pillanatban állították le a számlálást. Emiatt aztán a Bush által kinevezett főbíró, John Roberts arra törekszik, hogy amennyire lehet, távol tartsa a testületet a direkt politikától. Amikor az Obamacare egészségügyi törvénycsomag a bíróság elé került, az ő döntő szavazata kellett ahhoz, hogy ne foglalkozzon az üggyel a testület. Amikor 2020-ban Penn­sylvania legfelsőbb bírósága felülírta a szövetségi jogszabályt, törvénytelenül meghosszabbítva az elfogadandó szavazatok beérkezési idejét, és ezt sürgősségi indítvánnyal megtámadták a szövetségi legfelsőbb bíróságon, úgyszintén az ő elutasító szavazata kellett ahhoz, hogy ne foglalkozzanak vele. Egyébként a demokraták milliókat ölnek abba, hogy fellazítsák a szavazási szabályokat. Az elnök megpróbálta átalakítani a legfelsőbb bíróságot, a képviselőház el is fogadta a javaslatát, hogy 15-re növelik a testület létszámát, ám a szenátus nem támogatta az ötletet. Ilyesmivel már Roosevelt is próbálkozott, és akkor sem ment át a kongresszuson. Biden most létrehozott egy 35 jogászból álló elnöki bizottságot – amely szerinte kétpárti, ám valójában kétharmados demokrata többsége van –, és megbízta azzal, hogy vizsgálja meg, miként kellene megváltoztatni a legfelsőbb bíróság jelölési procedúráját, létszámát és a tagok mandátumának idejét. A javaslatok szerint élethossz helyett tizennyolc évre szólna a kinevezés, és minden elnöknek joga lenne a saját időszakára kinevezni két tagot. A testület létszáma nincs alkotmányban rögzítve, ám az igen, hogy a bírákat élethosszig nevezik ki, az alkotmánymódosításra pedig nincs esély. Szerintem az Egyesült Államokban csak néhány alkotmányos szent tehén van, és az egyik ilyen a legfelsőbb bíróság.

Mi mentén szavaznak majd az amerikaiak?
Szerintem négy nagyobb ügy van. Az első kettő a gazdaság állapota és az infláció. A középosztály süllyedése és a közösségek szétesése fontos tényező, ahogy az is, hogy látványosan figyelmen kívül hagyják a farmertársadalom érdekeit. Emellett az előző évtizedekben a termelési láncok jó részét kiszervezték Kínába, ami miatt sokan elvesztették a munkahelyüket. Mindezt még nem orvosolták. A harmadik tényező a migráció, a déli határ mentén tapasztalható elfogadhatatlan állapot, ami nemzetbiztonsági kockázatot is rejt magában: itt beléphetnek az országba bűnözők, terroristák, ráadásul a latin-amerikai drogkartellek szervezik az embercsempészetet. A negyedik tényező Joe Biden életkora és egészségi állapota, ami a demokraták táborát is megosztja. Biden a diákhitelek elengedésével próbálja a maga oldalára állítani az ifjúságot, ám ezzel hatalmas terhet tesz a költségvetésre és az egész társadalomra.

Trump három legfelsőbb bírót tudott kinevezni, ezzel megerősítette a konzervatívok súlyát a testületben”

Az ukrajnai háború nem választási téma?
Sokkal kisebb mértékben. Döntő jelentőségű lesz viszont, hogy kik lesznek az alelnökjelöltek.

Pedig az első alelnök, John Adams azt mondta, ez a világ legunalmasabb és legfeleslegesebb melója.
Ez időközben megváltozott, mert idősek az elnökök, akikkel bármelyik pillanatban történhet valami, és akkor az alelnök veszi át a posztjukat. A demokraták szerintem ezt így is tervezik, nem véletlenül tartották meg Bident 2024-re; senki nem gondolja róla, hogy még egy ciklust rendesen ki tud húzni. A 2020-as választáskor az volt a forgatókönyv, hogy Kamala Harris esetleg majd félidőben átveszi az elnökséget. A következő alelnökjelöltet is így keresik. Fontos, hogy kit jelölnek alelnöknek: a republikánusoknál a fekete Tim Scott szenátor személye például a feketéknek szóló üzenet lenne, ahogy annak is üzenete lenne, ha nőt választana maga mellé Trump. Mindez Bidenre is érvényes.

Egykori felsőoktatásért felelős kormánybiztosként és az amerikai egyetemi világot ismerő emberként hogyan értékeli, hogy az ottani intézményeket elárasztotta a woke?
Az amerikai egyetemek, különösen a keleti parti Ivy League-intézmények, mint a Harvard és a Yale, a szabadság és a tudás paradicsomai voltak. Mára azonban a szabadság korlátozásának poklai. Ez döbbenetes dolog számomra, ahogy az is, hogy a fehér professzoroknak a tudományos teljesítményük helyett a bőrszínüket kell magyarázni. Az egész woke-őrület a genderrel, a kritikai fajelmélettel és társaival jelentős mértékben csökkenti az amerikai egyetemek versenyképességét. Az ideológia kiszorítja a tudományt, a teljesítményelvet. Ráadásul mivel a diákság jelentős része Izrael-ellenes tüntetésbe kezdett, az egyetemek Izrael­párti finanszírozói hátat fordítanak az intézményeknek. Az Egyesült Államok ezt a fajta modellteremtő szerepét is el fogja veszíteni.

A magyar CPAC Közép-Európában meghatározó tényező lett”

Mit jósol, hogyan alakulnak a választás után az amerikai–magyar kapcsolatok?
Remélem, hogy győz a konzervatív forradalom, és az amerikai–magyar kapcsolatokban a mostaninál sokkal inkább az együttműködés lesz a középpontban. Bár kicsi ország vagyunk Európa közepén, fontos dolgok történnek nálunk: sikeresen képviseljük a szuverenista gondolatot, a család fontosságát és a nemzeti identitást, és részt veszünk a konzervatív-szuverenista közösség nemzetközi együttműködésében.

Stumpf István
1957-ben született Sárospatakon. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi, majd szociológusdiplomát szerzett, 1996-tól a politikatudomány kandidátusa. 1982-ben megalapította, majd 1988-ig vezette az ELTE Bibó István Szakkollé­giumát. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterként dolgozott. 2002-től alkotmánybíróvá választásáig a Századvég Alapítvány elnöke, illetve az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Országgyűlés 2010-ben választotta az Alkotmánybíróság tagjává, mandátuma 2019-ben járt le. 2021 és 2023 közt az egyetemi modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati teendők koordinálásáért felelős kormánybiztos, szintén 2021-től 2023-ig a Tokaj-Hegyalja Egyetemet fenntartó Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Műhelyvezető az MCC-ben. Tagja a kormány stratégiai tanácsadó testületének.

https://mandiner.hu/belfold/2024/05/remelem-gyoz-a-konzervativ-forradalom-stumpf-istvan-a-mandinernek

Aki az EU mai valóságát kritizálja, nem az európai integrációt kritizálja

 A legfontosabb uniós külpolitikai kérdéseket Washingtonban döntik el, ez a legkomolyabb problémánk.

Vladimír Palko

A szerző matematikus, egyetemi tanár. 1996 és 2006 között a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, 2002 és 2006 között Szlovákia belügyminisztere.

Aznap, a mezők és rétek ölelésében, a szlovák, osztrák és magyar határ találkozásánál belügyminiszterként ráztam kezet osztrák és magyar kollégáimmal. Felhúzták zászlóinkat, majd az osztrák hadsereg helikopterével Hohenauba repültünk egy ünnepségre. Olyan kedves nap volt!

Azt a napot az 1989-es rendszerváltások megerősítésének éreztük: vége az európai megosztottságnak.

Elértük a kitűzött célt!

Nem voltunk mind naivak

Hát persze, a nagy célok naiv elvárásokkal járnak – a politikusok köreiben is. Azonban az akkori KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom) nevében mondhatom, nem voltunk naivak!

Ján Čarnogurský már a kilencvenes évek közepén arról beszélt, az Unióban megtapasztaljuk majd az „agnosztikus kultúra” terjedését. Tudtuk: feminizmussal, család- és keresztényellenes támadásokkal szembesülünk. Hisz a parlament épp ezért fogadta el már 2002-ben a nyilatkozatot: kultúretikai kérdésekbe nem engedünk beleszólást!

A felszín alatt közben újabb problémák teremtek.

Ma, húsz év után, ezek már nem problémák. Ezek krízisek!

Az itt olvasható kritika nem a priori kritika az EU-val szemben. Ne feledjük, az Unió politikai szerveibe a tagállamok delegálnak politikusokat. Csakhogy az EU ma ideológiák terjesztésére szolgál. Olyan ideológiákról van szó, amelyek a tagállamokban terjedtek, csak másodkézből kerültek az Unióba, miközben politikusai és bürokratái idővel csak még inkább elsajátították őket.

Mindezt azért érdemes leszögeznünk, nehogy azt hihessék, hogy az EU mai valóságának kritikájával az uniós integrációt, mint olyat is elutasítjuk. 

Lássuk hát a legégetőbb problémákat.

Az Európai Unió bosszúálló

Más név alatt ugyan, de az Európai Unió nemzetállamok együttműködő szövetségeként jött létre. Hogy egymást kritizálják, uram bocsá’ szankciókkal fenyegessék, nem volt szokás.

El nem tudom képzelni, hogy a nyolcvanas években az Európai Gazdasági Közösség szervei elítélték volna Mitterrand elnököt, amiért az új francia kormányba a kommunista pártot is beengedte.

Az első fecskére 2000-ig kellett várni. Az osztrák parlamenti választások után Jörg Haider xenofóbiával vádolt Osztrák Szabadságpártjából kormányerő lett. António Guterres, az EU soros elnökségét adó Portugália miniszterelnöke bejelentette, az Unió szankciókat ró Ausztriára: korlátozzák a diplomáciai érintkezést. 2000 szeptemberéig ez így is maradt.

Ma a tagállamokat elítélő határozatok szinte mindennaposak. Sőt, a levegőben már ott lebeg egy még komolyabb fenyegetés, az uniós támogatások elvesztése. Az elszenvedők a keleti tagállamok: Lengyelország, Magyarország és Szlovákia.

Az Európai Unió progresszív-liberális

A tagállamokat leggyakrabban az LMBTQ-ideológiák elutasítása miatt állítják szőnyeg szélére, miközben annak elfogadását az Európai Parlament határozatai évtizedek óta ösztönzik.

Az Európai Unió progresszívvé vált, azt akarják, hogy az uniós jogba kerüljön be az abortusz, mint emberi jog.

Az EP képviselőinek többsége azt hiszi, a lányokon és asszonyokon kívül más személyek is léteznek, akik teherbe eshetnek (értsd: nők, akik magukról azt állítják, férfiak).

Ez a józan ész elutasítása!

Az Európai Unió nem demokratikus, de bürokratikus

Évek óta beszélnek az Unióban tapasztalható demokratikus deficitről. Nincs európai politikai nemzet, közös nyelv és közös európai média sem. A törvényalkotás eltávolodott az európai polgároktól, akik nem értik és emiatt irányítani sem tudják azt.

Miközben a tagállamokban megszokott a hatalmon lévők állandó cseréje, az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban ilyesmi nem is létezik.

Lassan fél évszázada a néppártiak, szocialisták és liberálisok uralják a terepet.

Ha egy tagállamban nem megy át az uniós alapszerződésről szóló népszavazás? Sebaj, majd megismételjük! Ez történt például Írországban a nizzai és a lisszaboni alapszerződésekkel. Az is előfordul, hogy a szerződést csak átfogalmazzák, a tartalom marad, aztán más névvel megy tovább. Franciaország és Hollandia 2005-ben népszavazáson utasította el az alkotmányos szerződést, majd három év múlva ugyanez, már „lisszaboni szerződés” néven, megint felbukkan. Biztos, ami biztos, a francia és holland népet már nem kérdezték meg újra. Elfogadták a szerződést a parlamentben.

Hosszú az út a szuperállam felé

Kezdetben az EU nemzetállamok szövetsége volt és eszerint is hozott döntéseket. Konszenzusra törekedtek, csak olyan döntés születhetett, amelyet mindenki jóváhagyott. A tagállamoknak jogukban állt vétózniuk.

Az első elhajlás, ha nem is túl nagy, az 1992-es maastrichti szerződéssel érkezett el. 2008-ban aztán a lisszaboni szerződés – amelyet Fico akkori kormánya, a Smer, az SNS és a HZDS örömmel fogadott el – már óriási változást hozott, a konszenzuson alapuló döntéshozatal elindult a többségi döntéshozatal irányába. Az uniós közös politika több mint 40 területén vezették be a többségi szavazást.

Épp idén szavaztak például le minket a migrációs kérdésben, így minden be nem fogadott migránsért fizethetünk majd.

Az EU most újabb döntés előtt áll, eltörlik-e véglegesen a vétójogot. Ugyanis a kül- és biztonságpolitikai döntésekben még mindig a konszenzuális döntéshozatal van érvényben. Az EU föderális működéséről szóló elképzelések, amelyek tulajdonképpen megszüntetnék a nemzetállamok önállóságát, már évtizedek óta napirenden vannak, különösen a Néppárt (EPP) és az európai szocialisták háza táján.

A nemzetek valahogy mégsem vágynak a szuperállamba.

Érzik: Európa történelme a nemzetek történelme.

Az EU elutasítja a transzcendenst

Az EU nem szereti az európai történelmet. Elutasította, hogy Istent belefoglalják az uniós alkotmányba. Nem írnak arról sem, hogy az európai civilizáció a kereszténységből nőtt ki. Ha egy uniós politikus a kereszténységet említi, képes azt állítani, az iszlám ugyanúgy hozzátartozik Európához. A nemzet nekik egy gyanús kifejezés, már-már veszélyesen közel áll a fasizmushoz.

Az EU barátságtalan a kereszténységgel

Az Európai Unió egyáltalán nem közömbös a kereszténységgel – egyenesen barátságtalan! EU-csatlakozásunk idején, 2004-ben az EP-választások után új Európai Bizottságot állítottak össze. Az olasz jelölt, Rocco Buttiglione meghallgatása során az EP bizottsága felháborodva fogadta a jelölt homoszexualitásról vagy a nők családon belüli szerepéről tett állításait. Pedig Buttiglione pusztán katolikus emberként nyilvánult meg. Le is szavazták.

Abban az Európai Bizottságban, melynek Buttiglione végül nem lett tagja, hét korábbi kommunista politikus ült hét korábban kommunista országból.

Azok nem zavarták a döntéshozókat.

A Vár utcai gyilkosság után (két évvel ezelőtt a szlovák fővárosban egy jellemzően homoszexuálisok által látogatott bár előtt két fiatallal végzett egy fegyveres támadó – a szerk.) az Európai Parlamentben elfogadott határozat elítélte a szlovák katolikus egyházat, mert az egy nő és egy férfi szövetségeként tekint a házasságra.

Az EU támogatja a bevándorlást

Az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó uniós gyakorlat tulajdonképpen a politikai menedékjog második világháború után kialakult, idejétmúlt értelmezésén alapul. Nem számolt teljes nemzetek átköltözésével. A mai migrációs jelenséget ugyanis nem lehet másként nevezni!

Éppen ezért nem tudja megállítani az Afrikából és Ázsiából érkező illegális bevándorlók áradatát. Tulajdonképpen egyértelmű akarat sincs erre, mert részben olyan liberális politikusok irányítják az EU-t, akik elutasítják Európa korábbi értékeit.

Azt sem tudják, saját országukat milyen állapotban szeretnék megőrizni.

éptelenek belátni az illegális bevándorlás következményeit: a bűnözést, a megnövekedett szociális kiadásokat, az oktatási rendszer hanyatlását, a nagyvárosok idegen zárványait, amelyek lakói elutasítják Európa értékeit és nem akarnak beilleszkedni annak társadalmába sem.

A liberális politikusok számára az a megoldás, ha az egész EU-ban szétszórjuk ezeket az embereket, mint a homokot. Rá is kényszerítették már a tagállamokra.

Az Európai Unió amerikai, ezért nem szuverén

Az Ukrajnában zajló háború fényében az Európai Unió Egyesült Államokhoz, illetve a NATO-hoz fűződő viszonya tűnik talán a legkomolyabb problémának. Miközben a nemzetközi szerződések nem határozzák meg egyértelműen e viszony természetét, a gyakorlatban pontosan látjuk a lényeget. A közös kül- és biztonságpolitika egyáltalán nem felesleges dolog,

de a legfontosabb uniós külpolitikai kérdéseket, a háború és béke kérdéseit, Washingtonban döntik el.

Az EU és a NATO viszonyának természetét abból is látjuk, hogy bővítésük szinte párhuzamosan zajlik és azonos. Amerika garantálja az EU biztonságát és védelmét, de jól is keres a tagállamoknak eladott fegyvereken. Természetes, hogy egy ilyen viszony nem egészséges, a másik oldalon ugyanakkor stabilitást, sőt, egyfajta közösséget jelent Európának.

Mindez azt követően változott meg, hogy az Egyesült Államok stabilizátorból destabilizátorrá változott – azzal, hogy megpróbálta Ukrajnát bevenni a NATO-ba. A 2008-as bukaresti csúcson az európaiak tudták, ez háborúhoz vezet majd Oroszországgal, de Amerika érvényesítette a saját akaratát.

Az EU és USA között zajló csendes konfliktust 2014-ben, az euromajdan idején is láttuk. Az Unió ugyan elérte, hogy Janukovics elnök és ellenzéke egy előrehozott választás segítségével megoldják a krízist, de nem lett belőle semmi, Washington inkább az alkotmányellenes puccs útját választotta. Onnantól aztán már nem volt messze a háború. Először a polgárháború Ukrajna keleti részén, majd az orosz invázió 2022-ben.

Akárhányszor véleménykülönbség alakul ki az Unió és az Egyesült Államok között, valahogy mindig az utóbbi kerekedik felül.

Az Európai Unió többé nem békeprojekt?

Egészen megdöbbentő irányba fejlődött idén az Európai Unió.

Washington fél évig vitatkozott az Ukrajnának nyújtott újabb pénzügyi támogatásról. Mit reagált Európa? Az az Európa, amelyet éppen a keményfejű amerikai politika sodort a harmadik világháború szélére? Az Unió épp a legrosszabb módon próbál meg önállósodni. Franciaország vezetésével néhány európai állam már katonáik Ukrajnába küldését fontolgatja – kockáztatva ezzel a direkt fegyveres konfliktust a Nyugat és Oroszország között.

Az Európai Unió tagállamiról beszélünk.

Évtizedek óta azt hallgatjuk, az EU minden idők legnagyobb európai békeprojektje. Ez még mindig így van? Az EU békeprojektként viselkedik?

Mindannyian elítéljük a háborút. Általánosan és konkrétan, az orosz inváziót is. Persze a háborút elítélni nem elég – ahogy arra Jan Schneider, a Charta 77 (a csehszlovák ellenzék 1977-ben kiadott közös nyilatkozata – a szerk.) aláírója emlékeztetett. A háborúhoz vezető lépéseket is el kell ítélnünk! Sikerült ez az Európai Uniónak? Nem hinném.

Az európai együttműködés és integráció inspiráló gondolata

A fentiekben összefoglaltuk azokat a krízispontokat, amelyek az elmúlt húsz évben csak még markánsabbak lettek, nyilvánvalóak, mint korábban bármikor.

Mindez nem jelenti azt, hogy a bűnöst az európai együttműködés és integráció eszméjében kell keresnünk.

Az ugyanis még mindig vonzó idea! A kialakult helyzet egy konkrét politikai elit által támogatott kártékony ideológiák következménye.

Ezeket az ideológiákat nevükön kell nevezni. Az elitet pedig le kell győzni – politikailag.

https://mandiner.hu/kulfold/2024/05/aki-az-eu-mai-valosagat-kritizalja-nem-az-europai-integraciot-kritizalja

Hogyan tette fegyverré és használja az ukrajnai háború igazolására a Kreml az orosz történelmet?

 Amikor nemrég Tucker Carlson az ukrajnai invázió okairól kérdezte Vlagyimir Putyint, az orosz vezető előadást tartott neki hazája történelméről. A 71 éves elnök mintegy húsz percen át sorolta a neveket és az évszámokat, visszamenve egészen a IX. századig.

Putyin még egy mappát is adott az amerikai tévésnek bizonyos történelmi dokumentumok másolatával azon állításának alátámasztása érdekében, miszerint az oroszok és az ukránok történelmileg egy nép, Ukrajna szuverenitása pusztán a szovjet idők illegitim maradványa.

Carlsont szavai szerint sokkolta a történelemlecke, azonban az orosz kormányt ismerők számára ez legkevésbé sem volt meglepő. Oroszországban a történelem rég a propaganda eszköze a Kreml politikai céljainak előmozdítására.

Az orosz hatóságok támogatottságuk növelése érdekében az ország korábbi győzelmeit felnagyítani, míg a történelem dicstelenebb fejezeteit elhallgatni próbálják. Tankönyveket írnak át, óriási történelmi kiállításokat hoznak létre, továbbá elnyomják – esetenként keményen – a narratívájuknak ellentmondó hangokat.

Orosz tisztségviselők rendszerint dühösen reagálnak, amikor Ukrajnában vagy más európai országban szovjet emlékműveket távolítanak el, amelyekre sokan a múltbeli elnyomás nem kívánt mementójaként tekintenek, sőt a napokban egyes állami vezetők ellen körözést is kiadtak emiatt.

„A hatóságok kezében a történelem kalapáccsá vagy még inkább baltává változott” – jelentette ki Oleg Orlov, a legtekintélyesebb orosz jogvédő szervezetnek számító, mára betiltott Memorial társalapítója.

Putyin negyedszázada tartó uralmának már első éveiben is többször hangoztatta, hogy az oroszoknak büszkének kell lenniük történelmükre. Érvelése szerint még a Joszif Sztálin szovjet diktátorhoz hasonló, vitatott személyiségek is hozzájárultak Oroszország nagyságához.

Az orosz elnök kiemelte, hogy „egy alapvető állami narratívának” kell lennie különböző, egymásnak is ellentmondó tankönyvek helyett. Ezért egyetemes történelemtankönyv összeállítására szólított fel a narratíva terjesztése céljából. Ez a megközelítés éles bírálatokat kapott történészek részéről, és az ukrajnai háború megindításáig nem is nyert igazán teret.

A moszkvai kormány tavaly négy ilyen új tankönyvet mutatott be a 10. és 11. osztályos diákok számára. Ezekben az ukrajnai „különleges katonai művelet” is szerepel, a hidegháborúért a Nyugatot hibáztatják, a Szovjetunió összeomlását pedig a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezik.

Egyes történészek propagandának minősítették a tartalmat. „A Szovjetuniót és később Oroszországot mindig ostromlott erődként írják le, amelyet ellenségek vesznek körbe” – mutatott rá Nyikita Szokolov.

A Kreml narratívája az állami finanszírozással létrehozott, országszerte már huszonnégy városban jelen lévő „történelmi parkokat” is uralja. A szakértők szerint több kiállítást is pontatlanságok jellemeztek az orosz vezetők és hódításaik szándékos dicsőítése mellett.

Az Oroszország sérthetetlenségéről szóló narratíváknak fontos eleme a náci Németország felett aratott második világháborús győzelem, amely integráns részévé vált az orosz identitásnak.

A Szovjetunió a becslések szerint 27 millió embert veszített a háborúban, amelynek során Sztálingrádtól visszaszorították a német erőket egészen Berlinig. A győzelemhez vezető szenvedés és bátorság azóta is sarokkőnek számít, Putyin alatt a győzelem napja az ország első számú világi ünnepévé vált.

A hatóságok számára az orosz történelem pusztán út egyik győzelemtől a másikig – hangsúlyozta Orlov, akinek szervezete 2022-ben elnyerte a Nobel-békedíjat. „És újabb gyönyörű győzelmek állnak előttünk. A Kreml azt mondja, hogy büszkének kell lennünk a történelmünkre; a történelem annak eszköze, hogy beleneveljék az emberekbe a patriotizmust. Nézőpontjuk szerint a hazafiság természetesen a vezetés elismerése is – legyen szó a cári Oroszország, a Szovjetunió vezetéséről vagy a jelenlegi vezetésről” – húzta alá.

Ahogy a győzelem napi ünnepségek az évek folyamán egyre nagyszabásúbbá váltak, a putyini kormány a Szovjetunió háborús tetteinek bármifajta megkérdőjelezését vagy bírálatát is egyre kevésbé tűri el.

Az egyetlen független orosz televíziós csatorna, a Dozsgy még 2014-ben szavazásra kérte a nézőit arról, hogy szerintük a szovjeteknek fel kellett volna-e adniuk Leningrádot, hogy elkerüljék az áldozatokat. Ugyanebben az évben a kormány bűncselekménnyé minősítette a „nácizmus rehabilitációját”, továbbá „a tudatos álhírterjesztést a Szovjetunió második világháború alatti cselekedeteiről”. Az első ítélet 2016-ban született meg e jogszabályok alapján.

A sztálini elnyomásról szóló kutatások és társadalmi vita is jelentős akadályokba ütközött már az utóbbi években. Elemzők rámutattak a megkerülhetetlen párhuzamokra a jelenlegi fellépéssel a másként gondolkodókkal szemben, aminek nyomán emberek százai kerültek rács mögé.

Tamara Eidelman történelemtanár szerint a Kreml által a társadalomra kényszeríteni kívánt történelmi narratíva több fő elemet foglal magában: az állam elsőbbségét, amelynek ügyei fontosabbak az egyéni életeknél; az önfeláldozás kultuszát, azt, hogy az ember legyen kész feláldozni az életét valami nagyobb célért; és a háború kultuszát.

„Utóbbit természetesen soha nem mondják ki nyíltan. »Mi mindig békére törekedtünk. Mindig támadás ért bennünket, és pusztán viszonoztuk«” – közölte, hozzátéve, hogy mindez tökéletesen megágyazott ideológiailag az ukrajnai inváziónak.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.

https://www.szabadeuropa.hu/a/hogyan-tette-fegyverre-es-hasznalja-az-ukrajnai-haboru-igazolasara-a-kreml-az-orosz-tortenelmet-/32829031.html

******

http://en.kremlin.ru/events/president/news/66181

google fordító

angolról:

Article by Vladimir Putin ”On the Historical Unity of Russians and Ukrainians“

Vlagyimir Putyin cikke "Az oroszok és az ukránok történelmi egységéről"

2021. július 12

17:00

A közelmúltban a Közvetlen vonalon, amikor az orosz-ukrán kapcsolatokról kérdeztek, azt mondtam, hogy az oroszok és az ukránok egy nép – egyetlen egész. Ezeket a szavakat nem bizonyos rövid távú megfontolások vezérelték, és nem a jelenlegi politikai kontextus késztette rájuk. Ez az, amit számos alkalommal elmondtam, és amiben szilárdan hiszek. Ezért szükségesnek tartom, hogy részletesen kifejtsem álláspontomat, és megosszam a mai helyzetről alkotott értékeléseimet.

Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy az a fal, amely az elmúlt években Oroszország és Ukrajna között, a lényegében azonos történelmi és szellemi tér részei között húzódott, szerintem a mi nagy közös szerencsétlenségünk és tragédiánk. Ezek mindenekelőtt saját, különböző időszakokban elkövetett hibáink következményei. De ezek is azoknak az erőknek a szándékos erőfeszítéseinek az eredménye, amelyek mindig is megpróbálták aláásni egységünket. Az általuk alkalmazott képlet ősidők óta ismert – oszd meg és uralkodj. Nincs itt semmi új. Innen erednek a „nemzetkérdésre” való rájátszásra és az emberek közötti viszály szítására irányuló kísérletek, amelyek átfogó célja egyetlen nép részeinek megosztása, majd szembeállítása.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a jelent és a jövőbe tekintsünk, a történelem felé kell fordulnunk. Természetesen lehetetlen ebben a cikkben kitérni az összes fejleményre, amely több mint ezer év alatt történt. De azokra a kulcsfontosságú, sarkalatos pillanatokra fogok összpontosítani, amelyekre fontos emlékeznünk, mind Oroszországban, mind Ukrajnában.

Az oroszok, az ukránok és a fehéroroszok mind az ókori Rusz leszármazottai, amely Európa legnagyobb állama volt. A szláv és más törzseket a hatalmas területen – Ladogától, Novgorodtól és Pszkovtól Kijevig és Csernyigovig – egy nyelv (amit ma óorosznak nevezünk), gazdasági kapcsolatok, a Rurik-dinasztia fejedelmeinek uralma kötötte össze. és – Rusz megkeresztelkedése után – az ortodox hit. Szent Vlagyimir szellemi választása, aki Novgorod hercege és Kijev nagyhercege is volt, ma is nagymértékben meghatározza rokonságunkat.

Kijev trónja domináns pozíciót töltött be az ókori Ruszban. Ez a szokás a 9. század vége óta volt. Az elmúlt évek meséje megörökítette az utókor számára Oleg próféta szavait Kijevről: „Legyen az összes orosz város anyja!”

Később az akkori többi európai államhoz hasonlóan az ókori Rusz is a központi uralom hanyatlásával és széttöredezettségével szembesült. Ugyanakkor a nemesség és a köznép is közös területnek, szülőföldnek tekintette Ruszt.

A széttagoltság felerősödött Batu kán pusztító inváziója után, amely sok várost, köztük Kijevet is pusztította. Rusz északkeleti része az Arany Horda fennhatósága alá került, de korlátozott szuverenitását megtartotta. A déli és nyugati orosz területek nagyrészt a Litván Nagyhercegség részévé váltak, amelyet – leglényegesebben – a történelmi feljegyzések Litván és Orosz Nagyhercegségként emlegettek.

A fejedelmi és a „bojár” klánok szolgálatot váltottak egyik hercegről a másikra, viszálykodtak egymással, de barátságokat és szövetségeket is kötöttek. Bobrok volini vajda és Algirdas litván nagyherceg fiai – Polocki Andrej és Dmitrij Brjanszki – Dmitrij Ivanovics moszkvai nagyherceg mellett harcoltak a kulikovo mezőn. Ugyanakkor Jogaila litván nagyherceg – a tveri hercegnő fia – vezette csapatait, hogy csatlakozzanak Mamaihoz. Ezek mind közös történelmünk lapjai, tükrözve annak összetett és többdimenziós természetét.

A legfontosabb, hogy a nyugati és a keleti oroszországi emberek ugyanazt a nyelvet beszélték. A hitük ortodox volt. A 15. század közepéig megmaradt az egységes egyházkormányzat.

A történelmi fejlődés új szakaszában a Litván Rusz és a Moszkvai Rusz is az ókori Rusz területeinek vonzási és megszilárdítási pontjává válhatott volna. Így történt, hogy Moszkva lett az újraegyesítés központja, folytatva az ősi orosz államiság hagyományát. A moszkvai fejedelmek – Alekszandr Nyevszkij herceg leszármazottai – levetették az idegen igát, és elkezdték begyűjteni az orosz földeket.

A Litván Nagyhercegségben más folyamatok bontakoztak ki. A 14. században Litvánia uralkodó elitje áttért a katolicizmusra. A 16. században aláírta a Lublini Uniót a Lengyel Királysággal, hogy létrehozza a Lengyel–Litván Nemzetközösséget. A lengyel katolikus nemesség jelentős birtokokat és kiváltságokat kapott Rusz területén. Az 1596-os breszti unió értelmében a nyugati orosz ortodox papság egy része alávetette magát a pápa fennhatóságának. Megkezdődött a polonizáció és a latinosítás folyamata, kiszorítva az ortodoxiát.

Ennek következtében a 16–17. században a Dnyeper térségében erősödött az ortodox lakosság felszabadító mozgalma. A Bohdan Hmelnickij hetman idejében történt események fordulópontot jelentettek. Támogatói a Lengyel–Litván Nemzetközösség autonómiájáért küzdöttek.

1649-ben a Lengyel–Litván Nemzetközösség királyához intézett felhívásában a zaporizzsai sereg követelte az orosz ortodox lakosság jogainak tiszteletben tartását, hogy Kijev vajdája orosz és görög hitű legyen, és hogy üldözzék Isten templomait. le kell állítani. De a kozákokat nem hallgatták meg.

Bohdan Hmelnickij ezután Moszkvához fordult, amelyet a Zemszkij Szobor megvizsgált. 1653. október 1-jén az orosz állam legfelsőbb képviselőtestületének tagjai úgy döntöttek, hogy támogatják hittestvéreiket, és pártfogásba veszik őket. 1654 januárjában a perejaszlavi zsinat megerősítette ezt a döntést. Ezt követően Bohdan Hmelnickij és Moszkva nagykövetei több tucat városba látogattak el, köztük Kijevbe is, amelynek lakossága hűséget esküdött az orosz cárnak. Mellesleg semmi ilyesmi nem történt a lublini unió megkötésekor.

Bohdan Hmelnickij 1654-ben Moszkvának írt levelében köszönetet mondott Alekszej Mihajlovics cárnak, amiért „az egész zaporizzsai sereget és az egész orosz ortodox világot a cár erős és magas keze alá vette”. Ez azt jelenti, hogy a kozákok mind a lengyel királyhoz, mind az orosz cárhoz intézett felhívásukban orosz ortodox népként emlegették és meghatározták magukat.

Az orosz állam és a Lengyel–Litván Nemzetközösség elhúzódó háborúja során a hetmanok egy része, Bohdan Hmelnickij utódja „elszakadt” Moszkvától, vagy Svédországtól, Lengyelországtól vagy Törökországtól kért támogatást. De ismét, az emberek számára ez a szabadságharc volt. 1667-ben az andrusovói fegyverszünettel ért véget. A végeredményt az 1686-os örökös békeszerződés pecsételte meg. Az orosz állam egyesítette Kijev városát és a Dnyeper bal partján fekvő területeket, beleértve Poltava régiót, Csernigov régiót. , és Zaporozhye. Lakóik újra egyesültek az orosz ortodox nép nagy részével. Ezeket a területeket „Malorossia”-nak (Kis-Oroszországnak) nevezték.

Az „Ukrajna” elnevezést gyakrabban használták az óorosz „okraina” (periféria) szó jelentésében, amely a 12. századi írott forrásokban található, különféle határ menti területekre utalva. Az „ukrán” szó pedig a levéltári dokumentumok alapján eredetileg a külső határokat védő határőrökre utalt.

A Lengyel–Litván Nemzetközösség alatt maradt jobb parton a régi rendek helyreálltak, a társadalmi és vallási elnyomás felerősödött. Éppen ellenkezőleg, az egységes állam védelme alá vett balparti földek gyors fejlődésen mentek keresztül. Ide tömegesen költöztek az emberek a Dnyeper túlsó partjáról. Olyan emberektől kértek támogatást, akik ugyanazt a nyelvet beszélték és azonos hittel.

A Svédországgal vívott nagy északi háború alatt a malorossziaknak nem kellett választaniuk, hogy ki mellett álljanak. A kozákoknak csak egy kis része támogatta Mazepa lázadását. Minden rendű és fokozatú ember orosznak és ortodoxnak tartotta magát.

A nemességhez tartozó kozák vezető tisztek politikai, diplomáciai és katonai pályafutásuk csúcsára jutnának Oroszországban. A Kijev-Mohyla Akadémia végzettei vezető szerepet játszottak az egyházi életben. Így volt ez a Hetmanátus – lényegében autonóm, sajátos belső szerkezetű államalakulat – idején, majd az Orosz Birodalomban is. A maloruszok sok tekintetben segítették egy nagy közös ország felépítését – államiságát, kultúráját és tudományát. Részt vettek az Urál, Szibéria, a Kaukázus és a Távol-Kelet feltárásában és fejlesztésében. Egyébként a szovjet időszakban Ukrajna bennszülöttei töltötték be az egységes állam vezetői pozícióit, köztük a legmagasabb tisztségeket is. Elég, ha csak annyit mondunk, hogy Nyikita Hruscsov és Leonyid Brezsnyev, akiknek pártéletrajza leginkább Ukrajnához kötődött,

A 18. század második felében, az Oszmán Birodalommal vívott háborúkat követően Oroszország magába foglalta a Krímet és a Fekete-tenger térségének földjeit, amelyek Novorosszija néven váltak ismertté. Az összes orosz tartományból érkeztek emberek. A Lengyel–Litván Nemzetközösség felosztása után az Orosz Birodalom visszakapta a nyugati óorosz területeket, kivéve Galíciát és Kárpátalját, amely az Osztrák – majd az Osztrák–Magyar – Birodalom része lett.

A nyugat-orosz területek beolvadása az egységes államba nem csupán politikai és diplomáciai döntések eredménye volt. A közös hit, a közös kulturális hagyományok és – még egyszer hangsúlyozom – a nyelvi hasonlóság alapozta meg. Így már a 17. század elején az uniátus egyház egyik hierarchája, Joseph Rutsky közölte Rómával, hogy Moszkvában az emberek testvéreiknek nevezik a Lengyel-Litván Közösségből származó oroszokat, hogy írott nyelvük teljesen azonos. és a köznyelv különbségei jelentéktelenek voltak. Hasonlatot vont Róma és Bergamo lakóival. Mint tudjuk, ezek a modern Olaszország központja és északi része.

A sok évszázados széttagoltság és a különböző államokon belüli élet természetesen regionális nyelvi sajátosságokat eredményezett, ami dialektusok megjelenését eredményezte. A népnyelv gazdagította az irodalmi nyelvet. Ivan Kotljarevszkij, Grigorij Szkovoroda és Tarasz Sevcsenko óriási szerepet játszott itt. Műveik közös irodalmi és kulturális örökségünk. Tarasz Sevcsenko ukrán nyelven írt verseket, főleg oroszul prózát. Nyikolaj Gogol, az orosz hazafi, a poltavscsinai származású könyvei orosz nyelven íródnak, tele malorusz népi mondákkal és motívumokkal. Hogyan osztható fel ez az örökség Oroszország és Ukrajna között? És miért csinálja?

Az Orosz Birodalom délnyugati vidékei, Malorussia és Novorossija, valamint a Krím etnikailag és vallásilag sokszínű egységként fejlődtek ki. Krími tatárok, örmények, görögök, zsidók, karaiták, krimcsakok, bolgárok, lengyelek, szerbek, németek és más népek éltek itt. Mindannyian megőrizték hitüket, hagyományaikat és szokásaikat.

Nem fogok idealizálni semmit. Tudjuk, hogy létezett az 1863-as Valuev-körlevél, majd az 1876-os Ems Ukaz, amely korlátozta a vallási és társadalmi-politikai irodalom ukrán nyelvű kiadását és behozatalát. De fontos észben tartani a történelmi kontextust. Ezeket a döntéseket a drámai lengyelországi események és a lengyel nemzeti mozgalom vezetőinek azon vágya mellett hozták meg, hogy az „ukrán kérdést” a maguk javára fordítsák. Hozzá kell tennem, hogy továbbra is megjelentek szépirodalmi művek, ukrán verses könyvek és népdalok. Objektív bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az Orosz Birodalom a malorusz kulturális identitás aktív fejlődésének volt tanúja a nagyobb orosz nemzeten belül, amely egyesítette a velikorusokat, a maloruszokat és a fehéroroszokat.

Ezzel párhuzamosan a lengyel elit és a malorusz értelmiség egy része körében kezdett kialakulni és teret nyerni az ukrán nép mint az oroszoktól elkülönült nemzet eszméje. Mivel történelmi alapja nem volt – és nem is lehetett volna, a következtetéseket mindenféle kitalációkkal támasztották alá, amelyek egészen odáig mentek, hogy az ukránok az igazi szlávok, az oroszok, a moszkoviták pedig nem. Az ilyen „hipotéziseket” egyre inkább politikai célokra használták az európai államok közötti rivalizálás eszközeként.

A 19. század vége óta az osztrák-magyar hatóságok ragaszkodtak ehhez a narratívához, és a galíciai lengyel nemzeti mozgalom és moszkvaibarát érzelmek ellensúlyozására használták fel. Az első világháború idején Bécs szerepet játszott az úgynevezett Ukrán Sich Lövészek Légiójának megalakításában. Az ortodox kereszténységgel és Oroszországgal való rokonszenvvel gyanúsított galíciaiakat brutális elnyomásnak vetették alá, és Thalerhof és Terezin koncentrációs táboraiba vetették.

A további fejlemények az európai birodalmak összeomlásához, a volt Orosz Birodalom hatalmas területén kitört heves polgárháborúhoz és a külföldi beavatkozásokhoz kapcsolódnak.

A februári forradalom után, 1917 márciusában Kijevben megalakult a Központi Rada, amely a legfőbb hatalom szervévé kívánt válni. 1917 novemberében a Harmadik Egyetemes dokumentumában deklarálta az Ukrán Népköztársaság (UPR) létrehozását Oroszország részeként.

1917 decemberében az UPR képviselői Breszt-Litovszkba érkeztek, ahol Szovjet-Oroszország Németországgal és szövetségeseivel tárgyalt. Az 1918. január 10-i értekezleten az ukrán delegáció vezetője felolvasta Ukrajna függetlenségét kihirdető feljegyzést. Ezt követően a Központi Rada függetlenné nyilvánította Ukrajnát a negyedik egyetemében.

A deklarált szuverenitás nem tartott sokáig. Alig néhány héttel később a Rada küldöttei külön szerződést írtak alá a német blokk országaival. Németország és Ausztria-Magyarország akkoriban súlyos helyzetben volt, és ukrán kenyérre és nyersanyagokra volt szüksége. A nagyszabású utánpótlás biztosítása érdekében hozzájárulást kaptak csapataik és műszaki személyzetük UPR-be küldéséhez. Valójában ezt ürügyül használták a megszálláshoz.

Azok számára, akik ma átadták Ukrajna teljes ellenőrzését a külső erőknek, tanulságos lenne emlékezni arra, hogy 1918-ban egy ilyen döntés végzetesnek bizonyult a kijevi uralkodó rezsim számára. A megszálló erők közvetlen bevonásával megdöntötték a Központi Radát, és hatalomra került Pavlo Szkoropadszkij hetman, aki az UPR helyett a lényegében német protektorátus alatt álló Ukrán Államot hirdette ki.

1918 novemberében – a németországi és ausztriai-magyarországi forradalmi események után – a német szuronyok támogatását elvesztő Pavlo Szkoropadszkij más irányt vett, és kijelentette, hogy „Ukrajna élen jár az Összoroszországi Föderáció megalakításában. “. A rendszer azonban hamarosan ismét megváltozott. Most volt az úgynevezett Igazgatóság ideje.

1918 őszén az ukrán nacionalisták kikiáltották a Nyugat-ukrán Népköztársaságot (WUPR), 1919 januárjában pedig bejelentették egyesülését az Ukrán Népköztársasággal. 1919 júliusában az ukrán erőket a lengyel csapatok legyűrték, és az egykori WUPR területe lengyel fennhatóság alá került.

1920 áprilisában Symon Petliura (aki a mai Ukrajna egyik „hőseként” szerepel) titkos egyezményeket kötött az UPR Igazgatóság nevében, és katonai támogatásért cserébe Galícia és Nyugat-Volhínia birtokait Lengyelországnak adta át. 1920 májusában a petliuritok lengyel katonai egységek konvojjával bevonultak Kijevbe. De nem sokáig. Már 1920 novemberében, a Lengyelország és Szovjet-Oroszország közötti fegyverszünetet követően Petliura erőinek maradványai megadták magukat ugyanezeknek a lengyeleknek.

Az UPR példája azt mutatja, hogy a volt Orosz Birodalomban a polgárháború és a turbulencia idején kialakult különféle kvázi-állami formációk eredendően instabilok voltak. A nacionalisták saját független államok létrehozására törekedtek, míg a fehér mozgalom vezetői az oszthatatlan Oroszországot támogatták. A bolsevik hívei által létrehozott köztársaságok közül sok nem látta magát Oroszországon kívül. Ennek ellenére a bolsevik párt vezetői néha alapvetően kiszorították őket Szovjet-Oroszországból különböző okok miatt.

Így 1918 elején kikiáltották a Donyeck-Krivoj Rog Tanácsköztársaságot, és felkérték Moszkvát, hogy vonja be Szovjet-Oroszországba. Ezt elutasítással fogadták. A köztársasági vezetőkkel folytatott megbeszélésen Vlagyimir Lenin ragaszkodott ahhoz, hogy Szovjet-Ukrajna részeként lépjenek fel. 1918. március 15-én az Orosz Kommunista Párt (bolsevikok) Központi Bizottsága közvetlenül elrendelte, hogy az Ukrán Szovjetek Kongresszusába küldjenek küldötteket, köztük a Donyec-medencéből, és a kongresszuson hozzanak létre „egy kormányt egész Ukrajnának”. . A Donyeck-Krivoj Rog Tanácsköztársaság területei később Délkelet-Ukrajna régióinak nagy részét alkották.

Az Orosz SZSZKSZ, az Ukrán SZSZK és Lengyelország között megkötött 1921-es rigai szerződés értelmében az egykori Orosz Birodalom nyugati területeit Lengyelországnak engedték át. A két háború közötti időszakban a lengyel kormány aktív betelepítési politikát folytatott, a keleti határvidék – a mai Nyugat-Ukrajna, Nyugat-Belorusz és Litvánia egyes részei lengyel elnevezése – etnikai összetételének megváltoztatására törekedett. A területeket kemény polonizációnak vetették alá, a helyi kultúrát és hagyományokat elfojtották. Később, a második világháború idején az ukrán nacionalisták radikális csoportjai nemcsak a lengyel, hanem a zsidó és orosz lakosság elleni terror ürügyén is felhasználták ezt.

1922-ben, amikor a Szovjetunió létrejött, és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság lett az egyik megalapítója, a bolsevik vezetők között meglehetősen heves vita eredményeként megvalósult Lenin azon terve, hogy egyenrangú köztársaságok szövetségeként unió államot alakítsanak ki. A köztársaságok Unióból való szabad kiválásának joga szerepelt a Szovjet Szocialista Köztársaságok Uniójának létrehozásáról szóló Nyilatkozat szövegében, majd ezt követően a Szovjetunió 1924-es alkotmányában. Ezzel a szerzők államiságunk alapjába ültették a legveszélyesebb időzített bombát, amely abban a pillanatban robbant fel, amikor az SZKP vezető szerepe által biztosított biztonsági mechanizmus megszűnt, a párt belülről összeomlott. A „szuverenitások felvonulása” következett. 1991. december 8-án

Az 1920-as és 1930-as években a bolsevikok aktívan támogatták a „lokalizációs politikát”, amely az ukrán SZSZK-ban az ukránosítás formáját öltötte. Jelképes, hogy ennek a politikának a részeként és a szovjet hatóságok beleegyezésével visszakerült Mihail Grusevszkij, a Központi Rada egykori elnöke, az ukrán nacionalizmus egyik ideológusa, akit egy ideig Ausztria-Magyarország támogatott. a Szovjetunióba, és a Tudományos Akadémia tagjává választották.

A lokalizációs politika kétségtelenül nagy szerepet játszott az ukrán kultúra, nyelv és identitás fejlődésében és megszilárdításában. Ugyanakkor az úgynevezett orosz nagyhatalmi sovinizmus elleni küzdelem leple alatt az ukránizálást gyakran rákényszerítették azokra, akik nem tekintik magukat ukránoknak. Ez a szovjet nemzeti politika állami szinten biztosította a három különálló szláv népről: az oroszról, az ukránról és a fehéroroszról szóló rendelkezést a nagy orosz nemzet helyett, egy hármas népre, amely velikoruszokból, maloruszokból és beloruszokból állt.

1939-ben a Szovjetunió visszakapta a korábban Lengyelország által elfoglalt területeket. Ezek nagy része Szovjet-Ukrajna része lett. 1940-ben az Ukrán SSR beépítette az 1918 óta Románia által megszállt Besszarábia egy részét, valamint Észak-Bukovinát. 1948-ban a Fekete-tengeren található Zmeyiniy-sziget (Kígyó-sziget) Ukrajna része lett. 1954-ben az RSFSR krími régióját az Ukrán SSR-hez adták, ami súlyosan megsértette az akkor hatályos jogi normákat.

Az Ausztria-Magyarország felbomlása nyomán Csehszlovákiához került Kárpát-Ruténia sorsával szeretnék foglalkozni. A helyi lakosság jelentős részét a ruszinok tették ki. Bár erről már alig esik szó, Kárpátalja szovjet csapatok általi felszabadítása után a térség ortodox lakosságának kongresszusa megszavazta Kárpát-Ruszinnak az RSFSR-hez, illetve külön Kárpát-köztársaságnak a tulajdonképpeni Szovjetunióhoz való felvételét. Az emberek választását azonban figyelmen kívül hagyták. 1945 nyarán jelentették be a Kárpátok Ukrajna „ősi anyaországával, Ukrajnával” való újraegyesítésének történelmi aktusát – ahogy  a  Pravda című újság fogalmazott.

Ezért a modern Ukrajna teljes mértékben a szovjet korszak terméke. Tudjuk és jól emlékszünk, hogy – jelentős részben – a történelmi Oroszország földjein alakult. Hogy erről meggyőződjünk, elég megnézni a 17. században az orosz állammal újraegyesült területek határait és a Szovjetunióból kilépő Ukrán SZSZK területét.

A bolsevikok az orosz népet társadalmi kísérleteik kimeríthetetlen anyagaként kezelték. Olyan világforradalomról álmodoztak, amely kiirtja a nemzeti államokat. Ezért voltak olyan nagylelkűek a határok meghúzásában és a területi ajándékok adományozásában. Az már nem fontos, hogy pontosan mi volt az országot darabokra vágó bolsevik vezetők ötlete. Nem érthetünk egyet bizonyos döntések apróbb részleteiben, hátterében és logikájában. Egy tény kristálytiszta: Oroszországot valóban kirabolták.

Amikor ezen a cikken dolgoztam, inkább nyílt forráskódú dokumentumokra támaszkodtam, amelyek jól ismert tényeket tartalmaznak, semmint titkos feljegyzésekre. A modern Ukrajna vezetői és külső „védnökeik” inkább figyelmen kívül hagyják ezeket a tényeket. Nem mulasztják el azonban az esélyt sem belföldön, sem külföldön, hogy elítéljék „a szovjet rezsim bűneit”, felsorolva az eseményeket, amelyekhez sem az SZKP-nak, sem a Szovjetuniónak, pláne a modern Oroszországnak nincs köze. . Ugyanakkor nem számít bűncselekménynek a bolsevikok arra irányuló törekvése, hogy elszakítsák Oroszországtól történelmi területeit. És tudjuk, miért: ha Oroszország meggyengülését idézték elő, annak örülnek a rosszindulataink.

Természetesen a Szovjetunión belül a köztársaságok közötti határokat soha nem tekintették államhatárnak; névlegesek egyetlen országon belül, amely bár a föderáció minden tulajdonságával rendelkezik, erősen centralizált volt – ezt ismét az SZKP vezető szerepe biztosította. De 1991-ben mindazok a területek, és ami még fontosabb, az emberek egyik napról a másikra külföldön találták magukat, és ezúttal valóban elvitték történelmi anyaországuktól.

Mit lehet erre mondani? A dolgok változnak: az országok és közösségek sem kivételek. Természetesen a fejlődés folyamatában lévő nép egy része, számos ok és történelmi körülmény hatására, egy bizonyos pillanatban önálló nemzetként tudatosulhat. Hogyan kezeljük ezt? Csak egy válasz van: tisztelettel!

Saját államot szeretnél kialakítani: szívesen! De mik a feltételek? Felidézem az új Oroszország egyik legjelentősebb politikai alakjának, Szentpétervár első polgármesterének, Anatolij Szobcsaknak az értékelését. Jogászként, aki úgy vélte, hogy minden döntésnek legitimnek kell lennie, 1992-ben a következő véleményt osztotta: az Unió alapító köztársaságainak, miután felmondták az 1922-es uniós szerződést, vissza kell térniük a szovjet csatlakozás előtti határokhoz. Unió. Minden egyéb területszerzés megbeszélés, tárgyalás tárgya, tekintettel arra, hogy az indokot visszavonták.

Más szóval, amikor elmész, vigye magával, amit hozott. Ezt a logikát nehéz megcáfolni. Csak annyit mondok, hogy a bolsevikok már a Szovjetunió előtt hozzáláttak a határok átalakításához, tetszés szerint, az emberek nézeteit figyelmen kívül hagyva területekkel manipulálva.

Az Orosz Föderáció felismerte az új geopolitikai realitásokat: és nemcsak elismerte, hanem valóban sokat tett Ukrajna független országgá válásáért. A nehéz 1990-es években és az új évezredben jelentős támogatást nyújtottunk Ukrajnának. Bármilyen „politikai aritmetikát” kíván is alkalmazni Kijev, 1991–2013-ban Ukrajna költségvetési megtakarítása több mint 82 milliárd USD-t tett ki, míg ma az Európába irányuló gáztranzitért mindössze 1,5 milliárd USD orosz kifizetést tart fenn. . Ha megmaradtak volna a gazdasági kapcsolatok országaink között, Ukrajna több tízmilliárd dollárt élvezne.

Ukrajna és Oroszország egyetlen gazdasági rendszerként fejlődött ki évtizedek és évszázadok során. A 30 évvel ezelőtti mélyreható együttműködés példaértékű az Európai Unió számára. Természetes, egymást kiegészítő gazdasági partnerek vagyunk. Egy ilyen szoros kapcsolat erősítheti a versenyelőnyöket, növelve mindkét ország potenciálját.

Ukrajna korábban nagy potenciállal rendelkezett, amely magában foglalta az erős infrastruktúrát, a gázszállítási rendszert, a fejlett hajóépítést, a légi közlekedést, a rakéta- és műszergyártási iparágakat, valamint a világszínvonalú tudományos, tervező és mérnöki iskolákat. Ezt az örökséget átvéve és a függetlenség kikiáltásával az ukrán vezetők ígéretet tettek arra, hogy az ukrán gazdaság az egyik vezető gazdaság lesz, az életszínvonal pedig a legjobbak között lesz Európában.

Ma elsüllyednek azok a csúcstechnológiás ipari óriások, amelyek egykor Ukrajna és az egész Unió büszkeségei voltak. A mérnöki teljesítmény 42 százalékkal csökkent tíz év alatt. A dezindusztrializáció és az általános gazdasági leépülés mértéke látható Ukrajna villamosenergia-termelésében, amely 30 év alatt közel kétszeres csökkenést mutat. Végül az IMF jelentései szerint 2019-ben, a koronavírus-járvány kitörése előtt Ukrajna egy főre jutó GDP-je 4 ezer dollár alatt volt. Ez kevesebb, mint az Albán Köztársaságban, a Moldovai Köztársaságban vagy az el nem ismert Koszovóban. Napjainkban Ukrajna Európa legszegényebb országa.

Ki a hibás ezért? Ukrajna népe a hibás? Biztosan nem. Az ukrán hatóságok voltak azok, akik nemzedékek vívmányait elherdálták és elrontották. Tudjuk, milyen szorgalmas és tehetséges Ukrajna népe. Kitartással és elszántsággal tudnak sikereket és kiemelkedő eredményeket elérni. És ezek a tulajdonságok, valamint nyitottságuk, veleszületett optimizmusuk és vendégszeretetük nem múltak el. Emberek millióinak érzései, akik nemcsak jól, hanem nagy szeretettel bánnak Oroszországgal, ahogy mi is érezzük Ukrajnával kapcsolatban, ugyanazok maradnak.

2014-ig megállapodások és közös projektek százai célozták gazdaságunk, üzleti és kulturális kapcsolataink fejlesztését, a biztonság erősítését, a közös társadalmi és környezeti problémák megoldását. Kézzelfogható előnyöket hoztak az embereknek – Oroszországban és Ukrajnában egyaránt. Ezt tartottuk a legfontosabbnak. És ezért volt eredményes interakciónk Ukrajna valamennyi vezetőjével – hangsúlyozom –.

Még a 2014-es kijevi események után is megbíztam az orosz kormányt, hogy dolgozzon ki lehetőségeket gazdasági kapcsolataink megőrzésére és fenntartására az érintett minisztériumokon és ügynökségeken belül. Azonban nem volt és még mindig nincs kölcsönös akarat erre. Ennek ellenére Oroszország továbbra is Ukrajna három legfontosabb kereskedelmi partnere közé tartozik, és ukránok százezrei járnak hozzánk dolgozni, és szívesen fogadják és támogatják őket. Tehát mi az "agresszor állam".

Amikor a Szovjetunió összeomlott, Oroszországban és Ukrajnában sokan őszintén hitték és feltételezték, hogy szoros kulturális, szellemi és gazdasági kapcsolataink minden bizonnyal fennmaradnak, csakúgy, mint népünk közössége, akiknek középpontjában mindig is az egység érzése állt. Az események azonban – eleinte fokozatosan, majd egyre gyorsabban – más irányba indultak.

Ukrajna uralkodói körei lényegében úgy döntöttek, hogy országuk függetlenségét a múlt tagadásával igazolják, a határkérdések kivételével. Elkezdték mitologizálni és átírni a történelmet, kiszerkesztettek mindent, ami egyesített bennünket, és megszállásként emlegették azt az időszakot, amikor Ukrajna az Orosz Birodalom és a Szovjetunió része volt. Az 1930-as évek eleji kollektivizálás és éhínség közös tragédiáját az ukrán nép elleni népirtásként ábrázolták.

A radikálisok és a neonácik nyitottak és egyre szemtelenebbek voltak ambícióikkal kapcsolatban. Kényeztették őket a hivatalos hatóságok és a helyi oligarchák is, akik kirabolták Ukrajna lakosságát, és ellopott pénzüket nyugati bankokban tartották, készen arra, hogy eladják anyaországukat a tőke megőrzése érdekében. Ehhez még hozzá kell tenni az állami intézmények tartós gyengeségét és valaki más geopolitikai akaratának készséges túszának helyzetét.

Emlékszem, régen, jóval 2014 előtt, az Egyesült Államok és az EU országai szisztematikusan és következetesen kényszerítették Ukrajnát az Oroszországgal folytatott gazdasági együttműködés megnyirbálására és korlátozására. Mi, mint Ukrajna legnagyobb kereskedelmi és gazdasági partnere, a felmerülő problémák Ukrajna-Oroszország-EU formátumban történő megbeszélését javasoltuk. De minden alkalommal azt mondták nekünk, hogy Oroszországnak semmi köze ehhez, és a kérdés csak az EU-t és Ukrajnát érinti. A de facto nyugati országok elutasították Oroszország ismételt párbeszédre való felhívását.

Ukrajnát lépésről lépésre belerángatták egy veszélyes geopolitikai játékba, amelynek célja, hogy Ukrajnát gáttá, ugródeszkává változtassa Európa és Oroszország között. Elkerülhetetlenül eljött az idő, amikor az „Ukrajna nem Oroszország” koncepció már nem volt lehetőség. Szükség volt az „Oroszország-ellenes” koncepcióra, amelyet soha nem fogunk elfogadni.

Ennek a projektnek a tulajdonosai a lengyel-osztrák ideológusok régi alapjait vették alapul egy „Moszkva-ellenes Oroszország” létrehozásához. És nem kell senkit megtéveszteni azzal, hogy ezt Ukrajna lakosságának érdekében teszik. A Lengyel-Litván Nemzetközösségnek soha nem volt szüksége az ukrán kultúrára, még kevésbé a kozák autonómiára. Ausztria-Magyarországon a történelmi orosz területeket könyörtelenül kizsákmányolták, és továbbra is a legszegényebbek maradtak. Az OUN-UPA kollaboránsai által felbujtott náciknak nem Ukrajnára volt szükségük, hanem élettérre és rabszolgákra az árja uraknak.

2014 februárjában az ukrán nép érdekeire sem gondoltak. A jogos nyilvános elégedetlenséget, amelyet akut társadalmi-gazdasági problémák, tévedések és a korabeli hatóságok következetlen lépései okoztak, egyszerűen cinikusan kihasználták. A nyugati országok közvetlenül avatkoztak be Ukrajna belügyeibe és támogatták a puccsot. A radikális nacionalista csoportok ütőerként szolgáltak. Jelszavaik, ideológiájuk és kirívó agresszív russzofóbiáik nagymértékben az állami politika meghatározó elemeivé váltak Ukrajnában.

Minden olyan dolog, ami eddig egyesített és összehozott bennünket, támadás érte. Mindenekelőtt az orosz nyelv. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy az új „Maidan” hatóságok először megpróbálták hatályon kívül helyezni az állami nyelvpolitikáról szóló törvényt. Aztán volt a „hatalom megtisztításáról” szóló törvény, az oktatási törvény, amely gyakorlatilag kivágta az orosz nyelvet az oktatási folyamatból.

Végül a jelenlegi elnök már ez év májusában benyújtotta a Rada elé az „őslakos népekről” szóló törvényjavaslatot. Csak azokat ismerik el őslakosnak, akik etnikai kisebbséget alkotnak, és nincs saját állami egységük Ukrajnán kívül. A törvényt elfogadták. A viszály új magvait vetették el. És ez egy olyan országban történik, mint már említettem, amely területi, nemzeti és nyelvi összetételét, valamint kialakulástörténetét tekintve nagyon összetett.

Lehet vitatkozni: ha egyetlen nagy nemzetről, egy hármas nemzetről beszélünk, akkor mi a különbség, hogy az emberek kinek tartják magukat – oroszoknak, ukránoknak vagy fehéroroszoknak. Ezzel teljesen egyetértek. Különösen azért, mert a nemzetiség meghatározása, különösen a vegyes családokban, minden egyén joga, hogy szabadon dönthessen.

De tény, hogy ma Ukrajnában teljesen más a helyzet, mert kényszerű identitásváltással jár. A legaljasabb pedig az, hogy az ukrajnai oroszok arra kényszerülnek, hogy ne csak megtagadják gyökereiket, őseik generációit, hanem azt is elhiggyék, hogy Oroszország az ellenségük. Nem túlzás azt állítani, hogy az erőszakos asszimiláció útja, az etnikailag tiszta, Oroszországgal szemben agresszív ukrán állam kialakulása következményeit tekintve összemérhető az ellenünk alkalmazott tömegpusztító fegyverekkel. Az oroszok és ukránok ilyen durva és mesterséges felosztása következtében az orosz nép összességében százezrekkel vagy akár milliókkal csökkenhet.

Lelki egységünket is megtámadták. Akárcsak a Litván Nagyhercegség idejében, új egyházi kezdeményezés indult. A világi hatóságok, nem titkolva politikai céljaikat, kirívóan beavatkoztak az egyházi életbe, és szétverték a dolgokat, templomokat foglaltak le, papokat és szerzeteseket vertek. Még az ukrán ortodox egyház kiterjedt autonómiája is, miközben fenntartja a lelki egységet a moszkvai patriarchátussal, nagyon nem tetszik nekik. Mindenáron le kell semmisíteniük rokonságunknak ezt a kiemelkedő és évszázados jelképét.

Szerintem az is természetes, hogy Ukrajna képviselői újra és újra a nácizmus dicsőítését elítélő ENSZ-közgyűlési határozat ellen szavaznak. Az SS-egységek megmaradt háborús bűnöseinek tiszteletére felvonulások és fáklyás felvonulások a hivatalos hatóságok védelme alatt zajlanak. A mindenkit eláruló Mazepa, a lengyel mecenatúráért ukrán földekkel fizetett Petliura és a nácikkal együttműködő Bandera nemzeti hősnek számít. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatal generációk emlékezetéből kitöröljék az igazi hazafiak és győztesek nevét, akik mindig is Ukrajna büszkeségei voltak.

A Vörös Hadseregben, partizánegységekben harcoló ukránok számára a Nagy Honvédő Háború valóban honvédő háború volt, mert megvédték otthonukat, nagy közös szülőföldjüket. Több mint kétezer katona lett a Szovjetunió hőse. Köztük van Ivan Kozhedub legendás pilóta, rettenthetetlen mesterlövész, Odessza és Szevasztopol védője, Ljudmila Pavlicsenko, a vitéz gerillaparancsnok, Sidor Kovpak. Ez a fékezhetetlen generáció harcolt, azok az emberek életüket adták a jövőnkért, értünk. Ha elfelejtjük bravúrjukat, akkor eláruljuk nagyapáinkat, anyáinkat és apáinkat.

Az Oroszország-ellenes projektet ukránok milliói utasították el. A krími lakosok és Szevasztopol lakosai meghozták történelmi döntésüket. A délkeleti emberek pedig békésen próbálták megvédeni álláspontjukat. Ennek ellenére mindannyiukat, beleértve a gyerekeket is, szeparatistáknak és terroristáknak bélyegezték. Etnikai tisztogatással és katonai erő alkalmazásával fenyegették meg őket. Donyeck és Luganszk lakói pedig fegyvert ragadtak, hogy megvédjék otthonukat, nyelvüket és életüket. Vajon maradt-e más választásuk az ukrajnai városokon végigsöprő zavargások után, a 2014. május 2-i odesszai borzalom és tragédia után, ahol az ukrán neonácik elevenen elégették az embereket, és ebből új Khatint csináltak? Ugyanezt a mészárlást készek voltak végrehajtani Bandera hívei a Krím-félszigeten, Szevasztopolban, Donyeckben és Luganszkban. Még most sem adják fel az ilyen terveket. Kihúzzák az idejüket. De nem jön el az ő idejük.

A puccs és a kijevi hatóságok azt követő lépései elkerülhetetlenül konfrontációt és polgárháborút váltottak ki. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának becslése szerint a donbászi konfliktus áldozatainak teljes száma meghaladta a 13 ezret. Köztük idősek és gyerekek. Szörnyű, helyrehozhatatlan veszteségek ezek.

Oroszország mindent megtett a testvérgyilkosság megállítása érdekében. Megkötötték a donbászi konfliktus békés rendezését célzó minszki megállapodásokat. Meggyőződésem, hogy még mindig nincs alternatívájuk. A minszki intézkedéscsomagról, illetve a normandiai formátumú országok vezetőinek erre vonatkozó nyilatkozataiból mindenesetre senki nem vonta vissza aláírását. Senki nem kezdeményezte az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 2015. február 17-i határozatának felülvizsgálatát.

A hivatalos tárgyalások során, különösen a nyugati partnerek megfékezése után, Ukrajna képviselői rendszeresen kijelentik, hogy „teljes mértékben ragaszkodnak” a minszki megállapodásokhoz, de valójában az „elfogadhatatlan” álláspont vezérli őket. Nem kívánnak komolyan tárgyalni sem Donbász különleges státusáról, sem az ott élők védelméről. Inkább kihasználják a „külső agresszió áldozatának” képét, és russzofóbiát cibálnak. Véres provokációkat szerveznek Donbászban. Egyszóval mindenképp felkeltik a külső mecénások és mesterek figyelmét.

Úgy tűnik, és ebben egyre inkább meg vagyok győződve: Kijevnek egyszerűen nincs szüksége Donbászra. Miért? Először is azért, mert e régiók lakói soha nem fogják elfogadni azt a rendet, amelyet erőszakkal, blokáddal és fenyegetéssel próbáltak és próbálnak bevezetni. Másodszor, mind a Minszk-1, mind a Minszk-2 kimenetele, amelyek valódi esélyt adnak Ukrajna területi integritásának békés visszaállítására azáltal, hogy közvetlenül megállapodásra jutnak a DPR-vel és az LPR-vel Oroszországgal, Németországgal és Franciaországgal közvetítőként, ellentmond az egésznek. az Oroszország-ellenes projekt logikája. Fenntartani pedig csak a belső és külső ellenségkép állandó ápolásával lehet. És hozzáteszem – a nyugati hatalmak védelme és ellenőrzése alatt.

Ez az, ami valójában történik. Mindenekelőtt az ukrán társadalomban a félelem légkörének megteremtésével, az agresszív retorikával, a neonácik elkényeztetésével és az ország militarizálásával állunk szemben. Ezzel együtt nemcsak a teljes függőségnek vagyunk tanúi, hanem a közvetlen külső ellenőrzésnek, beleértve az ukrán hatóságok, a biztonsági szolgálatok és a fegyveres erők külföldi tanácsadók általi felügyeletét, Ukrajna területének katonai „fejlesztését” és a NATO infrastruktúrájának telepítését. Nem véletlen, hogy az „őslakosok” fent említett kirívó törvényét nagyszabású ukrajnai NATO-gyakorlatok leple alatt fogadták el.

Ez egyben az ukrán gazdaság többi részének átvételének és természeti erőforrásainak kiaknázásának álcája is. Nincs messze a termőföld eladása, és nyilvánvaló, hogy ki fogja felvásárolni. Ukrajna időről időre valóban kap pénzügyi forrásokat és kölcsönöket, de a saját feltételeik szerint és saját érdekeit követve, előnyben részesítve a nyugati cégeket. Egyébként ki fogja visszafizetni ezeket az adósságokat? Nyilvánvalóan azt feltételezik, hogy ezt nemcsak a mai ukrán generációnak kell megtennie, hanem gyermekeiknek, unokáiknak és valószínűleg dédunokáiknak is.

Az Oroszország-ellenes projekt nyugati szerzői úgy alakították ki az ukrán politikai rendszert, hogy az elnökök, parlamenti képviselők és miniszterek változzanak, de az Oroszországtól való elszakadás és ellenségeskedés megmaradjon. A béke megteremtése volt a hivatalban lévő elnök fő választási jelszava. Ezzel került hatalomra. Az ígéretek hazugságnak bizonyultak. Semmi sem változott. És bizonyos szempontból a helyzet Ukrajnában és Donbász környékén még elfajult.

Az Oroszország-ellenes projektben nincs helye sem a szuverén Ukrajnának, sem a valódi függetlenségét megvédeni próbáló politikai erőknek. Azokat, akik az ukrán társadalomban a megbékélésről, a párbeszédről, a jelenlegi zsákutcából való kiút kereséséről beszélnek, „oroszbarát” ügynököknek titulálják.

Ismét sok ukrajnai ember számára egyszerűen elfogadhatatlan az Oroszország-ellenes projekt. És milliónyi ilyen ember van. De nem szabad felemelni a fejüket. Valójában elvették tőlük a jogi lehetőséget, hogy megvédjék álláspontjukat. Megfélemlítették, a föld alá hajtják. Nemcsak meggyőződésük, kimondott szó, álláspontjuk nyílt kifejezése miatt üldözik őket, hanem meg is ölik őket. A gyilkosok általában büntetlenül maradnak.

Ma Ukrajna „helyes” hazafia csak az, aki gyűlöli Oroszországot. Sőt, az egész ukrán államiságot, ahogy mi értjük, kizárólag erre az elképzelésre javasolják tovább építeni. A gyűlölet és a harag, amint ezt a világtörténelem többször is bebizonyította, nagyon ingatag alapja a szuverenitásnak, amely számos súlyos kockázattal és szörnyű következményekkel jár.

Az Oroszország-ellenes projekttel kapcsolatos összes trükk egyértelmű számunkra. És soha nem fogjuk megengedni, hogy történelmi területeinket és hozzánk közel élő embereinket Oroszország ellen felhasználják. És azoknak, akik vállalkoznak egy ilyen kísérletre, azt szeretném mondani, hogy így saját országukat teszik tönkre.

A hivatalban lévő ukrajnai hatóságok előszeretettel hivatkoznak a nyugati tapasztalatokra, követendő mintának tekintve azt. Csak nézze meg, hogyan él egymás mellett Ausztria és Németország, az USA és Kanada. Etnikai összetételükben, kultúrájukban szoros, tulajdonképpen egy nyelvet beszélő államok maradnak szuverén államok saját érdekeikkel, saját külpolitikájukkal. De ez nem akadályozza meg őket a legszorosabb integrációban vagy szövetségesi kapcsolatokban. Nagyon feltételes, átlátható határaik vannak. És amikor átkelnek rajtuk, a polgárok otthon érzik magukat. Családokat hoznak létre, tanulnak, dolgoznak, vállalkoznak. Mellesleg így tesznek több millió ukrajnai születésűek is, akik jelenleg Oroszországban élnek. Saját közeli embereinknek tekintjük őket.

Oroszország nyitott a párbeszédre Ukrajnával, és kész a legbonyolultabb kérdések megvitatására. De fontos megértenünk, hogy partnerünk védi nemzeti érdekeit, de nem szolgálja másokét, és nem eszköz a másik kezében az ellenünk való harchoz.

Tiszteletben tartjuk az ukrán nyelvet és hagyományokat. Tiszteletben tartjuk az ukránok azon vágyát, hogy országukat szabadnak, biztonságosnak és virágzónak lássák.

Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna valódi szuverenitása csak Oroszországgal együttműködve lehetséges. Szellemi, emberi és civilizációs kötelékeink évszázadok óta alakultak ki, és azonos forrásokból erednek, közös megpróbáltatások, eredmények, győzelmek keményítették meg őket. Rokonságunk nemzedékről nemzedékre öröklődik. A modern Oroszországban és Ukrajnában élő emberek szívében és emlékezetében van, a családunk millióit összekötő vérségi kötelékekben. Együtt mindig is sokszor erősebbek és sikeresebbek voltunk és leszünk. Mert egy nép vagyunk.

Ma ezeket a szavakat egyesek ellenségesen érzékelhetik. Sokféleképpen értelmezhetők. Ennek ellenére sokan hallanak majd engem. És egyet mondok: Oroszország soha nem volt és nem is lesz „Ukrajna-ellenes”. És hogy mi lesz Ukrajna – ezt a polgárai döntik el.