Kudarcba fulladhat az európai integráció

A hetes cikkely szerinti eljárás a Judith Sargentini hollan politikus mentén indult el, amelyben az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségét szorgalmazzák. Finnország tekintetében azért más a helyzet, mert ott a politika és az alkotmánybíróság nem különül el, hiszen az alkotmánybíróság szerepét egy parlamenti bizottság látja el.
2019. július 28. 17:58


Az Európai Unió 28 tagállamában eltérő alkotmányos hagyományok vannak – jelentette ki Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Az alkotmányvédelemre alapvetően három lehetőség alakult ki a történelem során, amelyek úgynevezett fokozatként is felfoghatók – mondta el.

A finneknél nincs alkotmánybíróság

Egy külön alkotmánybíróság megléte tekinthető az alkotmányvédelem legfejlettebb változatának – közölte. Magyarország rendelkezik alkotmánybírósággal, Finnországban ugyanakkor nincs alkotmánybíróság, sőt a legfelsőbb bíróság, ami létezik, sem végezhet alkotmányvédelmet. Ennek értelmében a finnek a legkezdetlegesebb változatot használják, a parlamenti alkotmányvédelmet – magyarázta. Finnországban – a svédekhez hasonlóan – a parlament a legfontosabb szereplője az ország alkotmányos berendezkedésének, teljesen szuverén szervként működik. Mint mondta, ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a finnek megmaradtak a parlamenti alkotmányvédelem szintjén, amely inkább a 19. és a 20. században volt jellemző.

Arról is beszélt, hogy bár többször is felmerült már az országban, hogy a legfelsőbb bíróság kezébe kellene adni az alkotmányos intézkedéseket, és a törvények megsemmisítését, vagy egy külön alkotmányos bíróságot kellene létrehozni, ez eddig nem történt meg.

Politikusokból tevődik össze az alkotmányjogi bizottság

Elmondta, a finn jogalkotás úgy tevődik össze, hogy van egy 17 főből álló alkotmányjogi bizottság, amely a parlament képviselőiből tevődik össze. Megjegyezte, bár nem bírák és szakemberek, arra azért oda figyelnek, hogy jogászi képzettséggel rendelkezzenek. Ez a bizottság vizsgálja meg azokat a parlamenti törvényjavaslatokat, amelyekről úgy vélik, hogy alkotmányossági problémákat tartalmaznak.

Amennyiben úgy látják, hogy a törvény ütközik a finn alkotmánnyal, akkor egy úgynevezett állásfoglalást adnak ki. Bár az állásfoglalás nem kötelező érvényű a parlament plénumán, de általában követni szokták. Véleménye szerint azonban ez nem a legjobb módja az alkotmányvédelemnek.

Választások esetén mindig egy olyan politikai párt nyeri meg a választásokat, amelyik élvezi a társadalom többségének a támogatottságát. Ugyanakkor olyan politikusok kerülhetnek a bizottsági tagok közé, akik másképp értelmezhetik az alkotmányt, és ezzel akár felboríthatják a finn jogállamiságot is.

Tóth Norbert megemlítette a magyar alkotmánybíróságot is, amelynek kialakulását még a rendszerváltás idejéhez kötik. Szakértők úgy szokták mondani, hogy ez egy külföldi import, azaz, hogy egy nyugat-európai típusú, elkülönült alkotmánybíráskodást vett át Magyarország a rendszerváltás idején és ezt építette bele a rendszerbe.

Hens Kelsen jogalkotásait követi Magyarország

Úgy véli azonban, hogy ez nem teljesen igaz, mert a modern alkotmánybíráskodás atyja Hans Kelsen osztrák születésű amerikai jogász volt, és Magyarország is az ő jogalkotásait követi. Hozzátette, az I. világháború után Kelsen ötlete volt, hogy egy hozzanak létre egy elkülönült alkotmánybíróságot az akkori Osztrák Köztársaságban.

Kiemelte, sokan nem tudják, de 1851-ben Kossuth Lajos alkotmánytervében már szerepelt egy önálló alkotmánybíróság létrehozására tett javaslat, amely csaknem 50 évvel korábbi volt, mint Hans Kelsen hasonló vonatkozású tervei. Kossuth Lajos ezt alkotmányőr-székként emlegette, amelynek feladata már akkor is a magyar alkotmány védelme volt.

Szerinte az Európai Unióban kettős mércét alkalmaznak. Korábban Franciaországban is voltak gazdasági problémák, ugyanakkor Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnöke nem indított az ország ellen semmilyen eljárást. Megjegyezte, ugyanazokról a szervekről van szó, amelyek a gyakorlatban határozottan lépnek fel a kelet-európai országokkal szemben.

Az európai integráció kudarcba is fulladhat

Hangsúlyozta, az európai integráció azonban csak akkor lehet sikeres, ha egyenlők lesznek a nemzetek Európában, és nem tesznek különbséget közöttük jogi, de más értelemben sem, illetve betartják azokat az elveket, amelyek az alapító szerződésekbe vannak foglalva. Ha ez nem valósul meg, akkor az az európai integráció kudarcát is jelentheti – közölte Tóth Norbert.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
https://gondola.hu/cikkek/113855-Kudarcba_fulladhat_az_europai_integracio.html

Ha Tarlós nyer, Orbán teljesen átírja az alkotmányt

FÁBIÁN TAMÁS
A munkavállalók jogaitól a végrehajtó hatalom szerkezetén át az azonos neműek örökbe fogadásáig, a kormányfőnek konkrét tervei vannak arról, hogy mit változtatna meg az Alaptörvényben. A Fideszben nem mindenki érzi az alkotmányrevízió szükségét, azonban Finkelstein halálával és Habony kiszorításával Orbánnak nem maradt egyenrangú vitapartnere a pártban. Az alkotmánymódosításhoz erős legitimáció kell a kormányfőnek, ehhez Tarlósnak nyernie kellene ősszel, a Fidesz belső kutatásai szerint azonban necces lesz a főpolgármester-választás.
Bár a kormánypárt politikusai egy éve nem beszélnek nyilvánosan az alkotmányrevízióról, Szájer József vezetésével szűk körében folyamatosan zajlik az Alaptörvény felülvizsgálata. Orbán Viktor 10-15 témakörben jelentős változásokat szeretne, a miniszterelnök elképzelései olyannyira kiforrottak, hogy konkrét szövegvázlatokat is írt már - értesült fideszes forrásokból az Index.

A kormányfő tervei szerint módosulhatnak a munkavállalók és a munkaadók viszonyát szabályozó részek (XVII. cikk), méghozzá a munkaadók javára, valamint Orbán szeretné, ha az Alaptörvény kimondaná, hogy azonos nemű párok semmilyen körülmények között ne fogadhassanak örökbe gyereket.

Orbán alkotmányrevíziója érintené a teljes igazságszolgáltatást az ügyészségtől az alkotmánybíróságig, és a kormánypárti sajtóban ellenzékinek elkönyvelt Országos Bírói Tanács jogkörei is változnának. A rendszerváltás óta rendkívül erős végrehajtói hatalom struktúrájának módosítása is terítéken van, beleértve a központi kormányzat felépítését is. Az alkotmányrevízió eddig megismert irányából egyértelmű, hogy

ORBÁN TOVÁBB LÉPNE A RENDSZERÉPÍTÉSBEN A MÉG CENTRALIZÁLTABB HATALOMGYAKORLÁS FELÉ.

902A5530
Fotó: Ajpek Orsi / Index
Cikkünk megjelenése előtt megkerestük Orbán Viktor sajtófőnökét, az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályát valamint Szájer Józsefet. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan áll az alkotmányozó testület munkája, milyen területeket, témákat érinthet az alkotmányrevízió, és mikor várható, hogy ezzel kapcsolatos módosító javaslat a parlament elé kerül. Cikkünk megjelenéséig egyiküktől sem kaptunk választ.

Levették Németh Szilárdot
Orbán a 2018-as áprilisi, harmadik Fidesz-kétharmadot jelentő választás után két fontos bejelentést is tett. Először a parlamenti beszédében közölte, hogy 2030-ig tervez, majd pedig az állami rádióban mondta el, hogy "szeretnénk valamikor az ősszel megindítani egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót", amelyet majd egy "nagyobb ívű alkotmánymódosítás" követ.

A terveiről egyelőre nyilvánosan semmit sem árult el, csak annyit mondott, hogy "átnézzük, hogy mi az, ami bevált, mi az, ami beválhatott volna, mi az, amit az alkotmány szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályoknak a világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amiket új alkotmányos szövegekkel kell áthidalni vagy kitölteni".

A kormányfő rádióbeszéde után megjelent a sajtóban, hogy az egykori rezsibiztos, ma már honvédelmi államtitkár és Birkózó Szövetség elnöki tisztségét is betöltő Németh Szilárd is tagja lesz az alkotmányozó testületnek. A politikus akkor magabiztosan elismerte, hogy ő is benne van a csapatban ("hogyne vennék benne részt?"), azonban nemsokkal később levették a feladatról. Az indok: a Fidesz első vonalaiban általános megrökönyödést keltett, hogy Németh ilyen fontos területen kaphat beleszólást.

Más személyi változások is voltak az Alaptörvényt felülvizsgáló csapatban. A koordinációért kezdetben Trócsányi László és Szájer József felelt, előbbi helyét Varga Judit, leendő igazságügyi miniszter veszi át, akitől elődjéhez képest kevesebben várjak a Fideszben, hogy ellensúlyt képezhet, kritikát fogalmazhat meg az orbáni-szájeri iránnyal szemben.

Nincs intellektuális partner
A belső kritika kérdése azért is lényeges, mert az alkotmányozás kérdésében elhivatott Orbánnak Arthur Finkelstein halála óta többek szerint "nincs intellektuális partnere a kormányzás irányát illetően". Volt olyan fideszes beszélgetőpartnerünk, aki szerint

A VÍZIÓKÉPZÉS TEKINTETÉBEN HABONY ÁRPÁD IS HIÁNYZIK ORBÁN MELLŐL, A NEM HIVATALOS TANÁCSADÓT TÖBBEK SZERINT KISZORÍTOTTA ROGÁN ANTAL.

Forrásaink szerint Finkelstein halálával és Habony háttérbe szorításával "vonalvezetési probléma lépett fel azzal kapcsolatban, hogy merre kellene menni, és mit kellene csinálni", nincs senki a párt elnökségében, aki vitázni merne, vagy tudna a kormányfővel, többek szerint Orbán környezetéből egyedül Kövér László lehet kivétel, ha "megrázza magát".

Habony Árpád és Orbán Viktor 2016-ban
Habony Árpád és Orbán Viktor 2016-ban
Fotó: Miniszterelnökség / Facebook
A folyamatban lévő alkotmány-felülvizsgálat azt mutatja, hogy ebben a kérdésben Kövér nem szállt vitába Orbánnal, vagy nem sikerült meggyőznie, ugyanis a házelnök tavaly nyáron még azt mondta az Atv.hu-nak, hogy "a magam részéről olyan nagyon nagy szükségét nem látom a módosításoknak".

Amíg megvan a kétharmad
Orbán tavaly ősztől kezdődő egy-másfél éves alkotmányozást jelentett be, vagyis eredeti tervei szerint 2019 végén, 2020 elején szeretné tető alá hozni a nagyszabású Alaptörvény-módosítást. Amikor év elején megkérdeztük a miniszterelnököt a felülvizsgálatról, azt mondta, hogy "kezdetlegesen" állnak, "lassan" haladnak, és "néhány hónappal később" fognak végezni, majd mosolyogva megjegyezte, hogy "nagy baj azért nincsen".

Pillanatnyilag a miniszterelnöknek valóban nincs oka kapkodni, kétharmaddal bármikor módosíthatja az alkotmányt. Forrásaink szerint ugyanakkor benne van a lehetőség, hogy még idén beeshet 133 fő alá a Fidesz-KDNP frakció létszáma, ami a kétharmad elvesztését jelentené. Többek szerint a költségvetési csalással gyanúsított Simonka György napjai "meg vannak számlálva" parlamenti képviselőként, illetve az is kérdés, hogy Lázár János elindul-e Hódmezővásárhely polgármesteri posztjáért.

Ha Simonka kiesne, Lázár pedig kiszállna a parlamentből, akkor mindkét esetben időközi választást kellene kiírni. Ezeken az ellenzék egy jelöltet indítva hagyományosan jól szerepelt az előző ciklusban, emiatt Orbán még addig szeretné kihasználni az alkotmányozás lehetőségét, amíg megvan a kétharmad.

Orbán varázsa a tét
A kétharmad bár szükséges, önmagában nem elégséges feltétel az Alaptörvény-módosításhoz. Forrásaink szerint Orbán a nagyszabású átalakításnak csak az önkormányzati választások után futna neki, a revízió szempontjából pedig nagyon sok múlik azon, milyen eredmény születik az önkormányzati választásokon. A 3200 település nagyobb részét behúzza majd a Fidesz, és a pártban úgy számolnak, hogy 23 megyei jogú városból is többet nyerhetnek meg, mint amennyit elhódíthat az ellenzék.

A legfontosabb kérdés azonban, hogy a Fidesznek sikerül-e megtartania Budapestet vagy sem. Ha Tarlós István nyer, akkor Orbán belevág az alkotmánymódosításba, ha veszít, akkor ennek az esélye minimálisra csökken.

Ha Tarlós kikap, akkor megtörik Orbán varázsa, a kormányzati cselekvés első számú forrása pedig a varázs, a mi vagyunk a győztesek érzés

- mondta egyik magas rangú fideszes beszélgetőpartnerünk. Természetesen fontosak a megyei jogú városokban és a budapesti kerületekben elért eredmények is, de a főpolgármesterség megszerzésétől függ, hogy a kormánypártok vagy az ellenzék hirdetheti-e magát győztesnek október 12. után.

Orbán Viktor és Tarlós István a budapesti sajtótájékoztatón 2018. október 10-én
Orbán Viktor és Tarlós István a budapesti sajtótájékoztatón 2018. október 10-én
Fotó: Huszti István / Index
Tarlós győzelmét pedig nem veszik készpénznek a Fidesz vezérkarában, nem véletlenül beszélt arról Kocsis Máté is, hogy "nagy harcra" számítanak. Különösen azért, mert a kormánypártok belső mérései szerint már nem igaz Tarlós Istvánnal kapcsolatban, hogy 5-10 százalékot hozzá tud tenni a Fidesz budapesti népszerűségéhez, a jelenlegi főpolgármester és a kormánypártok népszerűsége ma már közel azonos szinten mozog a fővárosban.

A kormánypártok esélyeit tovább csökkentheti, hogy míg a Fidesz Tarlós István karakterére és az elmúlt ciklusok eredményeire fogja építeni a kampányát, az ellenzéki oldalon nagyobb mozgósítóerővel bírhat, ha a főpolgármester-választást - az isztambulihoz hasonlóan - egy Orbán Viktorról szóló népszavazássá képesek emelni.

A Fideszben úgy látják, hogy ha elbukják Budapestet, akkor jelentősen csökkenni fog a kormányzat mozgástere, "hosszú hideg napok jönnek", és ugyan Orbán Viktor vezető szerepe ettől még nem kérdőjeleződhet meg, a párt elnöksége a következő tisztújításon egész biztosan átalakulna.

(Borítókép: Huszti István / Index)
https://index.hu/belfold/2019/07/03/orban_alkotmanymodositas_onkormanyzati_valasztas_tarlos_istvan_karacsony_gergely/

Orbán korábbi bizalmasa keményen nekimet a fideszes médiának

Kemény hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé Orbán Viktor korábbi bizalmasa, Pokol Béla volt alkotmánybíró, aki „Megmocskoló” gépezetek című írásában az SZDSZ-es médiauralommal állította párhuzamba az orbánista propagandagépezetet.
Pokol Béla terjedelmes posztjának elején - amelyet az Alfahír foglalt össze - az SZDSZ médiauralmát idézte fel, amelyről egy korábbi, a pártot vezető ismerőse így fogalmazott: Láttam, hogy a kezükben lévő tömegmédiákra támaszkodva ezek mire képesek, és hogy tudják széttépni a velük szembekerülteket.

Pokol emlékeztet, a szabaddemokraták az akkori teljes média uralásával és a szellemi szektorok - irodalom, színházak, akadémiai-egyetemi szféra stb. – háttérértelmiségének szinte hézagmentes mögéjük beállásával az ellenfelek lejáratására az eszközök legteljesebb palettájával rendelkeztek.

Mint írja, az ő „bértollnokaik” egyetlen intésre ráugrottak a kiszemelt ellenfél politikusra, vagy a jobboldal lassanként megjelenő értelmiségi támogatóira, és egy-egy megnyilvánulásukat negatív fénybe állítva mint viszolyogtató embereket mutatták be sorozatos sulykolással, úgyhogy a nyilvánosság előtt vállalhatatlanok lettek.

Majd rátér arra, hogy a „jobboldalon” (valójában a Fideszben – a szerk.) is látható a „megmocskoló” részlegek felépülése, mellyel kapcsolatban kiemeli, ez csak az SZDSZ munkája technikáinak átvételét és leutánzását jelenti. Pokol azonban úgy véli, ez zsákutca, mert – mint fogalmaz – nem lehet tiszta hittel egy politikai tábor igazát belülről szubjektive elfogadni, és ezt büszkén hirdetni, ha egyben látja a jobboldali gondolkodó és hívő, hogy tábora apparátusának tekintélyes része célzatos karaktergyilkolásokkal és megmocskolásokkal küzd a másik oldal ellen, és nem értelmi síkon.

Pokol Béla a NER egyik szellemi atyja volt, komoly szerepe volt az Alaptörvény megalkotásában is. Mostani írása felfogható egy figyelmeztetésnek, hogy a kormányzat és revolvermédiája még most forduljon vissza a damaszkuszi úton.

https://hirklikk.hu/kozelet/orban-korabbi-bizalmasa-kemenyen-nekimet-a-fideszes-medianak/351779/

Béla Pokol
vasárnap
Politikai elemzés
28. „Megmocskoló” gépezetek

Régi jó ismerősem még jóval a ’89-es rendszerváltás előtti időkből az átmenet zűrzavaros politikai körülmények között a véletlenek közrejátszása miatt a szabaddemokratákhoz csapódott szellemi segítő emberként, és egy idő után a vezérkarral elégedetlenkedő párttagok tömegeinek lázadása révén még a csúcsig is eljutott itt. Az általa félretolt addigi párvezérkar persze továbbra is uralta az SZDSZ-t, és ő elszigetelten élt az akkori l...
Továbbiak


Béla Pokol
Június 23., 0:48 ·
Politikai elemzés
28. „Megmocskoló” gépezetek

Régi jó ismerősem még jóval a ’89-es rendszerváltás előtti időkből az átmenet zűrzavaros politikai körülmények között a véletlenek közrejátszása miatt a szabaddemokratákhoz csapódott szellemi segítő emberként, és egy idő után a vezérkarral elégedetlenkedő párttagok tömegeinek lázadása révén még a csúcsig is eljutott itt. Az általa félretolt addigi párvezérkar persze továbbra is uralta az SZDSZ-t, és ő elszigetelten élt az akkori legnagyobb ellenzéki pártközpontban, kajánul terjesztve róla a párt értelmiségi lapjaiban, hogy a pártaktivistákkal csak a falakon át kiabálva tud érintkezni, és néha azok szánalomból csak azért nyitják rá az ajtót, hogy kapjon egy kis levegőt…. Így néhány hónap, talán egy szűk év után a régi gárda megpuccsolta, és évekig még félresodortan vegetált ott hátsópadsori parlamenti képviselőként. Hosszú idő után ekkor találkoztunk ismét, alig néhány hónappal a leváltása után, és kérdeztem, hogy miért nem kísérelte meg a lázadó párttag-tömegek élére állva - akik a trónra emelték - kiszorítani a a régi gárdát a vezető pozíciókból, hisz kívülről figyelve is nyilvánvaló volt, hogy csak idő kérdése a visszacsapásuk. A válasza úgy szólt, hogy „nem akartam, hogy megmocskoljanak. Én láttam, hogy a kezükben lévő tömegmédiákra támaszkodva ezek mire képesek, és hogy tudják széttépni a velük szembekerülteket.” És mondott néhány jobboldali pártvezért a „megmocskolás” technikáinak példázatára.
A pártok közötti hatalmi küzdelem akkor is több síkon folyt, de a szabaddemokraták az akkori teljes média uralásával és a szellemi szektorok - irodalom, színházak, akadémiai-egyetemi szféra stb. – háttérértelmiségének szinte hézagmentes mögéjük beállásával az ellenfelek lejáratására az eszközök legteljesebb palettájával rendelkeztek. Ezen belül aztán voltak bértollnok újságíróik, akik egyetlen intésre ráugrottak a kiszemelt ellenfél politikusra, vagy a jobboldal lassanként megjelenő értelmiségi támogatóira, és egy-egy megnyilvánulásukat negatív fénybe állítva mint viszolyogtató embereket mutatták be sorozatos sulykolással, úgyhogy a nyilvánosság előtt vállalhatatlanok lettek. De ennek másik verziója volt később, amikor hozzájuk közelálló kabarészínészek és celebek bevonásával a humor és a viccek segítségével végezték el a „karaktergyilkolást”, mint ahogy a hosszú ideig tényleg humoros televíziós estéket szerző Heti Hetes tette. A „megmocskolás” előkészítését itt is az ellenfelekről a háttérben folyó célzatos adatgyűjtés és az új és új megnyilvánulásaik gondos kiválogatása jelentette, és a profi kabarészínészek csak a fergeteges humorba csomagolást végezték el, úgyhogy a pártgépezet szellemi szektorainak apparátusa a háttérben itt is nagy létszámban dolgozott ezen.
Ha az ember már utólag elfogulatlanul nézi a szadeszes átalakulást a ’90-es évek elejétől a kezdeti inkább szellemi emberek - filozófusok, közgazdászok, szociológusok, jogászok, bölcsészek stb. – dominanciájával, majd az ezredfordulóra egyre inkább a szellemi verőlegényeket jelentő médiamunkások, a csak erre alkalmas megmaradó értelmiségiek és a puszta szervező emberek középpontba kerülésével, akkor ezt a változást mint az egész pártstratégiájukon belül az ellenféllel való politikai küzdelmet a puszta „megmocskolásra” átépítéseként is leírhatja. Ez pedig egyben a menthetetlen bukásuk menetét is mutatja, mely 2010-re végleg megpecsételődött.
Azért jó ezt a szem elé hozni, mert az utóbbi években a most már komoly médiabirodalommal rendelkező jobboldalon is látható a „megmocskoló” részlegek felépülése, és az éppen kijelölt másik oldali politikus vagy háttér-értelmiségi jelzett technikákkal való hiteltelenítése. Nem mentes az iróniától persze erre hallani a régi SZDSZ-es háttérértelmiségből a „lakájmédia” minősítést, mert ez csak az ő munkájuk technikáinak átvételét és leutánzását jelenti - és ők aztán tudják saját gyakorlatból, hogy miként működik ez! -, de látni kell, hogy e technika túlburjánzása vitte a sírba a balliberálisok első pártját.
Ez ugyanis fertőző. Nem lehet tiszta hittel egy politikai tábor igazát belülről szubjektive elfogadni, és ezt büszkén hirdetni, ha egyben látja a jobboldali gondolkodó és hívő, hogy tábora apparátusának tekintélyes része célzatos karaktergyilkolásokkal és megmocskolásokkal küzd a másik oldal ellen, és nem értelmi síkon. Teljesen megszüntetni ezt nyilván nem lehet, hisz a másik tábor továbbra is nagy apparátussal dolgozik a jobboldali politikusok és háttérértelmiségiek „megmocskolása” és karaktergyilkolása terén. Lásd például az utóbbi években már főként a nickname alatti internetes blogok körül szerveződött részlegeiket, mint az „Örülünk Vincent? vagy a „Varánusz” blogokat stb., melyeket a HVG online oldala és az Index ezerszeres felhangosítással közread. Méltósággal szerveződött és nyilvánosan védhető értékeket valló politikai tábor azonban ezt a technikát csak mint szükséges rosszat használhatja visszafogottan, mert egy szint után ez „fertőző”, és az erre átépült apparátus az ilyen politikai tábor szétzilálódását okozza. Lehet mondani, hogy a célzott hatás mellett ennek nagyobb a negatív visszahatása a saját táboron belül, és többet rombol ez „otthon” mint árt a másik oldalon.

PÁLINKÁS JÓZSEF: NAGY SZÜKSÉG VAN MA KÉZNYÚJTÁSOKRA

Gégény István
Egyes híradások szerint új párt alapításra készülődnek a "Fidesz-árvák". A kezdeményezés elindítóját – egy korábbi Orbán-kormány oktatási miniszterét, az MTA volt elnökét – kérdeztük, hogy valóban így van-e.


0_6.jpg

Az alábbi beszélgetés alapvető szándéka az volt, hogy közvetlenül az ötletgazda számolhasson be egy új közéleti kezdeményezés alapjairól, miután a különböző sajtótermékek az elmúlt napokban közreadták a maguk olvasatát.

Pálinkás Józseffel megállapodtunk abban, hogy tisztelettel, de nagy nyitottsággal, egészen őszintén, a problémák mélyét érintően fogunk kitérni az MTA és a kormány közötti feszült helyzet hátterére, a hazai értelmiség hallgatagságának okára és a remélt változás előmozdítására.

– Előkerült egy új kifejezés a közbeszédben – még a sajtó is csak találgatja, mit takar a "Felelős értelmiség" nevű kezdeményezés. Civilek csoportja? Olyan közéleti összefogás, ami akár párttá is alakulhat? Segítsen feloldani a dilemmát!
– Olyan közösségi kezdeményezésről van szó, amelynek elsődleges célja az, hogy intellektuálisan hatást gyakoroljon, mert a mai világban egy ember szava pusztába kiáltott szó – korábban is így volt ez. Széchenyi István szavai jutnak eszembe: „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. Abból indultunk ki, hogy ma Magyarországon teljesen széttöredezett a társadalom közössége. Nincsenek olyan fórumok, lehetőségek, ahol mód lenne arra, hogy a politikai és felfogásbeli árkokon átlépve tudjunk egymással beszélni azokról a kérdésekről, amik igazán fontosak. Ehelyett most napi szintű, állandó pártpolitikai kampányban élve, kampánystábok által megfogalmazott leegyszerűsített üzeneteket kapnak az emberek. Azt szeretnénk, hogy egyre többen érzékeljék: világunk összetett, nem lehet tőmondatokban elmondani, hogy miként tudjuk megoldani az előttünk tornyosuló óriási problémákat. Ezekről nagyon sokan nem szeretnek részletesen beszélni, mert nem szeretnek szembenézni a valósággal. Mi úgy gondoltuk, hogy elindítunk egy olyan kezdeményezést, amiben őszintén próbálunk szembenézni ezekkel a kérdésekkel, és őszintén megvitatjuk, hogy mit tartunk valódi problémának, mit tartunk valódi megoldásnak. Hogy hol látjuk azokat a lehetőségeket, ahol az értelmiségnek véleményformálóként meg kell jelennie. A véleményformálás ma nagyon bonyolulttá vált. Kialakultak buborékok a társadalomban, ezt a közösségi média is nagy mértékben elősegíti. Ilyen és olyan csoportok egymás között megbeszélnek dolgokat, s akiknek a véleménye eltérő, kicsit összetettebb, azok kirostálódnak. Így megmaradnak ezekben a buborékokban az egymás véleményét erősítő, nagyon gyakran téveszméket valló csoportok, akik nem igazán vesznek tudomást a világ más csoportjairól, az övéktől eltérő véleményekről, gyakran a tényekről sem. A társadalomnak ez a széttöredezettsége óriási veszélyeket rejt magában. Hogy egy extrém példát mondjak: olyan ez, mint ha a laposföld-hívők csak a laposföld-hívők médiáját olvasnák, csak azt fogadván el valóságnak. Van egy másik tendencia a világban, amely sajnos hazánkra is jellemző, ez pedig a társadalom kétosztatúsága:

van barát és ellenség, „mi” és „ők”, a táborok között pedig nincs átjárás. értelmes és méltányos párbeszéd sem. Ezt a politika tette ilyen végletesen megosztottá.

– Az iménti helyzetleírás nyilván nem ismeretlen az olvasók jelentős része számára. Amikor azon gondolkodunk, hogy mit lehetne tenni, akkor a "felelős értelmiség" igénye kapcsán nem az jut eszembe, hogy felelőtlenné vált az értelmiség, sokkal inkább hallgatagság, beletörődöttség, apátia jellemzi a kiművelt emberfőket – az értelmiség elvesztette szellemi iránytű szerepkörét. Amennyiben egyetért ezzel, hogyan lehetne Ön szerint ezt a csendet megtörni?
– Valóban ez az alapvető kérdés. A csendet úgy lehet megtörni, ha egyre többen vagyunk, akik hajlandóak megszólalni közéleti kérdésekben. Az a fő üzenet, hogy ha az értelmiség valamely tagjának véleménye van egy dologról, akkor meg kell szólalnia – minél többet lát valaki a világból, minél szélesebb tapasztalati bázissal rendelkezik, annál nagyobb a felelőssége. Ez akkor is így van, ha az adott téma nem tartozik az illető szűken vett szakterületéhez. Felmerülhet a kérdés, hogy például én fizikusként miért szólalok meg társadalompolitikai témákban. Az értelmiségnek van egy olyan adottsága, hogy alaposan rálát a világ folyamataira, nem a végletekig leegyszerűsített politikai üzenetekből tájékozódik. Magam rendszeresen olvasom a Foreign Affairs, a Washington Post, a New York Times, az Economics írásait is. Kétségkívül sokkal könnyebb az egyszerű politikai üzeneteket kritikátlanul befogadni, hiszen nem kell hozzá gondolkodni, szellemi erőfeszítést tenni, alaposabban tájékozódni a témában. Valóban elveszett az értelmiség iránytű szerepe, ezt átvette a politika, amely nagyon tudatosan törekszik az uralomra, különösen a médiauralomra. Sőt, arra is, hogy a politika mondja meg, mi a jó színház, mi a jó irodalom, mit kell gondolnunk erről, arról, vagy amarról, még a tudomány kérdéseibe is bele akar szólni. A csend megtörését az jelenti, hogy az értelmiségnek vissza kell vennie ezt a véleményformáló szerepét.

– Úgy érzem, még mindig a problémát járjuk körül, miközben az olvasókat jobban érdekelheti a megoldás felé vezető út. Nem véletlenül hallgatnak ugyanis az értelmiség tagjai, hanem annak okán, hogy látják, tapasztalják: aki másként gondolkodik, mint a központi elvárás, annak nem nagyon van jövője idehaza.
– Lehet, hogy ez rövid távon nehézséget okoz, de ha továbbra is csendben maradunk, az hosszú távon fog rendkívül nagy problémát eredményezni.

– Hogyan lehetne változást elérni?
– Úgy, hogy létrehozunk olyan fórumokat, ahol az emberek megszólalhatnak, egymástól bátorságot nyerhetnek. Egyedül kiállni nehéz. Hordószónok senki nem akar lenni az utcasarkon. Ha valaki egyedül áll ki, elmondja a gondolatait háromszor, négyszer, de ötödjére már nem fogják meghallgatni. Ezért kellenek olyan fórumok, műhelyek, csoportok, ahol az egyes tagok aktivitása nem csupán összeadódik, hanem megsokszorozódik.

– Van bennem egy alapvető szkepticizmus arra vonatkozóan, hogy ez az elmélet a gyakorlatban is működhet. Mégis, amikor erre az interjúra készültünk, telefonon említette, hogy folyamatosan áradnak a visszajelzések, jelentkezések Önök felé. Sikerült volna áttörni a gátat?
– Igen, ezt érzékeljük. Sokan keresnek meg, mert azt tapasztalják, hogy nincsenek csatornák, fórumok közös dolgaink megbeszélésére – nem csupán értelmiségi foglalkozásúak. A kis falvak kiváló polgármestereinek sincs módjuk összefogni, hogy kipróbált, működő megoldásokat együtt megvalósíthassanak. Szinte alig működik a helyi társadalom közösségi ereje, sőt, többen elmondják: azt érzik, hogy gyakran akadályozzák őket. Pedig az ember társas lény – úgy szocializálódott az evolúció során, hogy csoportban élje az életét. Egyedül inkább a félelem veszi körül, míg egy közösségen belül bizalmat, megértést találhat. A közös erőfeszítések sokkal több eredményt hozhatnak, mint az egyéni erőfeszítések összege. Ma is azt látjuk, hogy az emberekben sok félelem van, amelyek egy része indokolt, egy része viszont megalapozatlan.

– Úgy tűnik, nem teljesen a véletlennek köszönhetően alakult ez így a magyar társadalomban.
– Vannak, akik nagyon erősen rájátszanak erre, de a félelem az ember alapvető tulajdonsága. Ahogy a történelem során egyes csoportokon belül kialakult a bizalom, a csoportok egymással szemben jellemzően bizalmatlanok voltak. Nem ismerek tudományos képletet ennek az ősi félelemösztönnek a feloldására. Amikor valaki attól fél, hogy baja lehet abból, ha megszólal, akkor marad a hallgatás. Azzal viszont igenis oldhatjuk a félelmet, ha megmutatjuk, hogy nem kell félni a megszólalástól. Egyes vélemények szerint a kézfogás onnan ered, hogy az ember a kezét nyújtva mutatta, nincs benne fegyver.

Nagy szükség van ilyen kéznyújtásokra, de arra is, hogy beszéljünk egymással, ezzel bizonyítva, hogy nincs „fegyver” az agyunkban sem – nem akarjuk a másikat megsemmisíteni, hanem közösen akarunk valamit felépíteni.

1_31.jpg

– Miként lehet csatlakozni a kezdeményezésükhöz?
– Van egy honlapunk, a felelosertelmiseg.com, ezen keresztül lehet csatlakozni hozzánk. A következő időszakban olyan közpolitikai kérdéseket fogunk napirendre tűzni, amelyekről azt gondoljuk, hogy azok a magyar társadalom, a magyar emberek számára fontosak. Nem szeretnénk kizárólag értelmiségi körnek megmaradni – várunk mindenkit, aki szeretne ezekről a témákról beszélgetni, másokat meghallgatni. Nyilván sokféle fórum, társaság létezik ebben az országban – ahogy látom, a SZEMléleknek is van egy folyamatosan bővülő közössége –, mi most ennek a közösségépítésnek az elején tartunk. Egyszerű állampolgárként, a szabadidőnkben foglalkozunk ezzel a kezdeményezéssel. Hogy esetleg egyesületté alakulunk, vagy más szervezetté, majd meglátjuk. Egyelőre az említett honlapon keresztül tartjuk egymással a kapcsolatot. Itt megtalálható a beszámoló a június 6-án tartott eseményünkről is.

– Amit nem a média munkatársai írtak meg.
– Nagyon találó észrevétel, így van! A beszámolónk első bekezdésében rögtön jelezzük is, hogy a honlapunkon regisztráltak számára pontos tájékoztatást kívánunk adni. Az előadások rövid összefoglalóját eleve az írta meg, aki az adott előadást tartotta. Nem árt, ha megjelenik külső olvasat is, mert ebből kiderül, mi ment át az üzenetekből, de jó, ha tisztában vagyunk vele, mi hangzott el ténylegesen.

– Márpedig néha a "külső olvasat" hangosabb, jobban megragad a fejekben, mint a ténylegesen kimondott, leírt gondolat. A SZEMlélek munkatársaiként is gyakran tapasztaljuk, hogy egyes olvasók már egy cím hatására olyasmit vitatnak, amit nem is állított senki, vagy megvádolják a szerkesztőséget elfogultsággal, mert merészeltünk ezzel vagy azzal a személlyel interjút készíteni – holott ez lenne a sajtó feladata. Egyik korábbi interjúalanyunk úgy fogalmazott, a gondolkodás, a valóság megismerése erőfeszítést igényel. Mintha az Ön által említett leegyszerűsítés iránti vágy eleve benne lenne az emberekben.
– Ez így van: a gondolkodás nehéz, energiát igénylő tevékenység. Az emberek a saját szűrőjükön keresztül érzékelik a világot. Ami ezen a szűrőn átmegy, azt gondolják, hogy az illető azt mondta. Többféle rádiót hallgatok, s döbbenetes számomra, ahogy egyes műsorok betelefonálói azon méltatlankodnak, hogy az adott rádió miért szólaltatott meg egy más véleményt megfogalmazó embert. Az a szörnyű, hogy a társadalmat magát tettük olyanná, hogy létrehozza az öncenzúrát, az egymással szemben állók – vagy szembeállítottak – vélemény-diktatúráját. Az emberek egy része eljutott oda, hogy márpedig ebbe és ebbe a stúdióba ilyen és ilyen elképzelésű embereket ne engedjenek be. Ez nagyjából meg is valósult. Ami egyébként az adott médiának is káros, mert egy körön kívül a kutya se fogja olvasni, nézni, hallgatni őket. A vélemény-erőszak sajnos fizikai erőszakba is átcsaphat. Gondoljunk csak az úzvölgyi eseményekre! Találóan fogalmazott Böjte Csaba, amikor azt mondta: „milyen törékeny a béke”...

3_22.jpg

– Visszakanyarodnék az eredeti felvetéshez: mi lehet az a szervezet, ami elérheti a remélt változást, mivé fejlődhet a "Felelős értelmiség" nevű kezdeményezés?
– Hosszabb távon sok minden lehet belőle. Kialakulhat egy erős értelmiségi közösség, amelynek vannak csoportjai Szegeden, Miskolcon, Pécsen, Budapesten... De hozzájárulhat politikai pártok véleményének, attitűdjének a formáláshoz is. Abban a sajtó nagyon előre szaladt, hogy ez egy pártpolitikai kezdeményezés lenne. Közéleti kezdeményezésről beszélünk. A kettő akár közel is lehetne egymáshoz, de az én ízlésemhez képest a mai magyar politikai valóság nagyon eltolódott a hatalomtechnika gyakorlása felé a közéleti diskurzus, a köz ügyeinek intézése felől. Sokkal inkább diktálni akar a politika, mint meghallgatni. Néhány gondolattal reagálnék a kattintásvadásznak ható "Fidesz-árvák" megjelölésre is, amit nem szeretek. Kétségkívül sokan vannak közöttünk olyanok, akik a Fidesz politikájának támogatói voltak, voltunk, most pedig sokan e párt politikájának a kritikusai vagyunk – számos olyan elem van, amivel nem értünk egyet.

Azt hiszem, az értelmiség nagyobb veszteség a Fidesznek, mint nekünk a Fidesz. Mi már a Fidesz mellé állás előtt elismert emberek voltunk a szakmánkban.

Magyarországon ma sok ember fél kimondani, hogy nem ért egyet a kormány számos intézkedésével. Ez már önmagában baj. Nem lenne szabad félni attól, hogy valaki az aktuálisan legerősebb politikai formáció véleményével néhány kérdésben nem ért egyet. Emiatt sokunkra azt mondják, hogy csalódottak, netán sértődöttek vagyunk. Rám is mondták, pedig egyáltalán nem vagyok sértődött. Nincs miért. Nem is igazán értem, mi alapján állítja ezt bárki – semmi olyasmi nem történt velem, ami borzasztó méltánytalanság lenne.

– Talán arra lehet ez egy utalás, hogy nemrég még a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője volt, majd – úgy olvastam – kegyvesztett lett.
– Ezt a szót sem szeretem. Kinek a kegyeit veszítettem volna el? Az én bizalmamat veszítette el számos ember.

– Ön állt fel abból a székből?
– Megkérdezték tőlem: lemondok, vagy felmentsenek? Azt válaszoltam: akkor mentsenek fel. Nem éreztem, hogy le kellene mondanom. Ahogyan a 2001-2002 közötti miniszteri munkám, úgy az akadémiai elnöki és a 2014-2018 közötti munkám eredményei is magukért beszélnek. Tessék megnézni a KSH adatait! Történt azonban egy olyan stílus- és szakpolitikai irányváltás, amely a jelenlegi innovációs és technológiai miniszter nevéhez fűződik, és amellyel már végképp nem tudtam azonosulni. A miniszterelnök nyilván az ő oldalára állt. Az idő viszont engem igazolt, mert most sem tudok egyetérteni ugyanazon személy jelenlegi törekvéseivel.

– Egy korábbi Orbán-kormány minisztereként lehetősége volt közvetlen tapasztalatot szerezni az ország irányítását illetően. Egyszerű állampolgárként az a megtapasztalásom, hogy amíg a rendszerváltás hatására kinyílt a világ, színek és árnyalatok költöztek a korábbi egyszínűsített közgondolkodásba, addig mintha mostanra visszatértünk volna oda, hogy van egy állítás a kormányzat részéről, s aki azzal nem ért egyet, az ellenség. Ennél az igaz-hamis leegyszerűsítésnél szerintem sokkal többről szól az élet, a középpontban sem egy konkrét személynek és az ő gondolatainak kellene állnia. Elvileg nem a miniszterelnöknek van országa, hanem egy országnak van sok tagja, számos funkciót betöltő vezetője, ezek közül az egyik a kormányfő. Egy ország működtetése ideális esetben nem amolyan "one man show". Jól érzékelem a problémát?
– Teljesen jól érzékeli. A jelenlegi kormánnyal szembeni egyik legfőbb kritikám alapja, hogy mondjon már nekem bárki néhány nevet a meghatározó magyar politikusok közül! Az talán mégsem életszerű, hogy egy országban csupán egyetlen politikus mond meg mindent. Hogyan legyen az oktatás, hogyan legyen a tudományos élet, miről számoljon be a média, hogyan működjön az egészségügy, a kultúra. Nincsenek ma idehaza olyan hiteles és hozzáértő személyiségek, akik egy-egy szakterületet vinnének és, úgymond, saját jogon politikusok. Hiába van olyan választási rendszer ma Magyarországon, amilyen, a magyar parlamentben nem jól látható arcélű politikusok ülnek, hanem az adott párt által kiválasztottak, akik az adott körzetben többnyire nem saját politikai teljesítményük alapján nyertek. Nem egy "Kiss Gábor nevű, véleménnyel és teljesítménnyel rendelkező politikus" nyer, hanem ”Kiss Gábor, akit a párt – vagy annak vezetője (esetleg vezetői) – erre kiválasztott(ak)”. Ezek a személyek nagyjából csereszabatosak, indíthatnák "Nagy Gézát" is. Ez a túlzott centralizáció azért sem jó, mert ha egy ember határoz meg mindent, akkor túlzottan leegyszerűsödnek a válaszok. Egy kutatócsoportban is, amit akár 5-6, akár 10-15 ember alkot, a csoport vezetője mellett a többieknek is jelentős szava, beleszólása van abba, hogy mi hogyan valósuljon meg. Ezt gondolom a politikáról is: kellően nagy létszámú politikusi gárda szükséges ahhoz, hogy olyan politikát ki tudjanak dolgozni, ami az emberek jólétét a leginkább szolgálja. Sajnálatos módon a Fidesz-KDNP mellett vannak más pártok is, ahol azt látom, hogy központi akaratot megvalósító emberek kerülnek pozícióba. Vagyis nem a demokrácia természetes folyamata révén kerülnek előtérbe olyan emberek, akik alkalmasak a közösség vezetésére, hanem valakit megfognak a zakójánál, odateszik, ott tartják, aztán elengedik. Nincs igazi verseny, nem érvényesülnek az evolúció természetes szabályai.

A magyar politika akkor fog megváltozni, ha karakterisztikus, a saját jogukon megválasztott emberek fognak ülni a parlamentben, akik a választóik akaratát és saját véleményüket képviselik.

Ezt követeli meg egyébként a törvényhozó és végrehajtó hatalom szétválasztásának jogállami alapelve is.

– Nem lenne jobb, ha nálunk is úgy alkották volna meg a rendszerváltáskor az új politikai rendszert, hogy – akár az USA esetében – egy konkrét személy legfeljebb 2 cikluson keresztül vezethesse az országot, így akár egyazon politikai párt kénytelen legyen időnként új embert kiállítani leendő újabb vezetőként?
– Az egy másik, elnöki rendszer, ahol a hatalmi ágak szétválasztása teljes. Én magam nem lennék egy ilyen rendszer ellen, de mi 1990-ben másként döntöttünk, a parlamentáris demokráciát választottuk. Meggyőződésem, hogy jól tervezték meg három évtizede a politikai és közigazgatási rendszert. A végrehajtással van a probléma: nem tartjuk be a szabályokat.

– Mely szabályokat nem tartjuk be?
– Szinte egyiket sem, vagy csak formálisan. Az volt a megállapodás, hogy a választásokon induló pártok egyéni körzetben és listán bejutnak a parlamentbe. Ez jelentősebb mértékben eltolódott az egyéni körzetek irányába, amivel még nem is lenne olyan nagy gond. Viszont, ahogy említettem, nem egyéniségek közül választhatnak a választók, hanem pártok delegáltjai közül. Azt a szabályt legfőképpen nem tartjuk be, hogy a kormányok változásakor a kormány tagjai és a politikai államtitkárok távoznak, a többiek viszont maradnak. Ezt 1994 óta nem tartjuk be. A világ változik, mi viszont belemerevedhetünk a régi válaszokba, egy elavult gondolkodási struktúrába.

– Erre fogják némelyek azt reagálni: ha valami jól működik, azon miért változtassunk – ahogy a miniszterelnök is ezt mondta Balog Zoltánnak, a korábbi miniszter SZEMléleknek adott nyilatkozata szerint.
– Ha fair, demokratikus választásokon nem váltják le az adott kormányt, akkor feltehetőleg az emberek meg vannak elégedve vele. Arra azonban érdemes kitérni, hogy tisztában vannak-e vele az emberek, hogy miről döntenek, vagy egyetlen leegyszerűsített kérdést tesznek fel. Visszaérkeztünk az eredeti problémához, a világ dolgainak túlzott, ártó leegyszerűsítéséhez. Ha azt mondjuk, hogy van egy párt, ami megvédi az országot, mindenki más viszont nem védi meg az országot, akkor az emberek természetesen arra fognak szavazni, aki megvédi az országot. Ez a témakör viszont ennél sokkal bonyolultabb, e téren is vitám van a jelenlegi politikával. Magyarországon számos téma, kérdés van, ezeknek csupán egyike a gazdasági migráció – ami bennünket olyan rettenetes mértékben egyébként nem érint. Azt helyesen ismerte fel a magyar miniszterelnök, hogy ez a probléma nagyobb, mint azt sok európai politikus 2015 környékén gondolta, ám ebből olyan politikai termék lett, ami már messze nem arról szól, ami a várható népvándorlás problémájának megoldásáról szól.

4_16.jpg

– Kanyarodjunk rá az MTA és a kormány közötti polémiára, amit nehéz lenne megfelelő hasonlattal kifejezni! Az elmúlt hónapok láttán a szkander kifejezés jut eszembe, de ott általában nagyjából egyenlő felek szoktak megmérkőzni.
– Kivéve, amikor például az unokámmal játszok ilyet.

– Dávid és Góliát küzdelmének tűnik, ami a szemünk előtt zajlik már egy éve. Mint volt kormánytagot és volt MTA-elnököt kérdezem: mi a tétje a mostani meccsnek?
– Az a tét, hogy a tudomány képviselői bízhatnak-e a kormányzati főhatalmat gyakorlókban – abban, hogy a kutatók a tudomány törvényszerű szabályai szerint végezhetik a munkájukat, vagy ebbe valakik bele akarnak avatkozni. Ez utóbbi óriási nagy baj. Mert ki lehet adni – mondjuk, kulturális államtitkárként –, hogy az írók írjanak remekműveket. Nem fognak, mert az írók nem ettől írnak remekműveket. Hiába van most innovációért felelős miniszter – ha ő azt mondja, hogy emberek, tessenek újdonságokat létrehozni, nem fognak azok az újdonságok létrejönni. A tudomány világa pedig különösen nem így, felszólításra működik. A tudomány némileg hasonlít a művészetekhez. Egy eredmény, amit senki nem ismer még, hasonlít például a zeneszerzők alkotásaihoz. Ami létrejön, az egy csoda. Az kell hozzá, hogy az alkotó mindent beleadjon. Az élvonalbeli kutatást szó szerint át kell élni, mint ahogy a legnagyobb színészek teljesen átadják magukat az adott karakternek.

Ha hiányzik a kutatók iránt a bizalom, ha a kormányzati főhatalom nem hagyja őket a tudományos élet törvényszerűségei szerint dolgozni, akkor nem lesz igazi tudományos élet az országban. Ez is a tét része, de a fő probléma, hogy most a kutatók nem bíznak, mert nem bízhatnak a kormányzatban.

Sokan összerezzennek, hogy micsoda dolog ezt így kimondani, de kérem, nézzünk már körül! A Magyar Tudományos Akadémián néhány, pozícióban reménykedő emberen kívül nincs olyan kutató vagy akadémiai tag, aki egyetértene azzal, ami most folyik. A szíve mélyén mindenki tudja, hogy ez így nem jó, de néhányan megalkusznak, zavaros, innovációt dicsőítő cikkeket írnak – valószínűleg őket fogják hamarosan ilyen és olyan feladatokra kinevezni.

– Ha jól követem a megszólalásokat, azt az MTA sem vitatja, hogy szükség van megújulásra, de ennek a felek megegyezésén, különösen pedig párbeszéden kellene alapulnia. Eközben a kormányzat mintha tulajdonosi, finanszírozási szívátültetést akarna végigvinni. Helyes ez a megközelítés?
– Az akadémia részéről jól fogalmazott, a kormány részéről nem annyira. Utóbbi esetben egy durva dominancia érvényesül: a miniszter akar megmondani mindent, főként, hogy az ő korábbi kutatási területére kell koncentrálni az összes kutatási forrást. Ezt a durva dominanciát különösen felerősítette a miniszter attitűdje, aki a korábban megállapodottnál is durvább törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé.

– Arról a szándéknyilatkozatról beszélünk, amit a miniszter és az MTA elnöke közösen szignáltak korábban.
– Valóban. Egy ponton az akadémia is változtatott, amit az indokolt, hogy egy kutatóhálózat irányításában a világon mindenhol részt vesznek a kutatóhálózat munkatársai, ahogy egy egyetem irányításában is részt vesznek az ott dolgozók. A szándéknyilatkozat megfogalmazásakor erre nem figyeltek eléggé oda, hiba történt. Ennek a korrekcióját most a kormány felhasználja, hogy lám, az akadémia is változtatott, akkor mi is felrúghatjuk az egész eddigi megállapodást. Ez meglehetősen arrogáns viselkedés. A fő probléma továbbra is az, hogy van egy nagyon erős kormányzati dominancia, amely nem veszi figyelembe a tudományos élet működésének szabályait.

– Akkor tehát nem anyagi alapú a probléma, hanem a bizalom, illetve annak hiánya áll a középpontban.
– Jól érti, ez a helyzet. Az anyagiak túlhangsúlyozása a közvélemény rossz percepciója arról, hogy mi történik. Magyarországon ma a nemzeti vagyon jelentős újraelosztása zajlik – ezt csak az tagadja, aki nem hajlandó szembenézni a tényekkel. Egyes emberek 5-7 éve lyukas zsebbel járkáltak, most pedig tíz- vagy éppen százmilliárdosok. Ne mondja nekem senki, hogy nincs itt politikai segédlettel történő újraosztás, avagy a nemzeti vagyon fölötti rendelkezés átrendezése! A részleteken lehet vitatkozni, de ez a valóság. Ilyen körülmények között vannak, akik nagyon erősen kivetítik, hogy most aztán biztosan el akarják venni az akadémia székházát. Senki nem akarja elvenni. Az, hogy a kutatóintézetek épületei továbbra is a kutatóintézetek épületei lesznek, szerintem természetes. Azt viszont nem értem, miért kellett a kormánynak ezt az egész folyamatot az államosításhoz hasonló módon, talán az Alkotmányba is ütköző módon megvalósítani ahelyett, hogy a miniszter leült volna a Magyar Tudományos Akadémia elnökével és kötöttek volna egy megállapodást. Egy polgárjogi szerződéssel az egészet el lehetett volna intézni, a végén dátum, aláírások, ennyi. Ha így történt volna, nem kellett volna hazai és nemzetközi bíróságokhoz fordulni, hogy a miniszter arroganciája miatt megsértik a polgári törvénykönyvnek, sőt, az Alkotmánynak a tulajdonhoz való jogra vonatkozó részét. Tehát a pénz középpontba helyezése szerintem csupán a vagyon újraelosztásának kivetítése. Arról van szó, hogy a kormány részéről tárgyaló miniszter nem volt nyitott az egész tudományos élet bizalmára alapozott megállapodásra. Kissé durván megfogalmazva ugyanezt: berúgták az ajtót ahelyett, hogy kopogtattak volna. Abban az akadémia nem lát semmi ördögtől valót – magam is egyetértek ezzel –, hogy a kutatóhálózattal kapcsolatos menedzsment jellegű kérdéseket ne az akadémia közgyűlése intézze. Amikor az akadémia elnöke voltam, sokszor amiatt ért vád, hogy a kutatóhálózatok mindennapi működésébe, a menedzsmentbe az akadémia közgyűlése nem szólhatott bele. De azt eközben ne vitassuk el, hogy az akadémia mint köztestület alkalmas arra, hogy értékelje az akadémiai kutatóhálózatokban folyó kutatásokat – Magyarország legkiválóbb kutatóiról beszélünk! A Magyar Tudományos Akadémia az egész magyar tudományos kutatási rendszer – az egyetemeket is beleértve – értékelésére is alkalmas!

– Szembe megy-e a kormány törekvése Széchenyi István azon szándékával, hogy az akadémia független legyen?
– Ezzel óvatosan bánnék. Széchenyi az akadémiának mint köztestületnek a függetlenségéről beszélt. Ez megmarad. Széchenyi nem beszélt a kutatóhálózat függetlenségéről, mert akkor még nem volt kutatóhálózat.

Hogy erről a mostani helyzetről Széchenyi mit mondana, azt inkább ne akarjuk megfejteni.

– Van ennek a történetnek egy kulcsszereplője. Mivel személyesen ismerjük egymást, közvetlenül kerestem Palkovics László minisztert, hátha megszólalna ő is a témában, de eddig nem sikerült elérnem. Persze, kell ehhez némi naivitás részemről, hiszen az akadémia által kezdeményezett párbeszédre sem ment el, hiába várták. De legalább megpróbáltam. Azért furcsa az ő jelenlegi szerepvállalása, mert a tudományos életből érkezett a közigazgatás világába. Rémlik a részéről egy olyan nyilatkozat, hogy a kormányban másokkal szemben még szinte az akadémia pártját fogja. Ha tényleg így van, akkor ez is egy olyan történetnek tűnik, hogy ki van adva a parancs, amit akár árkon, bokron keresztül, de végre kell hajtani.
– A mostani beszélgetésünk előtt megállapodtunk, hogy nyíltan, őszintén fogunk beszélni. Azt gondolom, hogy a miniszter nagy fokú egyéni ambícióval, furcsa módszereket is felhasználva elérte, hogy rászabadulhasson erre a területre. Nem akadt, aki visszafogja, sőt, valószínűleg támogatást kapott mindehhez, de messze túlfutott azon, ami politikailag észszerű. Ez politikailag már árt, a kormánynak is, a Fidesznek is. Azt is hozzátenném, hogy bár Palkovics úr szakmai munkáját nem ismerem teljesen részletesen, de ő az igazai magyar tudományos életnek nem volt aktív részese. Egy nemzetközi járműipari nagyvállalat fejlesztési menedzsereként dolgozott, ami jelentős mértékben különbözik a tudományos műhelyektől. Egy multinacionális vállalat fejlesztésének irányítása hasonlóan katonás gondolkodást és módszereket követel meg, mint a gyártási tevékenység – bár nyilván intellektuálisabb feladatról van szó, mint a gyártósor mellett dolgozni. A tudomány egészen másként működik: olyat hozunk létre, ami még nincs. A fejlesztés viszont olyasmit hoz létre, ahol már tudjuk, mit akarunk elérni. Ő tehát nem a tudomány belső világából érkezve lett államtitkár, majd miniszter – ugyanakkor a fejlesztés világában sem igazán inspiráló, ha egyetlen ember mondja meg a többieknek, merre van az előre.

5_16.jpg

– Számos témát érintettünk, a beszélgetésünk közben pedig olyan fogalmak kerültek előtérbe, mint a bizalom, összefogás, párbeszéd. Kicsit több párbeszéddel, meghallgatással, megbízhatóbb hozzáállással most nem tüntetnének az emberek egy olyan intézmény érdekében, amely a legmegbízhatóbbnak számít hazánkban.
– 2010 óta szinte már mindent nemzetinek hívnak, ami addig országos volt. Ha valami nemzeti intézmény, akkor a Magyar Tudományos Akadémia az. Ez az intézmény már a '80-as években kinyújtotta a karját a határokon túl élő magyarság felé. Régóta úgy tekintettünk a nem Magyarországon élő kutatókra, hogy ők is hozzánk tartoznak. Ennek okán a Magyar Tudományos Akadémia elleni ilyen durva fellépést semmi nem indokolja. Említette a bizalmat, én pedig a beszélgetésünk kezdetén említettem a félelmet. Ha növekszik a bizalom, akkor csökken a félelem. Azt gondolom, a mi kezdeményezésünk egyik fontos eleme, hogy fel kell építeni a bizalom légkörét, csökkenteni kell a félelmet. Nem kell félni, hogy a másik ember olyat akarna, ami totálisan rossz ennek a közösségnek. Ha mégis így lenne, akkor meg kell beszélni vele, hogy ez ezért és ezért rossz. Ezt megtettem akkor is, amikor nem a Fidesz volt kormányon: 2004-ben például Böjte Csabával és néhány munkatársammal közösen szerveztem olyan estet a Kárpát-medencei magyarok érdekében, ahol szem nem maradt szárazon. Ekkor volt az az emlékezetes népszavazás. Akkor is folyt a félelemkeltés.

– 23 millió román munkavállaló...
– Próbáljunk tanulni a történelemből, a hibáinkból! Nem fenyegetünk 23 millió román ideérkezésével, de ugyanígy nem fenyegetünk sok millió úgynevezett migránssal sem, amikor nincs éppen a határon sok millió migráns. Még akkor is, ha a migráció önmagában óriási globális probléma. Ennek felismerése fontos, de Magyarország egyetlen fő problémájává tenni rossz, mert a félelem és az egymás iránti ellenségesség légkörét hozza létre.

Nagy a veszély, hogy ez az ellenségeskedés kiterjedhet a társadalom más csoportjaival szembeni gyűlöletre is. A gyűlölet pedig rossz dolog, megöli az emberek lelkét.

– Fájó példa erre az őcsényi eset. Értelmezhetjük akkor a "Felelős értelmiség" célkitűzését úgy is, hogy a jelen közéleti állapotok láttán Önök bizalomépítők szeretnének lenni, és másokat is erre, bizalomépítésre hívnak?
– Igen, ez a küldetésünk lényege: bizalom, közösségépítés, értő párbeszéd.

https://szemlelek.net/2019/06/24/palinkas_jozsef_interju

Keresztet akartak rombolni az amerikai “civilek”, a bíróság nem hagyta

Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be, csütörtökön helyre tett egy “civil” szervezetet, amely azért kampányolt, hogy bontsanak le egy a háborús hősöknek emléket állító keresztet Maryland államban. A nagyon polkorrekt civilek ugyanis azért háborodtak fel, mert a kereszt egyértelműen keresztény kötődésű szimbólum, ez pedig kirekesztő a többi vallással szemben.
A csaknem tízméteres kereszt a marylandi Bladensburg városkában áll és az első világháború elesett katonáinak emlékére emelték, 94 esztendővel ezelőtt. Az Amerikai Humanista Szövetség nevű “civil” szervezet azonban el akarta mozdíttatni, arra hivatkozva, hogy a kereszt állami tulajdonú területen áll, az államnak viszont nem szabad előnyben részesítenie egyetlen vallást és híveit sem. A kereszt lerombolása érdekében bírósági pert is indító szervezet azt állította: a kereszt “törvénytelenül támogatja a kereszténységet”.

Egy alsóbb fokú bíróság helyt is adott a keresetüknek, az ügy azonban a legfelsőbb bíróságra került. Az alkotmánybírák 7:2 arányban szavazták meg az alsóbb fokú bíróság döntésének megsemmisítését, vagyis a keresztnek a helyén kell maradnia. A kereset komolytalanságát mutatja, hogy még a négy liberális bíró közül is ketten a konzervatívokkal együtt szavaztak, a lebontás ellen, ketten pedig a kereszt ellenében foglaltak állást. Ruth Bader Ginsburg és Sonia Sotomayor bírák a civil szervezet érvelését tették magukévá, és azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy a kereszt meghagyásával a kereszténységet a többi vallás fölé helyezik.

Döntésének kifejtésekor az alkotmánybíróság nem a kereszttel, mint a kereszténység szimbólumával érvelt, hanem azt mondta ki: történelmi emlékműről van szó, lerombolása tiszteletlenség lenne. Az alkotmánybírósági döntést ismertető Samuel Alito bíró ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy “a kereszt kétségbevonhatatlanul keresztény jelkép”.

Alito bíró hangsúlyozta: az emlékmű “soha haza nem térő eleink szimbolikus végső nyughelye is, olyan hely, ahol a közösség összegyűlik és lerója tiszteletét valamennyi veterán iránt, aki áldozatot hozott ezért a nemzetért. Ez egy történelmi emlékhely”. Hozzáfűzte: a kereszt lerombolása, de csak megrongálása is “nem lenne pártatlan cselekedet és nem mozdítaná elő a tisztelet és tolerancia eszményeit, melyeket az amerikai alkotmány első kiegészítése megtestesít”.

https://pestisracok.hu/keresztet-akartak-rombolni-az-amerikai-civilek-a-birosag-nem-hagyta/

NYILVÁNOSSÁGRA HOZTÁK A HÍRHEDT MOLOTOV–RIBBENTROP-PAKTUM TITKOS JEGYZŐKÖNYVÉNEK EREDETI PÉLDÁNYAIT

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
A Molotov–Ribbentrop-paktum szövegét és a hozzá kapcsolódó dokumentumokat – köztük azt a titkos kiegészítő jegyzőkönyvet, amelyben a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió felosztotta egymás közt Kelet-Európát – 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában a két ország külügyminisztere, Vjacseszlav Molotov és Joachim von Ribbentrop, két-két orosz és német nyelvű példányban. A szerződésből és a titkos kiegészítő jegyzőkönyvből mindkét fél kapott egy-egy eredeti orosz és német nyelvű példányt.

A Berlinben és Moszkvában őrzött dokumentumok sorsa különbözőképpen alakult. Korai utóéletükben azonban az közös és egyben felettébb árulkodó, hogy a titkos kiegészítő jegyzőkönyvet azok után sem hozták nyilvánosságra sem Moszkvában, sem Berlinben, hogy Németország 1941 júniusában megtámadta a Szovjetuniót. Úgy látszik, hogy az abban foglaltakat nemcsak szovjet részről érezhették kompromittálónak, de német oldalról is. A Szovjetunió brit és amerikai szövetségesei – noha röviddel a titkos jegyzőkönyv aláírása után különböző csatornákon át tudomást szereztek annak tartalmáról – azt a háború idején nem hozták nyilvánosságra. Az oroszok május végén közzétették a dokumentumok, köztük a titkos jegyzőkönyv szovjet oldalon megőrzött orosz nyelvű változatának eredeti példányait. Ezek fakszimile kiadására korábban soha nem került sor.

A titkos jegyzőkönyv létezéséről a világ először 1946-ban a nürnbergi per során értesülhetett. Rudolf Hess védőügyvédje, Alfred Seidl volt az, aki védence érdekében megpróbált előhozakodni a háború előtt megkötött német-szovjet megállapodások ügyével. Seidl a német birodalmi külügyminisztérium jogi részlegét vezető Friedrich Gaus feljegyzéseire hivatkozva próbálta ezt megtenni. Gaus ugyanis Ribbentrop jogi tanácsadójaként részt vett a megnemtámadási szerződésről és az ahhoz tartozó titkos kiegészítő jegyzőkönyvről folytatott moszkvai tárgyalásokon, és részletes feljegyzést készített róluk. Ezekben szó esik a titkos jegyzőkönyv tartalmáról is. Ribbentrop erre hivatkozva próbálta menteni magát, azt állítva, hogy amennyiben Lengyelország szeptember 1-jei német megtámadása agresszió volt, úgy éppoly agresszió volt a Szovjetunió szeptember 17-én megindított támadása is.

A nürnbergi bíróság azonban figyelmen kívül hagyta mindezt. És ezt azért tehette meg, mert a Szovjetunió javaslatára a szövetséges hatalmak még a per előtt megegyeztek abban, hogy bizonyos, Moszkva számára kényes témákat a tárgyalás során semmilyen formában sem fognak érinteni, és minden olyan kísérletet, amely megpróbálná azok valamelyikét szóba hozni, azonnal megakadályozzák majd. Ilyen témának számított a Szovjetunió társadalmi és politikai berendezkedése, az 1939-es német-szovjet megállapodások, Molotov 1940. novemberi berlini tárgyalásai, a Balkán ügye, a szovjet-lengyel kapcsolatok, valamint a három balti ország szovjet bekebelezése. Tehát amikor Ribbentrop meghallgatásakor felmerült az 1939-es megállapodás és az ahhoz tartozó titkos kiegészítő jegyzőkönyv, a tárgyalást vezető bíró azok taglalását a fentiekre hivatkozva rövid úton lezárta. Így aztán a nürnbergi per ítéletében semmilyen módon nem kerülnek említésre az 1939-ben megkötött szovjet-német titkos megállapodások.

Moszkva brosúrával reagált
Ennek ellenére Moszkvában már akkor érezhették, hogy az eltitkolt jegyzőkönyvekből még lehet probléma, ezért még ugyanebben az évben kiadtak egy brosúrát, amelyben publikálták a háború előtti szovjet-német kapcsolatok történetének néhány dokumentumát. Ám ez a „szolgálati használtra” szolgáló kiadvány – nem meglepő módon – egyetlen titkos megállapodást sem tartalmazott. Orosz részről miért is jöttek volna ezzel elő, hiszen meg voltak győződve arról, hogy nincs olyan bizonyíték, amivel sarokba lehetne szorítani őket. Aztán kiderült, hogy mégiscsak van.

A német-szovjet titkos dokumentumok történetében az első áttörést az úgynevezett „von Loesch-kollekció” közreadása hozta el. Ez a dokumentumegyüttes azok után jött létre, hogy Ribbentrop 1944 elején utasította minisztériumának munkatársait, hogy készítsenek a legfontosabb német diplomáciai iratokról fotókópiát. A miniszter azért rendelte ezt el, mert a brit és az amerikai légierő ekkor már rendszeresen bombázta a birodalmi fővárost, és tartani lehetett az értékes iratok megsemmisülésétől. Ami nem sokkal később, egy márciusi bombatámadás során jelentős részben be is következett, ám a Berlinen kívül elrejtett fotókópiák – köztük az 1939-es német-szovjet megállapodásokkal és az azokhoz tartozó titkos jegyzőkönyvekkel – túlélték a háborút. Az azok elrejtésében közreműködő Carl von Loesch pedig 1945 áprilisában a diplomáciai íratok másolatát átadta az amerikaiaknak. Ezekre a fotókópiákra hagyatkozva adták ki 1948-ban – amikor már javában dúlt a hidegháború – a háború előtti német-szovjet együttműködést bizonyító dokumentumokat Washingtonban németül és angolul. A kényes tartalmú iratok amerikai publikálására Moszkva rövid időn belül a „Történelemhamisítók (történelmi útmutató)” c. brosúrával reagált, amelyben az amerikaiak által közreadott titkos jegyzőkönyvek létezését továbbra is tagadták, miközben a megnemtámadási szerződés aláírását változatlanul a „szovjet külpolitika előrelátó és bölcs döntésének” tartották.

Évtizedeken át ez is maradt a hivatalos moszkvai álláspont. Olyannyira, hogy amikor a külügyminisztérium hivatalos dokumentumközlő sorozata, „A Szovjetunió külpolitikájának dokumentumai” a hetvenes évek végén elérkezett az 1939-es évhez a sorozat publikálását, mint az utóbb kiderült, 15 évre felfüggesztették. Az a kötet, amelyik tartalmazta ezeket a kényes, a Szovjetunió háború előtti területszerző politikáját bizonyító iratokat, csak a Szovjetunió felbomlása után, 1992-ben jelentették meg, de még ez a publikáció sem hivatkozhatott a titkos augusztusi és szeptemberi jegyzőkönyvek eredeti szovjet példányaira, merthogy azok akkor még nem kerültek elő.

Ám hiába maradt évtizedekig változatlan az a hivatalos szovjet álláspont, hogy a nyilvános és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által ratifikált szovjet-német megnemtámadási egyezménynek nincs semmiféle titkos kiegészítő jegyzőkönyve, ezt az állítást a nyolcvanas évek végén már egyre nehezebb volt védeni. Sztálin és legszűkebb környezete a kezdet kezdetétől abban a tudatban akarta megtartani nemcsak az ország lakosságát, de a kor szovjet parlamentjét is, hogy csakis az akkor nyilvánosságra hozott megállapodás jött létre, ezért aztán a Legfelsőbb Tanács tagjait éppúgy nem tájékoztatták a titkos kiegészítő jegyzőkönyvről, ahogy a lakosságot sem. A jegyzőkönyvek ratifikálására így nem is kerülhetett sor.

Amikor Gorbacsov lódított
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője minden olyan esetben, amikor fölmerült a jegyzőkönyvek ügye, azt a választ adta, hogy amíg nem mutatják meg neki azok eredeti példányát, nincs miről beszélni. A szovjet vezetés ugyanis mindvégig tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy miután a nyugati publikációk nem az eredeti példányok, hanem azok fotókópiái alapján születtek, azok hitelességét nem lehet elfogadni. Gorbacsov azonban lódított. Ő ugyanis már jó ideje tudta, mert azokat maga is látta, hogy az 1939-es német-szovjet megállapodások és azok titkos mellékletei nagyon is léteznek, merthogy a szóban forgó iratok eredeti szovjet példányai ott vannak az SZKP Központi Bizottságának leginkább őrzött levéltári anyagai között.

Ma már tudható, hogy az 1939-es szovjet-német megállapodások dokumentumait egészen 1952 októberéig Molotov őrizte, aki elveszítve Szálin bizalmát, ekkor kénytelen volt azokat az SZKP Központi Bizottsága Általános Osztályának átadni. Ettől kezdve itt őrizték azokat – együtt a Lengyelország egymásközti felosztását pontosan kijelölő térképekkel – egészen a Szovjetunió felbomlásáig. Ezekre a dokumentumokra olyannyira szigorúan ügyeltek, hogy még azt is pontosan rögzítették, hogy mikor és ki nyert engedélyt azok megtekintésére. Ebből a regiszterből lehet tudni, hogy Gorbacsov egyike volt azon keveseknek, akik láthatták a titkos kiegészítő jegyzőkönyveket. Erre még 1987 júliusában került sor. Ennek ellenére Gorbacsov ezt követően is tagadta azok létezését.

De hiába tette ezt. Azok létét és a német oldalon fennmaradt fotókópiák alapján publikált tartalmát egyre nehezebb volt kétségbe vonni. Mindez végül oda vezetett, hogy a szovjet Népképviselők II. Kongresszusa – anélkül, hogy addigra megtalálták volna az 1939-es nyilvános megállapodásokhoz csatolt titkos jegyzőkönyvek eredeti szovjet példányait – 1989. december 23-án kimondta azok jogi érvénytelenségét arra hivatkozva, hogy a jegyzőkönyvekben foglaltak „ellentmondanak az államok szuverén egyenlősége elvének”.

A szovjet oldalon megőrzött eredeti dokumentumok végül 1992 őszén kerültek elő, amikor is az SZKP KB archívumának anyagai átkerültek az orosz elnöki levéltárba. Az addig letagadott dokumentumok megtalálását 1992. október 27-én jelentették be és mutatták meg azokat a nagyközönségnek. Első publikálásukra pedig a „Novaja i novejsaja isztorija” c. folyóirat 1993./1. számában került sor. A dokumentumok fakszimile közlésére azonban csak most, május végén szánták el magukat egy a Szovjetunió megtámadását megelőző időszakkal foglalkozó kötet mellékleteként.

A szerző történész, Oroszország-szakértő, a Corvinus Egyetem oktatója. További írásai a Qubiten itt olvashatók.

https://qubit.hu/2019/06/15/nyilvanossagra-hoztak-a-hirhedt-molotovribbentrop-paktum-titkos-jegyzokonyvenek-eredeti-peldanyait?_ga=2.189533611.1047831164.1560682458-1988320781.1560682458

Nem semmisítette meg, de kiherélte a Stop Sorost az Alkotmánybíróság

JÁMBOR ANDRÁS
február 28., 11:04

Még a Stop Soros néven ismert törvény elfogadása után fordult az Alkotmánybírósághoz a törvény alaptörvény-ellenességének kimondását kérve az Amnesty International Magyarország. Bár az Alkotmánybíróság nem találta alaptörvény-ellenesnek a törvényt, értelmező rendelkezéseivel lényegében nullázta a civil szervezeteket vegzálni hivatott kormányzati szándékot.

Az Alkotmánybíróság határozata szerint megfelelő bírói értelmezés mellett a jogellenes bevándorlás elősegítésének bűncselekménye nem valósul meg, ha a cselekmény célja kizárólag a rászorulók szenvedéseinek csökkentése, a velük való emberséges bánásmód. Ezt megerősítendő, az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az új tényállás nem alkalmazható az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét teljesítő, önzetlen magatartásokra.

Az indítványozó Amnesty International Magyarország annak megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a büntető törvénykönyv jogellenes bevándorlás elősegítését és támogatását szankcionáló új rendelkezései sértik az Alaptörvényt, mégpedig a büntetőjogi normák egyértelműségének követelményét és a szólásszabadságot.

Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. A testület megállapította, hogy az új bűncselekménynek még nincsen bírói gyakorlata, ezért nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a tényállásban szereplő egyes meghatározások eleve értelmezhetetlenek lennének.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: az új bűncselekmény csak szándékosan követhető el és célzatos, vagyis az elkövetőnek tudnia kell arról, hogy olyan személy érdekében folytat szervező tevékenységet, aki valójában nincs üldözésnek kitéve, vagy a közvetlen üldözéstől való félelme nem megalapozott.

Hasonlóképpen tisztában kell lennie azzal, hogy az ország területére jogellenesen belépőt, vagy jogszerűtlenül itt tartózkodót segít tevékenységével tartózkodási jogcím szerzésében. E tudomás fennállását pedig a nyomozó hatóságnak kell bizonyítania.

A szólásszabadság sérelme pedig azért nem következett be, mert az új bűncselekmény kizárólag az olyan véleménynyilvánítást tiltja, amelynek célja más személyek jogellenes magatartásra indítása, egyébként a migrációval kapcsolatos véleménynyilvánítást, a közéleti viták tartalmát nem érinti. A veszély, amit a korlátozás elhárítani igyekszik, nem a kommunikációra vonatkozik, hanem a kommunikáció által kiváltani kívánt magatartásra.

Az Alkotmánybíróság továbbá hangsúlyozta: a tényállás szövege nem utal a humanitárius segítségnyújtást célzó tevékenységek tilalmára, és az Alaptörvényben megkövetelt észszerű értelmezés mellett bíróság nem is juthat ilyen következtetésre. Az elesettek és a szegények megsegítése alaptörvényi kötelesség, ezzel összeegyeztethetetlen lenne büntetéssel fenyegetni az olyan segítő, önzetlen tevékenységet, amely a büntető törvénykönyvben tiltott céllal nem áll összefüggésben.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság elutasította az alkotmányjogi panaszt, azonban szükségesnek látta az új bűncselekmény alaptörvény-konform értelmezésének alkotmányos követelmény formájában történő megerősítését.

Az Alkotmánybíróság értelmezése azért fontos, mert egy esetleges bírósági tárgyalás kapcsán a törvény, és a büntethetőség értelmezésében a bíróknak figyelembe kell venniük az Alkotmánybíróság értelmezését.
https://merce.hu/2019/02/28/nem-semmisitene-meg-de-kiherelte-a-stop-sorost-az-alkotmanybirosag/

Az Alkotmánybíróság korlátozza a hajléktalanok elleni szabálysértési eljárást

Döntésük alapján feltétele van annak, hogy szabálysértőként járhassanak el a „közterületen életvitelszerűen tartózkodó” emberekkel szemben.

Nagy késéssel, de döntött az Alkotmánybíróság: feltétele van annak, hogy szabálysértőként járhassanak el a „közterületen életvitelszerűen tartózkodó” hajléktalannal szemben.

Ez így szól: „alkotmányos követelmény, hogy a szabálysértési szankció alkalmazására csak akkor kerüljön sor, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt. A szabálysértési szankció alkalmazásának meg kell felelnie az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma alkotmányos céljának, az elesett, magukról gondoskodni nem tudó személyek ellátórendszerbe vonásának.” A szabálysértési törvény vonatkozó részének alaptörvény-ellenessé nyilvánítását azonban elutasították.

Az Alkotmánybírósághoz öt különböző bíróság bírája fordult tavaly ősszel, mert a hajléktalanság büntethető szabálysértéssé nyilvánítása szerintük sérti az emberi méltósághoz, a szabadsághoz, az önrendelkezéshez való alkotmányos jogot, és olyan magatartást szankcionál, amely nem veszélyes a társadalomra. Ráadásul sem a hajléktalant előállító rendőr, sem a bíróság nem mérlegelheti a körülményeket.

Az Ab salamoni döntést hozott, amikor a törvényt nem semmisítette meg, de követelményt szabott meg, hiszen tavaly az Alaptörvény hetedik módosításába belekerült, hogy „Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.” Márpedig az alkotmánybírák fenntartják azt a véleményüket, hogy ez megköti a kezüket, mert az Ab „nem alkothatja meg és nem is változtathatja meg az Alaptörvényt, amelyet védeni hivatott”.

Ezért hiába mondta ki még a régi alkotmány idején, 2011-ben a részben eltérő összetételű Ab, hogy „önmagában az, hogy a közterületnek az életvitelszerű lakhatásra való használata magában hordozza mások jogainak sérelmét, a közrend megsértésének lehetőségét, nem tekinthető a büntetendővé nyilvánítás legitim indokának”, és ezért akkor meg is semmisített egy jogszabályt. Most ezt a szabálysértési törvénnyel már nem tehette meg.

Ráadásul úgy látja: a szabály „nem egy élethelyzetet, nem a hajléktalan létet, hanem az együttműködési kötelezettség szándékos és ismételt megtagadását, illetve folyamatos negligálását szankcionálja. … Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része, éppen ellenkezőleg, ez a helyzet olyan a társadalmi együttélés és az egyéni élet egymáshoz kapcsolódó diszfunkcióiból keletkezik, amelyeket a hűség, a hit és szeretet alapján álló társadalomnak ezen elvek alapján kell kezelnie, s lehetőség szerint megszüntetnie.”

Ugyanakkor az Alaptörvénybe ez is bekerült: „Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését, továbbá a közterület közcélú használatának védelmét az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.” Tehát a hajléktalantól akkor lehet megkövetelni, hogy működjön együtt az állammal, ha az állam „teljesíti az alaptörvényi kötelezettségét”. A határozat szerint „önmagában a társadalom perifériájára szorulásért az ezzel sújtott egyént jogi felelősség nem terhelheti és a vonatkozó szabályozás alapján nem is terheli. Az elesettek védelmére vonatkozó állami kötelezettségből a hatóságok és a bíróság számára az a kötelezettség adódik, hogy az érintett személyekkel szemben az állami gondoskodás érvényesítőjeként járjanak el.” A döntés nem volt egyhangú. Czine Ágnes, Juhász Imre, Schanda Balázs, Hörcherné Marosi Ildikó, Szalay Péter és Stumpf István különböző megfogalmazásban, de amellett állt ki, hogy az Alaptörvénybe tavaly beiktatott tiltásból nem következik a kötelező büntetés, tehát a szabálysértési törvény szigorítása abból nem vezethető le. Stumpf szerint a tilalom „nem jelenti azt, hogy az annak a kikényszerítésére alkotott bármely tartalmú törvényi szabályozás a részleteit tekintve feltétlenül összhangban áll az Alaptörvény más rendelkezéseivel is”.

Arról nem szól a határozat, hogy bár az Alaptörvény az ilyen bírói kezdeményezések elbírálására egyértelműen 90 napos határidőt szab, miért csak több mint hét hónap után sikerült ezt megtenni.
https://hvg.hu/itthon/20190606_Az_Alkotmanybirosag_korlatozza_a_hajlektalanok_elleni_szabalysertesi_eljarast

Orbán és Trump milliárd dolláros fegyverüzletre készül, de ennek magyar civilek láthatják kárát

Panyi Szabolcs
Nemcsak a magyar kormány és az Egyesült Államok kapcsolatában ígérkezik áttörésnek, de a magyar haderő szempontjából is jelentős változásokat hozhat Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök május 13-i washingtoni találkozója – értesült a Direkt36 több amerikai és magyar diplomáciai forrásból. Információink szerint az elmúlt hónapokban nagyértékű, egymilliárd dolláros fegyverbeszerzésekről és közös energetikai projektekről folytak tárgyalások a magyar és az amerikai kormány között, melyek egy része már a hétfői találkozó után nyilvánossá válhat.

Ezekről az üzletekről David Cornstein budapesti nagykövet árult el részleteket egy pár héttel ezelőtti szűk körű előadáson, amelyet az amerikai republikánus képviselők Magyarországon tartózkodó munkatársainak tartott. A beszélgetés tartalmát több forrás is megerősítette.

Cornstein két fontosabb megállapodást említett az amerikai képviselők munkatársainak. A nagykövet azt állította, hogy Magyarország hamarosan jelentősen csökkentheti függését az orosz gázbehozataltól. Cornstein szerint ugyanis jól haladnak a tárgyalások arról, hogy Magyarország gázt vásároljon az amerikai ExxonMobil nevű cég romániai tengeri gázmezőiről, illetve a horvátországi krki tengeri terminálból is venni fogunk amerikai cseppfolyósított palagázt.

A források szerint Cornstein a gázüzleteken felül azzal is büszkélkedett, hogy a magyar kormány csillagászati árú fegyverüzletekre is készül. A nagykövet azt állította, hogy egy egymilliárd dolláros (közel 290 milliárd forint) nagyságrendű üzletet terveznek hamarosan bejelenteni, amelyet a repülőgépeket gyártó Lockheed Martin nevű céggel kötne Magyarország. Cornstein szerint azonban egy másik céggel is tárgyalások folynak egy szintén egymilliárd dollár körüli védelmi beszerzésről. A nagykövet nem nevezte meg a másik céget, de két, a magyar-amerikai védelmi beszerzésekről információval rendelkező forrásunk szerint a rakétagyártó Raytheonra utalt.

A fegyver- és gázbeszerzésekről szóló megállapodás is fordulatot jelentene a magyar-amerikai együttműködésben. A Direkt36 által korábban bemutatott diplomáciai iratok szerint Magyar Levente külügyi államtitkár tavaly év végi washingtoni tárgyalásain még főleg kritikákat kapott amerikai partnereitől amiatt, hogy a magyar kormány nem köteleződött el az amerikai gáz vásárlása mellett. A magyar fél azóta láthatóan változtatott az álláspontján, és az amerikai fegyverek vásárlására tervezett magyar összeg is emelkedni látszik (A Cornstein által említett fegyverüzlet legalábbis jóval nagyobb értékűnek tűnik annál, mint amit Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februári látogatásakor bejelentettek.)

A Direkt36 információi szerint Cornstein nem csak a küszöbön álló üzletekről beszélt az amerikai képviselők kollégáinak, de személyes benyomásait is megosztotta velük. Többek közt azt fejtegette, hogy zsidóként úgy látja, Magyarországon nincsen antiszemitizmus. Orbánnal való kapcsolatát nagyon jónak értékelte. A saját nagyköveti időszaka alatt elért pozitív eredményeket sorolta, ami szerinte a Trump-éra pragmatikus, „tranzakcionális” megközelítésébe illeszkedik. Cornstein szerint bár Orbán „a markában tartja a kormányzatot, a parlamentet és a bírákat” is, de egy „nagyszerű pasas”, sőt, „nem is miniszterelnök, hanem államférfi”.

Az amerikai nagykövetség egyik szóvivője a Direkt36-nak annyit reagált a Cornstein kijelentéseire vonatkozó kérdéseinkre, hogy a nagykövetség nem kommentál belső megbeszéléseket és a kétoldalú kapcsolatok alakulását érintő kérdéseket. A magyar Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) nem válaszolt pénteken délután feltett kérdéseinkre.

Amerikai rakéták vagy magyar civilek

A Raytheonnal körvonalazódó üzletről már Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februári látogatása előtt írt a Direkt36. Információink szerint egy középhatótávolságú légvédelmi rendszert vesz Magyarország, mégpedig azt az amerikai-norvég NASAMS rendszert, amit a Raytheon a norvég Kongsberg védelmi céggel közösen gyárt. A szóban forgó üzlet alakulását ismerő több forrással is beszéltünk a részletekről. Szerintük az üzlet megkötése a magyarok és az amerikaiak részéről is eldöntött tény, és már el is indult a beszerzéshez szükség amerikai jogi eljárás (az amerikai kormánynak ugyanis a fegyvereladásról tájékoztatnia kell a Kongresszust).

A megállapodás véglegesítése azonban eddig nem történt meg. Ennek oka a Direkt36 amerikai és magyar kormányzati forrásból származó információi szerint egy Magyarország és – a norvég állami többségi tulajdonban lévő, az eszköz bizonyos részeit gyártó Kongsberg miatt érintett – Norvégia közötti konfliktus, amelynek megoldásához a magyar fél az amerikaiak közbenjárását kérte. A konfliktus oka egy diplomáciai forrás szerint az, hogy a magyar kormány összekötötte a fegyverüzletet a Norvég Alap, vagyis a magyarországi civil szervezeteknek juttatott norvég támogatás kérdésével. A Norvég Alap 70 milliárd forint támogatást adna Magyarországnak, de a pénz 10 százalékát egy általuk választott független intézményen keresztül osztanák el magyarországi civil szervezeteket. A magyar kormány azonban ezt ellenzi, és beleszólást akar a teljes összeg elköltésébe. Egy magyar kormányzati forrás a Direkt36-nak megerősítette, hogy ez egy vitás pont a fegyverüzlet megkötésében, de ennél több részletet nem árult el. Pénteken délután megkérdeztük erről Norvégia budapesti nagykövetségét, de nem reagáltak a megkeresésünkre.

Magyar kormánypárti politikusok rendszeresen beszélnek arról, hogy nem az ellenzék, hanem a külföldről finanszírozott civil szervezeteket tekinti a valódi ellenfelének. Ezért indult az elmúlt években több kampány a Soros György alapítványától támogatást kapó szervezetek mellett a Norvég Alapból részesülő civilek ellen. 2014-ben például a rendőrség is átkutatta két Norvég Alapos szervezet irodáját. Később a bírósági kimondta, hogy az Ökotárs Alapítvány és partnerei székhelyén történt razzia törvénytelen volt.

A Raytheon-üzlet milliárd dolláros nagyságrendje – amiről először a Népszava írt és amit más források is megerősítettek a Direkt36-nak – is további kérdéseket vet fel. A már februárban bejelentett NASAMS-vásárlás ugyanis önmagában csak párszáz milliós tétel, vagyis az üzlet volumene egyéb nagyértékű Raytheon-eszközök beszerzésére utalhat.

Lepukkant BMW a panelház előtt

A Cornstein által zárt körben felfedett másik, szintén egymilliárd dolláros Lockheed Martin-üzlet a Direkt36 információi szerint azonban még kezdeti fázisban van. Miután a cég fő termékei a vadászgépek, Magyarország lízingszerződése pedig a magyar légierő által használt 14 darab svéd Gripenre (JAS 39) hamarosan lejár, az üzlet logikusan vagy továbbfejlesztett F-16-osokról, vagy a csúcsterméknek számító ötödik generációs vadászgépekről, F-35-ösökről szólhat majd.

„A svédek maguk alatt vágták a fát a sok magyarellenes kirohanásukkal. Elképzelhető, hogy esetleg F-35-ösöket veszünk helyette” – utalt a Gripenekre és a svéd kormányzat magyar jogállamiságot és magyarországi emberi jogi problémákat érintő kritikáira a Direkt36-nak egy magasrangú magyar kormánytisztviselő. Az F-35-ös üzlettel kapcsolatban azonban több forrás is szkeptikus volt. Egyikük szerint az F-35-ösök eleve túl fejlettek a magyar hadsereg igényeihez, amelynek feladata a légtér védelme, de nem hajt végre támadó műveleteket. Egy magyar védelempolitikai szakértő szerint az F-35-ösök beszerzése „az adófizetők szempontjából tragikus döntés lenne. Ez tipikusan a lepukkant panelház előtt álló 6-os BMW esete”. A hasonló igényekkel rendelkező Szlovákia az F-16 továbbfejlesztett változata, az F-16V vadászgépből vásárolt 14 darabot, ami jóval olcsóbb az F-35-ösnél.

A Direkt36 az olvasók hozzájárulásából működik. Csatlakozz te is a támogatói körhöz, fektess be a demokráciába!

Egy másik forrás szerint a magyar kormány csak mézesmadzagként húzogatja az üzletet tárgyalópartnerei orra előtt. A már idézett védelempolitikai szakértő szerint az amerikaikon is bukhat az üzlet: nem biztos, hogy az Egyesült Államok jó szívvel szállítana csúcstechnológiás vadászgépet a Kínával és Oroszországgal jó viszonyt ápoló Magyarországnak.

Megpróbálunk beállni Amerika és Kína közé

A Direkt36-nak több, az amerikai-magyar kapcsolatokat közelről követő forrás is megerősítette, hogy bár Washingtonban sikeresnek értékelték Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februári budapesti látogatását és az azóta eltelt időszakot, a legfőbb problémát Kína jelenti. Pompeo közép-európai útjának fő célja az volt, hogy megpróbálja a régió kormányait az orosz és kínai befolyás visszaszorítására rávenni. Az amerikai értékelés szerint azonban a magyar kormány látványosan ellenáll Kína és a Huawei kínai technológiai óriásvállalat régiós jelenlétét korlátozni akaró törekvéseiknek. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter legutóbb egyenesen „nemzetgazdasági és stratégiai érdeknek” nevezte a jó együttműködést Magyarország és a Huawei között. Az Orbán-Trump tárgyalás előkészületeit követő források szerint miközben a CEU témája teljesen lekerült az amerikai napirendről, a Huawei ügye biztosan prioritás lesz. Donald Trump oldalán nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton is részt fog venni az Orbán-találkozón, és a Fehér Ház hivatalos közleménye is azt hangsúlyozza, hogy kiber- és nemzetbiztonsági kérdésekről is tárgyalni fognak.

A magyar kormánnyal Huawei-ügyben többek közt a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium részéről Robert Strayer kiberügyekért felelős helyettes államtitkár tartja a kapcsolatot és próbál nyomást gyakorolni. Strayert a Direkt36 egy telefonos sajtóbeszélgetésen kérdezte arról, hogy az amerikai kormányt zavarja-e Magyarország, illetve Kína és a Huawei viszonya és hogyan próbálják ösztönözni a magyar kormányt, hogy változtasson hozzáállásán.

Strayer válaszában távlati veszélyeket sorolt és azt mondta, hogy „hosszútávú nemzetbiztonsági és gazdasági következményekről” beszélnek partnereikkel, ugyanis, ha „egy idegen hatalom kontrollálja a hálózatot, az drámai hatással lehet a gazdaságaink jövőjére”. Strayer szerint például zavart idézhetnek elő az alapvető infrastruktúrában, szellemi tulajdont lophatnak el, személyes adatokat szívhatnak le, és ez alapjaiban hathat a magyar gazdaságra. Strayer megemlítette, hogy Nagy-Britannia „több száz sebezhető pontot” talált a Huawei szoftvereiben. „Úgyhogy arra kérjük a (szövetséges) országokat, hogy alaposan gondolják meg a kínai vállalatok ajánlatait” - tette hozzá. A helyettes államtitkár szerint az 5G hálózatot a Huawei-jel kiépíteni a fenti kockázatok miatt hosszú távon költségesebb választás, mint finn, svéd vagy dél-koreai cégekkel (Nokia, Ericsson és Samsung), és azt hangsúlyozta, egy ilyen döntésnél a beruházás teljes életciklusát kell vizsgálni.

Az amerikai diplomácia Huawei-ellenes offenzívája ugyanakkor Európában számos helyen ellenállásba ütközik. A Direkt36-nak magyar kormánytisztviselők arról beszéltek, hogy az Egyesült Államok nem tud reális alternatívát kínálni a Huawei helyett, sőt, a konkrét biztonsági fenyegetést alátámasztó bizonyítékokat sem tud mutatni, és mindig csupán jövőbeli, potenciális veszélyekről beszél. „Két külpolitikai irányt látok most, ami nekünk fontos: Kína és Amerika” - mondta a Direkt36-nak egy magas rangú magyar kormányzati tisztviselő. Szerinte a kormány úgy értékeli, hogy ezzel a két gazdasági nagyhatalommal egyszerre kell jóban lennie Magyarországnak, és bármilyen amerikai-kínai rivalizálás csak árthat Európának.

http://www.msn.com/hu-hu/hirek/newspanorama/orbán-és-trump-milliárd-dolláros-fegyverüzletre-készül-de-ennek-magyar-civilek-láthatják-kárát/ar-AABdbY9?li=BBOMZdz&ocid=iehp

Pokol Béla: Az Alkotmánybíróság a tömeges akaratot korlátozza

2019. MÁJUS 8. 12:55 - SZERZŐ: BARÁT JÓZSEF
Az alkotmánybíró, az FKGP volt parlamenti képviselője szerint a jurisztokrácia akar uralkodni a demokrácia felett, az Európai Ügyészségből pedig csak a politika kriminalizása lesz. Interjú.

– Ön lényegében azt állítja könyvében, hogy a magyar Alkotmánybíróság létrehozása nem a magyar emberek érdeke volt, hanem a globalizmust képviselő amerikai elité.

– A magyar emberek érdekét az Alkotmánybíróság ügyében szóba hozni sem indokolt, mert ők akkoriban azt sem tudták, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Még a jogászok sem. Én ugyan írtam róla 1980-ban, amikor az ELTE-n már összehasonlító alkotmányjogot tanítottam, de az intézmény bevezetésének idején az alkotmányjogászok szűk körén kívül szinte senki sem értette, miről van szó. Tölgyessy Péterék konkrétan a német alkotmánybíráskodást vették alapul, ami persze egyértelműen amerikai telepítés volt 1948–49-ben. Ott az amerikai megszálló csapatok parancsnokának jogászai foglalkoztak a német jogrendszer felépítésével, és sokszor angol szövegek német fordításával dolgoztak. A németekre úgy tekintettek, mint Hitler népére, és olyan kontrollt akartak fölé kiépíteni, hogy még egy Hitler ne jöhessen. Ők a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején ezt a rendszert propagálták Délkelet-Ázsiától Latin-Amerikán át Kelet-Közép-Európáig. Hogy ez kinek jó, kinek nem, azt persze nem egyszerű megállapítani. De nyilvánvaló, hogy ez nem tiszta demokrácia, ezzel a jurisztokrácia milliók akaratát vette korlát alá.

Fotó: Merész Márton
– Ön bírálja azt a rendszert is, amelyben a legfelsőbb bíróságok által kialakított értelmezések kötik a bírókat, így a törvények szövege és a felsőbírósági esetjog együtt adja meg, hogy mi a jog. Azt írja, hogy az ilyen rendszer korlátozott demokrácia. Ha jól értem, akkor ön szerint a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság gyengítette és nem erősítette a demokráciát.

– Nem, én csak azt bíráltam már a kilencvenes évek eleje óta, hogy az akkori alkotmánybírák – elszakadva az alkotmányi szövegtől – maguk hoztak létre az esetjogukban egy új, láthatatlan alkotmányt, és ez alapján semmisítették meg a törvények tucatjait. Ennek révén nálunk is a legnagyobb mértékben korlátozott demokrácia jött létre. A Sólyom-féle testület pedig olyan óriási hatáskört teremtett magának, amilyet a világon korábban sehol sem élvezett, és így felerősítette a jurisztokrácia uralmát. Az új Alaptörvény legalizálta ezt az aktivista alkotmánybíráskodást, amellyel én egyáltalán nem értek egyet. Az ember ilyenkor megtehetné, hogy lemond. Vagy cselekedhet úgy, ahogyan döntöttem: alapvetően csak az alkotmányos keretek védelmével kapcsolatos határozatok mellett állok ki, és a törvényhozási többség szabadságát igyekszem védeni. Nekünk ezeket a kereteket kell őriznünk, hiszen azokat tartalommal egy olyan leváltható hatalom tölti meg, amelyet négy-, nyolc-, tizenkét évenként el lehet zavarni.

– Az ön logikájából az következik, hogy az Alkotmánybíróság akkor működik jól, ha minél ritkábban dönt. Minél kevésbé avatkozik bele abba, amit a parlamenti többség milliók felhatalmazása alapján elhatároz. Csakhogy a kétharmados többség a kereteket is évről évre változtatja.

– Ez az alkotmányos előírás. Ha a leváltható hatalom parlamenti képviselete eléri a kétharmadot, akkor megváltoztathatja az Alaptörvényt. Mindenesetre az Alkotmánybírósággal kapcsolatban az új törvény elfogadásával 2011-ben semmi sem változott, a törvényhozó hatalom ugyanolyan mértékben maradt ellenőrzés alatt, mint Sólyomék idejében. Nekünk az a jogkörünk, amit ők kiharcoltak. Én azt mondom, hogy ez túlzott, mert a demokrácia szempontjából a tömeges akaratot korlátozza. Ez a jurisztokrácia uralma a demokrácia felett.

– Azt is írja, hogy a globális jurisztokrácia részeként működik az Emberi Jogok Európai Bírósága, és az emberi jogi egyezményben rögzített jogok kikerültek a szerződő felek ellenőrzése alól, a strasbourgi bíróság lényegében szabad kezet kapott a jogok tényleges tartalmának meghatározásában. Nem értem önt: nemzetközi egyezmények betartása fölött pedig nemzetközi testületeknek kell őrködniük.

– A baj az, hogy valójában nem a kiküldött bírók – magyar részről jelenleg Paczolay Péter, korábban Sajó András – döntenek, hanem egy háromszáz fő körüli apparátus. Ez nem az emberi jogi egyezményből, hanem abból az esetjogból indul ki, amely a többszörösére bővíti ki az eredeti előírásokat. Valójában a bírák már nem is az egyezményhez vannak kötve, hanem az esetjoghoz, ami már nyolcvanezer oldal. Ezt a joganyagot a kiküldött bírák helyett már csak az apparátus tudja kezelni, és ez csorbítja a bírói függetlenséget. Az emberi jogok eredetileg az alkotmányos alapjogok garanciális alapjait jelentik. Ezek értelmezését azonban olyan módon tágították ki, hogy az lehetővé teszi például a teljes népszavazási folyamat, a teljes gyülekezési jog és a tulajdonhoz fűződő jog alapján a teljes polgári jog ellenőrzését. A 10-12 garanciális pontot kiterjesztik a jog 10-12 nagy területére. Pedig ezeket ott kellene hagyni a tagállamoknál.

– Tegyük fel, hogy bizonyos tranzitzónában bizonyos menekülteknek nem adnak enni. Az adott ország alkotmányos jogrendszere nem reagál, a strasbourgi bíróság viszont ezt nehezményezi. Ez csorbítja az állam önállóságát?

– Persze. Nem lehet ugyanis egy ügynek csak az egyik felét figyelembe venni. Hiszen a magyarországi tranzitzónában, amelynek az egyik kapuját bezárták, a másik kapun ki lehet menni Szerbia felé, és ott elsétálni a legközelebbi pékségbe. Az illető, aki mellett a bíróság kiállt, pont azért nem kapott enni, hogy végre menjen ki onnan. Ezt az ügyet úgy tálalták, hogy csak egyes aspektusokat emeltek ki belőle. Ez az eset szelektív ábrázolása, politikai célból. Azt mondták: éheztetik a menekülteket. Miközben, ha azt is a mérlegre tesszük, micsoda veszélyt jelent a tömeges migráció, különösen az iszlám migráció, rögtön érthetővé válik, miért akarták a döntéshozók, hogy az illető menjen ki onnan.

– „A globális alkotmányosság hívei – írja – a demokráciára alapozás helyett az általuk létrehozott kritikai morál igazságossági elveire igyekeznek alapozni az új rendet, félretéve a tömeges részvétel formáit.” De a tömeges részvétel elveinek felül kell-e írniuk az igazságosság elveit? Mi van, ha a többség nevében a törvényhozás úgy dönt, hogy származásuk miatt egyes fiatalokat ne vegyenek fel az egyetemre, vagy szüleiket tiltsák el bizonyos foglalkozásoktól?

– A tömeges részvétel természetesen nem írhatja felül az alkotmányos alapjogokat. Tehát ha az alkotmányban – mint Magyarországon – az alapjogok között szerepel az egyenlőség elve, az, hogy senkit sem érhet neme, származása szerint hátrányos megkülönböztetés, akkor az Alkotmánybíróság persze ilyesmit nem fogad el.

– Most. De ön nálam jobban emlékszik arra, hogy a gránitszilárdságú alkotmányt hányszor módosították.

– Hétszer, hacsak nem a nyolcadiknál tartunk már.

– Elvben bármikor módosíthatják úgy, hogy nemzetbiztonsági okból el lehessen térni az egyenlőség elvétől.

– Sólyom Lászlóval fogok válaszolni. Neki tették fel 1994-ben a kérdést, hogy az alkotmánymódosítást ellenőrzésük alá veszik-e. Ő mondta, hogy ha betennék a rabszolgatartást az alkotmányba, ő nem venné magának a bátorságot, hogy ezt ellenőrzése alá vonja, inkább lemondana. Ha olyan nyilvánvaló embertelenség kerülne az alkotmányba, amelyet az alkotmánybíró nem tud ellenőrizni, egyet tehet: lemondhat.

Fotó: Marton Meresz
– Az ön válaszában viszont megjelent a kritikai morál mint vezérlő elv, amely felülírja a többségi demokráciát.

– Nem. Ez így pontatlan. Ez nem a jogász kritikai morálja, hanem a közmorál része. Bizonyos megkülönböztetések mindenki számára elfogadhatatlanok.

– Még mindig nem értem, hogy az ön által képviselt rendszerben ki és milyen alapon őrködne azon, hogy a többség nevében ne kövessenek el jogsértést.

– Eltúlozza a problémát. Én az alkotmánybíráskodást és az emberi jogi bíráskodást bizonyos korlátok közt fontosnak tartom. Ahogyan az alkotmánybíráskodás Amerikában létrejött, szerintem helyes. Nekem a túlfokozott formával van gondom, amit a németeknél az amerikaiak bevezettek, és onnan elterjedt hozzánk is. Ez tartalmilag is korlátozza a törvényhozást, és a főhatalmat lassanként áttolja az alkotmánybíráskodásra, kiterjeszti a teljes jogra, és a demokráciát torzítva a nemzeti törvényhozásokat is ellenőrzése alá veszi.

– Önnek fenntartásai vannak az Európai Unió Bíróságával kapcsolatban is, és idéz egy olyan javaslatot, amely szerint egy-egy tagállami bíró részvételével ad hoc bíróságot állítanának fel, hogy az többségi szavazással megsemmisíthesse a luxemburgi bíróság döntéseit.

– Ezt a javaslatot nem én találtam ki, csak örültem, hogy valaki megpróbálja orvosolni azt a helyzetet, hogy a luxemburgi bíróság egyre tovább túlterjeszkedik a hatáskörén, és nincs, aki megállítsa. A tagállamok háborognak, de nem tehetnek semmit. Nyilvánvaló, hogy az unió bírósága és a bizottság összefonódott, intim viszonyban vannak egymással, a statisztikák szerint 93 százalékos a bizottság győzelme a tagállamokkal szemben. Az unióban a főhatalmat már a bizottság és az unió bíróságának tandeme gyakorolja, nem a tagállamokat tömörítő Európai Tanács.

– Tehát az idézett javaslatot ön is életképtelennek tartja?

– Átvettem, és jó lenne, ha életképes lenne, de szerintem is irreális. Megmondom őszintén: az unió szerkezete olyan, hogy az szinte reformálhatatlan. Minden a bíróságon nyugszik, és ahhoz, hogy ez változzon, az alapszerződést kellene megváltoztatni a tagállamok egyhangú döntésével. De bármit, ami a bíróságra vonatkozik, magának a bíróságnak kellene kezdeményeznie, vagy a bizottságnak a bíróság jóváhagyásával. Ezt a hatalmi szerkezetet tehát belülről nem lehet megreformálni.

– Akkor járnánk jól, ha valaki az ilyen uniót szétverné?

– Nem, dehogy. És ott kell lennünk. A könyvemben is írtam, hogy az öt verzió közül, amelyet Juncker vázolt fel az unió lehetséges jövőjével kapcsolatban, van olyan, amelyik szerintem is jól működhetne.

– Igen csodáltam is, hogy dicsérte Junckert.

– Persze a javaslatait feltehetően nem ő dolgozta ki, hanem a munkatársai. Szerintem pozitív, hogy centralizálta a szétesett bürokráciát az első elnökhelyettes és az elnökhelyettesek posztjainak bevezetésével, illetve azzal, hogy a biztosok alá rendelte az apparátust. Tavalyelőtt pedig felvázolt öt verziót az unió jövőjével kapcsolatban, és így vagy úgy, mindegyik közös Európa. Nekem az a szcenárió tetszik legjobban, amely szerint az unió közös piacként működne tovább, bizonyos szakpolitikákkal bővítve. Persze hogy nem szabad szétverni az uniót, hiszen a gazdasági együttműködés nagyon fontos minden államnak.

– Azért a könyvében megfogalmazódik a lehetőség, hogy a választások eredményeként megváltozhat az unió. Még reménykedik?

– Ha az Európai Parlament átbillenne, és a bizottság megválasztásához szükséges 353 képviselő a szuverenisták, tehát a nemzetek Európájának hívei közül kerülne ki, a parlament csak a nemzetek függetlensége mellett elkötelezett bizottságot hagyhatna jóvá. Ez 2019-ben feltehetően még nem történik meg, de 2024-ben szinte biztosan. Akkor pedig szétesik a tandem, amely ötven éve vezeti az EU-t, a főhatalmat gyakorló bíróság mellől kiáll a bizottság. Ez megállítaná azt a folyamatot, hogy az egyre szorosabb, föderalista integráció felé haladjunk.

– Nem értem, hogy egy szuverenista Európai Unió hogyan boldogulhat a globális kihívásokkal. Akár a migrációval. Tegyük fel, hogy Orbán Viktor jóslata valóra válik, és Magyarország 2030-ban az unió öt legjobb országa között lesz. Hogyan akadályozzuk meg, hogy ide özönöljenek olyan kevésbé komfortos nyugati országokból, ahová továbbra is beengedik őket? Hatályon kívül kell helyezni a schengeni egyezményt?

– Ez a legnagyobb gond azok közül, amelyeket említett, de azért a schengeni szerződést nem kell felmondani, mert például az osztrákok és a németek is le tudják zárni a határaikat hetekre, hónapokra az egyezmény megsértése nélkül. Van egy olyan, 250 millió lakosú nagy régiója az uniónak, benne Franciaországgal, Németországgal, ahol már él vagy harmincmillió iszlamista. Ezek között az enyhébb titkosszolgálati becslések szerint is 25-30 ezer terrorista beállítottságú. Ez rákos tünet, Nyugat-Európa halálos beteg. Bár kétségtelen, hogy technikailag még fejlettebb Kelet-Európánál, valójában már halálos sebet kapott. A muzulmánok nagy része ugyanis nem tud beilleszkedni a keresztény kultúrába, maximum egymás mellett tudnak élni. Ez nyilvánvaló 2015 óta, amikor állandósult a rettegés. Itt van tehát egy iszlámmentes Kelet-Európa és a súlyosan beteg Nyugat-Európa. Nagy kérdés, hogyan alakul a kettő viszonya.

Fotó: Marton Meresz
– Lehet, hogy a nyugati határokra is falat kell építeni?

– Persze hogy nem kell falat építeni. Talán azt kell tenni, amit az osztrákok csinálnak néha, amikor lezárják a határt. De ez már nem a tudós dolga, hanem a politikusé.

– Értem. De a klímaváltozás előtt nem lehet lezárni a határt. Az egyik ország nyugodtan mondhatja: én pedig annyi szénerőművet építek, amennyit csak akarok, nekem mások ne parancsolgassanak.

– Ez szerintem csak Amerikában probléma, mi erről itt, Európában meg tudunk állapodni.

– Nem fordulhat elő, hogy jön egy erős európai vezető, aki bizonyos kérdésekben megmakacsolja magát?

– Akkor azt az országot gazdasági szankciókkal lehet kényszeríteni. És itt álljunk meg egy szóra: én nem vagyok ellene annak, hogy egy visszametszett integráció fönnmaradjon. Nemzetközi szerződések alapján lehetséges az intenzív összefonódás. Én csak azt ellenzem, hogy egy föderáció keretében vegyék el a nemzetállamok szuverenitását. De a kétoldalú és multilaterális szerződésekre szükség van, persze hogy nem lehet bezárkózni egy globalizálódó világban.

– Mi a véleménye az uniós ügyészségről?

– Félek, hogy ez a politika kriminalizálása lesz. Talán emlékszik az úgynevezett tiszta kezek kampányára. Ennek ürügyével 1992-ben az olasz elit szelektív kivégzését vitték végig, átrendezték a teljes hatalmi struktúrát, és az úgynevezett tiszta kezűek közül sokan maguk ültek be különböző kulcspozíciókba. Nem tudtalak legyőzni a választói urnáknál? Elvitetlek a rendőrrel! Ilyenkor a jogi tisztaságot a politikai harc eszközévé teszik. Életveszélyesnek tartom az ügyészség ilyen alkalmazását, mert a közvádló ilyenkor óhatatlanul politikai küldetést teljesít.

– Nem hiszem, hogy az uniós adófizetők a közös ügyészség létrehozását politikai okokból követelik. Inkább azért, mert úgy gondolják, hogy az általuk befizetett pénzt nem az elmaradott térségek fejlesztésére költik, hanem a politikai elit lenyúlja.

– És Kohl kancellár vajon mibe bukott bele? Ebben ugye nagy szerepet játszott a pártjának kasszája. Volt olyan francia külügyminiszter, aki a közpénzekkel kapcsolatos visszaélések miatt került börtönbe. Valójában a politika finanszírozása és a politika mögötti gazdasági csoportok összefonódása az egész világon, Nyugat-Európától mondjuk Kelet-Ázsiáig, mindenütt óriási probléma. Persze, kell harcolni ellene, de nem azon az alapon, hogy én, a tiszta kezű nyugat-európai majd ellenőrizni fogom a bűnös Keletet, mert én adtam a pénzt.

https://168ora.hu/itthon/pokol-bela-az-alkotmanybirosag-a-tomeges-akaratot-korlatozza-167804